Az ország összes, erre kijelölt pontja megnyitott és megtartották matematikából a külső független tesztelést (ZNO), jelentette be Ljubomira Mandzij oktatási miniszter-helyettes, a miniszteri kabinetben megtartott eligazításon.
A katasztrófa ellenére az összes tesztelésre kijelölt pont működött Kárpátalján, Ivano-Frankivszk, Csernyivci és Lemberg megyékben. Ljubomira Mandzij szerint a rossz időjárás miatt a külső független tesztelésre 7 résztvevő nem jutott el a pontokhoz. Ők részt vehetnek az pót-tesztelésen.
„Az összes tesztpontot elláttuk személyes védőeszközökkel, nevezetesen orvosi maszkokkal, fertőtlenítőszerekkel, érintésmentes hőmérőkkel, felületi fertőtlenítőszerekkel, védőruhákkal az orvosok számára” – mondta Mandzij.
Ezenkívül arra kérte a tesztelés résztvevőit, hogy tájékoztassák a megyei oktatási minőségértékelési központokat, ha a biztonsági szabályok megsértését vagy az egyéni védőeszközök hiányát észlelték.
Az Oktatási Minisztérium azt szeretné, ha szeptember 1-jén elkezdődne a tanév az iskolákban, ennek érdekében folyik az egészségügyi óvintézkedések protokolljainak a kidolgozása, de egyelőre még nem született kormánydöntés a kérdésben – jelentette ki Ljubomira Mandzij megbízott oktatási miniszter kedden az rbc.ua hírportálnak adott interjújában.
Mandzij mindazonáltal reményét fejezte ki, hogy az iskolások számára szeptember 1-jén, a felsőoktatási intézmények első évfolyamos hallgatói esetében pedig szeptember 17-én fog kezdődni az új tanév. A kormány azonban még nem döntött az ügyben – tette hozzá.
A megbízott tárcavezető helyesbítette egy félremagyarázott korábbi kijelentését, miszerint a jövőben az oktatást azoknak a technológiáknak és eszközöknek a felhasználásával folytatnák, amelyeket a pedagógusok a karantén alatt elsajátítottak. Mint hangsúlyozta, ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy szeptember 1-től távoktatásra térnének át az iskolák. Rámutatott: az iskola lényege a tanárok és a tanulók személyes élő kapcsolata.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az Oktatási Minisztérium azt szeretné, ha szeptember 1-jén elkezdődne a tanév az iskolákban, ennek érdekében folyik az egészségügyi óvintézkedések protokolljainak a kidolgozása, de egyelőre még nem született kormánydöntés a kérdésben.
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1592911800
[modified] => 1592911826
)
[title] => Szeptember 1-től szeretné elkezdeni a tanévet az Oktatási Minisztérium, de még nincs döntés
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=19437&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 19437
[uk] => 19457
)
[crid] => bey5821
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 19438
[image] => Array
(
[id] => 19438
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/madzij169.jpg
[original_lng] => 83567
[original_w] => 650
[original_h] => 366
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/madzij169-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/madzij169-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/madzij169.jpg
[width] => 650
[height] => 366
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/madzij169.jpg
[width] => 650
[height] => 366
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/madzij169.jpg
[width] => 650
[height] => 366
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/madzij169.jpg
[width] => 650
[height] => 366
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/madzij169.jpg
[width] => 650
[height] => 366
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1592911573:2
[views_count] => 7578
[_thumbnail_id] => 19438
[_edit_last] => 10
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_d72b0d57f0118b86a27ad23c0d573fdf] =>
[_oembed_time_d72b0d57f0118b86a27ad23c0d573fdf] => 1593684778
[_oembed_799c7f18e005408aa92fd19ae4ad40ff] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 1202616550001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 4383
[2] => 49
[3] => 347
[4] => 600
[5] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => COVID-19 HU
[2] => Hírek
[3] => Oktatás
[4] => Oktatás
[5] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 3040
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Ljubomira Mandzij
)
)
[2] => Array
(
[id] => 19418
[content] =>
A technogén-ökológiai és rendkívüli helyzetekkel foglalkozó állami bizottság engedélyezte, hogy június 25. és július 17. között levezessék Ukrajnában a külső független tesztet (ZNO). A hírt Ljubomira Mandzij közölte június 22-én. Az oktatási miniszter a svájci nagykövettel és az UNICEF ukrajnai képviseletének helyettes vezetőjével tett látogatást a Haditengerészeti Koledzsben, ahol leellenőrizték, hogy készen áll-e az intézmény a vizsgák lebonyolítására.
