November 25-e a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja, amelyet 2012-ben nyilvánított hivatalos emléknappá a Magyar Országgyűlés. Ennek alkalmából nyitotta meg legújabb banner kiállítását a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem. Egyéni sorsok, kollektív traumák. A „málenkij robot” Kárpátalján elnevezésű tárlatot a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem Történelem- és Társadalomtudományi Tanszéke és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága közösen készítette el azzal a céllal, hogy bemutassa a kényszermunkára hurcolt kárpátaljai magyarok, németek és más közösségek egyéni tragédiáit és a kollektív emlékezetben máig élő traumákat. A bannerek a napokban még az egyetemen tekinthetőek meg a későbbiekben azonban bárhová átvihetőek azért, hogy minél szélesebb körben elérhetőek legyenek.
[type] => post [excerpt] => November 25-e a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja, amelyet 2012-ben nyilvánított hivatalos emléknappá a Magyar Országgyűlés. Ennek alkalmából nyitotta meg legújabb banner kiállítását a II. Rákóczi Ferenc K... [autID] => 14 [date] => Array ( [created] => 1764180600 [modified] => 1764180469 ) [title] => Aktuális (2025.11.26) Egyéni sorsok, kollektív traumák - bannerkiállítás a Rákóczi egyetemen (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=263171&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 263171 ) [aut] => djkovach1979 [lang] => hu [image_id] => 263173 [image] => Array ( [id] => 263173 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/77-7.jpg [original_lng] => 115544 [original_w] => 1280 [original_h] => 720 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/77-7-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/77-7-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/77-7-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/77-7-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/77-7.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/77-7.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/77-7.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1764173270:14 [_oembed_e36daa1b923cb9d2dccd488d1e53cf0a] => [_oembed_time_e36daa1b923cb9d2dccd488d1e53cf0a] => 1764172712 [_thumbnail_id] => 263173 [_edit_last] => 14 [views_count] => 421 [_hipstart_feed_include] => 1 [_algolia_sync] => 581725655000 [_oembed_a79b16f23d04db1128ebdc18262caac1] => [_oembed_time_a79b16f23d04db1128ebdc18262caac1] => 1764176245 [_oembed_ec86d2f07008fe57f448b02065353d32] => [_oembed_time_ec86d2f07008fe57f448b02065353d32] => 1764176245 [_oembed_13f88c35710b2c3bc55d30434baeb91b] => [_oembed_time_13f88c35710b2c3bc55d30434baeb91b] => 1764176245 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 31 [3] => 25 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Kárpátalja [3] => Videók ) [tags] => Array ( [0] => 2754666 [1] => 2754775 [2] => 2754559 [3] => 1030 [4] => 2754782 [5] => 27028 [6] => 1417371 [7] => 2694458 [8] => 2559127 [9] => 685780 ) [tags_name] => Array ( [0] => bannerkiállítás [1] => Egyéni sorsok [2] => II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem Történelem- és Társadalomtudományi Tanszék [3] => kárpátalja [4] => kollektív traumák [5] => málenkij robot [6] => Molnár D. Erzsébet [7] => Nemzeti Emlékezet Bizottság [8] => Rákóczi Egyetem [9] => vezető ) ) [1] => Array ( [id] => 262932 [content] =>
A sztálini megtorlások kárpátaljai áldozatainak sorsát, a szovjet fogságba hurcoltak történetének feltárását és a közös kutatás felelősségét állította középpontba a Gulág–Gupvi Kutatók Nemzetközi Fóruma, amelyet november 21-én rendeztek meg Beregszászban, az Európa–Magyar Házban. A Szolyvai Emlékpark Alapítvány, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet, valamint az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Történelem és Európai Integráció Tanszéke által szervezett eseményen a résztvevő kutatók új kutatási eredményeket, friss feltárásokat és emlékezetpolitikai megközelítéseket vitattak meg.
A program a Rezonanciák, reflexiók, visszatükröződések 2014–2025 című festménykiállítás megnyitójával kezdődött. Magyar Árpád István kijevi művész és tanítványai – Magyar Olga és Kovalevszka Olena – munkái a háborús évek lenyomatait, a civil tapasztalatok rétegződését mutatták be. A tárlat a tervek szerint a jövőben Kárpátalja több településére is ellátogat majd.
