Június 30-án jelent meg utoljára nyomtatásban a világ legrégibb még létező napilapja, az osztrák Wiener Zeitung, amely a jövőben csak online formában lesz elérhető, bár havonta egyszer nyomtatott kiadása is megjelenik majd.
— Stefan Kaltenbrunner (@skaltenbrunner) June 29, 2023
Az újság első száma 1703. augusztus 8-án került utcára, akkor még Wiennerisches Diarium címmel. A nyomtatott változat megszűnésével a németországi Alsó-Szászországban 1705. június 24. óta megjelenő Hildesheimer Allgemeine Zeitung veheti át a világ legrégibb még létező újságja címet a Wiener Zeitungtól.
A nyomatott változat megszűnésével 65 állás is megszűnik az osztrák lapnál, ezen belül a szerkesztőség létszáma 35 fővel 20-ra csökken.
A „minőségi újságírást” képviselő lap az utóbbi időben már csak napi mintegy 8000 példányban jelent meg, az utolsó szám a szokásosnál sokszorta több – 50 ezer – példányban és bővített terjedelemben került utcára.
Fotó: AFP/Joe Klamar
A nyomtatott kiadást azért szüntetik meg, mert egy törvénymódosítás nyomán az újság elesett legfontosabb bevételi forrásától: a törvény által előírt céges közleményeket eddig kötelező volt a Wiener Zeitungban nyomtatásban, fizetett formában közzétenni.
A Wiener Zeitung megszűnésével 13-ra csökken a nyomtatott napilapok száma Ausztriában, a legrégibbnek ezentúl az 1848-ban alapított Die Presse számít.
Les fonds de RT France sont gelés à la demande de la Direction Générale du Trésor, en raison du 9eme paquet de sanctions qui ne vise pas RT France. Notre chaîne ne peut plus poursuivre son activité. Voici notre communication. pic.twitter.com/aF3JUsqkLl

Úgy tűnik, hogy 17 év után feladja az internet egyik legrégebbi, eddig üzemelő ingyenes fájlmegosztó oldala, a Zippyshare. A 2006-ban alapított oldalon át bárki ingyenesen, név és regisztráció nélkül tudott közzétenni kis- és közepes méretű fájlokat – ez a lehetőség azonban a hónap végével megszűnik.
A bezárást az üzemeltetők a növekvő energiaköltségekkel és a reklámblokkolás olyan mértékű elharapódzásával indokolták, ami a továbbiakban már nem tette lehetővé számukra az üzemeltetési költségek fedezését. Ilyen módon tehát ez a szolgáltatás is azok az ingyenélő webezők miatt szűnik meg, akiknek nem volt elég, hogy ingyen kaptak valamit, de még a helyettük fizető reklámok megjelenését is blokkolták eszközeiken, pénzügyi szempontból lehetetlen helyzetbe hozva az oldal működésén dolgozókat.
A Zippyshare bezárása ugyanakkor egy igen súlyos és átfogó problémát vetít előre. Az oldal ugyanis az elmúlt másfél évtizedben – miután több korábbi versenytársa fizetőssé vált vagy szintén bedobta a törülközőt – a kisebb segédprogramok, szkriptek, módosított állományok és más, hasznos apróságok de facto szabványos megosztóhelyévé vált; eltűnésével pedig ezek milliói is elvesznek az utókor számára.Bár fájlok megosztására különböző üzenőprogramokon és szolgáltatásokon át továbbra is lesz lehetőség, ezeknek általában egyike sem annyira könnyen használható, illetve nem teszi lehetővé regisztráció nélkül is az állományok ingyenes megosztását, mint a Zippyshare tette.
