Array
(
[count_posts] => 5
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjUyNjMwNjt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30=
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 256146
[content] =>
A Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával Tiszacsomán idén új programsorozat indult, amely közösségépítő és hagyományőrző rendezvények keretében látja vendégül a középszinten működő alapszervezeti elnököket, aktivistákat és képviselőket. Ennek részeként szeptember 28-án a KMKSZ Munkácsi Középszint Szervezetének tagjai látogattak el a Tiszacsomai Árpád Vezér Látogatóközpontba és Lovardába, ahol tartalmas és élményekben gazdag program várta őket.


A rendezvény programját Mester András, a KMKSZ gazdasági-önkormányzati titkára, a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács elnöke ismertette. Mint fogalmazott: ezek a találkozók nemcsak a közösség összetartását erősítik, hanem lehetőséget nyújtanak arra is, hogy a résztvevők megismerkedjenek a honfoglaló magyarság életmódjával, szokásaival és kulturális örökségével.




A nap első állomása a Tiszacsomai Árpád Vezér Látogatóközpont volt, ahol a vendégek vezetett sétán vehettek részt. Megtekinthették az itt feltárt X. századi temető régészeti leletanyagát, valamint a helyi magyarság egyedülálló kiállítását, amely bemutatja a honfoglalás kori életmódot, hitvilágot és harcmodort. A látogatóközpont tárlatvezetésén szó esett a sámán szerepéről, a turulmadár legendájáról, s a bátrabbak kézbe is vehették a sodronyinget és a kardot, amelyek különleges élményt nyújtottak.





A történelmi hangulat után a résztvevők kipróbálhatták az íjászkodást, a lovaglást és a sétakocsikázást, amelyek nemcsak szórakoztató, de közösségformáló programok is voltak. A szervezők célja az volt, hogy mindenki testközelből élhesse át az ősi magyar hagyományok világát.

A nap végén a központ munkatársai babgulyással vendégelték meg a látogatókat. A közös étkezés baráti beszélgetésekre adott alkalmat, s méltó lezárása volt a tartalmas programnak. A résztvevők nemcsak új ismeretekkel és élményekkel lettek gazdagabbak, hanem olyan közösségi élményt is átélhettek, amely erőt adott számukra a mindennapok kihívásaihoz. A program során szerzett tapasztalatok, a közös nevetések és beszélgetések segítettek abban, hogy legalább néhány órára kiszakadjanak a háború okozta feszült légkörből, és helyette a hagyományok, a barátság és a közös múlt értékei kerüljenek előtérbe.
(DA/Kárpátalja hetilap)
[type] => post
[excerpt] => A Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával Tiszacsomán idén új programsorozat indult, amely közösségépítő és hagyományőrző rendezvények keretében látja vendégül a középszinten működő alapszervezeti elnököket, aktivistákat és képviselőket. Ennek r...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1759243800
[modified] => 1759231136
)
[title] => Élményekkel teli nap Tiszacsomán – vendégségben a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezete
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=256146&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 256146
[uk] => 256279
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 256153
[image] => Array
(
[id] => 256153
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/attm3bwmi0mmcnzuqbdl7eku-csiia-h7h1tnrqmoqjmt0.jpg
[original_lng] => 342329
[original_w] => 2048
[original_h] => 1536
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/attm3bwmi0mmcnzuqbdl7eku-csiia-h7h1tnrqmoqjmt0-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/attm3bwmi0mmcnzuqbdl7eku-csiia-h7h1tnrqmoqjmt0-300x225.jpg
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/attm3bwmi0mmcnzuqbdl7eku-csiia-h7h1tnrqmoqjmt0-768x576.jpg
[width] => 768
[height] => 576
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/attm3bwmi0mmcnzuqbdl7eku-csiia-h7h1tnrqmoqjmt0-1024x768.jpg
[width] => 1024
[height] => 768
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/attm3bwmi0mmcnzuqbdl7eku-csiia-h7h1tnrqmoqjmt0-1536x1152.jpg
[width] => 1536
[height] => 1152
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/attm3bwmi0mmcnzuqbdl7eku-csiia-h7h1tnrqmoqjmt0.jpg
[width] => 2048
[height] => 1536
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/attm3bwmi0mmcnzuqbdl7eku-csiia-h7h1tnrqmoqjmt0.jpg
[width] => 2048
[height] => 1536
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1759262265:3
[_thumbnail_id] => 256153
[_edit_last] => 5
[views_count] => 1426
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_54ca25d2c9181ad06a319e6252b09430] =>
[_oembed_time_54ca25d2c9181ad06a319e6252b09430] => 1759217539
[_oembed_d05f7763be40791eb1f297c4159ebfd9] =>
[_oembed_time_d05f7763be40791eb1f297c4159ebfd9] => 1759217539
[translation_required] => 2
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 465939051000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 23
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 592
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Fotók
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Társadalom
)
[tags] => Array
(
[0] => 526306
[1] => 1399367
)
[tags_name] => Array
(
[0] => KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezete
[1] => tiszacsomai Árpád Vezér Látogatóközpont és Lovarda
)
)
[1] => Array
(
[id] => 237140
[content] =>
Március 29-én a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Munkácsi Középszintű Szervezete megtartotta soron következő közgyűlését a munkácsi székházban. Az eseményen 32 küldött vett részt, és a résztvevők értékelték a szervezet elmúlt évi tevékenységét, valamint megvitatták a jövőbeli kilátásokat.

A közgyűlés kezdetén Gulácsy Géza, a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezetének elnöke és egyben a KMKSZ alelnöke üdvözölte a megjelenteket, majd kijelölték a közgyűlést dokumentáló jegyzőkönyv készítőjét. A napirendi pontok elfogadása után ismertette éves beszámolóját a szervezet 2025-ös tevékenységéről. Jelenleg a munkácsi középszintű szervezet 4668 tagot számlál, közülük az elmúlt évben 58-an hunytak el.

