Array
(
[count_posts] => 6
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjgyODIxO319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ==
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 261647
[content] =>
November 12-én került sor Munkácson a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Munkácsi Alapszervezete és a Munkácsy Mihály Magyar Ház közös egészségügyi előadássorozatának negyedik, egyben idei záró rendezvényére. Az est meghívott előadója dr. Pircsák Albert neurológus, a NEEKA (Nemzetközi Élet, Egészség és Környezetvédelmi Alapítvány) igazgatója volt, aki „Fájdalom – a test kiáltása, a lélek válasza” címmel tartott gondolatébresztő és ismeretterjesztő előadást.

A megjelenteket Korolyova Erzsébet főszervező, a KMKSZ Munkácsi Alapszervezetének elnöke köszöntötte, aki elmondta: az egészségügyi előadás-sorozatot az év elején indították azzal a céllal, hogy negyedévente elismert magyar orvosok segítségével tartsanak közérdekű, mindenki számára hasznos programokat. „A KMKSZ célja nemcsak a magyar kultúra és a magyarság megőrzése, hanem az is, hogy közösségünk egészséges, életerős emberekből álljon, hiszen csak így maradhatunk meg” – hangsúlyozta Korolyova Erzsébet.

Az elmúlt hónapokban több neves szakember – dr. Oroszi Pál, dr. Vaczkó László és dr. Jakab Lajos – osztotta meg tudását az érdeklődőkkel, most pedig a sorozat zárásaként dr. Pircsák Albert tartott előadást a test és lélek egészségének kapcsolatáról.

A szakember tagja a Kárpátaljai Neurológusok Közösségének, és vertebrológusként praktizál. Emellett az ENSZ égisze alatt működő NEEKA igazgatója is, amely szervezet több mint 25 éve segíti a rászorulókat Ukrajnában. Az alapítvány munkatársai jogi és szociális segítséget nyújtanak a legkiszolgáltatottabbaknak – köztük menekülteknek, roma családoknak és hontalanoknak. A háború kezdete óta a NEEKA tevékenysége jelentősen kibővült: immár 19 ukrajnai megyében dolgoznak pszichológusok és szociális munkások, akik a háború sújtotta embereket támogatják.

Dr. Pircsák Albert előadását azzal a kijelentéssel kezdte, hogy a fájdalom már a születés pillanatában jelen van, és nemcsak a test, hanem a lélek jelzőrendszere is. Elmondta: „A fájdalom, a test kiáltása, ami arról beszél, hogy valami nincs rendben a szervezetünkben. De vajon csak ez kiált? Lehet, hogy a lélek is próbál szólni az emberhez?”
Rámutatott, hogy a lelki fájdalom – legyen az veszteség, elutasítás vagy tartós stressz – ugyanazokat az idegpályákat aktiválja az agyban, mint a fizikai fájdalom. Ezért az ember gyakran egyszerre él át testi és érzelmi szenvedést, amely pszichoszomatikus tünetekhez vezethet, például alvászavarhoz, krónikus fejfájáshoz vagy fáradtsághoz.

A program során az előadó hangsúlyozta a közösség, a kapcsolatok és a szeretet fontosságát: „Napi hat ölelésre van szükségünk […], ez nem csak kedvesség, hanem univerzális, ingyenes fájdalomcsillapító, amely a testre és a lélekre egyaránt hat.”
Az előadás gyakorlati tanácsokkal is szolgált. A résztvevők megtudták, hogy a mindennapi mozgás, légzőgyakorlatok és a hála kifejezése erősíti a testet és a lelket. „Mindennap szánjunk időt arra, hogy leírjuk, miért vagyunk hálásak Istennek. Ahelyett, hogy zúgolódunk, hogy ez rossz, az rossz, ez se sikerült, az se sikerül, próbáljuk kifejezni a hálánkat, mert van miért” – zárta előadást dr. Pircsák Albert.

A hasznos tudnivalókkal telített program végén a jelenlévőknek csontsűrűségmérésre is lehetősége nyílt. A szervezők remélik, hogy a kezdeményezésnek jövőre is lesz folytatása, hiszen a tapasztalatok szerint a helyiek szívesen vesznek részt a testet-lelket építő programokon.
(Kun Viktória/Kárpátalja hetilap)
[type] => post
[excerpt] => November 12-én került sor Munkácson a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Munkácsi Alapszervezete és a Munkácsy Mihály Magyar Ház közös egészségügyi előadássorozatának negyedik, egyben idei záró rendezvényére. Az est meghívott előadója...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1763111340
[modified] => 1763066804
)
[title] => Test és lélek kapcsolatáról szólt a KMKSZ egészségügyi sorozatának záróestje
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=261647&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 261647
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 261650
[image] => Array
(
[id] => 261650
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/img-4585-scaled.jpeg
[original_lng] => 665866
[original_w] => 2560
[original_h] => 1920
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/img-4585-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/img-4585-300x225.jpeg
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/img-4585-768x576.jpeg
[width] => 768
[height] => 576
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/img-4585-1024x768.jpeg
[width] => 1024
[height] => 768
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/img-4585-1536x1152.jpeg
[width] => 1536
[height] => 1152
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/img-4585-2048x1536.jpeg
[width] => 2048
[height] => 1536
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/img-4585-scaled.jpeg
[width] => 2560
[height] => 1920
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1763059608:5
[_thumbnail_id] => 261650
[_edit_last] => 5
[views_count] => 688
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_9c7b5536003761cf3bc5282ffe94c81d] =>
[_oembed_time_9c7b5536003761cf3bc5282ffe94c81d] => 1763059609
[_oembed_2f218209e5ecbb0ba43685e0388dc4f3] =>
[_oembed_time_2f218209e5ecbb0ba43685e0388dc4f3] => 1763059609
[_oembed_3a24a7993dcee4f8664463c39ab03bb0] =>
[_oembed_time_3a24a7993dcee4f8664463c39ab03bb0] => 1763059609
[_oembed_331dbf93311edfed4ce762404e68751e] =>
[_oembed_time_331dbf93311edfed4ce762404e68751e] => 1763060012
[_algolia_sync] => 556989712000
[_oembed_7e1ec0bdf9409a7ea5d54d8f10a0a7dc] =>
[_oembed_time_7e1ec0bdf9409a7ea5d54d8f10a0a7dc] => 1763712607
[_oembed_108866a9153154e6b67ac7cb47046bc5] =>
[_oembed_time_108866a9153154e6b67ac7cb47046bc5] => 1763983069
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 594
[2] => 23
[3] => 49
[4] => 31
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Egészség
[2] => Fotók
[3] => Hírek
[4] => Kárpátalja
)
[tags] => Array
(
[0] => 82821
[1] => 518528
[2] => 30539
)
[tags_name] => Array
(
[0] => KMKSZ Munkácsi Alapszervezete
[1] => Korolyova Erzsébet
[2] => Munkácsy Mihály Magyar Ház
)
)
[1] => Array
(
[id] => 257914
[content] =>
Különleges színházi esttel gazdagodott a munkácsi közönség október 13-án, amikor a Munkácsy Mihály Magyar Ház színpadán bemutatták a Szerelmem, Sárdy című monodrámát. Az előadás a Déryné Program keretében valósult meg, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház szervezésében. A produkció, amely korábban Nagydobronyban, Beregszászban és Tiszapéterfalván is nagy sikert aratott, ezúttal Munkácson is elbűvölte a közönséget egy bensőséges, kulturális élményt nyújtó előadással.

A rendezvény a Déryné Program támogatásával valósult meg, amely a magyar kormány kezdeményezésére jött létre azzal a céllal, hogy a határon belül és túl élő magyar közösségek számára is elérhetővé tegye a minőségi színházi élményt – függetlenül attól, hogy kis falvakról vagy nagyvárosokról van szó.

Az est elején Albertné Simon Edina konzul köszöntötte a megjelenteket az ungvári és a beregszászi magyar konzulátus nevében. Beszédében hangsúlyozta, mennyire fontos, hogy a kárpátaljai közösségek életében rendszeresen legyenek olyan rendezvények, amelyek erősítik a magyar kultúra jelenlétét és az összetartozás érzését. Mint mondta: „A Déryné Program valódi hiánypótló kezdeményezés, hiszen a színház nem csupán művészet, hanem közösségformáló erő is.”

A köszöntőt követően Korolyova Erzsébet, a KMKSZ Munkácsi Alapszervezetének elnöke szólt a jelenlévőkhöz. Beszédében kiemelte, hogy minden olyan alkalom, amikor a kárpátaljai magyar közösség együtt élheti meg a kultúra ünnepét, különös jelentőséggel bír. Háláját fejezte ki az anyaországnak, amiért a nehézségek ellenére is folyamatosan támogatja a határon túli magyarságot, és lehetővé teszi, hogy a művészet azokhoz is eljusson, akikhez máskor ritkán jutnak el hasonló programok. Mint fogalmazott, ezek az események azért is különlegesek, mert ha a közönség nem tud elmenni a színházba, a színház jön el a közönséghez.
A Munkácsy Mihály Magyar Ház megnyitása óta rendszeresen biztosít helyet olyan kulturális eseményeknek, amelyek hozzájárulnak a magyar nyelvű színházi élet megerősödéséhez a térségben. Sin Edina, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház megbízott igazgatója köszöntőbeszédében kitért arra, hogy a munkácsi és a környékbeli közönség mindig aktívan részt vett a színházi programokban, és az évek során igazi hagyományt teremtettek ezek az előadások. Hozzátette: külön öröm, hogy a Déryné Program Határtalan Napjai rendezvénysorozat ezúttal Munkácsra is ellátogatott, tovább erősítve a helyi közösség kulturális életét.

