A máramarosi Bovcár-kút Égermező határában található. A helyi hagyomány szerint a név jelentése: „Itt járt a cár”, utalva arra, hogy a Verhovina ruszin népe fejedelmeként és oltalmazójaként tisztelte Rákóczit, akit a monda szerint ezen a helyen bújtattak el az üldözői elől. A kristálytiszta vizű forrás azóta a Felső-Tisza-vidék egyik legfontosabb, a közös múltat hirdető Rákóczi-emlékhelye.
Kárpátalja több településén is megemlékeztek a Rákóczi-szabadságharc első győztes csatájának évfordulójáról. A koszorúzások résztvevői nemcsak a kuruc hősök előtt tisztelegtek, hanem felidézték azt is, hogy a mostani háború előtt ezrek vettek részt a Tiszaújlaki Turul-emlékműnél rendezett hagyományőrző ünnepségeken. A szervezők remélik, hogy egyszer ismét ilyen formában emlékezhetnek a nagyságos fejedelemre.
Július 15-én, az Ukrán Államiság Napján Ungváron, Augusztin Volosin emlékművénél tartottak megemlékezést. A résztvevők egyperces néma főhajtással emlékeztek mindazokra, akik életüket adták Ukrajna függetlenségéért és területi egységéért.
A Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció vezetése, az ukrán parlament emberi jogi biztosának hivatalának képviselői, valamint Juhász Imre, a magyarországi alapvető jogok biztosa közösen emlékeztek meg az Ukrajna függetlenségéért elesett kárpátaljai katonákról.
A résztvevők koszorút helyeztek el az ungvári emlékműnél, ahol néma főhajtással adóztak mindazok emléke előtt, akik életüket áldozták hazájuk védelmében.
A küldöttség ezt követően az 1956-os magyar forradalom hősei előtt is tisztelgett az Ungváron található emlékhelynél. A megemlékezésen kiemelték: a háborúk és forradalmak fájdalmas, ugyanakkor fontos történelmi tanulságokat hordoznak, ezért a hősök áldozatának emlékét meg kell őrizni és tovább kell adni a következő nemzedékeknek.
A megemlékezésről Miroszlav Bileckij, a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció vezetője számolt be.
Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel védelmi miniszter a volhíniai tragédia áldozatainak emléknapján tartott Voliny megyei beszédében a megbékélés fontosságáról és a „gyűlöletspirál” elfogadhatatlanságáról beszélt – számolt be szombaton az Ukrajinszka Pravda hírportál az RMF24 lengyel rádióra hivatkozva.
A jelentés szerint az Olika városban mondott beszédében Kosiniak-Kamysz megjegyezte, hogy az emlékrendezvények célja az „emlékezés és figyelmeztetés, hogy soha többé ne fordulhasson elő hasonló az ukrán és a lengyel nép között”. Mint megjegyezte, ilyen napokon fontos nemcsak a múltról, hanem a jövőről is beszélni.
„Mire van szükség a jó jövőhöz? Szükségünk van az igazságra, szükségünk van az emlékezésre és szükségünk van a megbocsátásra” – mondta Kosiniak-Kamysz, hangsúlyozva azt is, hogy elfogadhatatlan a „gyűlölet spiráljába” kerülés.
„Nem azért jöttem, hogy feltépjem a sebeket, hanem hogy meggyógyítsam. De a gyógyuláshoz dolgozni kell” – mondta a miniszter. Megjegyezte, hogy a lengyel fél számára nagyon fontos az exhumálás és a halottak méltó eltemetése. A 10 parancsolathoz egy 11. parancsolatot is hozzá kell adni: „ne okozz fájdalmat, és ne tiszteld azokat, akik fájdalmat és szenvedést okoznak barátaidnak” – hangsúlyozta Wladyslaw Kosiniak-Kamysz.
