Ezek a felvételek közel egy évvel ezelőtt, az ukrán menekültválság csúcsán készültek a kárpátaljai Csap magyar iskolájában, mely a múltév első felében több ezer belső-ukrajnai menekültet fogadott be, látott el és biztosított számukra megfelelő körülményeket. Az élelmiszerek nagy részét a katolikus és református szeretetszolgálatok, valamint a Hungary Help’s Program biztosította, mosógépet és hűtőládát pedig az Ökumenikus Segélyszervezettől kaptak. Ágyakkal pedig a szomszédos Záhony látta el az intézményt. Kárpátalján többszáz bajbajutottat a II. Rákóczi Ferenc Kárpátalja Magyar Főiskola és annak különböző intézményei fogadtak be és gondoskodtak róluk. Ezt Kijevben is értékelték. Az főiskola az ellátás mellett pedig még nyelvtanulási lehetőséget is biztosított számukra. A szakértők most attól tartanak, hogy a háború és az egyre gyakoribb áramszünetek miatt hamarosan ismét sokan indulnak útnak az Európai Unió, de legalábbis Kárpátalja irányába. A régióban már felkészültek egy esetleges menekültáradatra: megtörtént az intézmények kialakítása, a nagyteljesítményű hőlégbefúvók és generátorok beszerzése, illetve a melegedők felszerelése is. Áram nélkül azonban az esetleges új menekülteket sem lehet majd ellátni. Viszont Kárpátalján a legnagyobb problémának jelenleg pont az energiahiány számít. Jó hír viszont, hogy az eddigi napi 20 órás áramszüneteket a megye kormányzójának sikerült a felére visszaszorítania. Ezentúl a krízissel visszaélő vállalkozások kevesebb, a lakosság pedig több áramot fog kapni. Bár a tél eddig szerencsére kegyes volt az ukrajnaiakkal szemben, félő, hogy az ezt követő komolyabb fagyok miatt egyre többen fogják elhagyni otthonaikat a túlélés érdekében. A békésnek számító Kárpátalja viszont továbbra is biztos pontnak számít a belső menekültek körében, akik – a mobilszolgáltatók adatai alapján – már legalább 400 ezren lehetnek a vidéken.
Fenntartásokkal kell kezelni a romániai népszámlálás előzetes eredményeit, különösen az elvándorlásra vonatkozó adatokat – mondta el a Krónika.ro erdélyi közéleti portálnak Kiss Tamás szociológus.
A kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa úgy vélte, a valóságban nemcsak a 19 milliós népességszám kisebb, mint amit a 2022-es romániai cenzus mutat, hanem a korfa is kedvezőtlenebb.
Elmondta, egészen biztosan szerepelnek olyanok az összeírásban, akik valójában nem élnek életvitelszerűen Romániában.
„Ha elfogadjuk a 19 millió fős népességszámot, akkor ez azt jelenti, hogy a migrációs veszteség az elmúlt 10 évben csupán mintegy 423 ezres volt” – mutatott rá a Krónikának adott interjúban a szociológus. Hozzátette, bár a külföldön élő ötmillió román állampolgárról szóló becslés talán túlzás, a tükörstatisztikák, vagyis a célországok bevándorlási adatai szerint a négymillió már valós lehet. Rámutatott, az előzetes eredmények szerint olyan megyéknek van pozitív vándormozgalmi egyenlegük, mint az erdélyi Beszterce-Naszód, valamint a moldvai Neamt és Suceava, miközben ezekben a megyékben sokan vannak olyanok, akik valójában életvitelszerűen külföldön tartózkodnak.
Kiss Tamás rámutatott: egy népszámlálásnál a cél nem pusztán a valóság leírása, hanem valamifajta reprezentációnak a közvetítése.