A Szerelmem, Sárdy című zenés monodráma egyedülálló módon eleveníti meg Sárdy János, a 20. század egyik legnépszerűbb magyar énekesének és bonvivánjának életét. Az egyszereplős, egyfelvonásos előadás egy nagymama titkos naplóján keresztül mesél el egy eltitkolt szerelmet, amelyben keveredik az ifjúkori rajongás, a női érzékenység és a művészet iránti mély tisztelet. A zenés történet nemcsak egy ember sorsát, hanem egy korszak hangulatát is megragadja: a háborúk, a sikerek, az elhallgatások és az újrakezdések idejét.

A darabban Sárdy János legismertebb dalai is felcsendülnek, mint például „Nagy árat kér a sors a boldogságtól”, „Adj, Uram, Isten”, „Londonban hej…”, „Nagyapám húszéves volt”, „Rózsalevél”, „Hazámba vágyom” vagy a „Hej, fellegek, fellegek”. Ezek a dallamok nemcsak nosztalgiát ébresztenek, hanem újra életre hívják azt a korhangulatot, amelyben a magyar operett és filmzene aranykorát élte.
Az előadás végén a nézők hosszan tartó tapssal köszönték meg a felemelő műsort.
(DA/Kárpátalja hetilap)
[type] => post
[excerpt] => Különleges színházi esttel gazdagodott a munkácsi közönség október 13-án, amikor a Munkácsy Mihály Magyar Ház színpadán bemutatták a „Szerelmem, Sárdy” című monodrámát. Az előadás a Déryné Program keretében valósult meg, a Kárpátaljai Magyar Kultu...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1760458200
[modified] => 1760456206
)
[title] => A Szerelmem, Sárdy varázsa Munkácson
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=257914&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 257914
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 257923
[image] => Array
(
[id] => 257923
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/img-1003.jpeg
[original_lng] => 386013
[original_w] => 1000
[original_h] => 750
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/img-1003-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/img-1003-300x225.jpeg
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/img-1003-768x576.jpeg
[width] => 768
[height] => 576
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/img-1003.jpeg
[width] => 1000
[height] => 750
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/img-1003.jpeg
[width] => 1000
[height] => 750
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/img-1003.jpeg
[width] => 1000
[height] => 750
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/img-1003.jpeg
[width] => 1000
[height] => 750
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1760445407:5
[_thumbnail_id] => 257923
[_edit_last] => 5
[views_count] => 1076
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_21ab25020c10f40ade9bfc2a5a81fc17] =>
[_oembed_time_21ab25020c10f40ade9bfc2a5a81fc17] => 1760447406
[_oembed_e9557a997159af2e309680d18621e5ee] =>
[_oembed_time_e9557a997159af2e309680d18621e5ee] => 1760447406
[_oembed_e4a1e0693f2feb38d2105a2b7a21ddc7] =>
[_oembed_time_e4a1e0693f2feb38d2105a2b7a21ddc7] => 1760447406
[_oembed_e310b347c08b4baede7c6baa2e7481ea] =>
[_oembed_time_e310b347c08b4baede7c6baa2e7481ea] => 1760447406
[_oembed_a44bcc72521e6b35cda46798b6a1d810] =>
[_oembed_time_a44bcc72521e6b35cda46798b6a1d810] => 1760447407
[_oembed_249041bc97382775e0e3b02840141452] =>
[_oembed_time_249041bc97382775e0e3b02840141452] => 1760447407
[_oembed_b316274268bdb24cfd6d6518a20e1511] =>
[_oembed_time_b316274268bdb24cfd6d6518a20e1511] => 1760447407
[_algolia_sync] => 494996290000
[_oembed_a9ba9fa7a5b68b121e66d4bd0eb9b945] =>
[_oembed_time_a9ba9fa7a5b68b121e66d4bd0eb9b945] => 1760854623
[_oembed_273c0c58d416a2781e6c9e67936e140b] =>
[_oembed_time_273c0c58d416a2781e6c9e67936e140b] => 1760865727
[_oembed_509cb07a8b05611235664cf242a2418d] =>
[_oembed_time_509cb07a8b05611235664cf242a2418d] => 1761747966
[_oembed_0cbac911376a64b075adac4d557918a4] =>
[_oembed_time_0cbac911376a64b075adac4d557918a4] => 1761747966
[_oembed_ddbb18302a3e290d57306bc4a43c9a61] =>
[_oembed_time_ddbb18302a3e290d57306bc4a43c9a61] => 1762759910
[_oembed_331dbf93311edfed4ce762404e68751e] =>
[_oembed_time_331dbf93311edfed4ce762404e68751e] => 1763055247
[_oembed_36135910c82d9571ca01c7246353e771] =>
[_oembed_time_36135910c82d9571ca01c7246353e771] => 1763498188
[_oembed_cf00cdd3e7e37abafc5307422ea61e16] =>
[_oembed_time_cf00cdd3e7e37abafc5307422ea61e16] => 1764067302
[_oembed_f1dc62c8aeb9117faf4d49d3c19d3837] =>
[_oembed_time_f1dc62c8aeb9117faf4d49d3c19d3837] => 1764167644
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 23
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 271
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Fotók
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Kultúra
)
[tags] => Array
(
[0] => 1381159
[1] => 82821
[2] => 852
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Déryné Program
[1] => KMKSZ Munkácsi Alapszervezete
[2] => Munkács
)
)
[2] => Array
(
[id] => 250953
[content] =>
Dr. Jakab Lajos badalói családorvos szív- és érrendszeri megbetegedésekről tartott előadásával folytatódott a KMKSZ munkácsi alapszervezete egészségügyi ismeretterjesztő előadássorozata.
[type] => post
[excerpt] => Dr. Jakab Lajos badalói családorvos szív- és érrendszeri megbetegedésekről tartott előadásával folytatódott a KMKSZ munkácsi alapszervezete egészségügyi ismeretterjesztő előadássorozata.
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1755015660
[modified] => 1755010900
)
[title] => Folytatódott a KMKSZ munkácsi alapszervezetének egészségügyi ismeretterjesztő előadássorozata (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=250953&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 250953
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 250954
[image] => Array
(
[id] => 250954
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/21-16.jpg
[original_lng] => 167003
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/21-16-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/21-16-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/21-16-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/21-16-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/21-16.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/21-16.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/21-16.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1755000106:14
[_oembed_79bc61e2e0d58a7fe5e088d47d27c904] =>
[_oembed_time_79bc61e2e0d58a7fe5e088d47d27c904] => 1754999855
[_thumbnail_id] => 250954
[_edit_last] => 14
[views_count] => 1343
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 327453906002
[_oembed_78ebe3b9c9b1280cf94613ec6c226b1d] =>
[_oembed_time_78ebe3b9c9b1280cf94613ec6c226b1d] => 1755004887
[_oembed_7eaeff199916f0897b7d17d04fdb83b6] =>
[_oembed_time_7eaeff199916f0897b7d17d04fdb83b6] => 1755004887
[_oembed_fc0a4d3cc5ca48edec9498e7772c83fd] =>
[_oembed_time_fc0a4d3cc5ca48edec9498e7772c83fd] => 1755004887
[_oembed_ea8c65845320539df6f5e7485cdb1913] =>
[_oembed_time_ea8c65845320539df6f5e7485cdb1913] => 1755012449
[_oembed_70be8bdefee6038fe620a82c729a9ef6] =>
[_oembed_time_70be8bdefee6038fe620a82c729a9ef6] => 1755012449
[_oembed_eff13fa35fad30d98bfd214f2a4725cc] =>
