Array ( [count_posts] => 10 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjE0MjQ3O319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ== [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 230585 [content] =>Az ukrajnai háború 2022. február 24-i kezdete óta Belgiumba menekült ukrajnaiak mintegy harmada talált munkát, foglalkoztatásuk Flandriában, az ország északi, flamand nyelvű részében a legmagasabb – írta a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap pénteken.
A 2022 februárjában kezdődött háború miatt Ukrajnából elmenekültek továbbra is enyhén növekvő számban regisztráltak ideiglenes védelemre, amelynek révén kaphatnak egyebek mellett egészségügyi ellátást, dolgozhatnak, gyerekeik pedig állami iskolába járhatnak.
Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat elérhető legfrissebb, novemberi adatai szerint az ideiglenes védelmi státusz bevezetése óta Belgium 120 550 ilyen jogállást biztosított ukrajnai menekülteknek.
A napilap tájékoztatása szerint Belgium déli, francia nyelvű régiójának foglalkoztatásért felelős regionális szolgálata (Forem) közölte, az ukrajnai háború kezdete óta 5263 ukrajnai állampolgár regisztrált álláskeresőként Vallóniában.
A munkát találó ukránok több mint negyede dolgozott legalább egy napot, azaz összesen 1393-an találtak munkát. A legfrissebb adatok szerint jelenleg 746 ukrajnai dolgozik vallóniai munkahelyeken.
A Forem szerint a munkára regisztrált ukránok mintegy 30 százaléka férfi, 70 százalékuk nő volt. Közölték továbbá, hogy a munkakeresést a mobilitás problémája bonyolíthatja. Amíg Vallónia egyes távolabbi területeire nehéz az eljutás, addig „Brüsszelben más a helyzet” – áll a foglalkoztatásért felelős vallon hivatal jelentésében.
A napilap beszámolója szerint Brüsszelben, az Actiris munkaügyi hivatal adatai szerint 2022 februárja óta 5698 munkakereső ukrán állampolgárt regisztráltak. Közel egyharmaduk, 1755 fő (30,8 százalék) talált munkát a belga fővárosban.
Flandriában, az ukrajnai háború kezdete óta mintegy 20 ezer ukrajnai állampolgárságú regisztrált munkakeresőről számolt be a VDAB flamand foglalkoztatási hivatal. A legfrissebb adatok szerint valamivel több mint felük (53 százalék) talált munkát az ország északi régiójában, és 35 százalékuk még mindig dolgozik.
[type] => post [excerpt] => Az ukrajnai háború 2022. február 24-i kezdete óta Belgiumba menekült ukrajnaiak mintegy harmada talált munkát, foglalkoztatásuk Flandriában, az ország északi, flamand nyelvű részében a legmagasabb – írta a La Libre Belgique című francia nyelvű bel... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1737844320 [modified] => 1737873523 ) [title] => Az ukrajnai menekültek mintegy harmada talált munkát Belgiumban [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=230585&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 230585 [uk] => 230651 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 230586 [image] => Array ( [id] => 230586 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/ukran-vendegmunkasok-menekultek.png [original_lng] => 816450 [original_w] => 989 [original_h] => 495 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/ukran-vendegmunkasok-menekultek-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/ukran-vendegmunkasok-menekultek-300x150.png [width] => 300 [height] => 150 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/ukran-vendegmunkasok-menekultek-768x384.png [width] => 768 [height] => 384 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/ukran-vendegmunkasok-menekultek.png [width] => 989 [height] => 495 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/ukran-vendegmunkasok-menekultek.png [width] => 989 [height] => 495 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/ukran-vendegmunkasok-menekultek.png [width] => 989 [height] => 495 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/ukran-vendegmunkasok-menekultek.png [width] => 989 [height] => 495 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1737883556:3 [_thumbnail_id] => 230586 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2879 [translation_required_done] => 1 [_algolia_sync] => 831911745002 [_oembed_771958c658e9629949bf663181fed750] => [_oembed_time_771958c658e9629949bf663181fed750] => 1748809493 [_oembed_6cff6a122e72300b253c4d9595bbe11c] => {{unknown}} [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 596 [2] => 11 [3] => 592 [4] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Érdekes [2] => Kiemelt téma [3] => Társadalom [4] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 6060 [1] => 14247 [2] => 82890 ) [tags_name] => Array ( [0] => Belgium [1] => munka [2] => ukrán menekültek ) ) [1] => Array ( [id] => 228850 [content] =>Ukrajna kész munkát adni a menekülteknek a védelmi vállalatoknál és halasztást biztosítani az esetleges mobilizáció alól – számolt be csütörtökön Olekszij Csernisov, nemzetiegység-miniszter Szabadság Rádiónak tett nyilatkozatára hivatkozva, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Csernisov elmondta, hogy ma néhány iparágnak olyan szüksége van szakemberekre, mint egy falat kenyérre. A védelmi, hadiipari és egyéb iparágakról van szó – tette hozzá. A szakemberhiány miatt a legtöbb vállalat kész halasztást biztosítani a katonai szolgálat alól – jegyezte meg. Emiatt Ukrajna olyan központok telepítését tervezi azokban az országokban, ahol ukránok tartózkodnak, amelyek segítik a munkavállalást Ukrajnában.
„Ezek a munkaügyi központok képesek lesznek szolgáltatásokat nyújtani és arra ösztönözni az embereket, hogy válasszák az egyik vagy másik szakmai karriert Ukrajnában. Biztos vagyok benne, hogy az ukrán férfiak keresik ezt, bevételt akarnak szerezni. Ha nem hajlandók katonai szolgálatra, jelentkezni tudnak szakembernek, és ehhez lesz egy bizonyos mechanizmus, csak használni kell” – magyarázta Olekszij Csernisov.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Ukrajna kész munkát adni a menekülteknek a védelmi vállalatoknál és halasztást biztosítani az esetleges mobilizáció alól – számolt be csütörtökön Olekszij Csernisov. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1736441040 [modified] => 1736426810 ) [title] => Ukrajna kész felmentést és munkát adni a hadiiparban a külföldön lévő férfiaknak, ha hazatérnek – Csernisov [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=228850&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 228850 [uk] => 228860 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 228851 [image] => Array ( [id] => 228851 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/csernisov.jpg [original_lng] => 18685 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/csernisov-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/csernisov-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/csernisov.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/csernisov.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/csernisov.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/csernisov.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/csernisov.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1736421697:2 [_thumbnail_id] => 228851 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2985 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_6de013cb64ec301778997b1e9af38d2a] => [_oembed_time_6de013cb64ec301778997b1e9af38d2a] => 1736419613 [_oembed_5dde14e54030d8f24543ecf2bed240a5] => [_oembed_time_5dde14e54030d8f24543ecf2bed240a5] => 1736419613 [_oembed_76919c171b772271d8f64d1950c7579c] => [_oembed_time_76919c171b772271d8f64d1950c7579c] => 1736419613 [_algolia_sync] => 1203087417001 [_oembed_c226e0ff99e9c4e14ba88d3cf7631dc2] =>[_oembed_time_c226e0ff99e9c4e14ba88d3cf7631dc2] => 1750758450 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 4000 [2] => 41 [3] => 83882 [4] => 11 [5] => 592 [6] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Aktuális [2] => Cikkek [3] => Háború [4] => Kiemelt téma [5] => Társadalom [6] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 1624626 [1] => 3995 [2] => 711093 [3] => 14247 ) [tags_name] => Array ( [0] => hadiipar [1] => halasztás [2] => külföldön élő hadkötelesek [3] => munka ) ) [2] => Array ( [id] => 227633 [content] =>Now targeting no earlier than Wednesday, June 11 for Falcon 9 to launch @Axiom_Space's Ax-4 mission to the @Space_Station due to high winds in the ascent corridor → https://t.co/LU1wyD8uZ0 pic.twitter.com/7jygzWEUwD
— SpaceX (@SpaceX) June 9, 2025Az olasz Anna Possi 100 évesen is aktív baristaként dolgozik Nebbiunóban, egy észak-olaszországi kisvárosban. A Bar Centrale tulajdonosa 1958 óta vezeti a kávézót. Története nem csak a hosszú élet titkáról, de az olasz kávézókultúra változásairól és a munka iránti szenvedélyről is szól – írta a The Guardian.
Anna Possi egy átlagos munkanapja reggel 7 órától este 7 óráig tart.
Mindig dolgozom – vasárnaponként, húsvétkor, karácsonykor. Soha nem vagyok szabadságon – mondja a százéves barista. 1958. május 1-jén nyitotta meg férjével a Bar Centralét, amely az évek során a helyi közösség fontos találkozóhelyévé vált. A kávézó az 1960-as és 1980-as években élte fénykorát.
Az idők változásával a Bar Centrale is átalakult. A zenegép helyét könyvespolc vette át, ahol a vendégek könyveket cserélhetnek és olvashatnak kávézás közben. A modern korral lépést tartva Possi számítógépet is használ a bárban. Minden reggel átnézi a híreket és a tőzsdei információkat.
A 100. születésnapja körüli médiafigyelem új vendégeket vonzott a bárba, sokan csak azért jönnek, hogy találkozzanak a legendás baristával. A hosszú élet titkát Possi az emberek közötti létben látja.
Nem akarok melankolikus lenni. Élni akarok, emberek között lenni – vallja. Nem tervezi, hogy hamarosan abbahagyja a munkát, és azt tanácsolja a fiataloknak, hogy „válasszanak olyan munkát, amit élveznek”.
Anna Possi esete jól illusztrálja az olaszországi százévesek növekvő számát. Az Istat, a nemzeti statisztikai hivatal adatai szerint 2023 végére 22 552 százévesnél idősebb ember lesz az országban, ami rekordnak számít. Az olasz százévesek túlnyomó többsége nő, köztük az ország legidősebb élő embere, a 114 éves Claudia Baccarini.