Gulácsy Géza beszámolójában kiemelte, hogy a járás alapszervezetei az elmúlt évben a lehetőségekhez és aktualitásokhoz mérten tevékenykedtek. Legtöbbször nemzeti ünnepeink alkalmával csendes koszorúzásra került sor, valamint családi és sportnapok, kézműves-foglalkozások, húsvéti és karácsonyi kisebb alkalmak valósultak meg. Emellett több kirándulást is szerveztek a tagok számára Kárpátalja-szerte. 2024-ben a Tiszacsomai Árpád Vezér Látogatóközpontba és Lovardába több iskolai csoport is eljutott. Kiemelte, hogy csatlakoztak a Magyarok Kenyere programhoz, rendszerint az egyházakkal közösen. Kitért továbbá arra is, hogy a munkácsi és környéki emlékhelyek karbantartása és gondozása is a szervezet tevékenységének részét képezi.

Gulácsy Géza hangsúlyozta a Magyarországról érkező oktatási-nevelési, étkeztetési, szociális és egyéb támogatások fontosságát. Mindezeket az elmúlt évben is több mint 1000 munkácsi járási tag igényelte és kapta meg.
Az elnöki beszámolót követően a tagok egyhangúlag kielégítőnek találták a tevékenységet, s elfogadták azt. A minősítést követően az ellenőrző bizottság beszámolója következett, amely a középszintű szervezet anyagi helyzetéről szólt. A közgyűlés egyhangúlag elfogadta a beszámolót.

Az ülés végéhez érve Gulácsy Géza megköszönte minden alapszervezeti elnöknek, aktivistának a kitartást, a közös együttműködést és elhivatottságot, mely ezekben a nem könnyű időkben még fontosabb. Az esemény a Himnusz eléneklésével ért véget.

