Zelei Miklós pályáját a hetvenes években kezdte, kiemelkedő újságírói-szerkesztői tevékenysége elsősorban a Magyar Hírlaphoz, a Látóhatárhoz és a Délmagyarországhoz kötődött. A Kettézárt falu című szociográfiai dokumentumregénye négy kiadásban jelent meg, és jelentősen hozzájárult a Nagyszelmenc és Kisszelmenc közötti határnyitáshoz. A két Szelmencet évtizedeken keresztül szögesdrót választotta el egymástól: a kisszelmencieknek például ahhoz, hogy átmehessenek az utca másik végébe, nyolcvan kilométert kellett utazniuk. Szelmencet éppen emiatt nevezte a nép Kisberlinnek. Zelei Miklós, az ikerfalvak tragédiájából írott, Zoltán újratemetve című színdarabját Vidnyánszky Attila rendezésében a Nemzeti Színház máig műsorán tartja. 2005 december 23-án, a falu közepén végül megnyílt a határátkelő. Megható pillanat volt, hiszen sokaknak akkor még volt rokona a másik oldalon, 60 év után pedig ismét elmondhatták, hogy összetartoznak. Sokan a könnyeikkel küszködtek, míg átlépték a határt. Testvérek, unokatestvérek ölelhették át újból egymást. Persze a vízumkényszer miatt főleg a nagyszelmenciek mentek át Kisszelmencre, de akkor is nagy volt a boldogság. A határnyitás után több mint húsz évvel, sajnos még mindig nem beszélhetünk arról, hogy a falu az Európai Unióban egyesülhetett volna, de Zelei Miklós munkássága sokat segített az ügyön. Azonban a történelem továbbra zajlik körülöttük, hiszen most Nagyszelmencen béke, Kisszelmencen pedig hadiállapot van.
Zelei Miklós magyar költő, író és újságíró november 8-án töltötte volna be 76. életévét. Az ő neve összeforrt „a kettézárt falu” ügyével, és munkássága nagyban hozzájárult a szelmenci határ megnyitásához. Születésének napján az ő emlékére avatták fel a Szürtei Kistérségi Tanács által állított emlékművet Kisszelmenc főutcáján, amelyet 2022-ben Zelei Miklós utcának neveztek el.
A gránitból készült emlékművön a félbevágott székelykapu és az író időskori portréja látható, valamint magyar és ukrán nyelven a következő felirat: „Zelei Miklós (1948–2021) emlékének adózik Kisszelmenc lakossága, hogy kitartó és lelkiismeretes munkájával hozzájárult a kettézárt falu történetének megismertetéséhez. Fejet hajt és köszönetet mond a falu minden lakója. Emlékét megőrizzük.”
Az avatóünnepségen méltatta Zelei Miklós szerepét Szkoropádszky Péter görögkatolikus parochus, Kovács Attila református lelkész, valamint a Nagyszelmenci Polgármesteri Hivatal képviseletében Matyi Dóra és Puskár Árpád, a Kisszelmencet is magába foglaló Szürtei Kistérségi Tanács polgármestere.
Zelei Miklós 1948. november 8-án született Kiskunhalason. Postamester édesapját gyakran áthelyezték, így gyermekkorában több helyen élt Magyarországon. Szegeden, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett magyar–orosz szakos tanári diplomát 1973-ban. Alkotói pályáját a hetvenes években kezdte, kiemelkedő újságíró-szerkesztői tevékenysége elsősorban a Magyar Hírlaphoz, a Látóhatárhoz és a Délmagyarországhoz kötötte. Dolgozott a szovjet APN hírügynökségnek is, ahol műfordítói szintre fejlesztette orosz nyelvtudását. Irodalmi munkásságából 17 kötet született. A rendszerváltás idején szerzőtársával, Gazsó L. Ferenccel közös tényfeltáró riportregényben mutatta be az államszocializmus valódi arcát. A politikai pszichiátriáról szóló Őrjítő mandragóra című könyvük máig hivatkozási alapmű.
Gazsó L. Ferenc írta róla: „Talán kevesen tudják, hogy Zelei lírikusként kezdte az írói pályafutását, amit három verseskötet igazol. Tizennégy drámája többnyire ledobja magáról a hagyományos dramaturgia kötőfékjét. A cselekmény nála általában egy bizonyos szituációt jár körbe. Példa erre a Situs Inversus. Mi történt volna, ha Ady Endre nem hal meg 1919 januárjában Budapesten, hanem a trianoni határok kijelölése után Romániában ragad? Pazar dramaturgiai ötlet, főként, hogy az összes szerepet egyetlen színész játssza. Bécsben is értették a mondanivalót, nagy sikert aratott. […] Zelei írásművészetét a pontos, adatolt valóságábrázolás és az abszurdba áthajló egyedi humor jellemzi leginkább.”
Nagyszelmencen, majd a határ túloldalán 1994-ben járt először az akkor már Magyarországon jelentős írói és újságírói múlttal rendelkező Zelei Miklós, akit magával ragadott a falu főutcáját kettévágó határkerítés abszurditása. A szelmenciek temetője Szlovákiába, a római katolikus hívek temploma meg Ukrajnában került. Bár egészen közel éltek egymáshoz, de a kerítés két oldalára került falubeliek évtizedekig nem juthattak át a másik oldalra. Mint Pestről jött újságíró az ikerfalu mindkét oldalán házról házra járt, interjúkat készített, lassan a helyiek bizalmukba fogadták és megszerették őt. Évekig tartó kutatómunkája eredményeként Szelmencről 2000-ben jelent meg első szociográfiai dokumentumregénye A kettézárt falu címmel. 2006-ban újabb kötetet adott ki a témában A 342-es határkő – Negyedszázad Kárpátalján címmel. A kettézárt falu történetéből színdarabot is írt Zoltán újratemetve címmel. A darabot Vidnyánszky Attila rendezésében a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház társulata mutatta be 2013-ban Zsámbékon, majd a budapesti Nemzeti Színházban. Nagy sikerrel játszották az anyaországban és Kárpátalján is, a Nemzeti Színház a mai napig műsorán tartja. Neki is köszönhető, hogy 2003. október 18-án felállítottak a határon egy kettévágott székelykaput, egyik felét Szlovákiában, a másikat Ukrajnában, amely azóta Szelmenc jelképévé vált. Zelei Miklós a két Szelmenc polgármesterével együtt ott volt Washingtonban 2004. április 21-én, ahol az USA Kongresszusának Emberi Jogi Frakciója meghallgatást tartott a Nagy- és Kisszelmenc között tervezett gyalogos és biciklis határátkelő ügyében, amelyet végül 2005. december 23-án nyitottak meg. Zelei Miklós a két Szelmenc ügyének megismertetése mellett felvállalta a kezdetben reménytelennek tűnő harcot a határátkelőhely megnyitásáért, közben a kárpátaljai magyar közösség igaz barátjává vált. A múlt század kilencvenes éveinek közepétől ott volt szinte minden, a kárpátaljai magyarság életét befolyásoló, fontos eseményen. Nagyon sok barátra tett szert vidékünkön.
Zelei Miklós életének 73. évében, 2021. október 28-án hunyt el. Halála minden kárpátaljai magyar számára veszteség. Emlékét őrizve Kisszelmec határhoz vezető főutcáját róla nevezték el még 2022-ben, ahol most az emlékművet Puskár Árpád polgármesternek köszönhetően felállították. Egykori budapesti lakóhelyén sem feledkeztek meg róla: az újbudai Őrmezőn, a Költők Parkjában 2023 áprilisában előbb emléktáblával ellátott padot, idén áprilisban pedig ugyanott kőposztamensen Zelei Miklós arcát ábrázoló domborművet avattak tiszteletére.
