Array
(
[count_posts] => 4
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjcwNjA4NDt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30=
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 263840
[content] =>
A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet idén is folytatta hagyományát, és elindította a Közös Advent programsorozatot. 2015 óta minden évben összegyűlnek Beregszász főterén a város vezetői, valamint az egyházi és civil közösségek képviselői, hogy együtt ünnepeljék az adventi időszak kezdetét. Az első adventi vasárnapon, november 30-án megtartott gyertyagyújtási ünnepséget a PCS a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemmel közösen szervezte meg.

Ahogy az elmúlt években megszokhattuk, a város elöljárói, az egyházi és civil szervezetek képviselői, valamint számos beregszászi család gyűlt össze, hogy együtt gyújtsák meg az adventi koszorú első gyertyáját. A pandémia, majd a háborús és áramszünetes mindennapok sem törték meg ezt a hagyományt.


Az ünnepi alkalmat Berghauer Sándor, a Rákóczi Egyetem rektorhelyettese nyitotta meg gondolataival, aki arra emlékeztetett, hogy immár tíz éve gyűlik össze a beregszászi közösség advent első vasárnapján. Szavai szerint ez az évtized bizonyítja, hogy a közösség értékei, a béke, az együttérzés, a szolgálat és az egymás iránti felelősség ma is élnek és erősek. Hangsúlyozta, hogy a világ sokat változott az elmúlt években, mégis fontos, hogy a remény lángja ne halványuljon el. „Amikor közösen gyújtjuk meg ezt a gyertyát, azt üzenjük egymásnak és a világnak, hogy a remény nem halványulhat el” – fogalmazott. Zárásként békét és megújulást kívánt a közösségnek az adventi hetekre: „Legyen ez az időszak mindannyiunk számára a hit, a remény és a szeretet megerősödésének ideje.”

Buczkó István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának vezető konzulja beszédében arról szólt, hogy advent első gyertyája – a hit gyertyája – olyan apró fény, amely bizonytalan időkben is képes utat mutatni. Hangsúlyozta, hogy a gyertyaláng egyszerre jelképezi a reményt, a belső békét és azt a bizalmat, hogy a sötétséget mindig követi a világosság. Kiemelte, hogy az ünnep lényege a lelassulás, az egymás felé fordulás és az a belső készenlét, amelyben a szeretet és a megújulás helyet találhat magának.

„Ez a gyertyaláng kicsi, de elég ahhoz, hogy fényt vigyen a sötétségbe, melegséget a lelkekbe, és bizakodást a hétköznapokba” – fogalmazott. Buczkó István reményét fejezte ki, hogy Ukrajnába mielőbb béke érkezik, és a kárpátaljai magyarság sorsa is jobbra fordul.

A köszöntők után Molnár Krisztina, a PCS koordinátora, Berghauer Sándor és Buczkó István közösen gyújtotta meg az adventi koszorú első, hitet szimbolizáló gyertyáját.

A gyertyagyújtás pillanata után a Nagyberegi Református Líceum dicsőítő csapatának énekei töltötték be a teret, majd a történelmi egyházak képviselői kérték Isten áldását a városra és a jelenlévők életére.

Molnár János római katolikus esperes-plébános az advent üzenetéről beszélt, hangsúlyozva, hogy a várakozás nem passzivitást jelent, hanem tudatos készületet a Krisztussal való találkozásra. Szent Pál szavait idézve arra buzdította a jelenlévőket, hogy a sötétség cselekedetei helyett a világosság útját válasszák. „Itt az óra, hogy fölébredjünk az álmunkból… vessük le hát a sötétség tetteit, és öltsük magunkra a világosság fegyvereit.” Kiemelte, hogy a keresztény ember feladata Krisztust „magára ölteni”, vagyis életét hozzá igazítani: „Keresztény várakozásunk célja, hogy Krisztust öltsük magunkra, hogy Krisztusban és Krisztussal éljünk. […] S akkor igazán fölkészült, és Istennek tetsző a mi készületünk és a mi várakozásunk” — mondta zárásul az esperes-plébános.

Marosi István görögkatolikus áldozópap szavaiban arra hívta fel a figyelmet, hogy az adventi gyertyák fénye bármilyen kicsi is, reményt ébreszt, és emlékeztet arra, hogy Krisztus születése erőt és felemelkedést hozhat a mindennapok gondjai között. Szavai szerint mindannyian hordozunk terheket, és „lehet, hogy nem azok vagyunk, akiknek fel kell emelni – lehet, hogy azok vagyunk, akiket fel kell emelni”. Reményét fejezte ki, hogy az idei karácsony valódi békét, erőt és boldogságot hoz majd minden család életébe.

Taracközi Ferenc református lelkész Ézsaiás próféciáját idézve beszélt az adventi időszak üzenetéről: arról, hogy Isten maga készíti az utat az ember felé, még akkor is, amikor a távolságok ember és ember, illetve ember és Isten között szakadéknyi nagyra nőnek. „Szakadékok és óriási hegyek vannak köztünk, de Isten szavára ezek semmivé tudnak válni” – mondta.

A szervezők felhívták a figyelmet arra, hogy jövő vasárnap a második adventi gyertyát a Beregszászi Polgármesteri Hivatal és a római katolikus egyházközség képviselői lobbantják majd lángra. Hangsúlyozták: advent minden vasárnapján szeretettel várják a város lakóit és az érdeklődőket Beregszász főterére.
(Kun Viktória/Kárpátalja hetilap)
[type] => post
[excerpt] => A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet idén is folytatta hagyományát, és elindította a Közös Advent programsorozatot. 2015 óta minden évben összegyűlnek Beregszász főterén a város vezetői, valamint az egyházi és civil közösségek képvise...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1764591060
[modified] => 1764598300
)
[title] => Újra felragyogott az első adventi gyertya Beregszászban
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=263840&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 263840
[uk] => 263890
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 263846
[image] => Array
(
[id] => 263846
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/img-5727.jpeg
[original_lng] => 705184
[original_w] => 1000
[original_h] => 750
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/img-5727-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/img-5727-300x225.jpeg
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/img-5727-768x576.jpeg
[width] => 768
[height] => 576
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/img-5727.jpeg
[width] => 1000
[height] => 750
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/img-5727.jpeg
[width] => 1000
[height] => 750
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/img-5727.jpeg
[width] => 1000
[height] => 750
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/img-5727.jpeg
[width] => 1000
[height] => 750
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1764591116:5
[_thumbnail_id] => 263846
[_edit_last] => 5
[views_count] => 835
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_222585cadec567c39c6381d51da61281] =>
[_oembed_time_222585cadec567c39c6381d51da61281] => 1764583866
[_oembed_c81c11f4f8887e980499f3dbb3babfd8] =>
[_oembed_time_c81c11f4f8887e980499f3dbb3babfd8] => 1764583866
[_oembed_11e791f4f6ef13f1dd8674a9a73e29ee] =>
[_oembed_time_11e791f4f6ef13f1dd8674a9a73e29ee] => 1764583866
[_oembed_59888d23e576ec294faadc72bc1ba379] =>
[_oembed_time_59888d23e576ec294faadc72bc1ba379] => 1764583866
[_algolia_sync] => 591037448000
[_oembed_ecac46a238025e8304dd681f7642cc35] =>
[_oembed_time_ecac46a238025e8304dd681f7642cc35] => 1764594695
[_oembed_6a7b9469742758168b016d10967a62ca] =>
[_oembed_time_6a7b9469742758168b016d10967a62ca] => 1764617537
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 23
[3] => 49
[4] => 31
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Fotók
[3] => Hírek
[4] => Kárpátalja
)
[tags] => Array
(
[0] => 77
[1] => 638348
[2] => 1479725
[3] => 29036
[4] => 706084
[5] => 2565573
[6] => 1241919
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Beregszász
[1] => Berghauer Sándor
[2] => Buczkó István
[3] => gyertyagyújtás
[4] => Közös Advent programsorozat
[5] => Molnár Krisztina
[6] => Pro Cultura Subcarpathica (PCS)
)
)
[1] => Array
(
[id] => 226417
[content] =>
A betlehemi békelángról lobbant fel az öröm gyertyája Beregszász adventi koszorúján advent harmadik vasárnapján.






A Közös Advent programsorozat keretében Beregszász központjában advent vasárnapjain hétről hétre a történelmi egyházak, különböző szervezetek és intézmények közösen gyújtják meg az aktuális gyertyát a Vérke-parti város adventi koszorúján. A harmadik gyertyagyújtó ünnepséget hagyományosan a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és a kárpátaljai görögkatolikus egyház szervezi, melyhez ezúttal csatlakozott a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség is.


A rendezvény kezdetén a beregdédai, batári, mezőgecsei, tiszacsomai, nevetlenfalui és beregszászi görögkatolikus egyházközségek, valamint az Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkollégium kórusai kántáltak és hívogatták a főtéren sétálókat.
Az adventi koszorú harmadik gyertyájának meggyújtása jelzi, hogy nemsokára itt a karácsony, megszületik a Megváltó. Ez a gyertya az örömet szimbolizálja, azt az örömet is, amelyre annyira várunk: a béke örömét, melynek megélését jelenleg beárnyékolja a háború és a szétszakított családok fájdalma. A harmadik gyertya azért is lobbanjon ma lángra, hogy Jézus születésének öröme és a béke mielőbb elérkezzen az emberek szívébe – fogalmazott Ferku Szilveszter, az ünnepség moderátora.

