Kimerülőben van az orosz hadsereg rakétapotenciálja, ezért növekszik, mint a csütörtök reggeli masszív támadás is mutatja, csapások közötti időszakok – jelentette ki Andrij Juszov, a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztályának sajtószóvivője egy televíziós műsorban, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Juszov az ukrán televízió non-stop háborús adásának nyilatkozva elmondta: „észrevehető a rakétacsapások közötti időközök növekedésének dinamikája, valamint a kilőtt rakéták számának csökkenése az energiainfrastruktúrát ért első tömeges csapásokhoz képest.” Valójában az orosz hadsereg rakétapotenciálja csökken, nem tudják tartani az intenzitást sem a rendszeresség, sem a mennyiség tekintetében – mutatott rá Andrij Juszov.
Mint hírportálunk ma beszámolt róla, Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója azt közölte, hogy csütörtök reggeli hatalmas támadás során az orosz csapatok több mint 120 rakétát lőttek ki Ukrajna irányába.
Valerij Zaluzsnij tábornok, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka a Facebook-oldalán azt közölte, hogy az orosz agresszorok légi és tengeri bázisú cirkáló rakétákat, valamint S-300 irányítható légvédelmi rakétákat lőttek ki csütörtök reggel Ukrajna energetikai infrastruktúra-létesítményeire, de az ukrán légvédelmi erők 54 rakétát megsemmisítettek a 69-ből.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Kimerülőben van az orosz hadsereg rakétapotenciálja, ezért növekszik, mint a csütörtök reggeli masszív támadás is mutatja, csapások közötti időszakok – jelentette ki Andrij Juszov.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1672344600
[modified] => 1672340696
)
[title] => A csütörtöki támadás azt mutatja, hogy kifogyóban vannak az orosz rakéták – ukrán katonai hírszerzés
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=131785&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 131785
[uk] => 131804
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 131786
[image] => Array
(
[id] => 131786
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/raketa-1.jpg
[original_lng] => 6297
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/raketa-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/raketa-1-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/raketa-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/raketa-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/raketa-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/raketa-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/raketa-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1672354205:3
[_thumbnail_id] => 131786
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2596
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_49c48b62b51476e234d8dc014b4d887b] => {{unknown}}
[_oembed_5c89754fd02d2701862f0fe0902ad599] =>
The Republic of #Tuva will transfer 3,000 horses to the #Russian troops to establish logistical chains for supplying the front. This was announced by the head of the Republic, Vladislav Khovalyg, of the United Russia party. pic.twitter.com/5N4qY9xotd
The Republic of Tuva will transfer 3,000 horses to the Armed Forces of the Russian Federation to establish logistics chains for supplying the front. Head of the Republic of Tuva Vladislav Khovalyg said.