November 26-án érkezett meg Palágykomorócra az az adomány, amelyet Óbarokon gyűjtöttek össze a helyi görögkatolikus templom megrongálása után. A támogatást Tessely Zoltán országgyűlési képviselő vezette Fejér vármegyei és óbaroki delegáció személyesen adta át az ungvári járási településen. A találkozó közös, békéért mondott imával kezdődött a templomban, ahol Szkoropádszky Péter parochus köszöntötte az anyaországi vendégeket – köztük Tessely Zoltán képviselőt, dr. Szabó Tibort, a Fejér Vármegyei Közgyűlés alelnökét, Mészáros Kartal polgármestert, Major Attila alpolgármestert, Vesztergám Miklós tárogatóművészt és Gombor Bence ungvári konzult. A megjelent helyieket Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke, Györke Róbert, a Szürtei kistérség KMKSZ-frakciójának vezetője, Roják Mária és a KMKSZ más tagjai képviselték.
– Számunkra nagyon értékes és fontos az, hogy nem vagyunk egyedül ebben a nehéz helyzetben – emelte ki Szkoropádszky Péter atya, és az egybegyűltekkel rövid szertartással fohászkodtak a mindenható Istenhez, imádkoztak a békéért, a népért, a községért, a foglyokért és azok szabadulásáért. Majd elmondta, hogy az Istennel való párbeszéd a békének a forrása és alapja. – A béke ott szűnik meg, ahol megszűnik a párbeszéd, amikor felrobbantják a hidakat, lezárják a határokat. Azt kívánom, hogy ezzel a látogatással újabb ajtó nyíljon, erősítsük meg ezeket a hidakat, hiszen minden egyes ilyen híd minta mások számára, hogy elérhető a béke. Isten meg tudja ajándékozni az emberiséget békével, ha az emberek, politikusok hidakat építenek, ajtókat nyitnak. A templomunkban magyar és szláv anyanyelvű emberek közösen dicsőítik az Istent, talán ezért nem tetszett a gonosz erőknek, hogy itt egy nagyon erős híd van a nemzetek között – jegyezte meg az atya, és köszönetet mondott az anyaországi vendégeknek, hogy segítenek ezt a hidat fenntartani, átjárhatóvá tenni.
Vesztergám Miklós tárogatóművész előadásában a Boldogasszony anyánk dal hangzott el.
A templomban két üvegablak készül Magyarország Ungvári Főkonzulátusának támogatásával Botz Yvette üvegfestő művésznő felajánlásából.
– Amikor nyáron ezt a templomot támadás érte, az mindannyiunk ellen szóló támadás volt. Mégis nagyon rövid ideig tartott az a megbántás, az a rossz érzés, amit egy ilyen rongálás okozhat, mert szinte azonnal, ahogy mi, kárpátaljai magyarok azt megszoktuk, hívott Óbarok polgármestere, hogy ők elindítanak egy gyűjtést Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkárral és Tessely Zoltán országgyűlési képviselővel közösen. Van egy régre visszanyúló testvértelepülési kapcsolat, amelyet az elmúlt években elkezdtünk újraépíteni – mondta Balogh Lívia, akinek ez a kapcsolat köszönhető. – Nekünk megint nem kellett kérnünk, ők figyelnek és mindig ott vannak. Ezt a támogatást, ezt a felénk forduló figyelmet köszönöm mindenkinek, aki jó szívvel állt megint mellénk, hogy valóban nem csak papíron és szóban, de tettekben is tudunk testvérek lenni. Ez itt, Kárpátalján az elmúlt 4 évben nagyon sokat számított; a kárpátaljai magyarság nincs egyedül, és mindig mellettünk vannak! – zárta gondolatait az elnök asszony.
Tessely Zoltán kiemelte: a hála és a köszönet hangjával érkeztek.
– Hálával azért, hogy a keresztényüldözés idején a palágykomoróci görögkatolikusok tartják a hitüket, és szeretnénk köszönetet mondani azért, hogy tartják a magyarságukat is. Július 16-án egy csúnya támadás ért bennünket két részről, egyrészt hitünkben, másrészt magyarságunkban. Épp november harmadik szerdáján volt a „vörös szerda” (Red Wednesday), ami egy nemzetközi figyelemfelhívó nap. Ilyenkor szembesülünk azzal, hogy mindennap 12 keresztény testvérünk veszíti el az életét a hite miatt, s a világon 380 millió testvérünket üldözik ezért. Ezt mégsem lenne szabad ideengedni a magyar világunkba. Nem hagyhatjuk, és ezért jöttünk, hogy megmutassuk, szeretettel túl lehet ezen lépni, a Jézus Krisztustól tanult mondatokból tudjuk azt, hogy meg kell bocsássunk azoknak is, akik ellenünk vétkeznek. Ezzel a megbocsátással a szívünkben jöttünk ide szeretettel keblünkre ölelni magyar testvéreinket. Egy adománygyűjtést kezdtünk rögtön a csúnya történés másnapján, és elhoztuk az adományokat, amelyek nem mértékükben, hanem lelkületükben tükrözik azt, hogy együvé tartozunk, nagy szeretettel adjuk. Pannónia szívében 29 település a választókerületem, a Pannónia Szíve Alapítvány hirdette meg internetes felületeken a gyűjtést Palágykomoróc számára. Ezenkívül Óbarok és Fejér vármegye önkormányzata támogatta még – jegyezte meg és köszönetet mondott a helyi magyarságnak, amiért megmutatják, milyen magyarnak lenni, amikor nehéz a helyzet, majd átnyújtotta az összegyűlt egymillió forintot Szkoropádszky Péter helyi parochusnak.