„Ma a technogén-ökológiai és rendkívüli helyzetekkel foglalkozó állami bizottság engedélyt adott arra, hogy a tervek szerint, június 25. és július 17. között levezessük a ZNO-t. Az Oktatási Minisztérium és az Oktatásminősítési Központok készek lebonyolítani a vizsgákat Viktor Ljasko egészségügyi miniszterhelyettes, országos tisztifőorvos ajánlásainak megfelelően. Külön köszönetet szeretnék mondani partnereinknek, akik segítettek abban, hogy biztosítani tudtuk a vizsgaközpontokat a megfelelő felszereléssel” – nyilatkozta Mandzij.
A ZNO-vizsgák levezetése a következő követelmények szerint fog zajlani:
a teszthez csakis a Viktor Ljasko tisztifőorvos által megszabott előírások szerint engedik hozzá a diákokat (37,2-nél nem magasabb testhőmérséklet, légúti fertőzéses tünetek hiánya, szájmaszk viselete);
a vizsgaközpontok felkészültségét az Állami Élelmezési és Fogyasztói Szolgálat ellenőrzi majd (a résztvevők közötti távolság nem lehet kevesebb 1,2 méternél, a szájmaszk viselete és a kézfertőtlenítő megléte kötelező, ezenkívül fertőtleníteni kell a tantermeket és ki kell alakítani egy helyet a maszkok megsemmisítésére);
mindent megtesznek annak érdekében, hogy elkerüljék a tömeget (hosszabb idő lesz a beléptetés, megszabják a belépési időpontot, megszervezik a sorban állást);
a helyszínen jelen lesz a rendőrség és az egészségügyi dolgozók;
a vizsgákon felügyelő tanárok nem tartózkodhatnak a fertőzés rizikócsoportjaiba.
Claude Wild svájci nagykövet beszéde során kiemelte, hogy a ZNO Ukrajna egyik legdemokratikusabb intézménye, s hogy Svájcnak fontos az, hogy segítsen Ukrajnának ebben a nehéz helyzetben a vizsgák levezetése során, s ezáltal biztosítani tudják a diákok számára a megfelelő körülményeket a tesztelés alatt és a felvételi átláthatóságát is. „Svájc meg van győződve arról, hogy az oktatás minőségének kiemelt prioritással kell rendelkeznie minden körülményben” – jelentette ki.
A Naftohaz, UNICEF, és a svájci nagykövetségnek köszönhetően minden vizsgaközpontot biztosítani tudtak szájmaszkokkal (a diákok, az oktatók és a medikusok számára), érintés nélküli hőmérővel, kézfertőtlenítővel, felületek tisztítására alkalmas fertőtlenítővel, izolált egészségügyi köpenyekkel és arcvédőpajzzsal (az egészségügyi dolgozók számára).
„Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a világjárvány ne korlátozza a gyerekek oktatáshoz való hozzáférésének lehetőségét. Minden végzősnek joga van arra, hogy biztonságos körülmények között valósítsa meg lehetőségeit” – mondta el Laura Bill, az UNICEF ukrajnai képviseletének helyettes vezetője.
Ljubomira Mandzij oktatási miniszter nyilatkozott a Legfelső Tanács döntése megszületése után, melynek értelmében a 2019/2020-as tanévben eltörlik a záróvizsgákat (DPA) a középiskolai végzettség megszerzése előtt álló diákok számára.
„A járványhelyzet miatt a parlament felmentette az idei tanév végzőseit a záróvizsgák alól, azonban a diákok önszántukból továbbra is levizsgázhatnak, akár külső független teszt (ZNO) formájában is” – mondta el. Hozzátette, hogy az Oktatási Minisztérium már megkezdte a módszertan kidolgozását az intézmények számára ezzel kapcsolatban.
A miniszterasszony leszögezte azonban, hogy a vizsgák eltörlése nem vonatkozik azokra a végzősökre, akik felsőoktatási intézményekben szeretnének továbbtanulni.
A külső független tesztelést augusztusra halaszthatják, vagy online módban tartják meg. Ezt Ljubomira Mandzij ideiglenesen kinevezett oktatási miniszter mondta az Ukrajina 24 Tv-csatorna adásában.
Mandzij megjegyezte, hogy az oktatási és a pénzügyi minisztérium tárgyalja az eltörölt próbatesztért befizetett illetékek visszatérítésének módját.
