Már a közeljövőben csökkentik a volt kommunista rendszer prominenseinek nyugdíját Csehországban. A prágai Totalitárius Rendszereket Kutató Intézet (ÚSTR) mintegy 1500 nyugdíjas nevét tartalmazó jegyzéket állított össze, amelyet átadott a nyugdíjhivatalnak, illetve a védelmi és a belügyi tárca vezetésének – erről Ladislav Kudrna, az ÚSTR igazgatója számolt be szerdán Prágában egy sajtótájékoztatón.
A jobbközép kormánykoalíció kezdeményezésére a cseh parlament által 2022 őszén elfogadott törvény azokra vonatkozik, akik a volt Csehszlovákiában 1948 februárja és 1989 novembere között, tehát a szocialista rendszer idején vezető és fontos tisztségeket láttak el például a kommunista pártban, az államban, a fegyveres erőknél, a bíróságoknál és az ügyészségeken, valamint a népi milícia parancsnokságában. A konkrét névjegyzék kidolgozásával az ÚSTR-t bízták meg.
„Mintegy 200 személy adatait már leellenőriztük, náluk a nyugdíjcsökkentés azonnal bevezethető, további mintegy 1300 személy adatainál még nem zárult le az ellenőrzés” – mondta Ladislav Kudrna újságíróknak.
A törvény szerint a volt csehszlovák kommunista rendszer Csehországban még élő prominenseinek nyugdíját havi 300 koronával csökkentik, és csökken az az alap is, amelyből a nyugdíjat kiszámolták.
Bár korábban a cseh sajtó azt írta, hogy a törvény mintegy 3000 személyt érinthet, kiderült, hogy a valódi szám ennek a fele. „Több mint egy év kutatásai alapján úgy véljük, hogy a mostani szám már nemigen fog módosulni” – jegyezte meg Ladislav Kudrna. A jegyzékbe 2024 végéig lehet felvenni új neveket, azután már nem.
Az ellenzék korábban bírálta a koalíciót, mert szerinte már nincs gyakorlati értelme a jogszabálynak, hiszen döntően csak több mint 90 éves embereket érint. Marian Jurecka kormányfőhelyettes szerint a törvény elfogadása és életbe lépése elsősorban szimbolikus jelentősége miatt fontos.
Our diplomats from the Consulate General in Lviv are currently transporting a shipment of dryers provided by Ukraine to Czechia. Ukraine is at war, yet it does not forget its friends in need.
Koningin Máxima bezoekt de Sint Salvatorkerk waar de ‘Vrijheidsklok’ wordt onthuld, gezegend en geluid. Een Nederlandse klokkengieterij heeft de nieuwe klok gegoten waarbij ze Russisch wapenmateriaal gebruikte, dat is ingezet in de oorlog in Oekraïne. https://t.co/SPdrSr3CAVpic.twitter.com/jgsjFGWldM