A rendezvény elején az egyházak képviseletében Pocsai Vince református lelkész és Marosi István görögkatolikus parochus köszöntötte az egybegyűlteket. Rövid szolgálatukban a lelki megnyugvás fontosságára hívták fel a figyelmet, amire talán soha nem volt akkora szüksége az embereknek, mint napjainkban.
A tanácskozás hivatalos megnyitóján Tóth Mihály, a Szolyvai Emlékpark Alapítvány elnöke arra emlékeztetett, hogy a Szolyvai Emlékpark nem csupán temető, hanem jelképes hely, ahol „az egykori szenvedések gyújtópontja” válik láthatóvá a mai nemzedék számára is. Hangsúlyozta: az intézmény legfontosabb feladata továbbra is a dokumentálás és az áldozatok név szerinti beazonosítása. Bejelentette, hogy idén 12 új táblát avatnak, rajtuk 380 frissen azonosított névvel, majd hozzátette: „Nagyon fontos, hogy ne csak ezrekről, tízezrekről beszéljünk, hanem neveket tudjunk megnevezni.”
Zubánics László, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a mai háborús tapasztalatok és az 1944–45-ös sztálini megtorlások között ijesztő párhuzamok húzódnak. A lezárt határok, az információhiány, az állandó áramszünetek és a mindennapi bizonytalanság ugyanazokat az érzelmi terheket hozzák felszínre, mint 80 évvel ezelőtt. Úgy fogalmazott: az emberekben felgyülemlett félelmek, traumák és kimondatlan terhek ma is ugyanúgy megjelennek, és ezek lélekpszichológiai vizsgálata a jövő kutatásainak fontos feladata lehet.
Ugyanakkor a történelem azt is megmutatja – hangsúlyozta –, hogy a kárpátaljai magyar közösség képes volt és képes ma is a túlélésre berendezkedni. A férfiak távolléte miatt nagyobb felelősség hárul a családokra és a faluközösségekre, a kárpátaljai magyar nők tartják össze és viszik előre a közösséget. Ők azok, akik a mindennapi élet minden területén helytállnak – akár a családban, akár a munkában –, és ma döntő szerepük van a közösség fennmaradásában.
„Ez egy nemzeti ügy, közszolgálat, amit végzünk… a hozzátartozók végre nyomon követhetik, hol raboskodtak, mikor haltak meg vagy mikor tértek haza szeretteik” – mondta Dupka György, a Szolyvai Emlékpark Alapítvány felelős titkára, aki arra emlékeztetett, hogy 1989 óta rendezik meg az emlékkonferenciát – hűen ahhoz a fogadalomhoz, amelyet az egykori túlélőknek tettek. Felidézte: bár a kárpátaljai elhurcolások 80. évfordulóját tavaly tartották, a kutatómunka ma is tart, hiszen a mintegy 40 ezer szovjet fogságba hurcolt kárpátaljai magyar, német és más nemzetiségű története máig nincs teljesen feltárva.
Az elmúlt években a kutatás új lendületet kapott annak köszönhetően, hogy a magyar állam megvásárolt közel 700 ezer szovjet hadifogolykartont: ezek feldolgozása révén már több mint 1500 új nevet sikerült beazonosítani, amelyek hamarosan a Szolyvai Emlékpark Siratófalára kerülnek.
A nap folyamán a tudományos blokkban a kárpátaljai, anyaországi és nemzetközi kutatók munkájuk legfrissebb eredményeit mutatták be. Molnár D. Erzsébet, a Rákóczi Egyetem történész docense arról beszélt, hogy az egyetemen kiemelt figyelmet fordítanak az 1944-es szovjet bevonulás következményeinek bemutatására. Céljuk, hogy a hallgatók minél átfogóbb képet kapjanak Kelet-Közép-Európa szovjetesítésének sajátosságairól.
Váradi Natália, a Rákóczi Egyetem történelemprofesszora a Karpatszka Ukrajina (1944–1946) időszakának forrásait elemezte, rámutatva, hogyan nyitotta meg ez a rövid korszak az utat a szovjet típusú rendszer bevezetéséhez.
