Ukrajna a külföldön tanuló ukrán diákok egységes elektronikus nyilvántartásának bevezetését tervezi – közölte szerdán az rbc.ua hírportál a Reintegrációs Minisztérium sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint a sajtószolgálat kifejtette: ma sok diák a Nemzetközi Ukrán Iskolában tanul vagy külsős tanuló. Az intézménybe való felvételhez szükséges személyi okmányokat postai úton lehet megküldeni.
„A kérdés azonban az összes külföldi tanuló rendszerszintű megoldásában rejlik. Igen, szóba került a hallgatók személyes ügyeinek intézésére szolgáló egységes elektronikus nyilvántartás bevezetése” – tette hozzá a sajtószolgálat.
Az Irina Verescsuk miniszterelnök-helyettes által vezetett rendkívüli értekezleten azt javasolták, hogy a Nemzetközi Ukrán Iskola fogadhassa el a személyi iratokat elektronikus formában. Elsősorban ki kell dolgozni a megfelelő útmutatót.
„A tanácskozás résztvevő kiemelték azt is, hogy a Nemzetközi Ukrán Iskolának olyan oktatási központtá kell válnia, amely összefogja az együttműködést a külföldi ukrán iskolákkal” – emlékeztetett Reintegrációs Minisztérium a sajtószolgálata.
A Lengyelországban tartózkodó ukrán gyerekek több mint fele nem jár iskolába, ez azt jelenti, hogy 200–300 ezer iskoláskorú ukrán van az ország iskolarendszerén kívül, és az ENSZ felszólítja a szülőket, hogy írassák be gyermekeiket a lengyel iskolákba, a hatóságok pedig azt fontolgatják, hogy kötelezővé teszik a tanintézetek látogatását a menekültek számára – közölte szerdán az rbc.ua hírportál a notesfrompoland.com lengyel weboldalra hivatkozva.
Az UNICEF és az UNHCR jelentése szerint a tanév végén a középiskolás korú menekültek mindössze 22%-a járt lengyel iskolákba. Összesen mintegy 180 000 ukrajnai gyermek járt lengyelországi iskolákba és óvodákba. A hatóságok becslése szerint 200–300 ezer gyerek volt a lengyel oktatási rendszeren kívül.
Az ENSZ szervezetei arra figyelmeztetnek, hogy az online oktatás rövid távú megoldás, hosszú távon nem járul hozzá a társadalmi fejlődéshez, és gyakran alacsony tudásszintet eredményez. A hivatalok közleménye szerint a biztonságos térben, társaikkal és tanárokkal való tanulás nemcsak a menekültek oktatása, hanem szocializációja, mentális egészsége és jólléte szempontjából is fontos. „Az iskolák biztonságérzetet adnak azoknak a gyerekeknek, akik már megtapasztalták a veszteséget, a kitelepítést és az erőszakot, lehetőséget teremt a barátkozásra és a tanárok segítségére, valamint lehetőséget a befogadó közösségekbe való beilleszkedésre” – mondta Rashed Mustafa Sarvar, az UNICEF lengyelországi irodájának koordinátora
Az okok, amiért az ukrán gyerekek többségét nem íratják be iskolába: a lengyel osztályok gyakran túlzsúfoltak, a nyelvi akadály továbbra is fennáll, és a menekültek gyakori vándorlása Ukrajnába és vissza Lengyelországba.
