Nagy bejelentést tett Azahriah, aki tavaly novemberben ment kisebb pihenőre. A legnépszerűbb magyar előadó június 2-án délelőtt, hét hónap csend után a honlapján osztotta meg a hírt rajongóival: 2025. október 17-én az MVM Dome-ban ad koncertet.
Szombaton délelőtt egy rejtélyes posztot tett közzé az Instagram-oldalán. Az egyik megosztott képen egy QR-kód volt látható, amely az azahriah.com oldalra vitt. Itt egy hétfő délelőtt 11-kor lejáró számlálót lehetett látni, most pedig egy hibaüzeneten kívül egyelőre semmit. A második képen is ugyanez kód szerepelt, csak éppen egy, a Károly körút és Király utca sarkán található épületre kifeszített reklámhálón.
Mivel Azahriah a hétvégi poszthoz csak annyit írt, hogy „kámbek”, a legtöbben arra következtettek, hogy a hét elején a visszatérését jelenti majd be. És így is lett. Ez lesz az első koncertje egyébként az MVM Dome-ban, előtte a Puskás Arénában adott triplakoncertet. Az őszi fellépésnek már Facebook-eseménye is van, amire az első negyedórában már közel hétezren jelezték az érdeklődésüket.
Az előadó 2024 októberében jelentette be, hogy egy időre visszavonul. „Itt az ideje megpihenni, sok dolgot helyretenni, gondolkozni, változtatni, de legfőképpen tanulni tovább és fejlődni” – indokolta meg döntését, és a rajongóknak megígérte, ha majd visszatér, az biztosan nagyobb lesz, mint bármi eddig.
[type] => post
[excerpt] => Nagy bejelentést tett Azahriah, aki tavaly novemberben ment kisebb pihenőre. A legnépszerűbb magyar előadó június 2-án délelőtt, hét hónap csend után a honlapján osztotta meg a hírt rajongóival: 2025. október 17-én az MVM Dome-ban ad koncertet.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1748989800
[modified] => 1748914408
)
[title] => Kevesebb, mint egy év után máris visszatér Azahriah
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=244005&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 244005
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 244006
[image] => Array
(
[id] => 244006
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/azahriah.jpg
[original_lng] => 236878
[original_w] => 1108
[original_h] => 738
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/azahriah-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/azahriah-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/azahriah-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/azahriah-1024x682.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/azahriah.jpg
[width] => 1108
[height] => 738
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/azahriah.jpg
[width] => 1108
[height] => 738
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/azahriah.jpg
[width] => 1108
[height] => 738
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1748903609:12
[_thumbnail_id] => 244006
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1707
[_oembed_78eb7a73e8c5d11945a3645a02401197] =>
[_oembed_time_78eb7a73e8c5d11945a3645a02401197] => 1748979007
[_algolia_sync] => 94377492000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 596
[2] => 49
[3] => 592
[4] => 39
[5] => 91
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Érdekes
[2] => Hírek
[3] => Társadalom
[4] => Világ
[5] => Zene
)
[tags] => Array
(
[0] => 1984817
[1] => 90392
[2] => 25391
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Azahriah
[1] => koncertek
[2] => visszatérés
)
)
[1] => Array
(
[id] => 232812
[content] =>
Február 14-én különleges zenei élményben részesülhettek a csapiak és a környék lakói, amikor a Kiss Kata Zenekar Kárpátaljára látogatott. Turnéjuk első állomásaként a Csapi Református Templomban léptek fel.
– Amióta kitört a háború, nekem nagyon sokat volt a gondolataimban Kárpátalja, sokat jártunk ki az elmúlt 2-3 évben. Idén a Bethlen Gábor Alap támogatásával lehetőségünk nyílott arra, hogy egészen május 31-ig bejárhassuk a kárpátaljai településeket és elvigyük az anyaországnak azt az üzenetét, amely, úgy gondolom, egy kis reményt, bizakodást tud adni a kárpátaljaiak szívébe, hogy nincsenek egyedül. Ezért kapta a Sohasem egyedül címet ez a turnénk – mesélt az előzményekről Kiss Kata, miközben kollégáival a koncertre készültek Csapon. Megjegyezte: olyan dalokat igyekeztek összeválogatni a programba, amelyek egy kicsit lélekmelegítőek tudnak lenni ezekben a nagyon cudar időkben.
A művésznő kiemelte: fontosnak tartja, hogy a nemzettestvérei tudják Kárpátalján, hogy tényleg nincsenek egyedül, és amíg él a magyar, addig meg tudják fogni egymás kezét ‒ akár a zenén keresztül is. Ő az utóbbit választotta, így mutat egy boldogabb jövő felé, ami talán hamarosan el fog jönni.