A közép-európai kitekintés keretében Köteles László, a Csemadok – Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség alelnöke a szlovákiai magyar emlékezetpolitika jelenlegi helyzetét összegezte. „Számunkra ez egy közös sors mementója… a Szolyvai Emlékpark a felvidéki magyarság egyik legnagyobb közös temetője” – mondta arra reflektálva, hogy a Felvidék és Kárpátalja magyarságának sorsa elválaszthatatlanul összefonódott, hiszen a deportálások ugyanazon a napon és ugyanazzal a szovjet parancsnoki módszerrel indultak mindkét térségben. Szavaiban külön kitért Kisgéres településre, ahonnan megközelítőleg 150 férfit hurcoltak el, akik közül 102-en nem tértek vissza.
Pavlo Hric, a kassai Kommunizmus Áldozatai múzeumának igazgatója a múzeum tényfeltáró és kiállításpolitikai munkáját ismertette. A 2021-ben alapított intézmény a kommunista rezsim bűneinek feltárását tűzte ki célul, különös tekintettel az 1944–45-ös deportálások dokumentálására.
A konferencia végén a résztvevők átvonultak az Európa–Magyar Ház udvarára, ahol csendes koszorúzással tisztelegtek az áldozatok előtt. Ezután felkeresték a sztálini megtorlás megújított beregszászi emlékművét is, ahol koszorúikat elhelyezve emlékeztek mindazokra, akiket a sztálini megtorlások örökre elragadtak családjaiktól.
November 18-án rendezték meg az Egyéni sorsok – kollektív traumák. A szovjetizálás általános vonásai című konferenciát az Apáczai Csere János Könyvtár központi olvasótermében. Az eseményt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem Történelem- és Társadalomtudományi Tanszéke, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, valamint a Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpont közösen szervezte.
A megnyitón Molnár D. Erzsébet, a Rákóczi Egyetem (RE) Történelem- és Társadalomtudományi Tanszékének vezetője köszöntötte a résztvevőket. Beszédében aláhúzta: „Azért gyűltünk ma össze, hogy teljesebben megvilágítsuk az akkori történéseket és levonjuk a korszak tanulságait. Bízom benne, hogy a mai nap nemcsak az emlékezésé, hanem a közös megértésé is lesz mindannyiunk számára.”
A tanszékvezető után Gyebnár István konzul mondott beszédet. A diplomata is hangsúlyozta: „A kárpátaljai magyarok elhurcolása 1944 őszén kezdődött, az úgynevezett málenkij robot – vagyis »kis munka« – ürügyén. Ez a kifejezés azonban hamis ígéret volt: a »kis munka« valójában kényszermunkát és sok esetben halált jelentett a világ különböző táboraiban. A második világháború végét követő kaotikus időszakban, a szovjet megszállás alatt közel 800 ezer magyar embert hurcoltak el, akik közül sokan soha nem tértek vissza. Kiemelten fontos beszélnünk a kárpátaljai magyarok és németek sorsáról is, akiket 1944 novemberében – ártatlan embereket megbélyegezve, pusztán létszámnormák teljesítése érdekében – tömegesen deportáltak. Az emlékezés nem csupán a múlt feldolgozását szolgálja: egyben arra is lehetőséget ad, hogy a fiatal generáció figyelmét ráirányítsuk e történelmi tragédiákra, és megértsük, milyen sorsok, milyen traumák húzódtak meg ezek mögött az események mögött.”
Ezt követően Dergán Ádám, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalának főigazgató-helyettese szólt az emlékezőkhöz. Majd Csernicskó István rektor köszöntötte a résztvevőket: „A málenkij robot hazug ígérete mögött kényszermunka és pusztulás rejtőzött. Tömegesen hurcolták el a magyar lakosságot, sokan odavesztek, rengetegen megszenvedték a munkatáborok borzalmait, és életük végéig cipelték az ott szerzett testi-lelki sebeket. Akik hosszú évek után hazatértek, újra nekiláttak az építkezésnek, a vetésnek és az aratásnak. A megtört gerinc nem roppant meg: tovább vitte a közösséget. Évtizedekig nem lehetett beszélni arról, mi történt 1944 hideg, sötét őszén Kárpátalján. Aztán az 1980-as évek végén, amikor már recsegett-ropogott a kommunista világállam, az emberek megszólaltak. Emlékezni akartak: arra, hogy mi történt velük, és arra is, hogyan bánt velük a hatalom. Meggyászolták a Szolyván vagy több ezer kilométerre tömegsírokba temetett szeretteiket, és kimondták évtizedeken át hordozott fájdalmukat. De ebből az emlékezésből nem összeroppanás fakadt, hanem új erő. Olyan friss lendület született, amelynek nyomán megszülettek a kárpátaljai magyar érdekképviselet szervezetei, létrejött a beregszászi színház, megerősödött a magyar tannyelvű iskolahálózat, és lerakták annak a főiskolának az alapjait is, amely ma már több generáció tudását szolgálja.”
