A CNN által nemrég közzétett jelentésből derült ki, hogy bár jelenleg a francia főváros északkeleti részén több száz migráns, főként férfiak alszanak egy felüljáró alatt összezsúfolódva, sokan kartondobozok darabjain, és régi matracokon pihenve a vizelet áztatta kerítés mögött – míg mások az út szélén fekszenek –, ez nem marad így sokáig.
Az a hír terjed ugyanis köreikben, hogy hamarosan kormánybuszok jönnek majd értük: többen türelmetlenül várják a buszokat, abban reménykedve, hogy valaki végre lakást kínál nekik, ám a legtöbben inkább zavarodottak és félnek attól, mi vár rájuk, hiszen már tudatosult bennük, hogy rövidesen el kell hagyniuk Párizst.
A francia kormány a háttérben már hónapok óta azon dolgozott, hogy felgyorsítsa a párizsi hajléktalanok áthelyezését az ország más részeibe, azon terv részeként, hogy enyhítse a főváros sürgősségi szállóira nehezedő nyomást. A kormány szerint hetente 50-150 embert visznek el a 10 franciaországi helyszín egyikére.
Noha a kormány hevesen tagadja, hogy ennek a hirtelen és intenzív intézkedésnek bármi köze lenne az olimpiához, melynek 2024 nyarán Párizs ad otthont, egyes civil szervezetek és választott tisztségviselők úgy vélik, hogy a játékok is szerepet játszanak abban, hogy a közelmúltban aktiválták ezt az áthelyezési tervet.
Obsa, egy 31 éves etiópiai politikai menekült a CNN-nek nyilatkozva megosztotta:
„Hallottuk, hogy ma jönnek, hogy elvigyenek minket, de nem tudom, hová.”
Obsa 2017-ben tette meg a veszélyes utat Franciaországba, Etiópiából egészen Szudánon és Líbián keresztül, majd a Földközi-tengeren át Olaszországba utazva. Noha jelenleg teljes munkaidős állása van Párizsban, még ennyi év után sem tudott állandó lakást találni, főként a fővárosban a rendkívül magas bérleti díjak és a megfizethetőbb szociális lakások erősen korlátozott elérhetősége miatt.
Ráadásul az egyik szállodában lévő szükséglakástól is elesett, elmondása szerint egyszerűen elutasították kérelmét, miután kiderült, hogy feleségével együtt szeretné igénybe venni a lakást. Obsa azonban nincs egyedül e keserű tapasztalattal: a jövő évi olimpiai játékok előtt a párizsi szállodák elkezdték felmondani a kormánnyal kötött szükséglakás-szerződéseiket, hogy helyet csináljanak a várhatóan beáramló turistáknak.
[type] => post
[excerpt] => A CNN által nemrég közzétett jelentésből derült ki, hogy bár jelenleg a francia főváros északkeleti részén több száz migráns, főként férfiak alszanak egy felüljáró alatt összezsúfolódva, sokan kartondobozok darabjain, és régi matracokon pihenve a ...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1695919680
[modified] => 1695904053
)
[title] => Franciaország kiköltözteti a hajléktalanokat Párizsból
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=163178&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 163178
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 163179
[image] => Array
(
[id] => 163179
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/230925111250-01-france-homeless-transfer.webp
[original_lng] => 254262
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/230925111250-01-france-homeless-transfer-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/230925111250-01-france-homeless-transfer-300x169.webp
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/230925111250-01-france-homeless-transfer-768x432.webp
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/230925111250-01-france-homeless-transfer-1024x576.webp
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/230925111250-01-france-homeless-transfer.webp
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/230925111250-01-france-homeless-transfer.webp
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/230925111250-01-france-homeless-transfer.webp
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1695893264:4
[_thumbnail_id] => 163179
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 1
[views_count] => 1613
[translation_required_done] => 1
[_oembed_497d5cc7046bda02eca789dd00801b48] =>
[_oembed_time_497d5cc7046bda02eca789dd00801b48] => 1714925620
[_oembed_58a675965e6804c79c0892b6f76364aa] =>
[_oembed_time_58a675965e6804c79c0892b6f76364aa] => 1719331096
[_oembed_6d828633ce333de077bcf3b83048608a] =>
[_oembed_time_6d828633ce333de077bcf3b83048608a] => 1720447269
[_oembed_b963b1cf52c412fc08906142c4ffd6cb] =>
[_oembed_time_b963b1cf52c412fc08906142c4ffd6cb] => 1720447269
[_oembed_ddb47eedc5d6b00a16fd27d087dfe11b] =>
84 % des Français redoutent que les problèmes d’insécurité rencontrés par les touristes détériorent aux yeux du monde l’image de l’Hexagone et de sa capitale. → https://t.co/4VADmlrz76pic.twitter.com/gh2UJlvhst
Le CIO utilise l'IA aux JO de Paris 2024 pour améliorer l'expérience des fans, la sécurité et le bien-être des athlètes. Intel et des outils touristiques intelligents seront déployés. #Paris2024#IA 👉https://t.co/eGyBDXJo0U