[type] => post
[excerpt] => Úgy tűnik, hogy 17 év után feladja az internet egyik legrégebbi, eddig üzemelő ingyenes fájlmegosztó oldala, a Zippyshare. A 2006-ban alapított oldalon át bárki ingyenesen, név és regisztráció nélkül tudott közzétenni kis- és közepes méretű fájlok...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1679436300
[modified] => 1679438343
)
[title] => 17 év után bezár az internet egyik legrégebbi ingyenes fájlmegosztó oldala
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=140893&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 140893
[uk] => 141005
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 140894
[image] => Array
(
[id] => 140894
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/how-to-download-zippyshare-from-anywhere.jpg
[original_lng] => 1061765
[original_w] => 1000
[original_h] => 667
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/how-to-download-zippyshare-from-anywhere-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/how-to-download-zippyshare-from-anywhere-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/how-to-download-zippyshare-from-anywhere-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/how-to-download-zippyshare-from-anywhere.jpg
[width] => 1000
[height] => 667
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/how-to-download-zippyshare-from-anywhere.jpg
[width] => 1000
[height] => 667
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/how-to-download-zippyshare-from-anywhere.jpg
[width] => 1000
[height] => 667
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/how-to-download-zippyshare-from-anywhere.jpg
[width] => 1000
[height] => 667
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1679490525:4
[_thumbnail_id] => 140894
[_edit_last] => 5
[views_count] => 1676
[translation_required_done] => 1
[_oembed_7a19a9ec38a40c5d6acf8a0d1f46d68c] =>
Les fonds de RT France sont gelés à la demande de la Direction Générale du Trésor, en raison du 9eme paquet de sanctions qui ne vise pas RT France. Notre chaîne ne peut plus poursuivre son activité. Voici notre communication. pic.twitter.com/aF3JUsqkLl
Les fonds de RT France sont gelés à la demande de la Direction Générale du Trésor, en raison du 9eme paquet de sanctions qui ne vise pas RT France. Notre chaîne ne peut plus poursuivre son activité. Voici notre communication. pic.twitter.com/aF3JUsqkLl
Megszűnik a műsorszolgáltatás a Russia Today France hírcsatornán, melyet számos politikai szereplő és médiaszakember a Kreml propagandatévéjének tekintett.
A csatorna vezetője, Xenia Fedorova azt írta a Twitteren, hogy azért kellett meghozni ezt a döntést, mert zárolták a számláikat Franciaországban. Elmondása szerint a tévécsatorna már az indulásakor rengeteg támadást kapott, és állandóan célkeresztben maradt, többször cenzúrázták is őket. Szerinte „nagyon sok hamis információ” jelent meg róluk és a munkájukról.
Les fonds de RT France sont gelés à la demande de la Direction Générale du Trésor, en raison du 9eme paquet de sanctions qui ne vise pas RT France. Notre chaîne ne peut plus poursuivre son activité. Voici notre communication. pic.twitter.com/aF3JUsqkLl
Az uniós hatóságok az ukrajnai helyzetet, amelyről az RT France mindig kiegyensúlyozottan tudósított, arra használták fel, hogy végül önkényesen bezárják a csatornát. Öt éve tartó folyamatos zaklatás után elérték a céljukat – kommentálta a lépést Fedorova, aki a számlák zárolásával kapcsolatban még annyit árult el, hogy az illetékes bank a francia pénzügyminisztérium utasítására járt el így, a decemberben elfogadott, Oroszország elleni kilencedik uniós szankciócsomag vonatkozó passzusát alkalmazva.
Xenia Fedorova hozzátette: 123 alkalmazottat fenyeget az a veszély, hogy nem kapják meg januári fizetésüket, és munkanélkülivé válnak a számlák befagyasztása miatt – írja a The Guardian.
Az orosz külügyminisztérium mindeközben azt ígérte, hogy az RT France számláinak blokkolására az oroszországi francia médiával szembeni intézkedésekkel válaszol majd.
Les fonds de RT France sont gelés à la demande de la Direction Générale du Trésor, en raison du 9eme paquet de sanctions qui ne vise pas RT France. Notre chaîne ne peut plus poursuivre son activité. Voici notre communication. pic.twitter.com/aF3JUsqkLl
Pour aider la population à tenir, la France envoie 100 générateurs de forte puissance en #Ukraine, alors que la Russie veut faire de l’hiver une arme de guerre. 100 ?? generators are on their way to Ukraine ??. Reminder: strikes against civilian infrastructures are war crimes. https://t.co/fcK9dkaqE0pic.twitter.com/6sl8U4S5UU
Les fonds de RT France sont gelés à la demande de la Direction Générale du Trésor, en raison du 9eme paquet de sanctions qui ne vise pas RT France. Notre chaîne ne peut plus poursuivre son activité. Voici notre communication. pic.twitter.com/aF3JUsqkLl
Az olasz egészségügyi minisztérium bejelentette, hogy szerdától megszüntetik azt a kötelezettséget, amely szerint az országba lépőknek igazolniuk kell a koronavírus elleni védettségüket, illetve friss negatív szűrési leletet kell felmutatniuk.
