Array ( [count_posts] => 1 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjEwNjMzMzk7fX19czoxMToiYWZ0ZXJMb2NrZXIiO2k6MDt9 [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 189709 [content] =>A felújított templomukért adtak hálát a Makkosjánosi Református Gyülekezet tagjai az elmúlt vasárnapon. A templomot 1321-ben építették, története során a tatárok 1566-ban feldúlták, majd 1595-tös felújítását követően már a református hívek vették birtokukba. A beregszászi zsinat jegyzőkönyvei 1593-ban Makkosjánosit már teljes jogú anyaegyházként említik, ami ebben az időben már magába foglalta a balazséri híveket is. Az ünnepi alkalom kezdetén Tóth László, Bereg megye esperese mondta az apostoli köszöntést és az előimát, majd pedig az igét Zán-Fábián Sándor a református egyházkerület püspöke hirdette. Ha a kárpátaljai református közösségnek az életét nézem, a háború óta eltelt időszakot, akkor azt mondhatom, hogy mi csodajelek között élünk. Megtapasztaljuk az Isten hatalmát, nagyságát, erejét, emelte ki igehirdetésében a püspök. A templom a felújítás előtt igen rossz állapotban volt, hiszen a homlokzat hiányosságai mellett a belső terek is balesetveszélyessé váltak az elöregedett deszkák miatt, de a templom megújulása mellett legalább olyan fontos a hívek lelki megújulása is, emelte ki Balázs Antal, a Makkosjánosi Református Gyülekezet lelkipásztora. A templom felújítása hatalmas munka volt, amit nem csak az egyházkerület, Magyarország kormánya és a németországi Gustav Adolf Werk alapítvány támogatott, de a Makkosjánosi Református Egyházközség testvérgyülekezete a Kunhegyesi Református Egyházközség is, aminek a gondnoka, Baranya Pál és vezetője Nagy Kálmán is részt vett a hálaadó alkalmon. A templom felújítása mellett megújult a 130 éves közösségi házuk is, aminek számos funkciója van annak érdekében, hogy mindinkább aktív legyen a közösségi és hitélet. Ahogy a templom és a közösségi ház felújítása mellé állt Magyarország nemzeti kormánya, úgy áll a kárpátaljai magyarok mellett a továbbiakban is, emelte ki Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának misszióvezetője. Az istentisztelet a hálaadásról és a birtokba vételről szólt, hiszen a felújításokat követően most először hirdethették az igét a több mint 700 éves Bereg- vidéki templomban, ami a mostani nehézségek ellenére is hirdeti az Isteni megújulást.
[type] => post [excerpt] => A felújított templomukért adtak hálát a Makkosjánosi Református Gyülekezet tagjai az elmúlt vasárnapon. [autID] => 14 [date] => Array ( [created] => 1717708200 [modified] => 1717761107 ) [title] => Aktuális (2024.06.06) 04 Hálaadó istentisztelet Makkosjánosiban (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=189709&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 189709 ) [aut] => djkovach1979 [lang] => hu [image_id] => 189711 [image] => Array ( [id] => 189711 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/111.jpg [original_lng] => 151452 [original_w] => 1280 [original_h] => 720 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/111-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/111-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/111-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/111-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/111.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/111.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/111.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1717750307:16 [_oembed_7bdc21a3828710b6b972bbfcc3509a00] => [_oembed_time_7bdc21a3828710b6b972bbfcc3509a00] => 1717697301 [views_count] => 1358 [_thumbnail_id] => 189711 [_edit_last] => 16 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_2827a4e6586e2b67bc0d05882e172cb3] => [_oembed_time_2827a4e6586e2b67bc0d05882e172cb3] => 1717697762 [_oembed_4f32b0e05cbd884d1409be2f8de52768] => {{unknown}} [_oembed_a99528e09d263aefc7f3c562246ada95] => {{unknown}} [_oembed_088da042e58ffc8899d1cfd87d77d1c6] => {{unknown}} [_oembed_d8953d13ca2b417443d649d9123ebb21] => {{unknown}} [_oembed_306e1491b4a616ed68684c45d0d44367] => {{unknown}} [_oembed_c9ec19f49d71edd55f2027ab0f7cdb1d] => [_oembed_time_c9ec19f49d71edd55f2027ab0f7cdb1d] => 1717739966 [_oembed_a0f4565724d8ece1be770b92f3068f6a] => [_oembed_time_a0f4565724d8ece1be770b92f3068f6a] => 1718883173 [_oembed_e7b6d4a08668c3fb76942390457302e6] => [_oembed_time_e7b6d4a08668c3fb76942390457302e6] => 1719507787 [_oembed_7e919b053b257ae31168f2620fc5aeb0] => [_oembed_time_7e919b053b257ae31168f2620fc5aeb0] => 1719507787 [_oembed_6117a0191407ae12dccbb4c02085905e] => {{unknown}} [_oembed_c0737b0a3f292a8a66e8d0aa10cb94e6] => {{unknown}} [_oembed_8c29fef7d3721995f9ab27f498f09564] => {{unknown}} [_oembed_8ade79e1596da71a2904e975b8989945] => {{unknown}} [_oembed_c0d658b266bf7cf9b20e533df1273ef1] => [_oembed_time_c0d658b266bf7cf9b20e533df1273ef1] => 1719764130 [_oembed_afe618ba0a63708a3401ef3210c1c6fd] => [_oembed_time_afe618ba0a63708a3401ef3210c1c6fd] => 1724879212 [_oembed_1a4dcf02a24b903bdfd80adee6a0d510] => [_oembed_time_1a4dcf02a24b903bdfd80adee6a0d510] => 1726054514 [_oembed_8c0a06501314714ea2ecf5808699e511] => [_oembed_time_8c0a06501314714ea2ecf5808699e511] => 1726054514 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 31 [3] => 271 [4] => 592 [5] => 854 [6] => 25 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Kárpátalja [3] => Kultúra [4] => Társadalom [5] => vallás [6] => Videók ) [tags] => Array ( [0] => 247 [1] => 256331 [2] => 1063339 [3] => 256333 ) [tags_name] => Array ( [0] => felújítás [1] => hálaadó istentisztelet [2] => Makkosjánosi Református Gyülekezet [3] => Zán-Fábián Sándor ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 1063339 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => life ) [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 1063339 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => life ) [_domains] => Array ( [life] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )