A szociáldemokrata „Enhedslisten” és a „De Radikale” azt szeretné, hogy a dán állam négy év alatt 20 millió dán koronát különítsen el a lengyel nők abortuszának „segítésére” Dániában – írja helyi információkra hivatkozva az Erdély.ma dániai tudósítója. A Liberális Párt is támogatja a javaslatot.
Nem ez az első alkalom, hogy a lengyel nőket „segítenék” a dán egészségügyi ellátásban ingyenesen.
Lengyelország megváltoztatta az abortusztörvényét, amely ma már olyan szigorú, hogy a nők csak akkor végezhetnek abortuszt, ha a terhesség vérfertőzés vagy nemi erőszak miatt következik be, vagy ha a nő élete veszélyben van.
A 20 millió koronát a „Szex és társadalom” szervezet kapja meg, amely az „Abourtusz határok nélkül” nevű lengyel egyesülettel együttműködve a dán törvényeket betartva tennék lehetővé a lengyel nők abortuszát. Ez az összeg évente 165 nőnek „tudna segíteni” – írja a Politiken.
A Dán Néppárt egyedüliként nem támogatja ezt a javaslatot. „Sok tennivalónk van az egészségügyi rendszerünkön belül, ami nagyobb költségvetést igényelne, ezért úgy gondoljuk, hogy a pénzt nem lehet más országok állampolgáraira költeni” – mondja Liselott Blixt (Dán Néppárt) egészségügyi szóvivő a Politiken-nek.
– 1973 előtt a dán nők utaztak Lengyelországba „abortusz turistaként” – mondja a radikálisok szóvivője, Morten Helveg Petersen. Hozzáteszi, hogy a Lengyelországban zajló „szörnyűségek fényében” kell vizsgálni ezt a kérdést. A nők alapvető jogai elleni támadásnak tekintjük a lengyel abortusz-ellenes törvényt. A kommunizmus bukása óta túlnyomórészt katolikus Lengyelországban nagyon szigorú abortusztörvények vannak érvényben. 1993-tól gyakorlatilag betiltották. Az országban az elmúlt 30 évben lényegében minden terhességmegszakítást súlyos rendellenességek miatt hajtottak végre. A tilalom alóli kivétel mára megszűnt. A kritikusok úgy vélik, hogy a lengyel kormány kihasználta a világjárvány alatti leállást népszerűtlen politikájának végrehajtása érdekében. A The Guardian által megkérdezett segélyszervezetek és orvosok szerint a lengyel nők általában németországi, szlovákiai és csehországi klinikáktól „kérnek segítséget”, 3-4000 koronát fizetnek egy abortuszért.
(erdely.ma)
[type] => post [excerpt] => A szociáldemokrata „Enhedslisten” és a „De Radikale” azt szeretné, hogy a dán állam négy év alatt 20 millió dán koronát különítsen el a lengyel nők abortuszának „segítésére” Dániában – írja helyi információkra hivatkozva az Erdély.ma dániai tudósí... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1626966180 [modified] => 1626934293 ) [title] => A dán pártok fizetnének a lengyel nők abortuszáért [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=64902&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 64902 [uk] => 64940 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 64904 [image] => Array ( [id] => 64904 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/b-4terhesseg-netrol.jpg [original_lng] => 32029 [original_w] => 780 [original_h] => 519 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/b-4terhesseg-netrol-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/b-4terhesseg-netrol-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/b-4terhesseg-netrol-768x511.jpg [width] => 768 [height] => 511 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/b-4terhesseg-netrol.jpg [width] => 780 [height] => 519 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/b-4terhesseg-netrol.jpg [width] => 780 [height] => 519 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/b-4terhesseg-netrol.jpg [width] => 780 [height] => 519 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/b-4terhesseg-netrol.jpg [width] => 780 [height] => 519 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1626961549:3 [_thumbnail_id] => 64904 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 2 [views_count] => 3611 [_oembed_5011cec92cabebf7c60e6100dc6ea4f0] =>
Denmark has reached the first date, April 6th, in its planned schedule for the gradual lifting of coronavirus restrictions. https://t.co/cWsuaAq4k2
— The Local Denmark (@TheLocalDenmark) April 6, 2021
Businesses required to demand customers present valid ‘corona passports’ under Denmark’s requirements for lifting restrictions could face heavy fines for not complying with rules. https://t.co/LoyZdcTIvM