Array
(
[count_posts] => 2
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjcwMTg3Njt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30=
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 224511
[content] =>
Advent a várakozás, a lelki feltöltődés és a megtisztulás időszaka. Ennek szellemében tartott adventi kézműves foglalkozást a Haranglábi Református Egyházközség a napokban. A programot, ahol a fiatalok és az idősek közösen készítették el az adventi ajtódíszeket, a Dorcas Ukrajna Jótékonysági Alapítvány „Közösségi Védőháló” programja támogatta. A résztvevők egyénileg készítették el az ünnepi díszeket. Ebben Marusinecné-Kovács Éva, virágkötő segített nekik. Vidékünk kis településein nyilvánvalóan sokkal kevesebb lehetőség van a fiataloknak arra, hogy együtt legyenek egy- egy program alkalmával kortársaikkal. A haranglábi gyülekezetben ezen szeretnének változtatni. Az elmúlt időszakban ifjúsági közösségi házat építettek, valamint negyedévente tartanak kézműves napokat, ahová az idősebbeket és a legfiatalabbakat is várják. Minden olyan program, amit a gyülekezet szervez, közelebb visz minket Istenhez. Ezért is vagyunk hálásak a mai alkalomért, ahol nagyszülők és unokák együtt hangolódhatnak Krisztus eljövetelének ünnepére, vélekedtek a jelen lévő nagyszülők. Az adventi kopogtatók mellett, idén is elkészítették a gyülekezet óriás adventi koszorúját, Bár a programon kevés idős vett részt, ám a gyülekezet fiataljai gondoltak azokra is, akik részesei a Dorcas Jótékonysági Alapítvány Közösségi Védőháló programjának és számukra egy-egy kopogtatót készítettek, amelyeket házhoz vittek a támogatott időseknek.
[type] => post
[excerpt] => Advent a várakozás, a lelki feltöltődés és a megtisztulás időszaka. Ennek szellemében tartott adventi kézműves foglalkozást a Haranglábi Református Egyházközség a napokban.
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1733156460
[modified] => 1733152962
)
[title] => Adventi foglakozás Haranglábon a Dorcas Jótékonysági Alapítvány támogatásával (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=224511&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 224511
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 224512
[image] => Array
(
[id] => 224512
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/nevtelen-1.jpg
[original_lng] => 182104
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/nevtelen-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/nevtelen-1-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/nevtelen-1-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/nevtelen-1-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/nevtelen-1.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/nevtelen-1.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/nevtelen-1.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1733145762:14
[_oembed_fbb644cf5f1a9886ad6cbaf3c14fc980] =>
[_oembed_time_fbb644cf5f1a9886ad6cbaf3c14fc980] => 1733145327
[_thumbnail_id] => 224512
[_edit_last] => 14
[views_count] => 1508
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_953921eebd853df49e2c9d055b180feb] =>
[_oembed_time_953921eebd853df49e2c9d055b180feb] => 1733149267
[_oembed_1540da1ecfe1d1d3d6c55c2a81f172dd] =>
