Az ukránok nagy része Németország és Lengyelország irányába hagyta el a háború sújtotta országot.
Csaknem ötmillió ukrán van külföldön a háború miatt, és jelentős részük nem tervezi a hazatérést – közölte kedden az ukrán Gazdasági Stratégiai Központ (CES).
A jelentés szerint január végén 4,9 millió ukrán tartózkodott külföldön az Oroszország által indított háború miatt. A menekültek túlnyomó többsége nő és gyermek, a nők 13 százaléka 35–44 éves.
Idén január végéig az ukránok az európai országok közül a legnagyobb arányban Németországban és Lengyelországban találtak menedéket, az előbbiben 30 százalékuk, az utóbbiban pedig 22 százalékuk. Az Európai Unión kívül az Ukrajna elleni háború két évvel ezelőtti kezdete óta az Egyesült Államok fogadta be a legtöbb ukránt, szám szerint mintegy 280 ezret, míg Nagy-Britannia 253 200-at, Kanada pedig 210 200-at fogadott.
A CES számításai szerint 1,4-2,3 millió ukrán különböző okok miatt egyáltalán nem tervezi, hogy visszatér hazájába.
Az ukrán diákok számára kibővült azon országok és városok listája, ahol letehetik a nemzeti multidiszciplináris tesztet. A tesztet jelenleg a világ 24 országának 41 városában lehet letenni – közölte az ukrán Oktatási Minőségértékelési Központ.
Az ideiglenes vizsgaközpontok kialakítását az alábbi külföldi településeken tervezik:
Ausztria (Bécs) ;
Azerbajdzsán (Baku);
Belgium (Brüsszel);
Bulgária (Várna, Szófia);
Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága (Aberystwyth, Edinburgh, London);
Grúzia (Tbiliszi) ;
Dánia (Aarhus) ;
Észtország (Tallinn);
Írország (Dublin) ;
Spanyolország (Valencia) ;
Olaszország (Milánó, Róma);
Kanada (Edmonton, Moncton, Toronto);
Lettország (Riga) ;
Litvánia (Kaunas);
Németország (Berlin, Hamburg, Köln, Lipcse, München);
Lengyelország (Bydgoszcz, Varsó, Wroclaw, Krakkó, Lublin);
Portugália (Lisszabon);
Románia (Bukarest);
USA (New York, Sacramento);
Magyarország (Budapest);
Finnország (Helsinki);
Franciaország (Marseille, Párizs);
Csehország (Brno, Prága);
Svédország (Stockholm).
A jövő héten várhatóan Luxemburg és Hollandia (Rotterdam városa) is felkerül azon országok listájára, ahol a diákok részt vehetnek a Nemzeti multidiszciplináris tesztelésen.
Az Oktatási Minőségértékelő Központ megjegyzi, hogy bár a városok listája bővült, vizsgaközpontokban korlátozott a férőhelyek száma.
„Tehát, ha egy adott városban megtelik a központ, akkor nem lesz mód részt venni a tesztelésen. Kérjük, vegyék figyelembe, hogy néhány városban/országban a tesztelést csak a pótidőszakra szervezik meg. Azt tanácsoljuk, hogy időben regisztráljanak” – szólított fel a központ.
Továbbá azok az ukrán diákok, akik már létrehozták a személyes fiókjukat és korábban egy távolabbi települést választottak, az országok és városok listájának bővítése után, a tesztelésen való részvételt igazoló dokumentum kézhezvételét követően 2023. május 7-ig módosíthatják regisztrációs adataikat, kiválaszthatnak egy másik, közelebb lévő települést.
