Szeptember elejétől jelentősen megnőtt az Ukrajnából kilépésre várakozó kamionok száma, ami miatt több kilométeres sorok alakultak ki a határátkelők előtt. A szakértők szerint azon túl, hogy a felgyülemlett tehergépjárművek kényelmetlenséget okoznak a közlekedésben, rendkívülihez közeli helyzetet idéztek elő. Többek között a Tisza Csap-Záhony nemzetközi határátkelő Ukrajna felőli oldalán a felgyülemlett kamionokból álló sor hossza meghaladta a 19 kilométert.
Ukrajnában 40 millió ember él, közülük 10 millió kettős állampolgár, ezért itt intézményi problémáról van szó, amit meg kell oldani – közölte szerdán egy interjúban Hennagyij Korban milliárdos üzletember, a dnyipropetrovszki területvédelmi alakulatok parancsnoka, akit Zelenszkij elnök megfosztott ukrán állampolgárságtól, számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A jelentés szerint Korban, akit az államfő izraeli állampolgársága miatt fosztott meg ukrán állampolgárságától, a BBC brit médiumnak nyilatkozva kijelentette, hogy ügyvédei tanácsára kerüli az állampolgárságával kapcsolatos kérdések megválaszolását, de elmondta, hogy Ukrajnában emberek milliói rendelkeznek más országok állampolgárságával. „Az imént beszélgettem az ügyvédeimmel: az ügyemmel foglalkozó nemzetközi jogászcsoport komoly pereket készít elő Ukrajna ellen az Európai Bíróságon, mert valójában elszakítottak a családtagjaimtól, ami nonszensz. Ügyvédeim különböző pereket készítenek elő, ezért erősen azt tanácsolták, hogy ne fedjek fel kérdéseket az ukrán állammal fennálló kapcsolatomról, más kapcsolataimról egy interjúban sem, hogy ez ne befolyásolja a bírósági eljárást. Tehát itt van egy rövid magyarázat.”
Korban szerint „nagyon mély és messzemenő következményei vannak” annak, hogy megfosztották ukrán állampolgárságától. „Elmagyarázom: valójában egy nagy intézményi probléma merült fel az országban. 40 millió ember él Ukrajnában, ebből szerintem 10 milliónak van más országok állampolgársága, és most nem magamról, hanem intézményi problémáról beszélek” – mutatott rá. Mint kifejtette, „úgy tudjuk, a kárpátaljai határ menti magyarok magyar állampolgársággal rendelkeznek, a Lemberg megyeiek közül sokaknak lengyel, a Csernyivciben élőknek pedig román útlevelük van. Nemcsak a Dnyipróban, hanem egész Ukrajnában létező zsidó közösségek tagjai Ukrajnában születtek Ukrajnában élnek, de sokuk izraeli állampolgársággal rendelkezik.”
Az üzletember szerint a kettős állampolgárság problémája Ukrajnában intézményi jellegű, és „meg kell oldani”. Arra is emlékeztetett, hogy „amikor az elnök jelöltette magát a választásokra, megígérte, hogy megoldja ezt a problémát”, törvényt fogadtat el az ilyen személyek kettős állampolgárságáról.
Korban több verziót is említett, hogy miért fosztották meg az ukrán állampolgárságtól. Az első, hogy találkozott a Republikánus Párt ukrán származású amerikai politikusával, Victoria Spartz-cal. A második változat szerinte a barátsága Jurij Butuszov újságíróval, akivel 2010 óta barátok, és állítólag köze van Butuszov Censor.NET című online kiadványához. Úgy vélte az ok az lehet, hogy Butuszov „nagyon élesen bírálja a kormányt”. Harmadik verzió szerinte az, hogy Dnyipro a háború kezdete után összeütközésbe került a költségvetési pénzek elosztása kapcsán a kormánnyal.
Korban azt is elmondta, hogy jelenleg Londonban tartózkodik. A közlése szerint 5 éves vízummal rendelkezik, ráadásul a gyereke Londonban tanul, és van vízuma is, mint apának, aki elkísérte a gyerekét tanulni. Nagy-Britanniában a családja is ideiglenes engedélyt kapott hosszú tartózkodásra – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy mindenképpen visszatér Ukrajnába.
Exclusive: We watched @GogolBordello play a secret gig in Ukraine.
VICE World News was in attendance as the international punks and their Ukrainian-born frontman Eugene Hütz performed an exclusive set for soldiers at an undisclosed location. https://t.co/MefBXXzf9Zpic.twitter.com/q6EoBiEWVY
Spoke to Crown Prince of Saudi Arabia Mohammed bin Salman. Thanked for supporting Ukraine's territorial integrity, resolution at the UN General Assembly. We agreed to interact in the release of ?? prisoners of war. We agreed on the provision of ?? macro-financial aid to Ukraine.
IAEA inspectors have completed in-field verification activities at three locations in #Ukraine at the request of the ?? government — found no indications of undeclared nuclear activities and materials. https://t.co/RiY9hdJjSbpic.twitter.com/muPb3jeDOU
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) November 3, 2022
Ukraine has initiated an urgent UN Security Council meeting in response to Russia’s latest escalation of terror, which led to the killing of people and damage in Kyiv.
An emergency meeting of the UN Security Council under the agenda item “Maintenance of peace and security of…
A Google okosabbá szeretné tenni a Lens nevű alkalmazását, így az hamarosan már matematikai feladatokat is képes lesz megoldani.
A mobilok kameráját okosító Google Lens alkalmazás már eddig is számos hasznos funkciót kapott. Segítségével már a telefon kijelzőjén szereplő dolgok alapján is kereshetünk, emellett azt is megmondja nekünk, mit érdemes rendelnünk egy étteremben. Sőt, nemrég kapott egy igen hasznos frissítést is, amivel még hatékonyabbá vált a szövegek kezelése.
Az alkalmazás hamarosan egy újabb funkcióval bővül majd, aminek ezúttal azok a diákok örülhetnek, akiknek egy kicsit nehezebben megy a matematika. A Google bejelentése szerint a Lens hamarosan képes lesz megoldani egy matematikai feladatot, ha megmutatjuk neki azt.
A cég tavaly vásárolta meg a Socratic nevű mobilos alkalmazást, amelynek technológiáját most beépíti a saját appjába. A Google fejlesztői szerint amikor elkészül a funkció, a felhasználónak nem kell mást tennie, mint lefotózni a feladatgyűjteményben azt az oldalt, ahol a feladat is található, majd rábökni.
A Google a funkcióval nem a tanulást szeretné helyettesíteni, hanem éppen azt segíteni. Ahelyett, hogy csak a megoldást adná meg, megmutatja a levezetést, és magyarázatot is fűz azokhoz. Hogy pontosan mikor érkezik az újdonság, azt nem árulták el, ám maga a Soctratic nevű app andoridos eszközökre, valamint iPhone-ra és iPadre is elérhető.
A szintén ingyenesen letölthető PhotoMath kézírással írt matekpéldát is megold, sőt levezeti a megoldás lépéseit is.