„Jelenleg az oktatási és tudományos minisztérium a külső független tesztelés június 25-től július 17-ig való lebonyolítására készül. Holnap a bizottsági ülés lesz, amelynek jóvá kell hagynia a járványügyi helyzet mutatóit, és ennek megfelelően azokat a szabályokat, amiket a tesztelés során be kell tartani. Ha a mutatók nem megfelelőek, akkor augusztusra halasztjuk a külső független tesztelést” – mondta.
Az miniszterasszony szerint az oktatási minisztériumnak most nincs lehetősége arra, hogy külső független tesztelést online vezesse le. „A próbatesztet táv-technológiák segítségével terveztük, nem online. Jelenleg nincs lehetőségünk a résztvevők ellenőrzésére és azonosítására, de konzultálunk ennek a formátumnak a lehetőségéről” – mondta Mandzij.
A külső független tesztelés eltörlése elfogadhatatlan, mivel ez az egyetlen objektív értékelési eszköz és mechanizmus a felsőoktatásba, amely átláthatóvá teszi felvételit, ennek hiánya jelentős korrupciós kockázatokat jelent – jelentette be 2020. június 15-én Ljubomira Mandzij ideiglenesen kinevezett oktatási és tudományos miniszter.
„A minisztérium, az Ukrán és megyei oktatási minőség ellenőrzési központok készen állnak biztonságos körülmények között, az országos tiszti főorvos ajánlásainak megfelelően lebonyolítani a külső független tesztelést valamint rugalmasan reagálnak az egészségügyi minisztérium járványügyi helyzetre vonatkozó adataira. A központok orvosi maszkokkal, hőmérőkkel, fertőtlenítőszerekkel, és az orvosok védelmét biztosító eszközökkel vannak felszerelve. A védelmi eszközöket a központokba a megyei adminisztrációk szállítják. A központok a követelményeknek való megfelelését az Állami Élelmezési és Fogyasztóvédelmi Szolgálat ellenőrzi egy speciális ellenőrző lista alapján” – mondta Ljubomira Mandzij ideiglenesen kinevezett oktatási és tudományos miniszter.
A külső független tesztelés során:
ellenőrzés alatt lesznek a külső független tesztelésben való részvételre vonatkozó ajánlások (a test hőmérséklete nem haladja meg a 37,2 oC-ot, nincs légúti betegség jele, maszk vagy légzőkészülék viselése);
az Állami Élelmezési és Fogyasztóügyi Szolgálat ellenőrzi a központokra vonatkozó követelményeket (a résztvevők közötti biztonságos távolság, maszkrendszer, fertőtlenítőszerek rendelkezésre állása, helyiségek fertőtlenítése, a használt maszkok szervezett begyűjtése stb.);
intézkedések a tömegek kialakulásának elkerülése érdekében (a résztvevők közötti biztonságos távolság);
orvosi és rendőri felügyelet ;
a nem kockázati csoportba tartozó oktatók bevonása.
Jelenleg az oktatási és tudományos minisztérium a külső független tesztelés június 25-től július 17-ig való lebonyolítására készül. Ugyanakkor az egészségügyi minisztérium azokat a paramétereket készíti elő, amelyeknek meg kell feleljen a járványügyi helyzet a tesztelés biztonságos levezetéséhez. Az indikátorokat a technogén, környezetvédelmi és rendkívüli helyzetekkel foglalkozó bizottság hagyja jóvá 2020. június 16-án. Ezen kívül, a világstatisztikai adatoknak megfelelően, a külső független tesztelés résztvevőinek korcsoportja rezisztens a fertőzésre – a Covid-19-ben szenvedő betegeknek csak 1,2%-a serdülőkorú, azaz a fertőzés kockázata elhanyagolható. Ugyanakkor, a külső független tesztelés nélkül az egyetemi felvételi kampány járványügyi szempontból veszélyesebbé válhat, mivel nagy tömeget vonz be, nehézségeket okoz a társadalmi távolság fenntartása terén a felvételi vizsgák során. Ez további kockázatot jelent Ukrajna nagyvárosaiban a világjárvány idején.
