Május 27-én a beregszászi Ortutay Elemér Görögkatolikus Központ adott otthont annak a könyvbemutatónak, amelyen megismerhették az érdeklődők a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye egykori püspökének, Sztojka Sándornak életét és szolgálatát bemutató emlékalbumot. Az „Elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek…” című kiadvány a főpásztor munkásságát és örökségét dolgozza fel.
Screenshot
A karácsfalvai születésű Sztojka Sándor 1932 és 1943 között, tizenegy éven át vezette az egyházmegyét egy rendkívül nehéz történelmi időszakban. A két világháború közötti Kelet-Európában, a csehszlovák fennhatóság alatt álló Kárpátalján a főpásztor nem csupán egyházi vezetőként, hanem a rászorulók iránti különleges érzékenységéről is ismert volt.
Luscsák Nílus, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye segédpüspöke nyitóbeszédében hangsúlyozta, hogy a félárvaként, szegény sorból induló Sztojka Sándor soha nem feledkezett meg az egyszerű emberekről. A főpásztor az elsők között indított adománygyűjtéseket a természeti csapások sújtotta területeken, legyen szó szárazságról vagy árvízről.
Screenshot
Marosi István, az Ortutay-központ igazgatója beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a püspök képes volt összehangolni a Kárpátalján élő különböző nemzetiségeket, legyenek azok ruszinok, magyarok vagy románok. Kiemelendő tulajdonsága volt továbbá, hogy a politikai irányzatokat is kiegyenlítően kezelte, mindenkihez meg tudta találni a hangot, a szegényebb rétegektől az értelmiségen át a tehetősebbekig.
Szepesi Károly, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja arról beszélt, mekkora jelentősége volt a püspöknek abban, hogy mind a ruszin, mind a magyar hívekben fennmaradt a Róma iránti hűség. A diplomata köszönetét fejezte ki a kiadvány létrejöttében közreműködőknek, köztük a kötetet jegyző Marosi Anitának.
A megnyitót követő kerekasztal-beszélgetésen Molnár D. Erzsébet, a Rákóczi Egyetem docense moderálásával a szerző, valamint a kiadvány recenzensei, Szolánszky Ágoston, az ungvári Boldog Romzsa Tódor Teológiai Akadémia teológiai tanára és Szakál Imre, a Rákóczi Egyetem rektorhelyettese, a Történelem- és Társadalomtudományi Tanszék docense osztották meg gondolataikat. Szakál Imre rámutatott: a főpásztor szerepe megkerülhetetlen, hiszen olyan sajátos átmeneti időszakban kellett helytállnia, amikor az államok meggyengültek, az egyházaknak pedig kiemelt szerep jutott a válságkezelésben.
Marosi Anita, a kötet szerkesztője elmondta, a három éven át tartó munka során az volt a célja, hogy a száraz történelmi tények mellett az egykori egyházfő emberi arcát is megmutassa. A fennmaradt újságcikkek és rádiós felvételek, amelyekből kiderül, hogy a püspök mennyire hétköznapi, közvetlen ember volt, adták az emlékalbum igazi lényegét.
Demkó Ferenc, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye magyar hívekért felelős helynöke, aki szintén Karácsfalváról származik, zárásként azt az üzenetet közvetítette a megjelenteknek: értékelni kell azokat az ajándékokat, amelyeket az életben kaptunk, különösen a nehéz időkben.
Screenshot
A könyvbemutató napján az Ortutay-szakkollégium végzős diákjairól sem feledkeztek meg: négy hallgató vehetett át emléklapot a kollégiumban eltöltött évek elismeréseként. Az ünnepségen továbbá kiállították Harangozó Miklós festőművész Sztojka Sándorról készített portréját, egy, a püspök által megszentelt ereklyekendőt, valamint azt a kelyhet, amelyet a főpásztor szülőfaluja, Karácsfalva templomának ajándékozott.