Baksa Dávid csapi református lelkipásztor szeretettel üdvözölte a vendégeket, az együttes tagjait és nagytiszteletű Balogh Attila lelkipásztort, aki közreműködött és elkísérte a zenekart, s Isten áldását kérte a jelenlévőkre. Az igehirdetése során felolvasta a 100. hálaadó zsoltárt, majd elmondta:
– Mi is itt lehetünk a templomban, egy gyülekezeti közösségben, és mi is, mint egykoron, az Úr kegyelméből átélhetjük, hogy vagyunk, közösségben lehetünk, vannak olyan testvéreink, akikkel még együtt lehetünk, és akikkel még együtt szolgálhatunk. Számunkra mindig felemelő az, ha a határon túli testvéreink megkeresnek bennünket. A Kárpátaljai Református Egyházkerületben a 2025-ös év a szolgálat éve, és a szolgálat minden ember életének a részét kell hogy képezze. Ebben az évben is csodálatos megtapasztalnunk és megélnünk azt, hogy olyan testvérekre, határon túli társakra találhatunk, akik a terheinkben ebben az esztendőben is tudnak a segítségünkre, bátorításunkra lenni.
Ezt követően kezdetét vette a Budapestről érkezett fellépők műsora. „Csendes fájdalmamban lankáidat járom, Sok ezer keresztfa hirdeti e tájon, Mindig volt, ki adta legdrágább kincsét, Szeme csillogását, az égbolt üde kékjét” – e szavak törték meg a templom fagyos levegőjét. Majd következett az oly aktuális Születni kell… Republic-dal, amelynek szavai ‒ „Indulni kell a háborúba és harcolni kell. Meghalni és szeretni még nem elég. Születni kell minden nappal újra. Álmodni azt, ami nem válhat valóra…” ‒ napjaikban sajnos új értelmet nyertek vidékünkön.
Kiss Kata énekesnő a közönséghez fordulva azt kérte, hogy egy mindenki által ismert magyar népdallal melegítsék be a hangszálakat, s a jelenlévők örömmel tettek eleget ennek a felkérésnek: együtt énekelték a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt, de A csitári hegyek alatt magyar népdalt is sokan dúdolták az előadóval.
A házasság hete alkalmából elsősorban a házaspároknak és szerelmeseknek ajánlotta a zenekar a Ha te tudnád c. gyönyörű dalt. Majd következett egy saját szerzemény, a Szétszórt gyöngyszemekhez című dal, melynek szövegét Kiss Kata írta, zenéjét pedig Bikics Tibor Bálna szerezte.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Csapi Alapszervezete Nyugdíjasklubjának énekkara sok helyen fellépett, így természetes volt, hogy azt a dalt, amelyet az egész Kárpát-medencében és a diaszpórában szinte minden magyar közösséggel elénekelt Kiss Kata, velük is előadja.
A Magyar vagyok című dal „Együtt dobban a szív, s benne dobban a szó, Magyarnak lenni, igenis jó! […] Hazámban mindig otthon vagyok. Hiszem, hogy én is jó magyar vagyok” sorai különösen meghatóan szóltak a csapiak és anyaországiak közös énekében.
A közel egyórás műsor egyik meglepetése volt a Kiss Kata zenekar és László Attila közös dala, melyet azzal az üzenettel írtak, hogy bárhol is éljünk a világban magyarként, tudnunk kell, sohasem vagyunk egyedül, összetartozunk! A Sohasem egyedül című dal Kiss Kata és Bikics Borsa előadásában csendült fel és hirdette: „Egyedül az ember magányos és gyönge, de ha összefog a hangja, a hangja zeng örökre.”
A műsor zárásaként a Kell még egy szó című dalt hallhatta a közönség Kiss Kata énekhangján, gitáron Möntör Máté, basszusgitáron Eisenhoffer Péter játszott, Bikics Tibor zongorázott.
– Amikor én énekelek, nekem az olyan, mintha imádkoznék, én akkor vagyok a legközelebb a Teremtőmhöz. Úgy gondoltam, hogy ha meg tudom énekeltetni a közönséget, akkor talán egy kis örömöt, vigasságot is tudok az emberek szívébe hozni, mert énekelni jó, az éneklés örömet okoz. Ha akár egy fél percre is el tudják felejteni a bánatukat, azt, ami odakint körülveszi őket, akkor teljesítettem a küldetésemet – jegyezte meg Kiss Kata a koncert végén. Megtudtuk, hogy reformátusként nagyon szereti a református templomok hangulatát.