[_oembed_time_eff13fa35fad30d98bfd214f2a4725cc] => 1755519147
[_oembed_3cf70c9cc0eb212089c39520717356ec] =>
[_oembed_time_3cf70c9cc0eb212089c39520717356ec] => 1755519147
[_oembed_efdc6c76bc4315397089da0451c8f3dc] =>
[_oembed_time_efdc6c76bc4315397089da0451c8f3dc] => 1755617398
[_oembed_f9b8c04cd7248d2fa067ff815286ffe7] =>
[_oembed_time_f9b8c04cd7248d2fa067ff815286ffe7] => 1755617398
[_oembed_85d67a0db1e4541153460074835f0b70] =>
[_oembed_time_85d67a0db1e4541153460074835f0b70] => 1755617398
[_oembed_fbfbdd0798d3c332b84e6111bf010e3a] =>
[_oembed_time_fbfbdd0798d3c332b84e6111bf010e3a] => 1755617398
[_oembed_3880066d71fc652b65e461b403a5dd06] =>
[_oembed_time_3880066d71fc652b65e461b403a5dd06] => 1755617399
[_oembed_ccbbca2a090b88fa02c59d4c9a934974] =>
[_oembed_time_ccbbca2a090b88fa02c59d4c9a934974] => 1755617399
[_oembed_7c427f3115798c5e761aaed74e0d9e68] =>
[_oembed_time_7c427f3115798c5e761aaed74e0d9e68] => 1755867921
[_oembed_c9df3c62696e88436abc9e5ee989dd22] =>
[_oembed_time_c9df3c62696e88436abc9e5ee989dd22] => 1755867921
[_oembed_2e0937e77edaad8ba304f74678d20aef] =>
[_oembed_time_2e0937e77edaad8ba304f74678d20aef] => 1755867921
[_oembed_ff09979786935fd1ce32aca60c846737] =>
[_oembed_time_ff09979786935fd1ce32aca60c846737] => 1756139405
[_oembed_3a6aa69447b1eae9bdf312121e294683] =>
[_oembed_time_3a6aa69447b1eae9bdf312121e294683] => 1756139405
[_oembed_2f1c03a8a52df22f951c2dd14db97c1e] =>
[_oembed_time_2f1c03a8a52df22f951c2dd14db97c1e] => 1756230550
[_oembed_c4e6d74338f105fcfc5e3dc869e437df] =>
[_oembed_time_c4e6d74338f105fcfc5e3dc869e437df] => 1756230550
[_oembed_bb72f7cea7014aee759e385468345a4b] =>
[_oembed_time_bb72f7cea7014aee759e385468345a4b] => 1756230551
[_oembed_7fb5d4306107558e93a1bc92cc1f0156] =>
[_oembed_time_7fb5d4306107558e93a1bc92cc1f0156] => 1756230551
[_oembed_6653ea9dd73417a2785e80cd114e621d] =>
[_oembed_time_6653ea9dd73417a2785e80cd114e621d] => 1759126763
[_oembed_41939ad7d04f11d69832fab36e63e5ce] =>
[_oembed_time_41939ad7d04f11d69832fab36e63e5ce] => 1759126763
[_oembed_825e7b1cc042bbe160090f37b883e1b4] =>
[_oembed_time_825e7b1cc042bbe160090f37b883e1b4] => 1759126764
[_oembed_cdddd559692e14f58faa467b9636527c] =>
[_oembed_time_cdddd559692e14f58faa467b9636527c] => 1759126764
[_oembed_0c4e5e8b06f55b176430a04cc29cda88] =>
[_oembed_time_0c4e5e8b06f55b176430a04cc29cda88] => 1759126764
[_oembed_e87ba9a80af6ff53bb430e0255f78b82] =>
[_oembed_time_e87ba9a80af6ff53bb430e0255f78b82] => 1759126764
[_oembed_2a557f8b42cde8eb365da5a0fc9a59d6] =>
[_oembed_time_2a557f8b42cde8eb365da5a0fc9a59d6] => 1759509447
[_oembed_5e21d1c2548f18fd58e30de11957b542] =>
[_oembed_time_5e21d1c2548f18fd58e30de11957b542] => 1759509447
[_oembed_4d46fd84e2ed50a3bffa7611f616886d] =>
[_oembed_time_4d46fd84e2ed50a3bffa7611f616886d] => 1759509448
[_oembed_92f49568127eba9b436b8e5394828eb5] =>
[_oembed_time_92f49568127eba9b436b8e5394828eb5] => 1759509448
[_oembed_d7cf2f2f92e53fea5cef6d3c927e26cf] =>
[_oembed_time_d7cf2f2f92e53fea5cef6d3c927e26cf] => 1759509448
[_oembed_e9c317a0c656c0d21092e5b289edbc7d] =>
[_oembed_time_e9c317a0c656c0d21092e5b289edbc7d] => 1759509448
[_oembed_133e09cc9570ffb3695c6a5672878884] =>
[_oembed_time_133e09cc9570ffb3695c6a5672878884] => 1759509448
[_oembed_4266eb7b85ca49d644e4d2190c7c16d5] =>
[_oembed_time_4266eb7b85ca49d644e4d2190c7c16d5] => 1760027812
[_oembed_abab1829f19d1f58501a684c0c5dc903] =>
[_oembed_time_abab1829f19d1f58501a684c0c5dc903] => 1762715123
[_oembed_793ebdfd1585e5dfc18ac5d7e902ec0b] =>
[_oembed_time_793ebdfd1585e5dfc18ac5d7e902ec0b] => 1762715123
[_oembed_331dbf93311edfed4ce762404e68751e] =>
[_oembed_time_331dbf93311edfed4ce762404e68751e] => 1762715123
[_oembed_b33078ab83617d069c86d330d28a5fe1] =>
[_oembed_time_b33078ab83617d069c86d330d28a5fe1] => 1762715123
[_oembed_29fa01733d5a3ea578fc2086f822e4d5] =>
[_oembed_time_29fa01733d5a3ea578fc2086f822e4d5] => 1762715123
[_oembed_9c7b5536003761cf3bc5282ffe94c81d] =>
[_oembed_time_9c7b5536003761cf3bc5282ffe94c81d] => 1762715123
[_oembed_8fe64bd3e0e4679c9420ddf8b7b460c8] =>
[_oembed_time_8fe64bd3e0e4679c9420ddf8b7b460c8] => 1763484326
[_oembed_7ea87f582da9b71f880f07e98756384a] =>
[_oembed_time_7ea87f582da9b71f880f07e98756384a] => 1763484326
[_oembed_54ee33f4670482594289918f98d4489a] =>
[_oembed_time_54ee33f4670482594289918f98d4489a] => 1763484327
[_oembed_7480404e9a15c82b6455f4aad6f79686] =>
[_oembed_time_7480404e9a15c82b6455f4aad6f79686] => 1764260783
[_oembed_5599e15a4279d551b8464fcc6894f63f] =>
[_oembed_time_5599e15a4279d551b8464fcc6894f63f] => 1764260784
[_oembed_e36daa1b923cb9d2dccd488d1e53cf0a] =>
[_oembed_time_e36daa1b923cb9d2dccd488d1e53cf0a] => 1764260784
[_oembed_22598113debf643f8ec8beb1d72c9f7a] =>
[_oembed_time_22598113debf643f8ec8beb1d72c9f7a] => 1764260784
[_oembed_ec86d2f07008fe57f448b02065353d32] =>
[_oembed_time_ec86d2f07008fe57f448b02065353d32] => 1764260784
[_oembed_13f88c35710b2c3bc55d30434baeb91b] =>
[_oembed_time_13f88c35710b2c3bc55d30434baeb91b] => 1764260784
[_oembed_9811b8b9e1aadcbfabafa32131cd899d] =>
[_oembed_time_9811b8b9e1aadcbfabafa32131cd899d] => 1764260784
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 594
[3] => 49
[4] => 31
[5] => 271
[6] => 592
[7] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Egészség
[3] => Hírek
[4] => Kárpátalja
[5] => Kultúra
[6] => Társadalom
[7] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 2352543
[1] => 2352542
[2] => 2352541
[3] => 113837
[4] => 3415
[5] => 1030
[6] => 82821
[7] => 518528
)
[tags_name] => Array
(
[0] => badalói családorvos
[1] => Dr. Jakab Lajos
[2] => egészségügyi ismeretterjesztő előadássorozat
[3] => elnök
[4] => előadás
[5] => kárpátalja
[6] => KMKSZ Munkácsi Alapszervezete
[7] => Korolyova Erzsébet
)
)
[3] => Array
(
[id] => 181290
[content] =>
A Munkácsy Mihály Magyar Házban tartotta éves közgyűlését a KMKSZ Munkácsi Alapszervezete. Papp Ferenc ungvári magyar konzul felolvasta Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének a külhoni magyarokhoz intézett ünnepi üzenetét, amelyben többek között az áll, hogy „1848-ban a magyar nemzet a szabadság zászlóvivője lett. A márciusi ifjak nemcsak felelős kormányt, a cenzúra eltörlését és törvény előtti egyenlőséget követeltek, de arra is vágytak, hogy végre olyan Európában élhessenek, amelynek nemzetei együtt, egymás mellett, nem pedig egymás romjain akarnak emelkedni. Korolyova Erzsébet alapszervezeti elnök beszámolójában hangsúlyozta, minden betervezett rendezvényt sikerült megvalósítani. Igaz, a nehéz helyzet miatt szerényebb körülmények között. Ebben a mai felbolydult és értékvesztett világban nagyon fontos, hogy tanúságot tegyünk a hitünk és az értékeink mellett, s az Isten meg fogja áldani ezt a nemzetet-fogalmazott előadásában Popovics Béla helytörténész. Az eseményt Györkené Csákány Marianna verses-zenés összeállítása zárta.
[type] => post
[excerpt] => A Munkácsy Mihály Magyar Házban tartotta éves közgyűlését a KMKSZ Munkácsi Alapszervezete. Papp Ferenc ungvári magyar konzul felolvasta Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének a külhoni magyarokhoz intézett ünnepi üzenetét, amelyben többek k...
