Az év végéig legalizálhatják a marihuána rekreációs célú használatát Németországban – derült ki Cem Özdemir német mezőgazdasági miniszter szerdai bejelentéséből. Így a birtoklás és termesztés is legális lehet.
A maximum 25 grammnyi marihuána birtoklását, illetve három tő termesztését lehetővé tévő döntés hírét Karl Lauterbach egészségügyi miniszter is megerősítette.
A kormány egyúttal engedélyezné a kannabisz termesztését és terjesztését egyes, engedéllyel rendelkező szövetkezeteknek is.
A bejelentés előtt Berlin egyeztetéseket folytatott az ügyben az Európai Bizottsággal is. Ezt követően elvetették azt az elképzelést, mely lehetővé tette volna a marihuána árusítására szakosodott boltok létesítését – írja az MTI.
A rendelkezést a német törvényhozás mindkét kamarájának jóvá kell hagynia. Lauterbach már tavaly ősszel beterjesztett egy ilyen jellegű javaslatot, ám akkor többen aggályokat fogalmaztak meg amiatt, hogy a lépés összeférhetetlen lenne a nemzetközi és az európai uniós jogszabályokkal.
Lauterbach októberben kudarcnak nevezte a kannabisz illegális kábítószerként kezelését, vagyis a szer termesztésének, értékesítésének és fogyasztásának tiltását és üldözését. Hangsúlyozta: a kormány célja nem a fogyasztás további növelése, hanem a gyermek-, az ifjúság- és az egészségvédelem erősítése és a feketepiac visszaszorítása.
Németország – több más európai országgal együtt – korábban már engedélyt adott a kannabisz korlátozott, orvosi célú felhasználására.
[type] => post
[excerpt] => Az év végéig legalizálhatják a marihuána rekreációs célú használatát Németországban – derült ki Cem Özdemir német mezőgazdasági miniszter szerdai bejelentéséből. Így a birtoklás és termesztés is legális lehet.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1681380900
[modified] => 1681341578
)
[title] => Hamarosan Németországban is legális lesz a marihuána
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=143748&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 143748
[uk] => 143824
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 78342
[image] => Array
(
[id] => 78342
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/marihuana.jpg
[original_lng] => 186478
[original_w] => 1622
[original_h] => 913
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/marihuana-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/marihuana-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/marihuana-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/marihuana-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/marihuana-1536x865.jpg
[width] => 1536
[height] => 865
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/marihuana.jpg
[width] => 1622
[height] => 913
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/marihuana.jpg
[width] => 1622
[height] => 913
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1681381633:3
[_thumbnail_id] => 78342
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 1
[views_count] => 2765
[translation_required_done] => 1
[_oembed_93d1f870733a5de042fe735a50868b1f] =>
[_oembed_time_93d1f870733a5de042fe735a50868b1f] => 1691594069
[_oembed_14059c2ae288d22405dc00428b4d2a02] =>
Eine Maß?kostet auf dem #Oktoberfest in diesem Jahr zwischen 12,60 und 14,90 Euro. 1970 wurde der Bierpreis von der Stadt #München festgelegt. Seit dem Jahr 2000 hat sich der Bierpreis mehr als verdoppelt.?? pic.twitter.com/qSzJRQbi30
Unsere Welt in Unordnung und wir mittendrin. Seit dem Terror-Angriff der Hamas auf Israel erleben wir in unserem Land eine neue Dimension des Hasses – auf unsere Werte, die Demokratie, auf Deutschland.
Wo bleibt der Aufschrei? Und wann wird dieser Betrug unterbunden? Vermeintlich Schutzbedürftige aus Syrien, Afghanistan und sonstwo kassieren bei uns Asyl und machen dann entspannt Urlaub in der Heimat, wo sie angeblich verfolgt werden. pic.twitter.com/EKtyCzYu4u (RTL)
Dekriminalzálhatják a saját célra történő marihuána termesztést Olaszországban: egy szerdán elfogadott törvényjavaslat értelmében legális lesz legfeljebb négy tő kannabiszt termeszteni otthon, kizárólag saját fogyasztásra.
A Corriere della Serra szerint az Európában egyedülálló döntés lehetővé teszi a marihuánát orvosi célból felhasználóknak, hogy jogszerűen jussanak hozzá a fájdalomcsillapító hatású kábítószerhez.
A döntés egyelőre csak a parlament alsóházának igazságügyi bizottságán ment át, a végső szavazás előtt még lehetősége van a képviselőknek módosításokat benyújtani. A kábítószer ilyen mértékű legalizálása is töréspont a konzervatívok és a progresszívebb pártok között.
Olaszországban 2016 óta engedélyezett a legfeljebb 0,6 százalékban THC-tartalmú (a marihuána hatóanyaga) cikkeket árusítani – a döntés jelentősen felpörgette a kereskedelmet.
I'm finally done with my latest project: An isometric room style reconstruction of the so-called "Thermopolium of Regio V" recently uncovered at @pompeii_sites. This will be a thread about my reconstruction and the research behind it! pic.twitter.com/0aID9CANlz
Super Green pass, la conferenza stampa di Draghi con i ministri Gelmini e Speranza: segui la diretta tv: Il presidente del Consiglio, Mario Draghi dopo il Cdm per decidere delle nuove misure anti-Covid tra cui il super Green pass, tiene una conferenza… https://t.co/T8bBn9teKupic.twitter.com/gH4hiJfqv1
Confiscato a Torino il «Ritratto di Gentiluomo con berretto nero»: era scomparso dal 2004 e portato in Svizzera. I carabinieri l'hanno rintracciato in un laboratorio dov' era arrivato con un corriere: vale 7 milioni di euro pic.twitter.com/Uc9GBhrqWx
Siamo libere, e nessuno può toglierci quella libertà, nessuno può pensare che siamo nel loro possesso. Nella Giornata internazionale per l’eliminazione della violenza contro le donne, voglio dire alle donne italiane che non sono sole, e che quando hanno paura 1522 è il numero da… pic.twitter.com/AKJPtz2agN