Lassan két évtizede annak, hogy megnyílt a határátkelő a két Szelmenc között, melynek kisebbik része ma Ukrajnában, a nagyobbik pedig Szlovákiában található. A valaha egy faluban ma is az a közös, hogy hiába van a főutcája közepén meghúzva a határ, mindkét oldalon magyarok laknak. A népnyelvben csak Kisberlinként emlegetett község viszontagságos történetét, kollégánk, K. Debreceni Mihály foglalta össze. Kelet-Európában sok olyan hely van, ahol még mindig kísért a múlt, de olyanból kevés, ahol egyszerre két unió leheletét is lehet érezni: az európaiét és valamennyire még a szovjetét is. Ilyen, hely a félig Szlovákiában, félig pedig Ukrajnában található Szelmenc község, melynek főutcáján keresztül van meghúzva a határ, és melynek mindkét oldalán magyarul beszélnek az emberek. Az 1945-ben felállított szögesdrót miatt született meg a szlovák oldalon lévő Nagyszelmenc, és a szovjet, vagyis ma már az ukrán oldalon fekvő Kisszelmenc. A két Szelmencet évtizedeken keresztül szögesdrót választotta el egymástól: a kisszelmencieknek például ahhoz, hogy átmehessenek az utca másik végébe, nyolcvan kilométert kellett utazniuk, már ha kiengedték őket, hiszen a Szovjetunióban ezt sem volt egyértelmű. Amikor meg Ukrajnához került a falu ezen része, akkor meg közel három évtizedig csak vízummal mehettek át a szlovák oldalon élő szomszédhoz, vagy rokonokhoz. Szelmencet éppen emiatt nevezte a nép Kisberlinnek. Míg Kisszelmencen ma a kijevi idő a hivatalos, Nagyszelmencen a közép-európai. De a kisszelmenciek is a közép-európai szerint élnek, hiszen az első világháború végéig az Ung vármegyei az ikerfalu Magyarország szerves része volt. A Párizs környéki békeszerződésekkel került Csehszlovákiához. Majd 1938-1944 között újra Magyarország volt. Amikor pedig a Szovjetunió nyugatra tolta a határait, akkor bekebelezve Kisszelmencet, meghúzta az átláthatatlan vasfüggönyt a falu két része közé. Ezt a szögesdrótot hosszú évtizedekig megközelíteni sem lehetett, az is a szabadságát kockáztatta, aki átszólt a túloldalra. Viszont ennek ellenére át-át kiabáltak egymásnak, ha éppen nem volt határőr a közelben, ha meg igen, akkor kapálás közben, énekelve mondták el egymásnak a híreket. Sőt, a szögesdrót alatt a házi kacsa szárnya alá levelet raktak, amivel átküldték a túloldalra, és amikor az állat visszatért este, akkor a gondosan összehajtogatott válaszlevéllel érkezett vissza. Többször előfordult, hogy a nagyszülők nem lehettek jelen az unokájuk lakodalmán, csak a domboldalban láthatták a menyasszonyt vagy a vőlegényt. Ha testvér halt meg, a hatóságok akkor sem engedélyezték könnyen az átjárást, így előfordult, hogy már eltemették, mire sikerült megszerezni az utazási papírokat. Sokáig még a két polgármester is csak kiáltozva tudott érintkezni egymással, de aztán a két falu lakói 2000-ben az illetékes hatóságokhoz és a nemzetközi szervezetekhez fordultak, egy átkelő megnyitása érdekében. Hatalmas munka folyt ennek érdekében, amit az anyaroszági, a kárpátaljai és felvidéki politikai szervezetek, valamint az amerikai magyar lobbi is felkarolt. Az abszurditás fokát emeli, hogy akkoriban a két polgármester, Illár József és Tóth Lajos is Washingtonban találkozott egymással először, amikor a szenátusban meséltek a fennálló helyzetről. Az egyik szenátor fel is tette azt a kérdést a településvezetőknek, hogy: „És mondják, nem lehetne egy szuverén ország Szelmenc?” Ezt megmosolyogták, de a jó szándékú és naiv kérdés legalább annyira abszurd volt, mint a két országba szakított, színmagyar falu története. 2005 december 23-án, a falu közepén végül megnyílt a határátkelő. Megható pillanat volt, hiszen sokaknak akkor még volt rokona a másik oldalon, 60 év után pedig ismét elmondhatták, hogy összetartoznak. Sokan a könnyeikkel küzködtek, míg átlépték a határt. Testvérek, unokatestvérek ölelhették át újból egymást. Persze a vízumkényszer miatt főleg a nagyszelmenciek mentek át Kisszelmencre, de akkor is nagy volt a boldogság. A határnyitás után húsz évvel sajnos még mindig nem beszélhetünk arról, hogy a falu az Európai Unióban egyesülhetett volna. Ráadásul a történelem továbbra zajlik körülöttük, hiszen most Nagyszelmencen béke, Kisszelmencen pedig hadiállapot van.
Our diplomats from the Consulate General in Lviv are currently transporting a shipment of dryers provided by Ukraine to Czechia. Ukraine is at war, yet it does not forget its friends in need.
The death of 28 year old Lance Corporal George Hooley in Ukraine is a brutal reminder of how deeply the UK is entangled in this war while politicians pretend the risks are distant.
He is the first confirmed serving British soldier killed on the ground since 2022 and that alone… pic.twitter.com/l4LaVSVfnR