Gulácsy Géza a Kárpátalja hetilapknak adott nyilatkozatában kifejtette: „Az elmúlt évben sikerült teljesíteni azokat a feladatokat, amelyeket kitűztünk magunk elé. Minden alapszervezetünk működik, hála Istennek, rendezvényeket is tartunk – bár a háború adta körülmények és lehetőségek között. Mindezek ellenére úgy gondolom, hogy a szervezet él. Tagságunk megmaradt, és bizakodva tekintünk a jövő elé. Amennyiben javulna az általános politikai helyzet, nyilván még többet tudnánk tenni megmaradásunk és a magyarság érdekében.” Az elmúlt év eseményei kapcsán kiemelte, hogy: „Az elmúlt évben több programot is megvalósítottunk, amiért köszönet illeti a Bethlen Gábor Alapkezelőt. Oda nyújtottunk be pályázatot, és a támogatásnak köszönhetően számos dolgot sikerült megvalósítani. Néhány kiemelkedő eredményünk közé tartozik: Fodor Géza síremlékének felállítása, Wittenberger Miklós emléktáblájának elhelyezése Munkácson, a szernyei első világháborús emlékmű felújítása. Ezek nagyobb beruházás jellegű projektek voltak, de emellett számos rendezvényt is támogattunk. Ilyenek voltak például a Mikulás-, a sport-, a kézműves napok és karácsonyi ünnepek. Az alapszervezetünk tagsága ezeket az eseményeket hagyományosan ünnepli.” Az idei évre előirányzott tervek kapcsán elmondta: „Szeretnénk hasonló programokat megvalósítani. Minden év elején összeül az elnökség, és megpróbáljuk megtervezni, hogy mit tudunk megvalósítani az adott évben. Ez azonban nagyban függ attól, hogy sikerül e forrásokat találnunk. Egyelőre még nem hirdették meg a pályázatokat, de reméljük, hogy hamarosan elérhetők lesznek. Amint ez megtörténik, ismét támogatásért fordulunk hozzájuk, és bízunk benne, hogy amit eddig elértünk, azt idén is meg tudjuk valósítani.”
Lőrinc Ingrid
[type] => post
[excerpt] => Március 29-én a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Munkácsi Középszintű Szervezete megtartotta soron következő közgyűlését a munkácsi székházban. Az eseményen 32 küldött vett részt, és a résztvevők értékelték a szervezet elmúlt évi te...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1743276780
[modified] => 1743289750
)
[title] => Megtartotta idei közgyűlését a KMKSZ Munkácsi Középszintű szervezete
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=237140&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 237140
[uk] => 237347
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 237161
[image] => Array
(
[id] => 237161
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/img-3374.jpeg
[original_lng] => 523430
[original_w] => 1000
[original_h] => 750
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/img-3374-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/img-3374-300x225.jpeg
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/img-3374-768x576.jpeg
[width] => 768
[height] => 576
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/img-3374.jpeg
[width] => 1000
[height] => 750
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/img-3374.jpeg
[width] => 1000
[height] => 750
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/img-3374.jpeg
[width] => 1000
[height] => 750
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/img-3374.jpeg
[width] => 1000
[height] => 750
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1743428159:3
[_thumbnail_id] => 237161
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2349
[_oembed_77e97cfd3ed1391852f4b9443f115b2d] =>
[_oembed_time_77e97cfd3ed1391852f4b9443f115b2d] => 1743263243
[_oembed_2af8ba06b5ad41827e0a30bbb078052c] =>
[_oembed_time_2af8ba06b5ad41827e0a30bbb078052c] => 1743263243
[_oembed_bab4b2537a16c0617809df4e7217b110] =>
[_oembed_time_bab4b2537a16c0617809df4e7217b110] => 1743263243
[translation_required_done] => 1
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_dc18ece816ed69ac3ae77e4d0001f186] =>
[_oembed_time_dc18ece816ed69ac3ae77e4d0001f186] => 1743282552
[_oembed_c14303c8c3996ea1adc5e57af129d80f] =>
[_oembed_time_c14303c8c3996ea1adc5e57af129d80f] => 1743666938
[_algolia_sync] => 1203131495001
[_oembed_802a96853097a85ecfc83d89a297a6da] =>
[_oembed_time_802a96853097a85ecfc83d89a297a6da] => 1751569434
[_oembed_3a6aa69447b1eae9bdf312121e294683] =>
[_oembed_time_3a6aa69447b1eae9bdf312121e294683] => 1756482465
[_oembed_49d11ef68cb4add233d698f5f6cb733e] =>
[_oembed_time_49d11ef68cb4add233d698f5f6cb733e] => 1764868633
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 23
[3] => 49
[4] => 31
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Fotók
[3] => Hírek
[4] => Kárpátalja
)
[tags] => Array
(
[0] => 4495
[1] => 526306
[2] => 354
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Gulácsy Géza
[1] => KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezete
[2] => közgyűlés
)
)
[2] => Array
(
[id] => 228754
[content] =>
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség a továbbiakban is kitart és támogat minden olyan kezdeményezést, amelyek hozzájárulnak nemzeti közösségünk fejlődéséhez és megmaradásához, emelte ki stábunknak adott évértékelőjében, Gulácsy Géza a központi szervezet alelnöke, a KMKSZ munkácsi középszintű szervezetének elnöke. Munkácson és a vonzáskörzetébe tartozó településeken is érezhetőek a háború miatti nehézségek, viszont ezek ellenére is minden előre betervezett programot meg tudtak tartani 2024-ben, ami hozzájárul ahhoz, hogy a helyi magyarok érezzék, nincs elengedve a kezük. A programok között kiemelt hangsúlyt kapott az emlékhelyek kialakítás, ennek jegyében hoztak létre egy kisebb emlékparkot Beregrákoson, a település neves szülötte, az egykori komikus, Salamon Béla tiszteletére, akitől olyan szállóigék maradtak ránk, mint „Ha én egyszer kinyitom a számat, ha én egyszer elkezdek beszélni”, „Lepsénynél még megvolt”, vagy a „szintén zenész”. Az emlékpark kialakítását a helyi alapszervezettel közösen valósították meg. Olyan személyiségek emlékére is nagy hangsúlyt fektettek, akik helyben sokat tettek a lakosokért és akikre méltán lehet büszke a munkácsi közösség, mint Wittenberger Miklós sebész főorvos. Wittenberger pályája során több mint 30 ezer sikeres operációt hajtott végre, amelyek szinte a test minden részét érintették. Amellett, hogy olyan sebészeti eszközöket is kidolgozott, amelyeket később egész Európában használtak, kiemelten figyelt a következő generáció sebészeinek oktatására is. Emléktábláját a róla elnevezett utcában, egykori lakóházával szemben, első munkácsi állomás helyének, a jelenlegi járóbeteg ellátó központnak a falán helyezték el. Természetes módon, ugyanaz a közhangulat jellemző a munkácsi és környékbéli emberekre is, mint Kárpátalja összes több településén, de ezek ellenére is mindent meg fogunk tenni ezért, hogy a magyar közösségünk 2025-ben is érezze: nincs magára hagyva, zárta gondolatait Gulácsy Géza.
[type] => post
[excerpt] => A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség a továbbiakban is kitart és támogat minden olyan kezdeményezést, amelyek hozzájárulnak nemzeti közösségünk fejlődéséhez és megmaradásához, emelte ki stábunknak adott évértékelőjében, Gulácsy Géza a központ...
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1736347200
[modified] => 1736347061
)
[title] => A nehézségek ellenére is kitart a Munkács környéki magyarság (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=228754&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 228754
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 228755
[image] => Array
(
[id] => 228755
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/21-4.jpg
[original_lng] => 160828
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/21-4-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/21-4-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/21-4-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/21-4-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/21-4.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/21-4.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/21-4.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1736339862:14
[_oembed_54ca25d2c9181ad06a319e6252b09430] =>
[_oembed_time_54ca25d2c9181ad06a319e6252b09430] => 1736339416
[_thumbnail_id] => 228755
[_edit_last] => 14
[views_count] => 2312
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_a8796b395c2e74d6b7647d932b5e37e6] =>
[_oembed_time_a8796b395c2e74d6b7647d932b5e37e6] => 1736340007
[_oembed_286cbc935911fc9ada8b47bd6c65f3fa] =>
[_oembed_time_286cbc935911fc9ada8b47bd6c65f3fa] => 1736340007
[_oembed_31cf699fb957f443c35f7e7bfe728b06] =>
[_oembed_time_31cf699fb957f443c35f7e7bfe728b06] => 1736340007
[_oembed_d815c21c99e60f20549abf8ebb64e39e] =>
[_oembed_time_d815c21c99e60f20549abf8ebb64e39e] => 1736340007
[_oembed_2edcd0d790f066c242c7d8b2e48df327] =>
[_oembed_time_2edcd0d790f066c242c7d8b2e48df327] => 1736340007
[_oembed_51e5e8d17f04cd535d6b1c90b533c749] =>
[_oembed_time_51e5e8d17f04cd535d6b1c90b533c749] => 1736340007
