A 2023. szeptemberi mérés szerint 4805,59 méter volt Európa legmagasabb hegycsúcsa, a Mont Blanc magassága, 2,22 méterrel alacsonyabb, mint az előző, 2021. évi méréskor – közölték csütörtökön francia földmérők.
Ez a különbség a nyári csapadékmennyiség változékonyságáról is tanúskodhat, a jelenséget már a múltban is megfigyelték – közölte Jean de Garets, az Haute-Savoie megyei földmérők képviselője.
„Mi csak az adatokat gyűjtjük a jövő nemzedékek számára, nem pedig magyarázzuk őket, ezt a tudósokra hagyjuk” – mondta a szakember.
Mintegy húsz ember hatolt fel modern eszközökkel és – most először – egy pilóta nélküli repülő szerkezettel felszerelve szeptember közepén a csúcsra nyolc kötélcsoportban, hogy több napon át pontról pontra méréseket végezzen.
„A mérések során sokat megtudtunk: a hegycsúcs állandó mozgásban van, mind a magasságát, mind a helyzetét illetően” – hangsúlyozta Jean de Garets.
Az előző méréskor – 2021 szeptemberében – 4807 méter 81 centimétert mértek. A hegycsúcs magasságát nagyjából húsz éve mérik meg kétévente, a legnagyobb magasságot – 4810,9 métert – 2007-ben mérték.
A szakértők két éve a számok ingadozását azzal magyarázták, hogy a hegycsúcsot vastag „örök hótakaró” borítja, amelynek formája egy hótorlaszhoz hasonlóan a szél és az időjárás hatására állandóan változik. A jelenség pontos magyarázatát akkor is a klíma- és gleccserkutatókra hagyták.
A tartós hőhullám miatt veszélyes a csúcsra felmenni, a hegymászók azonban így is nekivágnak az útnak.
Az esetleges temetési és mentési költségek fedezését szolgáló 15 ezer eurós letétet követel egy francia település polgármestere a hegymászóktól, miután több tucat önjelölt alpinista vágott neki a Mont Blanc csúcsára vezető útnak dacára a figyelmeztetéseknek – írta Guardian.
Az intézkedést bevezető Jean-Marc Peillex helyi polgármester ugyanakkor orosz rulettnek nevezte vakmerőséget. Tételesen levezetve a letétből tízezer euró a mentési költségeket, ötezer pedig az esetleges temetést fedezné.
A helyi túravezetők július közepe óta felfüggesztették tevékenységüket a mindenki számára hozzáférhető útvonalon a kőomlások fokozott veszélye miatt. A helyi közigazgatási szervek pedig arra intették az embereket, hogy kerüljék el a térséget. A tartós hőhullám ráadásul még veszélyesebb körülményeket teremtett a hegyen.
Peillex szerint önjelölt alpinisták tucatjai fittyet hánytak a figyelmeztetésre. Beszélt arról is, hogy öt román turista rövidnadrágban, sportcipőben és szalmakalappal akart nekivágni a hegycsúcs megmászásának, de még időben visszafordították őket a hegyi rendészek.
Az emberek halállal a hátizsákjukban akarnak helyet mászni. Akkor előlegezzék meg a mentési és temetési kiadásokat, mert az elfogadhatatlan, hogy a francia adófizetőknek kelljen állniuk a számlát – fogalmazott a polgármestertette hozzá.
Az utóbbi húsz évben a Gouter-útvonalon több mint száz ember halt meg.
A csúcsot a Ratti-útvonalon is el lehet érni a Mont Blanc olasz oldaláról Courmayeur felől, de ezt az ösvényt kevésbé használják.
Roberto Rota, Courmayeur polgármestere közölte, hogy nem tervezi korlátozni a hegycsúcs megmászását, letét követelését szürreálisnak nevezte. Azt mondta, a hatóságok legfeljebb figyelmeztethetik az embereket az útvonalakon uralkodó nehéz körülményekre.
A hegyvidéki tevékenységek biztonságának kérdése fokozottan előtérbe került az idén nyáron a hőhullám és a Marmolada északi lejtőjén bekövetkezett jégomlás miatt, amely tizenegy ember életét követelte július elején. Az észak-olaszországi Dolomitok legmagasabb hegycsoportja településeinek polgármesterei biztonsági megfontolásokból lezárták a térséget, de hegymászók ennek ellenére megpróbálkoztak a tilalom kijátszásával. A Monte Cervinóra vezető ösvényt például csütörtökön ideiglenesen le kellett zárni, miután tizenhárom hegymászót mentettek ki egy földcsuszamlás nyomán.
The rescue of two foreign (US & UK) mountaineers from Chaukhamba III trek in Uttarakhand's Chamoli is a testament to the resilience and skill of the Indian Air Force, along with the collaborative efforts of SDRF, NIM, and French mountaineers. After battling two days of bad… pic.twitter.com/dRQjmxdMMK
Szakértők legújabb mérései szerint az Alpok legmagasabb hegye, a Mont Blanc négy év alatt egy méterrel lett alacsonyabb.
A Mont Blanc jelenleg 4807 méter és 81 centiméter – közölték szerdán Grenoble-ban.
Egy 30 szakértőből álló csoport mászta meg szeptemberben a hegycsúcsot, hogy megmérje – ezt nagyjából húsz éve kétévenként megteszik. 2017-ben 4808 méteres és 72 centiméteres volt a hegy, a 2019-es eredményt nem közölték.
Legmagasabbnak – 4810, 9 méteresnek – 2007-ben mérték Nyugat-Európa legmagasabb hegycsúcsát, tehát jó három méterrel volt magasabb, mint ma.
A szakértők szerint a számok azért ingadoznak, mert a hegycsúcsot egy vastag „örök hótakaró” borítja, amelynek formája egy hótorlaszhoz hasonlóan a szél és az időjárás hatására állandóan változik.
A jelenség pontos magyarázatát a klíma- és gleccserkutatókra hagyták. Maga a szikla magassága viszont stabil: 4792 méteres.