[_oembed_time_1540da1ecfe1d1d3d6c55c2a81f172dd] => 1733149267
[_oembed_460d5c91365d35dc471ed6d506758e1d] =>
[_oembed_time_460d5c91365d35dc471ed6d506758e1d] => 1733149267
[_oembed_9c8df2214541b6c2471a35d4b60ab0d0] =>
[_oembed_time_9c8df2214541b6c2471a35d4b60ab0d0] => 1733149267
[_oembed_c4efe59ecf59560c1d30c5731e07e374] =>
[_oembed_time_c4efe59ecf59560c1d30c5731e07e374] => 1733149267
[_oembed_cfefc62abaeceb87f849b3fabda32a39] =>
[_oembed_time_cfefc62abaeceb87f849b3fabda32a39] => 1733149267
[_oembed_20ea6c503416af636bf91c821251a112] =>
[_oembed_time_20ea6c503416af636bf91c821251a112] => 1733149267
[_oembed_5d3b48e0f2e5898fa448385c797db4fa] =>
[_oembed_time_5d3b48e0f2e5898fa448385c797db4fa] => 1733149268
[_oembed_dfce112a1ea9d381a7edb1b05140288f] =>
[_oembed_time_dfce112a1ea9d381a7edb1b05140288f] => 1733321748
[_oembed_209e32838177e6b123f543945d9a95dd] =>
[_oembed_time_209e32838177e6b123f543945d9a95dd] => 1733321748
[_oembed_3b13d6cc45fe56bf6f6a7db2d41c938d] =>
[_oembed_time_3b13d6cc45fe56bf6f6a7db2d41c938d] => 1733333169
[_oembed_ea70cd4a59eb9481c8e03bafe25f73fb] =>
[_oembed_time_ea70cd4a59eb9481c8e03bafe25f73fb] => 1733675280
[_oembed_aa13477745e4d283d9658e439cc83c57] =>
[_oembed_time_aa13477745e4d283d9658e439cc83c57] => 1734635368
[_oembed_adfa8927a07cfe1ccea70c0c9b4ec28a] =>
[_oembed_time_adfa8927a07cfe1ccea70c0c9b4ec28a] => 1734635368
[_oembed_7c44ad97d5f536fc13d050f255241b76] =>
[_oembed_time_7c44ad97d5f536fc13d050f255241b76] => 1735763112
[_oembed_0fd726279c9596ef6a36c46159df46e6] =>
[_oembed_time_0fd726279c9596ef6a36c46159df46e6] => 1735763112
[_oembed_a612cd3c511214aeea744648ef561a32] =>
[_oembed_time_a612cd3c511214aeea744648ef561a32] => 1737997397
[_oembed_93655adc245f73aac1ad4e8e1d93dd9e] =>
[_oembed_time_93655adc245f73aac1ad4e8e1d93dd9e] => 1737997397
[_oembed_6e83f34925f830e447407d1ba833d8a1] =>
[_oembed_time_6e83f34925f830e447407d1ba833d8a1] => 1737997397
[_oembed_88564b5b905a782f05f62d07135345e9] =>
[_oembed_time_88564b5b905a782f05f62d07135345e9] => 1737997397
[_oembed_15b87cc76f3e57857065ec80da5982fd] =>
[_oembed_time_15b87cc76f3e57857065ec80da5982fd] => 1737997397
[_oembed_22ba28041fcee5ebd74f2eb966e2a935] =>
[_oembed_time_22ba28041fcee5ebd74f2eb966e2a935] => 1737997398
[_oembed_77764e39018f6c9214119a97febd8750] =>
[_oembed_time_77764e39018f6c9214119a97febd8750] => 1740428054
[_oembed_6ce948b91a18bfe99631c5ced1d1c28c] =>
[_oembed_time_6ce948b91a18bfe99631c5ced1d1c28c] => 1740428054
[_oembed_b20cde4fbe1b1f7edb482061362ce095] =>
[_oembed_time_b20cde4fbe1b1f7edb482061362ce095] => 1743514574
[_oembed_6b082430cd05f54a21cd78ec954444e7] =>
[_oembed_time_6b082430cd05f54a21cd78ec954444e7] => 1743514575
[_algolia_sync] => 508518600000
[_oembed_1cfca55a18748d491913522cf6a66443] =>
[_oembed_time_1cfca55a18748d491913522cf6a66443] => 1745741400
[_oembed_984eefe12e7e331bd0d0f08086e89f95] =>
[_oembed_time_984eefe12e7e331bd0d0f08086e89f95] => 1745741400
[_oembed_e7bbc25169e50c514ffe4d775dfe92ec] =>
[_oembed_time_e7bbc25169e50c514ffe4d775dfe92ec] => 1745741400
[_oembed_5bbccaf067a85cd77a2de90181895a77] =>
[_oembed_time_5bbccaf067a85cd77a2de90181895a77] => 1753868305
[_oembed_a403d90d6a21dc2f9dd102ae98f4e9db] =>
[_oembed_time_a403d90d6a21dc2f9dd102ae98f4e9db] => 1753868305
