Az ukrajnai háború elől menekülő, kísérő nélküli kiskorúakat el kell osztani az uniós tagállamok között – jelentette ki Ylva Johansson belügyekért felelős uniós biztos Strasbourgban, az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén kedd délelőtt.
Johansson azt mondta: „Vlagyimir Putyin orosz elnök seregei gyermekeket gyilkolnak, eddig 158 gyermek esett áldozatul az inváziónak. Ezeket a háborús bűnöket meg kell torolni” – hangsúlyozta. A biztos arra is rámutatott, hogy több mint kétmillió ukrajnai gyermek menekült el az Európai Unióba, ahol emberkereskedelem veszélye leselkedik rájuk. Mint mondta, Litvániában már 43 ukrán menekült gyermekkel kapcsolatban vizsgálódnak a hatóságok emberkereskedelem gyanújával. A biztos felhívta a figyelmet, hogy az EU több intézkedést is hozott ezeknek az eseteknek a megelőzésére: az Europol külön munkacsoportot hozott létre hogy figyelje az emberkereskedők tevékenységét, a hatóságok speciális kiképzést kapnak, az Európai Bizottság koordinációs tanácsot működtet. Johansson felszólította tagállamokat, hogy növeljék befogadóképességüket, különös tekintettel a fogyatékossággal élő gyermekekre, és a határvédelmi hatóságokat, hogy regisztrálják a kiskorú menekülteket. Dubravka Suica demográfiáért felelős uniós biztos azt hangsúlyozta: a menekült gyermekeket mielőbb nevelőcsaládok gondjaira kell bízni, és mozgósítani kell a tagállami gyermekvédő szolgálatokat. Bocskor Andrea a Fidesz EP-képviselője elmondta: fokozottan oda kell figyelni, hogy a gyermekek a háborús időszakot minél biztonságosabban átvészeljék. Több mint 4,8 millióan menekültek el Ukrajnából, ennek fele gyermek vagy fiatalkorú. Fontos, hogy minél hamarabb visszatérhessenek az oktatásba, mert ez erősíti a biztonságérzetüket. A képviselő felhívta a figyelmet: Magyarország több mint 400 ezer menekültet fogadott be, és mindent megtesz támogatásukért. Hangsúlyozta: a menekült gyermekek igénybe tudják venni az egészségügyi szolgáltatásokat, pszichológiai támogatást, oktatást. A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen – tette hozzá – például ukrán nyelvű délutáni iskola is indult. Bocskor arra is rámutatott, hogy az Ukrajna területén tartózkodó gyermekekhez is el kell jutnia a segítségnek, Kárpátaljára eddig 380 ezer belső menekült érkezett, közöttük 36,5 ezer gyermek, 700 kísérő nélkül. Ukrajna gazdasági helyzete egyre csak romlik, a családok nehéz helyzetbe kerültek. Véleménye szerint nagy segítséget jelentene az EU részéről az óvodai és iskolai étkeztetés megoldása. Vincze Lóránt, az RMDSZ EP-képviselője szerint 680 ezer ukrán menekült érkezett Romániába, sokan közülük kíséret nélküli kiskorúak. A kiskorú menekültek integrációja elsődleges fontosságú, a román kormány kiváló munkát végez ezen a téren a helyi szervezetek segítségével – mondta. Felhívta a figyelmet, hogy Románia ukrán határ menti térségében jelentős ukrán kisebbség él, ebben a régióban biztosított a menekült kiskorúak számára az anyanyelvi oktatás. A tagállami hatóságoknak biztosítaniuk kell, hogy a gyermekek saját nyelvükön is boldoguljanak az adott országban, és támogatni kell az ukránajkú tanárokat is – hangsúlyozta Vincze.
Forrás: mti.hu
[type] => post
[excerpt] => Az ukrajnai háború elől menekülő, kísérő nélküli kiskorúakat el kell osztani az uniós tagállamok között - jelentette ki Ylva Johansson belügyekért felelős uniós biztos Strasbourgban, az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén kedd délelőtt.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1649168700
[modified] => 1649164521
)
[title] => Uniós biztos: az Ukrajnából menekülő, kísérő nélküli kiskorúakat el kell osztani a tagállamok között
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=97607&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 97607
[uk] => 97621
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 97608
[image] => Array
(
[id] => 97608
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/atalayar-ylva-johansson.jpg
[original_lng] => 138520
[original_w] => 813
[original_h] => 558
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/atalayar-ylva-johansson-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/atalayar-ylva-johansson-300x206.jpg
[width] => 300
[height] => 206
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/atalayar-ylva-johansson-768x527.jpg
[width] => 768
[height] => 527
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/atalayar-ylva-johansson.jpg
[width] => 813
[height] => 558
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/atalayar-ylva-johansson.jpg
[width] => 813
[height] => 558
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/atalayar-ylva-johansson.jpg
[width] => 813
[height] => 558
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/atalayar-ylva-johansson.jpg
[width] => 813
[height] => 558
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1649179588:4
[_thumbnail_id] => 97608
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 2
[views_count] => 3981
[translation_required_done] => 1
[_oembed_66ba6b27f0c97be4274dceffccbec704] =>
[_oembed_time_66ba6b27f0c97be4274dceffccbec704] => 1649157910
[_oembed_9887b58e3eae80ba588a6c54c2c08761] =>
[_oembed_time_9887b58e3eae80ba588a6c54c2c08761] => 1649157910
[_oembed_4ad56f9e796218c588439efaf7f57cb4] =>
#American actor Richard Gere expressed his support for Ukrainians
Vier ukrainische Familien, die vor dem Krieg in ihrem Land nach Irland geflohen sind, haben in Ballindooley Castle - einer Burg aus dem Mittelalter - ein neues Zuhause gefunden. pic.twitter.com/C9puSBUO4V