[autID] => 16
[date] => Array
(
[created] => 1710606900
[modified] => 1710606736
)
[title] => Megtartották a KMKSZ Munkácsi Alapszervezetének éves közgyűlését (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=181290&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 181290
)
[aut] => makushyn
[lang] => hu
[image_id] => 181292
[image] => Array
(
[id] => 181292
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maxresdefault-7-4.jpg
[original_lng] => 114544
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maxresdefault-7-4-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maxresdefault-7-4-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maxresdefault-7-4-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maxresdefault-7-4-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maxresdefault-7-4.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maxresdefault-7-4.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maxresdefault-7-4.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1710599537:16
[_oembed_8515c111c9f0e08aae8e9d8eae78774e] =>
[_oembed_time_8515c111c9f0e08aae8e9d8eae78774e] => 1710599262
[_thumbnail_id] => 181292
[_edit_last] => 16
[views_count] => 2316
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_f7612cbdc4f0bf6eb84ce630431e3d41] =>
[_oembed_time_f7612cbdc4f0bf6eb84ce630431e3d41] => 1710599706
[_oembed_49d3e3bcfd2efc5cd1f6cd3b1f6bb153] =>
[_oembed_time_49d3e3bcfd2efc5cd1f6cd3b1f6bb153] => 1710599706
[_oembed_5a814ee39232afa41a8d1c510aa993fc] =>
[_oembed_time_5a814ee39232afa41a8d1c510aa993fc] => 1710599706
[_oembed_4e2c6f2971159db6e0791ceae21c0207] =>
[_oembed_time_4e2c6f2971159db6e0791ceae21c0207] => 1710599706
[_oembed_2d149a42ce3aec5700479f25c01bdd28] =>
[_oembed_time_2d149a42ce3aec5700479f25c01bdd28] => 1710770532
[_oembed_ed36f6913d20dd7b9b932508a2631f07] =>
[_oembed_time_ed36f6913d20dd7b9b932508a2631f07] => 1715613218
[_oembed_fadb179b55836eeb1fcd78a083e01adb] =>
[_oembed_time_fadb179b55836eeb1fcd78a083e01adb] => 1715613218
[_oembed_132cb7479b289ebe0b1fab53e89c3bb2] =>
[_oembed_time_132cb7479b289ebe0b1fab53e89c3bb2] => 1715845356
[_oembed_13b60525b65e31a1d939522e014c47a3] =>
[_oembed_time_13b60525b65e31a1d939522e014c47a3] => 1716036689
[_oembed_29e7ac58adad9dab3ee05be68fd6dbff] =>
[_oembed_time_29e7ac58adad9dab3ee05be68fd6dbff] => 1719515663
[_oembed_1afcb72ce7359fe439749ded2480f3d7] => {{unknown}}
[_oembed_1d24aa1bbd77612021eb8e20a77a4007] => {{unknown}}
[_oembed_d1c526db440e9e61f4c5497739bd25c6] =>
[_oembed_time_d1c526db440e9e61f4c5497739bd25c6] => 1719731984
[_oembed_892834b6670421651e2ea335bbbe44ec] =>
[_oembed_time_892834b6670421651e2ea335bbbe44ec] => 1719731985
[_oembed_2e326aeb6770005766be5f0087350bc9] =>
[_oembed_time_2e326aeb6770005766be5f0087350bc9] => 1719731985
[_oembed_099aa6e6cab6e3fc5ef12b3f31405751] =>
[_oembed_time_099aa6e6cab6e3fc5ef12b3f31405751] => 1719836478
[_oembed_63a4dab942067ae5d5bfd890dddae3e9] =>
[_oembed_time_63a4dab942067ae5d5bfd890dddae3e9] => 1719836478
[_oembed_1116f9ab24fc964f845a854ab81e9b19] =>
[_oembed_time_1116f9ab24fc964f845a854ab81e9b19] => 1721418224
[_oembed_6d7f6a79fab528f91eeedae5bd23355f] =>
[_oembed_time_6d7f6a79fab528f91eeedae5bd23355f] => 1723661137
[_oembed_4ec7bb27d84a48135ede47b7f2b26b50] =>
[_oembed_time_4ec7bb27d84a48135ede47b7f2b26b50] => 1728034297
[_oembed_fc6112887c5f91b67533e94938b0454d] =>
[_oembed_time_fc6112887c5f91b67533e94938b0454d] => 1732186807
[_oembed_c9205a579bbbf8e2ecc23b30cdb2555f] =>
[_oembed_time_c9205a579bbbf8e2ecc23b30cdb2555f] => 1734408932
[_oembed_e02c122c560f39ec177febddb923105a] =>
[_oembed_time_e02c122c560f39ec177febddb923105a] => 1738580325
[_oembed_9832919b9fff4a6d537faf3be20870a0] =>
[_oembed_time_9832919b9fff4a6d537faf3be20870a0] => 1742908200
[_oembed_2e1edc517b334428e2f740d788f234d5] =>
[_oembed_time_2e1edc517b334428e2f740d788f234d5] => 1743324673
[_algolia_sync] => 508432766000
[_oembed_4b76d31806762dfed4b8f487d6804db1] =>
[_oembed_time_4b76d31806762dfed4b8f487d6804db1] => 1747341900
[_oembed_79bc61e2e0d58a7fe5e088d47d27c904] =>
[_oembed_time_79bc61e2e0d58a7fe5e088d47d27c904] => 1757077825
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 592
[5] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Társadalom
[5] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 818174
[1] => 818176
[2] => 82821
[3] => 518528
[4] => 742344
[5] => 75845
)
[tags_name] => Array
(
[0] => éves közgyűlés
[1] => Györkené Csákány Marianna
[2] => KMKSZ Munkácsi Alapszervezete
[3] => Korolyova Erzsébet
[4] => Papp Ferenc
[5] => Popovics Béla
)
)
[4] => Array
(
[id] => 140549
[content] =>
Megtartotta 34., egyben tisztújító közgyűlését a KMKSZ munkácsi alapszervezete. A napirend elfogadása előtt az egybegyűltek egyperces néma csenddel emlékeztek meg a szervezet elhunyt tagjairól és a harci övezetben életüket vesztő honvédekről. Ezt követően az alapszervezet elnöke megtartotta beszámolóját. Korolyova Erzsébet a hallgatóság előtt kiemelte, a nehézségek ellenére és a korlátozási intézkedések betartásával igyekeztek minden, a magyarság számára fontos rendezvényt megtartani. Az elnök, a Nyugdíjas klub és az ellenőrző bizottság beszámolóját követően a jelenlévők nyílt szavazással ismét Korolyova Erzsébetet választották meg a KMKSZ munkácsi alapszervezetének elnökévé, aki stábunknak elmondta, legfontosabb feladatának a helyi magyarság egységének megtartását és a fiatalok társadalmi életbe való bevonását tartja. A közgyűlésen a tagság Kosztyu Juliannát választotta meg a KMKSZ munkácsi alapszervezetének alelnökévé.
[type] => post
[excerpt] => Megtartotta 34., egyben tisztújító közgyűlését a KMKSZ munkácsi alapszervezete.
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1679084460
[modified] => 1679082111
)
[title] => Megtartotta közgyűlését a KMKSZ munkácsi alapszervezete (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=140549&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 140549
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 140554
[image] => Array
(
[id] => 140554
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/322333629-3379827875595281-7073433124167243368-n.jpg
[original_lng] => 693615
[original_w] => 1920
[original_h] => 1080
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/322333629-3379827875595281-7073433124167243368-n-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/322333629-3379827875595281-7073433124167243368-n-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/322333629-3379827875595281-7073433124167243368-n-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/322333629-3379827875595281-7073433124167243368-n-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/322333629-3379827875595281-7073433124167243368-n-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/322333629-3379827875595281-7073433124167243368-n.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/322333629-3379827875595281-7073433124167243368-n.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1679074912:14
[_oembed_5a814ee39232afa41a8d1c510aa993fc] =>
[_oembed_time_5a814ee39232afa41a8d1c510aa993fc] => 1679074795
[_thumbnail_id] => 140554
[_edit_last] => 14
[views_count] => 2306
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_b7108544d84a4696d62fd89344cec4cd] =>
[_oembed_time_b7108544d84a4696d62fd89344cec4cd] => 1679077267
[_oembed_4e2c6f2971159db6e0791ceae21c0207] =>
[_oembed_time_4e2c6f2971159db6e0791ceae21c0207] => 1679077267
[_oembed_951ae7c571ce17d43de5fb2738006b77] =>
[_oembed_time_951ae7c571ce17d43de5fb2738006b77] => 1679557138
[_oembed_ad1759b56a63a683380ca7ca7e21112e] =>
[_oembed_time_ad1759b56a63a683380ca7ca7e21112e] => 1701531968
[_oembed_8515c111c9f0e08aae8e9d8eae78774e] =>
[_oembed_time_8515c111c9f0e08aae8e9d8eae78774e] => 1710781270
[_oembed_85ff1a2c95588a13414247d67fdf0b75] =>
[_oembed_time_85ff1a2c95588a13414247d67fdf0b75] => 1710781270
[_oembed_49d3e3bcfd2efc5cd1f6cd3b1f6bb153] => {{unknown}}
[_oembed_6a7ae6c3e253ecf76ad04b9062edbc8d] => {{unknown}}
[_oembed_d53b34a7325402089617c4ba23a1a2a2] => {{unknown}}
[_oembed_7e82baec529bf1252db3936aec9dc5f7] => {{unknown}}
[_oembed_1d24aa1bbd77612021eb8e20a77a4007] => {{unknown}}
[_oembed_83f342813f7a506daaefb9e2f33ed1a0] => {{unknown}}
[_oembed_eae3ca97616c1f4645dd76f7d2f3b867] => {{unknown}}
[_oembed_de07c5b8da231907e8c7ab1f0cd18817] =>
[_oembed_time_de07c5b8da231907e8c7ab1f0cd18817] => 1742507411
[_algolia_sync] => 831712384002
[_oembed_32275ff7c49f65092fb26fb87ebe3746] =>
[_oembed_time_32275ff7c49f65092fb26fb87ebe3746] => 1744360830
[_oembed_9832919b9fff4a6d537faf3be20870a0] =>
[_oembed_time_9832919b9fff4a6d537faf3be20870a0] => 1744987126
[_oembed_06c4a6c357f5d54477202ccb1400a6fe] =>
[_oembed_time_06c4a6c357f5d54477202ccb1400a6fe] => 1748761926
[_oembed_f80b70ed2fcf23400b8509339c806066] =>
[_oembed_time_f80b70ed2fcf23400b8509339c806066] => 1748761926
[_oembed_96f03787a4124d6246ac3a355cea3fe2] =>
[_oembed_time_96f03787a4124d6246ac3a355cea3fe2] => 1752912784
[_oembed_79bc61e2e0d58a7fe5e088d47d27c904] =>
[_oembed_time_79bc61e2e0d58a7fe5e088d47d27c904] => 1756657390
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 82821
[1] => 518528
[2] => 294124
)
[tags_name] => Array
(
[0] => KMKSZ Munkácsi Alapszervezete
[1] => Korolyova Erzsébet
[2] => tisztújító közgyűlés
)
)
[5] => Array
(
[id] => 90035
[content] =>
A Munkácsy Mihály Magyar Házban tartotta meg éves beszámoló közgyűlését a KMKSZ Munkácsi Alapszervezete. Korolyova Erzsébet elnök beszámolójában hangsúlyozta: fontos a fiatalok bevonása a munkácsi magyar közösség kulturális életébe, mert csak együttes erővel lehet képviselni a közös ügyet.
[type] => post
[excerpt] => A Munkácsy Mihály Magyar Házban tartotta meg éves beszámoló közgyűlését a KMKSZ Munkácsi Alapszervezete. Korolyova Erzsébet elnök beszámolójában hangsúlyozta: fontos a fiatalok bevonása a munkácsi magyar közösség kulturális életébe, mert csak együ...