A megnyitó és köszöntőbeszédek után került sor az alkalom tudományos részére. A 7 előadás során a szovjetizálás különböző aspektusait járták körül. Soós Viktor Attila a szovjet fogságba hurcolt magyarok emlékezetének 21. századi feldolgozásáról beszélt, míg Szamborovszkyné Nagy Ibolya a kollektivizálás helyi hatásait mutatta be Nagybereg példáján. Váradi Natália Chira Sándor görögkatolikus püspök küzdelmeit ismertette, Marosi István és Lődár Andrea pedig a görögkatolikus papság sorsát elemezték a kommunizmus évtizedeiben. Molnár D. István a közigazgatási rendszer átalakításáról beszélt a szovjethatalom megszilárdulását követően, Dobos Sándor a településnevek szovjetizálásáról tartott előadást. A program Molnár D. Erzsébet és Maruszics Erik közös előadásával zárult, amely Kárpátalja német közösségének háború utáni helyzetét mutatta be.
A tudományos rendezvényt követően további megemlékezésre került sor a Vérke-parti városban.
A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet és Magyarország Beregszászi Konzulátusa idén is – a hagyományokat követve – megemlékezett Beregszász 1944. október 9-i bombázásának áldozatairól. A megemlékezés a köztemető honvédparcellájánál kezdődött, majd a vasútállomásnál folytatódott, ahol a résztvevők főhajtással tisztelegtek az elhunytak emléke előtt.
A megemlékezés a Himnusz eléneklésével indult, majd Magyarország Beregszászi Konzulátusának képviseletében Fülöp Andrea konzul asszony köszöntötte a jelenlévőket. Őt követve Gyebnár István konzul mondott beszédet.
„A mai megemlékezés a hazájuk védelmében, harci cselekményekben hősi halált halt honvédjeink, a beregszászi vasútállomáson 1944. október 9-én tartózkodó sebesültszállító szerelvényben halálukat lelt honvéd mártírjaink, végül a városban a szintén a támadó szovjet harci repülők által lebombázott, illetve legéppuskázott polgári áldozatok emléke előtti főhajtásunkat juttatja kifejezésre” – kezdte beszédét.
A konzul szólt arról is, hogy a szovjet támadásról és annak civil áldozatairól hosszú ideig nem lehetett beszélni: „Ezért hosszú ideig feledésbe merültek ezek a honvédsírok is, amelyek alatt a légitámadás katonai áldozatai nyugszanak, s amelyek előtt most emlékezünk.”
Beszéde végén a béke fontosságát hangsúlyozta, amely minden nemzet jövőjének záloga:
A békés építkezés az, amely fontos számunkra, hiszen ez az alapja a mi és az utódaink jövőjének, ettől függ a magyarság megmaradása a Kárpát-medencében, Kárpátalján.
Szavai zárásként köszönetet mondott mindazoknak, akik ápolják a honvédek sírjait.
A bombázás történelmi hátterét Molnár D. Erzsébet, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem Történelem- és Társadalomtudományi Tanszékének, valamint a Lehoczky Tivadar Kutatóintézetnek a vezetője ismertette. Elmondta, hogy az 1944. október 9-i szovjet támadás során, amikor a bombaszőnyeg a tervezettől eltérő irányban hullott, mintegy 250 ember vesztette életét – katonák és civilek egyaránt.
Hangsúlyozta: az akkori nap is a hétköznapi élet megszokott ritmusában indult, az emberek a vasútállomáson várakoztak, mit sem sejtve arról, hogy néhány órán belül városuk a pusztulás színterévé válik. A szirénák hangját senki sem vette komolyan – a légiriadó akkor már mindennapossá vált. A délutáni órákban azonban szovjet repülők zúdították bombáikat Beregszászra, elpusztítva a vasútállomást és környékét.
