Ukrajna nem kerülheti el, hogy megkezdje a 18 évesek mozgósítását – jelentette ki Samil Krutkov, az Ukrán Fegyveres Erők 93. különálló gépesített dandárjának parancsnoka A Szlidsztvo Infónak adott interjújában.
Krutkov szerint a önkéntesek önmagukban nem elegendőek ahhoz, hogy feltartóztassák az orosz hadsereg előrenyomulását. Mint mondta, a 18 évesek mozgósításáról szóló döntés már régóta esedékes, a gyakorlat pedig azt mutatja, hogy az ilyen lépéseket mindig késve teszik meg az illetékesek.
„Sajnos szilárd meggyőződésem, hogy 18 éves kortól fogunk mozgósítani. Sajnos ez a realitás, amivel talán szembe kell néznünk. De valószínűleg, ahogy a gyakorlat mutatja, akkor fogjuk elkezdeni a mozgósítást, amikor már tegnap meg kellett volna tennünk” – jegyezte meg.
A parancsnok szerint az Ukrán Védelmi Erők valamennyi dandárja létszámhiánnyal küzd jelenleg. Elmondása szerint biztos abban, hogy a mozgósításnak szélesebb körűnek kell lennie, hogy az egységek időben megkapják a szükséges létszámot, és hogy megfelelően ki tudják képezni őket. „Mindenkinek problémája van: létszámhiány van. Ezért mindent meg kell tennünk, hogy a lehető legjobban megvédjük az embereket. Erre számos technikai eszköz és mód van. Időszerűbben kell pótolnunk a személyzetet. Hadd fogalmazzak így: 5 kiképzett és felkészült gyalogos jobb, mint 40 kiképzetlen. Erről meg vagyok győződve” – fogalmazott Krutkov (aki egyébként a maga 27 évével rendkívül fiatalon lett dandárparancsnok tavaly ősszel).
Korábbi sajtóhírek szerint Joe Biden kormánya is szerette volna elérni a 18 éves korhatárt
Tavaly ősszel megjelent hírek szerint már Joe Biden elnök kormánya is arra ösztönözte Ukrajnát, hogy gyorsan növelje a hadsereg létszámát több katona besorozásával és a mozgósítási törvények átalakításával – köztük azáltal, hogy már 18 éves korban is lehetővé teszik a sorozást.
A Biden-kormányzat egyik magas rangú tisztviselője akkor arról beszélt: a leköszönő demokrata kormány azt szeretné, ha Ukrajna a jelenlegi 25 évről 18 évre csökkentené a mozgósítási korhatárt, hogy bővítse a harcképes korú férfiak körét, akik segíthetnek a súlyos túlerőben lévő Ukrajnának az Oroszországgal vívott, közel három éve tartó háborúban.
A tisztviselő úgy látta, hogy „az egyszerű matek” szerint Ukrajnának több katonára van szüksége a harcban. Ukrajna jelenleg nem mozgósít vagy képez ki elég katonát ahhoz, hogy pótolja a harctéri veszteségeit, miközben lépést tart Oroszország növekvő haderejével – mondta akkor az amerikai illetékes.Ukrajna nem kerülheti el, hogy megkezdje a 18 évesek mozgósítását – jelentette ki Samil Krutkov, az Ukrán Fegyveres Erők 93. különálló gépesített dandárjának parancsnoka A Szlidsztvo Infónak adott interjújában.
Krutkov szerint a önkéntesek önmagukban nem elegendőek ahhoz, hogy feltartóztassák az orosz hadsereg előrenyomulását. Mint mondta, a 18 évesek mozgósításáról szóló döntés már régóta esedékes, a gyakorlat pedig azt mutatja, hogy az ilyen lépéseket mindig késve teszik meg az illetékesek.
„Sajnos szilárd meggyőződésem, hogy 18 éves kortól fogunk mozgósítani. Sajnos ez a realitás, amivel talán szembe kell néznünk. De valószínűleg, ahogy a gyakorlat mutatja, akkor fogjuk elkezdeni a mozgósítást, amikor már tegnap meg kellett volna tennünk” – jegyezte meg.
