Az orosz digitális fejlesztési minisztérium bejelentette, hogy keddtől lekapcsolják azoknak a külföldieknek a mobilszolgáltatását, akik még nem nyújtották be a biometrikus adataikat a hatóságokhoz – adta hírül a The Moscow Times.
A portál megjegyzi, hogy azoknak a külföldieknek, akik mobilszolgáltatást kötnek az országban, 2025 január 1-óta regisztrálniuk kell az Egységes Biometrikus Rendszerben (UBS), amit a kormány működtet és biometrikus adatokat gyűjt. Akik még ezt 2025 előtt tették meg, a szabályok szerint fel kell keresniük szolgáltatóikat, hogy megtegyék a regisztrációt és igazolják személyazonosságukat.
Hozzáteszik, akik ezt nem végzik el, azoknál kezdetben a hatóságok csak a távolsági hívásokat blokkolják, majd csökkentik az internet sebességét és 30 nap elteltével minden szolgáltatást megszüntetnek.
A külföldieknek meg kell adniuk az orosz társadalombiztosítási számukat, regisztrálniuk kell egy Gosuslugi nevű közszolgáltatási platformon és be kell nyújtaniuk a mobil IMEi számát. A szabályok értelmében egy személyhez maximum 10 SIM-kártya tartozhat.
A Digitális Fejlesztési Minisztérium közölte, hogy az intézkedések célja a csalárd tevékenységek és a regisztrálatlan SIM-kártyák használatának megelőzése. A tárca hivatalos adatai szerint több mint 2 millió külföldi állampolgár regisztrált már az UBS-nél, és írt alá szerződést telekommunikációs cégekkel az új szabályozások alapján.
[type] => post
[excerpt] => Az orosz digitális fejlesztési minisztérium bejelentette, hogy keddtől lekapcsolják azoknak a külföldieknek a mobilszolgáltatását, akik még nem nyújtották be a biometrikus adataikat a hatóságokhoz.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1751475000
[modified] => 1751450080
)
[title] => Oroszország lekapcsolja az országban élő külföldiek mobilszolgáltatását, ha nem adnak meg biometrikus adatokat
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=247085&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 247085
[uk] => 247157
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 247086
[image] => Array
(
[id] => 247086
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/mobil-turistak.jpg
[original_lng] => 306127
[original_w] => 1360
[original_h] => 765
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/mobil-turistak-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/mobil-turistak-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/mobil-turistak-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/mobil-turistak-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/mobil-turistak.jpg
[width] => 1360
[height] => 765
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/mobil-turistak.jpg
[width] => 1360
[height] => 765
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/mobil-turistak.jpg
[width] => 1360
[height] => 765
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1751484377:2
[_thumbnail_id] => 247086
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1994
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 192225457001
[_oembed_05cb82627e5726b90b90ba5f528dc6d1] =>
Russian youth in St. Petersburg party to anti-war music
Videos circulating on social media show crowds of young Russians singing along to banned anti-war songs — and have already sparked outrage among pro-Kremlin “Z-patriots.” So far, no arrests have been reported.