Array
(
[count_posts] => 2
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjY5MjE0MTt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30=
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 260309
[content] =>
A Malenykij Robot, vagy akár a Holokauszt nem csak történelmi események, hanem sok-sok százezer ember és család sorstörténete és egyben tragédiája is, amire emlékeznünk kell akár az ilyen kis településeken is, emelte ki köszöntő beszédében Szili Katalin, a miniszterelnök főtanácsadója a Kárpátaljai Zápszonyban, ahol a helyi Református Egyházközség kezdeményezésére állítottak emléket a holokauszt helyi áldozatai számára. A településen a második világháborút megelőző évtizedekben a lakosság több mint 10 %-át tette ki az izraelita közösség, mára azonban teljesen eltűntek, az emlékmű pedig annak a 63 személynek a nevét őrzik akiket innen hurcoltak el a koncentrációs táborokba. A helyi kezdeményezés mellé az első hívásra mellé álltam, hiszen példaértékű az, hogy fontosnak tartják megőrizni az egykor erős zsidó közösség emlékét a településen, emelte ki stábunk kérdésére Szili Katalin.
[type] => post
[excerpt] => A Malenykij Robot, vagy akár a Holokauszt nem csak történelmi események, hanem sok-sok százezer ember és család sorstörténete és egyben tragédiája is, amire emlékeznünk kell akár az ilyen kis településeken is, emelte ki köszöntő beszédében Szili K...
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1762109400
[modified] => 1762109007
)
[title] => Szili Katalin: emlékezni kötelesség, felejteni bűn! (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=260309&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 260309
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 260310
[image] => Array
(
[id] => 260310
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/21-4.jpg
[original_lng] => 139951
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/21-4-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/21-4-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/21-4-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/21-4-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/21-4.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/21-4.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/21-4.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1762101807:14
[_oembed_3618b93d628bc6e4414b11cffe304c34] =>
[_oembed_time_3618b93d628bc6e4414b11cffe304c34] => 1762101473
[_thumbnail_id] => 260310
[_edit_last] => 14
[views_count] => 947
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_45eb9ddce824a84ff0ebd42158a79a1f] =>
[_oembed_time_45eb9ddce824a84ff0ebd42158a79a1f] => 1762102208
[_oembed_a967f10b245a8a6e27ae78a64dcfecfb] =>
[_oembed_time_a967f10b245a8a6e27ae78a64dcfecfb] => 1762102208
[_oembed_9e65247ea1c8ab3b730ed1bc8eb59a94] =>
[_oembed_time_9e65247ea1c8ab3b730ed1bc8eb59a94] => 1762102208
[_oembed_a076e6a7fbbcf1bee415bf183f15a6ff] =>
[_oembed_time_a076e6a7fbbcf1bee415bf183f15a6ff] => 1762102208
[_algolia_sync] => 484953215001
[_oembed_ced20d8efebfbc852588132de946686d] =>
[_oembed_time_ced20d8efebfbc852588132de946686d] => 1764747908
[_oembed_81f44804f1f6f2a564c25e193a3e918d] =>
[_oembed_time_81f44804f1f6f2a564c25e193a3e918d] => 1764747908
[_oembed_306fe688f3813544a7b9731fc590ed89] =>
[_oembed_time_306fe688f3813544a7b9731fc590ed89] => 1764747908
[_oembed_372911be62bbdb82d88ad183b622e362] =>
