Az uralkodót még tavaly májusban, édesanyja, II. Erzsébet halála után koronázták királlyá, feleségét pedig királynővé. III. Károly király koronázásának a költségvetéséről nemrég megjelent egy kimutatás, a számok pedig egészen elképesztőek.
A brit uralkodót és hitvesét, Kamillát 2300 vendég, köztük kilencven államfő jelenlétében 2023. május 6-án koronázta meg Justin Welby, Canterbury érseke, az anglikán egyház első számú vallási vezetője a londoni Westminster-apátságban, az angol–brit monarchia ősi koronázó templomában. A rendezvények központi elemei közé tartozott a Nagy Koronázási Ebédek (Coronation Big Lunches) nevű hatalmas össznépi utcabálsorozat is, amelyet országszerte a helyi lakóközösségek szerveztek többmilliós részvétellel. Hivatalos vasárnapi becslések szerint több mint 50 ezer utcabálon ünnepelték az uralkodó és felesége koronázását.
III. Károly király koronázásán spóroltak a britek
A Kulturális, Média- és Sportminisztérium nemrég közzétette az éves jelentését, melyből kiderült, hogy 90,69 millió dollárt költöttek III. Károly király és Kamilla királyné megkoronázására. A beszámoló szerint 63,37 millió dollárt költöttek az eseményre, amelyet az uralkodó Pénzügyminisztériuma finanszírozott, és 27,33 millió dollárt szántak a Belügyminisztérium rendfenntartásra. Kiderült, hogy a néhai királynő, II. Erzsébet temetésének – ami 204 millió dollár volt – közel a felét szánták fia koronázására.
Lelkiismeretesen ellenőrizték a kiadásokat, tekintettel az Egyesült Királyságban zajló megélhetési válságra, az uralkodó ezt észben tartva vissza is fogta a kiadást. A koronázási ceremónia rövidebb lett, három óra helyett csak 2 órás volt, ami a modern világnak és a szűk költségvetésnek tudható be – számolt be róla a People.
Aggódnak a király egészsége miatt
Az uralkodóról és a feleségéről is készültek képek az ausztráliai látogatásukkor még októberben, és többen is észrevették, hogy nincs minden rendben III. Károly egészségügyi állapotával, hiába engedélyezték az orvosok a kezelés szüneteltetését. Ugyan Harry és Vilmos édesapja látszólag jól van, energikus, boldog és rengeteg programon vett részt, az ajkai feltűnően duzzadtak és pirosak. Az okokról egy onkológus is megszólalt, aki szerint a kemoterápia mellékhatása lehet az elváltozás.
„Számos rákkezelés okozhat fájdalmat az ajkakon és a szájban, és ez összhangban áll a friss fotókkal is.
Természetesen én sem szeretnék találgatni, hogy pontosan milyen kezelésben részesül, ez ugyanis nem nyilvános. Én azt gondolom, a király inspirációt kell, hogy adjon azoknak, akik szintén rákbetegségben szenvednek. Jól tette, hogy nem hagyta ki ezt az utat” – árulta el az onkológus.
Az egy hete elhunyt maori király temetése előtt, csütörtökön a maorik 12 tagú tanácsa, a Tekau-maa-rua, a legfiatalabb gyermekét, egyetlen lányát, a 27 éves Nga Wai Hono i te Pót nevezte meg új uralkodóként.
Te Puhi Ariki Ngawai Hono i te Po Paki succeeds her father as the eighth – and second-youngest ever – Māori monarch. pic.twitter.com/uM8IxMhwzE
A 18 évig uralkodó Tuheitia Pootatau Te Wherowhero egy szívműtét után, augusztus 30-án halt meg 69 éves korában. Nga Wai Hono i te Po a maorik nyolcadik uralkodója, és 2006-ban elhunyt nagyanyja után a második nő, aki ezt a címet viseli.