[type] => post
[excerpt] => Az ukrán diákok számára kibővült azon országok és városok listája, ahol letehetik a nemzeti multidiszciplináris tesztet. A tesztet jelenleg a világ 24 országának 41 városában lehet letenni – közölte az ukrán Oktatási Minőségértékelési Központ.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1681138980
[modified] => 1681129931
)
[title] => Az ukrán diákok a világ 24 országában vehetnek részt a nemzeti multidiszciplináris tesztelésen
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=143471&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 143471
[uk] => 143371
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 143372
[image] => Array
(
[id] => 143372
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/132a7bd-depositphotosbelchonock-755.jpg
[original_lng] => 58047
[original_w] => 755
[original_h] => 503
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/132a7bd-depositphotosbelchonock-755-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/132a7bd-depositphotosbelchonock-755-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/132a7bd-depositphotosbelchonock-755.jpg
[width] => 755
[height] => 503
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/132a7bd-depositphotosbelchonock-755.jpg
[width] => 755
[height] => 503
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/132a7bd-depositphotosbelchonock-755.jpg
[width] => 755
[height] => 503
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/132a7bd-depositphotosbelchonock-755.jpg
[width] => 755
[height] => 503
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/132a7bd-depositphotosbelchonock-755.jpg
[width] => 755
[height] => 503
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1681119131:12
[_thumbnail_id] => 143372
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2328
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_ba88b54994bc34d5be282c068b970fe7] =>
[_oembed_time_ba88b54994bc34d5be282c068b970fe7] => 1737391770
[_oembed_704d8aeeeb0388948bcdade4c2b8a7d2] =>
[_oembed_time_704d8aeeeb0388948bcdade4c2b8a7d2] => 1738091378
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 11
[2] => 600
[3] => 592
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kiemelt téma
[2] => Oktatás
[3] => Társadalom
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 174384
[1] => 540499
[2] => 541172
)
[tags_name] => Array
(
[0] => külföldi tartózkodás
[1] => nemzeti multidiszciplináris teszt
[2] => ukrán diákok
)
)
[2] => Array
(
[id] => 142091
[content] =>
Az ukránok többsége úgy véli, hogy azon személyek fele vagy többsége, akik a teljes körű háború kezdetét követően távoztak Ukrajnából, visszatérnek az országba, áll az Ukrán Jövő Intézet online felmérése eredményein alapuló jelentésében – számolt be az LB.ua.
A válaszadók 37%-a megjegyezte, hogy vannak közeli hozzátartozói, akik 2022. február 24. után hagyták el az országot; barátokra/ismerősökre vonatkozóan. A felmérésben résztvevők 80%-a jelezte, hogy barátai/ismerősök körében vannak olyanok, akik a teljes körű invázió kezdetét követően hagyták el az országot.
A közeli rokonok és barátok/ismerősök 2022. február 24-e utáni távozásának fő okai: a biztonságérzet általános hiánya Ukrajnában (58%), a gyerekekért, azok jövőjéért való aggodalom (58%), a megnövekedett veszély (folyamatos lövöldözések, megszállással való fenyegetés) (57%).
A válaszadók 46%-a megjegyezte, hogy azoknak, akik a háború kezdetét követően elhagyták az országot, maguk döntik el, hogy visszatérnek-e Ukrajnába a válaszadók 21%-a pedig azt, hogy a külföldre távozó ukránoknak a háború vége után azonnal vissza kell térniük (az ország helyreállítása érdekében) 16,5%-a úgy véli, hogy vissza kell térjenek akkor, amikor már nem fenyeget a megszállás, 10,5% a háború végét és az ország helyreállítását/újjáépítését követően.
A válaszadók 46%-a megjegyezte, hogy véleményük szerint azoknak az ukránoknak a fele vagy több, akik a háború kitörése után távoztak, visszatér az országba.
A felmérésben résztvevők 36%-a jegyezte meg, hogy rokonai biztosan visszatérnek az országba (erről határozottan döntöttek), 32% – hogy rokonai visszatérhetnek, ha Ukrajnában biztonság és munkalehetőség lesz, 14%-uk pedig, hogy hozzátartozóik nem valószínű, hogy visszatérnek, mert már elkezdték a letelepedést az új helyen, mindössze 5% mondta azt, hogy rokonaik biztosan nem térnek vissza, 3%, hogy ha lehetőségük van rá, ők is kiutaznak külföldre a rokonaikhoz, 10% nem tudott válaszolni a kérdésre, mert rokonaik még nem döntöttek.