A tárca hétfőn közölte, hogy júniustól már nem érvényesek az eddigi szabályok, amelyek alapján az országba igyekvőknek igazolniuk kell, hogy átestek a betegségen, oltással védettek, vagy friss negatív teszttel rendelkeznek.
Az európai országok közül Olaszországban jelent meg először a koronavírus, és az ottani járványellenes intézkedések a legszigorúbbak közé tartoztak. A járvány enyhülésének köszönhetően a legtöbb korlátozást már feloldották, de például az iskolákban és a tömegközlekedésben még mindig kötelező a maszkviselés.
Hétfőn 7537 újonnan fertőzöttet jelentettek az országban, a halálos áldozatok száma 62-vel 166 631-re nőtt, az aktív esetek száma pedig még mindig közel 700 ezer.
Confiscato a Torino il «Ritratto di Gentiluomo con berretto nero»: era scomparso dal 2004 e portato in Svizzera. I carabinieri l'hanno rintracciato in un laboratorio dov' era arrivato con un corriere: vale 7 milioni di euro pic.twitter.com/Uc9GBhrqWx
Les fonds de RT France sont gelés à la demande de la Direction Générale du Trésor, en raison du 9eme paquet de sanctions qui ne vise pas RT France. Notre chaîne ne peut plus poursuivre son activité. Voici notre communication. pic.twitter.com/aF3JUsqkLl
Siamo libere, e nessuno può toglierci quella libertà, nessuno può pensare che siamo nel loro possesso. Nella Giornata internazionale per l’eliminazione della violenza contro le donne, voglio dire alle donne italiane che non sono sole, e che quando hanno paura 1522 è il numero da… pic.twitter.com/AKJPtz2agN

Megszűnt a külföldről Angliába utazók érkezés utáni koronavírus-tesztelési kötelezettsége pénteken.
Az új szabályozás brit idő szerint hajnali 4 órakor, közép-európai idő szerint 5-kor lépett érvénybe, és a koronavírus ellen teljes körűen beoltott utasokra vonatkozik. Ezzel teljesen megszűntek az Angliába utazók koronavírus-tesztelési kötelezettségei. Január első hetéig a beutazóknak az indulás előtt is koronavírustesztet kellett végeztetniük, az érkezés után pedig PCR-szűrésnek kellett alávetniük magukat, és ennek eredményét elkülönítésben kellett megvárniuk. Az indulás előtti kötelező tesztet az idei év elején már eltörölte a brit kormány, és nem sokkal később az érkezés utáni PCR-teszt elvégzésének kötelmét is feloldották, de az érkezés utáni második nap végéig el kellett végeztetni egy gyorstesztet. A brit kormány január végén hozott döntése alapján azonban péntektől ez az utolsó tesztkötelezettség is megszűnt a teljes körűen beoltott beutazók esetében. Grant Shapps brit közlekedési miniszter az új szabályozást ismertetve annak idején úgy fogalmazott: egyértelművé vált, hogy az utazáshoz kötődő koronavírus-tesztelés fenntartása már nem jár gyakorlati haszonnal a teljes körűen beoltott utasok esetében. A teljes körű beoltottságot a brit kormány jelenlegi meghatározása szerint két beadott oltási adag, illetve az egykomponensű Janssen-vakcinából értelemszerűen egy beadott dózis jelenti. A brit kormány jelenleg a Covaxin, a Moderna, a Janssen, a Novavax (Nuvaxovid és Covovax), az Oxford/AstraZeneca, a Pfizer/BioNTech, valamint a kínai Sinopharm és Sinovac oltóanyagait ismeri el. A nem teljes körűen beoltottnak számító beutazóknak sem kell péntektől az angliai érkezés utáni második tesztet elvégeztetniük. Ezt az eddig érvényes szabályozás alapján az érkezési utáni nyolcadik napon kellett megcsináltatni. A nem teljesen beoltottaknak péntektől a beutazáshoz az indulás előtti két napban elvégzett koronavírusteszt negatív leletét kell felmutatniuk, és az érkezés utáni második nap végéig is egy PCR-tesztet el kell végeztetniük. Ennek a tesztnek az időpontját még az indulás előtt le kell foglalniuk. Nekik sem kell azonban angliai érkezésük után elkülönítésbe vonulniuk, csak abban az esetben, ha a beutazás utáni PCR-teszt eredménye pozitív.