A történész kiemelte, hogy a történelem ezen tragikus napja nem csupán a múlt emléke, hanem figyelmeztetés is a jelen számára. Mint mondta: „1944. október 9-e arra tanít bennünket, hogy értékeljük a békét, hiszen az ember természetes állapota a béke. Meg kell tanulnunk megbecsülni azt, és mindig, minden körülmény között ki kell állnunk a háború, az erőszak és az agresszió ellen.”
Kiemelte: az utóbbi évek háború eseményei újra rávilágítottak arra, milyen törékeny a béke, és mennyire könnyen válhatunk magunk is részeseivé egy fegyveres konfliktusnak. Éppen ezért – fogalmazott – a béke melletti határozott kiállás erkölcsi kötelességünk, hogy a jövő nemzedékei békében élhessenek.
A megemlékezésen a Beregszászi Bethlen Gábor Líceum 10. osztályos diákjai verses és történelmi műsorral tisztelegtek az áldozatok előtt, majd a történelmi egyházak képviselői közös imádságot mondtak az elhunytak lelki üdvéért. A szertartás végén a jelenlévők elhelyezték a kegyelet és a hála koszorúit a honvédparcella emléktáblája előtt.
A megemlékezők ezt követően a város vasútállomásához, az egykori bombázás célpontjához vonultak. A program az állomás falán elhelyezett emléktáblánál folytatódott, ahol katonadalok csendültek fel Halász Bertalan, a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola oktatójának harmonika-előadásában.
Molnár Krisztina, a Pro Cultura Subcarpathica képviseletében köszöntötte az egybegyűlteket, majd Orosz Ildikó, a szervezet és a Rákóczi Egyetem elnöke szólt a jelenlévőkhöz, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a történelem ismétlődő figyelmeztetéseit nem szabad elengedni a fülünk mellett.
Felidézte, hogy 2014-ben a Pro Cultura Subcarpathica és Magyarország Beregszászi Konzulátusa emléktáblát helyezett el a vasútállomás falán, hogy felkiáltójelként emlékeztessen a 81 évvel ezelőtti tragédiára. „Akkor még nem gondoltuk, hogy ezt a felkiáltójelet sokan nem veszik komolyan, és tíz év múlva ismét háborús helyzetbe kerülünk itt, Ukrajna állampolgáraiként” – fogalmazott az elnök asszony.
Orosz Ildikó párhuzamot vont a múlt és a jelen között. Mint mondta, az 1944-es beregszásziak is azt hitték, hogy a háború nem érheti el őket. Hiába szóltak a szirénák, az emberek már hozzászoktak, és nem vették komolyan a fenyegetést – akárcsak ma, amikor sokan úgy gondolják, a háború messze van, és nem érinti közvetlenül mindennapjaikat.
Kétszázötven beregszászi polgár hiányzik a városból – olyan emberek, akiknek az utódaival, gyermekeivel, unokáival már soha nem ismerkedhetünk meg. Ez arra emlékeztet bennünket, hogy a háború milyen veszélyes, és figyelmeztet, hogy a háború nem az emberekről szól
– hangsúlyozta.
Babják Zoltán, Beregszász polgármestere szavaiban a felelősségteljes magatartás fontosságát hangsúlyozta, különösen a légvédelmi intézkedések betartásának szükségességét. Mint mondta, sokan még ma sem veszik komolyan a szirénák hangját, pedig mindannyiunk közös feladata mindent megtenni annak érdekében, hogy ne legyen civil beregszászi áldozata a háborúnak.
„Ahhoz, hogy pontosan megértsük, mi a béke, ismernünk kell, mi a háború – nemcsak könyvekből, filmekből vagy elbeszélésekből, hanem sajnos ma már személyes tapasztalatból is” – fogalmazott a polgármester, aki zárszavában a közösségi összefogás és a béke iránti közös vágy fontosságát hangsúlyozta.
A megemlékezésen Demeter Hanna, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház segédszínésze Móra Ferenc Esti imádság című versét adta elő. A szavalat után a jelenlévők elhelyezték a megemlékezés koszorúit az emléktáblánál, csendben fejet hajtva azok előtt, akik 81 évvel ezelőtt életüket vesztették Beregszász bombázásakor – a város múltjának egyik legtragikusabb napján.