Az okok ranglistája, amelyek befolyásolják egy személy döntését, hogy visszatérjen Ukrajnába: családi kötelékek (60%), a szokásos életmód és megszokott környezet (46%), biztonság (42%), munkalehetőség (36%), hazaszeretet (32%) %) , külföldi letelepedési kísérletek sikertelensége (27%), gyermekről való gondoskodás (a gyerekeknek Ukrajnában kell élniük és tanulniuk) (16%).
Az okok ranglistája, amelyek befolyásolják egy személy azon döntését, hogy ne térjen vissza Ukrajnába: kilátások külföldön (55%), biztonság (50%), munkalehetőség (48%), gyermekről való gondoskodás (a gyerekeknek rendes oktatásban kell részesülniük, és új életet kell kezdeniük (33%), kényelem (28%), a korrupció elleni küzdelem hiánya, az oroszbarát erők lusztrációjának hiánya Ukrajnában (27%), külföldi családi kapcsolatok (5%).
A válaszadók 21%-a megjegyezte, hogy barátai/ismerősei/kollégái között vannak olyan férfiak, akik egy teljes körű háború kitörése után hagyták el az országot, de nem volt erre jogos okuk/indokuk.
A válaszadók 47%-a úgy véli, hogy egy külföldön tartózkodó ukrán menekültnek önállóan kellene eldöntenie, hogy segít-e valamilyen módon Ukrajnának, 28%-a segítse Ukrajnát fizetése egy részének átutalásával a fegyveres erők/önkéntesek szükségleteire, 12%-a segítsen olyan rokonokat/ismerősöket, akik Ukrajnában maradtak, 9%-uk gyűléseken, tüntetéseken való részvétellel segítsen, 3,9%-uk ne segítsen, mert ő maga is segítségre szorul, s csak 0,1%-uk vélekedett úgy, hogy egyértelműen nem kell segíteniük Ukrajnának.
A válaszadók 18,2%-a megjegyezte, hogy az elmúlt 3 hónapban nem segítette pénzzel a fegyveres erőket/önkénteseket. Azok a válaszadók, akik anyagilag támogatták a fegyveres erőket/önkénteseket, az alábbi összeget nevezték meg az átlaghavi adományként: 51–100 hrivnya (16,4%), 50 hrivnyáig, 101–200 hrivnya (11%), 201–300 hrivnya (10%), 501–1000 hrivnya (9,2%), 401–500 hrivnya (8,8%).
[type] => post
[excerpt] => Az ukránok többsége úgy véli, hogy azon személyek fele vagy többsége, akik a teljes körű háború kezdetét követően távoztak Ukrajnából, visszatérnek az országba, áll az Ukrán Jövő Intézet online felmérése eredményein alapuló jelentésében.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1680182640
[modified] => 1680177673
)
[title] => Az ukránok többsége úgy véli, hogy a menekültek fele vagy többsége visszatér Ukrajnába
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=142091&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 142091
[uk] => 141850
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 141851
[image] => Array
(
[id] => 141851
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/povernennya-blizko-gettyimages-1240633485-1300x820-1.jpg
[original_lng] => 194853
[original_w] => 1300
[original_h] => 820
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/povernennya-blizko-gettyimages-1240633485-1300x820-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/povernennya-blizko-gettyimages-1240633485-1300x820-1-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/povernennya-blizko-gettyimages-1240633485-1300x820-1-768x484.jpg
[width] => 768
[height] => 484
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/povernennya-blizko-gettyimages-1240633485-1300x820-1-1024x646.jpg
[width] => 1024
[height] => 646
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/povernennya-blizko-gettyimages-1240633485-1300x820-1.jpg
[width] => 1300
[height] => 820
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/povernennya-blizko-gettyimages-1240633485-1300x820-1.jpg
[width] => 1300
[height] => 820
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/povernennya-blizko-gettyimages-1240633485-1300x820-1.jpg
[width] => 1300
[height] => 820
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1680166874:12
[_thumbnail_id] => 141851
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2223
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_f082636dbbca39a4ba59721b6efad6fb] =>
[_oembed_time_f082636dbbca39a4ba59721b6efad6fb] => 1680171850
[_oembed_a03e56bda15083468c6a81d9388804b9] =>
? On 30 June 2023, almost 4.07 million non-EU citizens who fled ?? Ukraine had temporary protection status in EU countries.