– Kárpátalján csodálatos református templomok vannak, egészen le vagyok nyűgözve tőlük. Az Isten házában is méltók azok a dalok, amiket játszunk, még akkor is, ha kicsit nem szokványos hangzásvilággal játsszuk azokat a népdalokat, amelyek fellelhetők a műsorban, hanem van bennük egy erősebb gitár- vagy erősebb zongoraszóló. Úgy gondolom, hogy a templom most az a hely, ahová menedékként járunk, és egy ugyanilyen menedéknek szánom ezt a műsort. Ugyanolyan menedék lehet a dalaink üzenete, az, hogy nincsenek egyedül, mint az, hogy most itt vagyunk egy csodálatos templomban – fogalmazott a művésznő, majd közös emlékképek készítése után a zenekar folytatta útját, és pénteken este még Nagydobronyban léptek fel.
Ott Kolozsy András, az Ungi Református Egyházmegye esperese népes hallgatósággal fogadta a fellépőket és elmondta: számukra mindig örvendetes az, amikor Magyarországról meglátogatják őket, hiszen ezzel kifejezik az együvé tartozást, a közösséget.
– Olyan időkben, amikben most élünk, fontos számunkra, hogy érezzük, tapasztaljuk, nem vagyunk elfelejtve az anyaország részéről sem, és az, ami a mostani alkalmon elhangzott a Kis Kata Zenekar szolgálatából, az emlékeztetett bennünket arra, hogy mi jó helyen vagyunk, azon a helyen, ahová Isten teremtett bennünket. Ez egy nagyon fontos dolog, amit újra és újra a gondolatunkban, a szívünkben fel kell idéznünk, mert ez tartást ad az embernek. Jó volt azt is hallani a szolgálatukból, hogy a segítség az megérkezik. Mi is így hisszük és valljuk, hogy nem keletről vagy nyugatról jön ez a segítség, hanem felülről, Istentől jön.
Szombaton Asztélyban és Kígyóson, vasárnap pedig Benében és Salánkon a református templomokban élvezhette a közönség az anyaországi fellépők műsorát. Reméljük, hamarosan újabb kárpátaljai helyszíneken adhatnak reményt és lelki erőt az itt élőknek a Sohasem egyedül című koncertjükkel.
Több mint 20 európai ország összefogásával Nemzetközi Jótékonysági Koncert-Maratont szerveznek Ukrajna megsegítéséért. A #StopWar névre hallgató koncerteseményt Varsóban szervezik meg több mint 50 nemzetközi híresség, zenész, előadó részvételével és támogatásával. Magyarországon Sziget Fesztivál csapata streameli majd a koncertet.
„Ma az egész civilizált világ Ukrajna mellett áll. Partnereink példátlan szankciókat vezettek be a megszállók ellen, és pénzügyi, katonai és humanitárius segítséget nyújtottak, nyújtanak Ukrajnának. Ez a támogatás hozzájárul a világ jövőjéhez – ha Oroszországot nem állítják meg Ukrajnában, más európai államok is veszélybe kerülhetnek. A világ egységére és szolidaritására most nagyobb szükség van, mint valaha” – írják a #StopWar nevű koncerteseményt szervezői. Hozzáteszik: „ez a kezdeményezés arra törekszik, hogy tovább erősítse a nemzetközi közösséget az orosz terjeszkedéssel szembeni ellenállásban”.
Az akció szervezőinek célja egyrészt a pénzgyűjtés a háború áldozatául esett ukrán állampolgárok humanitárius szükségleteinek kielégítésére, másrészt a közvélemény figyelmének felkeltése és fenntartása, hogy cselekvésre bátorítsa az embereket és meggyőzze a vezetőket, hogy még jobban segítsék Ukrajnát, hogy a háború véget érjen.
A maratoni koncertre március 27-én kerül sor, az esemény közép-európai idő szerint 17.30-kor kezdődik Varsóban, és fellép majd többek között az Imagine Dragons, a Nothing But Thieves, Fatboy Slim, Craig David, a Brainstorm.
Az eseményhez Magyarországról a Sziget csapata csatlakozott, így majd a Sziget Facebook-oldalán lehet élőben követni a #StopWar-t.
„A Sziget Fesztivált majd’ 30 éve azért alapítottuk, hogy legyen egy hely, ahol szeretetben és békében találkozhatunk” – mondja Kádár Tamás, a Sziget főszervezője. „Ez a cél azóta is változatlan. A jelen helyzet pedig még erősebben arra ösztönöz minket, hogy markánsan kiálljunk alapértékeink mellett, és a Sziget több mint 100 országban élő többmilliós közössége együtt tegyen hitet a békevágy mellett, csatlakozva a nemzetközi összefogáshoz.”