Ukrajnában mintegy 60 000 férfi használta fel az egyetemi tanulmányait arra, hogy elkerülje a mozgósítást, de a Legfelső Tanács már nyilvántartásba vette azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a törvény ilyen kijátszásának a megakadályozását– jelentette ki hétfőn Fegyir Veniszlavszkij parlamenti elnöki megbízott, a Legfelső Tanács nemzetbiztonsági, védelmi és hírszerzési bizottságának tagja egy televíziós műsorban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Veniszlavszkij az ukrán televízió non-stop háborús adásában elmondta, hogy az Oktatási és Tudományos Minisztérium információi szerint 2019–2021-ben mintegy 40 ezer 25 éves vagy annál idősebb diák volt, miközben tavaly a számuk már elérte 106 ezret. „Idén a számuk megközelíti a 100 ezret. Ez azt jelenti, hogy 60 000 férfi döntött úgy, hogy kihasználja ezt a lehetőséget a behívás elkerülésére” – tette hozzá. Mint megjegyezte, egyes egyetemek nappali tagozatra toboroznak fizetős diákokat, lehetővé téve a már diplomával rendelkező hadkötelesek felvételét, hogy halasztást kapjak a mozgósítás alól.
A parlamenti elnöki megbízott szerint a felvételizők egy része alacsonyabb fokú oktatási intézménybe – például szakközépiskolába – jelentkezik, mint amilyet korábban már elvégzett. Azt is elmondta, hogy az általa beterjesztett törvénytervezet lehetővé teszi a kiskapu bezárását, amely az egyetemi tanulmányok végzésének örve alatt halasztást biztosított a mozgósítást illetően. „Azt indítványoztam, hogy az egymást követő képzéstípusokban tanulóknak legyen halasztási joguk. Azok pedig, akik 30 év után léptek be a második, harmadik vagy negyedik felsőoktatási képzésbe, ne élhessenek ezzel a halasztási joggal” – mutatott rá Fegyir Veniszlavszkij, emlékeztetve, hogy a törvénytervezet az elfogadását követően azokra a férfiakra is ki fog terjedni, akik 2022-ben használták ki a felsőfokú képzést a mozgósítás elkerülésére.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Ukrajnában mintegy 60 000 férfi használta fel az egyetemi tanulmányait arra, hogy elkerülje a mozgósítást, de a Legfelső Tanács már nyilvántartásba vette azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a törvény ilyen kijátszásának a megakadályozásá...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1693836120
[modified] => 1693835449
)
[title] => Ukrajnában mozgósítják a második egyetemi tanulmányaikat végző hadköteles diákokat – Veniszlavszkij
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=160328&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 160328
[uk] => 160340
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 160330
[image] => Array
(
[id] => 160330
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/veniszlavszkij-1.jpg
[original_lng] => 29241
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/veniszlavszkij-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/veniszlavszkij-1-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/veniszlavszkij-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/veniszlavszkij-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/veniszlavszkij-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/veniszlavszkij-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/veniszlavszkij-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1693824778:8
[_thumbnail_id] => 160330
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4309
[_hipstart_feed_include] => 1
[_bold_post] => 1
[_oembed_bfdfa6c9df4210b8f34a0349b890b6e2] =>
This is the April 13 video of a long line of the Ukrainian men of the conscription age at their Consulate in Prague, Czech Republic. They came to renew their expiring passports and also to be added to the mobilization registry, as the newly adopted Ukrainian law on mobilization… pic.twitter.com/bZtRA6AGPa