Halálának tizenötödik évfordulóján emlékeztek meg Szalókán dr. Soós Kálmánról, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem alapító rektoráról, történészről, egyetemi tanárról, valamint a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Ungvári Középszintű Szervezetének egykori elnökéről. Az emlékező ünnepségen kollégái, harcostársai, barátai, tanítványai és tisztelői rótták le kegyeletüket a kárpátaljai magyar közélet meghatározó személyisége előtt. Az alkalomhoz kapcsolódva emléktáblát avattak a családi háza falán, tisztelegve dr. Soós Kálmán munkássága és öröksége előtt. Az emléktáblát a KMKSZ Szalókai Alapszervezete és a Rákóczi Egyetem közösen helyezte el.
A negyvenkilenc éves korában elhunyt Soós Kálmán, akinek élete és munkássága szorosan összekapcsolódott a kárpátaljai magyarság oktatásának, megmaradásának és jövőépítésének ügyével, a Tisza-parti Szalókán született, ottani családi házában élt, mindennap onnan indult dolgozni, és minden este oda ment haza. A helyi KMKSZ-alapszervezet alapító elnökeként, majd a KMKSZ ungvári járási szervezetének elnökeként az Ung-vidék magyarságának és a helyi közösségnek az életében is fontos szerepet játszott.
A július 5-i megemlékezésre nagyon sok tisztelője ellátogatott Szalókára, ahol elsőként a helyi református templomban ünnepi istentiszteleten idézték fel a község nagy szülöttének emlékét. Az igét Soós Zsolt református lelkész hirdette.
Az istentiszteletet követően a helyi temetőkertben nemzeti imánk eléneklése után családtagjai, felesége és lánya jelenlétében megkoszorúzták dr. Soós Kálmán sírját.
Egykori lakóházánál hivatali utóda, tanítványa, barátja, dr. Csernicskó István professzor, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem rektora emlékezett Soós Kálmánra, aki elmondta: „Egy szülőház előtt állva egészen másként emlékezünk. Itt elsősorban nem az egykori rektorra gondolunk, hanem arra az emberre, aki ebben a házban nőtt fel, innen indult el az életbe, ide tért haza a munkából minden este, és aki innen indult utolsó útjára, mindössze negyvenkilenc évesen. Tizenöt év telt el azóta, s az idő sok mindent megváltoztat, de vannak hiányok, amelyekhez nem lehet hozzászokni. Vannak emberek, akiknek a jelentőségét az idő nem halványítja, hanem egyre világosabban mutatja meg. Soós Kálmán ilyen ember volt. […] Olyan főnök, olyan rektor volt, aki a döntő pillanatokban irányt mutatott, aki lehetőséget adott, aki felelősséget bízott ránk, és akitől én személy szerint sokat tanulhattam nemcsak szakmailag, hanem emberileg is. Sokan emlékeznek Soós Kálmánra. Vannak, akik kutatóként, mások politikusként, egykori diákjai oktatóként, ismét mások intézményvezetőként tisztelték. Politikusként mindig a közös nevezőt kereste, nem a megosztást. Oktatóként egyszerre volt szórakozott és szórakoztató, de nagy tudású professzor. Rektorként a megfontolt, biztos építkezés híve volt. Történészként pedig a szülőföld múltjának szenvedélyes kutatója. Hogy mindemellett hogyan jutott ideje galambászkodásra, vadászatra, a családjára, azt soha nem tudtam megfejteni. Mi, akik együtt dolgozhattunk vele, mindenekelőtt az embert őrizzük az emlékezetünkben, azt az embert, aki hitt abban, hogy Kárpátalján lehet és kell magyar felsőoktatást építeni, és azt a tudóst, aki a kárpátaljai tudományosság emblematikus alakja volt” – fogalmazott Csernicskó István, aki Soós Kálmán gyakori szófordulatait idézve a következőképen folytatta emlékező gondolatait: „Kedves Kálmán! »Eszméletlen!« – mondanád ma, ha itt állnál közöttünk. Azt viszont még nem merjük mondani, egyik kedvenc fordulatodat idézve, hogy »Kész, győztünk!«, de dolgozunk rajta. Azon vagyunk, hogy az általad lerakott biztos alapokra újabb és újabb emeleteket építsünk. Ez lesz a mi legméltóbb emlékművünk…”