A maori uralkodói cím nem automatikusan öröklődik, de eddig minden király vagy királynő elődje közvetlen leszármazottja volt.
Az új királynőt a Te Whakawahinga ceremónián koronázták meg, miközben több tízezren gyűltek össze a néhai király temetésére. A király koporsójával kenuk flottája indult a Waikato folyón az uralkodó végső nyughelyéhez, a maorik szent hegyének, a Tupirinek a csúcsához. A folyó és a hegyhez vezető út mentén a maorik szertartásos tánccal és énekkel búcsúztatták a királyt. A király özvegyét az új-zélandi védelmi erők és száz motorból álló konvoj kísérte a szent hegyhez, ahonnan a király koporsóját koporsóvivők vitték fel a csúcsra.
„Kiingi Tuheitia alázatos vezető volt, aki bölcsességgel, manával (tekintéllyel) és a kotahitanga (egység) iránti rendíthetetlen elkötelezettséggel szolgálta népét” – fogalmazott Christopher Luxon új-zélandi kormányfő közleményében hozzáfűzve, hogy az új királynő előtt álló utat apja nagyszerű hagyatéka világítja meg. A Kiingitanga mozgalom azért hozta létre az uralkodói tisztséget 1858-ban, hogy egyesítse Új-Zéland őslakos maori törzseit a brit gyarmatosítással szemben. A maori uralkodónak nincs legális hatalma, szerepe szimbolikus és kulturális jelentőségű. Az Új-Zélandon élő 900 ezer maori az ország lakosságának 17 százalékát alkotja.
Thank you Kiingi Tuheitia Pootatau Te Wherowhero VII for your service. May you find peace & rest now as you join your ancestors. 😢 pic.twitter.com/y7RGEwn2oD
A brit lapok előre megírták, hogy Harry herceg nem marad Londonban a koronázás után, nem áll ki az erkélyre integetni, nem vesz részt a családi – megkésett – ebéden. A Th Sun szerint Harry egyenesen a repülőtérre indult, míg családja a Buckingham-palota erkélyén jelent meg.
A 38 éves sussexi herceget a Heathrow repülőtéren látták, amint a koronázás után alig egy órával elindul vissza Meghan Markle-hez az Egyesült Államokba. Archie fiának aznap volt a negyedik születésnapja, ezért a sietség a lapok szerint.
Miközben autóját a forgalmas londoni repülőtéren látták, az édesapa épp felvezette családját a Buckingham-palota erkélyére, ahová először lépett fel királyként.
The current St Edward's Crown was made for Charles II in 1661. The original crown was a holy relic kept at Westminster Abbey, Edward's burial place, until the regalia were either sold or melted down when Parliament abolished the monarchy in 1649, during the English Civil War. pic.twitter.com/mn4NbwuCNL
Megkoronázták szombaton III. Károly királyt, az Egyesült Királyság és 14 további nemzetközösségi ország uralkodóját.
A királyt Justin Welby, Canterbury érseke, az anglikán egyház első számú vallási méltósága koronázta meg Szent Eduárd koronájával a londoni Westminster-apátságban, az angol-brit monarchia ősi koronázó templomában
Ezt az aranykoronát – amely 1661-ben, II. Károly koronázására készült, de az utolsó előtti angolszász király, a normann hódítás évében, 1066-ban elhunyt Hitvalló Eduárd emlékét őrzi – csak egyszer, a koronázás napján helyezik minden uralkodó fejére, utána visszaviszik a londoni Tower ősi erődjének kincstárába.
A koronázás pillanata után Welby érsek, majd az apátságban összegyűlt 2300 meghívott vendég egyszerre kiáltotta, hogy God Save the King – Isten óvja a királyt.
Novák Katalin személyében hivatalban lévő magyar államfő most először vesz részt brit uralkodó koronázásán.
According to reports, Prince Harry and Meghan Markle have been evicted from Frogmore Cottage following the release of Spare.