UK promised, UK delivered! ????? More M270 MLRS arrived in Ukraine. Thanks to @BWallaceMP and all the ?? people! Your support is amazing and so important for Ukraine. Our #UAarmy will skillfully use this "replenishment" at the battlefield. P.S. More “gifts” will arrive soon. pic.twitter.com/DvVIpz6XjK
"The moment I've been dreading. Try and keep going."
King Charles met with Prime Minister Liz Truss for the first time on Friday.
The monarch also told the PM that the crowds that greeted him and the Queen consort as they arrived at Buckingham Palace were “so touching”. pic.twitter.com/bg04i7bEOF
Ukrainian tank crews have arrived in the UK to begin training for their continued fight against Russia.
The UK will provide Challenger 2 tanks to Ukraine alongside global partner nations - demonstrating the strength of support for Ukraine, internationally.#StandWithUkrainepic.twitter.com/OLKtllePzN
It was a pleasure to take the first Ukrainian Challenger 2 MBT for a spin. Such tanks, supplied by the United Kingdom, have recently arrived in our country. These fantastic machines will soon begin their combat missions. Thank you, @RishiSunak, @BWallaceMP, and the ?? people. pic.twitter.com/zoCRmKdBnN
Crowds lining the route in St James’s Park watch on as @KingsTroopRHA make their way around the Queen Victoria Memorial ahead of Trooping the Colour. pic.twitter.com/EDzaoWoA8v
God Save The King. HM King Charles III becomes the first monarch in decades to ride on horseback during Trooping the Colour, His Majesty’s Official Birthday. pic.twitter.com/V4oLbvTPyW
The @rafredarrows bring the curtain down on a very special tri-service flypast above central London, the culmination of King Charles III's first Official Birthday Parade as monarch.
The UK has helped train 32,000 Ukrainian troops for their ongoing fight for freedom. The latest cohort of soldiers has left the UK to return to the frontline in time for Christmas.
This week their new friends in the UK Armed Forces held a Christmas celebration to wish them well. pic.twitter.com/u6xuPJL6Zs
Huge security issue as Larry the Downing St. cat shelters under Donald Trump’s limo ‘’the Beast’ & refuses to move. #TrumpinUKpic.twitter.com/i9w4B6w8FK
Megszűnt csütörtökön a koronavírus-járvány megfékezésére korábban elrendelt korlátozások zöme Angliában, bár fertőződés esetén még kötelező az elkülönítés.
A brit kormány döntése alapján – amelyet Boris Johnson miniszterelnök jelentett be a múlt héten – csütörtöktől nem kell oltási igazolást bemutatni a belépés feltételeként azokban az angliai intézményekben, amelyekben ezt eddig kormányzati rendelkezés írta elő.
Az omikron koronavírus-variáns gyors terjedése nyomán született rendelkezés alapján tavaly ősztől az előírás csütörtöki visszavonásáig a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) által kiadott hazai, illetve a brit kormány által elismert külföldi oltási igazolást, vagy frissen elvégzett koronavírus-gyorsteszt negatív eredményét kellett felmutatni a belépéshez az éjszakai szórakozóhelyekre és a nagy tömegeket vonzó rendezvényekre. Ugyancsak megszűnt a maszkviselési kötelezettség a közösségi intézményekben, köztük a tömegközlekedési eszközökön és a boltokban is. Johnson múlt heti tájékoztatása szerint ez a maszkot nem viselők büntethetőségének megszűnését is jelenti, bár az egyes intézmények saját hatáskörükben továbbra is kérhetik, hogy a látogatók viseljenek maszkot.
