Array ( [count_posts] => 8 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjUxODUyODt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30= [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 261647 [content] =>November 12-én került sor Munkácson a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Munkácsi Alapszervezete és a Munkácsy Mihály Magyar Ház közös egészségügyi előadássorozatának negyedik, egyben idei záró rendezvényére. Az est meghívott előadója dr. Pircsák Albert neurológus, a NEEKA (Nemzetközi Élet, Egészség és Környezetvédelmi Alapítvány) igazgatója volt, aki „Fájdalom – a test kiáltása, a lélek válasza” címmel tartott gondolatébresztő és ismeretterjesztő előadást.
A megjelenteket Korolyova Erzsébet főszervező, a KMKSZ Munkácsi Alapszervezetének elnöke köszöntötte, aki elmondta: az egészségügyi előadás-sorozatot az év elején indították azzal a céllal, hogy negyedévente elismert magyar orvosok segítségével tartsanak közérdekű, mindenki számára hasznos programokat. „A KMKSZ célja nemcsak a magyar kultúra és a magyarság megőrzése, hanem az is, hogy közösségünk egészséges, életerős emberekből álljon, hiszen csak így maradhatunk meg” – hangsúlyozta Korolyova Erzsébet.
Az elmúlt hónapokban több neves szakember – dr. Oroszi Pál, dr. Vaczkó László és dr. Jakab Lajos – osztotta meg tudását az érdeklődőkkel, most pedig a sorozat zárásaként dr. Pircsák Albert tartott előadást a test és lélek egészségének kapcsolatáról.
A szakember tagja a Kárpátaljai Neurológusok Közösségének, és vertebrológusként praktizál. Emellett az ENSZ égisze alatt működő NEEKA igazgatója is, amely szervezet több mint 25 éve segíti a rászorulókat Ukrajnában. Az alapítvány munkatársai jogi és szociális segítséget nyújtanak a legkiszolgáltatottabbaknak – köztük menekülteknek, roma családoknak és hontalanoknak. A háború kezdete óta a NEEKA tevékenysége jelentősen kibővült: immár 19 ukrajnai megyében dolgoznak pszichológusok és szociális munkások, akik a háború sújtotta embereket támogatják.
Dr. Pircsák Albert előadását azzal a kijelentéssel kezdte, hogy a fájdalom már a születés pillanatában jelen van, és nemcsak a test, hanem a lélek jelzőrendszere is. Elmondta: „A fájdalom, a test kiáltása, ami arról beszél, hogy valami nincs rendben a szervezetünkben. De vajon csak ez kiált? Lehet, hogy a lélek is próbál szólni az emberhez?”
Rámutatott, hogy a lelki fájdalom – legyen az veszteség, elutasítás vagy tartós stressz – ugyanazokat az idegpályákat aktiválja az agyban, mint a fizikai fájdalom. Ezért az ember gyakran egyszerre él át testi és érzelmi szenvedést, amely pszichoszomatikus tünetekhez vezethet, például alvászavarhoz, krónikus fejfájáshoz vagy fáradtsághoz.
A program során az előadó hangsúlyozta a közösség, a kapcsolatok és a szeretet fontosságát: „Napi hat ölelésre van szükségünk […], ez nem csak kedvesség, hanem univerzális, ingyenes fájdalomcsillapító, amely a testre és a lélekre egyaránt hat.”
Az előadás gyakorlati tanácsokkal is szolgált. A résztvevők megtudták, hogy a mindennapi mozgás, légzőgyakorlatok és a hála kifejezése erősíti a testet és a lelket. „Mindennap szánjunk időt arra, hogy leírjuk, miért vagyunk hálásak Istennek. Ahelyett, hogy zúgolódunk, hogy ez rossz, az rossz, ez se sikerült, az se sikerül, próbáljuk kifejezni a hálánkat, mert van miért” – zárta előadást dr. Pircsák Albert.
A hasznos tudnivalókkal telített program végén a jelenlévőknek csontsűrűségmérésre is lehetősége nyílt. A szervezők remélik, hogy a kezdeményezésnek jövőre is lesz folytatása, hiszen a tapasztalatok szerint a helyiek szívesen vesznek részt a testet-lelket építő programokon.
(Kun Viktória/Kárpátalja hetilap)
[type] => post [excerpt] => November 12-én került sor Munkácson a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Munkácsi Alapszervezete és a Munkácsy Mihály Magyar Ház közös egészségügyi előadássorozatának negyedik, egyben idei záró rendezvényére. Az est meghívott előadója... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1763111340 [modified] => 1763066804 ) [title] => Test és lélek kapcsolatáról szólt a KMKSZ egészségügyi sorozatának záróestje [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=261647&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 261647 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 261650 [image] => Array ( [id] => 261650 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/img-4585-scaled.jpeg [original_lng] => 665866 [original_w] => 2560 [original_h] => 1920 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/img-4585-150x150.jpeg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/img-4585-300x225.jpeg [width] => 300 [height] => 225 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/img-4585-768x576.jpeg [width] => 768 [height] => 576 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/img-4585-1024x768.jpeg [width] => 1024 [height] => 768 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/img-4585-1536x1152.jpeg [width] => 1536 [height] => 1152 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/img-4585-2048x1536.jpeg [width] => 2048 [height] => 1536 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/img-4585-scaled.jpeg [width] => 2560 [height] => 1920 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1763059608:5 [_thumbnail_id] => 261650 [_edit_last] => 5 [views_count] => 711 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_9c7b5536003761cf3bc5282ffe94c81d] => [_oembed_time_9c7b5536003761cf3bc5282ffe94c81d] => 1763059609 [_oembed_2f218209e5ecbb0ba43685e0388dc4f3] => [_oembed_time_2f218209e5ecbb0ba43685e0388dc4f3] => 1763059609 [_oembed_3a24a7993dcee4f8664463c39ab03bb0] => [_oembed_time_3a24a7993dcee4f8664463c39ab03bb0] => 1763059609 [_oembed_331dbf93311edfed4ce762404e68751e] => [_oembed_time_331dbf93311edfed4ce762404e68751e] => 1763060012 [_algolia_sync] => 556989712000 [_oembed_7e1ec0bdf9409a7ea5d54d8f10a0a7dc] => [_oembed_time_7e1ec0bdf9409a7ea5d54d8f10a0a7dc] => 1763712607 [_oembed_108866a9153154e6b67ac7cb47046bc5] => [_oembed_time_108866a9153154e6b67ac7cb47046bc5] => 1763983069 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 594 [2] => 23 [3] => 49 [4] => 31 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Egészség [2] => Fotók [3] => Hírek [4] => Kárpátalja ) [tags] => Array ( [0] => 82821 [1] => 518528 [2] => 30539 ) [tags_name] => Array ( [0] => KMKSZ Munkácsi Alapszervezete [1] => Korolyova Erzsébet [2] => Munkácsy Mihály Magyar Ház ) ) [1] => Array ( [id] => 250953 [content] =>Dr. Jakab Lajos badalói családorvos szív- és érrendszeri megbetegedésekről tartott előadásával folytatódott a KMKSZ munkácsi alapszervezete egészségügyi ismeretterjesztő előadássorozata.
[type] => post [excerpt] => Dr. Jakab Lajos badalói családorvos szív- és érrendszeri megbetegedésekről tartott előadásával folytatódott a KMKSZ munkácsi alapszervezete egészségügyi ismeretterjesztő előadássorozata. [autID] => 14 [date] => Array ( [created] => 1755015660 [modified] => 1755010900 ) [title] => Folytatódott a KMKSZ munkácsi alapszervezetének egészségügyi ismeretterjesztő előadássorozata (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=250953&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 250953 ) [aut] => djkovach1979 [lang] => hu [image_id] => 250954 [image] => Array ( [id] => 250954 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/21-16.jpg [original_lng] => 167003 [original_w] => 1280 [original_h] => 720 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/21-16-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/21-16-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/21-16-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/21-16-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/21-16.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/21-16.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/21-16.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1755000106:14 [_oembed_79bc61e2e0d58a7fe5e088d47d27c904] => [_oembed_time_79bc61e2e0d58a7fe5e088d47d27c904] => 1754999855 [_thumbnail_id] => 250954 [_edit_last] => 14 [views_count] => 1377 [_hipstart_feed_include] => 1 [_algolia_sync] => 327453906002 [_oembed_78ebe3b9c9b1280cf94613ec6c226b1d] => [_oembed_time_78ebe3b9c9b1280cf94613ec6c226b1d] => 1755004887 [_oembed_7eaeff199916f0897b7d17d04fdb83b6] => [_oembed_time_7eaeff199916f0897b7d17d04fdb83b6] => 1755004887 [_oembed_fc0a4d3cc5ca48edec9498e7772c83fd] => [_oembed_time_fc0a4d3cc5ca48edec9498e7772c83fd] => 1755004887 [_oembed_ea8c65845320539df6f5e7485cdb1913] => [_oembed_time_ea8c65845320539df6f5e7485cdb1913] => 1755012449 [_oembed_70be8bdefee6038fe620a82c729a9ef6] => [_oembed_time_70be8bdefee6038fe620a82c729a9ef6] => 1755012449 [_oembed_eff13fa35fad30d98bfd214f2a4725cc] => [_oembed_time_eff13fa35fad30d98bfd214f2a4725cc] => 1755519147 [_oembed_3cf70c9cc0eb212089c39520717356ec] => [_oembed_time_3cf70c9cc0eb212089c39520717356ec] => 1755519147 [_oembed_efdc6c76bc4315397089da0451c8f3dc] => [_oembed_time_efdc6c76bc4315397089da0451c8f3dc] => 1755617398 [_oembed_f9b8c04cd7248d2fa067ff815286ffe7] => [_oembed_time_f9b8c04cd7248d2fa067ff815286ffe7] => 1755617398 [_oembed_85d67a0db1e4541153460074835f0b70] => [_oembed_time_85d67a0db1e4541153460074835f0b70] => 1755617398 [_oembed_fbfbdd0798d3c332b84e6111bf010e3a] => [_oembed_time_fbfbdd0798d3c332b84e6111bf010e3a] => 1755617398 [_oembed_3880066d71fc652b65e461b403a5dd06] => [_oembed_time_3880066d71fc652b65e461b403a5dd06] => 1755617399 [_oembed_ccbbca2a090b88fa02c59d4c9a934974] => [_oembed_time_ccbbca2a090b88fa02c59d4c9a934974] => 1755617399 [_oembed_7c427f3115798c5e761aaed74e0d9e68] => [_oembed_time_7c427f3115798c5e761aaed74e0d9e68] => 1755867921 [_oembed_c9df3c62696e88436abc9e5ee989dd22] => [_oembed_time_c9df3c62696e88436abc9e5ee989dd22] => 1755867921 [_oembed_2e0937e77edaad8ba304f74678d20aef] => [_oembed_time_2e0937e77edaad8ba304f74678d20aef] => 1755867921 [_oembed_ff09979786935fd1ce32aca60c846737] => [_oembed_time_ff09979786935fd1ce32aca60c846737] => 1756139405 [_oembed_3a6aa69447b1eae9bdf312121e294683] => [_oembed_time_3a6aa69447b1eae9bdf312121e294683] => 1756139405 [_oembed_2f1c03a8a52df22f951c2dd14db97c1e] => [_oembed_time_2f1c03a8a52df22f951c2dd14db97c1e] => 1756230550 [_oembed_c4e6d74338f105fcfc5e3dc869e437df] => [_oembed_time_c4e6d74338f105fcfc5e3dc869e437df] => 1756230550 [_oembed_bb72f7cea7014aee759e385468345a4b] => [_oembed_time_bb72f7cea7014aee759e385468345a4b] => 1756230551 [_oembed_7fb5d4306107558e93a1bc92cc1f0156] => [_oembed_time_7fb5d4306107558e93a1bc92cc1f0156] => 1756230551 [_oembed_6653ea9dd73417a2785e80cd114e621d] => [_oembed_time_6653ea9dd73417a2785e80cd114e621d] => 1759126763 [_oembed_41939ad7d04f11d69832fab36e63e5ce] => [_oembed_time_41939ad7d04f11d69832fab36e63e5ce] => 1759126763 [_oembed_825e7b1cc042bbe160090f37b883e1b4] => [_oembed_time_825e7b1cc042bbe160090f37b883e1b4] => 1759126764 [_oembed_cdddd559692e14f58faa467b9636527c] => [_oembed_time_cdddd559692e14f58faa467b9636527c] => 1759126764 [_oembed_0c4e5e8b06f55b176430a04cc29cda88] => [_oembed_time_0c4e5e8b06f55b176430a04cc29cda88] => 1759126764 [_oembed_e87ba9a80af6ff53bb430e0255f78b82] => [_oembed_time_e87ba9a80af6ff53bb430e0255f78b82] => 1759126764 [_oembed_2a557f8b42cde8eb365da5a0fc9a59d6] => [_oembed_time_2a557f8b42cde8eb365da5a0fc9a59d6] => 1759509447 [_oembed_5e21d1c2548f18fd58e30de11957b542] => [_oembed_time_5e21d1c2548f18fd58e30de11957b542] => 1759509447 [_oembed_4d46fd84e2ed50a3bffa7611f616886d] => [_oembed_time_4d46fd84e2ed50a3bffa7611f616886d] => 1759509448 [_oembed_92f49568127eba9b436b8e5394828eb5] => [_oembed_time_92f49568127eba9b436b8e5394828eb5] => 1759509448 [_oembed_d7cf2f2f92e53fea5cef6d3c927e26cf] => [_oembed_time_d7cf2f2f92e53fea5cef6d3c927e26cf] => 1759509448 [_oembed_e9c317a0c656c0d21092e5b289edbc7d] => [_oembed_time_e9c317a0c656c0d21092e5b289edbc7d] => 1759509448 [_oembed_133e09cc9570ffb3695c6a5672878884] => [_oembed_time_133e09cc9570ffb3695c6a5672878884] => 1759509448 [_oembed_4266eb7b85ca49d644e4d2190c7c16d5] => [_oembed_time_4266eb7b85ca49d644e4d2190c7c16d5] => 1760027812 [_oembed_abab1829f19d1f58501a684c0c5dc903] => [_oembed_time_abab1829f19d1f58501a684c0c5dc903] => 1762715123 [_oembed_793ebdfd1585e5dfc18ac5d7e902ec0b] => [_oembed_time_793ebdfd1585e5dfc18ac5d7e902ec0b] => 1762715123 [_oembed_331dbf93311edfed4ce762404e68751e] => [_oembed_time_331dbf93311edfed4ce762404e68751e] => 1762715123 [_oembed_b33078ab83617d069c86d330d28a5fe1] => [_oembed_time_b33078ab83617d069c86d330d28a5fe1] => 1762715123 [_oembed_29fa01733d5a3ea578fc2086f822e4d5] => [_oembed_time_29fa01733d5a3ea578fc2086f822e4d5] => 1762715123 [_oembed_9c7b5536003761cf3bc5282ffe94c81d] => [_oembed_time_9c7b5536003761cf3bc5282ffe94c81d] => 1762715123 [_oembed_8fe64bd3e0e4679c9420ddf8b7b460c8] => [_oembed_time_8fe64bd3e0e4679c9420ddf8b7b460c8] => 1763484326 [_oembed_7ea87f582da9b71f880f07e98756384a] => [_oembed_time_7ea87f582da9b71f880f07e98756384a] => 1763484326 [_oembed_54ee33f4670482594289918f98d4489a] => [_oembed_time_54ee33f4670482594289918f98d4489a] => 1763484327 [_oembed_7480404e9a15c82b6455f4aad6f79686] => [_oembed_time_7480404e9a15c82b6455f4aad6f79686] => 1764260783 [_oembed_5599e15a4279d551b8464fcc6894f63f] => [_oembed_time_5599e15a4279d551b8464fcc6894f63f] => 1764260784 [_oembed_e36daa1b923cb9d2dccd488d1e53cf0a] => [_oembed_time_e36daa1b923cb9d2dccd488d1e53cf0a] => 1764260784 [_oembed_22598113debf643f8ec8beb1d72c9f7a] => [_oembed_time_22598113debf643f8ec8beb1d72c9f7a] => 1764260784 [_oembed_ec86d2f07008fe57f448b02065353d32] => [_oembed_time_ec86d2f07008fe57f448b02065353d32] => 1764260784 [_oembed_13f88c35710b2c3bc55d30434baeb91b] => [_oembed_time_13f88c35710b2c3bc55d30434baeb91b] => 1764260784 [_oembed_9811b8b9e1aadcbfabafa32131cd899d] => [_oembed_time_9811b8b9e1aadcbfabafa32131cd899d] => 1764260784 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 594 [3] => 49 [4] => 31 [5] => 271 [6] => 592 [7] => 25 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Egészség [3] => Hírek [4] => Kárpátalja [5] => Kultúra [6] => Társadalom [7] => Videók ) [tags] => Array ( [0] => 2352543 [1] => 2352542 [2] => 2352541 [3] => 113837 [4] => 3415 [5] => 1030 [6] => 82821 [7] => 518528 ) [tags_name] => Array ( [0] => badalói családorvos [1] => Dr. Jakab Lajos [2] => egészségügyi ismeretterjesztő előadássorozat [3] => elnök [4] => előadás [5] => kárpátalja [6] => KMKSZ Munkácsi Alapszervezete [7] => Korolyova Erzsébet ) ) [2] => Array ( [id] => 241405 [content] => Mi is az a stressz? Valószínűleg mindannyiunknak van róla személyes élménye – legyen szó egy szorító határidőről, egy feszült beszélgetésről vagy egy kilátástalannak tűnő helyzetről. De vajon valóban értjük, mi történik ilyenkor a testünkben? Érezzük, hogy fáradunk, kimerülünk – de tudjuk-e, milyen biológiai folyamatok állnak a háttérben?
Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok, akik részt vettek a 2025. május 8-án megtartott egészségügyi előadáson a Munkácsy Mihály Magyar Házban (MMMH). Az esemény a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az MMMH közös kezdeményezésének második állomása volt. A program célja, hogy negyedévente neves, a kárpátaljai egészségügyben dolgozó orvosokat hívjanak meg ismeretterjesztő előadásokra.
Ez alkalommal dr. Vackó László belgyógyász, a Munkácsi Keresztény Egészségügyi Központ vezetője tartott előadást a stressz szervezetre gyakorolt hatásairól.
A résztvevőket Korolyova Erzsébet, a KMKSZ Munkácsi Alapszervezetének elnöke köszöntötte, aki kiemelte: örömmel tölti el, hogy a Magyar Ház nemcsak kulturális és közösségi eseményeknek ad otthont, hanem immár második alkalommal fókuszál a testi-lelki egészségre. Megemlítette azt is, hogy az előző előadás után egy résztvevő orvoshoz fordult gyanújával – időben –, és így megelőzhetett egy komolyabb problémát.
Dr. Vackó László előadásában először Selye János munkásságát idézte fel, aki a stresszelmélet megalapítójaként különbséget tett az akut és a krónikus stressz között. Míg az előbbi rövid távú, ösztönös válaszreakció (mint amikor egy harapós kutya elől menekülünk), addig a krónikus stressz – például egy elhúzódó családi konfliktus vagy munkahelyi nyomás – hosszabb távon súlyos fizikai és mentális következményekkel járhat.
Az előadás során szó esett a közösségi szintű stresszhatásokról is – mint amilyen a világjárvány vagy a háborús helyzet –, valamint a mindennapi életünkben jelen lévő, gyakran észrevétlenül ható külső tényezőkről: mágneses viharokról, frontokról, sorsfordító élethelyzetekről.
Az orvos hangsúlyozta, hogy a kulcs az egyensúlyban rejlik – a stresszhormonok és a boldogsághormonok közötti összhang megteremtése elengedhetetlen. Bár a félelmet és a szorongást nem tudjuk egy csapásra kiiktatni, sokat tehetünk a lelki békénkért: harmóniára törekedve önmagunkkal és környezetünkkel. A hit szerepét sem hagyta figyelmen kívül, kiemelve, hogy a hívő ember számára a lelki béke megtalálása könnyebben elérhető az Istenbe vetett bizalom által.
A szervezők elkötelezettek amellett, hogy az egészségtudatos gondolkodást támogató programsorozat a jövőben is folytatódjon – mert ahogy az előadás is bizonyította: a megelőzés életet menthet.
(DA/Kárpátalja hetilap)
[type] => post [excerpt] => Mi is az a stressz? Valószínűleg mindannyiunknak van róla személyes élménye – legyen szó egy szorító határidőről, egy feszült beszélgetésről vagy egy kilátástalannak tűnő helyzetről. De vajon valóban értjük, mi történik ilyenkor a testünkben? Érez... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1746983280 [modified] => 1746988826 ) [title] => A láthatatlan teher nyomában: mit tesz a stressz a testünkkel? – Dr. Vackó László előadása Munkácson [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=241405&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 241405 [uk] => 241537 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 241408 [image] => Array ( [id] => 241408 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/1bcca74ddadaa5175a51f14bdc35a59f.jpeg [original_lng] => 244217 [original_w] => 2048 [original_h] => 1536 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/1bcca74ddadaa5175a51f14bdc35a59f-150x150.jpeg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/1bcca74ddadaa5175a51f14bdc35a59f-300x225.jpeg [width] => 300 [height] => 225 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/1bcca74ddadaa5175a51f14bdc35a59f-768x576.jpeg [width] => 768 [height] => 576 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/1bcca74ddadaa5175a51f14bdc35a59f-1024x768.jpeg [width] => 1024 [height] => 768 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/1bcca74ddadaa5175a51f14bdc35a59f-1536x1152.jpeg [width] => 1536 [height] => 1152 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/1bcca74ddadaa5175a51f14bdc35a59f.jpeg [width] => 2048 [height] => 1536 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/1bcca74ddadaa5175a51f14bdc35a59f.jpeg [width] => 2048 [height] => 1536 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1747037413:8 [_thumbnail_id] => 241408 [_edit_last] => 12 [views_count] => 3214 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_699b6e3e65de512af416391906c19b79] =>[_oembed_time_699b6e3e65de512af416391906c19b79] => 1746964181 [_oembed_dc8c4151a402c45c5e3649b85e6fc247] => [_oembed_time_dc8c4151a402c45c5e3649b85e6fc247] => 1746964182 [_oembed_08049364b85e173a0cbf1df6a6d86149] => [_oembed_time_08049364b85e173a0cbf1df6a6d86149] => 1746964182 [translation_required_done] => 1 [_oembed_59191c3d5fe5bb01912a0bdee2121bc5] => [_oembed_time_59191c3d5fe5bb01912a0bdee2121bc5] => 1746977416 [_oembed_4cedff4630a40b9223cab59530f7336c] => [_oembed_time_4cedff4630a40b9223cab59530f7336c] => 1746978049 [_oembed_2a006b147d34daa23acf739aff2d7d50] => [_oembed_time_2a006b147d34daa23acf739aff2d7d50] => 1746978049 [_algolia_sync] => 664877612000 [_oembed_015aa231e169cd3a236ef8641e38b0cc] => [_oembed_time_015aa231e169cd3a236ef8641e38b0cc] => 1747229625 [_oembed_35a8fa8725d24db7f606e4fe7e675d21] => [_oembed_time_35a8fa8725d24db7f606e4fe7e675d21] => 1747921729 [_oembed_90113d3c388adc24be36880dcf1e03c0] => [_oembed_time_90113d3c388adc24be36880dcf1e03c0] => 1748461533 [_oembed_fb4a001f9e4620fdd9f15206e1e90f54] => [_oembed_time_fb4a001f9e4620fdd9f15206e1e90f54] => 1748511666 [_oembed_5ac71a780a27356686e07ef278d5fb0b] => [_oembed_time_5ac71a780a27356686e07ef278d5fb0b] => 1749813190 [_oembed_c5c98936b71ed1a5a140cc576ef94032] => [_oembed_time_c5c98936b71ed1a5a140cc576ef94032] => 1754068247 [_oembed_1bb997a8ffb85b1b1a1e9f15d2d8b7fe] => [_oembed_time_1bb997a8ffb85b1b1a1e9f15d2d8b7fe] => 1754068247 [_oembed_d1ac2d6486595243722b316fab72568c] => [_oembed_time_d1ac2d6486595243722b316fab72568c] => 1754831570 [_oembed_3cf70c9cc0eb212089c39520717356ec] => [_oembed_time_3cf70c9cc0eb212089c39520717356ec] => 1755786945 [_oembed_79bc61e2e0d58a7fe5e088d47d27c904] => [_oembed_time_79bc61e2e0d58a7fe5e088d47d27c904] => 1755786945 [_oembed_7ce31b38f8e1c51d03b716df165fbeea] => [_oembed_time_7ce31b38f8e1c51d03b716df165fbeea] => 1756657823 [_oembed_b3be897ac603cd04cc210064b0a375cd] => [_oembed_time_b3be897ac603cd04cc210064b0a375cd] => 1756657824 [_oembed_809907009074831868ef374b591a6cae] => [_oembed_time_809907009074831868ef374b591a6cae] => 1757927880 [_oembed_730ccf4ec055ec6b1f0fe6217a558de5] => [_oembed_time_730ccf4ec055ec6b1f0fe6217a558de5] => 1758003087 [_oembed_41939ad7d04f11d69832fab36e63e5ce] => [_oembed_time_41939ad7d04f11d69832fab36e63e5ce] => 1760037201 [_oembed_e310b347c08b4baede7c6baa2e7481ea] => [_oembed_time_e310b347c08b4baede7c6baa2e7481ea] => 1760037201 [_oembed_139a0d8099bf8b30714ce14552a491c5] => [_oembed_time_139a0d8099bf8b30714ce14552a491c5] => 1761129090 [_oembed_14311cff4b8cb2d6d66f9bb51952a8d6] => [_oembed_time_14311cff4b8cb2d6d66f9bb51952a8d6] => 1761304652 [_oembed_b48e97f41c518ccabd49ae43a822c06d] => [_oembed_time_b48e97f41c518ccabd49ae43a822c06d] => 1761304652 [_oembed_3cc90cf7479c3962206afdf43169d6b6] => [_oembed_time_3cc90cf7479c3962206afdf43169d6b6] => 1761304652 [_oembed_a21b03ccbc0d1ad94cba2961e7bfa672] => [_oembed_time_a21b03ccbc0d1ad94cba2961e7bfa672] => 1761304652 [_oembed_273c0c58d416a2781e6c9e67936e140b] => [_oembed_time_273c0c58d416a2781e6c9e67936e140b] => 1761394081 [_oembed_15be90a1f9cb5e969baf9cc17955708b] => [_oembed_time_15be90a1f9cb5e969baf9cc17955708b] => 1761656107 [_oembed_2e8c6a6e46adb2c5986caea55247aa29] => [_oembed_time_2e8c6a6e46adb2c5986caea55247aa29] => 1761656107 [_oembed_186d1ccda1ffd578225fc128517a6359] => [_oembed_time_186d1ccda1ffd578225fc128517a6359] => 1761656107 [_oembed_3a24a7993dcee4f8664463c39ab03bb0] => [_oembed_time_3a24a7993dcee4f8664463c39ab03bb0] => 1762110308 [_oembed_9c7b5536003761cf3bc5282ffe94c81d] => [_oembed_time_9c7b5536003761cf3bc5282ffe94c81d] => 1762613466 [_oembed_2f218209e5ecbb0ba43685e0388dc4f3] => [_oembed_time_2f218209e5ecbb0ba43685e0388dc4f3] => 1762613466 [_oembed_54ee33f4670482594289918f98d4489a] => [_oembed_time_54ee33f4670482594289918f98d4489a] => 1764145761 [_oembed_7e1ec0bdf9409a7ea5d54d8f10a0a7dc] => [_oembed_time_7e1ec0bdf9409a7ea5d54d8f10a0a7dc] => 1764145761 [_oembed_331dbf93311edfed4ce762404e68751e] => [_oembed_time_331dbf93311edfed4ce762404e68751e] => 1764796422 [_oembed_108866a9153154e6b67ac7cb47046bc5] => [_oembed_time_108866a9153154e6b67ac7cb47046bc5] => 1764834531 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 594 [2] => 49 [3] => 31 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Egészség [2] => Hírek [3] => Kárpátalja ) [tags] => Array ( [0] => 1935179 [1] => 3415 [2] => 518528 [3] => 30539 [4] => 39866 ) [tags_name] => Array ( [0] => dr. Vackó László [1] => előadás [2] => Korolyova Erzsébet [3] => Munkácsy Mihály Magyar Ház [4] => stressz ) ) [3] => Array ( [id] => 235513 [content] => Március 15-én a kárpátaljai magyarság ismét tisztelettel adózott az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hőseinek. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) központi megemlékezését Munkácson, a podheringi emlékműnél tartotta, ahol a helyi magyar közösség képviselői mellett Ferenc Viktória, az Európai Parlament képviselője is jelen volt. A sajtónak nyilatkozva hangsúlyozta: „Petőfi Sándor és Kossuth Lajos emléke példát mutat számunkra: legyünk bátrak a nehéz időkben itt, Kárpátalján is. A dicső múlt mellett egy megtartó jelenünk is van, hiszen nemzeti kormányunk és anyaországunk mindig segítő kezet nyújt számunkra.”
A podheringi emlékmű egy jelentős, de kevésbé ismert eseménynek állít emléket az 1848–49-es forradalom és szabadságharc történetében. Azon a helyszínen található, ahol 1849. április 22-én magyar és ruszin nemzetőrök, honvédek és népfelkelők egyesített erővel sikeresen megállították a császári csapatokat.
A szabadságharc során Kárpátalja területe is hadszíntérré vált, és a helyi lakosság aktív szerepet vállalt a nemzeti függetlenségért folytatott küzdelemben. Az ütközet során a magyar fél határozott ellenállást tanúsított a túlerőben lévő osztrák erőkkel szemben, megakadályozva ezzel a császári csapatok előrenyomulását. A harcok során magyar és ruszin katonák vállvetve küzdöttek a közös célért, ami a térségben élő nemzetiségek összefogásának egyik meghatározó példája lett.
A szabadságharc leverése után a császári hatóságok igyekeztek eltörölni az ellenállás emlékét, azonban a helyi közösségnek hála az itt álló emlékmű az utókor számára hirdeti az 1848–49-es szabadságharc szellemiségét, és minden évben a magyar közösség egyik legfontosabb megemlékezési helyszínévé válik március 15-én.
Korolyova Erzsébet, a KMKSZ Munkácsi Alapszervezetének elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, hangsúlyozva, hogy az 1848–49-es forradalom és szabadságharc eszmeisége ma is iránytűként szolgál a kárpátaljai magyarság számára, hiszen a márciusi ifjak bátorsága és kitartása példát mutat a jelen és a jövő nemzedékeinek is.
Fotó: Makó András Ezután a megemlékezés résztvevői közösen elénekelték a Himnuszt, majd elhelyezték az emlékezés és tisztelet koszorúit az obeliszknél. A koszorúzás során a helyi magyar szervezetek, intézmények és közösségek képviselői rótták le kegyeletüket a szabadságharc hősei előtt, ezzel is kifejezve a múlt iránti tiszteletet és az összetartozás erejét.
A csendes koszorúzást követően a megemlékezés a Munkácsy Mihály Magyar Házban folytatódott, ahol Bacskai József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának vezetője felolvasta Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének a külhoni magyarokhoz intézett ünnepi üzenetét. A levélben a kormányfő kiemelte, hogy az 1848-as forradalom szellemisége ma is összetartja a magyarságot, és bátorítást ad a közösségek számára, hogy hűek maradjanak gyökereikhez és identitásukhoz. „Mi, magyarok ezért 2025-ben sem kívánunk mást, minthogy teljes életet élhessünk: szabadon, korlátozás nélkül használhassuk anyanyelvünket, jelképeinket, és békében ünnepelhessük nemzeti örökségünket, amely Európa legjelentősebb kultúrnépei közé emel bennünket” – írta levelében a miniszterelnök. „Közösen kell fellépnünk azokkal az erőkkel szemben, amelyek a magyar nemzetrészek jogainak csorbítására törnek, és együtt kell gátat vetnünk minden olyan őrült tervnek, amely háborúba taszíthatja Európát. Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!” – zárta levelét Orbán Viktor.
Ferenc Viktória európai parlamenti képviselő ünnepi beszédében a kárpátaljai magyarság kitartását és élni akarását hangsúlyozta, miközben párhuzamot vont az 1848–49-es szabadságharc hősei és a mai kárpátaljai magyar közösség küzdelmei között. „Számunkra, kárpátaljai magyarok számára nem idegen a küzdelem, a történelem viharai nem kíméltek bennünket, és jelenleg is, akaratunkon kívül lettünk főszereplői a világot olykor kegyetlenül formáló folyamatnak. Az idő sodrásában elszakadtunk anyaországunktól, különböző hatalmak uralmai alá kerültünk, elszenvedtük a kommunista diktatúra szörnyűségeit, a kárpátaljai magyarság legnagyobb tragédiáját, a málenkij robotot, kisebbségi létbe kényszerültünk, s annak minden árnyoldalát megéltük és megéljük, és már több mint három éve egy szörnyű háború viszontagságai között éljük mindennapi életünket.”
A képviselő arra is kitért, hogy bár a kárpátaljai magyarok napjainkban is számos nehézséggel küzdenek, de hisznek a jövőben, és mindennapi hősként dolgoznak közösségük megmaradásáért. „Bár rengeteg nehézséggel és kihívással szembesülünk, nem adjuk fel! Hiszen van múltunk, dicső történelmünk, melyet hűen őrzünk, van jelenünk és van jövőnk is” – mondta.
Beszéde végén Isten áldását kérte a magyar nemzetre és a kárpátaljai magyarságra, valamint reményét fejezte ki, hogy mielőbb elérkezik a béke.
Gulácsy Géza, a KMKSZ alelnöke és a Munkácsi Középszintű Szervezet elnöke beszédében a nemzeti összefogás fontosságáról és a történelem ismétlődő kihívásairól szólt. Rámutatott, hogy a magyarság történelme sokszor együtt járt a megpróbáltatásokkal, de mindig sikerült újra talpra állni.
Minden nemzet életében megvan a nagy összefogások ideje. 1848 márciusa is egy ilyen történelmi mércével is példaadó összefogás ideje volt. A szabadságvágy egy pillanatra összekovácsolta a nemzetet úgy, hogy az rést tudott ütni az elnyomó hatalom áttörhetetlennek gondolt páncélján
– mondta.
Gulácsy Géza kiemelte, hogy a magyar állam több mint ezer éve dacol a történelem viharaival, és mindig megtalálta a módját a megújulásnak. Az állam ereje nem csupán a területéből vagy hadseregéből fakad, hanem abból az összetartó erőből, amely a közösség tagjait egy cél felé irányítja. Beszédét Hamvas Béla gondolatával zárta: „A világ helyzete sohasem reménytelen, mert sohasem azokon múlik, akik nem hisznek az életben, hanem azokon, akik hisznek benne.”
Az ünnepi beszédeket követően a program művészi előadással folytatódott. A Kárpátalja Táncegyüttes és a Sodró zenekar közösen mutatta be a közönség előtt az Itt az idő című előadást. A KMKSZ felkérésére készült produkció egy különleges táncszínházi élményt kínált, amely a Kárpát-medence hagyományos táncait ötvözte az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emblematikus pillanataival.
A táncszínházi produkciót prózai elemek is színesítették: Ferku Szilveszter, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház segédszínésze, valamint Balogh Marianna, a Sodró zenekar szólistája korabeli költők gondolatait idézték meg, összekötve a múltat a jelennel.
A rendezvény a Himnusz eléneklésével ért véget.