A közelmúltban jelent meg a Falusi konyhák emlékezete című receptkönyv, amelyet a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány és a romániai Szatmár Vidékfejlesztéséért Egyesület közösen adott ki. A határokon átnyúló együttműködés részeként, európai uniós támogatással megvalósult kötetet pénteken mutatták be Nagydobronyban, az Erdei Iskola udvarán, nagy érdeklődés mellett.
Őrhidi László, a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány elnöke nyitóbeszédében megjegyezte, hogy ahol előfordul házakban, lakásokban, a legtöbb háziasszonynál a szakácskönyvek tömkelege dekoráció.
– Az a szakácskönyv, amelyik fel van téve a konyha polcára és kifordítva, mert milyen szépen mutat, valószínűleg egy státusszimbólum is, mert arra utal: „én, a háziasszony ezt szeretném megfőzni, igaz, hogy nem főzöm, de szeretném”. Viszont vannak olyan ételek, amelyeket mindenki kapásból tud. Azok a receptek szakácskönyvbe soha nem kerülnek bele, mert például egy tejbegrízt, egy vason sült haluskát meg tudott mindenki csinálni anélkül, hogy elolvasná a pontos arányokat, miből mennyi kell. Ez volt akkor, amikor tudták. Ezek a receptek most azért kerültek felgyűjtésre, mert ez a tudás elveszett. Azért került ebbe a gyűjteménybe, hogy ne merüljön teljesen feledésbe, és reméljük, hogy ténylegesen útmutatóul és nem dekorációként fog szolgálni a gazdasszonyaink számára – mondta jó étvágyat kívánva a könyvből elkészített ételekhez.
Amint a kötet ajánlójában olvasható, az Alapítvány egyre gyakrabban tapasztalja, hogy a hagyományos, többgenerációs nagycsaládok lassan felbomlanak, és a saját háztartást vezető fiatal házaspárok mindennapjaira erőteljesen hat a globalizált világ információáradata, a kereskedelmi csatornák főzőműsorai és az instant megoldások háttérbe szorítják a takarékos, valamilyen szinten munkaigényesebb, de szeretettel emlegetett „nagymama konyháját”.
Az Alapítvány munkatársai és az általunk létrehozott Gazdaasszony Tagozat ezért határozták el, hogy összegyűjtik mindazokat a hétköznapi, jeles és ünnepnapi ételeket, amelyek oly különlegessé és szerethetővé teszik a magyar konyhát vidékünkön
– írta Őrhidi László a könyvben.
– Elértük a célt, lezárult az a pályázat, amelynek egyik részeredménye ez a szakácskönyv a két szervezet együttműködésében. Ha területileg nézzük, akkor Románia Partium vidéke és Ukrajna Kárpátalja megyéje szomszédos régiók, ezért azt is mondhatnám, hogy a történelmi Magyarország 7 vármegyéjére terjed ki a receptek összegyűjtése: Ung, Ugocsa, Bereg és Máramaros, valamint Szatmár, Szilágy és Bihar vármegyékre. S bár a történelem úgy alakította, hogy ezek a vármegyék ma két országhoz tartoznak, azonban kulturálisan és történelmileg mégis egy szerves egységet alkotnak, ahol még mindig tömbben élő magyarság található, akik különösen gazdag gasztronómiai örökséggel rendelkeznek – emelte ki Jávorszky Beáta, a „Pro Agricultura Carpatika” Gazdaasszony Tagozatának egyik alapítója.
Elhangzott: a könyv célja bemutatni azokat a jellegzetes vidéki, paraszti ételeket, amelyeket még anyáink, nagyanyáink készítettek azelőtt, hogy elért volna minket a globalizáció vagy a modern konyhai trendek hatása. A könyvbe bekerült receptek alapján elkészíthető ételek nagyon egyszerűek, mindig helyi alapanyagokból készülnek, és tiszteletben tartják az évszakok változását. Értékük óriási, mert őrzik a múlt örökségét. A kötet összesen 300 receptet tartalmaz, 150-et Kárpátaljáról és ugyanennyit a Szatmári régióból. Ezek 4 nyelven olvashatók: ukránul és románul, mert ez a két pályázó fél államnyelve, magyarul, mivel mindkét részen magyarok laknak, és az Európai Unió közös nyelvén, angolul. Ez azt is szolgálja, hogy a fiatal generáció számára is elérhető legyen, valamint a környezetünkben élő nemzetek képviselői számára is. Az alapanyagok, azok mennyisége és egy részletes leírás olvasható az ételek elkészítéséről.