Palágykomoróc testvértelepülésének polgármesterétől megtudhattuk, hogy nem először jár Kárpátalján, 8-9 éve volt itt először a Megarox Társulattal.
– Amikor a zötyögős úton tartottunk ide, a barátság gondolata foglalkoztatott, az, hogy amikor az a sajnálatos eset nyáron megtörtént, pont a testvértelepülések kapcsolatának megerősítését jelentette be Nacsa Lőrinc államtitkár, pont a mi településünkön, a Fejér vármegyei Óbarokhoz tartozó Nagyegyházán. Kerestük a választ, hogy lehet-e ez véletlen?
Mészáros Kartal – művészember lévén – írt egy dalt, amelyet közösen meghallgattak a templomban. A refrén – „Könyörgöm Istenem, legyen vége, hagyjuk abba és legyen béke, jöjjenek haza drága fiaink, váljanak valóra magyar álmaink” – mindannyiunk szívéből szól.
A polgármester átadta Balogh Líviának Bálint Istvánné, Bicske polgármesterének levelét, aki személyesen nem lehetett jelen, de fontosnak tartotta, hogy támogatásáról biztosítsa a háború közepette félelemben és bizonytalanságban élő kárpátaljai magyarokat, a palágykomoróci híveket, és azt kívánta, hogy a közösség összetartása, bátorsága és szeretete adjon erőt.
A helyiek a Karitász önkéntese, Kész Brigitta keze munkáját dicsérő kézműves mézeskalácsból készült adventi koszorúval ajándékozták meg a vendégeknek, ezzel fejezve ki hálájukat.
A közös emlékfotó után a küldöttség megtekintette a helyi református templomot, ahol Kovács Attila lelkész fogadta őket, majd elindultak a görögkatolikus szeretetkonyhára Sislócra, és az ebéd kihordásában is segédkeztek a több mint 300 ezer forint értékű száraz élelmiszert tartalmazó adomány átadását követően.
Megtartotta soron következő évértékelő közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ungvári Középszintű Szervezete (KMKSZ UKSZ) március 22-én. A fórumnak a KMKSZ UKSZ csapi rendezvényterme adott otthont.
A közgyűlés kezdete előtt a küldöttek elénekelték a Himnuszt, majd egyperces néma főhajtással emlékeztek meg az elmúlt időszakban elhunyt tagtársaikról, valamint a háború áldozatairól.
A napirendi pontok elfogadását követően Balogh Lívia, a KMKSZ UKSZ elnöke megtartotta az elmúlt év történéseit és eredményeit összefoglaló beszámolóját. Örömmel konstatálta, hogy ezekben a rendkívül nehéz időkben az Ungvári járás mind a 31 alapszervezete megmaradt, s azok mindegyikében lezajlottak a közgyűlések. Balogh Lívia elmondta, hogy az alapszervezeti közgyűléseken felszólalásaiban elemezte az aktuális geopolitikai helyzetet, kiemelt figyelmet fordítva az orosz–ukrán háborúra, annak hatásaira a világra, benne Európára, Ukrajnára, Kárpátaljára és a kárpátaljai magyarságra. Aláhúzta, hogy a mögöttünk álló hónapokban ismét előtérbe kerültek a kárpátaljai magyar közösség számára is oly fontos dolgok, mint a család szerepe a társadalomban, a kereszténység és a hit jelentősége, valamint „kimondták, hogy a háború rossz, és azt be kell fejezni”.
„Az Ungvári járás magyarságán jelenleg egyfajta átmeneti csend honol, nem igazán van ok a vidámságra, hiszen kevesen vannak itthon, ugyanakkor példaként szolgál mindenki számára a homoki, a kisgejőci és a szalókai közgyűlés, melyeket rövid kulturális műsorral színesítettek, ezzel igazán meghitt hangulatot varázsolva” – fogalmazott a KMKSZ UKSZ elnöke, majd beszámolt a megyei, a járási, valamint a helyi kistérségi KMKSZ-frakciók munkájáról.
