Vannak olyan sajnálatos mozgósítási módszerek, amelyekkel nem értenek egyet a Legfelső Tanács nemzetbiztonsági, védelmi és hírszerzési bizottságának tagjait, ezért a jövő hétre kezdeményeztük a bizottság ülését, ahol meghallgatjuk a fegyveres erők mozgósításért felelős vezetőit – jelentette be vasárnap Fegyir Veniszlavszkij, elnöki parlamenti megbízott és képviselő az Ukrinform hírügynökségnek adott interjújában.
Veniszlavszkij elmondta, hogy „sajnos vannak olyan mozgósítási módszerek, amelyek nem elégítenek ki minket, a Legfelső Tanács nemzetbiztonsági, védelmi és hírszerzési bizottságának a tagjait. A jövő hétre kezdeményeztük a bizottság ülését, ahol meghallgatjuk a fegyveres erők mozgósításért felelős vezetőit, az olyan nagy horderejű esetek kapcsán, amikor a toborzók szó szerint az utcán kézbesítik a behívót, olykor személyi sérülést okozva az állampolgároknak. Ez egy rossz mechanizmus” – tette hozzá a honatya.
Ezzel összefüggésben a képviselő azt is elmondta, hogy az egyik parlamenti képviselőnek, a Legfelső Tanács nemzetbiztonsági, védelmi és hírszerzési bizottsága tagjának is kézbesítették a behívót közvetlenül az utcán. „Ez azt jelzi, hogy egy nem egészen minősíthető eljárás van folyamatban” – emlékeztetett Fegyir Veniszlavszkij, megjegyezve, hogy a bizottság ülésének eredménye alapján javaslatot tesznek a kormánynak arra vonatkozóan, hogy határozzák meg azokat a világos határokat, amelyeken belül a toborzóközpontok munkatársai eljárhatnak, és amelyeken belül nem.
EU officials: a ?? medical team has been granted access to #Saakashvili. No date yet when they will travel to #Georgia. and this is NOT about a transfer of the former President to Poland or elsewhere.
Az amerikai szenátus kereskedelmi bizottságának szerdai meghallgatásán a törvényhozók élesen bírálták a Google, a Twitter és a Facebook vezetőit – írja az MTI arról, hogy a szenátorok kérdőre vonták a három informatikai óriásvállalat vezetőit a platformjaikon alkalmazott cenzúra miatt.
A szenátorok kérdőre vonták a három informatikai óriásvállalat vezetőit a platformjaikon alkalmazott cenzúra miatt.
Sundai Pichai, a Google, Mark Zuckerberg, a Facebook és Jack Dorsey, a Twitter vezetője videokonferencián tájékoztatta a kereskedelmi bizottság tagjait a cégük tevékenységéről, hangsúlyozva, a kommunikációra vonatkozó törvény szerint ők nem vonhatók felelősségre jogi úton harmadik félhez köthető tartalmak publikációja miatt.
Roger Wicker, a szakbizottság republikánus elnöke a szóban forgó törvény mély reformjára szólított fel. A reform a tartalomszolgáltató felelősségét erősítené a tartalmak megjelentetésében és szelektálásában. „Engem az nyugtalanít, hogy ezek a platformok a valóság nagy hatalmú döntőbíráivá váltak” – jegyezte meg.
Leszögezte: amikor a tartalmat moderálják, és ezt a felhasználók nem tudják befolyásolni, akkor az amerikaiak széles tábora kevés információhoz jut a politikai és gazdasági döntéshozatal különböző folyamatairól.
A republikánus szenátorok elsősorban a Twitter vezetőjét ostorozták. Wicker például hangsúlyozta, hogy a mikroblog „rendszeresen cenzúrázza az Egyesült Államok elnökét”. Ted Cruz texasi republikánus szenátor pedig azt a kérdést tette fel Jack Dorseynak, hogy „magukat ki az ördög választotta meg?”. Leszögezte, hogy a Twitter „elnyomja”, azaz cenzúrázza a demokrata párti elnökjelölt, Joe Biden fiáról szóló információkat, amelyek Hunter Biden jövedelmező üzleti ügyeinek korrupciós hátterét és Joe Biden esetleges felelősségét is felvetik.
Mark Zuckerberg, a Facebook elnök-vezérigazgatója készek mutatkozott az érvényben lévő törvény módosítására.
Mint fogalmazott: „úgy gondolom, hogy a kongresszusnak napirendre kellene vennie a törvény megvitatását annak érdekében, hogy az az eredeti céljainak megfelelően működhessék”.
BREAKING: President Trump emerges from the White House in a mask, flashes a thumbs up, and boards Marine One on his way to Walter Reed. He looks good. @FOXLApic.twitter.com/StZhVAsBLs
Jesus loved us so much, that he died for us. He took our place and all the punishment we deserved. By his wounds we are healed!! Today we remember and honor the death of our savior Jesus Christ!
Recently, NPS staff saw a still smoldering and smoking giant sequoia tree from last year’s Castle Fire in the SW area of Sequoia NP. It's well away from any trails and poses no threats to life or property. Read full story: https://t.co/zXLPDKwTkypic.twitter.com/v6NkF8GMvM
— Sequoia & Kings Cyn (@SequoiaKingsNPS) May 5, 2021
The State of Health for Blacks in Chicago is a stark reminder of the legacy of unacceptable inequities that continue to plague our city and country to this day. pic.twitter.com/mtrc9SYM4v
— Mayor Lori E. Lightfoot (@chicagosmayor) June 17, 2021
Vaccinated, pre-flight tested Europeans will again be able to travel to the US from November, just as vaccinated Americans are today allowed to travel to the EU. https://t.co/XPwtvlMBWw…
INL is pleased to support border guard partners & the #Ukraine national police by providing vehicles to protect its citizens. In addition to recent armored vehicles, INL has donated 25 Mitsubishi L200 pick-ups, 35 Renault Duster SUVs, 16 4x4 personnel carriers, & 13 cargo trucks. pic.twitter.com/eSrWBdhX5T
#Pressefreiheit darf nicht nach Belieben ein- und ausgeschaltet werden. Unten stehende Journalisten können auch uns ab heute nicht mehr folgen, kommentieren und kritisieren. Damit haben wir ein Problem @Twitter. pic.twitter.com/Cliuih8Gyq
⚡️ Over 82,000 Ukrainians have fled to US via state refugee program.
The U.S. Citizenship and Immigration Services said over 82,000 Ukrainians and their immediate family members have been paroled into the U.S. under the Uniting for Ukraine (U4U) process.
.@elonmusk, maybe you should stop pessimizing ?? official accounts & forcibly reducing their reach? It's too obvious. Don’t help talentless ru-propaganda. It won't help them and @Twitter's reputation is dying. Maybe a regulator is needed to explain competition rules to the owner?
The United States deployed a "doomsday plane" to Europe
E-6B Mercury air command post arrived in Iceland. The aircraft is designed to communicate with nuclear submarines, it can take part in exercises in the Arctic. pic.twitter.com/OcxJ12d2aM
Unlocked accounts of ?? authorities, scaling "kill ??" ru-tweets amid open pessimization of Ukrainians is not about freedom of speech at all. #Twitter sees no harm in spreading propaganda that directly encourages the destruction of ?? & mass murder. Maybe AI will moderate better?
Oakland County, Michigan sheriff Michael Bouchard says migrant gangs are coming through our borders primarily from South America. The gangs are forming robbery crews throughout the US-casing and targeting high end homes and neighborhoods. ENOUGH! pic.twitter.com/HycxcY5AQq
The prisoner exchange between the West and Russia is happening right now in Ankara, Turkey. Evan Gershkovich, Paul Whelan, Kevin Lik and more are getting freed. Unfortunately, some Russian high-profile terrorists such as Vadim Krassikov are going back to Russia. pic.twitter.com/pxRCYiqZYU
🌻 Ukrainian-born landscaper Alex Babich from Indiana set a Guinness World Record by growing the world’s tallest sunflower at 10.9 meters—73 cm higher than the previous record, Guinness World Records reports. pic.twitter.com/EZ9sO4UYuE
BREAKING NEWS The Royal Swedish Academy of Sciences has decided to award the 2025 #NobelPrize in Physics to John Clarke, Michel H. Devoret and John M. Martinis “for the discovery of macroscopic quantum mechanical tunnelling and energy quantisation in an electric circuit.” pic.twitter.com/XkDUKWbHpz