Demkó Ferenc, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye magyar ajkú hívekért felelős helynöke köszöntőjében arra a „dicsőséges titokra” hívta fel az egybegyűltek figyelmét, amelyről a görögkatolikusok a karácsonyi vecsernyén énekelnek: megújul a természet és az Isten emberré lesz. „Dicsőséges titok, hiszen olyan dolog történik, ami addig és azóta sem: az Isten olyanná válik, mint egy közülünk; aki a mi megváltásunkért jött, s így lehetünk megváltott gyermekei, az ő családja” – hangsúlyozta, majd az összetartozás jelentőségét kiemelve aláhúzta: az összetartozás érzése most, ebben a háborúkkal terhelt világban még erőteljesebbé kell váljon. „Isten karácsonyban azért jön el, hogy megújítsa a mi gondolkodásunkat és megerősítsen: nem hagyott magunkra, itt van velünk örömünkben, sikereinkben, s velünk van a félelmeinkben is. Isten velünk van itt, a téren is, és ott van mindazokkal, nemzetiségtől függetlenül, akik vele akarják elképzelni a jelent és rá akarják építeni a jövőt. Adj, Uram, békét a te népednek, világodnak, egyházaidnak, s ha elmúlik a karácsony, akkor az a karácsonyi érzés, hogy velünk az Isten, maradjon meg és kísérjen bennünket mindvégig” – kérte fohászában az esperes.

Sin József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke az adventi elcsendesedést, a visszatekintést emelte ki felszólalásában. „Advent a várakozás és az öröm jelképe, a szeretet és az összetartozás ideje. A hetente meggyújtott gyertyák jelzik: az Úr, a Megváltó közelebb kerül hozzánk minden egyes nappal. A mi feladatunk, hogy megőrizzük a szeretetben való hitünk, reményünk, a béke eljövetelének hitét. Ám ennek az időszaknak az örömteljes megélését háborúk keserítik, a szétszakított családok fájdalma, szeretteink távolléte vagy elvesztése. A ma meggyújtott gyertya azonban hozzon örömhírt számunkra: a Megváltó megszületésének beteljesedését” – szögezte le a KMKSZ alelnöke, emlékeztetve a jelenlévőket arra, hogy még a legsötétebb időben is mindig van remény. „A hit, a remény, az öröm és a szeretet gyertyafénye hozza el számunkra a megváltás ünnepét és békéjét” – jelentette ki Sin József, majd Babits Mihályt idézve hozzáfűzte: „… béke! béke! béke! béke már! Legyen vége már! Aki alszik, aludjon, aki él az éljen, a szegény hős pihenjen, szegény nép reméljen.”

Ünnepi köszöntőjében Popovics Pál, a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség elnöke felidézte a betlehemi békeláng történetét, s felvázolta azt is, hogyan jut el az apró láng a cserkészek közvetítésével minden évben Jézus születésének színhelyéről, a Születés Barlangjában égő örökmécsesből Bécsbe, ahonnan aztán tovább viszik szerte Európában, tovább adva nemcsak a lángot, de vele együtt a krisztusi szeretetnek, a békének az üzenetét is. „Ennek a folyamatnak van egy szabálya is: ha eljutott hozzánk, őrizzük és adjuk tovább másoknak is, legyünk közvetítői a krisztusi szeretetnek ezen a kis lángocskán keresztül. Vigyük el templomokba, polgármesteri hivatalokba, oktatási intézményekbe, gyermekotthonokba, idősek otthonába, családokhoz” – hangsúlyozta Popovics Pál.
![]()
A kárpátaljai cserkészek idén immár 35. alkalommal hozták el vidékünkre a betlehemi békelángot. Ezúttal a cserkészek egy csoportja Bécsből Budapestre vitte, ahonnan a beregszászi születésű Tanczár Gergely elvitte a határig, ahol Tominec Mihály, a Beregszászi Bendász István Cserkészcsapat parancsnoka vette át és hozta el Beregszász főterére. A békeláng átvételekor Mihályban megfogalmazódtak gondolatok, melyeket az ünnepségen osztott meg: „Krisztus a fény, amely nem ismer határokat, amely lerombolja az akadályokat, amely meglágyítja a szíveket és az embereknek békességet hoz; a kiapadhatatlan forrás, melyből nap mint nap meríthetünk, amely éltet. Ez a láng jelképezi ezt a fényt, a békét, Krisztust magát, a hitet, reményt, szeretet. Ezt vigyük otthonainkba és hirdessük, hogy Megváltónk született.”


E gondolatok után Demkó Ferenc, Sin József és Popovics Pál a betlehemi békelángról gyújtotta meg az adventi koszorú három gyertyáját.




A meghitt pillanatokat követően a rendezvény résztvevői – köztük a régió számos településéről érkezett cserkészek – átvehették a lángot, s hazavihették otthonaikba, ahonnan szenteste napjáig tovább adják másoknak is.




Az ünnepség végén a történelmi egyházak képviselői – Demkó Ferenc, Molnár János római katolikus esperes-plébános és Taracközi Ferenc református lelkipásztor – Isten áldását kérték a jelenlévők életére.
(CsA/Kárpátalja hetilap)
[type] => post
[excerpt] => A betlehemi békelángról lobbant fel az öröm gyertyája Beregszász adventi koszorúján advent harmadik vasárnapján.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1734372840
[modified] => 1734384630
)
[title] => A betlehemi békelángról gyújtották meg az öröm gyertyáját Beregszász főterén
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=226417&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 226417
[uk] => 226591
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 226430
[image] => Array
(
[id] => 226430
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/dsc-5966-4k-scaled.jpg
[original_lng] => 744524
[original_w] => 2560
[original_h] => 1707
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/dsc-5966-4k-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/dsc-5966-4k-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/dsc-5966-4k-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/dsc-5966-4k-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/dsc-5966-4k-1536x1024.jpg
[width] => 1536
[height] => 1024
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/dsc-5966-4k-2048x1365.jpg
[width] => 2048
[height] => 1365
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/dsc-5966-4k-scaled.jpg
[width] => 2560
[height] => 1707
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1734435991:3
[_thumbnail_id] => 226430
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3569
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_a1189dab43bbaf79f63e305bf496ee65] =>
[_oembed_time_a1189dab43bbaf79f63e305bf496ee65] => 1734365647
[_oembed_d5c3a92d930453177871bc95d8007ea8] =>
[_oembed_time_d5c3a92d930453177871bc95d8007ea8] => 1734365647
[_oembed_5da7ed38b7183d11130b0038dafe1225] => {{unknown}}
[_oembed_6ed04c65368e9f9e4c0149b1ae6ef9d3] => {{unknown}}
[translation_required] => 2
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 1203086741001
[_oembed_e1274cbc361419ea61bc3dbd1375c144] =>
[_oembed_time_e1274cbc361419ea61bc3dbd1375c144] => 1762937846
[_oembed_a9dd509784883475c6bdc85fcfc3082e] =>
[_oembed_time_a9dd509784883475c6bdc85fcfc3082e] => 1763106110
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 23
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 854
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Fotók
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => vallás
)
[tags] => Array
(
[0] => 201
[1] => 29036
[2] => 706084
)
[tags_name] => Array
(
[0] => betlehemi láng
[1] => gyertyagyújtás
[2] => Közös Advent programsorozat
)
)
[2] => Array
(
[id] => 172857
[content] =>
A hit és a remény gyertyáit követően advent harmadik vasárnapján lángra lobbant az öröm gyertyája is Beregszász főterén.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet kezdeményezésére nyolc évvel ezelőtt elindított Közös Advent programsorozat keretében a Vérke-parti város központjában advent vasárnapjain hétről hétre más-más szervezetek gyújtják meg a történelmi egyházakkal közösen az aktuális gyertyát Beregszász adventi koszorúján. A harmadik gyertyagyújtó ünnepséget hagyományosan a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és a kárpátaljai görögkatolikus egyház szervezi.

Az, hogy ma meggyújtjuk az adventi koszorú harmadik gyertyáját arról tanúskodik, hogy a városban túlnyomórészt keresztény emberek élnek, akik őrzik a keresztény hagyományokat és tudják az élet valódi értékeit – fogalmazott beszédében Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke. „A közös öröm, a közös ünneplés az igazi öröm! Az emberek keresik az öröm forrását, s aki keresi, az meg is találja azt Jézus születésében” – emelte ki.

„Mi is az igazi öröm?” – tette fel a kérdést Sin József, így folytatva: „Amikor az első gyertyagyújtásra érkeztünk ide, útközben a rádiót hallgattam, s éppen egy olyan adás szólt, melyben óvodás gyerekeket kérdeztek meg arról, minek örülnének a legjobban, mit szeretnének karácsonyra? A legtöbbjük azt válaszolta, hogy a legnagyobb ajándék az lenne, ha az édesapjuk hazajönne; az lenne a legszebb karácsonyi ajándék, ha a család együtt lehetne” – ezzel nagyon sokan egyetértenek…

„Az öröm teljes megélését keserítik a háborúk és a szétszakadt családok fájdalmai. Úgy gondolom, hogy az a mi feladatunk és teendőnk ma itt, Ukrajnában, hogy megőrizzük advent fényét, s megőrizzük a szeretetben való hitünk reményét. Karácsony üzenete pedig az, hogy fel kell fognunk, milyen hatalmas az Istentől kapott szeretet. Legyen hát a békesség jelképe a gyertyaláng. Legyen a karácsonyunk csendes, mint szívünk dobbanása, békés, mint a hó hullása, szép, mint a gyertya ragyogása és örömteli, mint a gyermek kacagása” – zárta beszédét Sin József áldott és békés karácsonyt kívánva mindenkinek.


Marosi István görögkatolikus áldozópap a közösségi lét lélekerősítő erejét emelte ki: „Az, hogy együtt vagyunk, találkozunk, akár egy kézfogás, egy szempillantás, egy mosoly egymásra, az az ember lelkét erősebbé teszi” – húzta alá. „Ez az öröm vasárnapja, s ha az ember azt gondolná, hogy nincs okunk örömre; azonban a keresztény embernek van oka örömre, mert várjuk Krisztus születésének az ünnepét, s azt sem szabad elfelejteni, hogy az öröm elsősorban belső öröm, annak az érzése, hogy tudjuk: nem vagyunk egyedül, Isten velünk van, s ez az, ami a keresztény embernek a szívében és lelkében az örömet igazán értékessé és igazán élővé tudja tenni” – szögezte le Marosi István.

