Nyolc százalékkal nőtt idén azoknak a romániai magyar diákoknak az aránya, akik sikeresen letették az érettségi vizsgát román nyelv és irodalomból, és ennek köszönhetően idén először sikerült számottevően megközelíteni az országos átlagot. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szerint „történelmi áttörésről” lehet beszélni.
Az RMDSZ kedden az MTI-nek küldött közleményében rámutatott: a sikeresen érettségiző romániai magyar diákok aránya tavaly 12,2 százalékkal maradt el az országos átlagtól, míg idén a különbség mindössze 5,2 százalék.
„Ez a közel 7 százalékpontos javulás nem pusztán statisztikai adat, hanem egy hosszú éveken átívelő kisebbségi oktatáspolitikai munka eredménye” – húzták alá.
Az idei érettségi legnagyobb előrelépése a román nyelv és irodalom tantárgyhoz köthető, ahol a magyar tannyelvű osztályok diákjai körében nyolc százalékkal emelkedett az átjutási arány – írták az óvások utáni végleges eredményekre hivatkozva. Hargita megyében például 8,4 százalékkal nőtt a sikeres érettségizők aránya – tették hozzá.
A magyar diákok eredményeiben tapasztalt jelentős javulás elsősorban annak tudható be, hogy az idei érettségin először román anyanyelvű társaiktól eltérő vizsgatételeket kaptak a magyar anyanyelvű tanulók. Olyan feladatsort, amely illeszkedett az általuk tanult tananyaghoz és oktatási szemlélethez – emlékeztet az RMDSZ.
Kallós Zoltán kisebbségi oktatásért felelős államtitkár felidézte: az érdekvédelmi szervezetnek 13 éve sikerült elérnie, hogy a magyar anyanyelvű diákok speciális tanterv alapján, kommunikáció- és kompetenciaelvű tantervek szerint tanulhassák az államnyelvet. „Most pedig ennek látszik az eredménye” – fogalmazott.
Hangsúlyozta: nem egy lebutított, túlegyszerűsített vizsgáról van szó, hanem arról, hogy a diákok más tanterv és tananyag szerint tanulták a román nyelvet és irodalmat, mint román anyanyelvű társaik, és idén eszerint vizsgáztak is. Arra is kitért, hogy a szövetségben sokat dolgoztak azért, hogy a vizsgatételeket olyan tanárok szerkesszék, akik ismerik a speciális tantervet.
Romániában az idei végzős évfolyam volt az első generáció, amikor a kisebbségi diákok az iskolakezdés óta a speciális tanterv alapján tanulták a román nyelvet, és az érettségi vizsgán is ezt kérték számon rajtuk.
„Hosszú és nehéz folyamat volt, de a legfontosabb cél továbbra is az, hogy a kisebbségi diákok megtanuljanak kommunikálni az ország nyelvén, és hogy a vizsgákon elért eredmények a valódi tudásukat tükrözzék” – hangsúlyozta Kallós Zoltán. Rámutatott: a cél, hogy a magyar gyermekek gyakorlati kommunikációs eszközként sajátítsák el a román nyelvet, és könnyebben boldoguljanak az életben.
A magyar végzősök román érettségin szerzett eredményeinek javulására Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is felhívta a figyelmet.
„Igazunk volt, amikor azt mondtuk: a román nyelvet másként kell tanítani: külön tanterv, külön tankönyv kell. Tudjuk, hogy messze nem értünk az út végére, még sok tennivalónk van, mindig lehet jobban, többet, de ez most egy valós, biztató lépés előre” – írta Facebook-oldalán.
Romániában országosan a végzős tanulók 81,9 százaléka szerepelt sikeresen az idei érettségi vizsgán.
A román érettségi vizsga évtizedek óta fejtörést okozott a romániai magyar végzősöknek, akik sokáig román társaikkal azonos tanterv és tananyag szerint tanulták az állam nyelvét. A román vizsga eredménye elsősorban a tömbmagyar székelyföldi és partiumi régióban rontotta a magyar diákok átlagát vagy vezetett bukáshoz. Ennek eredménye javult most jelentősen azáltal, hogy az idei végzősök „idegen nyelvként” tanulták a románt, és aszerint is vizsgáztak belőle.
[type] => post
[excerpt] => Nyolc százalékkal nőtt idén azoknak a romániai magyar diákoknak az aránya, akik sikeresen letették az érettségi vizsgát román nyelv és irodalomból, és ennek köszönhetően idén először sikerült számottevően megközelíteni az országos átlagot.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1751492760
[modified] => 1751464723
)
[title] => Sikeresebbek a magyar diákok a román érettségin, mióta idegen nyelvként tanulják az államnyelvet
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=247109&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 247109
[uk] => 247275
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 247110
[image] => Array
(
[id] => 247110
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/oktatas-iskola.png
[original_lng] => 1874592
[original_w] => 1642
[original_h] => 787
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/oktatas-iskola-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/oktatas-iskola-300x144.png
[width] => 300
[height] => 144
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/oktatas-iskola-768x368.png
[width] => 768
[height] => 368
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/oktatas-iskola-1024x491.png
[width] => 1024
[height] => 491
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/oktatas-iskola-1536x736.png
[width] => 1536
[height] => 736
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/oktatas-iskola.png
[width] => 1642
[height] => 787
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/oktatas-iskola.png
[width] => 1642
[height] => 787
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1751618293:2
[_thumbnail_id] => 247110
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2155
[translation_required] => 2
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 193019753001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 11
[2] => 600
[3] => 592
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kiemelt téma
[2] => Oktatás
[3] => Társadalom
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 54195
[1] => 44818
[2] => 15799
[3] => 2112934
[4] => 1377171
)
[tags_name] => Array
(
[0] => idegen nyelvű oktatás
[1] => magyar diákok
[2] => RMDSZ
[3] => román érettségi
[4] => román oktatás
)
)
[1] => Array
(
[id] => 52758
[content] =>
Magyar gimnazisták nyerték meg a legnevesebb nemzetközi vitaverseny döntőjét – a tizedikes diákok „újonc” kategóriában indultak az oxfordi versenyen, és az egyik legrégebbi brit magániskola csapatát is legyőzték – írja az Eduline alapján a HVG.
Balázs Julianna a budapesti Karinthy Frigyes Gimnázium matematika-, Törőcsik Lili a Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium természettudományi tagozatán tanul, emellett mindketten a tehetséggondozó programokat kínáló Milestone Institute diákjai – ők nyerték meg a 2021-es Oxford Schools nemzetközi döntőjének „újonc” kategóriáját.
Az Oxford Schools vitaversenyére rendszerint több mint háromszáz iskolából érkeznek 14-18 évesek. A cikk szerint a középiskolásoknak a brit parlamenti vitastílus szabályrendszerét kell követniük, amely nemcsak a beszédek hosszát, a vitázók számát, hanem például azt is meghatározza, ki és mikor tehet fel kérdéseket a megadott állítás mellett vagy ellen érvelő feleknek. A döntést, hogy a négy csapat közül melyik érvelt meggyőzőbben, bírák hozzák meg a vita végén.
@TheLastLeg#isitok is it OK that residents of Bell End in Rowley Regis have taken inspiration from dick of the year to name Putin Bellend of the year & even put this statue of him on Bell End. pic.twitter.com/Rvq3KInLzG
@TheLastLeg#isitok is it OK that residents of Bell End in Rowley Regis have taken inspiration from dick of the year to name Putin Bellend of the year & even put this statue of him on Bell End. pic.twitter.com/Rvq3KInLzG