[type] => post [excerpt] => Az olasz Anna Possi 100 évesen is aktív baristaként dolgozik Nebbiunóban, egy észak-olaszországi kisvárosban. A Bar Centrale tulajdonosa 1958 óta vezeti a kávézót. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1735333740 [modified] => 1735271792 ) [title] => Megosztotta a hosszú élet titkát az olasz nő, aki 100 évesen is baristaként dolgozik [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=227633&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 227633 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 227634 [image] => Array ( [id] => 227634 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/hajnal-kave-409158.jpg [original_lng] => 196960 [original_w] => 1500 [original_h] => 843 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/hajnal-kave-409158-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/hajnal-kave-409158-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/hajnal-kave-409158-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/hajnal-kave-409158-1024x575.jpg [width] => 1024 [height] => 575 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/hajnal-kave-409158.jpg [width] => 1500 [height] => 843 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/hajnal-kave-409158.jpg [width] => 1500 [height] => 843 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/hajnal-kave-409158.jpg [width] => 1500 [height] => 843 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1735264607:12 [_thumbnail_id] => 227634 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2546 [_oembed_5dde14e54030d8f24543ecf2bed240a5] => [_oembed_time_5dde14e54030d8f24543ecf2bed240a5] => 1735264607 [_oembed_76919c171b772271d8f64d1950c7579c] => [_oembed_time_76919c171b772271d8f64d1950c7579c] => 1735264607 [_oembed_4efa3fb2a38dd432b3f9aa816c588afd] => {{unknown}} [_oembed_02f2b3385fd5199ceda2b7020beb2888] => {{unknown}} [_oembed_4a5164df8975b5587e23133221206812] => [_oembed_time_4a5164df8975b5587e23133221206812] => 1735264607 [_algolia_sync] => 1203087054001 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 596 [2] => 11 [3] => 592 [4] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Érdekes [2] => Kiemelt téma [3] => Társadalom [4] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 1560664 [1] => 1560665 [2] => 14247 ) [tags_name] => Array ( [0] => 100 éves olasz nő [1] => Anna Possi [2] => munka ) ) [3] => Array ( [id] => 219089 [content] =>Egyre többen választanak kutyát vagy macskát gyerek helyett. A házi kedvencek kávézóban dolgozhatnak, hogy ne legyenek egyedül.
OK, a kétéves szamojéd szeptember közepén kezdett dolgozni. A munkahelye egy kutyakávézó a délkelet-kínai Fucsouban. Nem OK azonban az egyetlen kínai házi kedvenc, amelyik dolgozni jár.
„Olyan érzés, mint amikor az ember először küldi iskolába a gyerekét” – mondta OK első munkanapjáról a gazdi, a 27 éves Jane Hszüe, aki a doktori disszertációján dolgozik, és azt akarta, hogy a kutya másféle életet is megtapasztaljon az otthonin kívül.
„Mindenki jól jár. OK játszhat más kutyákkal, és nem érzi magát olyan magányosnak” – nyilatkozta a CNN amerikai hírtelevíziónak. OK ráadásul megkeresi a jutalomfalatra valót is.
Nagy üzlet Kínában az állatkávézó
Az állatkávézó nagy üzlet Kínában. A vendégek játszhatnak a kutyákkal és a macskákkal, amelyek szabadon kóborolnak a helyiségben. A kávézók tulajdonosai is jól járnak, mert általában belépőt szednek, ami 30 és 60 jüan (nagyjából 1500 és 3000 forint) között mozog, vagy kötelező fogyasztani.
Az állatok gazdái szintén elégedettek, mivel a kedvencük nem unatkozik, ráadásul pénzt is spórolnak, mert nyáron például nem kell egész nap járatni a légkondicionálót az állat miatt, ha nagy a hőség.
Nem véletlen, hogy egyre több gazdi küldi „dolgozni” a kedvencét. A jelenségnek külön neve is van Kínában: „csengmaitiaocsian”, ami annyit tesz, hogy „megdolgozni a nassolnivalóért”.
Tényleg megdolgoznak a pénzükért a házi kedvencek
Az állatok tulajdonképpen tényleg rész- vagy teljes munkaidőben dolgoznak a kávézókban, aztán hazatérnek a családjukhoz, ahogyan az emberek.
Bár az új divat cukinak és viccesnek hangzik, tulajdonképpen komoly dolog, mert mutatja, hogy mennyire változnak az idők Kínában. A fiatalok egyre kevésbé vállalnak gyereket, és ez a trend a Goldman Sachs elemzése szerint a jövőben is folytatódni fog. Ennek eredményeképpen 2030-ra majdnem kétszer annyi házi kedvenc lesz az országban, mint kisgyerek.
Az utóbbi időben egyre több kávézó keres állatdolgozót a kínai Instagramon, a Xiaohongshun, ahová növekvő számban teszik fel a gazdik is állást kereső kedvencük önéletrajzát.
Nem ússzák meg állásinterjú nélkül
A kávézótulajdonosok olyan komolyan veszik a dolgot, hogy állásinterjún ellenőrzik jövendő munkatársaik alkalmasságát.
OK-ot például egy órán keresztül figyelték, hogy lássák, miképpen viselkedik a vendégekkel, és kijön-e a kávézóban dolgozó másik négy kutyával. Az interjú nyilvánvalóan jól sikerült, és a nőstény szamojéd megkapta az állást.
Nyilvánvalóan azonban olyan állatok is akadnak szép számmal, amelyek nem tudnak elhelyezkedni. Egy pekingi tanárnő hiába keres munkát két macskája közül az egyiknek, amelyet azzal reklámoz a közösségi oldalon, hogy „bújós és jól dorombol, az isten is arra teremtette, hogy macskakávézóban dolgozzon”. A fizetési igénye sem nagy, csupán néhány doboz eleség és egy kis jutalomfalat.
Dolgozni pedig muszáj
Hiába; egyetlen kávézótulajdonos sem jelentkezett, így a gazdi alighanem kénytelen lesz szétküldeni a cica önéletrajzát, mert muszáj valami munkát találni Nem Ostobának (ezt jelenti magyarul a neve, Csang Pu’er), mert egész nap alszik, aztán egész éjszaka rohangászik a lakásban, és nem hagyja aludni a gazdáit.
A férjemmel együtt azt akarjuk, hogy dolgozó macska legyen, aki megkeresi az ételére valót. A munka ráadásul segítene neki elégetni némi energiát is – mondta a tanárnő, aki a két macska tápjára ötszáz jüant költ havonta.
Valószínűleg előbb-utóbb talál állást a kedvencének, mert mióta az első macskakávézó 2011-ben megnyílt Kantonban, a számuk évente 200 százalékkal nő a CBNData adatai szerint. Tavaly már több mint négyezer ilyen cég működött országszerte.
[type] => post [excerpt] => Egyre többen választanak kutyát vagy macskát gyerek helyett. A házi kedvencek kávézóban dolgozhatnak, hogy ne legyenek egyedül. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1729457220 [modified] => 1729451373 ) [title] => A kínaiak dolgozni küldik a házi kedvenceiket [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=219089&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 219089 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 219091 [image] => Array ( [id] => 219091 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/cicuka.jpg [original_lng] => 103104 [original_w] => 1024 [original_h] => 781 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/cicuka-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/cicuka-300x229.jpg [width] => 300 [height] => 229 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/cicuka-768x586.jpg [width] => 768 [height] => 586 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/cicuka.jpg [width] => 1024 [height] => 781 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/cicuka.jpg [width] => 1024 [height] => 781 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/cicuka.jpg [width] => 1024 [height] => 781 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/cicuka.jpg [width] => 1024 [height] => 781 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1729440574:12 [_oembed_76919c171b772271d8f64d1950c7579c] =>[_oembed_time_76919c171b772271d8f64d1950c7579c] => 1729365537 [_oembed_5dde14e54030d8f24543ecf2bed240a5] => [_oembed_time_5dde14e54030d8f24543ecf2bed240a5] => 1729365597 [_thumbnail_id] => 219091 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 1706 [_oembed_1bf36eacaed69f972d994b9d6af9ad79] => [_oembed_time_1bf36eacaed69f972d994b9d6af9ad79] => 1729366015 [translation_required_done] => 1 [_oembed_c559bf7eb89b1e09c09c39578407027e] => [_oembed_time_c559bf7eb89b1e09c09c39578407027e] => 1730215996 [_oembed_f220625a18ec74e71917939f7a66881d] => [_oembed_time_f220625a18ec74e71917939f7a66881d] => 1731487484 [_oembed_215be7ef73f9530d658ddb89968bd90b] => [_oembed_time_215be7ef73f9530d658ddb89968bd90b] => 1736513109 [_algolia_sync] => 508487188000 [_oembed_5e41591b41177bdf566cf7645fabbffd] =>New mystery Chinese virus thought to 'already be in UK' with symptoms like Covidhttps://t.co/GMjN4wjyxn pic.twitter.com/adfAMa0E8Q
— OK! Magazine (@OK_Magazine) January 5, 2025[_oembed_time_5e41591b41177bdf566cf7645fabbffd] => 1753449546 [_oembed_a3d61ca1e67e4c39c29b5ef1d3df36a5] => [_oembed_time_a3d61ca1e67e4c39c29b5ef1d3df36a5] => 1758087408 [_oembed_c591412c7cb723a6e5da08bab0c880ee] =>🌉World's longest cable-stayed #Jiangsu Changtai Yangtze River #Bridge opens, cutting #Changzhou-#Taixing travel from 80 to 20 mins. Features record caisson speed, 10,000t-m smart crane & mm-level precision. Boosts Yangtze Delta integration! #CCCC 🌊 pic.twitter.com/5j0613WH5J
— China Communications Construction (@CCCCLTDofficial) September 10, 2025[_oembed_time_c591412c7cb723a6e5da08bab0c880ee] => 1762845286 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 596 [2] => 592 [3] => 25 [4] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Érdekes [2] => Társadalom [3] => Videók [4] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 39339 [1] => 1381496 [2] => 1127 [3] => 14247 ) [tags_name] => Array ( [0] => házikedvenc [1] => kávézók [2] => Kína [3] => munka ) ) [4] => Array ( [id] => 208406 [content] => Az új kormányrendelet értelmében minden befogadott menedékkérőnek dolgoznia kell valamennyit szociális intézménynél, de erre lehet nemet mondani, épp csak akkor kevesebb támogatást kap az államtól.