E gondolatokat követően Marosi István és Szabó Viktor görögkatolikus parochusok és Sin József elnök úr meggyújtották a várakozás harmadik gyertyáját, majd a történelmi egyházak jelen lévő képviselői – Marosi István atya, Molnár János római katolikus püspöki helynök és Csernyiga Gyula református lelkipásztor – Isten áldását kérték az egybegyűltek életére.


A rendezvényt igazán meghitté varázsolta az Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkollégium diákjainak, valamint a Beregszászi Görögkatolikus Egyházközség kórusának előadása.


Az adventi koszorú harmadik gyertyájának meggyújtása jelzi, hogy egyre közeledik a karácsony, a szeretet ünnepe. Az öröm teljes megélését azonban beárnyékolja a háború és a szétszakított családok fájdalma. Ez a gyertya éppen azért is lobbant lángra, hogy az öröm mihamarabb elérkezzen a szívekbe, s váljon a családok mindennapjainak meghatározó érzésévé.
(CsA/Kárpátalja hetilap)
[type] => post
[excerpt] => A hit és a remény gyertyáit követően advent harmadik vasárnapján lángra lobbant az öröm gyertyája is Beregszász főterén.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1702913400
[modified] => 1702916003
)
[title] => Az öröm gyertyája is lángra lobbant Beregszász adventi koszorúján
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=172857&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 172857
[uk] => 172915
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 172864
[image] => Array
(
[id] => 172864
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/dsc-4733-4k-scaled.jpg
[original_lng] => 944115
[original_w] => 2560
[original_h] => 1707
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/dsc-4733-4k-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/dsc-4733-4k-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/dsc-4733-4k-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/dsc-4733-4k-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/dsc-4733-4k-1536x1024.jpg
[width] => 1536
[height] => 1024
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/dsc-4733-4k-2048x1365.jpg
[width] => 2048
[height] => 1365
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/dsc-4733-4k-scaled.jpg
[width] => 2560
[height] => 1707
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1702918555:2
[_thumbnail_id] => 172864
[_edit_last] => 5
[views_count] => 4109
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_89ff5a7cbbb0a4932d31fb72d3d8a7a0] =>
[_oembed_time_89ff5a7cbbb0a4932d31fb72d3d8a7a0] => 1702905571
[_oembed_59b8fbc3813a240b3cd9ab2342926295] =>
[_oembed_time_59b8fbc3813a240b3cd9ab2342926295] => 1702905571
[_oembed_6973d7216bd16855a0eeb1a964d6887f] =>
[_oembed_time_6973d7216bd16855a0eeb1a964d6887f] => 1702906216
[_oembed_caab104e5ee3a634665e383ad45052c6] =>
[_oembed_time_caab104e5ee3a634665e383ad45052c6] => 1702906217
[translation_required] => 2
[translation_required_done] => 1
[_oembed_ec78b24775edc77c15596a51714d29ff] =>
[_oembed_time_ec78b24775edc77c15596a51714d29ff] => 1703093102
[_oembed_9f0fce1cb284dbbf6f8f33f8a5102b1a] =>
[_oembed_time_9f0fce1cb284dbbf6f8f33f8a5102b1a] => 1703235022
[_oembed_2e2626cf676f23dc3194c414d15e81ff] =>
[_oembed_time_2e2626cf676f23dc3194c414d15e81ff] => 1706175025
[_oembed_6c5c3b2fd7c111eda91344b3e546f924] =>
[_oembed_time_6c5c3b2fd7c111eda91344b3e546f924] => 1706175025
[_oembed_010bf4643501d1ce3ac762e9e1d3220f] =>
[_oembed_time_010bf4643501d1ce3ac762e9e1d3220f] => 1706873485
[_oembed_3553b716add65b10555cb6cd31e9a1d9] =>
[_oembed_time_3553b716add65b10555cb6cd31e9a1d9] => 1707594358
[_oembed_c9280b97c401f9a4d457720f5a697726] =>
[_oembed_time_c9280b97c401f9a4d457720f5a697726] => 1707594358
[_oembed_5e32079abe56b4003dac35a709c7bed2] =>
[_oembed_time_5e32079abe56b4003dac35a709c7bed2] => 1708768730
[_oembed_85ff1a2c95588a13414247d67fdf0b75] =>
[_oembed_time_85ff1a2c95588a13414247d67fdf0b75] => 1710078484
[_oembed_ff1ea63c6c98c60f8664692623e24e48] =>
[_oembed_time_ff1ea63c6c98c60f8664692623e24e48] => 1710078484
[_oembed_5fcc06778420edda7aa00ddd6c156d10] =>
[_oembed_time_5fcc06778420edda7aa00ddd6c156d10] => 1711275555
[_oembed_6177b40025e36efd9df2b8babd154fc0] =>
[_oembed_time_6177b40025e36efd9df2b8babd154fc0] => 1711275555
[_oembed_11bd3c60a97773a57f7d2639b7829f2c] =>
[_oembed_time_11bd3c60a97773a57f7d2639b7829f2c] => 1711275555
[_oembed_d2f881ea2f8b4743800dec95e683a0c0] =>
[_oembed_time_d2f881ea2f8b4743800dec95e683a0c0] => 1711275555
[_oembed_2027863da1dfff0307d1651a0e3a6c80] =>
[_oembed_time_2027863da1dfff0307d1651a0e3a6c80] => 1711316314
[_oembed_e0a3774200a65eb8f4449eb4e2bdb463] =>
[_oembed_time_e0a3774200a65eb8f4449eb4e2bdb463] => 1712132891
[_oembed_f88ae1b67d488103ccc71546de8613ef] =>
[_oembed_time_f88ae1b67d488103ccc71546de8613ef] => 1712132891
[_oembed_bd5e77354177aa0af1c4562b501869fe] =>
[_oembed_time_bd5e77354177aa0af1c4562b501869fe] => 1712132891
[_oembed_fbbf93096121beadd2c8491be2d7267d] =>
[_oembed_time_fbbf93096121beadd2c8491be2d7267d] => 1712227567
[_oembed_5edf608944d566e9f539f5bfa9d68566] =>
[_oembed_time_5edf608944d566e9f539f5bfa9d68566] => 1713346903
[_oembed_043d244610db3ac0ef639f1a2ccd72d0] =>
[_oembed_time_043d244610db3ac0ef639f1a2ccd72d0] => 1713346903
[_oembed_baea0d5102967f58389ef73bf931b26b] =>
[_oembed_time_baea0d5102967f58389ef73bf931b26b] => 1713346903
[_oembed_0536111e087861d0408014d3920ffaa3] =>
[_oembed_time_0536111e087861d0408014d3920ffaa3] => 1713350731
[_oembed_aa3e9ebc45ec1612783960cdc76dd1c4] =>
[_oembed_time_aa3e9ebc45ec1612783960cdc76dd1c4] => 1714212741
[_oembed_b831cf793c4dcbaf4e2e9150c91de2c2] => {{unknown}}
[_oembed_96d57f3c1544e290c1130f1e0c40e1a6] =>
[_oembed_time_96d57f3c1544e290c1130f1e0c40e1a6] => 1714810954
[_oembed_0571e8ac54ea7cb021d9ab3ee3d9ac3d] =>
[_oembed_time_0571e8ac54ea7cb021d9ab3ee3d9ac3d] => 1714810954
[_oembed_d04e70293856cb06dc73ea7015287b17] =>
[_oembed_time_d04e70293856cb06dc73ea7015287b17] => 1714810954
[_oembed_6d37a61ae72a2cef29d56788ac0a468b] =>
[_oembed_time_6d37a61ae72a2cef29d56788ac0a468b] => 1714810954
[_oembed_4d3068c621f121a678036c9fc590c501] =>
[_oembed_time_4d3068c621f121a678036c9fc590c501] => 1715324186
[_oembed_824ede91e51221df718aa05de08ae009] =>
[_oembed_time_824ede91e51221df718aa05de08ae009] => 1715324187
[_oembed_ef468792971717a5e2e99add11ba1c61] =>
[_oembed_time_ef468792971717a5e2e99add11ba1c61] => 1715678955
[_oembed_587d77263deb10fd1f5b412e3052f3bd] =>
[_oembed_time_587d77263deb10fd1f5b412e3052f3bd] => 1717310432
[_oembed_f5248ff3381bac46648167d18c940ca5] =>
[_oembed_time_f5248ff3381bac46648167d18c940ca5] => 1717310432
[_oembed_e6e60a13af7f65e783cbf25811eda6ba] =>
[_oembed_time_e6e60a13af7f65e783cbf25811eda6ba] => 1717310432
[_oembed_6a3de76e1d55510af79b56cfffb212c4] =>
[_oembed_time_6a3de76e1d55510af79b56cfffb212c4] => 1717310432
[_oembed_a652fffddb0034b33ca7f4e7049bb9f6] =>