[_oembed_e87188af212f91a1de679150ab2e6c38] =>
[_oembed_time_e87188af212f91a1de679150ab2e6c38] => 1753868305
[_oembed_2a8d4cb7f16d045bf0214616da611c9e] =>
[_oembed_time_2a8d4cb7f16d045bf0214616da611c9e] => 1756463412
[_oembed_ba76e933efd554b9842b8c52bc25ccc1] =>
[_oembed_time_ba76e933efd554b9842b8c52bc25ccc1] => 1756463412
[_oembed_a70dc21c6b0424c468b5541a289b0964] =>
[_oembed_time_a70dc21c6b0424c468b5541a289b0964] => 1756463412
[_oembed_3a2beab21ecc2148f2b97854ccc8be9e] =>
[_oembed_time_3a2beab21ecc2148f2b97854ccc8be9e] => 1756463413
[_oembed_336c25de5180de973e6bb6dfeab526df] =>
[_oembed_time_336c25de5180de973e6bb6dfeab526df] => 1756463413
[_oembed_ac730f679e747a234d0aa9b484be8b7d] =>
[_oembed_time_ac730f679e747a234d0aa9b484be8b7d] => 1756463413
[_oembed_12a566ddd35ea4d0c1d30fd2f7533497] =>
[_oembed_time_12a566ddd35ea4d0c1d30fd2f7533497] => 1756463413
[_oembed_0974fab71929e7e24e403f23c6584a37] =>
[_oembed_time_0974fab71929e7e24e403f23c6584a37] => 1759672954
[_oembed_56036fcfdbb5b11fd35659a6b3c89e64] =>
[_oembed_time_56036fcfdbb5b11fd35659a6b3c89e64] => 1759672954
[_oembed_5e21d1c2548f18fd58e30de11957b542] =>
[_oembed_time_5e21d1c2548f18fd58e30de11957b542] => 1759672954
[_oembed_055248549e9a0a8a666b00e101e16b28] =>
[_oembed_time_055248549e9a0a8a666b00e101e16b28] => 1762972697
[_oembed_abab1829f19d1f58501a684c0c5dc903] =>
[_oembed_time_abab1829f19d1f58501a684c0c5dc903] => 1762972697
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 271
[5] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Kultúra
[5] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 1527255
[1] => 706729
[2] => 552355
[3] => 700942
[4] => 1030
[5] => 701876
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Adventi foglakozás
[1] => Dorcas Ukrajna Jótékonysági Alapítvány
[2] => Harangláb
[3] => Haranglábi Református Egyházközség
[4] => kárpátalja
[5] => Közösségi Védőháló program
)
)
[1] => Array
(
[id] => 171494
[content] =>
A Dorcas Jótékonysági Alapítvány Közösségi Védőháló programja elsősorban az egyedül maradt szép korúak támogatására irányul. A rendszeres élelmiszercsomag biztosítása mellett ösztönzőleg szeretne hatni a közösség tagjaira különböző rendezvények szervezésével, amelynek fő célja az idősekre való figyelemterelés. Nem feledkezhetünk meg azokról, akiknek múltunkat és jelenünket köszönhetjük, hiszen nekik is helyük és szerepük van a társadalomban. Az alapítvány ezzel a mottóval tart partnerszervezetei révén adventi kézműves foglakozásokat Kárpátalja szerte, amelyekre fiatalokat és időseket is egyaránt várnak. Ezek a felvételek már Szürtén a helyi református parókián készültek, ahol a Dorcas munkatársai a település időseinek szerettek volna kedveskedni az Úrjövet időszakában. A Dorcas közösségi védőháló programjában jelenleg több mint 30 közösség vesz részt, ezek többségében pedig a napokban szerveznek a szürteihez hasonló alkalmakat. Fontos, hogy minden gyülekezetben legyenek közösségi, szabadabb hangvételű programok is, ahol a kommunikáció többirányú is lehet, emelt ki a gyülekezet lelkipásztora. A foglakozáson elkészült adventi koszorúkat és ünnepi ajtódíszeket minden egyes a programban résztvevő szépkorú számára személyesen adják át, hogy az ajándék mellett lelki támaszt is nyújthassanak számukra.