Halász-Kovács Mária, a KMKSZ Szalókai Alapszervezetének elnöke személyes emlékeket idézett Soós Kálmánról, az alapszervezet alapító, első elnökéről, ahogy rendszeresen gyalogolt hazafelé az eszenyi vonatállomásról, mert mindig, mindenhonnan hazajött, Ungvárról is és később Beregszászból is. Felidézte az elnök asszony, milyen lelkesen beszélt az Ungvári Hungarológiai Központban végzett munkájáról, ahogyan – mint fogalmazott – csak kevesen tudnak beszélni, csak olyan emberek, akiknek a munkájuk a hivatásuk, sőt a küldetésük. „Igenis, nagy hatást tud gyakorolni a világra egy ember is, ha komolyan veszi és vállalja a küldetést, amely neki adatott. Ő vállalta. Mindenkivel közvetlenül és őszintén beszélt. Bárhová is ment, számára Szalóka maradt a világ közepe. Szerette a szülőföldjét és az itt élő embereket” – emelte ki Halász-Kovács Mária és elmondta, hogy a helyi alapszervezet kezdeményezte az emléktábla elhelyezését a családi házon, hogy a kő akkor is őrizze a község nagy szülöttének emlékét, amikor már azok az emberek nem lesznek, akik gondolataikban és szívükben őrzik őt. Köszönetet mondott továbbá dr. Soós Kálmán özvegyének és gyermekeinek, hogy megengedték családi házuk homlokzatán az emléktábla elhelyezését, és a Rákóczi Egyetemnek, hogy partnerek voltak a megvalósításban.
Az emléktáblát Soós Kálmán özvegye, Soós Katalin, Orosz Ildikó, a Rákóczi Egyetem elnöke, Csernicskó István rektor és Halász-Kovács Mária alapszervezeti elnök leplezték le, majd Soós Zsolt református lelkész Isten áldását kérte a táblára és a megjelentekre. Végül a KMKSZ Szalókai Alapszervezetének tagjai a helyi kultúrházban frissítővel várták a megemlékezés résztvevőit.
Ungváron, Tarasz Sevcsenko emlékművénél gyűltek össze a megye és a helyi közösség elöljárói és tagjai, hogy megemlékezzenek Ukrajna Alkotmányának Napjáról. Az ünnepség résztvevői először egyperces néma csenddel tisztelegtek az Oroszország fegyveres agressziója következtében életüket vesztettek emléke előtt.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem tisztelettel meghívja Önt Dr. Soós Kálmán, a kárpátaljai magyar felsőoktatás meghatározó személyisége, egyetemünk jogelődje, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola egykori rektora halálának 15. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésre, mely a Rákóczi Egyetem és a KMKSZ Szalókai Alapszervezete közös szervezésében valósul meg.
A megemlékezésre 2026. július 5-én, 10.00 órai kezdettel kerül sor Szalókán.
Program:
10.00 – Istentisztelet a Szalókai Református Templomban
– Koszorúzás Dr. Soós Kálmán síremlékénél a szalókai temetőben
– Dr. Soós Kálmán emléktáblájának ünnepélyes leleplezése szülőházának falán
Dr. Soós Kálmán életével, tudományos és intézményépítő munkásságával maradandó értéket teremtett a kárpátaljai magyarság, az anyanyelvű oktatás és a magyar felsőoktatás szolgálatában. Személye és öröksége méltó arra, hogy közösen, tiszteletteljes főhajtással emlékezzünk rá szülőfalujában, Szalókán.
A nemzeti összetartozás napja alkalmából idén is közös megemlékezésre gyűltek össze Szürtön a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség helyi alapszervezetének tagjai, a református egyházközség hívei és a település lakói. A hagyományoknak megfelelően az ünnepi alkalmat a református templomban tartották, majd a résztvevők megkoszorúzták a templomudvaron álló emlékművet. Az idei rendezvényen a Kemecse testvérgyülekezetének küldöttsége is jelen volt, tovább erősítve a határokon átívelő magyar összetartozás üzenetét.