[_oembed_time_a652fffddb0034b33ca7f4e7049bb9f6] => 1717310432
[_oembed_1a244f3367133e54ad561c37a52ab932] =>
[_oembed_time_1a244f3367133e54ad561c37a52ab932] => 1717310433
[_oembed_21a3572bc0503fb1716546d3e52a2f6d] =>
[_oembed_time_21a3572bc0503fb1716546d3e52a2f6d] => 1718121149
[_oembed_7cd4433b524cd34d1fb460fd26b01006] =>
[_oembed_time_7cd4433b524cd34d1fb460fd26b01006] => 1718714195
[_oembed_90142ef9c6f242248d7eb1d4a813249e] =>
[_oembed_time_90142ef9c6f242248d7eb1d4a813249e] => 1718809244
[_oembed_79f83570452ef797423f1a068723ca61] =>
[_oembed_time_79f83570452ef797423f1a068723ca61] => 1719508368
[_oembed_d72b1ce081741e961eba2a916e5befa0] =>
[_oembed_time_d72b1ce081741e961eba2a916e5befa0] => 1719508368
[_oembed_d918cfff9b3ccb30b3dca81975ba4fe5] =>
[_oembed_time_d918cfff9b3ccb30b3dca81975ba4fe5] => 1719508368
[_oembed_edba9445e429821d0fcf3c4c41f6e6a0] =>
[_oembed_time_edba9445e429821d0fcf3c4c41f6e6a0] => 1720340104
[_oembed_fb911e1fa5d4aa388bbace3dc0017293] =>
[_oembed_time_fb911e1fa5d4aa388bbace3dc0017293] => 1720340104
[_oembed_a2d1f0103ac9be461b472b88af8c527c] =>
[_oembed_time_a2d1f0103ac9be461b472b88af8c527c] => 1721227418
[_oembed_3e7d510eaf34917c760f706d85727518] =>
[_oembed_time_3e7d510eaf34917c760f706d85727518] => 1721560103
[_oembed_bb36ba10baeafb6ea8dfcbc0d2e8e276] =>
[_oembed_time_bb36ba10baeafb6ea8dfcbc0d2e8e276] => 1722327910
[_oembed_58b4d4dc294301cf4782c8b052f56a21] =>
[_oembed_time_58b4d4dc294301cf4782c8b052f56a21] => 1722327911
[_oembed_d64b6cc1d6e080dffd2d90819317d8d0] =>
[_oembed_time_d64b6cc1d6e080dffd2d90819317d8d0] => 1723635904
[_oembed_878107462a6220f60c95eb230e6ab74a] =>
[_oembed_time_878107462a6220f60c95eb230e6ab74a] => 1725786056
[_oembed_0b9328a8da4d21dc71657eee77f0aec8] =>
[_oembed_time_0b9328a8da4d21dc71657eee77f0aec8] => 1725786056
[_oembed_a9d9374fa07fad981a2c15de95776e9a] =>
[_oembed_time_a9d9374fa07fad981a2c15de95776e9a] => 1725786056
[_oembed_1a4dcf02a24b903bdfd80adee6a0d510] =>
[_oembed_time_1a4dcf02a24b903bdfd80adee6a0d510] => 1726164985
[_oembed_603e657a4091f24f2cecd5c91fd6b5f7] =>
[_oembed_time_603e657a4091f24f2cecd5c91fd6b5f7] => 1726164985
[_oembed_ef4966fa0acb89574f7495c5cca2027d] =>
[_oembed_time_ef4966fa0acb89574f7495c5cca2027d] => 1726164985
[_oembed_6039df369bdc95302378526b4178ff95] =>
[_oembed_time_6039df369bdc95302378526b4178ff95] => 1726406946
[_oembed_f97970db7431600ac6b6f5c0f11ff552] =>
[_oembed_time_f97970db7431600ac6b6f5c0f11ff552] => 1727860357
[_oembed_92e837de118f348371da3dd4d8145fe5] =>
[_oembed_time_92e837de118f348371da3dd4d8145fe5] => 1727860357
[_oembed_db4821c5a10b1481263eaf9d9a086a14] =>
[_oembed_time_db4821c5a10b1481263eaf9d9a086a14] => 1727860357
[_oembed_a1189dab43bbaf79f63e305bf496ee65] =>
[_oembed_time_a1189dab43bbaf79f63e305bf496ee65] => 1730468533
[_oembed_d5c3a92d930453177871bc95d8007ea8] =>
[_oembed_time_d5c3a92d930453177871bc95d8007ea8] => 1730468533
[_oembed_3556318ccb7233fb3165f1b67d67ea37] =>
[_oembed_time_3556318ccb7233fb3165f1b67d67ea37] => 1731763278
[_oembed_3613c1f8e02f7f23f1c21ff01ffd4449] =>
[_oembed_time_3613c1f8e02f7f23f1c21ff01ffd4449] => 1731763278
[_oembed_3832d32319e5ea5c6f519b8bc2728df2] =>
[_oembed_time_3832d32319e5ea5c6f519b8bc2728df2] => 1731763278
[_oembed_e791f77c0b8515c1fac6dc675ae22f3d] =>
[_oembed_time_e791f77c0b8515c1fac6dc675ae22f3d] => 1732003567
[_oembed_2830fb9a4c7871a25a4000f47944cb33] =>
[_oembed_time_2830fb9a4c7871a25a4000f47944cb33] => 1732462182
[_oembed_b0c6f78117653932160855da0bcd6d0d] =>
[_oembed_time_b0c6f78117653932160855da0bcd6d0d] => 1733786197
[_oembed_3674b55ff2050fc00bffb3b5c6214866] =>
[_oembed_time_3674b55ff2050fc00bffb3b5c6214866] => 1733815697
[_oembed_cb0461ce21884807f918dfa4fa70b459] =>
[_oembed_time_cb0461ce21884807f918dfa4fa70b459] => 1733815697
[_oembed_790fa2dfb65f62898b27e628934441f0] =>
[_oembed_time_790fa2dfb65f62898b27e628934441f0] => 1734029352
[_oembed_47f03ce599fcb650f3097a9826409a73] =>
[_oembed_time_47f03ce599fcb650f3097a9826409a73] => 1734029352
[_oembed_9205772848c8bfff95baf8ecfe44160e] =>
[_oembed_time_9205772848c8bfff95baf8ecfe44160e] => 1734029352
[_oembed_c8b5200f8b52f27a5823884419a425ff] =>
[_oembed_time_c8b5200f8b52f27a5823884419a425ff] => 1734172914
[_oembed_226dfd23ad9b77e5a1b9fd643a54c438] =>
[_oembed_time_226dfd23ad9b77e5a1b9fd643a54c438] => 1734252603
[_oembed_a2ac40efbe50d1b09cd743947643b768] =>
[_oembed_time_a2ac40efbe50d1b09cd743947643b768] => 1735675779
[_oembed_9a52d25f9411dcc9162293335054c174] =>
[_oembed_time_9a52d25f9411dcc9162293335054c174] => 1735675780
[_oembed_3552286bc97f9c754121fe3acb74a272] =>
[_oembed_time_3552286bc97f9c754121fe3acb74a272] => 1735675780
[_oembed_3dc8d6262607452305892da27ba83c95] =>
[_oembed_time_3dc8d6262607452305892da27ba83c95] => 1735675780
[_oembed_adcda3734c980c3117b932bac18f0cd9] =>
[_oembed_time_adcda3734c980c3117b932bac18f0cd9] => 1735675780
[_oembed_8982a2881ec8bf96cae4a981b7c045f6] =>
[_oembed_time_8982a2881ec8bf96cae4a981b7c045f6] => 1735675780
[_oembed_0837033d43c6e925bfa3618617fbe79e] =>
[_oembed_time_0837033d43c6e925bfa3618617fbe79e] => 1738135311
[_oembed_1d3ebb487710dcff80feadfcd7503b24] =>
[_oembed_time_1d3ebb487710dcff80feadfcd7503b24] => 1738135312
[_oembed_e7d835a21153d185fa7181ccc1baf66f] =>
[_oembed_time_e7d835a21153d185fa7181ccc1baf66f] => 1738230197
[_oembed_698a3735b6b80a49e177bb8ebc41a450] =>
[_oembed_time_698a3735b6b80a49e177bb8ebc41a450] => 1738230197
[_oembed_a612cd3c511214aeea744648ef561a32] =>
[_oembed_time_a612cd3c511214aeea744648ef561a32] => 1738230197
[_oembed_2b0652d459f39b38cf3a07d6d98f04d1] =>
[_oembed_time_2b0652d459f39b38cf3a07d6d98f04d1] => 1738230197
[_oembed_c2f1b3b90a0edd75778389aeccc62d33] =>
[_oembed_time_c2f1b3b90a0edd75778389aeccc62d33] => 1739183754
[_oembed_eee07ca78204e4973cf85343a6aab081] =>
[_oembed_time_eee07ca78204e4973cf85343a6aab081] => 1740226027
[_oembed_67b2918476f58f641b6be9526c395d78] =>
[_oembed_time_67b2918476f58f641b6be9526c395d78] => 1740226027
[_oembed_d44754e5567cf291ba90db45898745fa] =>
[_oembed_time_d44754e5567cf291ba90db45898745fa] => 1743337986
[_oembed_265a46e9b90a980b2fa5d0ed4d3bfdc0] =>
[_oembed_time_265a46e9b90a980b2fa5d0ed4d3bfdc0] => 1743337986
[_oembed_8c01661365c39488c3738aa1054fc196] =>
[_oembed_time_8c01661365c39488c3738aa1054fc196] => 1743337986
[_oembed_17f19085e28687041b58ae95f1dee987] =>
[_oembed_time_17f19085e28687041b58ae95f1dee987] => 1743337986
[_oembed_938fd113915f1a9049e74535a84278be] =>
[_oembed_time_938fd113915f1a9049e74535a84278be] => 1743426573
[_oembed_dfd00a2c812121227970cc2de4e90dd5] =>
[_oembed_time_dfd00a2c812121227970cc2de4e90dd5] => 1743771446
[_algolia_sync] => 508427572000
[_oembed_c5aa250517db36044bf34e4f647db127] =>
[_oembed_time_c5aa250517db36044bf34e4f647db127] => 1744215470
[_oembed_c28c59bcb5c0140c7445a7a104bb4cfc] =>
[_oembed_time_c28c59bcb5c0140c7445a7a104bb4cfc] => 1747386047
[_oembed_2a006b147d34daa23acf739aff2d7d50] =>
[_oembed_time_2a006b147d34daa23acf739aff2d7d50] => 1747386048
[_oembed_fc72496835ac29fb9e75cd3cbc1e2f30] =>
[_oembed_time_fc72496835ac29fb9e75cd3cbc1e2f30] => 1747724006
[_oembed_e982d0ab4459f314466e36e4ff16037d] =>
[_oembed_time_e982d0ab4459f314466e36e4ff16037d] => 1747724006
[_oembed_7c9606266b7341159966c5b980fbe9f3] =>
[_oembed_time_7c9606266b7341159966c5b980fbe9f3] => 1749027918
[_oembed_6f026fe69e30226c0f8bf62660a087c1] =>
[_oembed_time_6f026fe69e30226c0f8bf62660a087c1] => 1749027918
[_oembed_bde3e8fd5bc21de720349080133dd6ed] =>
[_oembed_time_bde3e8fd5bc21de720349080133dd6ed] => 1749027918
[_oembed_36ea0d60ce1d7523a3e2f3538b0047eb] =>
[_oembed_time_36ea0d60ce1d7523a3e2f3538b0047eb] => 1749218786
[_oembed_5e7e098590559e08f5ba447ccdaa46b0] =>
[_oembed_time_5e7e098590559e08f5ba447ccdaa46b0] => 1749626496
[_oembed_0b2565e4c95009229e151999bffb8b14] =>
[_oembed_time_0b2565e4c95009229e151999bffb8b14] => 1751703994
[_oembed_8bb0aa64f82001ff0e589a9ee9a94a30] =>
[_oembed_time_8bb0aa64f82001ff0e589a9ee9a94a30] => 1754062094
[_oembed_8e372ace6ecee0700bc47d7a6b3ff632] =>
[_oembed_time_8e372ace6ecee0700bc47d7a6b3ff632] => 1754062094
[_oembed_7a04051688a26358d81d9c89ec8028a7] =>
[_oembed_time_7a04051688a26358d81d9c89ec8028a7] => 1754062094
[_oembed_1da862c57ffb7776993582abb0678e61] =>
[_oembed_time_1da862c57ffb7776993582abb0678e61] => 1754062094
[_oembed_ac7374942e3b085d83d04f9dcde5cc5c] =>
[_oembed_time_ac7374942e3b085d83d04f9dcde5cc5c] => 1756648207
[_oembed_9a622a9c46a5e1197968a708eef7a046] =>
[_oembed_time_9a622a9c46a5e1197968a708eef7a046] => 1756909729
[_oembed_31e3a86dbd002dbdf81737d12f3877aa] =>
[_oembed_time_31e3a86dbd002dbdf81737d12f3877aa] => 1756909730
[_oembed_7c427f3115798c5e761aaed74e0d9e68] =>
[_oembed_time_7c427f3115798c5e761aaed74e0d9e68] => 1756909730
[_oembed_84f8a11bc941696260f0d65c40c2fc02] =>
[_oembed_time_84f8a11bc941696260f0d65c40c2fc02] => 1756909730
[_oembed_5bdaa9c60978e0d789221f2ed16452d6] =>
[_oembed_time_5bdaa9c60978e0d789221f2ed16452d6] => 1757422363
[_oembed_61a72bf78d8ece942b2dd28071be7e8f] =>
[_oembed_time_61a72bf78d8ece942b2dd28071be7e8f] => 1758788165
[_oembed_53d1a96c8da141c43f7de2f401fc63c5] =>
[_oembed_time_53d1a96c8da141c43f7de2f401fc63c5] => 1758788165
[_oembed_4818fc00554ace91c31b8d5940fff153] =>
[_oembed_time_4818fc00554ace91c31b8d5940fff153] => 1758788165
[_oembed_41939ad7d04f11d69832fab36e63e5ce] =>
[_oembed_time_41939ad7d04f11d69832fab36e63e5ce] => 1759174928
[_oembed_18f8b15da7f473bf430445019f4effc7] =>
[_oembed_time_18f8b15da7f473bf430445019f4effc7] => 1759174928
[_oembed_ff40355f0bb2d0039c5e0baedb6f3900] =>
[_oembed_time_ff40355f0bb2d0039c5e0baedb6f3900] => 1759174928
[_oembed_216ca3a522b4f4028d6e01c5acafd550] =>
[_oembed_time_216ca3a522b4f4028d6e01c5acafd550] => 1759174928
[_oembed_6e38f2c5a4b51b63a5268b876c901248] =>
[_oembed_time_6e38f2c5a4b51b63a5268b876c901248] => 1759174928
[_oembed_33125ddf1cc3cfcaaeaaf8d57233f10b] =>
[_oembed_time_33125ddf1cc3cfcaaeaaf8d57233f10b] => 1759174928
[_oembed_2a557f8b42cde8eb365da5a0fc9a59d6] =>
[_oembed_time_2a557f8b42cde8eb365da5a0fc9a59d6] => 1759764321
[_oembed_ae070a57f18da41f7c942d137839f9ec] =>
[_oembed_time_ae070a57f18da41f7c942d137839f9ec] => 1760610667
[_oembed_55d939f99c55d79089f0ae30533dcdbd] =>
[_oembed_time_55d939f99c55d79089f0ae30533dcdbd] => 1760610667
[_oembed_c4fbf0b91b42011610d3bf9ce1e7ea79] =>
[_oembed_time_c4fbf0b91b42011610d3bf9ce1e7ea79] => 1760610667
[_oembed_385f1c3ea936fb5dc80632c391a3d4e2] =>
[_oembed_time_385f1c3ea936fb5dc80632c391a3d4e2] => 1760610668
[_oembed_ee06c45420ed0edd36413199eee204ae] =>
[_oembed_time_ee06c45420ed0edd36413199eee204ae] => 1762527506
[_oembed_a9dd509784883475c6bdc85fcfc3082e] =>
[_oembed_time_a9dd509784883475c6bdc85fcfc3082e] => 1762527507
[_oembed_e1274cbc361419ea61bc3dbd1375c144] =>
[_oembed_time_e1274cbc361419ea61bc3dbd1375c144] => 1762527507
[_oembed_462507b4e2e756ef6fc646c4742cf4bc] =>
[_oembed_time_462507b4e2e756ef6fc646c4742cf4bc] => 1762527507
[_oembed_3d1a4a3c2dceab4ab60c03b89dffdafd] =>
[_oembed_time_3d1a4a3c2dceab4ab60c03b89dffdafd] => 1762527507
[_oembed_9fde75db3b3ff3fd1f9ddee1b026ad0a] =>
[_oembed_time_9fde75db3b3ff3fd1f9ddee1b026ad0a] => 1762527507
[_oembed_6783273fc3e651c4de3806f85a959ad3] =>
[_oembed_time_6783273fc3e651c4de3806f85a959ad3] => 1762527507
[_oembed_ce9bb0e4f8b6bd43d44750886a1db812] =>
[_oembed_time_ce9bb0e4f8b6bd43d44750886a1db812] => 1762527507
[_oembed_abab1829f19d1f58501a684c0c5dc903] =>
[_oembed_time_abab1829f19d1f58501a684c0c5dc903] => 1763200086
[_oembed_59888d23e576ec294faadc72bc1ba379] =>
[_oembed_time_59888d23e576ec294faadc72bc1ba379] => 1763659146
[_oembed_6a7b9469742758168b016d10967a62ca] =>
[_oembed_time_6a7b9469742758168b016d10967a62ca] => 1764752215
[_oembed_ecac46a238025e8304dd681f7642cc35] =>
[_oembed_time_ecac46a238025e8304dd681f7642cc35] => 1764752215
[_oembed_222585cadec567c39c6381d51da61281] =>
[_oembed_time_222585cadec567c39c6381d51da61281] => 1764752215
[_oembed_c81c11f4f8887e980499f3dbb3babfd8] =>
[_oembed_time_c81c11f4f8887e980499f3dbb3babfd8] => 1764752215
[_oembed_11e791f4f6ef13f1dd8674a9a73e29ee] =>
[_oembed_time_11e791f4f6ef13f1dd8674a9a73e29ee] => 1764752215
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 23
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 854
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Fotók
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => vallás
)
[tags] => Array
(
[0] => 77
[1] => 29036
[2] => 706084
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Beregszász
[1] => gyertyagyújtás
[2] => Közös Advent programsorozat
)
)
[3] => Array
(
[id] => 172049
[content] =>
A Beregszászi Polgármesteri Hivatal valamint a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség szervezésében meggyújtották az adventi koszorú második gyertyáját december 10-én a város főterén. A rendezvényt a Közös Advent programsorozat keretén belül szervezték meg. A második gyertya a remény jelképe, ezért mind a szónokok, mind az egyházak képviselői a remény jelentőségét emelték ki ezen az alkalmon. Babják Zoltán, Beregszász polgármestere beszédében kiemelte, hogy a jelen helyzet megpróbáltatásai mellett csak a reménybe vetett hitbe való kapaszkodás adhat erőt a kihívásokkal teli életünkben. Az egyházi képviselők áldásukat adták a rendezvényre, bátorítva a jelenlévőket arra, hogy készítsék az utat a Megváltó számára. Ezt követően Babják Zoltán és Molnár János, a római katolikus egyházközség plébánosa meggyújtották az adventi koszorún a második gyertyát. A rendezvény végén a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola tanári kara lépett fel. Az adventi koszorú harmadik gyertyáját december 17-én gyújtják meg. A szervezők szeretettel várnak mindenkit a Közös Advent rendezvényeire.