[type] => post
[excerpt] => A Dorcas Jótékonysági Alapítvány Közösségi Védőháló programja elsősorban az egyedül maradt szép korúak támogatására irányul. A rendszeres élelmiszercsomag biztosítása mellett ösztönzőleg szeretne hatni a közösség tagjaira különböző rendezvények sz...
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1701889200
[modified] => 1701886004
)
[title] => Adventi programokat szervez Kárpátalján a Dorcas Jótékonysági Alapítvány (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=171494&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 171494
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 171497
[image] => Array
(
[id] => 171497
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/21-4.jpg
[original_lng] => 154828
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/21-4-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/21-4-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/21-4-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/21-4-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/21-4.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/21-4.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/21-4.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1701878804:14
[_oembed_1dbb9b45176d15ef07e25a628bfdc07d] =>
[_oembed_time_1dbb9b45176d15ef07e25a628bfdc07d] => 1701878618
[_thumbnail_id] => 171497
[_edit_last] => 14
[views_count] => 2310
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_c2dc198486d2b8d5e113984370b45f48] =>
[_oembed_time_c2dc198486d2b8d5e113984370b45f48] => 1701882007
[_oembed_6e9fa550741aac031262b33c53bb9c70] =>
[_oembed_time_6e9fa550741aac031262b33c53bb9c70] => 1701882008
[_oembed_092d9af54284fbd9bd4e897b1ebca109] =>
[_oembed_time_092d9af54284fbd9bd4e897b1ebca109] => 1701887058
[_oembed_8e8ce078ebfa1018fa9bce832fade0f2] =>
[_oembed_time_8e8ce078ebfa1018fa9bce832fade0f2] => 1701887058
[_oembed_6f8284fd2735e55d26243e22e26e8cf1] =>
[_oembed_time_6f8284fd2735e55d26243e22e26e8cf1] => 1701887058
[_oembed_47572fee17aa2f046fa5ad5d3f03b377] =>
[_oembed_time_47572fee17aa2f046fa5ad5d3f03b377] => 1701963853
[_oembed_d68ef5d5d0937d5fb6ad7078ca0155bc] =>
[_oembed_time_d68ef5d5d0937d5fb6ad7078ca0155bc] => 1702056391
[_oembed_488311a4641c90335cd16ea5a06744d0] =>
[_oembed_time_488311a4641c90335cd16ea5a06744d0] => 1702056391
[_oembed_4e71bcd31e169fd65f34f3ce78f080a6] =>
[_oembed_time_4e71bcd31e169fd65f34f3ce78f080a6] => 1702325831
[_oembed_674842a1bee3d5e843a6a29ae5449b2f] =>
[_oembed_time_674842a1bee3d5e843a6a29ae5449b2f] => 1702668171
[_oembed_9888f927af1ba66d8f65c56c25d1632d] =>
[_oembed_time_9888f927af1ba66d8f65c56c25d1632d] => 1702911555
[_oembed_32e4fc366b1c4b67125205ce58c8ec75] =>
[_oembed_time_32e4fc366b1c4b67125205ce58c8ec75] => 1702911555
[_oembed_ff72688f38d77d0f806bab5d6f6444b3] =>