[_oembed_c5cd1594851514da029908a5b289f4e3] =>
[_oembed_time_c5cd1594851514da029908a5b289f4e3] => 1736340008
[_oembed_680cccc2ef51e924ae5d01f3ab828b15] =>
[_oembed_time_680cccc2ef51e924ae5d01f3ab828b15] => 1736945736
[_oembed_c4ce6150e1dc9219b9efd86f07bd5a99] =>
[_oembed_time_c4ce6150e1dc9219b9efd86f07bd5a99] => 1736945736
[_oembed_ba88b54994bc34d5be282c068b970fe7] =>
[_oembed_time_ba88b54994bc34d5be282c068b970fe7] => 1737213627
[_oembed_ca528eb4a9745b662751e365d0c17b60] =>
[_oembed_time_ca528eb4a9745b662751e365d0c17b60] => 1737299948
[_oembed_38f2197586a750e8108bd9805afc0a5c] =>
[_oembed_time_38f2197586a750e8108bd9805afc0a5c] => 1737299948
[_oembed_b160c7a63d38fc8a7eab38b90ab3a6f8] =>
[_oembed_time_b160c7a63d38fc8a7eab38b90ab3a6f8] => 1737299948
[_oembed_29a1be6df388df2d572b9bc2bda4749f] =>
[_oembed_time_29a1be6df388df2d572b9bc2bda4749f] => 1737299948
[_oembed_18c474b86d98698425920b1deb39c8a9] =>
[_oembed_time_18c474b86d98698425920b1deb39c8a9] => 1737645994
[_oembed_a612cd3c511214aeea744648ef561a32] =>
[_oembed_time_a612cd3c511214aeea744648ef561a32] => 1738659704
[_oembed_c11cf6b2010711cb7a664934c255442d] =>
[_oembed_time_c11cf6b2010711cb7a664934c255442d] => 1738872460
[_oembed_9faf02d7a433d50d680e72aabff6854f] =>
[_oembed_time_9faf02d7a433d50d680e72aabff6854f] => 1739455158
[_oembed_d0d8e9ea94df577d379d2b7956948b08] =>
[_oembed_time_d0d8e9ea94df577d379d2b7956948b08] => 1739474846
[_oembed_67b2918476f58f641b6be9526c395d78] =>
[_oembed_time_67b2918476f58f641b6be9526c395d78] => 1739474846
[_oembed_e270ea9aaa46aa4552b72eae13fa56b0] =>
[_oembed_time_e270ea9aaa46aa4552b72eae13fa56b0] => 1739629414
[_oembed_9875b345274d047dae4ca327b578eec2] =>
[_oembed_time_9875b345274d047dae4ca327b578eec2] => 1740232326
[_oembed_07bcc0d5d599a863817d0a4e6e56c582] =>
[_oembed_time_07bcc0d5d599a863817d0a4e6e56c582] => 1740232326
[_oembed_d7cfdabaf77959659d88b042ee531704] =>
[_oembed_time_d7cfdabaf77959659d88b042ee531704] => 1740232327
[_oembed_2a127a2bdcdb612f4ff41554b71e4033] =>
[_oembed_time_2a127a2bdcdb612f4ff41554b71e4033] => 1741732213
[_oembed_a9a287544e4e9ca81935a32f5c4bb7c8] =>
[_oembed_time_a9a287544e4e9ca81935a32f5c4bb7c8] => 1741732213
[_oembed_77e97cfd3ed1391852f4b9443f115b2d] =>
[_oembed_time_77e97cfd3ed1391852f4b9443f115b2d] => 1742898528
[_oembed_2af8ba06b5ad41827e0a30bbb078052c] =>
[_oembed_time_2af8ba06b5ad41827e0a30bbb078052c] => 1742898528
[_oembed_59e7cc9874a8c1ab7e4d922d75921739] =>
[_oembed_time_59e7cc9874a8c1ab7e4d922d75921739] => 1742898528
[_oembed_bab4b2537a16c0617809df4e7217b110] =>
[_oembed_time_bab4b2537a16c0617809df4e7217b110] => 1742898529
[_oembed_f26774da0500ba11c022063411347086] =>
[_oembed_time_f26774da0500ba11c022063411347086] => 1743437842
[_oembed_d2786f9fc1f0304fbb86dad47e0e7d0a] =>
[_oembed_time_d2786f9fc1f0304fbb86dad47e0e7d0a] => 1743437842
[_oembed_69368bf515f650d277b5ae4e618765a1] =>
[_oembed_time_69368bf515f650d277b5ae4e618765a1] => 1743437842
[_oembed_2e1edc517b334428e2f740d788f234d5] =>
[_oembed_time_2e1edc517b334428e2f740d788f234d5] => 1743437842
[_oembed_1ef1628ce83be286022ed42a0a815452] =>
[_oembed_time_1ef1628ce83be286022ed42a0a815452] => 1744050741
[_oembed_dc18ece816ed69ac3ae77e4d0001f186] =>
[_oembed_time_dc18ece816ed69ac3ae77e4d0001f186] => 1744050742
[_algolia_sync] => 1203087389001
[_oembed_399dcd243660c1c8b11bb7d38f6c4a66] =>
[_oembed_time_399dcd243660c1c8b11bb7d38f6c4a66] => 1744203879
[_oembed_3dd166bd3c9d689f2e814a14ddbfc304] =>
[_oembed_time_3dd166bd3c9d689f2e814a14ddbfc304] => 1744983225
[_oembed_9ce8c394994bf2878ff541f6008d620e] =>
[_oembed_time_9ce8c394994bf2878ff541f6008d620e] => 1744983225
[_oembed_50a5471afa6bf40826cec29a3db0cf21] =>
[_oembed_time_50a5471afa6bf40826cec29a3db0cf21] => 1744983225
[_oembed_09a0f260762b4f5e16b237a92ca381b3] =>
[_oembed_time_09a0f260762b4f5e16b237a92ca381b3] => 1745651647
[_oembed_9cf5129bb78743404dbcead13bbec169] =>
[_oembed_time_9cf5129bb78743404dbcead13bbec169] => 1746610857
[_oembed_40df5807c5a71c46d7728f89d2fbd0aa] =>
[_oembed_time_40df5807c5a71c46d7728f89d2fbd0aa] => 1747746483
[_oembed_e2628aacc62f9e21a4ba28ddfee283fc] =>
[_oembed_time_e2628aacc62f9e21a4ba28ddfee283fc] => 1749462011
[_oembed_bf5fb9c0c8476a2d4446ae3f98172c5e] =>
[_oembed_time_bf5fb9c0c8476a2d4446ae3f98172c5e] => 1749462011
[_oembed_9a36c81d290ce4cd841a89315e022822] =>
[_oembed_time_9a36c81d290ce4cd841a89315e022822] => 1749830438
[_oembed_9221767ded6b528dbc8e0010556b2f7e] =>
[_oembed_time_9221767ded6b528dbc8e0010556b2f7e] => 1749830438
[_oembed_7e3b66252cec692c0365b0830c879295] =>
[_oembed_time_7e3b66252cec692c0365b0830c879295] => 1750548111
[_oembed_802a96853097a85ecfc83d89a297a6da] =>
[_oembed_time_802a96853097a85ecfc83d89a297a6da] => 1751128181
[_oembed_9106be15c4b3b063094d1182b5833d26] =>
[_oembed_time_9106be15c4b3b063094d1182b5833d26] => 1752382082
[_oembed_15f73fd4ca0f9aca88a501f721512303] =>
[_oembed_time_15f73fd4ca0f9aca88a501f721512303] => 1752760436
[_oembed_dd3f3b1ff0ae095c36dcd4784d7100de] =>
[_oembed_time_dd3f3b1ff0ae095c36dcd4784d7100de] => 1752760436
[_oembed_062007cd2d18caaee4dd470c92ec8a8e] =>
[_oembed_time_062007cd2d18caaee4dd470c92ec8a8e] => 1753601717
[_oembed_b95e6fca7f9cb537ce551f3307dd7315] =>
[_oembed_time_b95e6fca7f9cb537ce551f3307dd7315] => 1753601717
[_oembed_5d2c69f7f40a24a4088a28d400a217fe] =>
[_oembed_time_5d2c69f7f40a24a4088a28d400a217fe] => 1753696456
[_oembed_3cc6ef0a65b44f3e52f0b43be592399b] =>
[_oembed_time_3cc6ef0a65b44f3e52f0b43be592399b] => 1753890613
[_oembed_1d98413d4094288624afbe476cde98ce] =>
[_oembed_time_1d98413d4094288624afbe476cde98ce] => 1753890613
[_oembed_429e85b4a5789665aec3e056882f73a2] =>
[_oembed_time_429e85b4a5789665aec3e056882f73a2] => 1755587117
[_oembed_666cd0c22cf47ec9103a568792c6a05c] =>
[_oembed_time_666cd0c22cf47ec9103a568792c6a05c] => 1756213670
[_oembed_79bc61e2e0d58a7fe5e088d47d27c904] =>
[_oembed_time_79bc61e2e0d58a7fe5e088d47d27c904] => 1756406291
[_oembed_b8cb8f932b5ce4f7f766b36d1e64d3d7] =>
[_oembed_time_b8cb8f932b5ce4f7f766b36d1e64d3d7] => 1757217372
[_oembed_3ff9cea1caa157dd888cfdd92ac383df] =>
[_oembed_time_3ff9cea1caa157dd888cfdd92ac383df] => 1757739742
[_oembed_3a6aa69447b1eae9bdf312121e294683] =>
[_oembed_time_3a6aa69447b1eae9bdf312121e294683] => 1757739742
[_oembed_348f19e2f9c9c879f2ef4c967af56e83] =>
[_oembed_time_348f19e2f9c9c879f2ef4c967af56e83] => 1757739742
[_oembed_d6cc85519f9f59b689c06c669ea7d772] =>
[_oembed_time_d6cc85519f9f59b689c06c669ea7d772] => 1759210618
[_oembed_86159605f0429ca33f16fcd3f96ac953] =>
[_oembed_time_86159605f0429ca33f16fcd3f96ac953] => 1759828332
[_oembed_15a037023e6810c852b16b57714bfb94] =>
[_oembed_time_15a037023e6810c852b16b57714bfb94] => 1761132364
[_oembed_7f6b88d33ab80e42f92b1fe5a0856604] =>
[_oembed_time_7f6b88d33ab80e42f92b1fe5a0856604] => 1761132364
[_oembed_55d939f99c55d79089f0ae30533dcdbd] =>
[_oembed_time_55d939f99c55d79089f0ae30533dcdbd] => 1761132364
[_oembed_992ffd160dbf7012cd09493442d3c9d7] =>
[_oembed_time_992ffd160dbf7012cd09493442d3c9d7] => 1762797323
[_oembed_b4fc96662b09423a6df2ebf90e5f0653] =>
[_oembed_time_b4fc96662b09423a6df2ebf90e5f0653] => 1762797323
[_oembed_96989f2cf3cbafbd4d42752347507d5e] =>
[_oembed_time_96989f2cf3cbafbd4d42752347507d5e] => 1762797323
[_oembed_a214e5e3ff1282f06dbc1e0147c4ecf5] =>
[_oembed_time_a214e5e3ff1282f06dbc1e0147c4ecf5] => 1763041982
[_oembed_ec86d2f07008fe57f448b02065353d32] =>
[_oembed_time_ec86d2f07008fe57f448b02065353d32] => 1764575651
[_oembed_9811b8b9e1aadcbfabafa32131cd899d] =>
[_oembed_time_9811b8b9e1aadcbfabafa32131cd899d] => 1764575651
[_oembed_59888d23e576ec294faadc72bc1ba379] =>
[_oembed_time_59888d23e576ec294faadc72bc1ba379] => 1764575651
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 55
[3] => 31
[4] => 11
[5] => 271
[6] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Interjú
[3] => Kárpátalja
[4] => Kiemelt téma
[5] => Kultúra
[6] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 514618
[1] => 113837
[2] => 30363
[3] => 4495
[4] => 121516
[5] => 526306
)
[tags_name] => Array
(
[0] => alelnök
[1] => elnök
[2] => évértékelő
[3] => Gulácsy Géza
[4] => Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség
[5] => KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezete
)
)
[3] => Array
(
[id] => 157495
[content] =>
A Feszty-kilátót ‒ ahol egy betonkörben tizenhat trapéz alakú bazalttáblát helyeztek el, melyeken Feszty Árpád ismert festőművész 1892 és 1894 között alkotott, A magyarok bejövetele című hatalmas, 15×120 méteres körképének kicsinyített, gravírozott másolata látható ‒ 2013 szeptemberében adták át a Munkácstól keletre található kendereskei (Коноплівці) magaslaton. A kilátóhely a turisták kedvelt célpontja lett, ahová a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezete és Magyarország Ungvári Főkonzulátusa ‒ anyagi források szűkössége miatt ‒ négy részletben építtetett ki műkővel kirakott gyalogutat.