És itt a román államnak, bizonyos értelemben a társadalomnak is alapvető érdeke, hogy Románia súlya – amit népességszámban is mérnek, nem csak gazdasági teljesítőképességben – ne csökkenjen az Európai Unión belül – mondta. Hozzátette, hogy a strukturális alapokhoz való hozzáférés és az európai parlamenti helyek száma is ettől függ, ezért ha Románia súlya a népességszám miatt csökken, az nem feltétlenül előnyös a román politikai elit, az állam, a társadalom számára.
Kiss Tamás a portálnak nyilatkozva úgy vélte, a demográfiai elöregedés elsősorban a gyerekvállalási kedv csökkenésének tudható be. De már ebben is nagy a bizonytalanság, nem tudni, hogy a születési statisztikákban bejegyzett gyerekek közül valójában hány született Romániában.
Románia aktív, fiatal népessége nagyobb arányban él külföldön, mint ahogy azt a népszámlálás mutatja. Tehát a valóságban nemcsak a népességszám kisebb, mint amit a cenzus mutat, hanem minden bizonnyal a korfa is kedvezőtlenebb, továbbá kisebb az aktív és foglalkoztatott népesség aránya, mint ahogy ez a népszámlálásban megjelenik – jelentette ki.
A hírt Fegyir Sándor kárpátaljai turisztikai szakértő, egyetemi tanár közölte a Facebookon, aki maga is az ukrán fegyveres erőknél szolgál.
„Szeptember második felében, az orosz–ukrán háború idején a 68. kárpátaljai külön zászlóalj harcosai részt vettek a híres harkovi hadműveletben, amelynek során három luxemburgnyi terület szabadult fel az orosz megszállók alól. A harcosoknak abban a megtiszteltetésben volt részük, hogy több települést felszabadíthattak, különös tekintettel arra, hogy az ukrán–orosz határ közelében fekvő Ambarne faluba elsőként behatoló magyar nemzetiségűek voltak Laci, Áron, Bars hívójelekkel. A magyarok voltak az ukrán fegyveres erők első katonái, akik felszabadították és megtisztították ezt a települést az ellenségtől” – olvashatjuk a bejegyzésben.
Elmondása szerint a 68-as egység soraiban a Nyíregyházi Tigers amerikai futballcsapat több játékosa is szolgál.
[type] => post [excerpt] => A hírt Fegyir Sándor kárpátaljai turisztikai szakértő, egyetemi tanár közölte a Facebookon, aki maga is az ukrán fegyveres erőknél szolgál. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1666533600 [modified] => 1666534236 ) [title] => A magyarok felszabadítottak egy ukrán falut az oroszok alól [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=122980&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 122980 [uk] => 122987 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 122981 [image] => Array ( [id] => 122981 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/312795109-474224494738243-3811343905884043358-n.jpg [original_lng] => 222775 [original_w] => 941 [original_h] => 960 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/312795109-474224494738243-3811343905884043358-n-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/312795109-474224494738243-3811343905884043358-n-294x300.jpg [width] => 294 [height] => 300 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/312795109-474224494738243-3811343905884043358-n-768x784.jpg [width] => 768 [height] => 784 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/312795109-474224494738243-3811343905884043358-n.jpg [width] => 941 [height] => 960 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/312795109-474224494738243-3811343905884043358-n.jpg [width] => 941 [height] => 960 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/312795109-474224494738243-3811343905884043358-n.jpg [width] => 941 [height] => 960 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/312795109-474224494738243-3811343905884043358-n.jpg [width] => 941 [height] => 960 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1666526131:8 [views_count] => 8324 [_thumbnail_id] => 122981 [_edit_last] => 5 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_1d5929baca22bda2616d852b15179561] =>
In this video you can see a dog, called "Adik" with his master. The animal looks visibly nervous as if it knew what will happen to them next. The occupiers stole the dog and gave it to Kadyrov. @UAnimalsENG saves animals during the war in Ukraine. Join us! pic.twitter.com/ALmhXOIHia
FOX EXCLUSIVE: Video shows the plane carrying 90-100 Ukrainian soldiers landing at Fort Sill regional airport to begin training on the Patriot missile system this week at Fort Sill, Oklahoma @WestfallAustinpic.twitter.com/z46YaPzzOF
Ukraine has initiated an urgent UN Security Council meeting in response to Russia’s latest escalation of terror, which led to the killing of people and damage in Kyiv.
