A rendőrségi adatbázisok több százezer olyan személy adatait tartalmazzák, akik a területi toborzási és szociális támogatási központok (TCK) szerint mozgósítást kerülők, ezeket az embereket ellenőrizni fogják – jelentette ki Ihor Klimenko belügyminiszter a helyi és megyei hatóságok kongresszusának pénteki ülésén, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Klimenko elmondta: „A rendőrség a TCK-k alkalmazottaival együtt dolgozhat az utcán, de behívót csak a katonák, a TCK-k alkalmazottai tudnak kézbesíteni. Mi pedig együttműködünk az ellenőrző pontokon. A rendőrség megfelelő adatbázisokkal rendelkezik, amelyekben már több százezer ember van, akik a TCK-k szerint szolgálatkerülők. Ellenőrizzük ezeket az embereket, és természetesen a TCK alkalmazottai is a helyszínen ellenőrizhetik őket.”
A belügyminiszter szerint a rendőrség keresi a mozgósítást kerülő ukránokat, akiknek már kézbesítettek behívót. „A miniszter hangsúlyozta, hogy a rendőrség csak a TCK munkatársainak írásban közölt kérésének megfelelően jár el” – emlékeztetett Ihor Klimenko.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A rendőrségi adatbázisok több százezer olyan személy adatait tartalmazzák, akik a területi toborzási és szociális támogatási központok (TCK) szerint mozgósítást kerülők, ezeket az embereket ellenőrizni fogják – jelentette ki Ihor Klimenko.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1713012420
[modified] => 1713010274
)
[title] => A rendőrség adatbázisában több százezer mozgósítást kerülő személy adatai vannak, őket ellenőrizni fogják – Klimenko
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=184195&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 184195
[uk] => 184206
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 184197
[image] => Array
(
[id] => 184197
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/klimenko.jpg
[original_lng] => 34347
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/klimenko-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/klimenko-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/klimenko.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/klimenko.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/klimenko.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/klimenko.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/klimenko.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1713005241:3
[_thumbnail_id] => 184197
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1942
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_27b88d22548ebbec833726cb7085ead2] =>
Latest Defence Intelligence update on the situation in Ukraine – 15 April 2024.
A banktitokra vonatkozó jogszabályok nem teszik lehetővé a mozgósítást kerülők pénzügyi tranzakcióinak korlátozását, és az Ukrán Nemzeti Bank abban reménykedik, hogy erre nem is fog sor kerülni – jelentette ki hétfőn Katerina Rozskova, az NBU elnökének első helyettese az ukrán televízió maratoni háborús adásában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Rozskova elmondta: „A ma létező jogalkotási területen belül, őszintén szólva, nem látok ilyen lehetőséget.” Mint kifejtette, ma minden olyan információ, amely a bankokban van és minden egyes személyre vonatkozik, a legtöbb esetben bírósági határozattal hozható nyilvánosságra. „Vagyis az egyes rendvédelmi szerveknek több lehetőségük van, de ezek még számukra sem korlátlanok” – tette hozzá.
A jegybanki elnökhelyettes szerint bár a bankok sok információval rendelkeznek az ügyfelekről, „telefonszám alapján nyomon követhető az ember, nem kell megnézni a kártyát és azt, hogy hol történtek a tranzakciók”. „Remélem, nem fajulnak idáig a dolgok. Ukrajna olyan digitális országként pozicionálja magát, ahol van Gyija, ahol szinte mindenkit regisztrálnak és azonosítanak. Ezért nem hiszem, hogy ilyen pénzügyi retorzióhoz kellene folyamodnunk. Más mechanizmusokat is be kell vonni. Erre a célra a területi toborzási és szociális támogatási központok adatbázisait és információit kell használni” – vélekedett Katerina Rozskova.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A banktitokra vonatkozó jogszabályok nem teszik lehetővé a mozgósítást kerülők pénzügyi tranzakcióinak korlátozását, és az Ukrán Nemzeti Bank abban reménykedik, hogy erre nem is fog sor kerülni – jelentette ki hétfőn Katerina Rozskova.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1704750180
[modified] => 1704740813
)
[title] => Az NBU-ban azt remélik, hogy a helyzet nem fog a mozgósítást kerülők pénzügyi korlátozásáig fajulni
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=174903&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 174903
[uk] => 174906
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 174904
[image] => Array
(
[id] => 174904
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/rozskova.jpg
[original_lng] => 27015
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/rozskova-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/rozskova-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/rozskova.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/rozskova.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/rozskova.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/rozskova.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/rozskova.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1704734465:8
[_thumbnail_id] => 174904
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3224
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_27b88d22548ebbec833726cb7085ead2] =>
Latest Defence Intelligence update on the situation in Ukraine – 15 April 2024.