A megható rendezvény vasárnap délelőtt ünnepi istentisztelettel kezdődött, melyen Kótyuk Zsolt helyi református lelkész mellett a két anyaországi lelkipásztor is hirdetett igét.
Fodor József Benjámin kemecsei református lelkész hálát adott a testvéri közösségért, amelyet megtapasztalhattak Kárpátalján, és köszönetet mondott mindazokért, akiket az Úr melléjük állított: családtagokért, lelkipásztorokért, presbiterekért, gyülekezeti tagokért, szolgáló testvérekért.
– Látva mindazokat a terheket, bizonytalanságokat s nehézségeket, amelyek között itt élnek, vigasztalást kérünk, hogy a Teremtő erősítse meg hitüket, őrizze meg családjaikat, s áldja meg gyülekezetüket békességben és növekedésben. Megköszönjük, hogy a határ nem szakíthatja szét azt, amit Te összekapcsolsz. Köszönjük közös nyelvünket, örökségünket és hitünket. Add, hogy a nemzeti összetartozás ne csupán emlékezet legyen számunkra, hanem egymás terhének a hordozása, egymás támogatása – mondta az Úrhoz fohászkodva a lelkész, majd a hívek elénekelték a „Szűkölködünk nagy mértékben…” kezdetű éneket.
Szalkó Károly István kemecsei református vezető lelkipásztor bevallotta: izgalommal készült a találkozásra.
– A mai nap sok oldalról megközelíthető, sok aspektusból értékelhető. Mert mi történik legtöbbször ilyenkor? Újra meggyászoljuk nemzetünket, felemlegetjük a veszteségeket, a sebeket. Nem becsülöm ezt le, ez nagyon fontos, hiszen minden nemzedék számára életfontosságú a továbblépés és a jövő szempontjából a múlt kibeszélése, annak értékelése és megismerése. Hangsúlyossá válik ilyenkor az is, hogy a nemzet nem politikai egységet jelent, hanem egy közös jelrendszert, amelybe beletartozik a nyelv, az irodalom, a történelem, a művészet, és ebből adódik, hogy a nemzet léte, a kultúra folytonossága összetartozik – hangsúlyozta és megjegyezte: a nemzeti összetartozásunk napja alkalmából tartott ünnepségre keresve sem találhatott volna ide illőbb, jobb bibliai igeszakaszt, mint Pál apostol rómaiakhoz írt levélének 16. fejezete.
– Az ige arra sarkall bennünket, hogy újból vegyük számba egymást és intenzívebben tartsuk számon egymást mi, magyarok, határon innen és határon túl. Sok más mellett mi, kemecseiek és szürteiek ezért ismertük meg egymást, hogy tudjunk egymásról és tartsuk egymást számon. Néhány éve nem is hallottunk egymásról, most pedig megbízható, mély, kipróbált emberi kapcsolatokat köszönhetünk egymásnak, mint amilyenről Pál apostol írt. Ez egy olyan testvéri közösség, ahol lehet beszélni a bajokról, a bánatról, a fájdalomról, a félelemről és a kilátástalanság sokféleségéről, azért, hogy együtt keressünk megoldást, egymást bátoríthassuk és egymás jelenlétében felüdülhessünk – fogalmazott a lelkész, majd a vendégek pénzösszeggel támogatták a szürtei egyházközséget.
Kótyuk Zsolt református lelkész megköszönte a vendégeknek az áldott szavakat, amelyeket a szívükbe helyeztek, és elmondta:
– Végtelen hála van a szívünkben, hogy együtt köszönthetjük egymást, és hálát adhatunk, hogy ajándékba kaphattuk egymást az Úrtól, s együtt adhatunk hálát, hogy összetartozunk. Erős elválasztó erők munkálkodnak körülöttünk, és csoda, hogy ezeket az erőket le tudjuk győzni. Gondoljatok majd akkor is arra, hogy egy testet és egy vért eszünk és iszunk, s Krisztusban egyek vagyunk, amikor a most szeretettel átadott néhány üveg bort az úrvacsorai alkalomnál fogyasztja a kemecsei gyülekezet.