A szovjet hadsereg 1944 októberében jelentős anyagi és emberáldozattal járó légicsapást mért Beregszászra. A támadás során, amely váratlanul étre a várost több százan megsebesültek és meghaltak. Rájuk emlékeztek csendes főhajtással a Vérke-parti városban Magyarország Beregszászi Konzulátusa és a Pro Cultura Subcarpathica civil egyesület közös szervezésében. A résztvevők arra hívták fel a figyelmet, hogy az akkori történéseknek határozott üzenete van a mai kárpátaljai emberek számára is.
Emlékműsort adtak elő a beregszászi színészek a Nemzeti Színházban a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából „Uram, segíts haza minket!” címmel. 1944 novemberében harmincezer magyar férfit hurcoltak el Kárpátaljáról az úgynevezett háromnapos munkára, a málenkij robotra. Közülük több mint tízezren odavesztek. Kárpátalján nincs olyan magyar család, akit ne érintett volna ez a kegyetlen döntés, ezért is nevezik a kárpátaljai magyarság sorstragédiájának. Az ,,Uram, segíts haza minket!” című darab az elhurcolások 80. évfordulójára készült. Az előadást Gál Natália alkalmazta színpadra. Az előadást a Nemzetpolitikai Államtitkárság, a Bethlen Gábor Alap és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség támogatta. Az „Uram, segíts haza minket!” című emlékműsorban elhangzó szövegek részletek Dupka György és Molnár D. Erzsébet kutatásaiból. A műsorban látható fényképek és videorészletek Molnár D. Erzsébet gyűjtései. Az előadás nagy hatást keltett Kárpátalja szerte, Budapest után pedig a Gyulai Várszínházban adják elő a beregszászi színészek.
A Szovjetunióba hurcolt magyar politikai foglyok és kényszermunkások emléknapján emlékeztek meg a kárpátaljai magyarok 1944 novemberében elkezdődött internálásának áldozataira Beregszászon. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház közös tematikus rendezvénye a főiskola udvarán, a málenkij robotra elhurcoltak emlékére állított Gúzsba kötve szobor megkoszorúzásával vette kezdetét. A rendezvény a főiskola Esztergom termében folytatódott. Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke megnyitó beszédében hangsúlyozta, 80 évvel a magyar férfiak deportálását követően nekünk, utódoknak az a feladatunk, hogy kimondjuk az ő igazukat annak érdekében, hogy ez a tragédia soha meg ne ismétlődjön. Őseink génjei átöröklődtek, felmenőink élni akarása bennünk is megvan, fogalmazott Molnár D. István, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Beregszászi Alapszervezetének elnöke. Molnár D. Erzsébet, a Rákóczi főiskola Történelem és Társadalomtudományi Tanszékének docense, a Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpont vezetője a Málenykij robot, a kárpátaljai magyarok egyéni és kollektív traumája című előadásában a kárpátaljai magyarság 80 évvel ezelőtti tragédiájának részleteit korhű dokumentumok, az elhurcoltak levelei és a túlélők visszaemlékezései alapján ismertette. A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház a lágerfoglyok feljegyzései és visszaemlékezései alapján összeállított „Uram, segíts Haza minket!” premier előadása az itthon maradt nők megidézése által elevenítette fel a nyolcvan évvel ezelőtti borzalmakat. A Molnár D. Erzsébet Dupka György kutatásai eredményein alapuló, fényképekkel és videórészletekkel illusztrált, a több mint 10 ezer áldozatnak emléket állító előadást Gál Natália színművész alkalmazta színpadra. A szívbemarkoló előadást a könnyeit nyelő közönség állva, vastapssal jutalmazta. A KMKSZ szervezésében az „Uram, segíts Haza minket!” című előadást bemutatják Munkácson, Técsőn, Nagyberegen, Csapon és Tiszapéterfalván.
A málenkij robot áldozataira színházi előadással emlékeztek november 25-én a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF), valamint a Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpont szervezésében. Az „Uram, segíts haza minket!” című darab megrázó hitelességgel mutatta be a 80 évvel ezelőtti események borzalmait, emberközeli módon idézve fel a valóságot. Az előadás során a nézők szinte képtelenek voltak kívülállóként tekinteni a történtekre. A színészek lenyűgöző alakítása, a tragikus emberi sorsok hiteles megjelenítése mélyen megérintette a közönséget, felejthetetlen élményt nyújtva.