[_oembed_time_ff72688f38d77d0f806bab5d6f6444b3] => 1702911555
[_oembed_caab104e5ee3a634665e383ad45052c6] =>
[_oembed_time_caab104e5ee3a634665e383ad45052c6] => 1703491550
[_oembed_693b98d52525a97e2b5bf4b5f48d3088] =>
[_oembed_time_693b98d52525a97e2b5bf4b5f48d3088] => 1703854559
[_oembed_03afab76fa27fb3690b0ea06fe8a005e] =>
[_oembed_time_03afab76fa27fb3690b0ea06fe8a005e] => 1704389785
[_oembed_ce324ad4a6bbad0729a00fd5daa81abd] =>
[_oembed_time_ce324ad4a6bbad0729a00fd5daa81abd] => 1704389785
[_oembed_fe9a5100430013146cfa90d3bc59a991] =>
[_oembed_time_fe9a5100430013146cfa90d3bc59a991] => 1704389785
[_oembed_8c9f125f20d35a0c16d53ca42a08d31f] =>
[_oembed_time_8c9f125f20d35a0c16d53ca42a08d31f] => 1704389785
[_oembed_81f1b78e0aed2a41e04fddda86c45d3f] =>
[_oembed_time_81f1b78e0aed2a41e04fddda86c45d3f] => 1704389786
[_oembed_e6066c79f6c143b9b025b34791d981b7] =>
[_oembed_time_e6066c79f6c143b9b025b34791d981b7] => 1704389786
[_oembed_84be1e611556810fdc7ceb2f5a84ae4c] =>
[_oembed_time_84be1e611556810fdc7ceb2f5a84ae4c] => 1704389786
[_oembed_5d9f16fea0b55a0418976784cb3fa795] =>
[_oembed_time_5d9f16fea0b55a0418976784cb3fa795] => 1704972687
[_oembed_71ec18cb3842904f472c92321911c4ef] =>
[_oembed_time_71ec18cb3842904f472c92321911c4ef] => 1704972687
[_oembed_6ddda74b3a428a898deaa62aff648e54] =>
[_oembed_time_6ddda74b3a428a898deaa62aff648e54] => 1704972687
[_oembed_c381681aa144dcb5a979509493851c45] =>
[_oembed_time_c381681aa144dcb5a979509493851c45] => 1705405457
[_oembed_a21aea37d51a70f2a389796011ec995a] =>
[_oembed_time_a21aea37d51a70f2a389796011ec995a] => 1706622361
[_oembed_e3201aa526401c46326709890c4f5a2d] =>
[_oembed_time_e3201aa526401c46326709890c4f5a2d] => 1706622361
[_oembed_560c88ea8a6b327072e7f834a97de091] =>
[_oembed_time_560c88ea8a6b327072e7f834a97de091] => 1706622361
[_oembed_e01df416eb3220aff4802b3653a64382] =>
[_oembed_time_e01df416eb3220aff4802b3653a64382] => 1706622361
[_oembed_d47234c6671f07254de93c424fa0540b] =>
[_oembed_time_d47234c6671f07254de93c424fa0540b] => 1706622362
[_oembed_fd4ea792d043d8eea9b2aacd3ee593a5] =>
[_oembed_time_fd4ea792d043d8eea9b2aacd3ee593a5] => 1706622362
[_oembed_ba0a0278b1d7500cbfe7912f077569c5] =>
[_oembed_time_ba0a0278b1d7500cbfe7912f077569c5] => 1708508741
[_oembed_dc808311ff271dc7731a9e8d74e74a7c] =>
[_oembed_time_dc808311ff271dc7731a9e8d74e74a7c] => 1708508741
[_oembed_7512c4731f9924ec4261dff799e1f176] =>
[_oembed_time_7512c4731f9924ec4261dff799e1f176] => 1708508742
[_oembed_11b69db809d1b68f61212cce57471854] =>
[_oembed_time_11b69db809d1b68f61212cce57471854] => 1708508742
[_oembed_448321f32774077222757dd9e645206e] =>
[_oembed_time_448321f32774077222757dd9e645206e] => 1708508742
[_oembed_4393d0e5850dcf4ee87002f622f6eee2] =>
[_oembed_time_4393d0e5850dcf4ee87002f622f6eee2] => 1708508742