The cottage was featured in their Netflix soap opera. Prior to moving in, their renovation cost the Sovereign Grant £ 2.4 million. pic.twitter.com/VHjhUdeNWc
Crowds lining the route in St James’s Park watch on as @KingsTroopRHA make their way around the Queen Victoria Memorial ahead of Trooping the Colour. pic.twitter.com/EDzaoWoA8v
God Save The King. HM King Charles III becomes the first monarch in decades to ride on horseback during Trooping the Colour, His Majesty’s Official Birthday. pic.twitter.com/V4oLbvTPyW
The @rafredarrows bring the curtain down on a very special tri-service flypast above central London, the culmination of King Charles III's first Official Birthday Parade as monarch.

A special moment for Their Majesties as they privately met His Holiness Pope Francis at the Vatican yesterday.
The King and Queen were deeply touched by The Pope’s kind remarks about their 20th wedding anniversary and honoured to be able to share their… pic.twitter.com/5WAZu9nN5q
Jelizaveta Zubenko ukrán tervező nem hivatalos logóját a 74 éves brit uralkodó, III. Károly koronázási ünnepségén mutatják be, amelyre május 6-án kerül sor a Westminsteri apátságban – jelentette a korrespondent.net a kijevi brit nagykövetség hivatalos Facebook-oldala nyomán.
Zubenko készítette a legszebb emblémát, és megnyerte a versenyt. Az ő képeslapját választotta ki a zsűri, amelynek tagjai a nagykövetség képviselői, Marija Lipjacka, a BRAND UKRAINE szervezet vezetője, és Hanna Robinson, a Study UK – British Council tervezési, építészeti és divatprogramjának menedzsere voltak. „Az alkotást a koronázás alkalmából rendezett ünnepélyes fogadáson állítják ki” – tájékoztatott a nagykövetség.
Mint ismert, III. Károly király koronázását rövidebbre tervezik, mint amilyen édesanyjáé, II. Erzsébet királynőé volt, és kevesebb vendég lesz jelen.
A korrespondent.net emlékeztet, hogy III. Károly és felesége, Kamilla koronázási szertartásának költségét 250 millió fontra emelték.
The current St Edward's Crown was made for Charles II in 1661. The original crown was a holy relic kept at Westminster Abbey, Edward's burial place, until the regalia were either sold or melted down when Parliament abolished the monarchy in 1649, during the English Civil War. pic.twitter.com/mn4NbwuCNL
Az amerikai R’Bonney Gabriel lett szombat este a 71. Miss Universe. A szépségversenyt a louisianai New Orleansban tartották, a koronáért 84 nő versengett a világ minden tájáról.
Tavaly egy filippínó-amerikai nőt választottak Miss USA-nek, idén január 14-én pedig a venezuelai Amanda Dudamel és a dominikai Andreína Martínez előtt szerezte meg a Miss Universe kitüntetéssel járó koronát. Szombat este volt a verseny utolsó fordulója, a kiesésekkel szűkítették a döntősök számát két főre.
Amikor R’Bonney Gabriel bekerült az első ötbe, megkérdezték, hogyan változtatna a verseny szabályain. A Miss Universe nemrég hozott egy változtatást, amely lehetővé tette, hogy idén anyák és házas nők is versenyezhessenek. Gabriel azt válaszolta, hogy reméli, a verseny szervezői megemelik a jelöltek korhatárát.
Ami engem illet, szeretném, ha megemelnék a korhatárt, mert 28 éves vagyok és ez a maximum korhatár a versenyzéshez. A kedvenc idézetem, «ha nem most, akkor mikor?». Nőként úgy gondolom, hogy nem a korunk határoz meg minket. Nem a holnap, nem a tegnap, hanem a jelen – mondta a győztes Miss Universe.