A kárpátaljai részben a receptek 12 fejezetben közlik: Levesek, Levesbetétek, Előételek, Halételek, Húsételek, Disznóságok, Köretek, Egytálételek, Tejes ételek, Tészták, Édességek és Kelt tészták, valamint Saláták és savanyúságok. A receptek minden fejezetben betűrendbe szedve olvashatók. Külön érdekesség, hogy az ételek nem egy néven jelennek meg, hanem igyekeztek összegyűjteni tájegységenként az ott használatos neveiket is. A romániai részt más logika mentén állították össze: 5 nagy fejezetbe különítették el a recepteket, de a használat ott is áttekinthető, praktikus.
– Ha tanulmányozzuk a recepteket, akkor megállapíthatjuk a két régiónak a szerves egységét, rengeteg olyan étel van, amelyet mind a két régió konyhája használ. Ide tartozik a tyúkhúsleves, gulyásleves, köménymagos leves, saláta, karfiolleves, de a körömpörkölt, a tepertős pogácsa és a rakott krumpli is. Ugyanakkor érdekesek a különbségek is, a tájjellegből kifolyólag minden vidék a saját ízlésére és a lehetőségeire formálta a recepteket. Megállapíthatjuk, hogy a magyar konyha megőrizte önállóságát még akkor is, ha a többségi és a többnemzetiségű kultúra gyakorolt rá hatást. Különösen értékes a könyv, mert lapozgatva betekintést kapunk egy életformába, egy közösségi kultúrába, megismerjük belőle azt a vidéki életet, amely jellemezte a mi térségünket is: az önfenntartó gazdálkodást – az ételek mindig követik az évszakok változását és helyi alapanyagokból készülnek. Ez nemcsak egy szakácskönyv, hanem egy híd a múlt és a jelen között, ugyanis a recepteket átadva gyerekeinknek, unokáinknak, azt a tudást is át tudjuk adni a következő generációknak, amely még létezik, amit fel tudtunk gyűjteni. S mindezt nemcsak szóban tesszük, hanem egy gyönyörű kiadványban, hogy akár egy közös főzés vagy együtt eltöltött étkezés alkalmával felidézzük – zárta gondolatait Jávorszky Beáta és reményét fejezte ki, hogy a receptkönyv társ és útmutató lesz a konyhákban, amely mindennapi inspirációt tud arra adni, hogy akár egy kezdő háziasszony megtalálja benne a mindennapi ételeket, vagy akár egy tapasztalt családanya elsajátítson belőle valami újat, érdekeset.
A Pro Agricultura Carpatica Megyei Jótékonysági Alapítvány és a Szatmár Vidékfejlesztéséért Egyesület és Ízek és Hagyományok programsorozatot bonyolított le. Ennek keretében tagjaik a két vidékre jellemző hagyományos ételeket főztek meg és az elkészítési módokat egy receptes könyvben jelentették meg, amelyet nemrég mutattak be a nagyközönségnek.
A húsvéti ünnepkörhöz kötődve különleges könyvbemutatón elevenedett meg Kárpátalja egyik legszebb népi hagyománya. Beregszászban a salánki viaszos hímes tojások világába nyerhettek betekintést az érdeklődők, ahol nemcsak egy kötetet mutattak be, hanem az élő örökséget is.
