Egy nemzetközi kutatócsoport világított rá arra, hogy nem feltétlenül azoknak a fajoknak a megóvásáért tesszük a legtöbbet, amelyek a legnagyobb veszélyben vannak.
Minden évben 194 millió madár és 29 millió emlős pusztul el az európai utakon – derül ki egy friss kutatásból, amelyben egy nemzetközi tudóscsoport azt vizsgálta, hogy mely állatfajokat veszélyeztet a leginkább a közúti forgalom. Ennek megállapításához egy nemzetközi tudóscsoport 24 európai ország 90, állatgázolásokról szóló kérdőívét elemezte.
A Frontiers in Ecology and Environmentben megjelent tanulmány egyik konklúziója az, hogy a leggyakrabban közúti baleset miatt elpusztuló állatok nem szükségszerűen a legveszélyeztetettebbek a kihalás szempontjából. Így reményre ad okot az, hogy a megfelelő vadvédelemmel és az új utak építésének gondos tervezésével elkerülhető, hogy bizonyos fajok populációja sérüljön. A tanulmány azért is jelentős, mert az eredmények tudtában így az állatvédők is képesek lesznek jobban megtervezni, hogy mely fajok védelmét kell még inkább előtérbe helyezni.
A kutatás szerint a nagyobb egyedszámú populációban élő, az ivarérett kor hamar elérő, kis méretű emlősök vannak a leginkább veszélyben az utakon. Az éjjeli állatok és madarak, amelyek zömében növényekkel és magokkal táplálkoznak, szintén nagyobb számban pusztulnak el a közúti forgalom miatt.
A kutatók úgy találták, hogy a leggyilkosabb utak Közép-Európában, főként Németországban, Ausztriában és Csehországban találhatók.
A kontinensen a legnagyobb számban a feketerigót ütik el az emberek (évente 11,9 állat kilométerenként), mögötte a szoprán törpedenevér következik (évente 1,76 állat kilométerenként).
A tanulmány arra is rámutat, hogy a leginkább az állatok szempontjából halálos helyszínek nem feltétlenül azok, ahol a legveszélyeztetetebb fajok élnek nagy egyedszámban.
Az 5 legveszélyeztetettebb faj a madarak között:
Császármadár
Kígyászölyv
Északi füzike
Álarcos gébics
Rozsdástorkú pityer
És emlősök:
Gyöngyös ürge
Bukovinai földikutya
Nyugati földikutya
Nagy földikutya
Homoki földikutya
Forrás: hvg
[type] => post
[excerpt] => Egy nemzetközi kutatócsoport világított rá arra, hogy nem feltétlenül azoknak a fajoknak a megóvásáért tesszük a legtöbbet, amelyek a legnagyobb veszélyben vannak.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1592085000
[modified] => 1592057762
)
[title] => Minden évben 194 millió madár és 29 millió emlős pusztul el az európai utakon
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=18348&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 18348
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 18353
[image] => Array
(
[id] => 18353
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/suni.jpg
[original_lng] => 144918
[original_w] => 1024
[original_h] => 576
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/suni-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/suni-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/suni-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/suni.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/suni.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/suni.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/suni.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1592049480:4
[_thumbnail_id] => 18353
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 2
[views_count] => 4712
[translation_required_done] => 1
[_oembed_bcd18e09e9a7af6e1533e4c51998fae1] =>
VIDEO: One of the world's largest rhino conservation farm is going up for auction in South Africa. After a 30-year quest to save the endangered species, owner John Hume has no choice but to throw in the towel. pic.twitter.com/sH3S7UhtSG
VIDEO: One of the world's largest rhino conservation farm is going up for auction in South Africa. After a 30-year quest to save the endangered species, owner John Hume has no choice but to throw in the towel. pic.twitter.com/sH3S7UhtSG