Main countries hosting: ?? Germany (1 133 420 people; 28% of the total) ?? Poland (977 740; 24%) ?? Czechia (349 140; 9%)
A múlt év február 24-ike után csaknem 700 000 gyermek tartózkodott külföldön, és a legtöbb iskolás, aki az orosz invázió kezdete óta elhagyta az országot, a helyi iskolákban végzett tanulmányokkal párhuzamosan ukrán oktatási intézményekben tanulnak – közölte kedden Szerhij Skarlet oktatási és tudományos miniszter egy televíziós műsorban, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Skarlet az ukrán televízió non-stop háborús műsorában elmondta, hogy fokozatosan csökken a külföldön tartózkodó ukrán iskolások száma. Szerinte ez azonban lassan történik. Ugyanakkor a legtöbb gyerek Ukrajnát a teljes körű háború első hónapjaiban hagyta el – tette hozzá.
„A fegyveres agresszió kezdetén 650-690 ezer 0 és 18 év közötti, azaz óvodás és iskoláskorú ukrán gyerek volt külföldön, szeptember 1-jén 488 ezer, decemberben 480-520 ezer. Ma mintegy 500 ezer iskoláskorú gyerek tanul általános középfokú oktatási intézményekben” – mondta Skarlet.
Az oktatási miniszter megjegyezte, hogy a legtöbb iskolás megpróbálja összevonni a tanulmányait Ukrajnában és a helyi iskolákban. „Többségük az ukrán oktatási rendszer szerint tanul, ötvözve az Európai Unió országainak oktatási intézményeiben végzett tanulmányokat és az ukrán iskolában folyó távoktatást” – mutatott rá Szerhij Skarlet.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A múlt év február 24-ike után csaknem 700 000 gyermek tartózkodott külföldön, és a legtöbb iskolás, aki az orosz invázió kezdete óta elhagyta az országot, a helyi iskolákban végzett tanulmányokkal párhuzamosan ukrán oktatási intézményekben tanulna...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1672766760
[modified] => 1672764120
)
[title] => Mintegy 700 ezer ukrán gyermek tanult külföldön iskolákban, de párhuzamosan ukrán tanintézetekben is – Skarlet
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=132378&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 132378
[uk] => 132393
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 132379
[image] => Array
(
[id] => 132379
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/sikola-oktatas-tanulas-gyerekek.jpg
[original_lng] => 31984
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/sikola-oktatas-tanulas-gyerekek-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/sikola-oktatas-tanulas-gyerekek-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/sikola-oktatas-tanulas-gyerekek.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/sikola-oktatas-tanulas-gyerekek.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/sikola-oktatas-tanulas-gyerekek.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/sikola-oktatas-tanulas-gyerekek.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/sikola-oktatas-tanulas-gyerekek.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1672770538:2
[_thumbnail_id] => 132379
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3285
[_hipstart_feed_include] => 1
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 83882
[3] => 11
[4] => 592
[5] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Kiemelt téma
[4] => Társadalom
[5] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 174384
[1] => 12070
[2] => 435137
)
[tags_name] => Array
(
[0] => külföldi tartózkodás
[1] => Szerhij Skarlet
[2] => ukrán tinédzserek
)
)
[4] => Array
(
[id] => 107920
[content] =>
Azoknak a tanároknak, akiknek az iskoláiban jelenléti oktatás fog folyni, haza kell jönniük – közölte Szerhij Skarlet oktatási miniszter.
A veszélyzónából elmenekült tanárok továbbra is dolgozhatnak online. „Ahol nem minősítik biztonságosnak az offline tanulást, és továbbra is online folytatják az oktatást, az oktatási folyamatban részt vevő tanárdolgozhat online és fog is dolgozni, fizetést is kap érte, bárhol is tartózkodjon” – jelentette ki.
Emlékeztetett arra is, hogy a pedagógusok nem rendelkeznek közalkalmazotti státusszal, és jogosultak az online munkavégzésre, ha azt az oktatási folyamat biztosítja.