A július 16-tól hatályos új szabályok értelmében azoknak, akik megkapják a menekült státuszt Ausztriában, dolgozniuk kell szövetségi vagy helyi szociális intézményeknél, illetve olyan vállalatoknál is teljesíthetik ezt a kötelezettségüket, amelyek foglalkoztatnak közmunkásokat, legalább ötöt. Elsősorban hajléktalan szállásokon és ápolási szolgálatoknál számítanak a munkájukra.
A belügyminiszter, Gerhard Karner elmondta azt is, hogy azok a menedékkérők, akik nem vállalják a társadalmi munkát, 40 euró helyett csak húsz euró költőpénzt kapnak.
A kormány azt reméli, hogy a menekülteket így gyorsabban befogadja az osztrák társadalom, és nekik is könnyebb lesz beilleszkedniük.
(euronews)
[type] => post [excerpt] => Az új kormányrendelet értelmében minden befogadott menedékkérőnek dolgoznia kell valamennyit szociális intézménynél. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1721385600 [modified] => 1721338447 ) [title] => Ausztria: Társadalmi munka vár a menekültekre [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=208406&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 208406 [uk] => 208582 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 208407 [image] => Array ( [id] => 208407 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/gerhard-karner.jpg [original_lng] => 49292 [original_w] => 1024 [original_h] => 576 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/gerhard-karner-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/gerhard-karner-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/gerhard-karner-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/gerhard-karner.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/gerhard-karner.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/gerhard-karner.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/gerhard-karner.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1721396080:8 [_thumbnail_id] => 208407 [_edit_last] => 12 [views_count] => 3331 [_oembed_fdd3989997cb3f9684922c71b2b3d082] =>[_oembed_time_fdd3989997cb3f9684922c71b2b3d082] => 1721327650 [_oembed_5dde14e54030d8f24543ecf2bed240a5] => [_oembed_time_5dde14e54030d8f24543ecf2bed240a5] => 1730152238 [_oembed_76919c171b772271d8f64d1950c7579c] => [_oembed_time_76919c171b772271d8f64d1950c7579c] => 1730152238 [_algolia_sync] => 831895762002 [_oembed_3a59a24d3058d75c1339dae11273751c] => [_oembed_time_3a59a24d3058d75c1339dae11273751c] => 1754221974 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 592 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Társadalom [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 6487 [1] => 11262 [2] => 14247 ) [tags_name] => Array ( [0] => Ausztria [1] => menekültek [2] => munka ) ) [5] => Array ( [id] => 163483 [content] => Idén már közel 1 millió 300 ezer ember hagyta el Ukrajnát a csapi határőrség 9 ellenőrző pontján keresztül. A belépő forgalom Kárpátalján hasonló nagyságrendű volt. Átlagosan naponta mintegy 9 ezer ember lépi át az államhatárt. Az utazók 99%-a ukrán állampolgár. Azonban nem mindenkinek sikerült elhagynia Ukrajnát. A államhatáron az év első kilenc hónapjában mindkét irányba 630 ezer gépjármű haladt át. Az ellenőrzések során 27 fegyvert, csaknem félezer lőszert, 22 kilogramm kábítószert és több, mint 21 millió hrivnya értékben csempészárut találtak és foglaltak le. A szabálysértők gyakran próbálják megvesztegetni a határőröket. A munkácsi határőrség ellenőrzése alá tartozó határátkelőkön ugyanezen időintervallum alatt 3 millió személyt regisztráltak. Ez, a tavalyi évhez viszonyítva, növekvő tendenciát mutat. A munkácsi határőrség megbízott vezetője elmondta, hogy a körzetükben közel kétezer, többségében hadköteles férfi próbált meg hamis vagy érvénytelen iratokkal elhagyni az országot. Ezzel együtt a határátlépők területén kívül is találtak határsértőket.
[type] => post [excerpt] => Idén már közel 1 millió 300 ezer ember hagyta el Ukrajnát a csapi határőrség 9 ellenőrző pontján keresztül. A belépő forgalom Kárpátalján hasonló nagyságrendű volt. [autID] => 13 [date] => Array ( [created] => 1696084500 [modified] => 1696083724 ) [title] => A kárpátaljai határőrök beszámoltak az ellenőrző pontokon zajló munkáról (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=163483&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 163483 [uk] => 163363 ) [aut] => zsuzsa [lang] => hu [image_id] => 163484 [image] => Array ( [id] => 163484 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/01-2.jpg [original_lng] => 125213 [original_w] => 1280 [original_h] => 720 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/01-2-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/01-2-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/01-2-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/01-2-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/01-2.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/01-2.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/01-2.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1696072924:13 [_oembed_4ba455eb95fbdebab36b41865e6ce0b1] => [_oembed_time_4ba455eb95fbdebab36b41865e6ce0b1] => 1696072903 [_thumbnail_id] => 163484 [_edit_last] => 13 [views_count] => 3459 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_cb22b9a02451a3b1af1bd563034ce335] => [_oembed_time_cb22b9a02451a3b1af1bd563034ce335] => 1696073706 [_oembed_4050b7b34544997f86bdfadd012af359] => [_oembed_time_4050b7b34544997f86bdfadd012af359] => 1696073707 [_oembed_14b654d8cd87ed82fb35938e95d16941] => [_oembed_time_14b654d8cd87ed82fb35938e95d16941] => 1696073707 [_oembed_efb7bfbeb6ca37688e029a5df494b475] => [_oembed_time_efb7bfbeb6ca37688e029a5df494b475] => 1696073707 [_oembed_4efa3fb2a38dd432b3f9aa816c588afd] => {{unknown}} [_oembed_02f2b3385fd5199ceda2b7020beb2888] => {{unknown}} [_oembed_4a5164df8975b5587e23133221206812] => [_oembed_time_4a5164df8975b5587e23133221206812] => 1720290633 [_oembed_6519cd8331217bf3523ebfeeeadcf8d2] => {{unknown}} [_oembed_5dde14e54030d8f24543ecf2bed240a5] => [_oembed_time_5dde14e54030d8f24543ecf2bed240a5] => 1729767022 [_oembed_76919c171b772271d8f64d1950c7579c] => [_oembed_time_76919c171b772271d8f64d1950c7579c] => 1729767023 [_algolia_sync] => 831789424002 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 31 [3] => 592 [4] => 25 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Kárpátalja [3] => Társadalom [4] => Videók ) [tags] => Array ( [0] => 83617 [1] => 658491 [2] => 14247 ) [tags_name] => Array ( [0] => ellenőrző pontok [1] => kárpátaljai határőrök [2] => munka ) ) [6] => Array ( [id] => 151405 [content] => Az év eleje óta mintegy 1, 3 millió ukrán menekült kapott munkát az uniós tagállamokban, bár a nyelvi akadályok és a szakképesítés elismerésének hiánya miatt sokan a képzettségi szintjük alatti munkakörben dolgoznak – számolt be Nicolas Schmit foglalkoztatásért és szociális jogokért felelős uniós biztos kedden Brüsszelben.
A biztos az ukrajnai menekültek uniós integrációjával kapcsolatos sajtótájékoztatóján elmondta: az Európai Bizottság iránymutatást adott a tagállami hatóságoknak a szakmai képesítések gyorsabb elismerése, valamint a munkaerőpiachoz, a szakképzéshez és a felnőttképzéshez való hozzáférés érdekében.
Tavaly októberben a testület egy uniós tehetségbázis online platformot hozott létre, amely segít, hogy az álláskeresők készségeiknek megfelelő állásajánlatot kapjanak az álláshelyeket meghirdető uniós munkáltatóktól. Emellett az ukrajnai menekültek támogatására irányuló kohéziós politikai fellépés maximális rugalmasságot biztosít a tagállamok számára ahhoz, hogy a rendelkezésre álló 2014-2020-as kohéziós politikai forrásokat az orosz invázió miatt Ukrajnából elmenekülő emberek megsegítésére fordítsák – taglalta Schmit.
Ylva Johannson belügyekért felelős uniós biztos elmondta: az orosz invázió kezdete óta 16 millió ukrán menekült lépett be az Európai Unióba, közülük 4 millióan továbbra is itt tartózkodnak. A biztos sikeresnek nevezte az ukrán menekültek integrációjára irányuló uniós kezdeményezéseket, de felhívta a figyelmet arra, hogy a menekültek aránya szempontjából több tagállamra – különösen Németországra és Lengyelországra – rendkívül nagy nyomás nehezedik.
Mint mondta, a tagállamok tanácskozni fognak az ukrán menekültek számára bevezetett átmeneti védelemről szóló irányelv 2025 márciusáig történő meghosszabbításáról, de arról is tárgyalnak majd, hogyan lehetne támogatni azokat, akik vissza kívánnak térni hazájukba. Hangsúlyozta, hogy fontos lesz egy olyan jogalap megteremtése, amely egyenlő jogokat biztosit minden ukrán menekültnek az EU-ban.