Eddig a kilátóhoz egy meredek kaptatókkal tarkított köves földúton lehetett eljutni, amely esős időben ugyancsak sáros és balesetveszélyes volt, mondta el Gulácsy Géza megyei tanácsi képviselő, a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezetének elnöke: „Az általunk kezdeményezett projekt megvalósítása 2020 októberében kezdődött, végül négy részletben sikerült befejezni. Magyarország Ungvári Főkonzulátusának és a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítványnak a közös erőfeszítésével indult el az egész, majd két részletben, két év alatt a Bethlen Gábor Alap támogatásával folytatódott a hegyre vezető gyalogút műkövezése, a mostani befejező etap esetében a költségek felét Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma, a másik felét pedig a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezete állta. Tehát több támogatónak köszönhetően, a lassan csordogáló források miatt több részletben, összességében körülbelül hétmillió forintból, de hála Istennek, mostanra megvalósult ez a lekövezett gyalogút, ahol szükség esetén még egy tolókocsit is fel lehet tolni” – összegezte Gulácsy Géza.

Kuti László ungvári magyar konzul, aki Albertné Simon Edina konzul asszonnyal együtt képviselte az ungvári magyar külképviseletet, munkatársunknak elmondta: „Kiemelt projektként kezelünk minden olyan kezdeményezést, amelyek a Kárpátalján létező – hála Istennek, nagyszámú – magyar vonatkozású emlékhelyek megközelítését teszik lehetővé és könnyebbé. Ez a pont, ahol most vagyunk, hosszú időn keresztül nehezen megközelíthető volt a turisták számára, de ma már egy babakocsis anyuka is könnyen fel tud jönni. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy sok szereplő összefogott annak érdekében, hogy ez az út elkészüljön, reméljük, hogy segíteni fog a környék turizmusának a fejlesztésében, és segíteni fog mindazoknak, akik nemzeti emlékhelyünkön oly nagy tisztelettel látogatják a Feszty-körképet. Jó lenne, ha ide is eljöhetnének, és saját szemükkel láthatnák, hol is készültek a nagy festő vázlatai” – összegezte a magyar diplomata.