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1644747600
[modified] => 1644746970
)
[title] => Megtartotta éves közgyűlését a KMKSZ Munkácsi Alapszervezete (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=90035&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 90035
[uk] => 90153
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 90036
[image] => Array
(
[id] => 90036
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/korolyova.jpg
[original_lng] => 171479
[original_w] => 1574
[original_h] => 885
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/korolyova-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/korolyova-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/korolyova-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/korolyova-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/korolyova-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/korolyova.jpg
[width] => 1574
[height] => 885
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/korolyova.jpg
[width] => 1574
[height] => 885
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1644839484:10
[_oembed_4e2c6f2971159db6e0791ceae21c0207] =>
[_oembed_time_4e2c6f2971159db6e0791ceae21c0207] => 1644739681
[_thumbnail_id] => 90036
[_edit_last] => 10
[views_count] => 4441
[_oembed_8ce935e45944e7a6000765846eafa552] =>
[_oembed_time_8ce935e45944e7a6000765846eafa552] => 1644739774
[_oembed_f82479d43ae85918c7eaf3f0434c6a63] =>
[_oembed_time_f82479d43ae85918c7eaf3f0434c6a63] => 1644740411
[_oembed_b6600d31f17eba1d29d003a69d27b671] =>
[_oembed_time_b6600d31f17eba1d29d003a69d27b671] => 1644740411
[_oembed_abb846451a2469be514b8d09e8630270] =>
[_oembed_time_abb846451a2469be514b8d09e8630270] => 1644740411
[_oembed_47585a230e227bef8dcd1380cf2b042f] =>
[_oembed_time_47585a230e227bef8dcd1380cf2b042f] => 1644740411
[_oembed_38c22584bae5aac8c136b3394d28dfde] =>
[_oembed_time_38c22584bae5aac8c136b3394d28dfde] => 1644746402
[_oembed_274b4961fd43a86f7ef17b5597aa8f31] =>
[_oembed_time_274b4961fd43a86f7ef17b5597aa8f31] => 1644746403
[_oembed_337516fe9313d433b5296936e8a18168] =>
[_oembed_time_337516fe9313d433b5296936e8a18168] => 1644856724
[_oembed_002d337c4d2921c42279a5c70759509d] =>
[_oembed_time_002d337c4d2921c42279a5c70759509d] => 1644856724
[_oembed_ced55b29347cfaba7314d070b35b9414] =>
[_oembed_time_ced55b29347cfaba7314d070b35b9414] => 1645107142
[_oembed_2f0cb2292a9877fbf773ba4227f71963] =>
[_oembed_time_2f0cb2292a9877fbf773ba4227f71963] => 1645107142
[_oembed_7ea11dfad954daa592f3f3dfdc1484ae] =>
[_oembed_time_7ea11dfad954daa592f3f3dfdc1484ae] => 1645107142
[_oembed_506b090abb86203461e1f1a067e8772d] =>
[_oembed_time_506b090abb86203461e1f1a067e8772d] => 1645107143
[_oembed_b19bdc57cb45030f9279ae48d8e34888] =>
[_oembed_time_b19bdc57cb45030f9279ae48d8e34888] => 1645618295
[_oembed_0802dd6e700bf0d5778dddb1bdbbd52a] =>
[_oembed_time_0802dd6e700bf0d5778dddb1bdbbd52a] => 1645618296
[_oembed_3a27037c574e494d03d163bf24c3c9ae] =>
[_oembed_time_3a27037c574e494d03d163bf24c3c9ae] => 1645618296
[_oembed_87808a075d0e3241da0cb7233428e688] =>
[_oembed_time_87808a075d0e3241da0cb7233428e688] => 1645618296
[_oembed_0ef5fc2056a1fcfa7746225703936f55] =>
[_oembed_time_0ef5fc2056a1fcfa7746225703936f55] => 1645618296
[_oembed_3211def2664660cb488ced2e39727496] =>
[_oembed_time_3211def2664660cb488ced2e39727496] => 1646648411
[_oembed_7c0aa07117ecffb0771b2dc6219e731f] =>
[_oembed_time_7c0aa07117ecffb0771b2dc6219e731f] => 1647867959
[_oembed_e17f080fd39a2a84382ee3d3b2d5b2f1] =>
[_oembed_time_e17f080fd39a2a84382ee3d3b2d5b2f1] => 1647867959
[_oembed_dee947ebc97e141b97da830eb378f41d] =>
[_oembed_time_dee947ebc97e141b97da830eb378f41d] => 1649044446
[_oembed_3dbcf1aae1253334bbf87cc57c9a79cf] =>
[_oembed_time_3dbcf1aae1253334bbf87cc57c9a79cf] => 1649044447
[_oembed_4e3fb15d7857d3a9b38a175963fbb778] =>
[_oembed_time_4e3fb15d7857d3a9b38a175963fbb778] => 1649044447
[_oembed_c4ca812e67383ffbada34ada2d1d53f1] =>
[_oembed_time_c4ca812e67383ffbada34ada2d1d53f1] => 1649044447
[_oembed_1b75f2074ecf3c4068ac0715321f2dc8] =>
[_oembed_time_1b75f2074ecf3c4068ac0715321f2dc8] => 1652547058
[_oembed_56d08666f05ed8da96e19b52b602b9fe] =>
[_oembed_time_56d08666f05ed8da96e19b52b602b9fe] => 1656088206
[_oembed_ca7a95d7ee34912577655f87e0dc0c82] =>
[_oembed_time_ca7a95d7ee34912577655f87e0dc0c82] => 1657196778
[_oembed_a81fbb632c964f0f08bbf656a43224f8] =>
[_oembed_time_a81fbb632c964f0f08bbf656a43224f8] => 1658469923
[_oembed_c974c90cb04b9ee04b4641190aeb2c09] =>
[_oembed_time_c974c90cb04b9ee04b4641190aeb2c09] => 1658469923
[_oembed_0bee664460fc46fe580165a79165f34e] =>
[_oembed_time_0bee664460fc46fe580165a79165f34e] => 1660721412
[_oembed_41aada9d716699aef28480539e21344e] =>
[_oembed_time_41aada9d716699aef28480539e21344e] => 1661595487
[_oembed_9c6d26a969993d8cd71706a0ea71fd0b] =>
[_oembed_time_9c6d26a969993d8cd71706a0ea71fd0b] => 1663755008
[_oembed_0842b45e4fbf781702db6a47bd01a313] =>
[_oembed_time_0842b45e4fbf781702db6a47bd01a313] => 1664990928
[_oembed_ddeab31a8687c4926774a56979488e72] =>
[_oembed_time_ddeab31a8687c4926774a56979488e72] => 1664990929
[_oembed_625e37bd0ca8b1e20f2046abed46feb6] =>
[_oembed_time_625e37bd0ca8b1e20f2046abed46feb6] => 1665506857
[_oembed_77ec4374050ada2198b3543a3307c38d] =>
[_oembed_time_77ec4374050ada2198b3543a3307c38d] => 1665506857
[_oembed_b834f027bd2d4e73534ceee91e8f3ab5] =>
[_oembed_time_b834f027bd2d4e73534ceee91e8f3ab5] => 1665754918
[_oembed_4bf13538f888cab6dd1ef34b8d440f3f] =>
[_oembed_time_4bf13538f888cab6dd1ef34b8d440f3f] => 1669578929
[_oembed_6998005043ecdf78953dad5d6c987a2c] =>
[_oembed_time_6998005043ecdf78953dad5d6c987a2c] => 1669578930
[_oembed_d808c58f0789b3b1df5cde7ddcbeff72] =>
[_oembed_time_d808c58f0789b3b1df5cde7ddcbeff72] => 1669578930
[_oembed_dc51c3fa126a33a2737582592c840b83] =>
[_oembed_time_dc51c3fa126a33a2737582592c840b83] => 1669578930
[_oembed_80a231c8c36c1b6fdb844ad01b0939df] =>
[_oembed_time_80a231c8c36c1b6fdb844ad01b0939df] => 1669578930
[_oembed_875cc64cc6386c512cd1f5c3061fa617] =>
[_oembed_time_875cc64cc6386c512cd1f5c3061fa617] => 1671990288
[_oembed_c9a2b4ace00288ebc50c94e95a07f05e] =>
[_oembed_time_c9a2b4ace00288ebc50c94e95a07f05e] => 1671990289
[_oembed_82218d592dd7bc0cf6bc809bf2301802] =>
[_oembed_time_82218d592dd7bc0cf6bc809bf2301802] => 1671990289
[_oembed_4ed3b602833c8dc7dd9b6c3080c5ef17] =>
[_oembed_time_4ed3b602833c8dc7dd9b6c3080c5ef17] => 1671990289
[_oembed_38f1beaa16f90d9fb695996c7d681f1f] =>
[_oembed_time_38f1beaa16f90d9fb695996c7d681f1f] => 1673865268
[_oembed_ae57e6ce9f3743b0978650deb5b2b703] =>
[_oembed_time_ae57e6ce9f3743b0978650deb5b2b703] => 1674906293
[_oembed_f1698cf811e441bad03a62e9113c9192] =>
[_oembed_time_f1698cf811e441bad03a62e9113c9192] => 1674906293