A houstoni születésű R’Bonney Gabriel modell, divattervező és varrótanár, aki munkájában a környezetvédelmet helyezi előtérbe. A szépségversenyen korábban Gabriel egy vörös-narancssárga köpenyt viselt, amelyet egy felemelkedő főnix ihletett, és a „ha nem most, akkor mikor” feliratot festette rá saját kezűleg. A szavak a CNN szerint édesapja tanácsából származtak, miszerint a célok, álmok és vágyak szerint kell cselekedni.
A verseny utolsó kérdés-felelet részében a top 3 versenyzőt arról kérdezték, hogyan dolgoznának azon, hogy a Miss Universe-t mint egy erőt adó és progresszív szervezetet mutassák be, ha elnyernék a címet. Gabriel azt mondta, arra használná a platformot, hogy reformer vezető legyen, és hangsúlyozta, szenvedélye szerint a divatiparban is a jót szolgálja a környezetszennyezés csökkentésével. A ruhadarabok készítéséhez pedig újrahasznosított anyagokat használ.
„Varrótanfolyamokat tartok olyan nőknek, akik túlélték az emberkereskedelmet és a családon belüli erőszakot. Fontos, hogy befektessünk másokba, fektessünk be a közösségünkbe, és használjuk az egyedi tehetségünket, hogy változtassunk” – fogalmazott a modell.
The current St Edward's Crown was made for Charles II in 1661. The original crown was a holy relic kept at Westminster Abbey, Edward's burial place, until the regalia were either sold or melted down when Parliament abolished the monarchy in 1649, during the English Civil War. pic.twitter.com/mn4NbwuCNL
2023. május 6-án, szombaton lesz III. Károly brit uralkodó koronázása – közölte a hírt a Buckingham-palota.
Korábban a brit sajtó még úgy értesült, hogy június 3-án lehet a koronázás, de most az uralkodó hivatala pontosította a dátumot.
Azt írták, hogy a koronázás Londonban, a westminsteri apátságban lesz, és Canterbury érseke, Justin Welby fogja levezényelni. III. Károly mellett feleségét, Kamilla királynét is megkoronázzák. Az uralkodónőt a koronázás utána „Queen Consort” (magyarul: királynő) cím fogja megilletni, saját koronája is lesz, és őt is felségnek kell majd szólítani.
A ceremónia a korábbi koronázásokhoz képest várhatóan rövidebb és egyszerűbb, amit többek között az magyaráz, hogy a legutóbbi óta – amikor II. Erzsébetet megkoronázták – már több mint hét évtized eltelt, és azóta változott a világ is.
A Buckingham-palota közleményében egész pontosan azt írták, hogy a ceremónia „az uralkodó mai szerepét fogja tükrözni, és a jövőbe mutat majd”, miközben megőrzi „a régi tradíciókat és azok pompáját” is. A Sky News ezen túl úgy értesült, hogy a brit királyi család a mostani gazdasági recesszió miatt sem szeretne túl költséges ceremóniát ez alkalommal.
Az uralkodó fejére a Szent Eduárd koronát teszik majd fel.
Ez a koronázási jelvény – a Sky News szerint – az utóbbi hatvan évben egyáltalán nem hagyta el a londoni Towert, végig ott őrizték.
The current St Edward's Crown was made for Charles II in 1661. The original crown was a holy relic kept at Westminster Abbey, Edward's burial place, until the regalia were either sold or melted down when Parliament abolished the monarchy in 1649, during the English Civil War. pic.twitter.com/mn4NbwuCNL
A koronázás mellett III. Károlyt (és hitvesét) szent olajjal is felkenik, illetve az új uralkodót megáldja, felszenteli majd az érsek. Azt még nem tudni, hogy a koronázás hivatalos állami ünnepnap is lesz-e egyben (bár a hétvégi időpont azt sejteti a Sky News szerint, hogy nem).
Alighanem a véletlen műve, és nem érdmes túlgondolni, de a koronázás időpontja Harry herceg és Meghan hercegné fiának, Archienak a negyedik születésnapja lesz.