Korábban Przemysław Czarnek lengyel oktatási miniszter kijelentette, hogy ha a háború folytatódik, Lengyelországban bevezethetik a menekült gyerekek kötelező beíratását lengyel oktatási intézményekbe. „Ha ez így folytatódik, be kell vezetnünk bizonyos oktatási elemeket, még akkor is, ha ezek a gyerekek nem akarnak lengyel iskolába járni. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy Ukrajnából több százezer gyerek egy, két, három évre kikerüljön az oktatási rendszerből” – tette hozzá. A tárcavezető jelezte, hogy a szeptember 1-jei tanévkezdéssel bevezethető egy ilyen mechanizmus.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A Lengyelországban tartózkodó ukrán gyerekek több mint fele nem jár iskolába, ez azt jelenti, hogy 200–300 ezer iskoláskorú ukrán van az ország iskolarendszerén kívül, és az ENSZ felszólítja a szülőket, hogy írassák be gyermekeiket a lengyel iskol...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1689186600
[modified] => 1689179078
)
[title] => Lengyelországban kötelezővé teszik az ukrán gyerekek iskolalátogatását, mert a fele részük nem jár iskolába
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=154148&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 154148
[uk] => 154158
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 154149
[image] => Array
(
[id] => 154149
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/oktatas-lengyel-ukran-kulfoldi-oktatas.jpg
[original_lng] => 57956
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/oktatas-lengyel-ukran-kulfoldi-oktatas-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/oktatas-lengyel-ukran-kulfoldi-oktatas-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/oktatas-lengyel-ukran-kulfoldi-oktatas.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/oktatas-lengyel-ukran-kulfoldi-oktatas.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/oktatas-lengyel-ukran-kulfoldi-oktatas.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/oktatas-lengyel-ukran-kulfoldi-oktatas.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/oktatas-lengyel-ukran-kulfoldi-oktatas.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1689170322:8
[_thumbnail_id] => 154149
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3408
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_922ade17e2064e408fb862c9525a6257] =>
The destruction of the #KakhovkaDam, a consequence of Russia’s invasion of Ukraine, has led to a dire humanitarian crisis in flooded communities downstream, compounding existing war effects.
It will have also significant long-term impacts on a larger area and population.
Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériuma módszertani ajánlásokat dolgozott ki és hagyott jóvá az oktatási intézményekben a hadiállapot alatti oktatás megszerzésének egyes kérdései kapcsán, jelentette be Okszen Liszovij Facebookon.
Az ajánlások az alábbi kérdésekre vonatkoznak:
az oktatás folyamatosságának biztosítása
tanulási eredmények értékelése
átvezetés a következő tanévre / tanulmányi eredmények beszámítása,
a végzettség megszerzésére vonatkozó dokumentumok kiadása.
Az Ukrajnába való visszatérést követően az iskolákba való beiratkozás az egyik szülő, gyám vagy törvényes képviselő kérvénye alapján történik. A gyermeket abba az iskolába írják be, ahol korábban tanult, vagy egy másik, a szülők által választott iskolába.
Az Oktatási Minisztérium javasolja, hogy az oktatási intézmények vegyék figyelembe a külföldi iskolákban megszerzett tanulmányi eredmények adatait az ukrán iskolákba való beiratkozáskor (a programban szereplő tantárgyak esetében). Ehhez be kell mutatni azon iskola által kiadott bizonyítványt, ahol a gyermek tanult.
Az ukrán nyelv és irodalom, valamint Ukrajna történelme esetében felmérés esetében kell értékelni. A gyermeknek akkor is át kell esnie a felmérésen, ha nincs külföldi iskola által kiadott bizonyítványa. 5-8. és 10. osztályok esetében a felmérés 2 pontos skála alapján is elvégezhető (megfelelt – nem felelt meg).
„A külföldön tartózkodó és online ukrán iskolákban tanuló gyerekeknek iskolai végzettségről bizonyítványt adnak ki. Külföldi oktatási intézmény befejezése esetén Ukrajnában elismerik az erre vonatkozó dokumentumokat. A dokumentum ajánlásokat is tartalmaz a belső menekültek és az ideiglenesen megszállt területen élők oktatására vonatkozóan. Az a feladatunk, hogy mindent megtegyünk annak érdekében, hogy a gyerekek folytassák tanulmányaikat, ugyanakkor ne legyenek túlterhelve, és ne veszítsék el a kapcsolatot Ukrajnával” – hangsúlyozta Liszovij.