[_oembed_c6e1fd6a2a73570f172683c77672b82f] =>
[_oembed_time_c6e1fd6a2a73570f172683c77672b82f] => 1709373037
[_oembed_74d88a5ddc671ff9c57ffb708a59dd5a] =>
[_oembed_time_74d88a5ddc671ff9c57ffb708a59dd5a] => 1711183129
[_oembed_522a057405d24474be63537dd5a00eeb] =>
[_oembed_time_522a057405d24474be63537dd5a00eeb] => 1712054141
[_oembed_2ef25e5b52378471a60953a9fb55634d] =>
[_oembed_time_2ef25e5b52378471a60953a9fb55634d] => 1712054141
[_oembed_00d0d9b4e6d0bb2d467a02a86d23a488] =>
[_oembed_time_00d0d9b4e6d0bb2d467a02a86d23a488] => 1712054141
[_oembed_41de4ad65fbf7a591c85aaef3d262993] =>
[_oembed_time_41de4ad65fbf7a591c85aaef3d262993] => 1712342078
[_oembed_88a4a787d7fa73eedfcd57b80a0377e2] =>
[_oembed_time_88a4a787d7fa73eedfcd57b80a0377e2] => 1712342078
[_oembed_99766f3e910869c6649187c5575d862b] =>
[_oembed_time_99766f3e910869c6649187c5575d862b] => 1716032616
[_oembed_d1c654ecd65247fcb5aed90adfa18378] =>
[_oembed_time_d1c654ecd65247fcb5aed90adfa18378] => 1717439072
[_oembed_f0c713d395d8eb15bad0e8daf083d8d3] =>
[_oembed_time_f0c713d395d8eb15bad0e8daf083d8d3] => 1718700064
[_oembed_cbbe75689c73367b68818c412f18d8aa] =>
[_oembed_time_cbbe75689c73367b68818c412f18d8aa] => 1718700064
[_oembed_325671dc89244e2e51f53b23226e046c] =>
[_oembed_time_325671dc89244e2e51f53b23226e046c] => 1718700064
[_oembed_143cfd3bc2a9583d5cb0d0d14fc23bc9] =>
[_oembed_time_143cfd3bc2a9583d5cb0d0d14fc23bc9] => 1718700064
[_oembed_cdb0990ab79dc31ea2d1411562e6eacd] =>
[_oembed_time_cdb0990ab79dc31ea2d1411562e6eacd] => 1718700064
[_oembed_06a3be4cf2d7db4471f243a7dc71e51c] =>
[_oembed_time_06a3be4cf2d7db4471f243a7dc71e51c] => 1718700064
[_oembed_373d00b33101fe7a8b6f99b49416c9d5] =>
[_oembed_time_373d00b33101fe7a8b6f99b49416c9d5] => 1718737781
[_oembed_a9a77f88cef2f40ef5e7776c019ca3e2] => {{unknown}}
[_oembed_39a922d9d6cf45f3dc65e50cdc3cc978] =>
[_oembed_time_39a922d9d6cf45f3dc65e50cdc3cc978] => 1721136875
[_oembed_3e7d510eaf34917c760f706d85727518] =>
[_oembed_time_3e7d510eaf34917c760f706d85727518] => 1721136875
[_oembed_fa86e3b5cf5488dcf571c39a50394597] =>
[_oembed_time_fa86e3b5cf5488dcf571c39a50394597] => 1721136875
[_oembed_c007f8c075f5c315be259e5dcef0964e] =>
[_oembed_time_c007f8c075f5c315be259e5dcef0964e] => 1721136875
[_oembed_57ac316da80c3a7790348a5a145ea9cc] =>
[_oembed_time_57ac316da80c3a7790348a5a145ea9cc] => 1721809419
[_oembed_d7951b8e923a05d1c287c080641f0994] =>
[_oembed_time_d7951b8e923a05d1c287c080641f0994] => 1721809419
[_oembed_30163a8bce7857e20ed9620739e4f84f] =>
[_oembed_time_30163a8bce7857e20ed9620739e4f84f] => 1721809419
[_oembed_0a1fdcdc3225b34ede4b980ad5f67149] =>
[_oembed_time_0a1fdcdc3225b34ede4b980ad5f67149] => 1721809419
[_oembed_038c42b420dda8c6486d9fc8a1cea1f2] =>
[_oembed_time_038c42b420dda8c6486d9fc8a1cea1f2] => 1721809419
