Egyre nagyobb az elégedetlenség a mozgósított orosz katonák és családjaik körében a véget nem érő háború és a hatóságok hanyag hozzáállása miatt. Ez az elégedetlenség új lázadássá alakulhat, ha a hatóságok okot adnak rá – mondta az Orosz Szabadság Légiójának Cézár hívójelű képviselője az Unian ukrán hírügynökség beszámolója szerint.
A harcos szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök „akarva vagy akaratlanul” minden orosz mozgósított katonát „harmadosztályú állampolgárrá” alacsonyított le. Mint mondta, a börtönbüntetésüket le nem töltő gyilkosokat és nemi erőszaktevőket hat hónap háborús részvétel után szabadon folytathatják polgári életüket, míg a mozgósított katonák határozatlan ideig a fronton maradnak.
Putyinnak nincs más ágyútölteléke. Ezek az emberek a fronton rájöttek, hogy ez egy egyirányú utca. Természetesen nem nagyon örülnek a helyzetnek, és a feleségeik sem – mondta a harcos, aki szerint ezek az emberek nem ellenzik a háborút mint olyat, csak azt szeretnék, hogy a háború ne érintse őket személyesen.
Ugyanakkor meggyőződése, hogy ha a mozgósítottak feleségei teljes körű tiltakozásba kezdenek a háború befejezését követelve, Putyin hirtelen „nagyon érdekes helyzetben” találhatja magát.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Egyre nagyobb az elégedetlenség a mozgósított orosz katonák és családjaik körében a véget nem érő háború és a hatóságok hanyag hozzáállása miatt. Ez az elégedetlenség új lázadássá alakulhat, ha a hatóságok okot adnak rá.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1704715440
[modified] => 1704675583
)
[title] => Zugolódnak az orosz katonák, újabb lázadás készülődhet
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=174843&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 174843
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 174844
[image] => Array
(
[id] => 174844
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/front-orosz-katonak.jpg
[original_lng] => 141546
[original_w] => 1200
[original_h] => 800
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/front-orosz-katonak-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/front-orosz-katonak-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/front-orosz-katonak-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/front-orosz-katonak-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/front-orosz-katonak.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/front-orosz-katonak.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/front-orosz-katonak.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1704668384:12
[_thumbnail_id] => 174844
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2653
[_oembed_35439070aee12408d0c516ac90e55bfe] =>
Es ist 2024 und deutsche Soldaten treiben Sport mit russ. Soldaten, als sei nie etwas passiert ... auch Bundeswehr-Offiziere schnacken mit russ. Offizieren, als sei es das Normalste auf der Welt. Nach einer @BILD-Anfrage soll sich daran nun etwas ändern.https://t.co/0gHkamERdcpic.twitter.com/R7nk8DmyVO
Oroszország Ukrajna elleni háborújának fél éve megmutatta, hogy az oroszokat nem nyugtalanítják a tömeggyilkosságok, a lerombolt városok és a nukleáris zsarolás, a vízummegvonás azonban az első lépés lehet az orosz lázadás felé – közölte vasárnap Mihail Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója a Twitteren, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az elnöki hivatali tanácsadó azt írta: „miért van szükség vízumtilalomra az orosz állampolgárokkal szemben? A háború fél éve bebizonyította, hogy nem törődnek a tömegmészárlással, a lerombolt városokkal, a nukleáris zsarolással, Bucsával vagy Mariupollal.”
Навіщо потрібні візові обмеження для громадян Росії? Півроку війни довели: їх не хвилюють масові вбивства, зруйновані міста, ядерний шантаж, Буча чи Маріуполь. Лише розмови про втрату віз змогли повернути до усвідомлення війни та відповідальності. А це перший крок… до 🇷🇺 бунту.
„Csak a vízum lehetőségének megvonásáról szóló hírek tudták visszatéríteni őket a háború és felelősség tudatosításához. És ez az első lépés az orosz lázadás felé” – mutatott rá Mihajlo Podoljak.
Mint hírportálunk augusztus 9-én beszámolt róla, Volodimir Zelenszkij elnök egy amerikai lapinterjúban kijelentette, biztos abban, hogy amennyiben a nyugati országok lezárják a határaikat az oroszok előtt, és hazapaterolják őket, az megakadályozhatja, hogy Oroszország ukrán területeket csatoljon el. Mint kifejtette, szerinte a nyugati országok határainak lezárása az oroszok előtt fontos szankció, mert „az oroszok elfoglalják mások földjét, ezért a saját világukban kell élniük, amíg nem változtatnak filozófiájukon”. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ennek vonatkoznia kell azokra az oroszokra is, akik már a nyugati országokban vannak.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Oroszország Ukrajna elleni háborújának fél éve megmutatta, hogy az oroszokat nem nyugtalanítják a tömeggyilkosságok, a lerombolt városok és a nukleáris zsarolás, a vízummegvonás azonban az első lépés lehet az orosz lázadás felé – közölte vasárnap ...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1660514918
[modified] => 1660514920
)
[title] => Az orosz állampolgárok európai vízumtilalma az első lépés az orosz lázadás felé – Podoljak
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=114708&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 114708
[uk] => 114735
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 114711
[image] => Array
(
[id] => 114711
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/podoljak-4.jpg
[original_lng] => 26322
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/podoljak-4-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/podoljak-4-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/podoljak-4.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/podoljak-4.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/podoljak-4.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/podoljak-4.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/podoljak-4.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1660546506:3
[_oembed_0fa4afe14d8e3fdc1ab7cb16893e81ae] =>
Навіщо потрібні візові обмеження для громадян Росії? Півроку війни довели: їх не хвилюють масові вбивства, зруйновані міста, ядерний шантаж, Буча чи Маріуполь. Лише розмови про втрату віз змогли повернути до усвідомлення війни та відповідальності. А це перший крок… до ?? бунту.
Війна не буває дешевою. Хтось втрачає на ній життя, хтось – дім, а хтось – комфорт. Агресія Рф змінює правила гри для всіх європейців. Ця зима змусить переглянути свої звички. Але ми вдячні кожному, хто розуміє пріоритети: обов’язково – вільна Європа та кінець газового ru-шантажу
.@elonmusk, maybe you should stop pessimizing ?? official accounts & forcibly reducing their reach? It's too obvious. Don’t help talentless ru-propaganda. It won't help them and @Twitter's reputation is dying. Maybe a regulator is needed to explain competition rules to the owner?
Unlocked accounts of ?? authorities, scaling "kill ??" ru-tweets amid open pessimization of Ukrainians is not about freedom of speech at all. #Twitter sees no harm in spreading propaganda that directly encourages the destruction of ?? & mass murder. Maybe AI will moderate better?
Sometimes a mistake is much more than just a mistake. By not allowing Ukrainian drones to destroy part of the Russian military (!) fleet via #Starlink interference, @elonmusk allowed this fleet to fire Kalibr missiles at Ukrainian cities. As a result, civilians, children are…
Навіщо потрібні візові обмеження для громадян Росії? Півроку війни довели: їх не хвилюють масові вбивства, зруйновані міста, ядерний шантаж, Буча чи Маріуполь. Лише розмови про втрату віз змогли повернути до усвідомлення війни та відповідальності. А це перший крок… до 🇷🇺 бунту.