An emergency meeting of the UN Security Council under the agenda item “Maintenance of peace and security of…
A magyar nyelvet és a jellegzetes, semmivel össze nem hasonlítható kárpátaljai nyelvjárást használják a rejtjelezésre rádióbeszélgetéseik során azok az egységek, ahol vidékünk katonái szolgálnak.
A hírt a Szuszpilne közölte a Viktor Scsadej Facebook-oldalán megjelent videofelvételre hivatkozva.
Elmondása szerint az amerikai hadsereg a második világháború alatt a navahó nyelvet használta a rádiókommunikáció alatt, melyet a japánok nem tudtak lefordítani. A kárpátaljai 69-es egység katonái úgy döntöttek, hogy az amerikaiak mintájára ők a magyar nyelvet és a helyi dialektust fogják használni a rejtjelezésre.
„A magyar nyelv a legjobb a rejtjelezés szempontjából a fronton. Úgy hiszem, hogy Oroszországban pont annyian beszélik a magyart, mint Japánban a navahót” – tette hozzá Scsadej.
A videofelvételen Fegyir Sándor, az Ungvári Nemzeti Egyetem professzora hallható, aki a háború kezdete óta önkéntesként szolgál, s a frontvonalról, online tartja előadásait a diákoknak.
[type] => post [excerpt] => A magyar nyelvet és a jellegzetes, semmivel össze nem hasonlítható kárpátaljai nyelvjárást használják a rejtjelezésre rádióbeszélgetéseik során azok az egységek, ahol vidékünk katonái szolgálnak. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1660148460 [modified] => 1660147368 ) [title] => Magyar nyelv és nyelvjárás – így rejtjeleznek a kárpátaljai katonák a fronton [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=114182&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 114182 [uk] => 114104 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 114105 [image] => Array ( [id] => 114105 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/2-facebook-10-08-2022-10-04-40.png [original_lng] => 437670 [original_w] => 653 [original_h] => 462 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/2-facebook-10-08-2022-10-04-40-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/2-facebook-10-08-2022-10-04-40-300x212.png [width] => 300 [height] => 212 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/2-facebook-10-08-2022-10-04-40.png [width] => 653 [height] => 462 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/2-facebook-10-08-2022-10-04-40.png [width] => 653 [height] => 462 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/2-facebook-10-08-2022-10-04-40.png [width] => 653 [height] => 462 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/2-facebook-10-08-2022-10-04-40.png [width] => 653 [height] => 462 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/2-facebook-10-08-2022-10-04-40.png [width] => 653 [height] => 462 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1660136570:5 [_thumbnail_id] => 114105 [_edit_last] => 5 [views_count] => 5252 [_hipstart_feed_include] => 1 [enclosure] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/0-02-05-427f17c72c12e3f3b6bd0ff848df9de41222df1fc07bcf244b07c466fd90ebe4-f49f6065af659537.mp4 3772571 video/mp4 [_oembed_8d69632788d209e5285fc79b6903df6e] =>
UK promised, UK delivered! ????? More M270 MLRS arrived in Ukraine. Thanks to @BWallaceMP and all the ?? people! Your support is amazing and so important for Ukraine. Our #UAarmy will skillfully use this "replenishment" at the battlefield. P.S. More “gifts” will arrive soon. pic.twitter.com/DvVIpz6XjK
In this video you can see a dog, called "Adik" with his master. The animal looks visibly nervous as if it knew what will happen to them next. The occupiers stole the dog and gave it to Kadyrov. @UAnimalsENG saves animals during the war in Ukraine. Join us! pic.twitter.com/ALmhXOIHia
FOX EXCLUSIVE: Video shows the plane carrying 90-100 Ukrainian soldiers landing at Fort Sill regional airport to begin training on the Patriot missile system this week at Fort Sill, Oklahoma @WestfallAustinpic.twitter.com/z46YaPzzOF
Ukraine has initiated an urgent UN Security Council meeting in response to Russia’s latest escalation of terror, which led to the killing of people and damage in Kyiv.