(KV/Kárpátalja hetilap)
[type] => post [excerpt] => Március 15-én a kárpátaljai magyarság ismét tisztelettel adózott az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hőseinek. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) központi megemlékezését Munkácson, a podheringi emlékműnél tartotta, ahol a hely... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1742126940 [modified] => 1742127074 ) [title] => Kulturális műsorral egybekötött megemlékezést tartottak Munkácson [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=235513&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 235513 [uk] => 235668 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 235528 [image] => Array ( [id] => 235528 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/img-4174-scaled.jpeg [original_lng] => 693235 [original_w] => 2560 [original_h] => 1920 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/img-4174-150x150.jpeg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/img-4174-300x225.jpeg [width] => 300 [height] => 225 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/img-4174-768x576.jpeg [width] => 768 [height] => 576 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/img-4174-1024x768.jpeg [width] => 1024 [height] => 768 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/img-4174-1536x1152.jpeg [width] => 1536 [height] => 1152 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/img-4174-2048x1536.jpeg [width] => 2048 [height] => 1536 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/img-4174-scaled.jpeg [width] => 2560 [height] => 1920 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1742208283:3 [_thumbnail_id] => 235528 [_edit_last] => 12 [views_count] => 4580 [_hipstart_feed_include] => 1 [translation_required_done] => 1 [_oembed_59e7cc9874a8c1ab7e4d922d75921739] =>[_oembed_time_59e7cc9874a8c1ab7e4d922d75921739] => 1742119747 [_oembed_0e47676569a87c5462a74757ecbaf3b5] => [_oembed_time_0e47676569a87c5462a74757ecbaf3b5] => 1742119747 [_oembed_bab4b2537a16c0617809df4e7217b110] => [_oembed_time_bab4b2537a16c0617809df4e7217b110] => 1742119747 [_oembed_5e9bade07b5a70dbff6b6e466925450c] => [_oembed_time_5e9bade07b5a70dbff6b6e466925450c] => 1742119748 [_oembed_94434268a2f7f96f3110dce8344aeb4f] => [_oembed_time_94434268a2f7f96f3110dce8344aeb4f] => 1742119748 [_oembed_9832919b9fff4a6d537faf3be20870a0] => [_oembed_time_9832919b9fff4a6d537faf3be20870a0] => 1742119748 [_oembed_77e97cfd3ed1391852f4b9443f115b2d] => [_oembed_time_77e97cfd3ed1391852f4b9443f115b2d] => 1742236322 [_oembed_994b05b222f3940713dc7bba9516e458] => [_oembed_time_994b05b222f3940713dc7bba9516e458] => 1742236322 [_oembed_2af8ba06b5ad41827e0a30bbb078052c] => [_oembed_time_2af8ba06b5ad41827e0a30bbb078052c] => 1742236323 [_oembed_e653d8086478824900a21bab2ae9f737] => [_oembed_time_e653d8086478824900a21bab2ae9f737] => 1742631980 [_oembed_dc18ece816ed69ac3ae77e4d0001f186] => [_oembed_time_dc18ece816ed69ac3ae77e4d0001f186] => 1744104628 [_algolia_sync] => 508519365000 [_oembed_52c2cf56a37b104c2001f8ad90e7bda8] => [_oembed_time_52c2cf56a37b104c2001f8ad90e7bda8] => 1744398579 [_oembed_49ac2c2096572b4325cb5185049a1bb5] => [_oembed_time_49ac2c2096572b4325cb5185049a1bb5] => 1744398579 [_oembed_23b990079cf513ae0af8ce83cd5f0f4d] => [_oembed_time_23b990079cf513ae0af8ce83cd5f0f4d] => 1744991588 [_oembed_cc19cbd7d6524848573756caa901bd45] => [_oembed_time_cc19cbd7d6524848573756caa901bd45] => 1744991588 [_oembed_1749569f7b254987ebbb8de8114fcbbd] => [_oembed_time_1749569f7b254987ebbb8de8114fcbbd] => 1744991589 [_oembed_be33c51f0bc0e5d186fbe718d4e74102] => [_oembed_time_be33c51f0bc0e5d186fbe718d4e74102] => 1746012967 [_oembed_026a02022d7789b3f45642666f347248] => [_oembed_time_026a02022d7789b3f45642666f347248] => 1746374727 [_oembed_9cf5129bb78743404dbcead13bbec169] => [_oembed_time_9cf5129bb78743404dbcead13bbec169] => 1746374728 [_oembed_e982d0ab4459f314466e36e4ff16037d] => [_oembed_time_e982d0ab4459f314466e36e4ff16037d] => 1747307601 [_oembed_b548bcdfd362b16479c86d6406b51f9e] => [_oembed_time_b548bcdfd362b16479c86d6406b51f9e] => 1747747495 [_oembed_35de0627d43cc40dbc562ce95f1d50a8] => [_oembed_time_35de0627d43cc40dbc562ce95f1d50a8] => 1748328652 [_oembed_5ef5f915d6b7d2901bdd2279d1b174b0] => [_oembed_time_5ef5f915d6b7d2901bdd2279d1b174b0] => 1748584090 [_oembed_dfb9300837b4268ca134d00d6d644c43] => [_oembed_time_dfb9300837b4268ca134d00d6d644c43] => 1748956722 [_oembed_3b9361efd58230c0567fdd6b43369e89] => [_oembed_time_3b9361efd58230c0567fdd6b43369e89] => 1749364033 [_oembed_4399102a2035ec9f73d4b127e71869c1] => [_oembed_time_4399102a2035ec9f73d4b127e71869c1] => 1749364033 [_oembed_81c1510eb6dc7da0798dc61e9c3fb8ec] => [_oembed_time_81c1510eb6dc7da0798dc61e9c3fb8ec] => 1749364033 [_oembed_802a96853097a85ecfc83d89a297a6da] => [_oembed_time_802a96853097a85ecfc83d89a297a6da] => 1751351654 [_oembed_79bc61e2e0d58a7fe5e088d47d27c904] => [_oembed_time_79bc61e2e0d58a7fe5e088d47d27c904] => 1755581809 [_oembed_b765c3b9d7f262e0f23f5bf261498949] => [_oembed_time_b765c3b9d7f262e0f23f5bf261498949] => 1756485442 [_oembed_122630eca5c0866bcdd678561fb3fa4b] => [_oembed_time_122630eca5c0866bcdd678561fb3fa4b] => 1757315417 [_oembed_3a6aa69447b1eae9bdf312121e294683] => [_oembed_time_3a6aa69447b1eae9bdf312121e294683] => 1757315417 [_oembed_249041bc97382775e0e3b02840141452] => [_oembed_time_249041bc97382775e0e3b02840141452] => 1757579655 [_oembed_b316274268bdb24cfd6d6518a20e1511] => [_oembed_time_b316274268bdb24cfd6d6518a20e1511] => 1757579655 [_oembed_ab99f9a51114c1f71f80de7439b45d61] => [_oembed_time_ab99f9a51114c1f71f80de7439b45d61] => 1758520090 [_oembed_fb607ce5927baa87fe57a649595b91e8] => [_oembed_time_fb607ce5927baa87fe57a649595b91e8] => 1759238835 [_oembed_96989f2cf3cbafbd4d42752347507d5e] => [_oembed_time_96989f2cf3cbafbd4d42752347507d5e] => 1760437516 [_oembed_ae070a57f18da41f7c942d137839f9ec] => [_oembed_time_ae070a57f18da41f7c942d137839f9ec] => 1760437516 [_oembed_8bd1dedd0129b71166b2f4a301352dde] => [_oembed_time_8bd1dedd0129b71166b2f4a301352dde] => 1760437516 [_oembed_b4fc96662b09423a6df2ebf90e5f0653] => [_oembed_time_b4fc96662b09423a6df2ebf90e5f0653] => 1761111031 [_oembed_9fde75db3b3ff3fd1f9ddee1b026ad0a] => [_oembed_time_9fde75db3b3ff3fd1f9ddee1b026ad0a] => 1762360404 [_oembed_735f8c63487586435246bfcced50f636] => [_oembed_time_735f8c63487586435246bfcced50f636] => 1762360404 [_oembed_ce9bb0e4f8b6bd43d44750886a1db812] => [_oembed_time_ce9bb0e4f8b6bd43d44750886a1db812] => 1762360404 [_oembed_5f19f71ffe8b5c9534816738e3db7dfa] => [_oembed_time_5f19f71ffe8b5c9534816738e3db7dfa] => 1762535216 [_oembed_66e1c3478ced6907f98de45bd237b1f0] => [_oembed_time_66e1c3478ced6907f98de45bd237b1f0] => 1762535233 [_oembed_408971589f7e6e7117ecf63903cfcdde] => [_oembed_time_408971589f7e6e7117ecf63903cfcdde] => 1763493625 [_oembed_45e6c3b854b983b332482ab3f7b2a685] => [_oembed_time_45e6c3b854b983b332482ab3f7b2a685] => 1763493625 [_oembed_70d9a664491f137994bfac00bb8a2efe] => [_oembed_time_70d9a664491f137994bfac00bb8a2efe] => 1764397979 [_oembed_9811b8b9e1aadcbfabafa32131cd899d] => [_oembed_time_9811b8b9e1aadcbfabafa32131cd899d] => 1764589171 [_oembed_e35b74e5afaf57b9d4b6ecb8d171c437] => [_oembed_time_e35b74e5afaf57b9d4b6ecb8d171c437] => 1764589171 [_oembed_49d11ef68cb4add233d698f5f6cb733e] => [_oembed_time_49d11ef68cb4add233d698f5f6cb733e] => 1764945848 [_oembed_ef2cb6c8bd818b987982da46f54983ee] => [_oembed_time_ef2cb6c8bd818b987982da46f54983ee] => 1764945848 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 23 [2] => 49 [3] => 31 [4] => 271 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Fotók [2] => Hírek [3] => Kárpátalja [4] => Kultúra ) [tags] => Array ( [0] => 70755 [1] => 2923 [2] => 966208 [3] => 4495 [4] => 518528 [5] => 13705 [6] => 1050 [7] => 817400 ) [tags_name] => Array ( [0] => Bacskai József [1] => cserkészek [2] => Ferenc Viktória [3] => Gulácsy Géza [4] => Korolyova Erzsébet [5] => koszorúzás [6] => március 15. [7] => Podheringi emlékmű ) ) [4] => Array ( [id] => 234635 [content] => A Munkácsy Mihály Magyar Házban tartotta éves közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Munkácsi Alapszervezete. Az eseményt nemzeti imánk eléneklésével nyitotta meg a helyi magyar közösség. Ezt követően Korolyova Erzsébet, az alapszervezet elnöke beszámolt az elmúlt évi munkáról, kiemelvén azt, hogy az adott körülményekhez képest sok programot sikerült megvalósítaniuk egyénileg és más szervezetekkel közös szervezésben. Kiemelte továbbá, hogy régi tervüket is meg tudták valósítani, hisz emléktáblát avattak Munkács büszkesége, néhai Wittenberger Miklós sebész-főorvos tiszteletére. A helyi alapszervezet számos programot valósított meg a Munkácsy Mihály Magyar Házzal közösen. Munkácson már megszokott, hogy a közgyűléseket egy-egy rövid koncerttel kötik össze, a fellépők pedig a helyi közösségből kerülnek ki. Idén a Szent Márton Plébánia Ifjúsági Kórusa tartott rövid bemutatót. Természetesen ezen a gyűlésen sem maradhatott el a jövőbe tekintés, ami idén számos újítást is hoz magával Munkácson. Az alapszervezet és a partnerszervezetei által lebonyolított programok egyre nagyobb közönséget vonzottak be, ezzel is megmutatván azt, hogy igenis élő a magyar közösség Munkácson, mondta zárszavában Korolyova Erzsébet.