A megjelenteket köszöntötte Braun Éva, a KMKSZ Szürtei Alapszervezetének elnöke, aki kiemelte: öröm számukra, hogy magyarországi vendégeikkel együtt ünnepelhetnek, emlékezhetnek meg a nemzeti összetartozás napjáról.
– Közösen átélhetjük a nemzeti összetartozás érzését, hiszen ez közös múltat, közös történelmet jelent, egyek a hagyományaink, egy nyelvet beszélünk, az anyanyelvünk ugyanaz, és egyformán imádkozunk. Ez mind hozzájárul ahhoz, hogy magyarnak érezhessük magunkat, és örülünk, hogy ezt önökkel együtt tehetjük most meg – hangsúlyozta, majd szólt az összetartozást jelképező emlékműről, amelyet 2014-ben Kárpátalján elsőként állítottak. Az imára kulcsolt kezek egy kősziklán nyugszanak, és hármas halomból kinövő három szál búzakalászt ölelnek körbe. A búzakalászok Szürte község egykori történelmi pecsétjének ábrázolását jelenítik meg.
Az elnök asszony Reményik Sándor soraival zárta beszédét: „Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát!”, mert mint mondotta, ebben benne van minden, hiszen az oktatás, a tudás és a hit az, ami megtart minket a jövőben is.
Kiss Liliána, az „Által mennék én a Tiszán” népdaléneklési verseny kiemelt arany minősítésű 1. helyezettje az „Isten áldja meg a magyart…” kezdetű népdalt adta elő.
A jelenlévők végezetül elénekelték nemzeti imánkat, majd kivonultak a templomkertben álló nemzeti összetartozás emlékműhöz, ahol Albertné Simon Edina, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja, Kulin Zoltán, a KMKSZ alelnöke, Molnár István kemecsei főgondnok, Braun Éva alapszervezeti elnök, Puskár Árpád, Szürte polgármestere, Jankovics Zsolt, a szobor alkotója, a Szürtei Líceum vezetősége, a Szürtei Római Katolikus Egyháztanács képviselői, a szürtei református egyház részéről Kótyuk Zsolt és Szallár Sándor elhelyezték koszorúikat.
Nevetés, amely soha többé nem hangzik el. Álmok, amelyek soha nem válhatnak valóra. Az orosz rakéták és lövedékek által megszakított gyermekkor…
Június 4-én, az Ukrajna elleni orosz fegyveres agresszió következtében elhunyt gyermekek emléknapján két múzeumi helyszínen – az Ungvári Szabadtéri Múzeumban és a Lehoczky Tivadar Kárpátaljai Megyei Helytörténeti Múzeumban tartottak megemlékezéseket Ung-parti városban.
Hivatalos adatok szerint legkevesebb 707 ukrán gyermek halt meg a teljes körű háború és az orosz agresszió kezdete óta. Több mint 2500-an megsérültek, és ezrek tűntek el. Minden egyes szám mögött egy olyan gyermekkor áll, amely tele lehetett volna örömmel, tanulással, álmokkal és felfedezésekkel.
„Nem felejtjük el a kicsi szíveket”: rendezvény a szabadtéri múzeumban
A megemlékezés egyik központi helyszíne az ungvári skanzen volt. Hagyományosan itt tartották meg a „Nem felejtjük el a kicsi szíveket” elnevezésű rendezvény.
A régi fatemplom és az iskola épülete között egy különleges emlékteret alakítottak ki. A látogatók megtekinthették a megmaradt gyermekjátékokból, rajzokból és a háború témáját feldolgozó kreatív alkotásokból álló installációt. A kiállítást a Kárpátaljai Művészeti Akadémia hallgatóinak festményei egészítették ki.
A rendezvény különösen megható szimbóluma az Emlékezés fája volt: a gyermekek által elkészített papírangyalokkal díszítették. Minden egyes angyal egy olyan gyermeket szimbolizált, akinek az életét a háború vette el.
Az akcióhoz csatlakoztak a megyei hatóságok, a diplomáciai intézmények képviselői, a rendvédelmi szervek, a Mariupoli Drámai Színház színészei, iskolások, tanárok és a nem közömbös ungváriak.