An emergency meeting of the UN Security Council under the agenda item “Maintenance of peace and security of…
Továbbra is lassan halad a romániai népszámlálás második, személyes lekérdezésen alapuló szakasza, és így akár több mint 150 ezer magyar is kimaradhat a népszámlálásból – figyelmeztettek a cenzussal kapcsolatos tudnivalókat ismertető és a lakosságnak magyar nyelvű segítséget nyújtó Nepszámlálás.ro honlap működtetői.
A kolozsvári Közpolitikai Elemző Központ Egyesület által indított honlap közleményét csütörtökön ismertették az erdélyi magyar lapok.
A közlemény szerint bő egy héttel a népszámlálás tervezett vége előtt a statisztikai intézet által becsült lakosság mintegy egynegyede még nincs regisztrálva. A jelentős magyar lakosságú megyék helyzete is kedvezőtlen: Kolozs megyében 29, Szatmárban 24, Marosban 23, Biharban 19, Szilágyban 18, Hargita megyében 17, Kovászna megyében pedig a feltételezett lakosság 16 százalékát nem sikerült lekérdezni eddig.
A magyarlakta települések hatékonyságát elemezve megállapították, hogy akár több mint 150 ezer magyar kimaradhat az idei népszámlálásból, amennyiben nem sikerül javítani az összeírás ütemét. Alapvetően a nagyobb városokban, de sok faluban is gond van, olyan helyeken is, ahol számottevő a magyar lakosság száma és aránya. A jelentős magyarlakta városok közül a következők állnak gyengén: Temesvár (46 százaléka a becsült lakosságnak nincs még „megszámolva”), Kolozsvár (38), Marosvásárhely (32), Gyergyószentmiklós (30), Csíkszereda (28), Szatmárnémeti (28), Arad (26), Brassó (24), Nagyvárad (23) – írta közleményében a Népszámlálás.ro csapata.
Arra kérik a magyar lakosságot, hogy legyenek együttműködők a számlálóbiztossal. Fogadják abban az esetben is, ha már részt vettek az önkitöltéses szakaszban, illetve hívják fel telefonon, amennyiben a kérdezőbiztos nem találta őket otthon, de hagyott kopogtatócédulát.
Akik még nem vettek részt a népszámláláson, ezt jelezhetik a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megyei, területi szervezeteinél, hogy értesítsék a lakcímüknek megfelelő körzet számlálóbiztosát – hívta fel a figyelmet a munkacsoport. Hozzáteszik: a hét végétől újabb lehetőség is nyílik a regisztrálásra, a statisztikai intézet ugyanis újra összeírópontokat nyit azokon a településeken, ahol ezt az önkormányzatok igényelték, és ott a számlálóbiztos helyben rögzíti az adatokat.
A kérdőíveket mindenkire vonatkozóan töltsék ki, akik a háztartásban éltek 2021. december 1-jén: gyerekekre, felnőttekre, idősekre és azokra is, akik éppen nincsenek otthon, vagy ideiglenesen külföldön tartózkodnak. Arra is vigyázzanak – és ezt mindenképpen ellenőrizzék is –, hogy mindenkinek helyesen legyen beírva az etnikuma, az anyanyelve és a felekezeti hovatartozása – figyelmeztetett a Népszámlálás.ro közleménye.