[type] => post [excerpt] => A Munkácsy Mihály Magyar Házban tartotta éves közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Munkácsi Alapszervezete. [autID] => 16 [date] => Array ( [created] => 1741452900 [modified] => 1741452357 ) [title] => Beszámoló közgyűlést tartott a KMKSZ Munkácsi Alapszervezete (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=234635&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 234635 ) [aut] => makushyn [lang] => hu [image_id] => 234636 [image] => Array ( [id] => 234636 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/maxresdefault-20.jpg [original_lng] => 103362 [original_w] => 1280 [original_h] => 720 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/maxresdefault-20-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/maxresdefault-20-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/maxresdefault-20-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/maxresdefault-20-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/maxresdefault-20.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/maxresdefault-20.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/maxresdefault-20.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1741445158:16 [_oembed_9832919b9fff4a6d537faf3be20870a0] => [_oembed_time_9832919b9fff4a6d537faf3be20870a0] => 1741445102 [_thumbnail_id] => 234636 [_edit_last] => 16 [views_count] => 1858 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_d646218e240526d44cdc516fe5fcc48a] => [_oembed_time_d646218e240526d44cdc516fe5fcc48a] => 1741445790 [_oembed_d527db900d9ee832b4cad2b2d48e7614] => [_oembed_time_d527db900d9ee832b4cad2b2d48e7614] => 1741445790 [_oembed_3a8cf2b155e79966bde18ce387be16c3] => [_oembed_time_3a8cf2b155e79966bde18ce387be16c3] => 1741456401 [_oembed_ec0b01e378fd9f892095a043534cbaa8] => [_oembed_time_ec0b01e378fd9f892095a043534cbaa8] => 1741600590 [_oembed_8b7a28ba2a60cdfbd28651a931fa79de] => [_oembed_time_8b7a28ba2a60cdfbd28651a931fa79de] => 1741623465 [_oembed_c131da7275cc47c7db14c6e4a550335a] => [_oembed_time_c131da7275cc47c7db14c6e4a550335a] => 1742138414 [_oembed_79be5469ff16dc1558dc1d47197dc392] => [_oembed_time_79be5469ff16dc1558dc1d47197dc392] => 1743441907 [_oembed_77ac52d72188f5eab12bae3cb6f24126] => [_oembed_time_77ac52d72188f5eab12bae3cb6f24126] => 1743441907 [_oembed_a3ad0f05fe74aac700473600bd904de6] => [_oembed_time_a3ad0f05fe74aac700473600bd904de6] => 1743441907 [_oembed_77e97cfd3ed1391852f4b9443f115b2d] => [_oembed_time_77e97cfd3ed1391852f4b9443f115b2d] => 1743441908 [_algolia_sync] => 508519147000 [_oembed_7ed8e09322ad7e32c3e424a5175f2760] => [_oembed_time_7ed8e09322ad7e32c3e424a5175f2760] => 1744537552 [_oembed_376a2ea587470ba0c1bc14825004a911] => [_oembed_time_376a2ea587470ba0c1bc14825004a911] => 1744537552 [_oembed_a24db33f772c27ab417d56cafeb35913] => [_oembed_time_a24db33f772c27ab417d56cafeb35913] => 1744537552 [_oembed_675079efec3ab2867920a64011986855] => [_oembed_time_675079efec3ab2867920a64011986855] => 1744537552 [_oembed_dc8c4151a402c45c5e3649b85e6fc247] => [_oembed_time_dc8c4151a402c45c5e3649b85e6fc247] => 1745058712 [_oembed_9ce8c394994bf2878ff541f6008d620e] => [_oembed_time_9ce8c394994bf2878ff541f6008d620e] => 1745328344 [_oembed_e3b4ab165ced8100f56cfd208f85aed7] => [_oembed_time_e3b4ab165ced8100f56cfd208f85aed7] => 1746537898 [_oembed_6515cba94ac7bbcc64e29cb08b41354d] => [_oembed_time_6515cba94ac7bbcc64e29cb08b41354d] => 1746537898 [_oembed_59191c3d5fe5bb01912a0bdee2121bc5] => [_oembed_time_59191c3d5fe5bb01912a0bdee2121bc5] => 1747123359 [_oembed_752e15aaa2810a210a3e5f92c61e38ef] => [_oembed_time_752e15aaa2810a210a3e5f92c61e38ef] => 1747123359 [_oembed_4cedff4630a40b9223cab59530f7336c] => [_oembed_time_4cedff4630a40b9223cab59530f7336c] => 1747405293 [_oembed_c3e3ea37ad07a39d17ffd9cddd931270] => [_oembed_time_c3e3ea37ad07a39d17ffd9cddd931270] => 1747758274 [_oembed_ff457d2ac8e7df64e7ed190b8b155cf8] => [_oembed_time_ff457d2ac8e7df64e7ed190b8b155cf8] => 1747758274 [_oembed_003b9b41f6a309ae0cbab861d78dbfa8] => [_oembed_time_003b9b41f6a309ae0cbab861d78dbfa8] => 1747758275 [_oembed_fb4a001f9e4620fdd9f15206e1e90f54] => [_oembed_time_fb4a001f9e4620fdd9f15206e1e90f54] => 1749881436 [_oembed_96a1dbb98382de9683961016e7336560] => [_oembed_time_96a1dbb98382de9683961016e7336560] => 1751274948 [_oembed_ff4c91b891cbff58af36570b37c4e228] => [_oembed_time_ff4c91b891cbff58af36570b37c4e228] => 1751274948 [_oembed_92bb6f3c348cbcacb7aee7a21b2b027c] => [_oembed_time_92bb6f3c348cbcacb7aee7a21b2b027c] => 1751274948 [_oembed_52a878e438770da68877d7a0c5dc186c] => [_oembed_time_52a878e438770da68877d7a0c5dc186c] => 1751274948 [_oembed_bfec068f82cd1c87dd4fe44b414e6dbf] => [_oembed_time_bfec068f82cd1c87dd4fe44b414e6dbf] => 1751274948 [_oembed_a166fcadf23d76028a8c590635412494] => [_oembed_time_a166fcadf23d76028a8c590635412494] => 1752766116 [_oembed_57528587d105f4b827f66c398c4db940] => [_oembed_time_57528587d105f4b827f66c398c4db940] => 1753605248 [_oembed_73a12fa4b1a7878708c20f83f3ecf9cf] => [_oembed_time_73a12fa4b1a7878708c20f83f3ecf9cf] => 1753605248 [_oembed_e318e9898a51e16f57b74c575fcd95b5] => [_oembed_time_e318e9898a51e16f57b74c575fcd95b5] => 1753869002 [_oembed_a9e58548edfbdde1352d9c375b5d73a2] => [_oembed_time_a9e58548edfbdde1352d9c375b5d73a2] => 1755260342 [_oembed_7eaeff199916f0897b7d17d04fdb83b6] => [_oembed_time_7eaeff199916f0897b7d17d04fdb83b6] => 1755260342 [_oembed_3cf70c9cc0eb212089c39520717356ec] => [_oembed_time_3cf70c9cc0eb212089c39520717356ec] => 1755971752 [_oembed_79bc61e2e0d58a7fe5e088d47d27c904] => [_oembed_time_79bc61e2e0d58a7fe5e088d47d27c904] => 1755971752 [_oembed_7ce31b38f8e1c51d03b716df165fbeea] => [_oembed_time_7ce31b38f8e1c51d03b716df165fbeea] => 1757155323 [_oembed_b3be897ac603cd04cc210064b0a375cd] => [_oembed_time_b3be897ac603cd04cc210064b0a375cd] => 1757155324 [_oembed_9ee72726ed222aca944754ed63115f58] => [_oembed_time_9ee72726ed222aca944754ed63115f58] => 1757423048 [_oembed_ba76e933efd554b9842b8c52bc25ccc1] => [_oembed_time_ba76e933efd554b9842b8c52bc25ccc1] => 1757423048 [_oembed_0300b312841f26a3ad333c712b54fd50] => [_oembed_time_0300b312841f26a3ad333c712b54fd50] => 1757423049 [_oembed_3a6aa69447b1eae9bdf312121e294683] => [_oembed_time_3a6aa69447b1eae9bdf312121e294683] => 1757423049 [_oembed_730ccf4ec055ec6b1f0fe6217a558de5] => [_oembed_time_730ccf4ec055ec6b1f0fe6217a558de5] => 1758354004 [_oembed_809907009074831868ef374b591a6cae] => [_oembed_time_809907009074831868ef374b591a6cae] => 1758354005 [_oembed_e310b347c08b4baede7c6baa2e7481ea] => [_oembed_time_e310b347c08b4baede7c6baa2e7481ea] => 1759224209 [_oembed_d6b206274433ae9d3da9cc09546b36ba] => [_oembed_time_d6b206274433ae9d3da9cc09546b36ba] => 1759224209 [_oembed_4d46fd84e2ed50a3bffa7611f616886d] => [_oembed_time_4d46fd84e2ed50a3bffa7611f616886d] => 1760092562 [_oembed_21c617a96f14700fb8b3485863ac1856] => [_oembed_time_21c617a96f14700fb8b3485863ac1856] => 1760092562 [_oembed_9fb825e64a116a4979526b15de3f5e0c] => [_oembed_time_9fb825e64a116a4979526b15de3f5e0c] => 1761333683 [_oembed_92d9ea71bb68ee7344f0c8d33b5994a1] => [_oembed_time_92d9ea71bb68ee7344f0c8d33b5994a1] => 1761333684 [_oembed_a9ba9fa7a5b68b121e66d4bd0eb9b945] => [_oembed_time_a9ba9fa7a5b68b121e66d4bd0eb9b945] => 1761333684 [_oembed_139a0d8099bf8b30714ce14552a491c5] => [_oembed_time_139a0d8099bf8b30714ce14552a491c5] => 1761333684 [_oembed_273c0c58d416a2781e6c9e67936e140b] => [_oembed_time_273c0c58d416a2781e6c9e67936e140b] => 1761333684 [_oembed_2f218209e5ecbb0ba43685e0388dc4f3] => [_oembed_time_2f218209e5ecbb0ba43685e0388dc4f3] => 1762248530 [_oembed_3a24a7993dcee4f8664463c39ab03bb0] => [_oembed_time_3a24a7993dcee4f8664463c39ab03bb0] => 1762248531 [_oembed_6812f68b9aafa36a729230f2c908cd2b] => [_oembed_time_6812f68b9aafa36a729230f2c908cd2b] => 1762248531 [_oembed_a967f10b245a8a6e27ae78a64dcfecfb] => [_oembed_time_a967f10b245a8a6e27ae78a64dcfecfb] => 1762248531 [_oembed_47506f287909ff9df8c60c8405a37231] => [_oembed_time_47506f287909ff9df8c60c8405a37231] => 1762248531 [_oembed_9fcf6c30a732121475d1008d531cc4fa] => [_oembed_time_9fcf6c30a732121475d1008d531cc4fa] => 1762248531 [_oembed_dbaf6e980759aa5c435bc3636f801924] => [_oembed_time_dbaf6e980759aa5c435bc3636f801924] => 1762248531 [_oembed_54ee33f4670482594289918f98d4489a] => [_oembed_time_54ee33f4670482594289918f98d4489a] => 1763801017 [_oembed_1dfe5b9c52bcea6ed0fb6087c130dddd] => [_oembed_time_1dfe5b9c52bcea6ed0fb6087c130dddd] => 1763801017 [_oembed_408971589f7e6e7117ecf63903cfcdde] => [_oembed_time_408971589f7e6e7117ecf63903cfcdde] => 1763907622 [_oembed_0c3e6f00acbc87bf78b24df963cb3123] => [_oembed_time_0c3e6f00acbc87bf78b24df963cb3123] => 1763907622 [_oembed_108866a9153154e6b67ac7cb47046bc5] => [_oembed_time_108866a9153154e6b67ac7cb47046bc5] => 1764269511 [_oembed_6eab90ec5f92d11696d628cdc014248c] => [_oembed_time_6eab90ec5f92d11696d628cdc014248c] => 1764744425 [_oembed_5f6c0a3633c01a1751731a5a28d86af0] => [_oembed_time_5f6c0a3633c01a1751731a5a28d86af0] => 1764744425 [_oembed_e25f75194d5f11733408fcab9dfcae39] => [_oembed_time_e25f75194d5f11733408fcab9dfcae39] => 1764744425 [_oembed_6da4b7bb85ec6f066f09a704f88ef5e5] => [_oembed_time_6da4b7bb85ec6f066f09a704f88ef5e5] => 1764744425 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 31 [4] => 592 [5] => 25 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Kárpátalja [4] => Társadalom [5] => Videók ) [tags] => Array ( [0] => 1760227 [1] => 338 [2] => 518528 [3] => 1703436 [4] => 30539 [5] => 1760226 [6] => 1371374 ) [tags_name] => Array ( [0] => Beszámoló közgyűlés [1] => KMKSZ [2] => Korolyova Erzsébet [3] => magyar közösség [4] => Munkácsy Mihály Magyar Ház [5] => Szent Márton Plébánia Ifjúsági Kórusa [6] => Wittenberger Miklós ) ) [5] => Array ( [id] => 181290 [content] => A Munkácsy Mihály Magyar Házban tartotta éves közgyűlését a KMKSZ Munkácsi Alapszervezete. Papp Ferenc ungvári magyar konzul felolvasta Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének a külhoni magyarokhoz intézett ünnepi üzenetét, amelyben többek között az áll, hogy „1848-ban a magyar nemzet a szabadság zászlóvivője lett. A márciusi ifjak nemcsak felelős kormányt, a cenzúra eltörlését és törvény előtti egyenlőséget követeltek, de arra is vágytak, hogy végre olyan Európában élhessenek, amelynek nemzetei együtt, egymás mellett, nem pedig egymás romjain akarnak emelkedni. Korolyova Erzsébet alapszervezeti elnök beszámolójában hangsúlyozta, minden betervezett rendezvényt sikerült megvalósítani. Igaz, a nehéz helyzet miatt szerényebb körülmények között. Ebben a mai felbolydult és értékvesztett világban nagyon fontos, hogy tanúságot tegyünk a hitünk és az értékeink mellett, s az Isten meg fogja áldani ezt a nemzetet-fogalmazott előadásában Popovics Béla helytörténész. Az eseményt Györkené Csákány Marianna verses-zenés összeállítása zárta.
