A McDonald’s szerint a sajtos McRoyal hamburgerhez használt húspogácsa nem felelős a halálesetért és az E. coli-fertőzéssel összefüggésbe hozott közel 75 megbetegedésért – írja a Reuters.
Cesar Pina, a gyorsétteremlánc ellátási igazgatója az üggyel kapcsolatos nyilatkozatában hangsúlyozta, a fertőzéssel kapcsolatos szennyezett termékeket már eltávolították mind az ellátási láncból, mind az éttermekből.
Korábban a Coloradói Mezőgazdasági Minisztérium közölte, hogy a friss és fagyasztott marhahúspogácsák E. coli-vizsgálatainak eredményei negatívak lettek, ezért a vizsgálat ezen részét lezárták.
A McDonald’s hamarosan újra forgalomba hozza a sajtos McRoyal friss összetevőit, melyek a következő héttől újra minden amerikai éttermében elérhetőek lesznek.
Korábban arról érkeztek hírek, hogy egy idős ember elhunyt, s több megbetegedést is regisztráltak az Egyesült Államokban azok között, akik sajtos McRoyalt fogyasztottak. A CDC szerint a járvány szeptemberben indult, s eddig 10 nyugati államban okozott fertőzést, érintve legalább 49 embert. Az eset következtében a McDonald’s részvényei 6 százalékkal estek.
A McDonald’s 2024-ben nyílik meg Ungváron – jelentették be a cég Kijevben tartott sajtótájékoztatóján.
Jelenleg Ukrajnának 2 megyeközpontja van, ahol még mindig nincs McDonald’s gyorsétterem – ez Ungvár és Csernyivci. Julia Badritgyinova, a McDonald’s Ukraine vezérigazgatója szerint idén itt nyitnak.
„Azt tervezzük, hogy új éttermeket nyitunk két megyeközpontban – Kárpátalján és Csernyivci megyében” – jegyezte meg.
Összesen körülbelül 6 új éttermet szeretnének nyitni Ukrajnában 2024-ben.
A McDonald’s megnyitásának ötlete Ungváron nem új keletű. Még 2021 őszén is elhangzottak ilyen kijelentések. Nyilvánvalóan a 2022. februárban kitört háború megakadályozta ezt. Emlékeztetőül, akkor a társaság átmenetileg felfüggesztette tevékenységét. De már ugyanazon év őszén a McDonald’s újrakezdte a munkát Ukrajnában. Az első napon még sorok is voltak.