A TCK-munkatárs meggyilkolása Pirjatinban vörös vonal, amelyet nem szabad átlépni, a kormány reakciójának keménynek és villámgyorsnak kell lennie – jelentette ki vasárnap Mihajlo Drapatij tábornok, az ukrán fegyveres erők szárazföldi erőinek parancsnoka a Telegram-csatornáján.
A jelentés szerint Drapatij hangsúlyozta: „A katonák meggyilkolása a hátországban egy vörös vonal, amelyet nem szabad átlépni. Nincs jogunk csendben nézni az Ukrajna védelmezői iránti növekvő megvetés hullámát – ez már meghaladja az elviselhető mértéket.” Úgy vélte, hogy mindez nem történik hirtelen, mert az ukrán védőkkel szemben már előfordult megaláztatás és agresszió, de erre nem volt éles reakció a társadalom részéről. „Most már közvetlen fegyveres támadások vannak. Így működik az ellenség. Dolgozik velünk és köztünk, miközben nézzük, ki mit lájkolt. Semmi nem igazolja a szolgálatos meggyilkolását és a TCK elleni támadást” – jegyezte meg.
A szárazföldi erők parancsnoka szerint a hatóságok villámgyors és kemény reakciója az egyetlen lehetséges válasz a katonasággal szembeni önkénnyel. „A gyilkosok, rágalmazók és árulók méltányos megbüntetése nélkül még több testvérünket gyilkolják meg a hátországban. Más városokban. Más városrészekben. Benzinkutaknál, szupermarketekben, lépcsőházakban, az utcákon, amelyeket mi a hőseinkről nevezünk el” – húzta alá.
A tábornok biztos abban, hogy ha a társadalom „megemészti” ezeket a támadásokat, akkor „a rossz tünetekből diagnózis lesz”. „Hinni akarom, hogy ezen a ponton, ahol most tartunk, ez nem lehetséges. Mert az egyetlen dolog, ami elválaszt minket az ellenségtől, az Ukrajna védelmi erői, a fegyveres erők. Miközben a legjobb embereinket veszítjük el a fronton, a hátországban nem szabad elveszíteni a lelkiismeretünket. A terepszínű ruhában lévő ember megvetése ott kezdődik, ahol a méltóság véget ér” – adott hangot a keserűségének Mihajlo Drapatij, hangsúlyozva, hogy az ukránok kötelesek tisztelni azokat, akik fegyvert ragadtak, és saját életük árán megvédték a városokat, a bennük élőket, a határokat, az eget és a földet, „államunkat, zászlónkat, otthonunkat”.
In a tragic incident in southern India, a mother was arrested for allegedly throwing her six-year-old disabled son into a crocodile-infested canal following an argument with her husband.
This heartbreaking event underscores the critical need for increased care and empathy… pic.twitter.com/0quOrnKaTk
Mihajlo Drapatij vezérőrnagy, az ukrán fegyveres erők szárazföldi erőinek parancsnoka reagált az Anna Kijivszka 155. különálló gépesített dandár körüli botrányra, a véleménye szerint a kialakult helyzetért nagyrész a parancsnokok a felelősek – számolt be kedden az rbc.ua hírportál a tábornok ukrán televíziónak tett nyilatkozatára hivatkozva.
A jelentés szerint Drapatij elmondta: „Számos dolog történt. Én a magam részéről negatívan viszonyulok ezekhez a megnyilvánulásokhoz és ahhoz, amit a vezetés minden szintje a helyszínen korrigálni tudna. Mármint az összes parancsnok, vezető.” Szerinte a személyi állomány sikere a parancsnokság befolyásán múlik. Mint megjegyezte, jelenleg is folynak az intézkedések a parancsnokság javításán. „Biztos vagyok benne, hogy a jelzett problémákat időben megoldják” – mutatott rá a szárazföldi erők parancsnoka.
A közelmúltban a közösségi médiában elterjedtek az újonnan létrehozott 155. gépesített dandár nem megfelelő kialakításával és ellátásával kapcsolatos hírek. Jelezték, hogy a 155. különálló gépesített dandár 1700 katonája dezertált. Konkrétan olyan tények merültek fel, hogy a harcosok megszöktek a franciaországi kiképzésről.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Mihajlo Drapatij vezérőrnagy, az ukrán fegyveres erők szárazföldi erőinek parancsnoka reagált az Anna Kijivszka 155. különálló gépesített dandár körüli botrányra, a véleménye szerint a kialakult helyzetért nagyrész a parancsnokok a felelősek.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1736276400
[modified] => 1736270257
)
[title] => Reagált a 155. dandár körüli botrányra az ukrán fegyveres erők szárazföldi erőinek parancsnoka
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=228701&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 228701
[uk] => 228709
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 228702
[image] => Array
(
[id] => 228702
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/mihajlo-drapatij.jpg
[original_lng] => 68906
[original_w] => 600
[original_h] => 315
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/mihajlo-drapatij-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/mihajlo-drapatij-300x158.jpg
[width] => 300
[height] => 158
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/mihajlo-drapatij.jpg
[width] => 600
[height] => 315
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/mihajlo-drapatij.jpg
[width] => 600
[height] => 315
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/mihajlo-drapatij.jpg
[width] => 600
[height] => 315
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/mihajlo-drapatij.jpg
[width] => 600
[height] => 315
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/mihajlo-drapatij.jpg
[width] => 600
[height] => 315
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1736265103:3
[_thumbnail_id] => 228702
[_edit_last] => 5
[views_count] => 7703
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_7d88868250d53dd5e8346eee72ccbc48] =>
SUNAK: Do you work in business.
DEAN: No, I’m homeless. I’m a homeless person
SUNAK: Is banking or finance something you’d like to get into?