Arról egyébként még nincs hír, hogy a királyi család mely tagjai vesznek részt a ceremónián, vagyis az sem biztos még, hogy Harryék Angliába utaznak-e emiatt.
Rekorder Károly édesanyját, II. Erzsébetet 1953. június 2-án koronázták meg, azon a ceremónián körülbelül 8000 hivatalos tisztviselő (köztük számos külföldi látogató) vett részt, és három órán kresztül tartott. Az alatt a koronázás alatt végigvonult a királyi család több száz éves aranyhintója is (azt még nem tudni, hogy a mostanin is fogják-e használni ezt).
Mint ismert, II. Erzsébet szeptember 8-án halt meg nyári rezidenciáján, a skóciai Balmoral-kastélyban. Halála óta hivatalosan III. Károly az ország uralkodója, de a trónöröklés, a királyi hatalomátvétel folyamatát a jövő évi koronázás fogja végleg szentesíteni.
Károly király egyébként jövő májusban, 74 éves korával, a legidősebben megkoronázott brit uralkodó is lesz, ha megkoronázzák.
Korábban az 1831-ben megkoronázott IV. Vilmos volt a rekorder, akinek jó tíz évvel fiatalabban, 64 évesen helyezték a fejére a koronát.
The current St Edward's Crown was made for Charles II in 1661. The original crown was a holy relic kept at Westminster Abbey, Edward's burial place, until the regalia were either sold or melted down when Parliament abolished the monarchy in 1649, during the English Civil War. pic.twitter.com/mn4NbwuCNL
Crowds lining the route in St James’s Park watch on as @KingsTroopRHA make their way around the Queen Victoria Memorial ahead of Trooping the Colour. pic.twitter.com/EDzaoWoA8v
God Save The King. HM King Charles III becomes the first monarch in decades to ride on horseback during Trooping the Colour, His Majesty’s Official Birthday. pic.twitter.com/V4oLbvTPyW
The @rafredarrows bring the curtain down on a very special tri-service flypast above central London, the culmination of King Charles III's first Official Birthday Parade as monarch.
The current St Edward's Crown was made for Charles II in 1661. The original crown was a holy relic kept at Westminster Abbey, Edward's burial place, until the regalia were either sold or melted down when Parliament abolished the monarchy in 1649, during the English Civil War. pic.twitter.com/mn4NbwuCNL
Crowds lining the route in St James’s Park watch on as @KingsTroopRHA make their way around the Queen Victoria Memorial ahead of Trooping the Colour. pic.twitter.com/EDzaoWoA8v
God Save The King. HM King Charles III becomes the first monarch in decades to ride on horseback during Trooping the Colour, His Majesty’s Official Birthday. pic.twitter.com/V4oLbvTPyW
The @rafredarrows bring the curtain down on a very special tri-service flypast above central London, the culmination of King Charles III's first Official Birthday Parade as monarch.
A special moment for Their Majesties as they privately met His Holiness Pope Francis at the Vatican yesterday.
The King and Queen were deeply touched by The Pope’s kind remarks about their 20th wedding anniversary and honoured to be able to share their… pic.twitter.com/5WAZu9nN5q
2023. június 3-án tarthatják III. Károly brit király koronázását – írja Buckingham-palota közeli forrásokra hivatkozva a Bloomberg. Az udvar hivatalosan nem erősítette meg az értesülést, de egyre valószínűbb, hogy valóban nyár elején tartják a ceremóniát.
Az ünnepély dátumát várhatóan munkaszüneti nappá nyilvánítják majd, így alaposan át kell gondolni, mikorra érdemes azt kitűzni. Szintén jövő júniusban lesz a szeptember 8-án elhunyt II. Erzsébet koronázásának 70. évfordulója, emiatt elképzelhető, hogy a két neves eseményt közel tartják majd egymáshoz.