Lodewijk Asscher, az Európai Bizottság ukrán menekültek befogadásával foglalkozó tanácsadója szerint a gyors és hatékony munkaerőpiaci integráció mind a befogadó közösségek, mind a háborús menekültek számára fontos – segít abban, hogy a menekültek újrakezdjék az életüket és továbbfejlesszék képességeiket, végső soron pedig Ukrajna újjáépítését is előmozdítja.
Mint mondta, fontos hogy az ukrán menekülteket befogadó települések és az őket segítő civil szervezetek számára elegendő finanszírozás álljon rendelkezésre. Végezetül felhívta a figyelmet, hogy az unió polgárai példátlan szolidaritást tanúsítottak az ukrán menekültek felé, azonban tapasztalható egyfajta „kimerülés” ezen a téren néhány tagállamban.
[type] => post [excerpt] => Az év eleje óta mintegy 1, 3 millió ukrán menekült kapott munkát az uniós tagállamokban, bár a nyelvi akadályok és a szakképesítés elismerésének hiánya miatt sokan a képzettségi szintjük alatti munkakörben dolgoznak – számolt be Nicolas Schmit. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1687090860 [modified] => 1687085780 ) [title] => Nem könnyű az ukrán menekültek integrációja az európai munkaerőpiacra [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=151405&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 151405 [uk] => 151440 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 151406 [image] => Array ( [id] => 151406 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/ukran-menekultek-2.jpg [original_lng] => 9393 [original_w] => 302 [original_h] => 167 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/ukran-menekultek-2-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/ukran-menekultek-2-300x166.jpg [width] => 300 [height] => 166 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/ukran-menekultek-2.jpg [width] => 302 [height] => 167 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/ukran-menekultek-2.jpg [width] => 302 [height] => 167 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/ukran-menekultek-2.jpg [width] => 302 [height] => 167 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/ukran-menekultek-2.jpg [width] => 302 [height] => 167 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/ukran-menekultek-2.jpg [width] => 302 [height] => 167 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1687088318:2 [_thumbnail_id] => 151406 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 3041 [translation_required_done] => 1 [_oembed_a03e56bda15083468c6a81d9388804b9] =>[_oembed_time_a03e56bda15083468c6a81d9388804b9] => 1692293499 [_oembed_4ba455eb95fbdebab36b41865e6ce0b1] =>? On 30 June 2023, almost 4.07 million non-EU citizens who fled ?? Ukraine had temporary protection status in EU countries.
— EU_Eurostat (@EU_Eurostat) August 9, 2023
Main countries hosting:
?? Germany (1 133 420 people; 28% of the total)
?? Poland (977 740; 24%)
?? Czechia (349 140; 9%)
? https://t.co/TBuAOFzFuw pic.twitter.com/68L70oWKwf[_oembed_time_4ba455eb95fbdebab36b41865e6ce0b1] => 1696400948 [_oembed_5dde14e54030d8f24543ecf2bed240a5] => [_oembed_time_5dde14e54030d8f24543ecf2bed240a5] => 1729607709 [_oembed_76919c171b772271d8f64d1950c7579c] => [_oembed_time_76919c171b772271d8f64d1950c7579c] => 1729607709 [_algolia_sync] => 508337529000 [_oembed_771958c658e9629949bf663181fed750] => [_oembed_time_771958c658e9629949bf663181fed750] => 1749468150 [_oembed_6cff6a122e72300b253c4d9595bbe11c] => [_oembed_time_6cff6a122e72300b253c4d9595bbe11c] => 1752939763 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 596 [2] => 11 [3] => 592 [4] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Érdekes [2] => Kiemelt téma [3] => Társadalom [4] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 14247 [1] => 599402 [2] => 82890 ) [tags_name] => Array ( [0] => munka [1] => nyelvtudás [2] => ukrán menekültek ) ) [7] => Array ( [id] => 138612 [content] =>For the first time, a majority of Poles believe the war in Ukraine should end even if it means Kyiv ceding part of its territory or independence.
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) December 20, 2024
Support for that view now stands at 55%, more than double the 24% found two years ago.
Read our full report: https://t.co/3XDTjQlSZA pic.twitter.com/qLHZxoBkQiAz Európai Központi Bank (EKB) felmérése szerint az ukrán menekültek mintegy 40%-a integrálódott az eurózóna országainak munkaerőpiacába, és 0,5%-kal növelik a zóna munkaerő-állományát – számolt be csütörtökön az rbc.ua hírportál az EKB weboldalára hivatkozva.
A jelentés emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztosságának Hivatala (UNHCR) szerint a 2023. február 21-i állapotoknak megfelelően több mint 8 millió embert regisztráltak ukrajnai menekültként Európa-szerte. Több mint 4,8 millió ukrán menekültet tartottak nyilván az ideiglenes védelmi rendszerek keretében Európában, ebből több mint 2,1 milliót az eurózóna országaiban.
Az Ukrajnához való földrajzi közelség volt a fő szempont a menekültek célországait tekintve, így az ukránok aránya a lakosságon belül a balti térségben nem túl magas: Észtországban – 3,2%; Litvániában – 2,7%; Lettországban – 2,4%. A menekültek legkisebb része a dél-európai országokban van.
Lengyelországban ugyanakkor több mint 1,5 millió ukrán menekültet tartanak nyilván, ezzel Európa legnagyobb befogadó országa, míg Csehországban csaknem 0,5 millió menekültet regisztráltak. Mindkét országban 4% feletti az ukrán menekültek aránya a lakossághoz viszonyítva.
Az UNHCR legutóbbi felmérése szerint 2023 februárjában az ukrán menekültek körülbelül 40%-a volt foglalkoztatott vagy alkalmazott, ugyanennyi volt Ukrajnában. Észtországban a munkaképes korú, átmeneti védelemmel rendelkező ukrán menekültek mintegy 55%-a már dolgozik, Litvániában ez az arány megközelítőleg 50%. Leginkább a feldolgozóiparban, az építőiparban, a nagy- és kiskereskedelemben, a vendéglátásban és a közétkeztetésben, valamint az adminisztratív szolgáltatások területén dolgoznak.
Írországban az ukrán menekültek aránya a lakosságon belül 1,3%, de 2023 januárjában a munkaképes korúak mindössze 20,7%-a dolgozott. Számukra az angol nyelvtudás hiánya jelent problémát a munkavállalás során. A menekültek európai munkaerőpiacra való kilépésének egyik jellemzője a demográfiai összetétel: a védelemben részesülők 33%-a gyermek, 60,4% 18 és 64 év közötti; 6,6% 65 év feletti.
A 18 és 64 év közötti munkaképes menekültek mindössze 26,7%-a férfi és 73,3%-a nő. „Ha mindannyian dolgozhatnának, az azt jelentené, hogy a közeljövőben 1,3 millió menekült (az átmeneti védelemben nyilvántartott 2,1 millió menekült 60%-a) már a közeljövőben elkezdhet dolgozni. Ez az euróövezeti munkaerő mintegy 0,8%-a” – áll a jelentésben.
A tanulmány szerzői azonban megjegyzik, hogy a számot felső határnak kell tekinteni. Sok ukrán menekült valószínűleg visszatér Ukrajnába a háború vége után. Emellett nehéz megbecsülni, hogy hány menekült áll készen arra, hogy tartósan Európában maradjon. Egy friss németországi felmérés szerint például 37%-uk szeretne tartósan vagy legalább néhány évig ott maradni, míg 34% tervezi, hogy a háború után távozik.
Az ukrán menekültek euróövezeti munkaerőpiacra gyakorolt hatásának frissített becslése figyelembe veszi a munkaerő mintegy 0,3-0,5%-os növekedését 2022-ben. Ez a hatás azonban 2023-ban fokozódhat az új menekültek érkezése és a már ideiglenes védelmet kapottak sikeres integrációja miatt.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Az Európai Központi Bank (EKB) felmérése szerint az ukrán menekültek mintegy 40%-a integrálódott az eurózóna országainak munkaerőpiacába, és 0,5%-kal növelik a zóna munkaerő-állományát. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1677771120 [modified] => 1677760896 ) [title] => Az ukrán menekültek mintegy 40 százaléka dolgozik a befogadó országokban [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=138612&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 138612 [uk] => 138637 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 138615 [image] => Array ( [id] => 138615 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/ukran-menekultek-2.jpg [original_lng] => 39874 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/ukran-menekultek-2-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/ukran-menekultek-2-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/ukran-menekultek-2.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/ukran-menekultek-2.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/ukran-menekultek-2.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/ukran-menekultek-2.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/ukran-menekultek-2.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1677755525:8 [_thumbnail_id] => 138615 [_edit_last] => 5 [views_count] => 3360 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_ca6673b31373fb507356b46ba609c7ee] =>[_oembed_time_ca6673b31373fb507356b46ba609c7ee] => 1677753697 [_oembed_f082636dbbca39a4ba59721b6efad6fb] => [_oembed_time_f082636dbbca39a4ba59721b6efad6fb] => 1680352935 [_oembed_a03e56bda15083468c6a81d9388804b9] => [_oembed_time_a03e56bda15083468c6a81d9388804b9] => 1692111066 [_oembed_4ba455eb95fbdebab36b41865e6ce0b1] =>? On 30 June 2023, almost 4.07 million non-EU citizens who fled ?? Ukraine had temporary protection status in EU countries.