A rendezvény a főiskola udvarán vette kezdetét, ahol a megjelent társadalmi szervezetek képviselői elhelyezték az emlékezés koszorúit Matl Péter Gúzsban című alkotásánál. Ezt követően az intézmény Esztergom termében folytatódott a program, amelyen Darcsi Karolina, a KMKSZ politikai-kommunikációs titkára köszöntötte az egybegyűlteket.
Megemlékezvén a 80 évvel ezelőtt zajló történésekről dr. Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke kiemelte: 80 éve a 2. Ukrán Front elérte a Kárpátokat és Kárpátaljára is betört. Az itt talált magyar és sváb férfiakat – akik nem fegyverrel fogadták őket, akik egyszerű munkások, civilek voltak – begyűjtötték, „háromnapi munkára” hívva hajtották el gyalog Szolyváig, s aki a gyűjtőtábort túlélte, azokat tovább hurcolták Szamborba, majd a szibériai lágerekbe. A lágerekből visszatértek már nem is Magyarországra jöttek haza, hanem a szovjet birodalomba. Az 1944-es események megtizedelték a kárpátaljai közösséget, s mindez etnikai alapon zajlott. Az elnök asszony visszaemlékezve a KMKSZ megalakulására elmondta: a szervezet egyik fontos kezdeményezése volt, hogy 1989-ben minden településen elkezdték összegyűjteni az elhurcoltak névsorát, akiknek aztán mindenütt emlékművet is állíttattak. Kifejtette azt is, hogy a málenkij robot nemcsak az elhurcoltak sorsát pecsételte meg, de mindazon generációkét is, akiknek életrajzából kiderült, hogy családjában volt olyan személy, akit elhurcoltak. Ettől kezdve az akkori szovjethatalom embertelenül ellehetetlenítette a leszármazottak boldogulását is. A jelenlegi helyzetre reflektálva kifejtette, abban reménykedett, hogy ilyen dolgok sosem ismétlődhetnek meg, ám újra háborúban élünk. Mint fogalmazott: imádkoznunk kell azért, hogy a 20. században zajló borzalmak sohase jöjjenek vissza.
A jelenlévők ezt követően egyperces néma főhajtással emlékeztek meg az elhurcolt áldozatokról.
Dr. Molnár D. István, a KMKSZ Beregszászi Alapszervezetének elnöke, a II. RF KMF docense emlékezve a múlt borzalmaira megjegyezte: sajnos nagyon sokáig nem lehetett beszélni ezekről az eseményekről. A szovjet időszakban tabutémának számított. A 90-es évek elejétől aztán már megjelentek könyvek, tanulmányok, elkezdtek emlékműveket állítani az áldozatoknak, és ettől az időponttól kezdve rendszeresen megemlékezünk az elhurcoltakról. Fontos emlékeznünk, tanulnunk a múlt hibáiból, hiszen ha nem emlékezünk, akkor ezek az események megismétlődhetnek. A kárpátaljai magyarok egy olyan közösség leszármazottai, akik az évszázadok során nehéz körülményeket éltek túl, s akik itt meg tudtak maradni, azoknak a génjei továbböröklődtek, s valahol ez a tudás és élni akarás a mostani generációban is megvan – fejtette ki. Mint mondta: biztos benne, hogy a jelenlegi helyzeten is túl tud lépni a kárpátaljai magyarság, és továbbra is megmarad itt, Kárpátalján.
Az emlékező gondolatokat követően dr. Molnár D. Erzsébet, a Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpontigazgatója,a II. RF KMF docense A málenkij robot és a kárpátaljai magyarok egyéni és kollektív tragédiája címmel tartott történelmi előadást az 1944-es borzalmakról, a valós, megtörtént, felgyűjtött eseményekről. A történész előadásában kifejtette: a szovjet előrenyomulás nem csupán térnyerést, hanem fizikai alapon való etnikai tisztogatást is jelentett. A második legnagyobb nemzetiség abban az időben a magyar volt – a II. világháború veszteségeit is leszámítva – Kárpátalján. A jelenlegi levéltári források alapján több mint 30 000-re becsülik az elhurcoltak számát – jegyezte meg a történész, aki előadásában több személyes történetet is bemutatott a beregszászi járási elhurcoltak és családtagjaik visszaemlékezései közül. Mint kifejtette, nagyon fontos, hogy az eseményeket emberközelivé tudják tenni, ebből adódóan szükséges az egyéni történetek feldolgozása. „A lélek a túlvilágon csak akkor nyugszik meg, ha akad valaki a földön, aki élete igazságát kimondja” – tette hozzá Hamvas Béla szavait idézve, felhívva a figyelmet arra, hogy mivel a regnáló hatalom nem rehabilitálta az áldozatokat, ezért a mi kötelességünk évről évre emlékezni és emlékeztetni.