A parancsnok szerint az Ukrán Védelmi Erők valamennyi dandárja létszámhiánnyal küzd jelenleg. Elmondása szerint biztos abban, hogy a mozgósításnak szélesebb körűnek kell lennie, hogy az egységek időben megkapják a szükséges létszámot, és hogy megfelelően ki tudják képezni őket. „Mindenkinek problémája van: létszámhiány van. Ezért mindent meg kell tennünk, hogy a lehető legjobban megvédjük az embereket. Erre számos technikai eszköz és mód van. Időszerűbben kell pótolnunk a személyzetet. Hadd fogalmazzak így: 5 kiképzett és felkészült gyalogos jobb, mint 40 kiképzetlen. Erről meg vagyok győződve” – fogalmazott Krutkov (aki egyébként a maga 27 évével rendkívül fiatalon lett dandárparancsnok tavaly ősszel).
A Minisztertanács lehetővé tette az életfenntartó szektor kritikus infrastrukturális létesítményeit kiszolgáló vállalkozások számára, hogy az alkalmazottak 75%-át felmentse a mobilizáció alól, számolt be a kistérségek és területek fejlesztéséért felelős minisztérium.
A felmentési százalékot 50%-ról 75%-ra emelték, hogy csökkentsék a közüzemi szektorban tapasztalható munkaerőhiányt.
„A hőellátást, vízellátást és szennyvízelvezetést biztosító, valamint a szilárd hulladék elszállítását végző szakemberekről van szó. Ennek a megoldásnak köszönhetően a közszolgáltatók stabilabban tudnak működni, gyorsabban tudnak reagálni a rendkívüli helyzetekre. Az ilyen vállalkozásoknál enyhültek a felmentésben érintett munkavállalók fizetésére vonatkozó kritériumok”, közölte a tárca.
A Legfelső Tanács módosította Ukrajna közigazgatási szabálysértési törvénykönyvének a mozgósításra vonatkozó részét, így 6 millió hadköteles, aki még nem tisztázta adatait, ezt megteheti 8500 hrivnya pénzbírság befizetésével a Rezerv+ mobil alkalmazáson keresztül – számolt be csütörtökön az rbc.ua hírportál Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő Telegram-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint a honatya jelezte, hogy a 12093. számú projektet 240 képviselő támogatta. A második olvasatban a törvénytervezet szövegét kiegészítették egy olyan rendelkezéssel, amely szerint az önként katonai szolgálatra jelentkezők mentesülnek a közigazgatási felelősség alól. Amint az indokolásban szerepel, 2024-ben több mint 6 millió katonai szolgálatra kötelezett állampolgár nem tisztázta személyes adatait. Ezt a Rezerv+ mobilapplikációban, a közigazgatási szolgáltató központokban (CNAP) vagy a területi toborzási és szociális támogatási központokban (TCK) tehetik meg. A személyes adatok megadásának elmulasztása közigazgatási szabálysértésnek minősül, amely adminisztratív szankciókkal – 17 000 és 25 500 hrivnya közötti pénzbírsággal – jár.
A megoldásra javasolt kulcsprobléma az, hogy lehetőséget biztosítsanak a sorköteleseknek, hadköteleseknek és tartalékosoknak, hogy a személyes adataik tisztázása érdekében önként a TCK-hoz forduljanak az elkövetett közigazgatási szabálysértés miatti bírság 50%-ának megfelelő összegű pénzbírság megfizetése mellett a közigazgatási törvénykönyv vonatkozó cikkelyének megfelelően.
A módosítások lehetővé teszik, hogy azok az állampolgárok, akik alapos indok nélkül nem tisztázták adataikat, a cikkely minimális szankciójának (8500 hrivnya) 50%-át befizessék, önállóan kezdeményezve az ügy elbírálásának folyamatát, és a pénzbírság kiszabását a Rezerv+ applikáción keresztül.
A mozgósítási törvény elfogadása után megnőtt a fegyveres erők utánpótlásának üteme, ráadásul valójában minden tízedik ukrán önként csatlakozik a hadsereghez – jelentette ki szombaton Rusztem Umjerov védelmi miniszter Fox News Digital amerikai csatornának adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Umjerov elmondta: „A mozgósításról szóló törvény ez év tavaszi elfogadása óta 2,5-szeresére emeltük a mozgósítási mutatókat. A katonák 12%-a önként vonul be a hadseregbe az új mozgósítási rendszernek köszönhetően.” Mint megjegyezte, a mozgósításról szóló törvény célja a hadseregbe történő behívás folyamatának hatékonyabbá és átláthatóbbá tétele volt. Szerinte a pozitív mutatók azt jelzik, hogy az ukránok készek „fegyverrel a kezükben megvédeni földjüket”.