[_oembed_time_372911be62bbdb82d88ad183b622e362] => 1764760403
[_oembed_0a404ee6ad6041c9496794722650e503] =>
[_oembed_time_0a404ee6ad6041c9496794722650e503] => 1764760403
[_oembed_9a0a1947c567c9fab509540429ac7e15] =>
[_oembed_time_9a0a1947c567c9fab509540429ac7e15] => 1764760403
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 592
[5] => 854
[6] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Társadalom
[5] => vallás
[6] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 679092
[1] => 1467
[2] => 1030
[3] => 692141
[4] => 657993
[5] => 2576723
[6] => 1962
[7] => 53444
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Emléktábla avatás
[1] => holokauszt
[2] => kárpátalja
[3] => malenykij robot
[4] => miniszterelnöki főtanácsadó
[5] => Református Egyházközség
[6] => Szili Katalin
[7] => Zápszony
)
)
[1] => Array
(
[id] => 169609
[content] =>
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség középszintű és alapszervezetei minden évben megemlékeznek a helyi magyar és német közösséget ért tragédiáról, a sztálini terror áldozatairól, akiknek egyetlen bűnük a nemzetiségi hovatartozásuk volt. A szövetség ungvári alapszervezete a Kálvária sírkeretben felállított emlékműnél rótta le kegyeletét az 1944-ben munkatáborokba elhurcolt magyar férfiak emléke előtt, akiket a kollektív bűnösség elve alapján meghurcoltak, fogolytáborokba vittek, majd embertelen körülmények között dolgoztattak, és akik közül több tízezren már soha nem térhettek haza családjukhoz. A rendelkezésre álló adatok alapján Kárpátaljáról több mint 30 ezer személyt deportáltak a „malenykij robot” ürügyén. A KMKSZ munkácsi alapszervezete is megemlékezett a málenykij robot áldozatairól. A résztvevők a háború miatt itt is csupán csendes főhajtás mellett helyezték el koszorúikat az 1944 novemberében Munkácsról elhurcolt és a szovjet munkatáborokban életüket vesztett magyar, valamint német férfiak neveit tartalmazó emléktáblánál, és a Matl Péter alkotta emlékműnél a Rákóczi-kastély udvarán. A guti magyar közösség immár hagyományosan a helyi református templomban tartott megemlékezést. Az istentiszteletet követően felolvasták annak az 56 férfinak a nevét, akik soha nem tértek haza a lágerből. Ezt követően az egybegyűltek átvonultak a helyi emlékparkba, ahol csendes főhajtás mellett helyezték el az emlékezés koszorúit.
[type] => post
[excerpt] => A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség középszintű és alapszervezetei minden évben megemlékeznek a helyi magyar és német közösséget ért tragédiáról, a sztálini terror áldozatairól, akiknek egyetlen bűnük a nemzetiségi hovatartozásuk volt.
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1700413200
[modified] => 1700413605
)
[title] => Kárpátalja több településén is megemlékezett a KMKSZ a malenykij robot áldozatairól (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=169609&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 169609
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 169611
[image] => Array
(
[id] => 169611
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/21-6.jpg
[original_lng] => 145313
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/21-6-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/21-6-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/21-6-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/21-6-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/21-6.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/21-6.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/21-6.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1700406406:14