[type] => post
[excerpt] => A Beregszászi Polgármesteri Hivatal valamint a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség szervezésében meggyújtották az adventi koszorú második gyertyáját december 10-én a város főterén. A rendezvényt a Közös Advent programsorozat keretén belül sze...
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1702307820
[modified] => 1702307431
)
[title] => A második gyertya is meggyúlt Beregszász adventi koszorúján (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=172049&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 172049
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 172050
[image] => Array
(
[id] => 172050
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/nevtelen-17.jpg
[original_lng] => 147287
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/nevtelen-17-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/nevtelen-17-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/nevtelen-17-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/nevtelen-17-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/nevtelen-17.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/nevtelen-17.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/nevtelen-17.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1702300232:14
[_oembed_89ff5a7cbbb0a4932d31fb72d3d8a7a0] =>
[_oembed_time_89ff5a7cbbb0a4932d31fb72d3d8a7a0] => 1702299643
[_thumbnail_id] => 172050
[_edit_last] => 14
[views_count] => 2393
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_ff1dd95889828b5663da42edbde986b3] =>
[_oembed_time_ff1dd95889828b5663da42edbde986b3] => 1702300627
[_oembed_3d72977900b80e73bb1faa7222c1dbd6] =>
[_oembed_time_3d72977900b80e73bb1faa7222c1dbd6] => 1702300627
[_oembed_59b8fbc3813a240b3cd9ab2342926295] =>
[_oembed_time_59b8fbc3813a240b3cd9ab2342926295] => 1702300627
[_oembed_4bc9e63e36930628ec2b1a926152170b] =>
[_oembed_time_4bc9e63e36930628ec2b1a926152170b] => 1702300627
[_oembed_ec78b24775edc77c15596a51714d29ff] =>
[_oembed_time_ec78b24775edc77c15596a51714d29ff] => 1703612947
[_oembed_6973d7216bd16855a0eeb1a964d6887f] =>
[_oembed_time_6973d7216bd16855a0eeb1a964d6887f] => 1703612947
[_oembed_caab104e5ee3a634665e383ad45052c6] =>
[_oembed_time_caab104e5ee3a634665e383ad45052c6] => 1703767969
[_oembed_9f0fce1cb284dbbf6f8f33f8a5102b1a] =>
[_oembed_time_9f0fce1cb284dbbf6f8f33f8a5102b1a] => 1704129040
[_oembed_6c5c3b2fd7c111eda91344b3e546f924] =>
[_oembed_time_6c5c3b2fd7c111eda91344b3e546f924] => 1706281453
[_oembed_010bf4643501d1ce3ac762e9e1d3220f] =>
[_oembed_time_010bf4643501d1ce3ac762e9e1d3220f] => 1706871404
[_oembed_bfad622fa571abbfebe5b72ef9e355c6] =>
[_oembed_time_bfad622fa571abbfebe5b72ef9e355c6] => 1706871404
[_oembed_2e2626cf676f23dc3194c414d15e81ff] =>
[_oembed_time_2e2626cf676f23dc3194c414d15e81ff] => 1706871405
[_oembed_3553b716add65b10555cb6cd31e9a1d9] =>
[_oembed_time_3553b716add65b10555cb6cd31e9a1d9] => 1708111758
[_oembed_f32894ba38d405e23d86e589522f52b8] =>
[_oembed_time_f32894ba38d405e23d86e589522f52b8] => 1708111758
[_oembed_c9280b97c401f9a4d457720f5a697726] =>
[_oembed_time_c9280b97c401f9a4d457720f5a697726] => 1708111758
[_oembed_5e32079abe56b4003dac35a709c7bed2] =>
[_oembed_time_5e32079abe56b4003dac35a709c7bed2] => 1709035941
[_oembed_ff1ea63c6c98c60f8664692623e24e48] =>
[_oembed_time_ff1ea63c6c98c60f8664692623e24e48] => 1709111264
[_oembed_d2f881ea2f8b4743800dec95e683a0c0] =>
[_oembed_time_d2f881ea2f8b4743800dec95e683a0c0] => 1710768545
[_oembed_f3a8b1be004f5042349768009caca6fa] =>
[_oembed_time_f3a8b1be004f5042349768009caca6fa] => 1710768545
[_oembed_cd43825b7ea89df8c3f12d1c34e310e9] =>
[_oembed_time_cd43825b7ea89df8c3f12d1c34e310e9] => 1710768545
[_oembed_bd5e77354177aa0af1c4562b501869fe] =>
[_oembed_time_bd5e77354177aa0af1c4562b501869fe] => 1711702337
[_oembed_2027863da1dfff0307d1651a0e3a6c80] =>
[_oembed_time_2027863da1dfff0307d1651a0e3a6c80] => 1711702337
[_oembed_5fcc06778420edda7aa00ddd6c156d10] =>
[_oembed_time_5fcc06778420edda7aa00ddd6c156d10] => 1711702337
[_oembed_6177b40025e36efd9df2b8babd154fc0] =>
[_oembed_time_6177b40025e36efd9df2b8babd154fc0] => 1711702337
[_oembed_fbbf93096121beadd2c8491be2d7267d] =>
[_oembed_time_fbbf93096121beadd2c8491be2d7267d] => 1712684628
[_oembed_e0a3774200a65eb8f4449eb4e2bdb463] =>
[_oembed_time_e0a3774200a65eb8f4449eb4e2bdb463] => 1712684628
[_oembed_f88ae1b67d488103ccc71546de8613ef] =>
[_oembed_time_f88ae1b67d488103ccc71546de8613ef] => 1712684629
[_oembed_5de9535fe56e97bda67ea764cca222e2] =>
[_oembed_time_5de9535fe56e97bda67ea764cca222e2] => 1713507910
[_oembed_0536111e087861d0408014d3920ffaa3] =>
[_oembed_time_0536111e087861d0408014d3920ffaa3] => 1713507910
[_oembed_5edf608944d566e9f539f5bfa9d68566] =>
[_oembed_time_5edf608944d566e9f539f5bfa9d68566] => 1713507911
[_oembed_043d244610db3ac0ef639f1a2ccd72d0] =>
[_oembed_time_043d244610db3ac0ef639f1a2ccd72d0] => 1713507911
[_oembed_baea0d5102967f58389ef73bf931b26b] =>
[_oembed_time_baea0d5102967f58389ef73bf931b26b] => 1713507911
[_oembed_96d57f3c1544e290c1130f1e0c40e1a6] =>
[_oembed_time_96d57f3c1544e290c1130f1e0c40e1a6] => 1714590558
[_oembed_0571e8ac54ea7cb021d9ab3ee3d9ac3d] =>
[_oembed_time_0571e8ac54ea7cb021d9ab3ee3d9ac3d] => 1714590559
[_oembed_d04e70293856cb06dc73ea7015287b17] =>
[_oembed_time_d04e70293856cb06dc73ea7015287b17] => 1714590559
[_oembed_6d37a61ae72a2cef29d56788ac0a468b] =>
[_oembed_time_6d37a61ae72a2cef29d56788ac0a468b] => 1714590559
[_oembed_aa3e9ebc45ec1612783960cdc76dd1c4] =>
[_oembed_time_aa3e9ebc45ec1612783960cdc76dd1c4] => 1714590559
[_oembed_b831cf793c4dcbaf4e2e9150c91de2c2] => {{unknown}}
[_oembed_ef468792971717a5e2e99add11ba1c61] =>
[_oembed_time_ef468792971717a5e2e99add11ba1c61] => 1716377242
[_oembed_4d3068c621f121a678036c9fc590c501] =>
[_oembed_time_4d3068c621f121a678036c9fc590c501] => 1716377243
[_oembed_824ede91e51221df718aa05de08ae009] =>
[_oembed_time_824ede91e51221df718aa05de08ae009] => 1716377243
[_oembed_1a244f3367133e54ad561c37a52ab932] =>
[_oembed_time_1a244f3367133e54ad561c37a52ab932] => 1717151448
[_oembed_587d77263deb10fd1f5b412e3052f3bd] =>
[_oembed_time_587d77263deb10fd1f5b412e3052f3bd] => 1717950499
[_oembed_f5248ff3381bac46648167d18c940ca5] =>
[_oembed_time_f5248ff3381bac46648167d18c940ca5] => 1717950500
[_oembed_e6e60a13af7f65e783cbf25811eda6ba] =>
[_oembed_time_e6e60a13af7f65e783cbf25811eda6ba] => 1717950500
[_oembed_6a3de76e1d55510af79b56cfffb212c4] =>
[_oembed_time_6a3de76e1d55510af79b56cfffb212c4] => 1717950500
[_oembed_21a3572bc0503fb1716546d3e52a2f6d] =>
[_oembed_time_21a3572bc0503fb1716546d3e52a2f6d] => 1718091778
[_oembed_7cd4433b524cd34d1fb460fd26b01006] =>
[_oembed_time_7cd4433b524cd34d1fb460fd26b01006] => 1718878211
[_oembed_6ed04c65368e9f9e4c0149b1ae6ef9d3] => {{unknown}}
[_oembed_edba9445e429821d0fcf3c4c41f6e6a0] =>