Könyvbemutatóra került sor Magyarország Beregszászi Konzulátusának épületében, ahol április 8-án mutatták be a Viaszos hímesek Salánkon című kiadványt, melynek szerzője Kész Réka. A kiadvány a helyi hagyományok iránt érdeklődők és a néprajz kedvelői számára egyaránt értékes betekintést nyújt a salánki hímes tojás készítésének világába.
A kötet 2025-ben jelent meg a Debreceni Egyetem Néprajztudományi és Muzeológiai Intézete gondozásában, a Népszerű Néprajz sorozat első darabjaként. A könyv célja, hogy közérthető módon mutassa be a viaszos tojásdíszítés hagyományát, különös tekintettel Salánk közösségének élő örökségére.
Az eseményen elsőként Gyebnár István első beosztott konzul köszöntötte a megjelenteket, majd Vida László főkonzul mondta el gondolatait: „A húsvéti ünnepkör kapcsán különösen időszerű a választott téma, és nagy megtiszteltetés számunkra, hogy otthont adhatunk ennek a könyvbemutatónak. A népzene, a néptánc, valamint a népi kézművesség és az ősi mesterségek ápolása és gyakorlása jelentős mértékben hozzájárul a kárpátaljai magyarság rendkívül gazdag és sokszínű kultúrájának megőrzéséhez. A hit és az anyanyelv mellett a kultúra és a hagyományok jelentik azt az elszakíthatatlan köteléket, amely összeköti az egymástól elszakított nemzetrészeket. Ez a kötelék különösen a mostani nehéz időkben ad erőt a külhoni magyar közösségek számára. A népművészet és az általa létrejövő alkotások nemcsak kulturális értéket képviselnek, hanem turisztikai vonzerőt is jelentenek: felkeltik a hazai és külföldi látogatók érdeklődését, miközben erősítik a helyi közösségekhez fűződő kapcsolatokat, és új kötődéseket hoznak létre.”
A diplomata köszöntője után a könyvet Gál Adél néprajzkutató méltatta, kiemelve annak tudományos értékét és közösségformáló szerepét. Majd a kötet szerzője, Kész Réka osztotta meg gondolatait.
A rendezvény különlegességét az adta, hogy Salánkról is számos érdeklődő érkezett, köztük azok a hagyományőrzők, akik mindmáig ápolják és továbbadják a hímes tojás készítésének mesterségét. A jelenlévők nemcsak a könyv lapjain keresztül ismerkedhettek meg e gazdag hagyománnyal, hanem a salánki tojáshímző asszonyok munkáit élőben is megcsodálhatták.
A szerző, Kész Réka hetilapunknak adott nyilatkozatában kifejtette: „Valójában erős családi háttér áll mögöttem. A nagymamám is tojáshímzéssel foglalkozott, húsvétkor mindig maga köré gyűjtött bennünket – engem és az unokatestvéremet –, és együtt készítettünk el évről évre akár 50–100 hímes tojást. Ez a hagyomány később is tovább élt bennem. Az iskolai éveim végén a nagymamám még mintákat rajzolt nekem, mesélt róluk, sőt jegyzetfüzetben rögzítette, kitől mit tanult. Halála után is úgy érzem, mintha továbbra is »vezetne«, én pedig elkezdtem felkeresni a salánki asszonyokat, hogy megosszák velem tudásukat. Rajzoltak, meséltek, hímeztek nekem mintákat – ez a téma pedig az egyetemi éveim alatt igazi szenvedéllyé vált. Végül a Debreceni Egyetem Néprajztudományi és Muzeológiai Intézete indította el azt a Népszerű Néprajz sorozatot, amelynek első köteteként megjelenhetett a Viaszos hímesek Salánkon. A sorozat célja, hogy közérthető, ugyanakkor hiteles módon hozza közelebb a néprajzot az érdeklődőkhöz, és gyakorlati útmutatót is adjon. A kötetből például az is megtanulható, hogyan készülnek a hímes tojások, illetve milyen szerepet töltenek be a helyi hagyományban. A könyvben 19 salánki adatközlő – 18 asszony és egy férfi – tudása és öröksége jelenik meg. Gyerekkoromban a szüleim gyakran magukkal vittek terepkutatásokra. Akkor még nem is értettem ennek a jelentőségét – csak kezeltem a diktafont vagy a fényképezőgépet, és hallgattam, ahogy az idősebbek mesélnek, énekelnek. Ezek az élmények azonban mélyen hatottak rám, és végül meghatározták az érdeklődésemet. Így lettem én is néprajzos. Hálával tartozom elsősorban a családomnak: a nagymamámnak, akitől mindezt tanultam, valamint a szüleimnek és nagyszüleimnek a folyamatos támogatásért. Hálával tartozom a Debreceni Egyetem Néprajztudományi és Muzeológiai Intézetének, különösen dr. Keményfi Róbert professzor úrnak, amiért lehetővé tették a kötet megjelenését. És természetesen köszönöm mindazoknak a salánkiaknak, akik végtelen türelemmel fogadtak, és tudásukkal hozzájárultak a könyv létrejöttéhez.”