[_oembed_06e0c9ca02c3f3fd304f63bdbb4d3a73] =>
[_oembed_time_06e0c9ca02c3f3fd304f63bdbb4d3a73] => 1700406183
[views_count] => 2290
[_thumbnail_id] => 169611
[_edit_last] => 14
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_d718500cf08bfdbae2c51fb1307ccc3a] =>
[_oembed_time_d718500cf08bfdbae2c51fb1307ccc3a] => 1700406619
[_oembed_a4e9e593fdd43d523469a2fb0202148f] =>
[_oembed_time_a4e9e593fdd43d523469a2fb0202148f] => 1700406619
[_oembed_396cd7c2e75a836afb5836943ea16dab] =>
[_oembed_time_396cd7c2e75a836afb5836943ea16dab] => 1700406619
[_oembed_78275304e0eb066c451a8b753de7ddc5] =>
[_oembed_time_78275304e0eb066c451a8b753de7ddc5] => 1700406619
[_oembed_ce01fd9013412f807ad9af571e9bf307] =>
[_oembed_time_ce01fd9013412f807ad9af571e9bf307] => 1700567623
[_oembed_6660c1f94f01bbdcf7db891c33057319] =>
[_oembed_time_6660c1f94f01bbdcf7db891c33057319] => 1700567623
[_oembed_301e8345abddafc8878e0284c46f9428] =>
[_oembed_time_301e8345abddafc8878e0284c46f9428] => 1700932284
[_oembed_77337c052397922202f37e4b413a7993] =>
[_oembed_time_77337c052397922202f37e4b413a7993] => 1701110988
[_oembed_ef3a4233e0913d2c4ccc78fd911f1821] =>
[_oembed_time_ef3a4233e0913d2c4ccc78fd911f1821] => 1701181257
[_oembed_6faecfaa59be7de9b8f518e6c3fbcf3d] =>
[_oembed_time_6faecfaa59be7de9b8f518e6c3fbcf3d] => 1701449134
[_oembed_8e8ce078ebfa1018fa9bce832fade0f2] =>
[_oembed_time_8e8ce078ebfa1018fa9bce832fade0f2] => 1701449134
[_oembed_6e9fa550741aac031262b33c53bb9c70] =>
[_oembed_time_6e9fa550741aac031262b33c53bb9c70] => 1701449134
[_oembed_092d9af54284fbd9bd4e897b1ebca109] =>
[_oembed_time_092d9af54284fbd9bd4e897b1ebca109] => 1701710550
[_oembed_6f8284fd2735e55d26243e22e26e8cf1] =>
[_oembed_time_6f8284fd2735e55d26243e22e26e8cf1] => 1701710550
[_oembed_3b77238f23a877768d26db3482560aaa] =>
[_oembed_time_3b77238f23a877768d26db3482560aaa] => 1702207912
[_oembed_32e4fc366b1c4b67125205ce58c8ec75] =>
[_oembed_time_32e4fc366b1c4b67125205ce58c8ec75] => 1702656131
[_oembed_ff72688f38d77d0f806bab5d6f6444b3] =>
[_oembed_time_ff72688f38d77d0f806bab5d6f6444b3] => 1702656131
[_oembed_674842a1bee3d5e843a6a29ae5449b2f] =>
[_oembed_time_674842a1bee3d5e843a6a29ae5449b2f] => 1702656131
[_oembed_86a76f92a5f6653806156965edb6ea13] =>
[_oembed_time_86a76f92a5f6653806156965edb6ea13] => 1703096788
[_oembed_9888f927af1ba66d8f65c56c25d1632d] =>
[_oembed_time_9888f927af1ba66d8f65c56c25d1632d] => 1703096788
[_oembed_cfcd6c63a81e40d8f113174f984deba8] =>
[_oembed_time_cfcd6c63a81e40d8f113174f984deba8] => 1703592645
[_oembed_08d535aaba1f4c2339ea955d48bd9475] =>
[_oembed_time_08d535aaba1f4c2339ea955d48bd9475] => 1703761433
[_oembed_8c9f125f20d35a0c16d53ca42a08d31f] =>
[_oembed_time_8c9f125f20d35a0c16d53ca42a08d31f] => 1703952820
[_oembed_81f1b78e0aed2a41e04fddda86c45d3f] =>
[_oembed_time_81f1b78e0aed2a41e04fddda86c45d3f] => 1703952820
[_oembed_e6066c79f6c143b9b025b34791d981b7] =>
[_oembed_time_e6066c79f6c143b9b025b34791d981b7] => 1703952820
[_oembed_84be1e611556810fdc7ceb2f5a84ae4c] =>
[_oembed_time_84be1e611556810fdc7ceb2f5a84ae4c] => 1703952820
[_oembed_7300431b35e895ded00b636dced8f690] =>
[_oembed_time_7300431b35e895ded00b636dced8f690] => 1703952820
[_oembed_6d5bcc8b759f7cebfa5cf0cac292aca0] =>
[_oembed_time_6d5bcc8b759f7cebfa5cf0cac292aca0] => 1704811921