[type] => post [excerpt] => A Munkácsy Mihály Magyar Házban tartotta éves közgyűlését a KMKSZ Munkácsi Alapszervezete. Papp Ferenc ungvári magyar konzul felolvasta Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének a külhoni magyarokhoz intézett ünnepi üzenetét, amelyben többek k... [autID] => 16 [date] => Array ( [created] => 1710606900 [modified] => 1710606736 ) [title] => Megtartották a KMKSZ Munkácsi Alapszervezetének éves közgyűlését (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=181290&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 181290 ) [aut] => makushyn [lang] => hu [image_id] => 181292 [image] => Array ( [id] => 181292 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maxresdefault-7-4.jpg [original_lng] => 114544 [original_w] => 1280 [original_h] => 720 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maxresdefault-7-4-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maxresdefault-7-4-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maxresdefault-7-4-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maxresdefault-7-4-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maxresdefault-7-4.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maxresdefault-7-4.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maxresdefault-7-4.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1710599537:16 [_oembed_8515c111c9f0e08aae8e9d8eae78774e] => [_oembed_time_8515c111c9f0e08aae8e9d8eae78774e] => 1710599262 [_thumbnail_id] => 181292 [_edit_last] => 16 [views_count] => 2370 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_f7612cbdc4f0bf6eb84ce630431e3d41] => [_oembed_time_f7612cbdc4f0bf6eb84ce630431e3d41] => 1710599706 [_oembed_49d3e3bcfd2efc5cd1f6cd3b1f6bb153] => [_oembed_time_49d3e3bcfd2efc5cd1f6cd3b1f6bb153] => 1710599706 [_oembed_5a814ee39232afa41a8d1c510aa993fc] => [_oembed_time_5a814ee39232afa41a8d1c510aa993fc] => 1710599706 [_oembed_4e2c6f2971159db6e0791ceae21c0207] => [_oembed_time_4e2c6f2971159db6e0791ceae21c0207] => 1710599706 [_oembed_2d149a42ce3aec5700479f25c01bdd28] => [_oembed_time_2d149a42ce3aec5700479f25c01bdd28] => 1710770532 [_oembed_ed36f6913d20dd7b9b932508a2631f07] => [_oembed_time_ed36f6913d20dd7b9b932508a2631f07] => 1715613218 [_oembed_fadb179b55836eeb1fcd78a083e01adb] => [_oembed_time_fadb179b55836eeb1fcd78a083e01adb] => 1715613218 [_oembed_132cb7479b289ebe0b1fab53e89c3bb2] => [_oembed_time_132cb7479b289ebe0b1fab53e89c3bb2] => 1715845356 [_oembed_13b60525b65e31a1d939522e014c47a3] => [_oembed_time_13b60525b65e31a1d939522e014c47a3] => 1716036689 [_oembed_29e7ac58adad9dab3ee05be68fd6dbff] => [_oembed_time_29e7ac58adad9dab3ee05be68fd6dbff] => 1719515663 [_oembed_1afcb72ce7359fe439749ded2480f3d7] => {{unknown}} [_oembed_1d24aa1bbd77612021eb8e20a77a4007] => {{unknown}} [_oembed_d1c526db440e9e61f4c5497739bd25c6] => [_oembed_time_d1c526db440e9e61f4c5497739bd25c6] => 1719731984 [_oembed_892834b6670421651e2ea335bbbe44ec] => [_oembed_time_892834b6670421651e2ea335bbbe44ec] => 1719731985 [_oembed_2e326aeb6770005766be5f0087350bc9] => [_oembed_time_2e326aeb6770005766be5f0087350bc9] => 1719731985 [_oembed_099aa6e6cab6e3fc5ef12b3f31405751] => [_oembed_time_099aa6e6cab6e3fc5ef12b3f31405751] => 1719836478 [_oembed_63a4dab942067ae5d5bfd890dddae3e9] => [_oembed_time_63a4dab942067ae5d5bfd890dddae3e9] => 1719836478 [_oembed_1116f9ab24fc964f845a854ab81e9b19] => [_oembed_time_1116f9ab24fc964f845a854ab81e9b19] => 1721418224 [_oembed_6d7f6a79fab528f91eeedae5bd23355f] => [_oembed_time_6d7f6a79fab528f91eeedae5bd23355f] => 1723661137 [_oembed_4ec7bb27d84a48135ede47b7f2b26b50] => [_oembed_time_4ec7bb27d84a48135ede47b7f2b26b50] => 1728034297 [_oembed_fc6112887c5f91b67533e94938b0454d] => [_oembed_time_fc6112887c5f91b67533e94938b0454d] => 1732186807 [_oembed_c9205a579bbbf8e2ecc23b30cdb2555f] => [_oembed_time_c9205a579bbbf8e2ecc23b30cdb2555f] => 1734408932 [_oembed_e02c122c560f39ec177febddb923105a] => [_oembed_time_e02c122c560f39ec177febddb923105a] => 1738580325 [_oembed_9832919b9fff4a6d537faf3be20870a0] => [_oembed_time_9832919b9fff4a6d537faf3be20870a0] => 1742908200 [_oembed_2e1edc517b334428e2f740d788f234d5] => [_oembed_time_2e1edc517b334428e2f740d788f234d5] => 1743324673 [_algolia_sync] => 508432766000 [_oembed_4b76d31806762dfed4b8f487d6804db1] => [_oembed_time_4b76d31806762dfed4b8f487d6804db1] => 1747341900 [_oembed_79bc61e2e0d58a7fe5e088d47d27c904] => [_oembed_time_79bc61e2e0d58a7fe5e088d47d27c904] => 1757077825 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 31 [4] => 592 [5] => 25 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Kárpátalja [4] => Társadalom [5] => Videók ) [tags] => Array ( [0] => 818174 [1] => 818176 [2] => 82821 [3] => 518528 [4] => 742344 [5] => 75845 ) [tags_name] => Array ( [0] => éves közgyűlés [1] => Györkené Csákány Marianna [2] => KMKSZ Munkácsi Alapszervezete [3] => Korolyova Erzsébet [4] => Papp Ferenc [5] => Popovics Béla ) ) [6] => Array ( [id] => 179267 [content] => 35 éves a KMKSZ. Korolyova Erzsébet: minden feladatot szívvel-lélekkel oldottunk meg.
[type] => post [excerpt] => 35 éves a KMKSZ. Korolyova Erzsébet: minden feladatot szívvel-lélekkel oldottunk meg [autID] => 13 [date] => Array ( [created] => 1708798800 [modified] => 1708875905 ) [title] => 35 éves a KMKSZ. Korolyova Erzsébet: minden feladatot szívvel-lélekkel oldottunk meg (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=179267&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 179267 ) [aut] => zsuzsa [lang] => hu [image_id] => 179268 [image] => Array ( [id] => 179268 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/korolyova.jpg [original_lng] => 104764 [original_w] => 1280 [original_h] => 720 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/korolyova-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/korolyova-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/korolyova-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/korolyova-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/korolyova.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/korolyova.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/korolyova.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1708868705:14 [_oembed_49d3e3bcfd2efc5cd1f6cd3b1f6bb153] => [_oembed_time_49d3e3bcfd2efc5cd1f6cd3b1f6bb153] => 1708789995 [_thumbnail_id] => 179268 [_edit_last] => 14 [views_count] => 4005 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_d28daff786701c098dc904de522a95d9] => [_oembed_time_d28daff786701c098dc904de522a95d9] => 1708791606 [_oembed_175e565dd62fde7ddd2ea1c0a9ce6703] => [_oembed_time_175e565dd62fde7ddd2ea1c0a9ce6703] => 1708791606 [_oembed_4aaee66590c577d1df183a267a29ecdc] => [_oembed_time_4aaee66590c577d1df183a267a29ecdc] => 1708791606 [_oembed_e70d2ca5f2c36d79ae9f4cea95ea7376] => [_oembed_time_e70d2ca5f2c36d79ae9f4cea95ea7376] => 1708791606 [_oembed_c2b22daf9f32f4640d963fcfd53c9ed1] => [_oembed_time_c2b22daf9f32f4640d963fcfd53c9ed1] => 1708791606 [_oembed_52eb3c6f0ecb91ca43f1ad092d08de40] => [_oembed_time_52eb3c6f0ecb91ca43f1ad092d08de40] => 1708791606 [_oembed_8851d2ea89a35081af5d50df4c9b7992] => [_oembed_time_8851d2ea89a35081af5d50df4c9b7992] => 1709112323 [_oembed_605f8ce0259ebbe94942eb957ae730d4] => [_oembed_time_605f8ce0259ebbe94942eb957ae730d4] => 1709137234 [_oembed_446fc9cdeeaf7ec6e0e17969fbc511db] => [_oembed_time_446fc9cdeeaf7ec6e0e17969fbc511db] => 1709137234 [_oembed_64bc7c7efa8afe99a0fe3d8bf25d7755] => [_oembed_time_64bc7c7efa8afe99a0fe3d8bf25d7755] => 1709137234 [_oembed_5cde703261583f9bdbf84a8db8cba3a8] => [_oembed_time_5cde703261583f9bdbf84a8db8cba3a8] => 1709230823 [_oembed_89e8c9f5ff0af267c3c2f4d3b0659113] => [_oembed_time_89e8c9f5ff0af267c3c2f4d3b0659113] => 1711014008 [_oembed_afb2cd56ad019bdfef0e008015b8cd57] => [_oembed_time_afb2cd56ad019bdfef0e008015b8cd57] => 1711014008 [_oembed_8515c111c9f0e08aae8e9d8eae78774e] => [_oembed_time_8515c111c9f0e08aae8e9d8eae78774e] => 1711014008 [_oembed_7d5a6f3837d5a1c6cc7de98f533102cc] => [_oembed_time_7d5a6f3837d5a1c6cc7de98f533102cc] => 1711014008 [_oembed_11bd3c60a97773a57f7d2639b7829f2c] => [_oembed_time_11bd3c60a97773a57f7d2639b7829f2c] => 1711014008 [_oembed_e291196520d024baea2febe79440edd9] => [_oembed_time_e291196520d024baea2febe79440edd9] => 1711014009 [_oembed_522a057405d24474be63537dd5a00eeb] => [_oembed_time_522a057405d24474be63537dd5a00eeb] => 1711041396 [_oembed_046ac07f680b72ddf336e1dcbdc58055] => [_oembed_time_046ac07f680b72ddf336e1dcbdc58055] => 1712041770 [_oembed_2fa7c91940fd9523f122231fc2d25bd6] => [_oembed_time_2fa7c91940fd9523f122231fc2d25bd6] => 1712041770 [_oembed_805487eb8b36b60702b52d564d69abab] => [_oembed_time_805487eb8b36b60702b52d564d69abab] => 1712041770 [_oembed_09ede3245ad44a2b614e2f46af2a86d5] => [_oembed_time_09ede3245ad44a2b614e2f46af2a86d5] => 1712760916 [_oembed_af35deb208c322dd2d50c488b7423c27] => [_oembed_time_af35deb208c322dd2d50c488b7423c27] => 1713021948 [_oembed_8d44bfc32ed5e969290fc8dc034e5b03] => [_oembed_time_8d44bfc32ed5e969290fc8dc034e5b03] => 1713021948 [_oembed_af03ea43b2c0b1421f39ebe8f296e68c] => {{unknown}} [_oembed_76adc8a1dbb98a61518dfb225f4ecc22] => {{unknown}} [_oembed_5de9535fe56e97bda67ea764cca222e2] => {{unknown}} [_oembed_723e84bcc430b511589338fd97d09d7c] => {{unknown}} [_oembed_068ad803a6264f678e03e6b5009b2812] => [_oembed_time_068ad803a6264f678e03e6b5009b2812] => 1715083497 [_oembed_ed36f6913d20dd7b9b932508a2631f07] => [_oembed_time_ed36f6913d20dd7b9b932508a2631f07] => 1715846775 [_oembed_a7c3e9527f909686407048cdef8a3985] => [_oembed_time_a7c3e9527f909686407048cdef8a3985] => 1716658228 [_oembed_1a244f3367133e54ad561c37a52ab932] => [_oembed_time_1a244f3367133e54ad561c37a52ab932] => 1716658228 [_oembed_e1abd5b4d9f3ad29d1acef802d5fb6ff] => [_oembed_time_e1abd5b4d9f3ad29d1acef802d5fb6ff] => 1716658228 [_oembed_18d8eb74a88c984115d7bda626d2c813] => [_oembed_time_18d8eb74a88c984115d7bda626d2c813] => 1716658228 [_oembed_d1c654ecd65247fcb5aed90adfa18378] => [_oembed_time_d1c654ecd65247fcb5aed90adfa18378] => 1716736204 [_oembed_89492fc0729d82040b08e239b1c35755] => [_oembed_time_89492fc0729d82040b08e239b1c35755] => 1717688923 [_oembed_ae2ecd9fa304ff17b1285a50d8a73bb8] => [_oembed_time_ae2ecd9fa304ff17b1285a50d8a73bb8] => 1718289188 [_oembed_937973a29e211cd55bbeb2fbe45c92b2] => [_oembed_time_937973a29e211cd55bbeb2fbe45c92b2] => 1718289188 [_oembed_8a79e097a619b17bf219b2d04ef98b0e] => [_oembed_time_8a79e097a619b17bf219b2d04ef98b0e] => 1718367993 [_oembed_2efcc159bb6085e2d0931591b0846aa0] => [_oembed_time_2efcc159bb6085e2d0931591b0846aa0] => 1718367993 [_oembed_213f5f5ee8e2538dfd144ceea78a3b65] => [_oembed_time_213f5f5ee8e2538dfd144ceea78a3b65] => 1718367993 [_oembed_ac2b264fb3420005a9cf396ab28112a0] => [_oembed_time_ac2b264fb3420005a9cf396ab28112a0] => 1718627785 [_oembed_5bd6a9604c82025b0b1d5a912ffa32d7] => [_oembed_time_5bd6a9604c82025b0b1d5a912ffa32d7] => 1718976178 [_oembed_d53b34a7325402089617c4ba23a1a2a2] => {{unknown}} [_oembed_9ed607bf59abca2256139337bfa2b7a2] => [_oembed_time_9ed607bf59abca2256139337bfa2b7a2] => 1719485970 [_oembed_c4363fb0e91494ac426a6ab31a560f04] => [_oembed_time_c4363fb0e91494ac426a6ab31a560f04] => 1719485970 [_oembed_6fbe28c7d880ab99db87745decce9872] => [_oembed_time_6fbe28c7d880ab99db87745decce9872] => 1719500065 [_oembed_1d5df155a85e1e2c0f6eebcade2c49b8] => [_oembed_time_1d5df155a85e1e2c0f6eebcade2c49b8] => 1719586850 [_oembed_08b320f567a2a8a88a73e7af8fcef326] => [_oembed_time_08b320f567a2a8a88a73e7af8fcef326] => 1719586850 [_oembed_4a684381b525c1e73c0b4664a8e46ca8] => [_oembed_time_4a684381b525c1e73c0b4664a8e46ca8] => 1719994215 [_oembed_edba9445e429821d0fcf3c4c41f6e6a0] => [_oembed_time_edba9445e429821d0fcf3c4c41f6e6a0] => 1720101938 [_oembed_cf95f1df25803cd86bf5e61055899d0c] => [_oembed_time_cf95f1df25803cd86bf5e61055899d0c] => 1721486686 [_oembed_f6730f9d540f8726465a36d95c9af9d2] => [_oembed_time_f6730f9d540f8726465a36d95c9af9d2] => 1722256729 [_oembed_6327017fea8ca30bdecd0ce1629a10d9] => [_oembed_time_6327017fea8ca30bdecd0ce1629a10d9] => 1722504480 [_oembed_ac3639b9b66dd6fc58ff76aff929ae75] => [_oembed_time_ac3639b9b66dd6fc58ff76aff929ae75] => 1723014841 [_oembed_5bdaafde68d4d5b2ab0aac577686dad8] => [_oembed_time_5bdaafde68d4d5b2ab0aac577686dad8] => 1724221715 [_oembed_aaaa0c6b70dfbe943cae27e3e9e25f0f] => [_oembed_time_aaaa0c6b70dfbe943cae27e3e9e25f0f] => 1724487163 [_oembed_af53290fc9a71e030bf4c0f6ac734784] => [_oembed_time_af53290fc9a71e030bf4c0f6ac734784] => 1724747228 [_oembed_199ff9043d6cad4bad7f12f438b7b4fc] => [_oembed_time_199ff9043d6cad4bad7f12f438b7b4fc] => 1724946033 [_oembed_d11755cd8ee9db9f61fcaf7a12c30ec5] => [_oembed_time_d11755cd8ee9db9f61fcaf7a12c30ec5] => 1724946034 [_oembed_7cb1cf5a495ae36ac358545799036294] => [_oembed_time_7cb1cf5a495ae36ac358545799036294] => 1724946034 [_oembed_826f527eee84f2764bf0e81c9c07cd59] => [_oembed_time_826f527eee84f2764bf0e81c9c07cd59] => 1725275429 [_oembed_dce833c3870f289bfb0622ca5f051d7f] => [_oembed_time_dce833c3870f289bfb0622ca5f051d7f] => 1728371372 [_oembed_5db7cbdf2ccd9dfa4242caa0b0a30561] => [_oembed_time_5db7cbdf2ccd9dfa4242caa0b0a30561] => 1728371372 [_oembed_792d09dfae142fd8ce1a05852d724497] => [_oembed_time_792d09dfae142fd8ce1a05852d724497] => 1728371372 [_oembed_c594fa95feb1a47e884f48fb36aa4b80] => [_oembed_time_c594fa95feb1a47e884f48fb36aa4b80] => 1728371372 [_oembed_c7062d86dca5fdc9f3c46e3179bea5c3] => [_oembed_time_c7062d86dca5fdc9f3c46e3179bea5c3] => 1728371373 [_oembed_cc7e34d99471f3141ed48cfebcba969f] => [_oembed_time_cc7e34d99471f3141ed48cfebcba969f] => 1729795363 [_oembed_0108d01348150e09e6fdba1f067817b1] => [_oembed_time_0108d01348150e09e6fdba1f067817b1] => 1729795364 [_oembed_17519cdd0da32c03465cc3cb12328efe] => [_oembed_time_17519cdd0da32c03465cc3cb12328efe] => 1729795364 [_oembed_d05f7763be40791eb1f297c4159ebfd9] => [_oembed_time_d05f7763be40791eb1f297c4159ebfd9] => 1730896504 [_oembed_44379d8f54b80e26e04496316982d924] => [_oembed_time_44379d8f54b80e26e04496316982d924] => 1730896505 [_oembed_2713b73eb1d0c3ac230f592d6113f0f8] => [_oembed_time_2713b73eb1d0c3ac230f592d6113f0f8] => 1730896505 [_oembed_484fd21da4d8e87e2fb74c5a72af1fc5] => [_oembed_time_484fd21da4d8e87e2fb74c5a72af1fc5] => 1730896505 [_oembed_52e897564540f7cc40ff74bb6125fea2] => [_oembed_time_52e897564540f7cc40ff74bb6125fea2] => 1730896505 [_oembed_967603ece3365e36bcc80c5e7caac6ff] => [_oembed_time_967603ece3365e36bcc80c5e7caac6ff] => 1732215641 [_oembed_92f5b9aacf253dac845507e38462be53] => [_oembed_time_92f5b9aacf253dac845507e38462be53] => 1732215641 [_oembed_05ee9ac6bfaeeb6440fac6b834ca1af0] => [_oembed_time_05ee9ac6bfaeeb6440fac6b834ca1af0] => 1732215641 [_oembed_b6acb956a25058432d16cc7e9160c5b4] => [_oembed_time_b6acb956a25058432d16cc7e9160c5b4] => 1732215642 [_oembed_468d2dd9982ad25e96bf1702bbbaa7c7] => [_oembed_time_468d2dd9982ad25e96bf1702bbbaa7c7] => 1739907026 [_oembed_91dc6b0e88b7a711bf9cbe13a4c4a0cb] => [_oembed_time_91dc6b0e88b7a711bf9cbe13a4c4a0cb] => 1739907026 [_oembed_e270ea9aaa46aa4552b72eae13fa56b0] => [_oembed_time_e270ea9aaa46aa4552b72eae13fa56b0] => 1739907026 [_oembed_d0d8e9ea94df577d379d2b7956948b08] => [_oembed_time_d0d8e9ea94df577d379d2b7956948b08] => 1739907026 [_oembed_b24df3073fd2bfeda82b1a06e55cef84] => [_oembed_time_b24df3073fd2bfeda82b1a06e55cef84] => 1740214477 [_oembed_d21990507af38922e9e0a6c8db261256] => [_oembed_time_d21990507af38922e9e0a6c8db261256] => 1740214477 [_algolia_sync] => 1203018959001 [_oembed_050bf5306ebdb06be7029de4a8a1ee54] => [_oembed_time_050bf5306ebdb06be7029de4a8a1ee54] => 1744360828 [_oembed_0c85c970c206f8ac241a531b44e1207a] => [_oembed_time_0c85c970c206f8ac241a531b44e1207a] => 1744360828 [_oembed_79be5469ff16dc1558dc1d47197dc392] => [_oembed_time_79be5469ff16dc1558dc1d47197dc392] => 1744360828 [_oembed_ff457d2ac8e7df64e7ed190b8b155cf8] => [_oembed_time_ff457d2ac8e7df64e7ed190b8b155cf8] => 1747405245 [_oembed_003b9b41f6a309ae0cbab861d78dbfa8] => [_oembed_time_003b9b41f6a309ae0cbab861d78dbfa8] => 1747405245 [_oembed_752e15aaa2810a210a3e5f92c61e38ef] => [_oembed_time_752e15aaa2810a210a3e5f92c61e38ef] => 1747405246 [_oembed_e3b4ab165ced8100f56cfd208f85aed7] => [_oembed_time_e3b4ab165ced8100f56cfd208f85aed7] => 1747405246 [_oembed_6515cba94ac7bbcc64e29cb08b41354d] => [_oembed_time_6515cba94ac7bbcc64e29cb08b41354d] => 1747405246 [_oembed_9ce8c394994bf2878ff541f6008d620e] => [_oembed_time_9ce8c394994bf2878ff541f6008d620e] => 1747405246 [_oembed_c3e3ea37ad07a39d17ffd9cddd931270] => [_oembed_time_c3e3ea37ad07a39d17ffd9cddd931270] => 1748893216 [_oembed_e318e9898a51e16f57b74c575fcd95b5] => [_oembed_time_e318e9898a51e16f57b74c575fcd95b5] => 1752918981 [_oembed_57528587d105f4b827f66c398c4db940] => [_oembed_time_57528587d105f4b827f66c398c4db940] => 1752918981 [_oembed_73a12fa4b1a7878708c20f83f3ecf9cf] => [_oembed_time_73a12fa4b1a7878708c20f83f3ecf9cf] => 1752918981 [_oembed_a166fcadf23d76028a8c590635412494] => [_oembed_time_a166fcadf23d76028a8c590635412494] => 1752918982 [_oembed_a9e58548edfbdde1352d9c375b5d73a2] => [_oembed_time_a9e58548edfbdde1352d9c375b5d73a2] => 1755012729 [_oembed_7eaeff199916f0897b7d17d04fdb83b6] => [_oembed_time_7eaeff199916f0897b7d17d04fdb83b6] => 1755012729 [_oembed_f85c8bf55cddb0ad9237bda0fd56e636] => [_oembed_time_f85c8bf55cddb0ad9237bda0fd56e636] => 1755012730 [_oembed_ecf2119b6fab16e2d6a633fcb8017070] => [_oembed_time_ecf2119b6fab16e2d6a633fcb8017070] => 1755012730 [_oembed_4a052b38e1abf423dfe976f52881bf60] => [_oembed_time_4a052b38e1abf423dfe976f52881bf60] => 1755519168 [_oembed_28f075b23bf177a3696e6a519311e56f] => [_oembed_time_28f075b23bf177a3696e6a519311e56f] => 1756177318 [_oembed_0300b312841f26a3ad333c712b54fd50] => [_oembed_time_0300b312841f26a3ad333c712b54fd50] => 1756359156 [_oembed_c111f5a78128b22bcf3745cbd8c57bf3] => [_oembed_time_c111f5a78128b22bcf3745cbd8c57bf3] => 1756359156 [_oembed_79bc61e2e0d58a7fe5e088d47d27c904] => [_oembed_time_79bc61e2e0d58a7fe5e088d47d27c904] => 1756359156 [_oembed_3a6aa69447b1eae9bdf312121e294683] => [_oembed_time_3a6aa69447b1eae9bdf312121e294683] => 1756568107 [_oembed_ba76e933efd554b9842b8c52bc25ccc1] => [_oembed_time_ba76e933efd554b9842b8c52bc25ccc1] => 1757002385 [_oembed_9ee72726ed222aca944754ed63115f58] => [_oembed_time_9ee72726ed222aca944754ed63115f58] => 1758884006 [_oembed_4d46fd84e2ed50a3bffa7611f616886d] => [_oembed_time_4d46fd84e2ed50a3bffa7611f616886d] => 1759766857 [_oembed_21c617a96f14700fb8b3485863ac1856] => [_oembed_time_21c617a96f14700fb8b3485863ac1856] => 1759766857 [_oembed_e310b347c08b4baede7c6baa2e7481ea] => [_oembed_time_e310b347c08b4baede7c6baa2e7481ea] => 1759766857 [_oembed_d6b206274433ae9d3da9cc09546b36ba] => [_oembed_time_d6b206274433ae9d3da9cc09546b36ba] => 1759766858 [_oembed_fbf3ef199ff8d2239e4516473c0eea2f] => [_oembed_time_fbf3ef199ff8d2239e4516473c0eea2f] => 1760121335 [_oembed_c99cdd9d52a6b80a01c47e19aa2f2233] => [_oembed_time_c99cdd9d52a6b80a01c47e19aa2f2233] => 1760121335 [_oembed_9fcf6c30a732121475d1008d531cc4fa] => [_oembed_time_9fcf6c30a732121475d1008d531cc4fa] => 1761909040 [_oembed_dbaf6e980759aa5c435bc3636f801924] => [_oembed_time_dbaf6e980759aa5c435bc3636f801924] => 1761909041 [_oembed_366a85d5274d9ab75b57e25308a4f485] => [_oembed_time_366a85d5274d9ab75b57e25308a4f485] => 1761909041 [_oembed_186d1ccda1ffd578225fc128517a6359] => [_oembed_time_186d1ccda1ffd578225fc128517a6359] => 1761909041 [_oembed_9fb825e64a116a4979526b15de3f5e0c] => [_oembed_time_9fb825e64a116a4979526b15de3f5e0c] => 1761909041 [_oembed_408971589f7e6e7117ecf63903cfcdde] => [_oembed_time_408971589f7e6e7117ecf63903cfcdde] => 1763667423 [_oembed_0c3e6f00acbc87bf78b24df963cb3123] => [_oembed_time_0c3e6f00acbc87bf78b24df963cb3123] => 1763667423 [_oembed_54ee33f4670482594289918f98d4489a] => [_oembed_time_54ee33f4670482594289918f98d4489a] => 1763667423 [_oembed_1dfe5b9c52bcea6ed0fb6087c130dddd] => [_oembed_time_1dfe5b9c52bcea6ed0fb6087c130dddd] => 1763667423 [_oembed_45e6c3b854b983b332482ab3f7b2a685] => [_oembed_time_45e6c3b854b983b332482ab3f7b2a685] => 1763667423 [_oembed_76d3df0a1578b7cfceee654a1be04f7e] => [_oembed_time_76d3df0a1578b7cfceee654a1be04f7e] => 1763667423 [_oembed_6eab90ec5f92d11696d628cdc014248c] => [_oembed_time_6eab90ec5f92d11696d628cdc014248c] => 1764441499 [_oembed_5f6c0a3633c01a1751731a5a28d86af0] => [_oembed_time_5f6c0a3633c01a1751731a5a28d86af0] => 1764441499 [_oembed_e25f75194d5f11733408fcab9dfcae39] => [_oembed_time_e25f75194d5f11733408fcab9dfcae39] => 1764441499 [_oembed_6da4b7bb85ec6f066f09a704f88ef5e5] => [_oembed_time_6da4b7bb85ec6f066f09a704f88ef5e5] => 1764441499 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 55 [2] => 31 [3] => 592 [4] => 47 [5] => 25 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Interjú [2] => Kárpátalja [3] => Társadalom [4] => Vélemények [5] => Videók ) [tags] => Array ( [0] => 338 [1] => 518528 ) [tags_name] => Array ( [0] => KMKSZ [1] => Korolyova Erzsébet ) ) [7] => Array ( [id] => 140549 [content] => Megtartotta 34., egyben tisztújító közgyűlését a KMKSZ munkácsi alapszervezete. A napirend elfogadása előtt az egybegyűltek egyperces néma csenddel emlékeztek meg a szervezet elhunyt tagjairól és a harci övezetben életüket vesztő honvédekről. Ezt követően az alapszervezet elnöke megtartotta beszámolóját. Korolyova Erzsébet a hallgatóság előtt kiemelte, a nehézségek ellenére és a korlátozási intézkedések betartásával igyekeztek minden, a magyarság számára fontos rendezvényt megtartani. Az elnök, a Nyugdíjas klub és az ellenőrző bizottság beszámolóját követően a jelenlévők nyílt szavazással ismét Korolyova Erzsébetet választották meg a KMKSZ munkácsi alapszervezetének elnökévé, aki stábunknak elmondta, legfontosabb feladatának a helyi magyarság egységének megtartását és a fiatalok társadalmi életbe való bevonását tartja. A közgyűlésen a tagság Kosztyu Juliannát választotta meg a KMKSZ munkácsi alapszervezetének alelnökévé.
[type] => post [excerpt] => Megtartotta 34., egyben tisztújító közgyűlését a KMKSZ munkácsi alapszervezete. [autID] => 14 [date] => Array ( [created] => 1679084460 [modified] => 1679082111 ) [title] => Megtartotta közgyűlését a KMKSZ munkácsi alapszervezete (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=140549&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 140549 ) [aut] => djkovach1979 [lang] => hu [image_id] => 140554 [image] => Array ( [id] => 140554 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/322333629-3379827875595281-7073433124167243368-n.jpg [original_lng] => 693615 [original_w] => 1920 [original_h] => 1080 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/322333629-3379827875595281-7073433124167243368-n-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/322333629-3379827875595281-7073433124167243368-n-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/322333629-3379827875595281-7073433124167243368-n-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/322333629-3379827875595281-7073433124167243368-n-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/322333629-3379827875595281-7073433124167243368-n-1536x864.jpg [width] => 1536 [height] => 864 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/322333629-3379827875595281-7073433124167243368-n.jpg [width] => 1920 [height] => 1080 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/322333629-3379827875595281-7073433124167243368-n.jpg [width] => 1920 [height] => 1080 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1679074912:14 [_oembed_5a814ee39232afa41a8d1c510aa993fc] => [_oembed_time_5a814ee39232afa41a8d1c510aa993fc] => 1679074795 [_thumbnail_id] => 140554 [_edit_last] => 14 [views_count] => 2325 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_b7108544d84a4696d62fd89344cec4cd] => [_oembed_time_b7108544d84a4696d62fd89344cec4cd] => 1679077267 [_oembed_4e2c6f2971159db6e0791ceae21c0207] => [_oembed_time_4e2c6f2971159db6e0791ceae21c0207] => 1679077267 [_oembed_951ae7c571ce17d43de5fb2738006b77] => [_oembed_time_951ae7c571ce17d43de5fb2738006b77] => 1679557138 [_oembed_ad1759b56a63a683380ca7ca7e21112e] => [_oembed_time_ad1759b56a63a683380ca7ca7e21112e] => 1701531968 [_oembed_8515c111c9f0e08aae8e9d8eae78774e] => [_oembed_time_8515c111c9f0e08aae8e9d8eae78774e] => 1710781270 [_oembed_85ff1a2c95588a13414247d67fdf0b75] => [_oembed_time_85ff1a2c95588a13414247d67fdf0b75] => 1710781270 [_oembed_49d3e3bcfd2efc5cd1f6cd3b1f6bb153] => {{unknown}} [_oembed_6a7ae6c3e253ecf76ad04b9062edbc8d] => {{unknown}} [_oembed_d53b34a7325402089617c4ba23a1a2a2] => {{unknown}} [_oembed_7e82baec529bf1252db3936aec9dc5f7] => {{unknown}} [_oembed_1d24aa1bbd77612021eb8e20a77a4007] => {{unknown}} [_oembed_83f342813f7a506daaefb9e2f33ed1a0] => {{unknown}} [_oembed_eae3ca97616c1f4645dd76f7d2f3b867] => {{unknown}} [_oembed_de07c5b8da231907e8c7ab1f0cd18817] => [_oembed_time_de07c5b8da231907e8c7ab1f0cd18817] => 1742507411 [_algolia_sync] => 831712384002 [_oembed_32275ff7c49f65092fb26fb87ebe3746] => [_oembed_time_32275ff7c49f65092fb26fb87ebe3746] => 1744360830 [_oembed_9832919b9fff4a6d537faf3be20870a0] => [_oembed_time_9832919b9fff4a6d537faf3be20870a0] => 1744987126 [_oembed_06c4a6c357f5d54477202ccb1400a6fe] => [_oembed_time_06c4a6c357f5d54477202ccb1400a6fe] => 1748761926 [_oembed_f80b70ed2fcf23400b8509339c806066] => [_oembed_time_f80b70ed2fcf23400b8509339c806066] => 1748761926 [_oembed_96f03787a4124d6246ac3a355cea3fe2] => [_oembed_time_96f03787a4124d6246ac3a355cea3fe2] => 1752912784 [_oembed_79bc61e2e0d58a7fe5e088d47d27c904] => [_oembed_time_79bc61e2e0d58a7fe5e088d47d27c904] => 1756657390 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 31 [4] => 25 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Kárpátalja [4] => Videók ) [tags] => Array ( [0] => 82821 [1] => 518528 [2] => 294124 ) [tags_name] => Array ( [0] => KMKSZ Munkácsi Alapszervezete [1] => Korolyova Erzsébet [2] => tisztújító közgyűlés ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 518528 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => life ) [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 518528 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => life ) [_domains] => Array ( [life] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )
Korolyova Erzsébet (1 Oldal)