Jurij Huzinec, a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció helyettes vezetője emlékeztetett arra, hogy Ukrajnában ötödik alkalommal kerül megrendezésre a „Gyermekhangok” országos kampány, amelyet Olena Zelenszka first lady kezdeményezett.
Csendes, de rendkívül sokatmondó emlékezés a kis ukránokra, akiknek a nevetését a robbanások dörgése hallgattatott el, álmaikat és jövőjüket pedig kíméletlenül tönkretette a háború – hangsúlyozta a tisztviselő.
A hivatalos megnyitó után a résztvevőket meghívták a múzeum kiállításaira. A skanzen igazgatója, Vaszil Kocan, a történelemtudományok doktora körbevezette a gyerekeket a régi iskolában, és mesélt a kárpátaljai oktatás sajátosságairól a 19. század végén és a 20. század elején.
A fiatalok számára kreatív foglalkozást szerveztek. Viktorija Szimkovics kézműves vezetésével a gyerekek egy népi motívumokkal díszített asztalterítőt készítettek, amelyet a háború összes gyermekáldozatának szenteltek.
A gyász szimbóluma az ungvári várban
Eközben az ungvári várban felavatták a háború legfiatalabb áldozatainak szentelt szimbolikus installációt, ami arra a szörnyű árra emlékeztetett, amelyet Ukrajna továbbra is a szabadságáért fizet.
Az esemény egyperces néma csenddel kezdődött mindazok emlékére, akik az orosz agresszió következtében életüket vesztették – katonák, civilek és gyermekek.
A múzeum igazgatója, Olha Sumovszka hangsúlyozta, hogy az elhunyt gyermekek emlékének megőrzése nemcsak a tisztelet kifejezése, hanem a társadalom erkölcsi kötelessége is.
„Minden gyermeknek joga van az élethez, a biztonsághoz, az álmokhoz és a jövőhöz. A háború könyörtelenül elvette ezt a jogot több száz ukrán gyermektől. Kötelességünk megőrizni emléküket, és mindent megtenni annak érdekében, hogy ilyen tragédiák soha többé ne történhessenek meg” – jegyezte meg.
A múzeum történelmi osztályának vezetője, Mihajlo Dzsahman hangsúlyozta, hogy minden statisztikai alak mögött külön emberi sors húzódik meg.
A gyerekeknek voltak hobbijaik, tehetségük, álmaik és jövőbeli terveik. Meg kell védenünk az igazságot ezekről a bűncselekményekről, és át kell adnunk azt a jövő generációinak – mondta.
A rendezvény résztvevői is csatlakoztak a „Gyermekek hangjai” akcióhoz – szimbolikusan visszaemlékeztetve azokra, akiknek a hangja örökre elhallgatott a háború miatt.
Emlékezés, amelynek nincs joga elhalványulni
A háború jelenleg naponta okoz újabb veszteségeket Ukrajnának. De különösen fájdalmas felismerni, hogy az áldozatok között gyermekek is vannak – olyanok, akiknek most kezdődött el az életük.
Mariupol, Bucsa, Harkiv, Herszon, Szumi, Csernyihiv, Krivij Rih, Vinnyica, Odessza, Zaporizzsja – a gyermekek fájdalmának földrajza az egész országot lefedi. Minden városnév mögött olyan családok történetei húzódnak, akik soha többé nem lesznek ugyanolyanok.
Az Emlékezés fáján lévő papírangyalok, a szabadtéri múzeumban található gyermekjátékok és az ungvári várban található szimbolikus installáció ezen a napon többet jelentettek, mint pusztán múzeumi kiállítási tárgyat. A háború legmagasabb árára emlékeztettek – az emberi életekre, amelyeket nem lehet visszaadni.
Ukrajna minden gyermekre emlékszik, akiket az orosz agresszió rabolt el. És továbbra is egy olyan jövőért küzd, amelyben a gyermekek nevetése békés ég alatt visszhangzik majd, és nem nyomja el a szirénák és robbanások hangja.