[_oembed_9852348b15c3065b377502afcf1f88f8] =>
[_oembed_time_9852348b15c3065b377502afcf1f88f8] => 1679151445
[_oembed_c14af142f60da7e7720e4a18e23b0f19] =>
[_oembed_time_c14af142f60da7e7720e4a18e23b0f19] => 1679151445
[_oembed_5a814ee39232afa41a8d1c510aa993fc] =>
[_oembed_time_5a814ee39232afa41a8d1c510aa993fc] => 1679998457
[_oembed_f6c7d5c11127c329200092defc8f5165] =>
[_oembed_time_f6c7d5c11127c329200092defc8f5165] => 1680344378
[_oembed_6cf3309f83a57000ae73d62d7c578ab0] =>
[_oembed_time_6cf3309f83a57000ae73d62d7c578ab0] => 1680440049
[_oembed_fbad199cfe3dd070fbfa8287ff7c2ed6] =>
[_oembed_time_fbad199cfe3dd070fbfa8287ff7c2ed6] => 1685523745
[_oembed_b775e5f29f674237491be9d2f5f97ce9] =>
[_oembed_time_b775e5f29f674237491be9d2f5f97ce9] => 1685523746
[_oembed_0da1a872f2175c07b0356ea7daba7b92] =>
[_oembed_time_0da1a872f2175c07b0356ea7daba7b92] => 1686136759
[_oembed_46d86426108943efd44944d1b4a4c329] =>
[_oembed_time_46d86426108943efd44944d1b4a4c329] => 1686213046
[_oembed_40700dcb820b23307674f3b859a1a326] =>
[_oembed_time_40700dcb820b23307674f3b859a1a326] => 1687239863
[_oembed_002285b5614863c603e921e33ca38f23] =>
[_oembed_time_002285b5614863c603e921e33ca38f23] => 1689530281
[_oembed_1c9df66f078edb214d18bf60919bfcfa] =>
[_oembed_time_1c9df66f078edb214d18bf60919bfcfa] => 1689530281
[_oembed_48674df3e63cb39a3b2a858589d48517] =>
[_oembed_time_48674df3e63cb39a3b2a858589d48517] => 1690211297
[_oembed_083a95c4af2319fe81e7a75c81d39807] =>
[_oembed_time_083a95c4af2319fe81e7a75c81d39807] => 1690211297
[_oembed_e695c9956785aadd07c145c34c936dbb] =>
[_oembed_time_e695c9956785aadd07c145c34c936dbb] => 1693077698
[_oembed_6eef9bbd8799aa6bbf9899fa63bb43bc] =>
[_oembed_time_6eef9bbd8799aa6bbf9899fa63bb43bc] => 1693077698
[_oembed_453e1f4fac2f6fdad3e51d1331afdeff] =>
[_oembed_time_453e1f4fac2f6fdad3e51d1331afdeff] => 1693077698
[_oembed_b7ba655b54431c48abec1b99efd69237] =>
[_oembed_time_b7ba655b54431c48abec1b99efd69237] => 1693077698
[_oembed_6e98308c9b5aeeb6d99559a68ac4eb6f] =>
[_oembed_time_6e98308c9b5aeeb6d99559a68ac4eb6f] => 1693495190
[_oembed_8bc33b7524653cb1fc3a0886387ae40f] =>
[_oembed_time_8bc33b7524653cb1fc3a0886387ae40f] => 1694078647
[_oembed_e5dcc3efb8232b31920779de0ec8b84a] =>
[_oembed_time_e5dcc3efb8232b31920779de0ec8b84a] => 1694459710
[_oembed_eff27f0d2169029d60a47e9c5c4aaf8e] =>
[_oembed_time_eff27f0d2169029d60a47e9c5c4aaf8e] => 1694459710
[_oembed_00a28c63d98ec7eab33e28e91c8eea35] =>
[_oembed_time_00a28c63d98ec7eab33e28e91c8eea35] => 1696882347
[_oembed_32a8df19ec4bcbeafcd2ec35ec08d01f] =>
[_oembed_time_32a8df19ec4bcbeafcd2ec35ec08d01f] => 1698403796
[_oembed_d67fba45db6983c3dab7de27968b456d] =>
[_oembed_time_d67fba45db6983c3dab7de27968b456d] => 1698403796
[_oembed_d955c32a2f699f979f6889b0f8e54cda] =>
[_oembed_time_d955c32a2f699f979f6889b0f8e54cda] => 1698403796
[_oembed_7e91e8648f18ab757a4f64e9c8b0b31d] =>
[_oembed_time_7e91e8648f18ab757a4f64e9c8b0b31d] => 1698403796
[_oembed_2a8165f48c5f871311bb18cc1bb18a97] =>
[_oembed_time_2a8165f48c5f871311bb18cc1bb18a97] => 1700214724
[_oembed_ff455290f6f50444eefbf7dc073dcb2d] =>
[_oembed_time_ff455290f6f50444eefbf7dc073dcb2d] => 1700214724
[_oembed_2b2b5c354bb392bb3a6cdab1cc6b4704] =>
[_oembed_time_2b2b5c354bb392bb3a6cdab1cc6b4704] => 1700214724
[_oembed_7b9ac2076472c71efb686179294894e5] =>
[_oembed_time_7b9ac2076472c71efb686179294894e5] => 1700214724
[_oembed_8173123d4028c59e89d4af041a1d5ae7] =>
[_oembed_time_8173123d4028c59e89d4af041a1d5ae7] => 1700214725
[_oembed_4399e815bbd6d891311a46e01321d9cc] =>
[_oembed_time_4399e815bbd6d891311a46e01321d9cc] => 1700903858
[_oembed_3d72977900b80e73bb1faa7222c1dbd6] =>
[_oembed_time_3d72977900b80e73bb1faa7222c1dbd6] => 1700903859
[_oembed_d39e618e3906234f3b5a18e524f9fdfe] =>
[_oembed_time_d39e618e3906234f3b5a18e524f9fdfe] => 1700903859
[_oembed_ae0e35e9831850d8af84f2db8264c279] =>
[_oembed_time_ae0e35e9831850d8af84f2db8264c279] => 1701501768
[_oembed_29ad1f65176a505187e4dc929037949c] =>
[_oembed_time_29ad1f65176a505187e4dc929037949c] => 1701501768
[_oembed_17c5298d389d9ea8af3d8e50226be796] =>
[_oembed_time_17c5298d389d9ea8af3d8e50226be796] => 1701501768
[_oembed_4f395ea2294f923ebf0b098132c81cd7] =>
[_oembed_time_4f395ea2294f923ebf0b098132c81cd7] => 1701501768
[_oembed_aab1299783889b0629b83a78aa517d52] =>
[_oembed_time_aab1299783889b0629b83a78aa517d52] => 1701501768
[_oembed_ef234e32fca80e28333f566383573305] =>
[_oembed_time_ef234e32fca80e28333f566383573305] => 1704108206
[_oembed_ed24767c20db5799e7100faa4dafe247] =>
[_oembed_time_ed24767c20db5799e7100faa4dafe247] => 1704108206
[_oembed_dced71770753c7186170c07037cf8901] =>
[_oembed_time_dced71770753c7186170c07037cf8901] => 1704108207
[_oembed_9ee58a7706332773128b2a775af9a762] =>
[_oembed_time_9ee58a7706332773128b2a775af9a762] => 1704108207
[_oembed_147418b5feb5f07ed9234b96e6a1f70d] =>
[_oembed_time_147418b5feb5f07ed9234b96e6a1f70d] => 1704108207
[_oembed_2af0c496dbda8f9afbb6a758264e09e3] =>
[_oembed_time_2af0c496dbda8f9afbb6a758264e09e3] => 1704120289
[_oembed_adc8bcc25bec238036c2287c78477e86] =>
[_oembed_time_adc8bcc25bec238036c2287c78477e86] => 1706900566
[_oembed_c9280b97c401f9a4d457720f5a697726] =>
[_oembed_time_c9280b97c401f9a4d457720f5a697726] => 1706900566
[_oembed_9916b54a68229c6ee7fc99267c01030d] =>
[_oembed_time_9916b54a68229c6ee7fc99267c01030d] => 1706900567
[_oembed_410f5d711dc039e3d396f447543a7d37] =>
[_oembed_time_410f5d711dc039e3d396f447543a7d37] => 1706900567
[_oembed_5cde703261583f9bdbf84a8db8cba3a8] =>
[_oembed_time_5cde703261583f9bdbf84a8db8cba3a8] => 1709826427
[_oembed_605f8ce0259ebbe94942eb957ae730d4] =>
[_oembed_time_605f8ce0259ebbe94942eb957ae730d4] => 1709826427
[_oembed_446fc9cdeeaf7ec6e0e17969fbc511db] =>
[_oembed_time_446fc9cdeeaf7ec6e0e17969fbc511db] => 1709826427
[_oembed_64bc7c7efa8afe99a0fe3d8bf25d7755] =>
[_oembed_time_64bc7c7efa8afe99a0fe3d8bf25d7755] => 1709826427
[_oembed_8851d2ea89a35081af5d50df4c9b7992] =>
[_oembed_time_8851d2ea89a35081af5d50df4c9b7992] => 1709826427
[_oembed_d28daff786701c098dc904de522a95d9] =>
[_oembed_time_d28daff786701c098dc904de522a95d9] => 1709826427
[_oembed_db8f405ec87d0d1699b8ef042d4b9e31] =>
[_oembed_time_db8f405ec87d0d1699b8ef042d4b9e31] => 1710604194
[_oembed_8515c111c9f0e08aae8e9d8eae78774e] =>
[_oembed_time_8515c111c9f0e08aae8e9d8eae78774e] => 1710673671
[_oembed_7d5a6f3837d5a1c6cc7de98f533102cc] =>
[_oembed_time_7d5a6f3837d5a1c6cc7de98f533102cc] => 1710673671
[_oembed_346ba27e99da0e9e98abdc2576811adf] =>
[_oembed_time_346ba27e99da0e9e98abdc2576811adf] => 1710673671
[_oembed_522a057405d24474be63537dd5a00eeb] =>
[_oembed_time_522a057405d24474be63537dd5a00eeb] => 1711390841
[_oembed_bb380bdc5fc06ed7c4d3b2267a6cc1be] =>