Mikola Dub, a Kölcsényi kistérség polgármestere elmondta, hogy örülnek a kikövezet gyalogút elkészültének. Kezdettől fogva támogatták a kilátó létesítésének a tervét és annak megvalósítását. Minden kezdeményezést támogatnak, amely ismertebbé teszi településüket a világban, egyúttal növeli annak turisztikai vonzerejét – hangsúlyozta a polgármester, aki a háború okozta, az önkormányzat mindennapjaiban tapasztalható nehézségekről is beszámolt a magyar diplomatáknak.

A műkővel kirakott gyalogutat Ribacsuk Richárd munkácsi vállalkozó és munkatársai építették ki, az átadásnál a már említettek mellett jelen volt Lapatyukné Csehy Krisztina, a Munkácsi Kistérségi Tanács képviselője, aki sokat kilincselt egykor a kilátóhoz szükséges engedélyek beszerzéséért, valamint Korolyova Erzsébet, a KMKSZ Munkácsi Alapszervezetének elnöke, a Munkácsi Kistérségi Tanács Végrehajtó Bizottságának tagja.
(Badó Zsolt/Kárpátalja hetilap)
[type] => post
[excerpt] => A kilátóhely a turisták kedvelt célpontja lett, ahová a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezete és Magyarország Ungvári Főkonzulátusa ‒ anyagi források szűkössége miatt ‒ négy részletben építtetett ki műkővel kirakott gyalogutat.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1691846460
[modified] => 1691843651
)
[title] => Gyalogutat kapott a Feszty-kilátó
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=157495&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 157495
[uk] => 157650
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 157467
[image] => Array
(
[id] => 157467
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/dsc00049-scaled.jpg
[original_lng] => 916220
[original_w] => 2560
[original_h] => 1710
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/dsc00049-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/dsc00049-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/dsc00049-768x513.jpg
[width] => 768
[height] => 513
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/dsc00049-1024x684.jpg
[width] => 1024
[height] => 684
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/dsc00049-1536x1026.jpg
[width] => 1536
[height] => 1026
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/dsc00049-2048x1368.jpg
[width] => 2048
[height] => 1368
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/dsc00049-scaled.jpg
[width] => 2560
[height] => 1710
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1691932279:3
[_thumbnail_id] => 157467
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 5279
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_d7d49a8889fef33a51a7026068389d3d] =>
[_oembed_time_d7d49a8889fef33a51a7026068389d3d] => 1691832811
[_oembed_7f96fbd8ecc103b8197b942378dd8d72] =>
[_oembed_time_7f96fbd8ecc103b8197b942378dd8d72] => 1691832812
[translation_required_done] => 1
[_oembed_33c0756bad442a08a29a85533e8f4743] => {{unknown}}
[_oembed_1ba942721db82c1f90c4dfcc1de605ee] => {{unknown}}
[_oembed_54ca25d2c9181ad06a319e6252b09430] =>
[_oembed_time_54ca25d2c9181ad06a319e6252b09430] => 1737477101
[_algolia_sync] => 831787441002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 23
[3] => 49
[4] => 31
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Fotók
[3] => Hírek
[4] => Kárpátalja
)
[tags] => Array
(
[0] => 624858
[1] => 27045
[2] => 526306
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Feszty-kilátó
[1] => Kendereskei kilátó
[2] => KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezete
)
)
[4] => Array
(
[id] => 141501
[content] =>
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Munkácsi Középszintű Szervezete március 25-én tartotta meg soron következő tisztújító közgyűlését 34 küldött részvételével a szervezet munkácsi székházában.