A bemutató nem csupán egy könyv megjelenésének adott teret, hanem a közösségi értékek, az élő hagyomány és az identitás megerősítésének is fontos alkalma volt.
Ungváron bemutatták Volodimir Mojzsesz Mesélő leletek című könyvét. A mű az ungvári vár területén található templomromok régészeti feltárása során előkerült tárgyak katalógusa. A kiadvány előszavát Bacskai József, Magyarország ungvári főkonzulja írta. A könyv nem csak a régészeknek és történészeknek szól, hanem mindenkinek, akit érdekel vidékünk múltja.
A Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége és a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet ismét megszervezte az Irodalmi kilátó néven közismertté vált kulturális fórumot. A zenés-irodami délután keretében bemutatták a kárpátaljai költők és írók számára megjelenési lehetőséget biztosító Együtt című kiadvány legfrissebb számát és köszöntötték 75. születésnapja alkalmából a lap főszerkesztőjét, a Kossuth-díjas Vári Fábián László költőt.
A Munkácsi Magyar Egylet meghívására érkezett Kárpátaljára Dévai Nagy Kamilla. A Liszt Ferenc-díjas előadóművész a Munkácsy Mihály Magyar Házban tartotta könyvbemutatóval egybekötött koncertjét nagy sikerrel. Ez az előadás is bizonyította, hogy a háborús időkben a kárpátaljai magyaroknak még nagyobb szükségük van színvonalas kulturális programokra főleg egy olyam művésztől, aki évtizedek óta szívén viseli a helyi magyarok sorsát
Az elmúlt nap a beregszászi Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokház adott otthont egy különleges lelki utazásnak: Lucsok Péter Miklós megyéspüspök mutatta be „Életem kalandja” című önéletrajzi kötetét. Az est moderátora, Molnár János esperes-plébános vezetésével a jelenlévők bepillantást nyerhettek abba a belső és külső útba, amely a domonkos szerzetest a püspöki székig vezette. A mű nem csupán egy élettörténet, hanem mély tanúságtétel a hitről és az isteni gondviselésről. A kötet nemzetközi utat járt be: először lengyel nyelven láttak napvilágot a püspök atya írásai, majd az ukrán fordítást követően most végre a kárpátaljai hívek is kezükbe vehetik a magyar nyelvű kiadást. A bemutatón elhangzott: a könyv célja nem az öncélú visszaemlékezés, hanem egyfajta hídépítés és párbeszéd az olvasóval. Ahogy a püspök fogalmazott, saját élete példáján keresztül szeretné bátorítani a híveket a kitartásra és a testvéri szeretet megélésére a mindennapi küzdelmek közepette.
Bensőséges hangulat, egy mélyen őszinte élettörténet, tartalmas és mély gondolatok. De a komoly dolgok mellett derűs pillanatokban is részük azoknak volt, akik ellátogattak a Munkácsy Mihály Magyar Házba Lucsok Péter Miklós, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspökének az Életem kalandja című könyvének bemutatójára.