Sadiq Khan londoni polgármester be is jelentette, hogy a londoni tömegközlekedésben továbbra is elvárják az utasoktól a maszkviselést. Ennek elmulasztása a kormány intézkedése alapján immár nem jár bírsággal, de a tömegközlekedési hálózatok üzemeltetői megtilthatják az utazást a maszkot nem viselőknek. A középiskolák osztálytermeiben már egy hete megszűnt a kötelező maszkviselet, és az oktatási minisztérium csütörtökre visszavonta azt a szabályozást is, amely az iskolák közösségi helyiségeiben írta elő a maszkviselést.
A kormány visszavonta emellett azt az ajánlást is, amely az otthoni munkavégzést szorgalmazta olyan tevékenységek esetében, amelyek lehetővé tették a távmunkát.
Boris Johnson a londoni alsóházban tartott múlt heti tájékoztatásában hangsúlyozta: a korlátozások feloldását az egész Európában példátlan sikerű nagy-britanniai oltási kampány tette lehetővé, és az, hogy az omikron koronavírus-variáns okozta fertőzések száma az elmúlt hónapok nagyon gyors felfutása után a jelek szerint immár tetőzött. A brit kormányfő elmondta: a 60 éven felüli angliai korosztály tagjainak több mint 90 százaléka már a koronavírus elleni oltás harmadik, emlékeztető és hatáserősítő dózisát is megkapta.
A brit egészségügyi minisztérium legfrissebb adatai szerint az Egyesült Királyság egészében eddig több mint 37 millióan kapták meg mindhárom oltási adagot; ez a teljes brit felnőtt lakosságnak csaknem a kétharmada. Koronavírus-fertőzés esetében egyelőre kötelező a karantén, de a kormány rövid időn belül ezt a kötelezettséget is meg akarja szüntetni.
Boris Johnson úgy fogalmazott: hamarosan eljön az elkülönítésre vonatkozó jogi szabályozás teljes körű visszavonásának ideje, ugyanúgy, ahogy azokat sem kötelezi törvény az elkülönítésre, akik influenzásak.
A jelenlegi karanténelőírások jogi hatálya március 24-én jár le, de a brit kormányfő jelezte: ha a járványadatok ezt lehetővé teszik, szavazásra szeretné terjeszteni a parlamentben a lejárati időpont előrehozását.
Skóciában, Walesben és Észak-Írországban az angliainál is szigorúbb intézkedések voltak érvényben, de a helyi kormányok az utóbbi napokban szintén sorra jelentik be a korlátozások, előírások visszavonását vagy jelentős enyhítését.
UK promised, UK delivered! ????? More M270 MLRS arrived in Ukraine. Thanks to @BWallaceMP and all the ?? people! Your support is amazing and so important for Ukraine. Our #UAarmy will skillfully use this "replenishment" at the battlefield. P.S. More “gifts” will arrive soon. pic.twitter.com/DvVIpz6XjK
"The moment I've been dreading. Try and keep going."
King Charles met with Prime Minister Liz Truss for the first time on Friday.
The monarch also told the PM that the crowds that greeted him and the Queen consort as they arrived at Buckingham Palace were “so touching”. pic.twitter.com/bg04i7bEOF
Les fonds de RT France sont gelés à la demande de la Direction Générale du Trésor, en raison du 9eme paquet de sanctions qui ne vise pas RT France. Notre chaîne ne peut plus poursuivre son activité. Voici notre communication. pic.twitter.com/aF3JUsqkLl
Ukrainian tank crews have arrived in the UK to begin training for their continued fight against Russia.
The UK will provide Challenger 2 tanks to Ukraine alongside global partner nations - demonstrating the strength of support for Ukraine, internationally.#StandWithUkrainepic.twitter.com/OLKtllePzN
It was a pleasure to take the first Ukrainian Challenger 2 MBT for a spin. Such tanks, supplied by the United Kingdom, have recently arrived in our country. These fantastic machines will soon begin their combat missions. Thank you, @RishiSunak, @BWallaceMP, and the ?? people. pic.twitter.com/zoCRmKdBnN
Crowds lining the route in St James’s Park watch on as @KingsTroopRHA make their way around the Queen Victoria Memorial ahead of Trooping the Colour. pic.twitter.com/EDzaoWoA8v
God Save The King. HM King Charles III becomes the first monarch in decades to ride on horseback during Trooping the Colour, His Majesty’s Official Birthday. pic.twitter.com/V4oLbvTPyW
The @rafredarrows bring the curtain down on a very special tri-service flypast above central London, the culmination of King Charles III's first Official Birthday Parade as monarch.