„A külső független tesztelés eltörlése elfogadhatatlan, mivel garantálja a tisztességes és objektív értékelést, valamint a becsületes és átlátható felvételit. Nemcsak a diákok, hanem a szülők és a tanárok is erőfeszítéseket tettek a külső független tesztelésre való felkészülés érdekében. Más értékelési módszert, például az általános középfokú bizonyítvány átlagpontját nem lehet objektívnek tekinteni, mivel minden iskolának megvan a saját értékelési skálája. Ezen túlmenően az egyetemek készen állnak arra, hogy külső független tesztek alapján fogadják el a felvételizők kérelmeit. Lehetetlen más, alternatív mechanizmus létrehozni a felvételi kampány lebonyolításához. Ezért a külső független tesztelés eltörlése veszélyezteti a 2020-as felvételi kampányt” – mondta Ljubomira Mandzij. A külső független tesztelés esélyegyenlőséget garantál a felvételizők számára. A tesztelés eltörlése visszavezetne ahhoz, hogy a felvételi sikeressége a család vagyonától vagy a „kapcsolatoktól” függne. A külső független tesztelés szabad pályaválasztást, felsőoktatási intézményt és a tanulmányi régiót biztosít. A sikeres tesztelés lehetőséget nyújt akár 5, állami térítéses helyre való pályázat benyújtására az ország különböző városaiban. Az ukránok 73%-a támogatja a külső független tesztelést, mint az értékelés átlátható formáját. Emlékeztetőül, hogy a járványügyi helyzet romlása miatt a külső független tesztelés résztvevői otthon oldják meg a feladatokat. Mivel a próbateszt elmaradt, a résztvevők költségei visszatérítésre kerülnek, jelenleg az oktatási- és a pénzügyi minisztérium közösen dolgozzák ki az erre vonatkozó eljárást.
Ebben egyezett meg a védelmi és az oktatási minisztérium, közölte Ljubomira Mandzij ideiglenesen kinevezett oktatási miniszter a Hromadszke élő adásában.
„Beszélgettem a védelmi minisztériumbeli kollégákkal annak érdekében, hogy ne fordulhassanak elő olyan esetek, hogy behívót kapjanak olyanok, akik még nem fejezték be az iskolát, még nem írták meg a külső független tesztet és esetleg júliusban betöltik a 18. életévüket, emiatt ne tudjanak részt venni a felvételi kampányban. A felvételi kampány indokolja a behívás elhalasztását” – tette hozzá az oktatási és tudományos minisztérium vezetője.
Ez az információ már megjelent a védelmi minisztérium honlapján. „Figyelembe véve a felvételi kampány elhalasztásának körülményeit, a védelmi minisztérium honlapján lévő információk szerint utasították a sorozási bizottságokat, hogy ezt vegyék figyelembe munkájuk során” – mondta Ljubomira Mandzij.
A következő tanévtől az orosz iskolák 5–11.
osztályai 80 százalékban ukrán oktatási nyelvre térnek át, ehhez teljesen fel
vannak készítve a pedagógusok – nyilatkozta Ljubomira Mandzij megbízott
oktatási miniszter a Szabadság Rádió ukrán adásának, közölte vasárnap az
unn.com.ua hírportál.
Mandzij az interjúban
elmondta, Ukrajnában 190 orosz tannyelvű iskola működik. A következő tanévtől
kezdődően az 5. osztálytól felfelé a tantárgyak 80 százalékát ukrán nyelven
oktatják majd (20 százalékot az anyanyelvi tárgyak – nyelv, irodalom – tesznek
ki – vb.) – tette hozzá.
Az átálláshoz meg vannak
teremtve a feltételek, sok tanfolyamot tartottak ukrán nyelvből az orosz
iskolák tanárainak Ukrajna valamennyi régiójában, bevonva valamennyi érintett
pedagógust – fejtette ki a megbízott miniszter. Vagyis meg tudjuk valósítani az
oktatási törvény vonatkozó normáját és a teljes általános középiskolai
oktatásról szóló törvény rendelkezéseit – hangsúlyozta Ljubomira Mandzij.
Ljubomira Mandzij ukrán oktatási miniszter elmondása szerint az ország felsőoktatási intézményeinek fel kell készülnie a tanév távoktatási formában való befejezéséhez, a vizsgaidőszakok dátumai nem változnak majd.
A miniszterasszony a Radio Szvobodának adott interjújában közölte
a hírt. „A helyzetből kiindulva a tanév távoktatás formájában ér majd véget. A
felsőoktatási intézményeknek fel kell készülniük a tanév ilyen jellegű
befejezésére” – mondta el. Hozzátette azonban, hogy amennyiben az országban
javul a járványhelyzet, s engedélyezik a felsőoktatási intézmények látogatását,
akkor van esély arra, hogy a vizsgaidőszak ne interneten keresztül zajlódjon.
Negyvennegyedik nap. Fokozatosan, szigorú szabályok mellett újraindítjuk Magyarországot // Day forty-four. We will restart Hungary gradually, under strict rules
Опубліковано Orbán Viktor Пʼятниця, 24 квітня 2020 р.