Az egy évvel ezelőtti körülmények miatt tavaly elmaradt a közgyűlés, így ezúttal két rendkívül nehéz év után gyűltek össze tanácskozásra ismét a küldöttek.

A napirendi pontok elfogadását követően Gulácsy Géza, a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezetének elnöke az elmúlt éveket összefoglaló beszámolójában aláhúzta: napjainkban olyan időket élünk, amikor egyelőre nem a bővülés, hanem a megmaradás a kérdés. A statisztikára kitérve Gulácsy Géza elmondta, hogy a járási szervezet taglétszáma némiképp csökkent: 2023 elejére 4 942 főt tesz ki. A világjárvány és a háború nem tette lehetővé nagyszabású rendezvények megszervezését és lebonyolítását, ezért a nemzeti ünnepeink méltatását rendszerint csendes főhajtással tették megyeszerte, így a Munkácsi járásban is. A szervezet évről évre résztvevője a Magyarok Kenyere programnak, melynek keretében 2021-ben 8,35 tonna gabona, míg 2022-ben 17,4 tonna búza gyűlt össze a munkácsi körzetben.

Bár valóban nehéz éveket hagytunk magunk mögött, a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezetének sikerült támogatásokhoz is jutni, melyeknek köszönhetően számos fejlesztést vittek véghez a térségben: 2021-ben elvégezték a barkaszói sportöltöző burkolási munkálatait, Csongoron visszaállították a Dicső család síremlékét, a szernyei klubba bútort vásároltak, az izsnyétei iskola egyik tantermében kicserélték a padlózatot, s hozzájárultak a Szolyvai Magyar Református Óvoda szabadtéri sportpályájának kialakításához is. 2022-ben elsősorban emlékművek javítása zajlott a középszintű szervezet közreműködésével: kicserélték Szernyén a málenkij robotra elhurcoltak elhasadt emléktábláját, elkészíttették, majd felavatták Nedeczey János emléktábláját Munkácson. A szervezet elmúlt évi legnagyobb beruházása a kendereskei kilátóhoz vezető gyalogút egy újabb, mintegy 120 méteres szakaszának a kiépítése volt. A kilátó Munkács mellett, a Feszty-körkép vázlatainak készítési helyén található, s tartalmazza a körkép kicsinyített ábrázolását is.
Beszámolója végén Gulácsy Géza hangsúlyozta, hogy a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány által tavaly kiírt pályázatok nagy többsége sikeresen lezárult, melynek kapcsán kiemelte: a számos program mellett az elmúlt évben 3 407 gyerek kapott oktatási-nevelési támogatást a Munkácsi járásban. Hozzátette, hogy a korábbi évekhez hasonlóan tavaly is átadták az iskolásoknak a KMKSZ és a KMPSZ tanszercsomagjait.

Az elnöki beszámolót követően az ellenőrző bizottság beszámolóját Máté Natália ismertette, mely után a küldöttek megfelelőnek minősítették a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezetének munkáját.