A statisztikára kitérve Balogh Lívia elmondta, hogy a járási szervezet taglétszáma az elmúlt évben is csökkent: 2024-ben 8987 főt számlált az egykor tízezret is meghaladó tagság. Ezzel egy időben közel 200-zal visszaesett a Kárpátalja hetilap eladott példányszáma is a térségben. Hangsúlyozta továbbá, hogy a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány által tavaly kiírt pályázatok sikeresen lezárultak, melyek kapcsán kiemelte: összesen 6442 pályázatot fogadtak be, s az ezek után befizetett adó meghaladta a 14,6 millió hrivnyát (+1 240 282 hrivnya hadiadó).
A kulturális programok szervezése terén egykor rendkívül aktív járás nagyon sokat vesztett az elmúlt időben – tette hozzá Balogh Lívia, aki szerint nagy szükség van az alapszervezetek munkájára, ugyanis fontos, hogy helyben, a legkisebb településen is legyenek rendezvények, melyek során a helyiek olyan közösségi élményekkel gazdagodnak, amelyek erősítik bennük a magyar identitástudatot és az összetartozás érzését.
Beszámolója végén Balogh Lívia köszönetét fejezte ki Magyarország nemzeti kormányának a támogatásért, hiszen „a helyi magyarság megmaradásában ez kulcsszerepet tölt be”. Megköszönte továbbá a tagság munkáját, valamint az elmúlt évek kitartását mindenkinek, aki tevékenyen hozzájárul a közösség építéséhez, hiszen fontos, hogy az itthon maradt kárpátaljai magyarok érezzék: van kire számítaniuk, nincsenek egyedül.
Az elnöki beszámolót követően a középszintű szervezet alelnökei, Hidi László és Palkó Katalin szóltak a megjelentekhez.
Hidi László, a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány és a KMKSZ Nagydobronyi Alapszervezetének elnöke kiemelte a Magyarok Kenyere programot, melyhez a kárpátaljai magyar gazdák évről évre nagy számmal csatlakoznak, s a külhoni magyar nemzetrészek közül számos alkalommal a legtöbb adományt gyűjtötték össze. Megállapította, hogy bár kevesebben tartózkodnak szülőföldjükön, az itthon maradtak aktívan kiveszik részüket a feladatokból. Példaként említette még a „Pro Agricultura Carpatika” Gazdaasszony Tagozatának sikeres rendezvényeit.
Palkó Katalin, a KMKSZ Tiszasalamoni Alapszervezetének elnöke megjegyezte: fontos, hogy tudjanak a helyiek hálát adni azokért a dolgokért, amelyek helyben vannak, köztük a színvonalas rendezvényekért, melyek minden esetben csak gazdagítják a résztvevőket.
Ezután Kántor József, az Ungvári Járási Tanács KMKSZ-frakciójának vezetője ismertette a tanács tevékenységét, Braun Éva megtartotta az ellenőrző bizottság beszámolóját, Medve Andrea, az etikai bizottság elnöke pedig elmondta, a középszintű szervezetben az elmúlt évben fegyelmi ügy nem történt.
A küldöttek ezt követően megfelelőnek minősítették a KMKSZ UKSZ 2024-es évi munkáját, majd a közgyűlés zárásaként közösen énekelték el a Szózatot.
A Kárpátaljai Magyar Nyugdíjas Szervezetek Szövetsége a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetével együttműködve a közelmúltban első alkalommal szervezte meg az Idősebb generációk találkozása elnevezésű eseményt Csapon. „A szervezetünk az elmúlt harminc évben megpróbálja megszólítani a különböző életkorú, szakmájú és foglalkozású, érdeklődési körű embereket, így az idősebb generációt is igyekszik támogatni, összefogni és programokkal segíteni” – fogalmazott nyitóbeszédében Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke. A szervezők a program keretében igyekeztek kapcsolatot teremteni a generációk között is, így az unokák és a nagyszülők közös élményei témakörben rajzpályázatot hirdettek a gyerekek számára. A gyerekek itt gyűltek össze, ahol a nyugdíjasklub tagjaival közösen készítettek fonott kalácsokat. Medvei Ida, a bicskei Barátság Nyugdíjas Klub elnöke hangsúlyozta, hogy sehol máshol nem tapasztalja az összetartozás erejét úgy, mint a csapi rendezvényeken. A résztvevők előbb bemutatkoztak egymásnak, majd a nap második felében előadások sora és kötetlen baráti beszélgetések tették hangulatossá a programot. A pályázati keret lehetővé tette azt is, hogy a nyugdíjas szervezetek tagjai másnap egy közös, csapatépítő kiránduláson vegyenek részt, melynek során a vereckei emlékműhöz látogattak el. Az idősebb generáció fontos, hagyományőrző szerepet játszik a társadalom életében, ezért is van szükség arra, hogy az ehhez hasonló rendezvények által is erősítsük a nemzedékek közötti összetartozás érzést Kárpátalján.