The UK has helped train 32,000 Ukrainian troops for their ongoing fight for freedom. The latest cohort of soldiers has left the UK to return to the frontline in time for Christmas.
This week their new friends in the UK Armed Forces held a Christmas celebration to wish them well. pic.twitter.com/u6xuPJL6Zs
Huge security issue as Larry the Downing St. cat shelters under Donald Trump’s limo ‘’the Beast’ & refuses to move. #TrumpinUKpic.twitter.com/i9w4B6w8FK
Az énekesnő 13 éven át semmilyen önálló döntést nem hozhatott, mert azt apja tette meg helyette.
Egy Los Angeles-i bíróság helyi idő szerint pénteken megszüntette Britney Spears 13 éve tartó gondnokságát. Eszerint az énekesnő ismét teljes mértékben maga dönthet saját sorsa felett, beleértve mintegy 60 millió dollárnyira becsült vagyonát is.
Jóllehet a tárgyalást vezető Brenda Penny bírónő elmondta, hogy a döntés értelmében kijelölnek egy átmeneti gondnok szerepét betöltő pénzügyi ellenőrt, hozzátette, hogy ez csupán a régóta húzódó procedúra során keletkezett pénzügyi kérdések rendezése miatt szükséges.
A gondnokság megszüntetését megelőzően Spearst nem kötelezték pszichiátriai vizsgálatra sem, amely ellen korábban az énekesnő tiltakozását fejezte ki. A pénteki meghallgatáson maga Spears nem jelent meg, helyszíni beszámolók szerint a bírósági épület előtt összegyűlt rajongói viszont hangos üdvrivalgással fogadták a bejelentést.
A bíróság már szeptemberben azonnali hatállyal felfüggesztette Spears apja, Jamie 2008 óta érvényben lévő felügyeleti jogát lánya pénzügyei felett.
A 39 éves Spears idén adott be keresetet a gondnokság és apja pénzügyi felügyeletének megszüntetését kérve. Az énekesnő apja szemére vetette, hogy akarata ellenére tartották őt egy pszichiátriai intézményben és olyan gyógyszerek és fogamzásgátló szedésére kényszerítette őt, amelyek megakadályozták, hogy teherbe essen.
Britney Spears idegösszeomlása miatt 2008 óta állt gondnokság alatt, mert a Los Angeles-i legfelsőbb bíróság illetékes bírája szerint túlságosan fogékony volt a negatív befolyásolásra, mentális állapota miatt képtelen volt saját döntéseket hozni. Apját jelölték ki arra, hogy kezelje lánya személyes és pénzügyeit. Erről Jamie Spears végül 2019-ben lemondott.
Les fonds de RT France sont gelés à la demande de la Direction Générale du Trésor, en raison du 9eme paquet de sanctions qui ne vise pas RT France. Notre chaîne ne peut plus poursuivre son activité. Voici notre communication. pic.twitter.com/aF3JUsqkLl
Les fonds de RT France sont gelés à la demande de la Direction Générale du Trésor, en raison du 9eme paquet de sanctions qui ne vise pas RT France. Notre chaîne ne peut plus poursuivre son activité. Voici notre communication. pic.twitter.com/aF3JUsqkLl
Magyarország átlépte az 5,5 milliót a beoltottak számában, ami többek között azt is jelenti, hogy megszűnik a kötelező maszkhasználat.
Magyarországon már nagyon régóta rengeteg vakcina érhető el, amik közül egyrészt választhatunk, másrészt időpontot is foglalhatunk. A keleti és a nyugati vakcinák szintén elérhetőek, melyeknek köszönhetően hazánk az elsők között nyithatott újra.
Az elmúlt héten a kormány bejelentette, hogy 5,5 millió beoltott után többek között a kötelező maszkhasználat is meg fog szűnni. Noha a kevesebb a regisztrált, mint korábban, pár nap elegendő volt ahhoz, hogy meglegyen az újabb mérföldkő.