— EU_Eurostat (@EU_Eurostat) August 9, 2023
Main countries hosting:
?? Germany (1 133 420 people; 28% of the total)
?? Poland (977 740; 24%)
?? Czechia (349 140; 9%)
? https://t.co/TBuAOFzFuw pic.twitter.com/68L70oWKwf[_oembed_time_4ba455eb95fbdebab36b41865e6ce0b1] => 1697190061 [_oembed_71b1d841a792ad8d57f53635fa344835] => [_oembed_time_71b1d841a792ad8d57f53635fa344835] => 1716828742 [_oembed_728e9004a6cb5cf8d727b0829028845b] => [_oembed_time_728e9004a6cb5cf8d727b0829028845b] => 1719854137 [_oembed_5dde14e54030d8f24543ecf2bed240a5] => [_oembed_time_5dde14e54030d8f24543ecf2bed240a5] => 1730492873 [_oembed_76919c171b772271d8f64d1950c7579c] => [_oembed_time_76919c171b772271d8f64d1950c7579c] => 1730492873 [_oembed_2300308386f9bebf5b398eab888b9072] => [_oembed_time_2300308386f9bebf5b398eab888b9072] => 1739819384 [_algolia_sync] => 1202872893001 [_oembed_771958c658e9629949bf663181fed750] => [_oembed_time_771958c658e9629949bf663181fed750] => 1748968864 [_oembed_6cff6a122e72300b253c4d9595bbe11c] => [_oembed_time_6cff6a122e72300b253c4d9595bbe11c] => 1752560251 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 596 [3] => 83882 [4] => 83884 [5] => 11 [6] => 592 [7] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Érdekes [3] => Háború [4] => Humanitárius segítségnyújtás menekülteknek [5] => Kiemelt téma [6] => Társadalom [7] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 14247 [1] => 494722 [2] => 82890 ) [tags_name] => Array ( [0] => munka [1] => munkaerőpiac [2] => ukrán menekültek ) ) [8] => Array ( [id] => 107534 [content] =>For the first time, a majority of Poles believe the war in Ukraine should end even if it means Kyiv ceding part of its territory or independence.
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) December 20, 2024
Support for that view now stands at 55%, more than double the 24% found two years ago.
Read our full report: https://t.co/3XDTjQlSZA pic.twitter.com/qLHZxoBkQiA megye katonai kormányzója a napokban az egyik ukrán sajtóorgánumnak adott interjújában azt mondta, hogy Kárpátalján hamarosan megszüntetik a menekültek ingyenes étkeztetését. Ezentúl kizárólag a szociálisan rászorulók juthatnak térítésmentes ellátáshoz.Az, aki ebbe nem tartozik bele, mostantól kedvezményes áron kapja az ételt” – hangsúlyozta a megyevezető. Viktor Mikita ezért arra ösztönzi az ideiglenes áttelepülteket, hogy mielőbb találjanak munkát. Kárpátaljára már többszáz belső-ukrajnai vállalkozás települt át. Kárpátalján jelenleg is több mint 300 ezerre teszik a belső menekültek számát. Csak Ungváron 50 ezren tartózkodnak, ez pedig jelentős megterhelést jelent a helyiek számára. A kedvezményes áron való étkeztetés azonban, ettől függetlenül, számos étteremben továbbra is elérhető lesz.
[type] => post [excerpt] => A megye katonai kormányzója a napokban az egyik ukrán sajtóorgánumnak adott interjújában azt mondta, hogy Kárpátalján hamarosan megszüntetik a menekültek ingyenes étkeztetését. [autID] => 14 [date] => Array ( [created] => 1655749800 [modified] => 1655741951 ) [title] => Munkára ösztönzik a Kárpátalján tartózkodó menekülteket (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=107534&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 107534 ) [aut] => djkovach1979 [lang] => hu [image_id] => 107535 [image] => Array ( [id] => 107535 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/mikita-3.jpg [original_lng] => 307580 [original_w] => 1280 [original_h] => 720 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/mikita-3-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/mikita-3-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/mikita-3-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/mikita-3-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/mikita-3.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/mikita-3.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/mikita-3.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1655731152:14 [_thumbnail_id] => 107535 [_edit_last] => 14 [views_count] => 3035 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_cb22b9a02451a3b1af1bd563034ce335] => [_oembed_time_cb22b9a02451a3b1af1bd563034ce335] => 1655731151 [_oembed_4df5e4b17dbc949d042e9ddb069b496a] => [_oembed_time_4df5e4b17dbc949d042e9ddb069b496a] => 1655739009 [_oembed_2c5805efc66f3c5645ad6b5a4a170efb] => [_oembed_time_2c5805efc66f3c5645ad6b5a4a170efb] => 1655739009 [_oembed_b34e40eade6e86d407cd9a0fd91390e4] => [_oembed_time_b34e40eade6e86d407cd9a0fd91390e4] => 1655739009 [_oembed_2a59ce3e4a795f511421806c41d52b0b] => [_oembed_time_2a59ce3e4a795f511421806c41d52b0b] => 1655739009 [_oembed_f0eac6071c1f67238de004666815dde7] => [_oembed_time_f0eac6071c1f67238de004666815dde7] => 1655739010 [_oembed_209673a49fa2ac034af3ab77906a37e6] => [_oembed_time_209673a49fa2ac034af3ab77906a37e6] => 1655739010 [_oembed_efcd6a9a86a42cc38401052fdd049d79] => [_oembed_time_efcd6a9a86a42cc38401052fdd049d79] => 1655740589 [_oembed_e2fb460a37850b6eb9494dfb1addc6d2] => [_oembed_time_e2fb460a37850b6eb9494dfb1addc6d2] => 1656230771 [_oembed_0dd19619ab37bda7806a8efafe75748a] => [_oembed_time_0dd19619ab37bda7806a8efafe75748a] => 1656439943 [_oembed_53e99d96b3d28bb936098c098f321931] => [_oembed_time_53e99d96b3d28bb936098c098f321931] => 1656439943 [_oembed_0325841f3b456bb93f1f93019d1f2402] => [_oembed_time_0325841f3b456bb93f1f93019d1f2402] => 1656439943 [_oembed_5f124d792b8cd8b41c02c5de8aeb7e01] => [_oembed_time_5f124d792b8cd8b41c02c5de8aeb7e01] => 1656517565 [_oembed_48c0ef1d726f1543a9bf606113ca313e] => [_oembed_time_48c0ef1d726f1543a9bf606113ca313e] => 1656602961 [_oembed_d32cea0498b6b78c16742ac1aeadcf41] => [_oembed_time_d32cea0498b6b78c16742ac1aeadcf41] => 1656602962 [_oembed_a4885d6bb65d57e9950d3a9b3705512b] => [_oembed_time_a4885d6bb65d57e9950d3a9b3705512b] => 1656602962 [_oembed_18f98003da8ba77de26adc1b3cc04e8e] => [_oembed_time_18f98003da8ba77de26adc1b3cc04e8e] => 1656923621 [_oembed_d13cda1ab948d9597153256dcb06c4ad] => [_oembed_time_d13cda1ab948d9597153256dcb06c4ad] => 1656923622 [_oembed_2eb6197b35d8a8741aace19a9139e8c6] => [_oembed_time_2eb6197b35d8a8741aace19a9139e8c6] => 1657095965 [_oembed_fc90faf5d11092de01442348f4045cfd] => [_oembed_time_fc90faf5d11092de01442348f4045cfd] => 1657095966 [_oembed_6783a8eef1a19aacea6ff191e7b69518] => [_oembed_time_6783a8eef1a19aacea6ff191e7b69518] => 1657106188 [_oembed_c16e02ed0349c427510fe4652d060b8b] => [_oembed_time_c16e02ed0349c427510fe4652d060b8b] => 1657106188 [_oembed_dd31c93254884f8c73af9da7469b7f16] => [_oembed_time_dd31c93254884f8c73af9da7469b7f16] => 1657106188 [_oembed_b1d36fa966f2b296d98b5955f195525d] => [_oembed_time_b1d36fa966f2b296d98b5955f195525d] => 1657268552 [_oembed_d5b66751a449e9c62db4a5f8a9be1c4c] => [_oembed_time_d5b66751a449e9c62db4a5f8a9be1c4c] => 1657825790 [_oembed_c3916d17041f8b2fc2fe06e1e543dd85] => [_oembed_time_c3916d17041f8b2fc2fe06e1e543dd85] => 1657825791 [_oembed_4bca0264d74fe48b0fb597fcc2aedd7b] => [_oembed_time_4bca0264d74fe48b0fb597fcc2aedd7b] => 1658735179 [_oembed_f64796a2ee3d651572f75e122b2f7f5d] => [_oembed_time_f64796a2ee3d651572f75e122b2f7f5d] => 1658735179 [_oembed_2a8e3bf27fd3b1e678b8f96c1e7e43b1] => [_oembed_time_2a8e3bf27fd3b1e678b8f96c1e7e43b1] => 1658735180 [_oembed_6e04a90d03e2b6403112b597b7aeb60b] => [_oembed_time_6e04a90d03e2b6403112b597b7aeb60b] => 1658922937 [_oembed_386757bfe7b6b9f89824a1b1e9478ab4] => [_oembed_time_386757bfe7b6b9f89824a1b1e9478ab4] => 1659024718 [_oembed_302269a0b015e50338c7cdc16797cc78] => [_oembed_time_302269a0b015e50338c7cdc16797cc78] => 1659024718 [_oembed_c9bb5d86093bc457213a68199475ec45] => [_oembed_time_c9bb5d86093bc457213a68199475ec45] => 1659024718 [_oembed_e0f203134dad5ef79120d4254559febc] => [_oembed_time_e0f203134dad5ef79120d4254559febc] => 1659024718 [_oembed_02b923981ad3e8aa7c1c9394a3509fda] => [_oembed_time_02b923981ad3e8aa7c1c9394a3509fda] => 1660159052 [_oembed_02a11e0759e541581aa392e4e6ebca40] => [_oembed_time_02a11e0759e541581aa392e4e6ebca40] => 1660576892 [_oembed_49bde1cbc6953fde67474863865af96d] => [_oembed_time_49bde1cbc6953fde67474863865af96d] => 1661944555 [_oembed_4dfd9efa1bd5f20aad9566f77708f12e] => [_oembed_time_4dfd9efa1bd5f20aad9566f77708f12e] => 1661944555 [_oembed_d676e1836f7df7b09ba9581d2d6c0a62] => [_oembed_time_d676e1836f7df7b09ba9581d2d6c0a62] => 1662830229 [_oembed_54ae3aa523f561ddbe6ebd510c386f97] => [_oembed_time_54ae3aa523f561ddbe6ebd510c386f97] => 1662830229 [_oembed_dd700c26bc221f2e2f383e50476a21d9] => [_oembed_time_dd700c26bc221f2e2f383e50476a21d9] => 1662975280 [_oembed_675cf9b59a1bf51150782ec477eb7ce5] => [_oembed_time_675cf9b59a1bf51150782ec477eb7ce5] => 1662975280 [_oembed_204611f284d71b17dfb15d9d117f0d1d] => [_oembed_time_204611f284d71b17dfb15d9d117f0d1d] => 1663090503 [_oembed_ebe821448d5a327edf70f33dd33820d9] => [_oembed_time_ebe821448d5a327edf70f33dd33820d9] => 1663921784 [_oembed_a6cd05d53a5847e8f53d57039b13c3d4] => [_oembed_time_a6cd05d53a5847e8f53d57039b13c3d4] => 1663921784 [_oembed_2fb0b3ab59df37dee3e4449526bcfb41] => [_oembed_time_2fb0b3ab59df37dee3e4449526bcfb41] => 1664189443 [_oembed_9da39c17afe543a151d98a6b8c9a7ada] => [_oembed_time_9da39c17afe543a151d98a6b8c9a7ada] => 1664189443 [_oembed_7671d7974bb3c33b45ca2e7cdde437f9] => [_oembed_time_7671d7974bb3c33b45ca2e7cdde437f9] => 1664189443 [_oembed_e994177229e8aa587ee758af2a064288] => [_oembed_time_e994177229e8aa587ee758af2a064288] => 1664293816 [_oembed_5a923f30c2a5a89a7716175a2f902b01] => [_oembed_time_5a923f30c2a5a89a7716175a2f902b01] => 1664293817 [_oembed_cc9623b59665c49a624a604d7d5663f4] => [_oembed_time_cc9623b59665c49a624a604d7d5663f4] => 1664293817 [_oembed_d51ad5704ffab985ff26768a588638c4] => [_oembed_time_d51ad5704ffab985ff26768a588638c4] => 1664293817 [_oembed_6a75c6e0b9efa47aa8e7240ae1041dd1] => [_oembed_time_6a75c6e0b9efa47aa8e7240ae1041dd1] => 1665325789 [_oembed_f42aa4601d141cb93e95262d9e897849] => [_oembed_time_f42aa4601d141cb93e95262d9e897849] => 1665325789 [_oembed_0ed1f6827c9745218dddefee2078146a] => [_oembed_time_0ed1f6827c9745218dddefee2078146a] => 1665762701 [_oembed_301a376b3ef742f720ceea304328185b] => [_oembed_time_301a376b3ef742f720ceea304328185b] => 1666331442 [_oembed_90e448a92d3677aca87daab5002c1a5b] => [_oembed_time_90e448a92d3677aca87daab5002c1a5b] => 1666331442 [_oembed_1fe5b53448d0b32db8fd03571557d643] => [_oembed_time_1fe5b53448d0b32db8fd03571557d643] => 1666715061 [_oembed_5fefc9bb3b3b289da7d784c264a07e37] => [_oembed_time_5fefc9bb3b3b289da7d784c264a07e37] => 1666715061 [_oembed_546d8219d8d70a5243368cb6f0254921] => [_oembed_time_546d8219d8d70a5243368cb6f0254921] => 1666715061 [_oembed_37f113544683081c92a9e4e2a6846334] => [_oembed_time_37f113544683081c92a9e4e2a6846334] => 1666715061 [_oembed_d20262d889f338e536919799f92fba8b] => [_oembed_time_d20262d889f338e536919799f92fba8b] => 1667286305 [_oembed_5019aee0bd2658e4f2c5a622709def9d] => [_oembed_time_5019aee0bd2658e4f2c5a622709def9d] => 1667286305 [_oembed_985f92771be913b9222813703e36c684] => [_oembed_time_985f92771be913b9222813703e36c684] => 1667286305 [_oembed_45fdcc9d476244a0e23e6a150afb159b] => [_oembed_time_45fdcc9d476244a0e23e6a150afb159b] => 1667286306 [_oembed_ee7062d70e7242bf76acb68b189d1493] => [_oembed_time_ee7062d70e7242bf76acb68b189d1493] => 1667286306 [_oembed_cb8c385a845c555bebc1ebfa9483669e] => [_oembed_time_cb8c385a845c555bebc1ebfa9483669e] => 1667286306 [_oembed_67832be7bb589de347a989768e710b2e] => [_oembed_time_67832be7bb589de347a989768e710b2e] => 1668767313 [_oembed_3107983a1e45d7794b58324365e4549f] => [_oembed_time_3107983a1e45d7794b58324365e4549f] => 1668767313 [_oembed_b194c30a1f66b93608349e43fdd78a62] => [_oembed_time_b194c30a1f66b93608349e43fdd78a62] => 1668767314 [_oembed_fda23cbb2884a2d5107820b3de8911e1] => [_oembed_time_fda23cbb2884a2d5107820b3de8911e1] => 1669371752 [_oembed_1a2037295b366b3590f37fe9c0b971b4] => [_oembed_time_1a2037295b366b3590f37fe9c0b971b4] => 1669371752 [_oembed_9dd10deddf46a8f1cfe0156a11e87ede] => [_oembed_time_9dd10deddf46a8f1cfe0156a11e87ede] => 1669371752 [_oembed_c32b5b133c09c559a151601bd343d91e] => [_oembed_time_c32b5b133c09c559a151601bd343d91e] => 1669371753 [_oembed_be990961ca1bf033a9f37e50d6c5298d] => [_oembed_time_be990961ca1bf033a9f37e50d6c5298d] => 1669371753 [_oembed_1d915886cdd15dbfdf979679af998763] => [_oembed_time_1d915886cdd15dbfdf979679af998763] => 1669371753 [_oembed_73002f8c54f0787ca92c61eb50e9d903] => [_oembed_time_73002f8c54f0787ca92c61eb50e9d903] => 1670527899 [_oembed_7bfde154166acaa03ecbdab3a5d11915] => [_oembed_time_7bfde154166acaa03ecbdab3a5d11915] => 1670527900 [_oembed_c3cab85efedc2c7fe63f9fb07344dd64] => [_oembed_time_c3cab85efedc2c7fe63f9fb07344dd64] => 1672231840 [_oembed_9b6af6382a67edcb4eba640d8e9c192f] => [_oembed_time_9b6af6382a67edcb4eba640d8e9c192f] => 1672231840 [_oembed_a2355f4df7fc27a2061b6acff164d9b4] => [_oembed_time_a2355f4df7fc27a2061b6acff164d9b4] => 1673264606 [_oembed_81e363e687909791028c97573a120a89] => [_oembed_time_81e363e687909791028c97573a120a89] => 1674718520 [_oembed_a7d906bb047da332a94e5f890a0ac6b3] => [_oembed_time_a7d906bb047da332a94e5f890a0ac6b3] => 1675670980 [_oembed_1f70fe77fbd2ce072913294c202d8187] => [_oembed_time_1f70fe77fbd2ce072913294c202d8187] => 1675670981 [_oembed_11a7f7394e73f4bef20278f58626c5c6] => [_oembed_time_11a7f7394e73f4bef20278f58626c5c6] => 1675670981 [_oembed_04529f7bd32535c155ac37187b16b36a] => [_oembed_time_04529f7bd32535c155ac37187b16b36a] => 1675670981 [_oembed_c7cd03aac111da8480df957643723232] => [_oembed_time_c7cd03aac111da8480df957643723232] => 1675670981 [_oembed_a688fba82295de858683cf831808cadc] => [_oembed_time_a688fba82295de858683cf831808cadc] => 1677828339 [_oembed_04b1fdb7c291fe927a472a7973a3d245] => [_oembed_time_04b1fdb7c291fe927a472a7973a3d245] => 1677828339 [_oembed_f7c47e045e166b6e4b4de79dd21313e8] => [_oembed_time_f7c47e045e166b6e4b4de79dd21313e8] => 1679432533 [_oembed_27f5cfe2804f622e12ce43ce01ac766b] => [_oembed_time_27f5cfe2804f622e12ce43ce01ac766b] => 1682007644 [_oembed_ade8e3978f57cfa71b471b89f4491b8a] => [_oembed_time_ade8e3978f57cfa71b471b89f4491b8a] => 1682007644 [_oembed_ec7613de2a42bb9e4c7d215bec6c18ba] => [_oembed_time_ec7613de2a42bb9e4c7d215bec6c18ba] => 1682007644 [_oembed_c7c306671366af95f6ed6d5919604072] => [_oembed_time_c7c306671366af95f6ed6d5919604072] => 1682007644 [_oembed_5404ee8a98223d5dfa100d6d27779b40] => [_oembed_time_5404ee8a98223d5dfa100d6d27779b40] => 1683610166 [_oembed_717fdfc3076b19067b4e1350bd2dbd1a] => [_oembed_time_717fdfc3076b19067b4e1350bd2dbd1a] => 1683610166 [_oembed_e647737b909887796675c2c7473cd0a4] => [_oembed_time_e647737b909887796675c2c7473cd0a4] => 1683822465 [_oembed_c8a0c716b19f2292b5516d8c04830018] => [_oembed_time_c8a0c716b19f2292b5516d8c04830018] => 1683905319 [_oembed_64861091e2d6977472e5dfc237f8c998] => [_oembed_time_64861091e2d6977472e5dfc237f8c998] => 1684173238 [_oembed_e56765e82b2214782fe6603504f2aee7] => [_oembed_time_e56765e82b2214782fe6603504f2aee7] => 1684173238 [_oembed_884035f84a052f5a65907a243dd39ad9] => [_oembed_time_884035f84a052f5a65907a243dd39ad9] => 1684173238 [_oembed_cd22d35c3cf8c2c0685255ba444d7774] => [_oembed_time_cd22d35c3cf8c2c0685255ba444d7774] => 1684173238 [_oembed_a306e7ba533329420cd82099d6214d30] => [_oembed_time_a306e7ba533329420cd82099d6214d30] => 1684173238 [_oembed_42952b45e431ecbaac6db47e8f20106e] => [_oembed_time_42952b45e431ecbaac6db47e8f20106e] => 1687890896 [_oembed_23ce1672bf3e7c97f47a0bb4f970e8d3] => [_oembed_time_23ce1672bf3e7c97f47a0bb4f970e8d3] => 1687890896 [_oembed_3869144cfb988ed62b2f21c0d78fadfa] => [_oembed_time_3869144cfb988ed62b2f21c0d78fadfa] => 1689412669 [_oembed_d306e6a6437173fb6b2d75aab76f519e] => [_oembed_time_d306e6a6437173fb6b2d75aab76f519e] => 1689412669 [_oembed_d953b35ee1e9ecf226a2822563b6ab45] => [_oembed_time_d953b35ee1e9ecf226a2822563b6ab45] => 1690978451 [_oembed_f1db53bd9bc1a9f3f1e8b6b07c303d0e] => [_oembed_time_f1db53bd9bc1a9f3f1e8b6b07c303d0e] => 1690978451 [_oembed_4439e542f281be0830a613be94a21a39] => [_oembed_time_4439e542f281be0830a613be94a21a39] => 1690978451 [_oembed_6d1916de94ef62b8a25cbe331a983521] => [_oembed_time_6d1916de94ef62b8a25cbe331a983521] => 1690978451 [_oembed_72557ac34a1b93d12eaea5fbf2a3f9a1] => [_oembed_time_72557ac34a1b93d12eaea5fbf2a3f9a1] => 1691332413 [_oembed_58ed0fb411fc026d224986b9bea91ce8] => [_oembed_time_58ed0fb411fc026d224986b9bea91ce8] => 1691845883 [_oembed_4ba455eb95fbdebab36b41865e6ce0b1] => [_oembed_time_4ba455eb95fbdebab36b41865e6ce0b1] => 1697317232 [_oembed_afccfd9b316e609159d3ff5b90cf8362] => [_oembed_time_afccfd9b316e609159d3ff5b90cf8362] => 1697317232 [_oembed_497fcedefc097fe4d5fc975716cd90a3] => [_oembed_time_497fcedefc097fe4d5fc975716cd90a3] => 1697317232 [_oembed_67295cc11698037e4c5643f756797d9e] => [_oembed_time_67295cc11698037e4c5643f756797d9e] => 1697317232 [_oembed_c8d6fd63e220d0da52d31866810c9676] => [_oembed_time_c8d6fd63e220d0da52d31866810c9676] => 1698504033 [_oembed_276fc2d954eeedf8aed5285e1a03b265] => [_oembed_time_276fc2d954eeedf8aed5285e1a03b265] => 1698749526 [_oembed_7be139695c8e3c85c2af86b90a4ee3eb] => [_oembed_time_7be139695c8e3c85c2af86b90a4ee3eb] => 1698749526 [_oembed_04125fc282a961069a57886e7fdea1eb] => [_oembed_time_04125fc282a961069a57886e7fdea1eb] => 1698749526 [_oembed_d18f58465a5c80f6f606ec7be0ef33fe] => [_oembed_time_d18f58465a5c80f6f606ec7be0ef33fe] => 1698749527 [_oembed_8556b80e892098a68fe4d4fc1f10d04a] => [_oembed_time_8556b80e892098a68fe4d4fc1f10d04a] => 1698749527 [_oembed_2879f931e6c1868fc0ffdc1d2e3a688b] => [_oembed_time_2879f931e6c1868fc0ffdc1d2e3a688b] => 1698749527 [_oembed_a4d724d54ce557e09c2d656bebb163a6] => [_oembed_time_a4d724d54ce557e09c2d656bebb163a6] => 1700248320 [_oembed_6e9fa550741aac031262b33c53bb9c70] => [_oembed_time_6e9fa550741aac031262b33c53bb9c70] => 1701362931 [_oembed_77337c052397922202f37e4b413a7993] => [_oembed_time_77337c052397922202f37e4b413a7993] => 1701362931 [_oembed_d68ef5d5d0937d5fb6ad7078ca0155bc] => [_oembed_time_d68ef5d5d0937d5fb6ad7078ca0155bc] => 1702302896 [_oembed_488311a4641c90335cd16ea5a06744d0] => [_oembed_time_488311a4641c90335cd16ea5a06744d0] => 1702302896 [_oembed_1dbb9b45176d15ef07e25a628bfdc07d] => [_oembed_time_1dbb9b45176d15ef07e25a628bfdc07d] => 1702302897 [_oembed_47572fee17aa2f046fa5ad5d3f03b377] => [_oembed_time_47572fee17aa2f046fa5ad5d3f03b377] => 1702302897 [_oembed_03afab76fa27fb3690b0ea06fe8a005e] => [_oembed_time_03afab76fa27fb3690b0ea06fe8a005e] => 1704387130 [_oembed_ce324ad4a6bbad0729a00fd5daa81abd] => [_oembed_time_ce324ad4a6bbad0729a00fd5daa81abd] => 1704387130 [_oembed_fe9a5100430013146cfa90d3bc59a991] => [_oembed_time_fe9a5100430013146cfa90d3bc59a991] => 1704387130 [_oembed_8c9f125f20d35a0c16d53ca42a08d31f] => [_oembed_time_8c9f125f20d35a0c16d53ca42a08d31f] => 1704387130 [_oembed_81f1b78e0aed2a41e04fddda86c45d3f] => [_oembed_time_81f1b78e0aed2a41e04fddda86c45d3f] => 1704387130 [_oembed_e6066c79f6c143b9b025b34791d981b7] => [_oembed_time_e6066c79f6c143b9b025b34791d981b7] => 1704387130 [_oembed_f2643087bc20d4158cb34cf930408c71] => [_oembed_time_f2643087bc20d4158cb34cf930408c71] => 1706367239 [_oembed_a21aea37d51a70f2a389796011ec995a] => [_oembed_time_a21aea37d51a70f2a389796011ec995a] => 1707156164 [_oembed_e3201aa526401c46326709890c4f5a2d] => [_oembed_time_e3201aa526401c46326709890c4f5a2d] => 1707156165 [_oembed_560c88ea8a6b327072e7f834a97de091] => [_oembed_time_560c88ea8a6b327072e7f834a97de091] => 1707156165 [_oembed_e01df416eb3220aff4802b3653a64382] => [_oembed_time_e01df416eb3220aff4802b3653a64382] => 1707156165 [_oembed_d47234c6671f07254de93c424fa0540b] => [_oembed_time_d47234c6671f07254de93c424fa0540b] => 1707156165 [_oembed_ed9e61e54e044f8ed77786f15c9eb91d] => [_oembed_time_ed9e61e54e044f8ed77786f15c9eb91d] => 1709496855 [_oembed_6fabda931122608a49632c83b4065eeb] => [_oembed_time_6fabda931122608a49632c83b4065eeb] => 1717506469 [_oembed_b311f9093c13e5a7ec0b9015519e4c95] => [_oembed_time_b311f9093c13e5a7ec0b9015519e4c95] => 1717506469 [_oembed_95c61128d23d11f88bf899e2649d1a83] => [_oembed_time_95c61128d23d11f88bf899e2649d1a83] => 1717506470 [_oembed_89492fc0729d82040b08e239b1c35755] => [_oembed_time_89492fc0729d82040b08e239b1c35755] => 1717506470 [_oembed_f5248ff3381bac46648167d18c940ca5] => [_oembed_time_f5248ff3381bac46648167d18c940ca5] => 1717506470 [_oembed_02f2b3385fd5199ceda2b7020beb2888] => {{unknown}} [_oembed_39a922d9d6cf45f3dc65e50cdc3cc978] => [_oembed_time_39a922d9d6cf45f3dc65e50cdc3cc978] => 1721064374 [_oembed_3e7d510eaf34917c760f706d85727518] => [_oembed_time_3e7d510eaf34917c760f706d85727518] => 1721064374 [_oembed_0a1fdcdc3225b34ede4b980ad5f67149] => [_oembed_time_0a1fdcdc3225b34ede4b980ad5f67149] => 1721064374 [_oembed_038c42b420dda8c6486d9fc8a1cea1f2] => [_oembed_time_038c42b420dda8c6486d9fc8a1cea1f2] => 1721064374 [_oembed_fa86e3b5cf5488dcf571c39a50394597] => [_oembed_time_fa86e3b5cf5488dcf571c39a50394597] => 1721064374 [_oembed_c007f8c075f5c315be259e5dcef0964e] => [_oembed_time_c007f8c075f5c315be259e5dcef0964e] => 1721064374 [_oembed_00ece1f7ca0cc84b2496be0d00c21b1a] => [_oembed_time_00ece1f7ca0cc84b2496be0d00c21b1a] => 1725622428 [_oembed_39f6291e676a3cd7794fb25be7b2b0d5] => [_oembed_time_39f6291e676a3cd7794fb25be7b2b0d5] => 1725622428 [_oembed_59f1df631b892f00b57facbbb3e51ed0] => [_oembed_time_59f1df631b892f00b57facbbb3e51ed0] => 1727963044 [_oembed_7edf85f607932d168a4b486cfc147dc8] => [_oembed_time_7edf85f607932d168a4b486cfc147dc8] => 1727963044 [_oembed_5cceebaf9c57e0e008f25b2ba1ae97de] => [_oembed_time_5cceebaf9c57e0e008f25b2ba1ae97de] => 