Pénteken Rusztem Umjerov megerősítette, hogy Ukrajna nyugati partnereinek kérdéseik vannak a 18-25 évesek mozgósításával kapcsolatban. Elmondása szerint ebben a kérdésben néha előfordulnak megbeszélések.
Ukrainian Digital Transformation Minister Mykhailo Fedorov announced the new Brave1 Market, billed as an Amazon-like marketplace where authorized service members can purchase goods using their unit’s funds or ePoints. He said it currently offers more than 1,000 different goods,… https://t.co/A0Lz60PNSEpic.twitter.com/KX7pGV5xpH
90 nappal újra meghosszabbították a hadiállapotot és az általános mozgósítást, így ezek november 9-ig érvényben lesznek a Legfelső Tanács rendelkezése alapján. Augusztus 1-től továbbra is behívják a hadköteles férfiakat, az új törvények értelmében pedig a fogyatékkal élők nagy részének katonai felülvizsgálatban kell részt venniük.
A május 18-án életbe lépett ukrán mozgósítási törvény szerint a fogyatékkal élő férfiak nem kötelezhetőek katonai szolgálatra, míg a 2. és 3. csoportba tartozók önkéntesen részt vehetnek a háborúban – azonban ismét igazolniuk kell állapotukat vizsgálaton való részvétel során.
Az 1. csoportba tartozó, súlyos fogyatékossággal rendelkezők mozgósítására nem kerül sor, ám a 2. és 3. csoportba tartozóknál viszont előfordulhat a behívás. Olyan esetekben elkerülhetik a felülvizsgálatot, hogyha a fogyatékosság a végtagok vagy egy páros szerv hiánya, vagy például rák, intellektuális zavarok, mentális betegségek vagy cerebrális parézis és hasonló bénulásos szindrómák miatt került megállapításra.
A 18 és 25 év közötti férfiakat három esetben mozgósíthatják – közölte vasárnap az rbc.ua hírportál az odesszai területi toborzási és szociális támogatási központra (TCK) hivatkozva.
A jelentés szerint az odesszai TCK jelezte: „Valóban, a 18 és 25 év közötti férfiak a sorkötelesek kategóriájába tartoznak. Vannak azonban olyan esetek, amikor az ilyen személyek mozgósíthatók.”
A 18 és 25 év közötti férfiak a következő esetekben mozgósíthatók:
ha a férfi békeidőben teljesítette a katonai szolgálatot;
ha a férfi felsőfokú katonai oktatási intézményt vagy katonai tanszéket végzett, és bizonyos katonai szakképesítést kapott;
ha a férfit a katonaorvosi bizottság békeidőben katonai szolgálatra alkalmatlannak, de háborús időben alkalmasnak minősítette.
Volodimir Zelenszkij elnök április elején aláírt egy törvényt, amely megszünteti a „korlátozott alkalmasság” státuszát. Azok, akiknek ilyen minősítésük volt, továbbra is hadkötelesek maradnak, még akkor is, ha 25 évnél fiatalabbak.
A májusi és júniusi mozgósítás mértéke több mint kétszeresére nőtt az előző két hónaphoz képest – közölte hétfőn az ukrán védelmi minisztérium a Reuters brit hírügynökséggel, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Bohdan Szenik, a Védelmi Minisztérium szóvivője a hírirodának elmondta, hogy „pozitív tendencia” figyelhető meg a mozgósításban. Szerinte a mozgósított hadkötelesek átlagéletkora nem változott, körülbelül 40 év. Míg a mozgósítási adatok továbbra is háborús titkot képeznek, néhány politikai és katonai személyiség szerint a változások, köztük az önkéntesek számának növelését célzó kampány lehetővé tették a mozgósítás újraindítását az elmúlt két hónapban – tette hozzá.
Mint a hírügynökség megjegyezte, a régóta várt nyugati segélyekkel megerősített ukrán fegyveres erők hónapok óta próbálják tartani a védelmet az előrenyomuló orosz csapatok ellen. „Sok kimerült katonának égetően szüksége van rotációra több mint két év, szinte folyamatos szolgálat után, de nem világos, hogy mikor szerelik le őket a közel 1 milliós fegyveres erőkből” – írta a Reuters.
A parlament és a kormány tervei között nem szerepel az elektronikus behívók bevezetése az elektronikus fiókokon keresztül – közölte Fegyir Veniszlavszkij, a parlament nemzetbiztonsági, védelmi és hírszerzési bizottságának tagja az RBC-Ukrajinának adott interjújában.