A történelmi előadást követően a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház „Uram, segíts haza minket!” című előadásának premierjét láthatta a közönség, mely az 1944-ben és azt követően zajló eseményeket megélt egyéni sorsokat feldolgozó történetek alapján hozta közelebb a kárpátaljai magyarság legnagyobb tragédiáját. S bár valóban elrettentő mélységeket, húsba maró fájdalmakat vittek színre a színészek az itthon maradt női sorsok megidézése által s a háttérben felcsengő férfiszínészek hangján a lágereket felelevenítő pillanatok közben, mégis a mély borzalmat és nyomorúságot az előadásban egy halvány reménysugár is átitatta, hogy itt és így nem lehet vége, hogy az Isten ott van fent az égben, és ki reményét belé veti, azon megkönyörül s hazaviszi. Az előadás drámaiságán túl emberközelivé teszi a málenkij robot eseményeit, segít megérteni és feldolgozni a ma embere számára azokat a nyolcvan évvel ezelőtt zajlott embertelenségeket, amelyeket épp ésszel talán fel sem tudunk fogni. A kárpátaljai színészek nagy odaadással, kiváló színészi játékkal méltóképpen emlékeztek meg elődeink sortragédiájáról.
Az előadást a meghatódott, könnyekkel küszködő közönség hosszú percekig állva, vastapssal jutalmazta.
A premiert követően Gál Natália színművésszel, a darab színpadra állítójával beszélgettünk, aki elmondta: „Hála Istennek, Kárpátalján is vannak olyan emberek, akik fontosnak tartották az 1944-es eseményeknek, illetve az utána következő időszaknak a felgöngyölítését. Az egyik Molnár D. Erzsébet, illetve Dupka György, akiknek a munkájából rengeteget olvastam és használtam fel a darab létrehozásánál. Azt gondolom, hogy hálásnak kell lennünk azoknak az embereknek, akik megjárva azt a poklot mégis tudtak és mertek beszélni arról, amik történtek. Ezenfelül megmaradtak naplók, amelyekből szintén sok mindent el lehet olvasni. A művész az nem történész, a művésznek az a feladata, hogy egy hidat képezzen az emberek között és az érzelmek között, az ember és a gondolat vagy egy eszme, egy történés között. Fontos, hogy emlékezzünk azokra az emberekre, akik a lágereket megjárták vagy odavesztek; természetesen az én családomban is többen voltak, akiket elhurcoltak. Mindazon túl, hogy megemlékezünk ezen emberekről, azt gondolom, fontos, hogy a mai generációnak egy kicsit kinyissuk a szívét, hogy ne csak megismerjék a történéseket, de érezzék a mélységét is.”
A kárpátaljai magyarság sortragédiáját bemutató előadást a KMKSZ Kárpátalja több településére is eljuttatja a következő napokban, így látható lesz Munkácson, Técsőn, Nagyberegen, Csapon és Tiszapéterfalván is.
A kárpátaljai magyar férfiak 1944 novemberében elkezdődött internálásának áldozataira emlékeztek meg Beregszászon. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház közös tematikus rendezvénye a főiskola udvarán, a málenkij robotra elhurcoltak emlékére állított, Matl Péter Gúzsban alkotása koszorúzásával vette kezdetét. Molnár D. Erzsébet, a Rákóczi főiskola Történelem és Társadalomtudományi Tanszékének docense, a Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpont vezetője előadásában korhű dokumentumokat, az elhurcoltak leveleit és visszaemlékezéseit alapul véve ismertette a kárpátaljai magyarság 80 évvel ezelőtti tragédiájának részleteit. A rendezvény a beregszászi színház „Uram, segíts Haza minket!” előadásával zárult. A kutatások eredményein alapuló, fényképekkel és videórészletekkel illusztrált, a több mint 10 ezer áldozatnak emléket állító előadást Gál Natália színművész alkalmazta színpadra. Őseink, felmenőink élni akarása bennünk is megvan, fogalmazott Molnár D. István, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Beregszászi Alapszervezetének elnöke.