[_oembed_time_bb380bdc5fc06ed7c4d3b2267a6cc1be] => 1711390842
[_oembed_89e8c9f5ff0af267c3c2f4d3b0659113] =>
[_oembed_time_89e8c9f5ff0af267c3c2f4d3b0659113] => 1711390842
[_oembed_afb2cd56ad019bdfef0e008015b8cd57] =>
[_oembed_time_afb2cd56ad019bdfef0e008015b8cd57] => 1711390842
[_oembed_a78cd69914613b808669b30df4a62059] =>
[_oembed_time_a78cd69914613b808669b30df4a62059] => 1713242836
[_oembed_76adc8a1dbb98a61518dfb225f4ecc22] => {{unknown}}
[_oembed_af03ea43b2c0b1421f39ebe8f296e68c] => {{unknown}}
[_oembed_af35deb208c322dd2d50c488b7423c27] => {{unknown}}
[_oembed_5de9535fe56e97bda67ea764cca222e2] => {{unknown}}
[_oembed_068ad803a6264f678e03e6b5009b2812] =>
[_oembed_time_068ad803a6264f678e03e6b5009b2812] => 1716026116
[_oembed_ed36f6913d20dd7b9b932508a2631f07] =>
[_oembed_time_ed36f6913d20dd7b9b932508a2631f07] => 1716200795
[_oembed_937973a29e211cd55bbeb2fbe45c92b2] =>
[_oembed_time_937973a29e211cd55bbeb2fbe45c92b2] => 1718204550
[_oembed_3adbfea811413a113780c4d3db1b38ea] =>
[_oembed_time_3adbfea811413a113780c4d3db1b38ea] => 1719325343
[_oembed_5bd6a9604c82025b0b1d5a912ffa32d7] =>
[_oembed_time_5bd6a9604c82025b0b1d5a912ffa32d7] => 1719325343
[_oembed_8a79e097a619b17bf219b2d04ef98b0e] =>
[_oembed_time_8a79e097a619b17bf219b2d04ef98b0e] => 1719325343
[_oembed_76fa43a9849bdf0e6b820b0c93245651] =>
[_oembed_time_76fa43a9849bdf0e6b820b0c93245651] => 1719343393
[_oembed_11ca6b03b09af86bf3ea060ed83f5bb7] =>
[_oembed_time_11ca6b03b09af86bf3ea060ed83f5bb7] => 1719343393
[_oembed_ac2b264fb3420005a9cf396ab28112a0] =>
[_oembed_time_ac2b264fb3420005a9cf396ab28112a0] => 1719343393
[_oembed_2efcc159bb6085e2d0931591b0846aa0] =>
[_oembed_time_2efcc159bb6085e2d0931591b0846aa0] => 1719343393
[_oembed_c70e35d8963e5fbe14f3dfbf64ef2d2a] => {{unknown}}
[_oembed_1d5df155a85e1e2c0f6eebcade2c49b8] =>
[_oembed_time_1d5df155a85e1e2c0f6eebcade2c49b8] => 1719900649
[_oembed_08b320f567a2a8a88a73e7af8fcef326] =>
[_oembed_time_08b320f567a2a8a88a73e7af8fcef326] => 1719900649
[_oembed_9ed607bf59abca2256139337bfa2b7a2] =>
[_oembed_time_9ed607bf59abca2256139337bfa2b7a2] => 1719900649
[_oembed_c4363fb0e91494ac426a6ab31a560f04] =>
[_oembed_time_c4363fb0e91494ac426a6ab31a560f04] => 1719900650
[_oembed_6fbe28c7d880ab99db87745decce9872] =>
[_oembed_time_6fbe28c7d880ab99db87745decce9872] => 1719900650
[_oembed_6327017fea8ca30bdecd0ce1629a10d9] =>
[_oembed_time_6327017fea8ca30bdecd0ce1629a10d9] => 1722239408
[_oembed_f6730f9d540f8726465a36d95c9af9d2] =>
[_oembed_time_f6730f9d540f8726465a36d95c9af9d2] => 1722239408
[_oembed_cf95f1df25803cd86bf5e61055899d0c] =>
[_oembed_time_cf95f1df25803cd86bf5e61055899d0c] => 1722239408
[_oembed_edba9445e429821d0fcf3c4c41f6e6a0] =>
[_oembed_time_edba9445e429821d0fcf3c4c41f6e6a0] => 1722239408
[_oembed_4a684381b525c1e73c0b4664a8e46ca8] =>
[_oembed_time_4a684381b525c1e73c0b4664a8e46ca8] => 1722239409
[_oembed_ac3639b9b66dd6fc58ff76aff929ae75] =>
[_oembed_time_ac3639b9b66dd6fc58ff76aff929ae75] => 1722930579
[_oembed_826f527eee84f2764bf0e81c9c07cd59] =>
[_oembed_time_826f527eee84f2764bf0e81c9c07cd59] => 1726398395
[_oembed_aaaa0c6b70dfbe943cae27e3e9e25f0f] =>
[_oembed_time_aaaa0c6b70dfbe943cae27e3e9e25f0f] => 1726398395
[_oembed_7cb1cf5a495ae36ac358545799036294] =>
[_oembed_time_7cb1cf5a495ae36ac358545799036294] => 1726398395
[_oembed_5bdaafde68d4d5b2ab0aac577686dad8] =>
[_oembed_time_5bdaafde68d4d5b2ab0aac577686dad8] => 1726398395
[_oembed_199ff9043d6cad4bad7f12f438b7b4fc] =>
[_oembed_time_199ff9043d6cad4bad7f12f438b7b4fc] => 1727885907
[_oembed_05ee9ac6bfaeeb6440fac6b834ca1af0] =>
[_oembed_time_05ee9ac6bfaeeb6440fac6b834ca1af0] => 1731920361
[_oembed_b6acb956a25058432d16cc7e9160c5b4] =>
[_oembed_time_b6acb956a25058432d16cc7e9160c5b4] => 1731920361
[_oembed_d05f7763be40791eb1f297c4159ebfd9] =>
[_oembed_time_d05f7763be40791eb1f297c4159ebfd9] => 1731920361
[_oembed_44379d8f54b80e26e04496316982d924] =>
[_oembed_time_44379d8f54b80e26e04496316982d924] => 1731920361
[_oembed_967603ece3365e36bcc80c5e7caac6ff] =>
[_oembed_time_967603ece3365e36bcc80c5e7caac6ff] => 1732280292
[_oembed_92f5b9aacf253dac845507e38462be53] =>
[_oembed_time_92f5b9aacf253dac845507e38462be53] => 1732280292
[_oembed_03681406db4630bf47573ea037932ce5] =>
[_oembed_time_03681406db4630bf47573ea037932ce5] => 1732541725
[_oembed_4c8ba8f1f4ee9127563fba065b176efd] =>
[_oembed_time_4c8ba8f1f4ee9127563fba065b176efd] => 1732541725
[_oembed_d59b95826d471e5cac5aeb2df8a233a9] =>
[_oembed_time_d59b95826d471e5cac5aeb2df8a233a9] => 1735146782
[_oembed_c57aeba702e41971564bd9b8254b579a] =>
[_oembed_time_c57aeba702e41971564bd9b8254b579a] => 1735146782
[_oembed_bd332bdef59c1b70fbcea0b43431f95b] =>
[_oembed_time_bd332bdef59c1b70fbcea0b43431f95b] => 1735146783
[_oembed_2edcd0d790f066c242c7d8b2e48df327] =>
[_oembed_time_2edcd0d790f066c242c7d8b2e48df327] => 1736361471
[_oembed_12049fa30a84a8d749c69fac21d5a1e4] =>
[_oembed_time_12049fa30a84a8d749c69fac21d5a1e4] => 1736361472
[_oembed_4f2959a4b32f1b1b7652a913e9ae05d7] =>
[_oembed_time_4f2959a4b32f1b1b7652a913e9ae05d7] => 1736361472
[_oembed_050c7466d55fb1544f92ed6e3433ed0e] =>
[_oembed_time_050c7466d55fb1544f92ed6e3433ed0e] => 1738500570
[_oembed_586694951efe3ab7005dedbb77aff54f] =>
[_oembed_time_586694951efe3ab7005dedbb77aff54f] => 1738766364
[_oembed_d0d8e9ea94df577d379d2b7956948b08] =>
[_oembed_time_d0d8e9ea94df577d379d2b7956948b08] => 1739287846
[_oembed_0292794c07341aff090b928d4c72bcbd] =>
[_oembed_time_0292794c07341aff090b928d4c72bcbd] => 1739287846
[_oembed_feaa23690a40a0ebc919522fa5d77ea4] =>
[_oembed_time_feaa23690a40a0ebc919522fa5d77ea4] => 1739287846
[_oembed_bc33c879564262a98b6fd8e46cc9b337] =>
[_oembed_time_bc33c879564262a98b6fd8e46cc9b337] => 1739287846
[_oembed_e270ea9aaa46aa4552b72eae13fa56b0] =>
[_oembed_time_e270ea9aaa46aa4552b72eae13fa56b0] => 1739553518
[_oembed_468d2dd9982ad25e96bf1702bbbaa7c7] =>
[_oembed_time_468d2dd9982ad25e96bf1702bbbaa7c7] => 1740143343
[_oembed_91dc6b0e88b7a711bf9cbe13a4c4a0cb] =>
[_oembed_time_91dc6b0e88b7a711bf9cbe13a4c4a0cb] => 1740143343
[_oembed_20e0c50ec60afcf916c27efb62f8b1e7] =>
[_oembed_time_20e0c50ec60afcf916c27efb62f8b1e7] => 1740768140
[_oembed_01d0592ab34f6f98f16e4daa25a2bb04] =>
[_oembed_time_01d0592ab34f6f98f16e4daa25a2bb04] => 1740768140
[_oembed_7556af6165c210249575336a109ba2ee] =>
[_oembed_time_7556af6165c210249575336a109ba2ee] => 1740768140
[_oembed_ed54ddaaf7318e8b8ab038b11585b455] =>
[_oembed_time_ed54ddaaf7318e8b8ab038b11585b455] => 1740768140
[_oembed_b24df3073fd2bfeda82b1a06e55cef84] =>
[_oembed_time_b24df3073fd2bfeda82b1a06e55cef84] => 1740768140
[_oembed_41aa032fc5addf0298a8782a2cbc3490] =>
[_oembed_time_41aa032fc5addf0298a8782a2cbc3490] => 1742195326
[_oembed_c131da7275cc47c7db14c6e4a550335a] =>