[_oembed_d8789e0ead45ca9a2f4f4bd61a57ab13] =>
[_oembed_time_d8789e0ead45ca9a2f4f4bd61a57ab13] => 1732107881
[_oembed_318bec583b25369508083c293311816c] =>
[_oembed_time_318bec583b25369508083c293311816c] => 1732107881
[_oembed_3674cf159251429fd576180a61e75d8c] =>
[_oembed_time_3674cf159251429fd576180a61e75d8c] => 1732107881
[_oembed_2474f9b3f336a2e34a99072e38af3c89] =>
[_oembed_time_2474f9b3f336a2e34a99072e38af3c89] => 1732107882
[_oembed_2b655ae94f6601211cfafe18c478f03e] =>
[_oembed_time_2b655ae94f6601211cfafe18c478f03e] => 1732107882
[_oembed_137446323928b3b19f274c582764028a] =>
[_oembed_time_137446323928b3b19f274c582764028a] => 1732107882
[_oembed_289bb412d636aeeddceaefa81b8e7ee7] =>
[_oembed_time_289bb412d636aeeddceaefa81b8e7ee7] => 1732107882
[_oembed_3e8276f2c792669502353ea5da703624] =>
[_oembed_time_3e8276f2c792669502353ea5da703624] => 1732107882
[_algolia_sync] => 1202969479001
[_oembed_1c7933d7e6b3831c3349c80a4c3556ff] =>
[_oembed_time_1c7933d7e6b3831c3349c80a4c3556ff] => 1745820614
[_oembed_40fe6f9615b51b1d360be125cfa83142] =>
[_oembed_time_40fe6f9615b51b1d360be125cfa83142] => 1745820614
[_oembed_7fb7d8beee2a8eda0c1098524db83c37] =>
[_oembed_time_7fb7d8beee2a8eda0c1098524db83c37] => 1745820614
[_oembed_1cfca55a18748d491913522cf6a66443] =>
[_oembed_time_1cfca55a18748d491913522cf6a66443] => 1745820614
[_oembed_984eefe12e7e331bd0d0f08086e89f95] =>
[_oembed_time_984eefe12e7e331bd0d0f08086e89f95] => 1745820614
[_oembed_1e8f6e559f93c216039d3bed0aef9844] =>
[_oembed_time_1e8f6e559f93c216039d3bed0aef9844] => 1763890138
[_oembed_c0282886cb7c806148d2a9d7c2f4de7c] =>
[_oembed_time_c0282886cb7c806148d2a9d7c2f4de7c] => 1763890138
[_oembed_634b17e51faab0766e7e6425acfe4a1c] =>
[_oembed_time_634b17e51faab0766e7e6425acfe4a1c] => 1763890138
[_oembed_6da4b7bb85ec6f066f09a704f88ef5e5] =>
[_oembed_time_6da4b7bb85ec6f066f09a704f88ef5e5] => 1763890138
[_oembed_108866a9153154e6b67ac7cb47046bc5] =>
[_oembed_time_108866a9153154e6b67ac7cb47046bc5] => 1763890138
[_oembed_59888d23e576ec294faadc72bc1ba379] =>
[_oembed_time_59888d23e576ec294faadc72bc1ba379] => 1763890138
[_oembed_f1dc62c8aeb9117faf4d49d3c19d3837] =>
[_oembed_time_f1dc62c8aeb9117faf4d49d3c19d3837] => 1763890138
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 592
[5] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Társadalom
[5] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 701875
[1] => 156243
[2] => 1030
[3] => 701876
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Adventi programok
[1] => Dorcas Jótékonysági Alapítvány
[2] => kárpátalja
[3] => Közösségi Védőháló program
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 701876
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 701876
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
Közösségi Védőháló program (1 Oldal)