Romániában július 17-én ér véget a népszámlálás hagyományos, személyes megkereséses időszaka, amelynek során azokat keresik fel a számlálóbiztosok, akik nem vagy hiányosan töltötték ki interneten a cenzus kérdőívét a március 14. és május 27. közötti online önkitöltéses szakaszban.
A díjakat a Belweder reprezentatív elnöki palota kertjében rendezett ünnepségen adták át több külföldi állampolgárnak, a magyar kitüntetettek nevében az utódok vették át őket.
A rövid videófilmben Károlyi Józsefné Wenckheim Margit grófnőt mint a Magyar–Lengyel Menekültügyi Bizottság alapítóját mutatták be, aki személyesen fogadta a lengyel menekülteket, és menedéket keresett számukra a magyar családoknál, valamint a magyarországi menekülttáborokban, és ellátásukról, gyermekeik oktatásáról is gondoskodott.
A lengyel gyökerű, magyar arisztokrata családból származó Szapáry Erzsébetről és öccséről, Szapáry Antalról elhangzott: ők az első lengyel menekülteket fogadták be. Szapáry Erzsébet adminisztratív ügyekkel és ellátással foglalkozott, „diszkrét módon segítette az internált lengyel katonák evakuálását”, vagyis továbbmenekítésüket Nyugat-Európába. 1943 decemberében Varsóból kimenekítette a magyarországi lengyel menekültek vezetőjeként tevékenykedő és zsidókat mentő Henryk Slawik feleségét és lányát, és magyar útleveleket adott át nekik. Részt vett a Lengyelországból származó zsidó árvák mentésében, a váci otthonban történő elhelyezésükben.
Weiss Edit, a csepeli lőszergyár tulajdonosának lánya a videóportré szerint „meghatározott szakmájú személyeket verbuvált az internált lengyelek körében”, majd segítette őket, hogy továbbmenekülhessenek Irakba és Franciaországba. Közbenjárt a zsidók magyarországi helyzete ügyében, és sok lengyelországi zsidót mentett meg a deportálástól.
A rövidfilm végén leszögezték: „a Magyar–Lengyel Menekültügyi Bizottság működésének köszönhetően sok lengyel maradhatott életben”.
Magyarországon közel 120 ezer lengyel lelt menedékre a második világháború idején: 1939 és 1946 között csaknem kétszáz magyarországi településen éltek, a bizottság azon szervezetek egyike volt, amelyek kiemelkedő szerepet játszottak a menekültek segélyezésében.
A második világháború alatt lengyel menekülteket segítő Magyar–Lengyel Menekültügyi Bizottság négy tagját, Károlyi Józsefné Margitot, Szapáry Erzsébetet, Szapáry Antalt és Weiss Editet tüntették ki szerdán Varsóban a lengyel államfő által post mortem odaítélt Virtus et Fraternitas éremmel.
A Virtus et Fraternitas érmet a lengyel államfő ítéli oda a totalitárius rendszerek kutatásával foglalkozó varsói Witold Pilecki Intézet kezdeményezésére. A „hősies magatartásért”, valamint „az emberi méltóság védelmében tanúsított kivételes bátorságért” odaítélt, a 20. század folyamán a lengyeleket segítő külföldieknek szóló díjakat idén harmadik alkalommal adták át.
Tavaly mások mellett a lengyel háborús menekülteket szintén segítő esztergomi polgármesternek, Etter Jenőnek (1889–1973) is odaítélték a díjat, 2019-ben pedig Utassy Lóránd ezredest (1897–1974), a Magyar Királyi Honvédelmi Minisztérium hadifogoly-ügyekkel foglalkozó osztálya vezetőjét (1943–1944) tüntették ki.