[_oembed_time_edba9445e429821d0fcf3c4c41f6e6a0] => 1720100514
[_oembed_79f83570452ef797423f1a068723ca61] =>
[_oembed_time_79f83570452ef797423f1a068723ca61] => 1720100514
[_oembed_fb911e1fa5d4aa388bbace3dc0017293] =>
[_oembed_time_fb911e1fa5d4aa388bbace3dc0017293] => 1720100514
[_oembed_d72b1ce081741e961eba2a916e5befa0] =>
[_oembed_time_d72b1ce081741e961eba2a916e5befa0] => 1720100514
[_oembed_e2462db8df1e651b3944de8237f07d2a] =>
[_oembed_time_e2462db8df1e651b3944de8237f07d2a] => 1720955241
[_oembed_00fb131755f7f9212520f573b9e52c2f] =>
[_oembed_time_00fb131755f7f9212520f573b9e52c2f] => 1720955241
[_oembed_a2d1f0103ac9be461b472b88af8c527c] =>
[_oembed_time_a2d1f0103ac9be461b472b88af8c527c] => 1721367643
[_oembed_c9532961aec939a3f5cd22701d768f45] =>
[_oembed_time_c9532961aec939a3f5cd22701d768f45] => 1721593826
[_oembed_bb36ba10baeafb6ea8dfcbc0d2e8e276] =>
[_oembed_time_bb36ba10baeafb6ea8dfcbc0d2e8e276] => 1722632018
[_oembed_58b4d4dc294301cf4782c8b052f56a21] =>
[_oembed_time_58b4d4dc294301cf4782c8b052f56a21] => 1722632018
[_oembed_ef4966fa0acb89574f7495c5cca2027d] =>
[_oembed_time_ef4966fa0acb89574f7495c5cca2027d] => 1725103113
[_oembed_0b9328a8da4d21dc71657eee77f0aec8] =>
[_oembed_time_0b9328a8da4d21dc71657eee77f0aec8] => 1725103113
[_oembed_a9d9374fa07fad981a2c15de95776e9a] =>
[_oembed_time_a9d9374fa07fad981a2c15de95776e9a] => 1725103114
[_oembed_d64b6cc1d6e080dffd2d90819317d8d0] =>
[_oembed_time_d64b6cc1d6e080dffd2d90819317d8d0] => 1725103114
[_oembed_3efd7f320b418c091ae863a6b079f675] =>
[_oembed_time_3efd7f320b418c091ae863a6b079f675] => 1725103114
[_oembed_6039df369bdc95302378526b4178ff95] =>
[_oembed_time_6039df369bdc95302378526b4178ff95] => 1726408955
[_oembed_1a4dcf02a24b903bdfd80adee6a0d510] =>
[_oembed_time_1a4dcf02a24b903bdfd80adee6a0d510] => 1726408955
[_oembed_603e657a4091f24f2cecd5c91fd6b5f7] =>
[_oembed_time_603e657a4091f24f2cecd5c91fd6b5f7] => 1726408956
[_oembed_878107462a6220f60c95eb230e6ab74a] =>
[_oembed_time_878107462a6220f60c95eb230e6ab74a] => 1726408956
[_oembed_45ce68e41f3dd068ef28dc4b1b365924] =>
[_oembed_time_45ce68e41f3dd068ef28dc4b1b365924] => 1726595027
[_oembed_b327b832e143fd6446dd63a39275ff99] =>
[_oembed_time_b327b832e143fd6446dd63a39275ff99] => 1727263246
[_oembed_f97970db7431600ac6b6f5c0f11ff552] =>
[_oembed_time_f97970db7431600ac6b6f5c0f11ff552] => 1728801471
[_oembed_92e837de118f348371da3dd4d8145fe5] =>
[_oembed_time_92e837de118f348371da3dd4d8145fe5] => 1728801471
[_oembed_db4821c5a10b1481263eaf9d9a086a14] =>
[_oembed_time_db4821c5a10b1481263eaf9d9a086a14] => 1728801471
[_oembed_3e815fe67f760e6199754d34aa0c2f69] =>
[_oembed_time_3e815fe67f760e6199754d34aa0c2f69] => 1729287934
[_oembed_63390ee880fd1dcec1a6c6a702b4e17f] =>
[_oembed_time_63390ee880fd1dcec1a6c6a702b4e17f] => 1729758803
[_oembed_5a4f25d35789e9cf44227ba12f3d4430] =>
[_oembed_time_5a4f25d35789e9cf44227ba12f3d4430] => 1729758803
[_oembed_d5c3a92d930453177871bc95d8007ea8] =>
[_oembed_time_d5c3a92d930453177871bc95d8007ea8] => 1729758803
[_oembed_a1189dab43bbaf79f63e305bf496ee65] =>
[_oembed_time_a1189dab43bbaf79f63e305bf496ee65] => 1730465430
[_oembed_ef81ec09f68adbe106bfbe826397d14d] =>
[_oembed_time_ef81ec09f68adbe106bfbe826397d14d] => 1731570868
[_oembed_e4f31a330c35ffe1ffcc2013e2289150] =>
[_oembed_time_e4f31a330c35ffe1ffcc2013e2289150] => 1731570868
[_oembed_3556318ccb7233fb3165f1b67d67ea37] =>
[_oembed_time_3556318ccb7233fb3165f1b67d67ea37] => 1731938158
[_oembed_3613c1f8e02f7f23f1c21ff01ffd4449] =>
[_oembed_time_3613c1f8e02f7f23f1c21ff01ffd4449] => 1731938158
[_oembed_2830fb9a4c7871a25a4000f47944cb33] =>
[_oembed_time_2830fb9a4c7871a25a4000f47944cb33] => 1732564845
[_oembed_a8d5e5c1a215c18376e9e504824dd4b6] =>
[_oembed_time_a8d5e5c1a215c18376e9e504824dd4b6] => 1733040795
[_oembed_324b4b7a3c0e1ceec7ffbc42c0acf819] =>
[_oembed_time_324b4b7a3c0e1ceec7ffbc42c0acf819] => 1733040795
[_oembed_9d9a12abf103c4aac96a5b6a41d3d457] =>
[_oembed_time_9d9a12abf103c4aac96a5b6a41d3d457] => 1733040796
[_oembed_92e01851128d041c26de5b73ff1cfd68] =>
[_oembed_time_92e01851128d041c26de5b73ff1cfd68] => 1733040796
[_oembed_81e03091d9007c03b13df27fad72cce7] =>
[_oembed_time_81e03091d9007c03b13df27fad72cce7] => 1733040796
[_oembed_c8f2a94645f4e548e68edc50cd6842fc] =>
[_oembed_time_c8f2a94645f4e548e68edc50cd6842fc] => 1733129419
[_oembed_cfefc62abaeceb87f849b3fabda32a39] =>
[_oembed_time_cfefc62abaeceb87f849b3fabda32a39] => 1733129419
[_oembed_cb0461ce21884807f918dfa4fa70b459] =>
[_oembed_time_cb0461ce21884807f918dfa4fa70b459] => 1733821503
[_oembed_b0c6f78117653932160855da0bcd6d0d] =>
[_oembed_time_b0c6f78117653932160855da0bcd6d0d] => 1733821503
[_oembed_226dfd23ad9b77e5a1b9fd643a54c438] =>
[_oembed_time_226dfd23ad9b77e5a1b9fd643a54c438] => 1734457066
[_oembed_eaa5f1de0f91b8fd2cc5e5248509cde7] =>
[_oembed_time_eaa5f1de0f91b8fd2cc5e5248509cde7] => 1734946307
[_oembed_5b23cafc22235817f456616fa7f423ce] =>
[_oembed_time_5b23cafc22235817f456616fa7f423ce] => 1735376766
[_oembed_9a52d25f9411dcc9162293335054c174] =>
[_oembed_time_9a52d25f9411dcc9162293335054c174] => 1735376766
[_oembed_3552286bc97f9c754121fe3acb74a272] =>
[_oembed_time_3552286bc97f9c754121fe3acb74a272] => 1735376766
[_oembed_3dc8d6262607452305892da27ba83c95] =>
[_oembed_time_3dc8d6262607452305892da27ba83c95] => 1735376766
[_oembed_adcda3734c980c3117b932bac18f0cd9] =>
[_oembed_time_adcda3734c980c3117b932bac18f0cd9] => 1735376767
[_oembed_8982a2881ec8bf96cae4a981b7c045f6] =>
[_oembed_time_8982a2881ec8bf96cae4a981b7c045f6] => 1735376767
[_oembed_a2ac40efbe50d1b09cd743947643b768] =>
[_oembed_time_a2ac40efbe50d1b09cd743947643b768] => 1736172618
[_oembed_795e73d9992eb0e6063d40a2756532a9] =>
[_oembed_time_795e73d9992eb0e6063d40a2756532a9] => 1736857901
[_oembed_a612cd3c511214aeea744648ef561a32] =>
[_oembed_time_a612cd3c511214aeea744648ef561a32] => 1738427203
[_oembed_2b0652d459f39b38cf3a07d6d98f04d1] =>
[_oembed_time_2b0652d459f39b38cf3a07d6d98f04d1] => 1738427203
[_oembed_0837033d43c6e925bfa3618617fbe79e] =>
[_oembed_time_0837033d43c6e925bfa3618617fbe79e] => 1738427203
[_oembed_bcd61043a31038f14c5efafe45ea18ff] =>
[_oembed_time_bcd61043a31038f14c5efafe45ea18ff] => 1741781176
[_oembed_5ea101be252f75a042619170c0d63ff1] =>
[_oembed_time_5ea101be252f75a042619170c0d63ff1] => 1741781176
[_oembed_fe16f226fa8de2b8600526af0f8cd5c3] =>
[_oembed_time_fe16f226fa8de2b8600526af0f8cd5c3] => 1741781176
[_oembed_ae711eed1f69f52dcda7a655ab628ef8] =>
[_oembed_time_ae711eed1f69f52dcda7a655ab628ef8] => 1741961147
[_oembed_d1de6dd0377eea104f82dd5231a5e301] =>
[_oembed_time_d1de6dd0377eea104f82dd5231a5e301] => 1741961147
[_oembed_938fd113915f1a9049e74535a84278be] =>
[_oembed_time_938fd113915f1a9049e74535a84278be] => 1743335745
[_oembed_d44754e5567cf291ba90db45898745fa] =>
[_oembed_time_d44754e5567cf291ba90db45898745fa] => 1743335745
[_oembed_265a46e9b90a980b2fa5d0ed4d3bfdc0] =>
[_oembed_time_265a46e9b90a980b2fa5d0ed4d3bfdc0] => 1743335745
[_oembed_17f19085e28687041b58ae95f1dee987] =>
[_oembed_time_17f19085e28687041b58ae95f1dee987] => 1743335745
[_oembed_8c01661365c39488c3738aa1054fc196] =>
[_oembed_time_8c01661365c39488c3738aa1054fc196] => 1743485725
[_algolia_sync] => 508426959000
[_oembed_1a9bdcccb9f8fdc73c4a336a46928312] =>
[_oembed_time_1a9bdcccb9f8fdc73c4a336a46928312] => 1745645453
[_oembed_50e04b41839a4ed8360be390baa0f0f8] =>
[_oembed_time_50e04b41839a4ed8360be390baa0f0f8] => 1745645453
[_oembed_50a5471afa6bf40826cec29a3db0cf21] =>
[_oembed_time_50a5471afa6bf40826cec29a3db0cf21] => 1745645453
[_oembed_92f4c0193869d7fea533a624b813760f] =>
[_oembed_time_92f4c0193869d7fea533a624b813760f] => 1745645454
[_oembed_e35557dfdde68a35f43b799a1ba31c55] =>
[_oembed_time_e35557dfdde68a35f43b799a1ba31c55] => 1746453801
[_oembed_407967d4915f9f846efacd1e9d9d1594] =>
[_oembed_time_407967d4915f9f846efacd1e9d9d1594] => 1746453801
[_oembed_1c7933d7e6b3831c3349c80a4c3556ff] =>
[_oembed_time_1c7933d7e6b3831c3349c80a4c3556ff] => 1746453801
[_oembed_7f73a9b8ea6dfebf7d2eec1864260be7] =>
[_oembed_time_7f73a9b8ea6dfebf7d2eec1864260be7] => 1746621537
[_oembed_01014bd50bff7dbb374bcab0c989bdc9] =>
[_oembed_time_01014bd50bff7dbb374bcab0c989bdc9] => 1746621537
[_oembed_bde3e8fd5bc21de720349080133dd6ed] =>
[_oembed_time_bde3e8fd5bc21de720349080133dd6ed] => 1748782557
[_oembed_f80b70ed2fcf23400b8509339c806066] =>
[_oembed_time_f80b70ed2fcf23400b8509339c806066] => 1748782557
[_oembed_7c9606266b7341159966c5b980fbe9f3] =>
[_oembed_time_7c9606266b7341159966c5b980fbe9f3] => 1748963918
[_oembed_6f026fe69e30226c0f8bf62660a087c1] =>
[_oembed_time_6f026fe69e30226c0f8bf62660a087c1] => 1748963918
[_oembed_06c4a6c357f5d54477202ccb1400a6fe] =>
[_oembed_time_06c4a6c357f5d54477202ccb1400a6fe] => 1748963919
[_oembed_5e7e098590559e08f5ba447ccdaa46b0] =>
[_oembed_time_5e7e098590559e08f5ba447ccdaa46b0] => 1751303113
[_oembed_0b2565e4c95009229e151999bffb8b14] =>
[_oembed_time_0b2565e4c95009229e151999bffb8b14] => 1751888545
[_oembed_1da862c57ffb7776993582abb0678e61] =>
[_oembed_time_1da862c57ffb7776993582abb0678e61] => 1751888656
[_oembed_8bb0aa64f82001ff0e589a9ee9a94a30] =>
[_oembed_time_8bb0aa64f82001ff0e589a9ee9a94a30] => 1753773192
[_oembed_8e372ace6ecee0700bc47d7a6b3ff632] =>
[_oembed_time_8e372ace6ecee0700bc47d7a6b3ff632] => 1753773192
[_oembed_7a04051688a26358d81d9c89ec8028a7] =>
[_oembed_time_7a04051688a26358d81d9c89ec8028a7] => 1753773193
[_oembed_9ea83978b7e755701e9ce1995260e461] =>
[_oembed_time_9ea83978b7e755701e9ce1995260e461] => 1755701766
[_oembed_0194b7b4bec4972df5b9782ddd28f95a] =>
[_oembed_time_0194b7b4bec4972df5b9782ddd28f95a] => 1755701766
[_oembed_666cd0c22cf47ec9103a568792c6a05c] =>
[_oembed_time_666cd0c22cf47ec9103a568792c6a05c] => 1755701766
[_oembed_5bdaa9c60978e0d789221f2ed16452d6] =>
[_oembed_time_5bdaa9c60978e0d789221f2ed16452d6] => 1756118326
[_oembed_ac7374942e3b085d83d04f9dcde5cc5c] =>
[_oembed_time_ac7374942e3b085d83d04f9dcde5cc5c] => 1756118327
[_oembed_9a622a9c46a5e1197968a708eef7a046] =>
[_oembed_time_9a622a9c46a5e1197968a708eef7a046] => 1756565470
[_oembed_31e3a86dbd002dbdf81737d12f3877aa] =>
[_oembed_time_31e3a86dbd002dbdf81737d12f3877aa] => 1756565471
[_oembed_7c427f3115798c5e761aaed74e0d9e68] =>
[_oembed_time_7c427f3115798c5e761aaed74e0d9e68] => 1756565471
[_oembed_84f8a11bc941696260f0d65c40c2fc02] =>
[_oembed_time_84f8a11bc941696260f0d65c40c2fc02] => 1756565471
[_oembed_c25a93a711d4b7d35daf0d6563e9cb19] =>
[_oembed_time_c25a93a711d4b7d35daf0d6563e9cb19] => 1758710662
[_oembed_61a72bf78d8ece942b2dd28071be7e8f] =>
[_oembed_time_61a72bf78d8ece942b2dd28071be7e8f] => 1758710662
[_oembed_a26b62a352c464d328f7bc0ab0661f36] =>
[_oembed_time_a26b62a352c464d328f7bc0ab0661f36] => 1758710662
[_oembed_53d1a96c8da141c43f7de2f401fc63c5] =>
[_oembed_time_53d1a96c8da141c43f7de2f401fc63c5] => 1758716935
[_oembed_4818fc00554ace91c31b8d5940fff153] =>
[_oembed_time_4818fc00554ace91c31b8d5940fff153] => 1758716936
[_oembed_385f1c3ea936fb5dc80632c391a3d4e2] =>
[_oembed_time_385f1c3ea936fb5dc80632c391a3d4e2] => 1760453512
[_oembed_2a557f8b42cde8eb365da5a0fc9a59d6] =>
[_oembed_time_2a557f8b42cde8eb365da5a0fc9a59d6] => 1760453512
[_oembed_f7897585ac340ce4d31ae17b39cec1af] =>
[_oembed_time_f7897585ac340ce4d31ae17b39cec1af] => 1760981150
[_oembed_3cc90cf7479c3962206afdf43169d6b6] =>
[_oembed_time_3cc90cf7479c3962206afdf43169d6b6] => 1760981150
[_oembed_ae070a57f18da41f7c942d137839f9ec] =>
[_oembed_time_ae070a57f18da41f7c942d137839f9ec] => 1760981150
[_oembed_9fde75db3b3ff3fd1f9ddee1b026ad0a] =>
[_oembed_time_9fde75db3b3ff3fd1f9ddee1b026ad0a] => 1761928552
[_oembed_992ffd160dbf7012cd09493442d3c9d7] =>
[_oembed_time_992ffd160dbf7012cd09493442d3c9d7] => 1761928552
[_oembed_6783273fc3e651c4de3806f85a959ad3] =>
[_oembed_time_6783273fc3e651c4de3806f85a959ad3] => 1761928552
[_oembed_ce9bb0e4f8b6bd43d44750886a1db812] =>
[_oembed_time_ce9bb0e4f8b6bd43d44750886a1db812] => 1761928552
[_oembed_59a4e183b9093f5a80cc32df746b1cf3] =>
[_oembed_time_59a4e183b9093f5a80cc32df746b1cf3] => 1761928553
[_oembed_54843c9cbc815bb9e6adcc4368462f6b] =>
[_oembed_time_54843c9cbc815bb9e6adcc4368462f6b] => 1761928553
[_oembed_5f19f71ffe8b5c9534816738e3db7dfa] =>
[_oembed_time_5f19f71ffe8b5c9534816738e3db7dfa] => 1761928553
[_oembed_e1274cbc361419ea61bc3dbd1375c144] =>
[_oembed_time_e1274cbc361419ea61bc3dbd1375c144] => 1763283661
[_oembed_abab1829f19d1f58501a684c0c5dc903] =>
[_oembed_time_abab1829f19d1f58501a684c0c5dc903] => 1763488759
[_oembed_ee06c45420ed0edd36413199eee204ae] =>
[_oembed_time_ee06c45420ed0edd36413199eee204ae] => 1763488759
[_oembed_a9dd509784883475c6bdc85fcfc3082e] =>
[_oembed_time_a9dd509784883475c6bdc85fcfc3082e] => 1763488760
[_oembed_462507b4e2e756ef6fc646c4742cf4bc] =>
[_oembed_time_462507b4e2e756ef6fc646c4742cf4bc] => 1763488760
[_oembed_3d1a4a3c2dceab4ab60c03b89dffdafd] =>
[_oembed_time_3d1a4a3c2dceab4ab60c03b89dffdafd] => 1763488760
[_oembed_05252d1491d1adb781dabe902a6cd80d] =>
[_oembed_time_05252d1491d1adb781dabe902a6cd80d] => 1764924975
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 592
[5] => 854
[6] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Társadalom
[5] => vallás
[6] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 398278
[1] => 3883
[2] => 77
[3] => 612229
[4] => 29036
[5] => 706084
)
[tags_name] => Array
(
[0] => adventi koszorú
[1] => Babják Zoltán
[2] => Beregszász
[3] => Beregszászi Római Katolikus Egyházközség
[4] => gyertyagyújtás
[5] => Közös Advent programsorozat
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 706084
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 706084
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
Közös Advent programsorozat (1 Oldal)