[_oembed_03afab76fa27fb3690b0ea06fe8a005e] =>
[_oembed_time_03afab76fa27fb3690b0ea06fe8a005e] => 1704811921
[_oembed_ce324ad4a6bbad0729a00fd5daa81abd] =>
[_oembed_time_ce324ad4a6bbad0729a00fd5daa81abd] => 1704811922
[_oembed_fe9a5100430013146cfa90d3bc59a991] =>
[_oembed_time_fe9a5100430013146cfa90d3bc59a991] => 1704811922
[_oembed_5d9f16fea0b55a0418976784cb3fa795] =>
[_oembed_time_5d9f16fea0b55a0418976784cb3fa795] => 1705089169
[_oembed_71ec18cb3842904f472c92321911c4ef] =>
[_oembed_time_71ec18cb3842904f472c92321911c4ef] => 1705089169
[_oembed_6ddda74b3a428a898deaa62aff648e54] =>
[_oembed_time_6ddda74b3a428a898deaa62aff648e54] => 1705089169
[_oembed_669b3379148e82bc865c98a999458337] =>
[_oembed_time_669b3379148e82bc865c98a999458337] => 1705783489
[_oembed_8b5dec5c028b9301eb71e98f20f61a68] =>
[_oembed_time_8b5dec5c028b9301eb71e98f20f61a68] => 1707493234
[_oembed_ba0a0278b1d7500cbfe7912f077569c5] =>
[_oembed_time_ba0a0278b1d7500cbfe7912f077569c5] => 1708933166
[_oembed_f338786cd5b6f08fcdf24c4ab8e01a93] =>
[_oembed_time_f338786cd5b6f08fcdf24c4ab8e01a93] => 1710488061
[_oembed_392a9f922dc6a77c762c2baac3af3a60] =>
[_oembed_time_392a9f922dc6a77c762c2baac3af3a60] => 1710488061
[_oembed_021d0db1fcda15f799d095c04a2f37c4] =>
[_oembed_time_021d0db1fcda15f799d095c04a2f37c4] => 1710488061
[_oembed_6de6ddf2464dab01d34605206c8eb556] =>
[_oembed_time_6de6ddf2464dab01d34605206c8eb556] => 1710488061
[_oembed_0f3103ec171c09a11735d1d995763f7d] =>
[_oembed_time_0f3103ec171c09a11735d1d995763f7d] => 1710488061
[_oembed_2eb3f94a7f44960c1e5aae75aef92fc8] =>
[_oembed_time_2eb3f94a7f44960c1e5aae75aef92fc8] => 1714471443
[_oembed_54eb3c270f63743fbc9f6d5248c1b372] =>
[_oembed_time_54eb3c270f63743fbc9f6d5248c1b372] => 1715169557
[_oembed_7db7af92ba47f99443514f5556ef2886] =>
[_oembed_time_7db7af92ba47f99443514f5556ef2886] => 1715169557
[_oembed_fd279b83994212d9cf1866fa453191d8] =>
[_oembed_time_fd279b83994212d9cf1866fa453191d8] => 1715341326
[_oembed_2a5ce4dc8e36ed5f3846ab83d86fdf26] =>
[_oembed_time_2a5ce4dc8e36ed5f3846ab83d86fdf26] => 1716036155
[_oembed_a1659dbd5312d2ff48053ae94b208fe5] =>
[_oembed_time_a1659dbd5312d2ff48053ae94b208fe5] => 1716036155
[_oembed_71b1d841a792ad8d57f53635fa344835] =>
[_oembed_time_71b1d841a792ad8d57f53635fa344835] => 1716036155
[_oembed_99766f3e910869c6649187c5575d862b] =>
[_oembed_time_99766f3e910869c6649187c5575d862b] => 1716036155
[_oembed_c3b7084ac3931c2154d6df9d3d956708] =>
[_oembed_time_c3b7084ac3931c2154d6df9d3d956708] => 1717772925
[_oembed_676438f18c4e11f4708dc4177a274821] => {{unknown}}
[_oembed_657c644fd729fd51aafecbeb5d148f2d] =>
[_oembed_time_657c644fd729fd51aafecbeb5d148f2d] => 1722078031
[_oembed_57ac316da80c3a7790348a5a145ea9cc] =>
[_oembed_time_57ac316da80c3a7790348a5a145ea9cc] => 1722078031
[_oembed_d7951b8e923a05d1c287c080641f0994] =>
[_oembed_time_d7951b8e923a05d1c287c080641f0994] => 1722078031
[_oembed_30163a8bce7857e20ed9620739e4f84f] =>
[_oembed_time_30163a8bce7857e20ed9620739e4f84f] => 1722078031
[_oembed_39a922d9d6cf45f3dc65e50cdc3cc978] =>
[_oembed_time_39a922d9d6cf45f3dc65e50cdc3cc978] => 1722078032
[_oembed_bcf62c4dd7795367159d2e871ad7ab14] =>
[_oembed_time_bcf62c4dd7795367159d2e871ad7ab14] => 1723529430
[_oembed_539049f8b98118ecc55a5e94b48d1965] =>
[_oembed_time_539049f8b98118ecc55a5e94b48d1965] => 1723529430
[_oembed_846f0179eefc70d21fe441a30816bd2d] =>
[_oembed_time_846f0179eefc70d21fe441a30816bd2d] => 1726343793