III. Károly anyja halálának pillanatában vált uralkodóvá, majd két nappal később a Trónutódlási Tanács hivatalosan is kikiáltotta őt. II. Erzsébet korábban elrendelte, hogy Kamilla – Károly második felesége – viselhesse a királynéi címet a korábbi szokások szerinti hercegné helyett.
Akárcsak a királynő temetésére, a koronázásra is hivatalos lehet számos állam vezetője és a brit arisztokrácia tagjai, annak ellenére, hogy ez a koronázás várhatóan lényegesen visszafogottabb esemény lesz, mint a 69 évvel ezelőtti. A Westminster-apátságban rendezendő koronázás során a csak ez alkalommal használt Szent Eduárd-koronát helyezik majd Károly fejére, de a helyszínt már a Birodalmi Állami Koronát viselve hagyhatja el.
"The moment I've been dreading. Try and keep going."
King Charles met with Prime Minister Liz Truss for the first time on Friday.
The monarch also told the PM that the crowds that greeted him and the Queen consort as they arrived at Buckingham Palace were “so touching”. pic.twitter.com/bg04i7bEOF
The current St Edward's Crown was made for Charles II in 1661. The original crown was a holy relic kept at Westminster Abbey, Edward's burial place, until the regalia were either sold or melted down when Parliament abolished the monarchy in 1649, during the English Civil War. pic.twitter.com/mn4NbwuCNL
Ukrainian tank crews have arrived in the UK to begin training for their continued fight against Russia.
The UK will provide Challenger 2 tanks to Ukraine alongside global partner nations - demonstrating the strength of support for Ukraine, internationally.#StandWithUkrainepic.twitter.com/OLKtllePzN
According to reports, Prince Harry and Meghan Markle have been evicted from Frogmore Cottage following the release of Spare.
The cottage was featured in their Netflix soap opera. Prior to moving in, their renovation cost the Sovereign Grant £ 2.4 million. pic.twitter.com/VHjhUdeNWc
It was a pleasure to take the first Ukrainian Challenger 2 MBT for a spin. Such tanks, supplied by the United Kingdom, have recently arrived in our country. These fantastic machines will soon begin their combat missions. Thank you, @RishiSunak, @BWallaceMP, and the ?? people. pic.twitter.com/zoCRmKdBnN
Crowds lining the route in St James’s Park watch on as @KingsTroopRHA make their way around the Queen Victoria Memorial ahead of Trooping the Colour. pic.twitter.com/EDzaoWoA8v
God Save The King. HM King Charles III becomes the first monarch in decades to ride on horseback during Trooping the Colour, His Majesty’s Official Birthday. pic.twitter.com/V4oLbvTPyW
The @rafredarrows bring the curtain down on a very special tri-service flypast above central London, the culmination of King Charles III's first Official Birthday Parade as monarch.
The UK has helped train 32,000 Ukrainian troops for their ongoing fight for freedom. The latest cohort of soldiers has left the UK to return to the frontline in time for Christmas.
This week their new friends in the UK Armed Forces held a Christmas celebration to wish them well. pic.twitter.com/u6xuPJL6Zs
Huge security issue as Larry the Downing St. cat shelters under Donald Trump’s limo ‘’the Beast’ & refuses to move. #TrumpinUKpic.twitter.com/i9w4B6w8FK
Five lions rescued from Ukraine have arrived at a new centre in Kent.
Today was the official opening at The Big Cat Sanctuary, joined by their ambassador Paul Hollywood and the Ukrainian Ambassador to the UK, General Valerii Zaluzhnyi.
A special moment for Their Majesties as they privately met His Holiness Pope Francis at the Vatican yesterday.
The King and Queen were deeply touched by The Pope’s kind remarks about their 20th wedding anniversary and honoured to be able to share their… pic.twitter.com/5WAZu9nN5q
From today, 1st August, Ninja Swords are officially banned across England and Wales. The final part of "Ronan’s Law" makes it illegal to sell, own or transport these dangerous weapons.