A Virtus et Fraternitas kitüntetéseket kezdeményező varsói intézet névadója, Witold Pilecki 1940 szeptemberében, a Honi Hadsereg katonájaként saját elhatározásából záratta magát az auschwitzi náci haláltáborba, hogy megszervezze ott az ellenállást. Bravúros szökése után beszámolt a náci bűntettekről, jelentésének a nyugati szövetségesek azonban nem hittek. A kommunizmus idején is szervezte az ellenállást, s a lengyel állambiztonsági szerv 1948-ban kivégezte.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => A díjakat a Belweder reprezentatív elnöki palota kertjében rendezett ünnepségen adták át több külföldi állampolgárnak, a magyar kitüntetettek nevében az utódok vették át őket. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1655395500 [modified] => 1655344508 ) [title] => A lengyel elnök post mortem kitüntette a második világháborús lengyel menekülteket segítő négy magyart [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=106876&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 106876 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 106878 [image] => Array ( [id] => 106878 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/virtus-et-fraternitas.png [original_lng] => 589922 [original_w] => 768 [original_h] => 470 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/virtus-et-fraternitas-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/virtus-et-fraternitas-300x184.png [width] => 300 [height] => 184 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/virtus-et-fraternitas.png [width] => 768 [height] => 470 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/virtus-et-fraternitas.png [width] => 768 [height] => 470 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/virtus-et-fraternitas.png [width] => 768 [height] => 470 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/virtus-et-fraternitas.png [width] => 768 [height] => 470 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/virtus-et-fraternitas.png [width] => 768 [height] => 470 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1655333709:5 [_thumbnail_id] => 106878 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 1 [views_count] => 2484 [translation_required_done] => 1 [_oembed_fbb4c0581fae068b6ab4117aa155501f] =>
Cardinal Marcello Semeraro, under the mandate of @Pontifex, reads the apostolic letter by which the Pope inscribes the Venerable Servants of God Sr. Paschalis Jahn and nine Companions of the Congregation of the Sisters of St. Elizabeth among the Blessed. pic.twitter.com/Cfk8u7uVNR
President Volodymyr Zelensky visited veterans at a hospital in Lviv, where he arrived on Aug. 18 for a meeting with Turkish President Recep Tayyip Erdogan and the United Nations Secretary-General Antonio Guterres.
Minister @a_niedzielski, minister zdrowia ??Wiktor Laszko oraz ambasador ?? w ?? @Vasyl_Zvarych podczas odprawy samolotu z pacjentami z Ukrainy, którzy z Medevac Hub Jasionka trafią na leczenie do Norwegii i Holandii. Wkrótce kolejne tego typu loty. pic.twitter.com/N1hYJ8NiaM
Wysunięte dowództwo @VCorps USA, funkcjonujące w ??od 2020 r., otrzymało nazwę „Camp Kościuszko" w lipcu 2022. Jego głównym zadaniem jest koordynacja działań i nadzór nad siłami lądowymi USA w Europie oraz współpraca i synchronizacja działań sił amerykańskich z wojskami NATO. pic.twitter.com/A2CxivuCks
— Ministerstwo Obrony Narodowej ?? (@MON_GOV_PL) March 21, 2023
Félicitations à @TomCruise que la République nomme Chevalier des Arts et des Lettres ! 🇫🇷
🎬 Son tournage de "Mission Impossible" à Paris en 2017 a magnifiquement mis en valeur notre capitale. Sa défense passionnée des salles de cinéma inspire tous les amoureux du grand écran.… pic.twitter.com/mW5bOssbbL
The Vatican Secretary of State is received in Kyiv by Ukrainian President Volodymyr Zelensky, to whom he conveys the Pope's solidarity and the Holy See's commitment to help find "a just and lasting peace".
Az Európai Unió Tanácsadó Missziójának ukrajnai képviselőivel találkozott Barta József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke. A bizottság azt vizsgálta, hogy a Kárpátalján élők, illetve a nemzeti kisebbségek mennyire érzik magukat biztonságban szülőföldjükön. Barta József kiemelte: a kárpátaljai magyarok biztonságérzetét és politikai erejét az is csökkenteti, hogy jelenleg nincs parlamenti képviselőjük a kijevi törvényhozásban, illetve a kárpátaljai végrehajtó szervekben sincsenek számukkal arányosan képviseltetve. A KMKSZ alelnöke kiemelte: az Európai Uniónak, illetve az uniós intézményeknek határozottabban kellene kiállniuk az Ukrajnában élő nemzeti kisebbségek jogaiért, ezáltal az itt élők biztonságérzete is nőne.