„A mozgósításról szóló törvényjavaslat megvitatása során sokat beszéltünk erről a lehetőségről. A végső álláspont pedig konszenzusos volt – az elektronikus fiókokon keresztül nem lesz elektronikus behívó” – mondta a parlamenti képviselő. Nem lesz elektronikus behívó a katonai orvosi szakbizottságokra sem, tette hozzá.
„Nem szabályoztuk a mozgósítási törvényben annak lehetőségét, hogy az elektronikus fiókokon keresztül bármilyen közleményt vagy behívót küldjenek ki az orvosi vizsgálatra. Ezért a törvény szempontjából nem lehet elektronikus kommunikációs eszközökön keresztül bármilyen behívót továbbítani” – hangsúlyozta Veniszlavszkij.
A parlamenti képviselő azt is megerősítette, hogy a toborzó központok képviselőinek nincs joguk embereket őrizetbe venni, ezt csak a rendőrség teheti meg. Az őrizetbe vétel csak akkor lehetséges, ha az okmányellenőrzés során kiderül, hogy az állampolgár körözés alatt áll.
Ezenkívül csak a körözés alatt lévő állampolgárokat lehet erőszakkal behozni a toborzó központba orvosi vizsgálatra. Ezt is a rendőrségnek kellene megtennie – hangsúlyozta.
Harkivban és a megyében megerősítik a hadköteles korú férfiak okmányainak ellenőrzését a szórakozóhelyeken a helyi hatóságok döntése értelmében – közölte csütörtökön az rbc.ua hírportál Oleh Szinyehubovnak, a Harkiv Megyei Katonai Adminisztráció vezetőjének Telegram-cstornájára hivatkozva.
A jelentés szerint a katonai megyevezető jelezte, hogy a Harkiv Megyei Védelmi Tanács újabb ülést tartott. Ezen szóba került a mozgósítás állása a térségben. Mint a katonai kormányzó hangsúlyozta, minden felelős szervnek és szolgálatnak a területi toborzási és szociális támogatási központokkal együttműködve ebben az irányba kell dolgoznia.
„A katonai nyilvántartást igazoló személyi okmányok megléténk ellenőrzését meg kell erősíteni a szórakozóhelyeken” – hangsúlyozta Oleh Szinyehubov.
Oroszország nem függesztette fel a mozgósítását, és jelenleg is további 450 ezer ember behívását tervezik – jelentette ki Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés vezetője az Ukrajinszka Pravda szerint.
Budanov szerint jelenleg havonta 20-22 ezer embert mozgósít Oroszország.
Ez újabb kérdéseket vet fel: például, hogy miért hívnak be ilyen sok embert a hadseregbe, ha a veszteségek – mint ahogy mondják – elhanyagolhatók? Nos, az igazság valahol félúton lehet – vélekedett Budanov.
[type] => post
[excerpt] => Oroszország nem függesztette fel a mozgósítását, és jelenleg is további 450 ezer ember behívását tervezik – jelentette ki Kirilo Budanov.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1693039680
[modified] => 1693014149
)
[title] => Az ukrán hírszerzés szerint Oroszország további 450 ezer ember mozgósítását tervezi
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=159086&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 159086
[uk] => 159102
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 159087
[image] => Array
(
[id] => 159087
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/orosz-katonak-mozgositas.jpg
[original_lng] => 28945
[original_w] => 408
[original_h] => 230
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/orosz-katonak-mozgositas-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/orosz-katonak-mozgositas-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/orosz-katonak-mozgositas.jpg
[width] => 408
[height] => 230
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/orosz-katonak-mozgositas.jpg
[width] => 408
[height] => 230
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/orosz-katonak-mozgositas.jpg
[width] => 408
[height] => 230
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/orosz-katonak-mozgositas.jpg
[width] => 408
[height] => 230
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/orosz-katonak-mozgositas.jpg
[width] => 408
[height] => 230
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1693031593:8
[_thumbnail_id] => 159087
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3938
[_oembed_35439070aee12408d0c516ac90e55bfe] =>
Es ist 2024 und deutsche Soldaten treiben Sport mit russ. Soldaten, als sei nie etwas passiert ... auch Bundeswehr-Offiziere schnacken mit russ. Offizieren, als sei es das Normalste auf der Welt. Nach einer @BILD-Anfrage soll sich daran nun etwas ändern.https://t.co/0gHkamERdcpic.twitter.com/R7nk8DmyVO