Miközben egyre gyakoribb Ausztriában, hogy a diákok az iskolai tanórákon és a szünetben a Koránt olvassák, a keresztény szentírás, a Biblia elfogadottsága egyre csökken. A bécsi gimnáziumokban csendben terjeszkedik az iszlám, a muszlim vallású diákokkal szembeni túlzott tisztelet pedig nem ismer határokat – írja a Kronen Zeitung.
Meghökkentő eset történt a minap Bécs Döbling kerületének egyik gimnáziumában. Az egyik diák, akinek nem volt kedve a Harry Potterből vagy más, a diákok körében népszerű irodalmi műből felolvasni németórán, megkérdezte a tanárnőtől, hogy a változatosság kedvéért felolvashatna-e néhány bekezdést a Bibliából.
A tanárnő azt felelte: „Azt nem lehet, mert nem lenne tisztességes Mohameddel szemben.”
Amikor a diák később elmesélte az esetet a szüleinek, az apja felháborodott. „A fiam szeret a Bibliából olvasgatni, nem értem, miért nem teheti ezt meg az iskolában?” – panaszolta a katolikus férfi a Kronen Zeitungnak.
A lap megkeresésére az osztrák oktatási minisztérium továbbította a kérdést az oktatási igazgatósághoz, amely végül közölte, hogy „nincsenek elfogadott normák a vallásos szövegek németórán való felhasználására.”
A lap szerint a fenti eset arra is rámutat, hogy a szabályozók, illetve az iskolavezetés gyakran magukra hagyja a tanárokat olyan gyakori kérdések, problémák megoldásában, mint például a különböző vallási felekezetekbe tartozó diákok oktatása. Mindezt annak ellenére, hogy a vallási jellegű feszültségek már régóta az iskolai mindennapok részei – írja az osztrák lap.
[type] => post
[excerpt] => Miközben egyre gyakoribb Ausztriában, hogy a diákok az iskolai tanórákon és a szünetben a Koránt olvassák, a keresztény szentírás, a Biblia elfogadottsága egyre csökken. A bécsi gimnáziumokban csendben terjeszkedik az iszlám, a muszlim vallású diá...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1717686900
[modified] => 1717625958
)
[title] => A Bibliát nem, de a Koránt szabad olvasni a bécsi iskolákban
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=189572&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 189572
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 189573
[image] => Array
(
[id] => 189573
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/oktatas-tanulas-olvasas.png
[original_lng] => 384553
[original_w] => 1052
[original_h] => 497
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/oktatas-tanulas-olvasas-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/oktatas-tanulas-olvasas-300x142.png
[width] => 300
[height] => 142
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/oktatas-tanulas-olvasas-768x363.png
[width] => 768
[height] => 363
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/oktatas-tanulas-olvasas-1024x484.png
[width] => 1024
[height] => 484
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/oktatas-tanulas-olvasas.png
[width] => 1052
[height] => 497
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/oktatas-tanulas-olvasas.png
[width] => 1052
[height] => 497
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/oktatas-tanulas-olvasas.png
[width] => 1052
[height] => 497
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1717615158:12
[_thumbnail_id] => 189573
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2512
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 831882231002
[_oembed_0e4c2191b5e05f97e3681c8030268d0e] =>
[_oembed_time_0e4c2191b5e05f97e3681c8030268d0e] => 1755188300
[_oembed_a6f0430227d3da8ef6ce2a2f15a12288] =>
From today, 1st August, Ninja Swords are officially banned across England and Wales. The final part of "Ronan’s Law" makes it illegal to sell, own or transport these dangerous weapons.