Készítette: Iváncsik Attila, Szabó Levente
https://youtu.be/P3nn9jguFik
[type] => post [excerpt] => Az Európai Unió Tanácsadó Missziójának ukrajnai képviselőivel találkozott Barta József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke. A bizottság azt vizsgálta, hogy a Kárpátalján élők, illetve a nemzeti kisebbségek mennyire érzik magukat bi... [autID] => 13 [date] => Array ( [created] => 1626983774 [modified] => 1626984057 ) [title] => Barta József: az Európai Unió támogató kiállása esetén nőne a kárpátaljai magyarok biztonságérzete (Videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=64954&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 64954 ) [aut] => zsuzsa [lang] => hu [image_id] => 64956 [image] => Array ( [id] => 64956 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/barta.jpg [original_lng] => 209667 [original_w] => 1631 [original_h] => 910 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/barta-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/barta-300x167.jpg [width] => 300 [height] => 167 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/barta-768x428.jpg [width] => 768 [height] => 428 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/barta-1024x571.jpg [width] => 1024 [height] => 571 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/barta-1536x857.jpg [width] => 1536 [height] => 857 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/barta.jpg [width] => 1631 [height] => 910 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/barta.jpg [width] => 1631 [height] => 910 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1626973261:13 [_oembed_51fe82e9910f46bbc878990c92ebc80c] => [_oembed_time_51fe82e9910f46bbc878990c92ebc80c] => 1626973243 [views_count] => 4270 [_thumbnail_id] => 64956 [_edit_last] => 13 [_oembed_fc17a490648f6b19ced9298a4526533f] =>
Minister @a_niedzielski, minister zdrowia ??Wiktor Laszko oraz ambasador ?? w ?? @Vasyl_Zvarych podczas odprawy samolotu z pacjentami z Ukrainy, którzy z Medevac Hub Jasionka trafią na leczenie do Norwegii i Holandii. Wkrótce kolejne tego typu loty. pic.twitter.com/N1hYJ8NiaM
VIDEO: McDonald's re-opens a restaurant in Ukraine for the first time since Russia's invasion.
The highly-anticipated relaunch has been seen by many Ukrainians as a symbolic show of support, with the chain remaining shuttered in Russia pic.twitter.com/gUE7IJi2aI
Like millions of Ukrainians, our @USEmbassyKyiv team is once again taking shelter as Russia continues its callous and barbaric missile strikes on the people of Ukraine in an effort to leave the country cold and dark as we approach winter.
#Kyiv. Another high-rise residential building restored after #russian attack. ?? will never give up. We will spare no efforts to stop ?? aggression and not allow it to spread further. The more weapons we get, the more lives will be saved, the sooner justice will be served. pic.twitter.com/DydAPIH2eC
Brad Paisley, the owner of three Grammy statuettes and United24 ambassador, sang Chervona Ruta in the center of Kyiv. Source: Alex Mochanov pic.twitter.com/WO6zt9S959
The Ukrainian Ministry of Culture promised to install the Ukrainian coat of arms instead of the Soviet one by the Day of Independence of Ukraine, which is celebrated on August 24. pic.twitter.com/fVa1ClxEfl
The replacement of the Soviet coat of arms with the Ukrainian one on Mother Motherland monument has begun. ?Yan Dobronosov/Telegraf pic.twitter.com/si5adm95Ra
Today is World Cancer Day. I visited Ukraine’s National Cancer Institute to support our young patients, their parents, and everyone fighting this terrible disease. They are all very strong, with a strong belief in our defenders and Ukraine.