Rusvai Miklós szerint nincs szükség statisztikákra ahhoz, hogy nyilvánvaló legyen, lesz negyedik hullám.
5, 5 millió beoltott után:
a kórházak és szociális intézmények kivételével megszűnik a kötelező maszkviselés, nem kell majd maszkot viselni a közterületeken (közterületeken már most sem kell maszk), az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön. Ugyanakkor a maszkhasználat senki számára sem tiltható meg.
védettségi igazolvány nélkül is szabad lesz a belépés a vendéglátó üzletekbe, szálláshelyekre, szabadidős létesítményekbe, és az előreváltott ülőhelyes nézőtérrel megrendezett kulturális rendezvényekre, előadásokra
megszűnnek az üzletekre vonatkozó korlátozások (a 10 nm/vásárló, és a távolságtartási szabály)
családi események, magánrendezvények esetén az eddigi 50 fős létszámkorlátozás 100 főre, a lakodalom esetén a 200 fős létszámkorlátozás 400 főre emelkedik.
sportrendezvények, a zenés-táncos rendezvények, illetve a zárt térben tartott, vagy 500 főt meghaladó szabadtéren tartott egyéb rendezvények tekintetében nem történik enyhítés, maradnak a hatályos szabályok, vagyis ezeken a rendezvényeken marad a létszámkorlátozás és továbbra is csak védettségi igazolvánnyal lehet részt venni. A 18 év alattiak is csak védettségi igazolvánnyal vagy védett személy felügyelete mellett vehetnek részt ezeken a rendezvényeken.
az egyetemek és a főiskolák is készülődhetnek a jelenléti oktatás visszaállítására
A korlátozások feloldásánál a kormány figyelembe vette a korábbi nemzeti konzultáció eredményét, a magyar emberek véleményét a lépcsőzetes újraindításról.
Les fonds de RT France sont gelés à la demande de la Direction Générale du Trésor, en raison du 9eme paquet de sanctions qui ne vise pas RT France. Notre chaîne ne peut plus poursuivre son activité. Voici notre communication. pic.twitter.com/aF3JUsqkLl
A Microsoft illetékese, Sean Lyndersay blogbejegyzésében jelentette be, hogy az Internet Explorer utolsó, 11-es verziója 2022. június 15. után nem kap majd terméktámogatást, így a böngészőhöz nem lesznek biztonsági javítások és funkciófrissítések sem. Mindazonáltal a lépés nem érinti a Windows 10 és a Windows Server hosszú terméktámogatási verzióit (LTSC).
A menedzser kiemelte, hogy az Internet Explorer jövőjének a neve Microsoft Edge. Ezzel arra utalt, hogy az Edge részét képezi az Internet Explorer üzemmód, amely mindegyik olyan webes alkalmazás esetében garantálja a kompatibilitást, amelynek tipikus IE-funkciókat (például ActiveX stb.) használ. A Microsoft vállalta, hogy ezt az üzemmódot legalább 2029-ig támogatja majd.
Az Internet Explorer fokozatos leépítése tavaly kezdődött el. A böngésző azóta bizonyos Microsoft-szolgáltatásokkal már nem használható és a nem kompatibilis honlapokról automatikusan az Edge böngészőre irányítják át a felhasználókat. A folyamat további részeként augusztus 17-én a Microsoft 365 programcsomagból és más szoftverekből kerül ki az Internet Explorer 11 támogatása. Ez azt jelenti, hogy az ökorendszer minden online funkciója és webes alkalmazása már nem fog működni az IE 11 böngészővel. Majd et követi jövő júniusban a teljes támogatás megszüntetése.
Chris Jackson, a Microsoft kibervédelmi szakértője már 2019-ben bírálta az Internet Explorert és közvetve az azt alkalmazó felhasználókat, illetve cégeket és szervezeteket is. A szakember óva intett mindenkit az elavult szoftver használatától. Jackson meglehetősen élesen fogalmazott: többek között azt írta, hogy ideje lenne befejezni, hogy az Internet Explorert egyáltalán böngészőnek hívják. A szoftver ugyanis a legjobb esetben is csupán egy kompatibilitás-megoldás, hiszen például a legújabb webes szabványokat egyáltalán nem támogatja.