[_oembed_time_c131da7275cc47c7db14c6e4a550335a] => 1742453417
[_algolia_sync] => 508159371000
[_oembed_7ed8e09322ad7e32c3e424a5175f2760] =>
[_oembed_time_7ed8e09322ad7e32c3e424a5175f2760] => 1745318196
[_oembed_376a2ea587470ba0c1bc14825004a911] =>
[_oembed_time_376a2ea587470ba0c1bc14825004a911] => 1745318196
[_oembed_a24db33f772c27ab417d56cafeb35913] =>
[_oembed_time_a24db33f772c27ab417d56cafeb35913] => 1745318197
[_oembed_675079efec3ab2867920a64011986855] =>
[_oembed_time_675079efec3ab2867920a64011986855] => 1745318197
[_oembed_752e15aaa2810a210a3e5f92c61e38ef] =>
[_oembed_time_752e15aaa2810a210a3e5f92c61e38ef] => 1746436945
[_oembed_e3b4ab165ced8100f56cfd208f85aed7] =>
[_oembed_time_e3b4ab165ced8100f56cfd208f85aed7] => 1746436945
[_oembed_6515cba94ac7bbcc64e29cb08b41354d] =>
[_oembed_time_6515cba94ac7bbcc64e29cb08b41354d] => 1746436945
[_oembed_9ce8c394994bf2878ff541f6008d620e] =>
[_oembed_time_9ce8c394994bf2878ff541f6008d620e] => 1746436945
[_oembed_c3e3ea37ad07a39d17ffd9cddd931270] =>
[_oembed_time_c3e3ea37ad07a39d17ffd9cddd931270] => 1747660460
[_oembed_ff457d2ac8e7df64e7ed190b8b155cf8] =>
[_oembed_time_ff457d2ac8e7df64e7ed190b8b155cf8] => 1747660460
[_oembed_003b9b41f6a309ae0cbab861d78dbfa8] =>
[_oembed_time_003b9b41f6a309ae0cbab861d78dbfa8] => 1747660460
[_oembed_36ea0d60ce1d7523a3e2f3538b0047eb] =>
[_oembed_time_36ea0d60ce1d7523a3e2f3538b0047eb] => 1748500277
[_oembed_5c483ea59b377ff1ab95d897a06200b4] =>
[_oembed_time_5c483ea59b377ff1ab95d897a06200b4] => 1749125411
[_oembed_552bff6d13525233227de3cf51f8cd65] => {{unknown}}
[_oembed_28c2d4fd41b654e85429fa9ae97af84e] =>
[_oembed_time_28c2d4fd41b654e85429fa9ae97af84e] => 1749753352
[_oembed_96a1dbb98382de9683961016e7336560] =>
[_oembed_time_96a1dbb98382de9683961016e7336560] => 1751477419
[_oembed_52a878e438770da68877d7a0c5dc186c] =>
[_oembed_time_52a878e438770da68877d7a0c5dc186c] => 1751477419
[_oembed_bfec068f82cd1c87dd4fe44b414e6dbf] =>
[_oembed_time_bfec068f82cd1c87dd4fe44b414e6dbf] => 1751477419
[_oembed_e318e9898a51e16f57b74c575fcd95b5] =>
[_oembed_time_e318e9898a51e16f57b74c575fcd95b5] => 1753881841
[_oembed_57528587d105f4b827f66c398c4db940] =>
[_oembed_time_57528587d105f4b827f66c398c4db940] => 1753881841
[_oembed_73a12fa4b1a7878708c20f83f3ecf9cf] =>
[_oembed_time_73a12fa4b1a7878708c20f83f3ecf9cf] => 1753881841
[_oembed_a166fcadf23d76028a8c590635412494] =>
[_oembed_time_a166fcadf23d76028a8c590635412494] => 1753881842
[_oembed_a9e58548edfbdde1352d9c375b5d73a2] =>
[_oembed_time_a9e58548edfbdde1352d9c375b5d73a2] => 1755336255
[_oembed_7eaeff199916f0897b7d17d04fdb83b6] =>
[_oembed_time_7eaeff199916f0897b7d17d04fdb83b6] => 1755336255
[_oembed_f85c8bf55cddb0ad9237bda0fd56e636] =>
[_oembed_time_f85c8bf55cddb0ad9237bda0fd56e636] => 1755336255
[_oembed_ecf2119b6fab16e2d6a633fcb8017070] =>
[_oembed_time_ecf2119b6fab16e2d6a633fcb8017070] => 1755336256
[_oembed_28f075b23bf177a3696e6a519311e56f] =>
[_oembed_time_28f075b23bf177a3696e6a519311e56f] => 1756195754
[_oembed_4a052b38e1abf423dfe976f52881bf60] =>
[_oembed_time_4a052b38e1abf423dfe976f52881bf60] => 1756195754
[_oembed_79bc61e2e0d58a7fe5e088d47d27c904] =>
[_oembed_time_79bc61e2e0d58a7fe5e088d47d27c904] => 1756195754
[_oembed_0300b312841f26a3ad333c712b54fd50] =>
[_oembed_time_0300b312841f26a3ad333c712b54fd50] => 1756401740
[_oembed_3a6aa69447b1eae9bdf312121e294683] =>
[_oembed_time_3a6aa69447b1eae9bdf312121e294683] => 1756401740
[_oembed_c111f5a78128b22bcf3745cbd8c57bf3] =>
[_oembed_time_c111f5a78128b22bcf3745cbd8c57bf3] => 1756401740
[_oembed_ba76e933efd554b9842b8c52bc25ccc1] =>
[_oembed_time_ba76e933efd554b9842b8c52bc25ccc1] => 1757162246
[_oembed_9ee72726ed222aca944754ed63115f58] =>
[_oembed_time_9ee72726ed222aca944754ed63115f58] => 1757359537
[_oembed_e310b347c08b4baede7c6baa2e7481ea] =>
[_oembed_time_e310b347c08b4baede7c6baa2e7481ea] => 1759572990
[_oembed_d6b206274433ae9d3da9cc09546b36ba] =>
[_oembed_time_d6b206274433ae9d3da9cc09546b36ba] => 1759572990
[_oembed_21c617a96f14700fb8b3485863ac1856] =>
[_oembed_time_21c617a96f14700fb8b3485863ac1856] => 1760378106
[_oembed_4d46fd84e2ed50a3bffa7611f616886d] =>
[_oembed_time_4d46fd84e2ed50a3bffa7611f616886d] => 1760441885
[_oembed_b172b3fe7c5e4ceff36069cad5339115] =>
[_oembed_time_b172b3fe7c5e4ceff36069cad5339115] => 1760455396
[_oembed_fbf3ef199ff8d2239e4516473c0eea2f] =>
[_oembed_time_fbf3ef199ff8d2239e4516473c0eea2f] => 1760455396
[_oembed_c99cdd9d52a6b80a01c47e19aa2f2233] =>
[_oembed_time_c99cdd9d52a6b80a01c47e19aa2f2233] => 1760455396
[_oembed_9fb825e64a116a4979526b15de3f5e0c] =>
[_oembed_time_9fb825e64a116a4979526b15de3f5e0c] => 1761590351
[_oembed_92d9ea71bb68ee7344f0c8d33b5994a1] =>
[_oembed_time_92d9ea71bb68ee7344f0c8d33b5994a1] => 1761590351
[_oembed_a9ba9fa7a5b68b121e66d4bd0eb9b945] =>
[_oembed_time_a9ba9fa7a5b68b121e66d4bd0eb9b945] => 1761590351
[_oembed_186d1ccda1ffd578225fc128517a6359] =>
[_oembed_time_186d1ccda1ffd578225fc128517a6359] => 1761824368
[_oembed_6812f68b9aafa36a729230f2c908cd2b] =>
[_oembed_time_6812f68b9aafa36a729230f2c908cd2b] => 1762274777
[_oembed_a967f10b245a8a6e27ae78a64dcfecfb] =>
[_oembed_time_a967f10b245a8a6e27ae78a64dcfecfb] => 1762274777
[_oembed_47506f287909ff9df8c60c8405a37231] =>
[_oembed_time_47506f287909ff9df8c60c8405a37231] => 1762274777
[_oembed_9fcf6c30a732121475d1008d531cc4fa] =>
[_oembed_time_9fcf6c30a732121475d1008d531cc4fa] => 1762274778
[_oembed_dbaf6e980759aa5c435bc3636f801924] =>
[_oembed_time_dbaf6e980759aa5c435bc3636f801924] => 1762274778
[_oembed_366a85d5274d9ab75b57e25308a4f485] =>
[_oembed_time_366a85d5274d9ab75b57e25308a4f485] => 1762274778
[_oembed_1dfe5b9c52bcea6ed0fb6087c130dddd] =>
[_oembed_time_1dfe5b9c52bcea6ed0fb6087c130dddd] => 1763926962
[_oembed_6eab90ec5f92d11696d628cdc014248c] =>
[_oembed_time_6eab90ec5f92d11696d628cdc014248c] => 1764860562
[_oembed_e25f75194d5f11733408fcab9dfcae39] =>
[_oembed_time_e25f75194d5f11733408fcab9dfcae39] => 1764860562
[_oembed_6da4b7bb85ec6f066f09a704f88ef5e5] =>
[_oembed_time_6da4b7bb85ec6f066f09a704f88ef5e5] => 1764860562
[_oembed_408971589f7e6e7117ecf63903cfcdde] =>
[_oembed_time_408971589f7e6e7117ecf63903cfcdde] => 1764860562
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 31
[3] => 11
[4] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Kárpátalja
[3] => Kiemelt téma
[4] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 338
[1] => 64562
[2] => 82821
[3] => 354
)
[tags_name] => Array
(
[0] => KMKSZ
[1] => KMKSZ közgyűlés
[2] => KMKSZ Munkácsi Alapszervezete
[3] => közgyűlés
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 82821
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 82821
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
KMKSZ Munkácsi Alapszervezete (1 Oldal)