A gyűlés a tisztújítás során egyöntetűen Gulácsy Gézát választotta újra elnöknek, aki köszönetet mondott a bizalomért, valamint a tagság kitartásáért és munkájáért. Az alelnökök, a titkár, az elnökség tagjai, valamint az ellenőrző és a fegyelmi bizottsági tagok megválasztása után döntöttek a megyei közgyűlés küldötteinek személyéről, illetve a Választmány tagjairól is.
A küldöttgyűlés a nemzeti imádságunk eléneklésével zárult.
(CsA/Kárpátalja hetilap)
[type] => post
[excerpt] => A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Munkácsi Középszintű Szervezete március 25-én tartotta meg soron következő tisztújító közgyűlését 34 küldött részvételével a szervezet munkácsi székházában.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1679773200
[modified] => 1679771051
)
[title] => Megtartotta tisztújító közgyűlését a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezete
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=141501&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 141501
[uk] => 141612
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 141504
[image] => Array
(
[id] => 141504
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/dsc-6064-4k-scaled.jpg
[original_lng] => 671379
[original_w] => 2560
[original_h] => 1707
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/dsc-6064-4k-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/dsc-6064-4k-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/dsc-6064-4k-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/dsc-6064-4k-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/dsc-6064-4k-1536x1024.jpg
[width] => 1536
[height] => 1024
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/dsc-6064-4k-2048x1365.jpg
[width] => 2048
[height] => 1365
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/dsc-6064-4k-scaled.jpg
[width] => 2560
[height] => 1707
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1679821080:2
[_thumbnail_id] => 141504
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 3088
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_bd5712af13283b9bb35690fdee3fceec] =>
[_oembed_time_bd5712af13283b9bb35690fdee3fceec] => 1679763852
[_oembed_625e37bd0ca8b1e20f2046abed46feb6] =>
[_oembed_time_625e37bd0ca8b1e20f2046abed46feb6] => 1679763852
[_oembed_0842b45e4fbf781702db6a47bd01a313] =>
[_oembed_time_0842b45e4fbf781702db6a47bd01a313] => 1679763852
[_oembed_782819498c696b6eb76605fe69043ef5] =>
[_oembed_time_782819498c696b6eb76605fe69043ef5] => 1679763852
[_oembed_26ba7bd9cea29b8f6300ba7cf4b2739a] =>
[_oembed_time_26ba7bd9cea29b8f6300ba7cf4b2739a] => 1679763852
[translation_required_done] => 1
[_oembed_cefaeb5e76af914e83626c443d2701a9] =>
[_oembed_time_cefaeb5e76af914e83626c443d2701a9] => 1687000044
[_oembed_53e0c01941002e80a6b1c307543d4595] =>
[_oembed_time_53e0c01941002e80a6b1c307543d4595] => 1692027781
[_oembed_92b7f5afd5f5dacdbe71f339e01ff003] =>
[_oembed_time_92b7f5afd5f5dacdbe71f339e01ff003] => 1703496232
[_oembed_c6b34d1c47d22f9b315a76edfad71370] =>
[_oembed_time_c6b34d1c47d22f9b315a76edfad71370] => 1703577899
[_oembed_2e95382225372e1ed994e7e84f253556] =>
[_oembed_time_2e95382225372e1ed994e7e84f253556] => 1704823469
[_oembed_89e8c9f5ff0af267c3c2f4d3b0659113] =>
[_oembed_time_89e8c9f5ff0af267c3c2f4d3b0659113] => 1711638454
[_oembed_afb2cd56ad019bdfef0e008015b8cd57] =>
[_oembed_time_afb2cd56ad019bdfef0e008015b8cd57] => 1711638455
[_oembed_e321d8c9bb1ae32c66dde15b9a04027b] =>
[_oembed_time_e321d8c9bb1ae32c66dde15b9a04027b] => 1711725915
[_oembed_a78cd69914613b808669b30df4a62059] =>
[_oembed_time_a78cd69914613b808669b30df4a62059] => 1713381105
[_oembed_5de9535fe56e97bda67ea764cca222e2] => {{unknown}}
[_oembed_043d244610db3ac0ef639f1a2ccd72d0] => {{unknown}}
[_oembed_a324f6f18f18608f771e5a6eb2966dc9] =>
[_oembed_time_a324f6f18f18608f771e5a6eb2966dc9] => 1717572401
[_oembed_ac2b264fb3420005a9cf396ab28112a0] =>
[_oembed_time_ac2b264fb3420005a9cf396ab28112a0] => 1718954015
[_oembed_81a66d78df3f76713965364b0d5041e0] =>
[_oembed_time_81a66d78df3f76713965364b0d5041e0] => 1718954015
[_oembed_8a79e097a619b17bf219b2d04ef98b0e] =>
[_oembed_time_8a79e097a619b17bf219b2d04ef98b0e] => 1718954015
[_oembed_6fbe28c7d880ab99db87745decce9872] =>
[_oembed_time_6fbe28c7d880ab99db87745decce9872] => 1720330204
[_oembed_3db42ac4337abbb29b2e3d9bbd41c1e8] =>
[_oembed_time_3db42ac4337abbb29b2e3d9bbd41c1e8] => 1720330204
[_oembed_9b6e03d2ab90328de76a27cd661c7c58] =>
[_oembed_time_9b6e03d2ab90328de76a27cd661c7c58] => 1720330204
[_oembed_0b77c017183ace80472d0934dfa9e4e8] =>
[_oembed_time_0b77c017183ace80472d0934dfa9e4e8] => 1720330204
[_oembed_90067738228d4b5a05919e2995b9c6df] => {{unknown}}
[_oembed_05ee9ac6bfaeeb6440fac6b834ca1af0] =>
[_oembed_time_05ee9ac6bfaeeb6440fac6b834ca1af0] => 1733769888
[_oembed_97b5e99cc67363fc5358c967d0dcc51a] =>
[_oembed_time_97b5e99cc67363fc5358c967d0dcc51a] => 1736712241
[_oembed_54ca25d2c9181ad06a319e6252b09430] =>
[_oembed_time_54ca25d2c9181ad06a319e6252b09430] => 1737823593
[_oembed_e270ea9aaa46aa4552b72eae13fa56b0] =>
[_oembed_time_e270ea9aaa46aa4552b72eae13fa56b0] => 1740851090
[_oembed_d0d8e9ea94df577d379d2b7956948b08] =>
[_oembed_time_d0d8e9ea94df577d379d2b7956948b08] => 1740851090
[_oembed_41aa032fc5addf0298a8782a2cbc3490] =>
[_oembed_time_41aa032fc5addf0298a8782a2cbc3490] => 1741718917
[_oembed_e57a9987beaeae1fb374fc99f6abcc4e] =>
[_oembed_time_e57a9987beaeae1fb374fc99f6abcc4e] => 1741982936
[_oembed_77e97cfd3ed1391852f4b9443f115b2d] =>
[_oembed_time_77e97cfd3ed1391852f4b9443f115b2d] => 1743253519
[_oembed_2af8ba06b5ad41827e0a30bbb078052c] =>
[_oembed_time_2af8ba06b5ad41827e0a30bbb078052c] => 1743253519
[_oembed_bab4b2537a16c0617809df4e7217b110] =>
[_oembed_time_bab4b2537a16c0617809df4e7217b110] => 1743253519
[_algolia_sync] => 1202911045001
[_oembed_c14303c8c3996ea1adc5e57af129d80f] =>
[_oembed_time_c14303c8c3996ea1adc5e57af129d80f] => 1745753497
[_oembed_dc18ece816ed69ac3ae77e4d0001f186] =>
[_oembed_time_dc18ece816ed69ac3ae77e4d0001f186] => 1745753497
[_oembed_802a96853097a85ecfc83d89a297a6da] =>
[_oembed_time_802a96853097a85ecfc83d89a297a6da] => 1752068788
[_oembed_3a6aa69447b1eae9bdf312121e294683] =>
[_oembed_time_3a6aa69447b1eae9bdf312121e294683] => 1756117054
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 23
[2] => 49
[3] => 31
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Fotók
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
)
[tags] => Array
(
[0] => 4495
[1] => 526306
[2] => 354
[3] => 18424
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Gulácsy Géza
[1] => KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezete
[2] => közgyűlés
[3] => tisztújítás
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 526306
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 526306
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezete (1 Oldal)