[_oembed_157c6f85e0f6b5bf5357186a525b2abb] =>
[_oembed_time_157c6f85e0f6b5bf5357186a525b2abb] => 1726343793
[_oembed_5ff5e39411670c2da208faa422f01953] =>
[_oembed_time_5ff5e39411670c2da208faa422f01953] => 1726343794
[_oembed_21a177216e46249738a1f47fb622ccb7] =>
[_oembed_time_21a177216e46249738a1f47fb622ccb7] => 1726343794
[_oembed_6ebf51bc1de55273437e3d77a27daee4] =>
[_oembed_time_6ebf51bc1de55273437e3d77a27daee4] => 1726343794
[_oembed_59e7cc9874a8c1ab7e4d922d75921739] =>
[_oembed_time_59e7cc9874a8c1ab7e4d922d75921739] => 1742221552
[_algolia_sync] => 1202968597001
[_oembed_651ba9b86911db5275910993988fe796] =>
[_oembed_time_651ba9b86911db5275910993988fe796] => 1748699047
[_oembed_f49fb929692d77c1bb1558af50d664f5] =>
[_oembed_time_f49fb929692d77c1bb1558af50d664f5] => 1748699047
[_oembed_65b0e10063ceef31d09e13b42f554681] =>
[_oembed_time_65b0e10063ceef31d09e13b42f554681] => 1748699047
[_oembed_4ad9284a75306038c45abb47145dae6f] =>
[_oembed_time_4ad9284a75306038c45abb47145dae6f] => 1748699047
[_oembed_e6b65b0485cb0e6669419e5eda935550] =>
[_oembed_time_e6b65b0485cb0e6669419e5eda935550] => 1748699047
[_oembed_c5703848c6373052e9cb2cb411cacdeb] =>
[_oembed_time_c5703848c6373052e9cb2cb411cacdeb] => 1750532949
[_oembed_7509868d2da18d819d261cd4ef4cf25b] =>
[_oembed_time_7509868d2da18d819d261cd4ef4cf25b] => 1750532949
[_oembed_437a488ba98f9fbf9291c9657372a68e] =>
[_oembed_time_437a488ba98f9fbf9291c9657372a68e] => 1750532949
[_oembed_50d1a235b7329b135127514b2e5f6668] =>
[_oembed_time_50d1a235b7329b135127514b2e5f6668] => 1750532949
[_oembed_12a558a7bb19d8eab394f13e715adcef] =>
[_oembed_time_12a558a7bb19d8eab394f13e715adcef] => 1751311230
[_oembed_26889d44482b22527a0fb23b6e4d064b] =>
[_oembed_time_26889d44482b22527a0fb23b6e4d064b] => 1751311230
[_oembed_3d0bf75bd333930ec279a7ea7bfd67d1] =>
[_oembed_time_3d0bf75bd333930ec279a7ea7bfd67d1] => 1751311230
[_oembed_1d98413d4094288624afbe476cde98ce] =>
[_oembed_time_1d98413d4094288624afbe476cde98ce] => 1751311230
[_oembed_e1808022c7de129a85df9c8eae99635b] =>
[_oembed_time_e1808022c7de129a85df9c8eae99635b] => 1751311230
[_oembed_e517936e8a717487ad718bc79bd6190e] =>
[_oembed_time_e517936e8a717487ad718bc79bd6190e] => 1751311230
[_oembed_823afc6319e726c170e7cbeea7af8854] =>
[_oembed_time_823afc6319e726c170e7cbeea7af8854] => 1759929711
[_oembed_21ab25020c10f40ade9bfc2a5a81fc17] =>
[_oembed_time_21ab25020c10f40ade9bfc2a5a81fc17] => 1759929711
[_oembed_4266eb7b85ca49d644e4d2190c7c16d5] =>
[_oembed_time_4266eb7b85ca49d644e4d2190c7c16d5] => 1759929711
[_oembed_8dcc3587af1a6406d590f46b78650cc9] =>
[_oembed_time_8dcc3587af1a6406d590f46b78650cc9] => 1759929711
[_oembed_13f88c35710b2c3bc55d30434baeb91b] =>
[_oembed_time_13f88c35710b2c3bc55d30434baeb91b] => 1764274187
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 11
[5] => 271
[6] => 592
[7] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Kiemelt téma
[5] => Kultúra
[6] => Társadalom
[7] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 15952
[1] => 1030
[2] => 121516
[3] => 692141
[4] => 1469
[5] => 797
)
[tags_name] => Array
(
[0] => áldozatok
[1] => kárpátalja
[2] => Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség
[3] => malenykij robot
[4] => megemlékezés
[5] => összefoglaló
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 692141
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 692141
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
malenykij robot (1 Oldal)