1727963044 [_oembed_4e4f71b71910bf2b146e69d43078d803] => [_oembed_time_4e4f71b71910bf2b146e69d43078d803] => 1727963044 [_oembed_5db7cbdf2ccd9dfa4242caa0b0a30561] => [_oembed_time_5db7cbdf2ccd9dfa4242caa0b0a30561] => 1727963044 [_oembed_f2a3a5c6e776aa79c731018160686057] => [_oembed_time_f2a3a5c6e776aa79c731018160686057] => 1727963044 [_oembed_07e1065d4fc385af7667c0495494b48d] => [_oembed_time_07e1065d4fc385af7667c0495494b48d] => 1727963044 [_oembed_f7a7c7f26b79aa3c4110377277adb7b7] => [_oembed_time_f7a7c7f26b79aa3c4110377277adb7b7] => 1729170904 [_oembed_f114bd0e0a1d4c86856b7aafc915c863] => [_oembed_time_f114bd0e0a1d4c86856b7aafc915c863] => 1729170904 [_oembed_42656e71b59b722c94a79af2c09f2dd2] => [_oembed_time_42656e71b59b722c94a79af2c09f2dd2] => 1729170904 [_oembed_66f45866b167c2cbcadcafd4d738ea20] => [_oembed_time_66f45866b167c2cbcadcafd4d738ea20] => 1741708459 [_oembed_3a8cf2b155e79966bde18ce387be16c3] => [_oembed_time_3a8cf2b155e79966bde18ce387be16c3] => 1741708459 [_oembed_1e287620ca1268882ea3a36021190214] => [_oembed_time_1e287620ca1268882ea3a36021190214] => 1741708459 [_oembed_e57a9987beaeae1fb374fc99f6abcc4e] => [_oembed_time_e57a9987beaeae1fb374fc99f6abcc4e] => 1741708459 [_oembed_2acf6bf01318e6c147a5fcd6d11d1106] => [_oembed_time_2acf6bf01318e6c147a5fcd6d11d1106] => 1741708459 [_oembed_d646218e240526d44cdc516fe5fcc48a] => [_oembed_time_d646218e240526d44cdc516fe5fcc48a] => 1741708460 [_algolia_sync] => 508208926000 [_oembed_30e4ad529a9e0143d1c1c4a0d239d997] => [_oembed_time_30e4ad529a9e0143d1c1c4a0d239d997] => 1760974146 [_oembed_11fc351ae6852ac114c8f0bc103656ea] => [_oembed_time_11fc351ae6852ac114c8f0bc103656ea] => 1760974146 [_oembed_5b59320ca12dedc74123b17c8e6de503] => [_oembed_time_5b59320ca12dedc74123b17c8e6de503] => 1760974146 [_oembed_b48e97f41c518ccabd49ae43a822c06d] => [_oembed_time_b48e97f41c518ccabd49ae43a822c06d] => 1760974146 [_oembed_a9ba9fa7a5b68b121e66d4bd0eb9b945] => [_oembed_time_a9ba9fa7a5b68b121e66d4bd0eb9b945] => 1760974146 [_oembed_a69a917805a879afb8a818dbd4b93259] => [_oembed_time_a69a917805a879afb8a818dbd4b93259] => 1760974146 [_oembed_e3c706d215aae8ce4c53321182320f56] => [_oembed_time_e3c706d215aae8ce4c53321182320f56] => 1760974146 [_oembed_69272b1a0927fb37c0943f5725066ba8] => [_oembed_time_69272b1a0927fb37c0943f5725066ba8] => 1760974147 [_oembed_de085456ff1c20b3e9c0ab157272503c] => [_oembed_time_de085456ff1c20b3e9c0ab157272503c] => 1764769820 [_oembed_372911be62bbdb82d88ad183b622e362] => [_oembed_time_372911be62bbdb82d88ad183b622e362] => 1764769820 [_oembed_9a0a1947c567c9fab509540429ac7e15] => [_oembed_time_9a0a1947c567c9fab509540429ac7e15] => 1764769820 [_oembed_ced20d8efebfbc852588132de946686d] => [_oembed_time_ced20d8efebfbc852588132de946686d] => 1764769820 [_oembed_81f44804f1f6f2a564c25e193a3e918d] => [_oembed_time_81f44804f1f6f2a564c25e193a3e918d] => 1764769820 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 83882 [3] => 49 [4] => 83884 [5] => 31 [6] => 11 [7] => 83915 [8] => 592 [9] => 25 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Háború [3] => Hírek [4] => Humanitárius segítségnyújtás menekülteknek [5] => Kárpátalja [6] => Kiemelt téma [7] => Megyei katonai közigazgatás [8] => Társadalom [9] => Videók ) [tags] => Array ( [0] => 109893 [1] => 171529 [2] => 1030 [3] => 171526 [4] => 171525 [5] => 11262 [6] => 14247 [7] => 83761 ) [tags_name] => Array ( [0] => áttelepültek [1] => ingyenes étkeztetés [2] => kárpátalja [3] => katonai kormányzó [4] => megyevezető [5] => menekültek [6] => munka [7] => Viktor Mikita ) ) [9] => Array ( [id] => 106535 [content] => Okszána már 2015 óta vesz részt különféle projektekben önkéntesként. Elmondása szerint, bár a több mint három hónapja tartó háború szinte mindenkit kimerített, ő továbbra is elszánt. A projekt keretében művészeti terápiára, többek között kerámia mesterkurzusra és szabadtéri festészetre is sor fog kerülni. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Minden további információt a „Boldog gyermekek” civil szervezet facebook oldalán találhatnak meg az érdeklődők.
[type] => post [excerpt] => Okszána már 2015 óta vesz részt különféle projektekben önkéntesként. Elmondása szerint, bár a több mint három hónapja tartó háború szinte mindenkit kimerített, ő továbbra is elszánt. [autID] => 14 [date] => Array ( [created] => 1655049300 [modified] => 1655045250 ) [title] => Pszichológusok segítik az önkéntesek munkáját Ungváron (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=106535&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 106535 ) [aut] => djkovach1979 [lang] => hu [image_id] => 106537 [image] => Array ( [id] => 106537 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/psziho.jpg [original_lng] => 214719 [original_w] => 1280 [original_h] => 720 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/psziho-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/psziho-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/psziho-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/psziho-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/psziho.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/psziho.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/psziho.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1655034451:14 [_oembed_4050b7b34544997f86bdfadd012af359] => [_oembed_time_4050b7b34544997f86bdfadd012af359] => 1655034164 [_thumbnail_id] => 106537 [_edit_last] => 14 [views_count] => 3621 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_d7e658b1ba9ada2093ceeba2be8a065e] => [_oembed_time_d7e658b1ba9ada2093ceeba2be8a065e] => 1655038507 [_oembed_3ef397b528057b3a8e5c452a3e0193b1] => [_oembed_time_3ef397b528057b3a8e5c452a3e0193b1] => 1655038508 [_oembed_c14a8a9ef2dca9d87a6d2e327f3f0a04] => [_oembed_time_c14a8a9ef2dca9d87a6d2e327f3f0a04] => 1655039162 [_oembed_373da02032a6e22bf3ed6ccd8f77ebc4] => [_oembed_time_373da02032a6e22bf3ed6ccd8f77ebc4] => 1655039162 [_oembed_0d118788d8f3ea6bf6d04f32acf260ca] => [_oembed_time_0d118788d8f3ea6bf6d04f32acf260ca] => 1655040026 [_oembed_380c9a0b58e7d3c6702aec2252a88dce] => [_oembed_time_380c9a0b58e7d3c6702aec2252a88dce] => 1655385166 [_oembed_c65b1e5cfcf8e3dc002b980630cb8577] => [_oembed_time_c65b1e5cfcf8e3dc002b980630cb8577] => 1655385167 [_oembed_57f0f149054bbc47da730737b902358c] => [_oembed_time_57f0f149054bbc47da730737b902358c] => 1655385167 [_oembed_f70fcac150407e2d776e9f796e253e40] => [_oembed_time_f70fcac150407e2d776e9f796e253e40] => 1655463096 [_oembed_2d257be18265dc73d7268e4e37161a28] => [_oembed_time_2d257be18265dc73d7268e4e37161a28] => 1655620682 [_oembed_b34e40eade6e86d407cd9a0fd91390e4] => [_oembed_time_b34e40eade6e86d407cd9a0fd91390e4] => 1655620683 [_oembed_efcd6a9a86a42cc38401052fdd049d79] => [_oembed_time_efcd6a9a86a42cc38401052fdd049d79] => 1655620683 [_oembed_5a54482c31c5f907b2a71d9b2a9846bb] => [_oembed_time_5a54482c31c5f907b2a71d9b2a9846bb] => 1655715164 [_oembed_1c378d926ed31375076f62fb513b3e37] => [_oembed_time_1c378d926ed31375076f62fb513b3e37] => 1655831364 [_oembed_c8b912c383ed4e18d0a189644c77a4c7] => [_oembed_time_c8b912c383ed4e18d0a189644c77a4c7] => 1655831364 [_oembed_ebf4da55a77dfbf82bf3f7e5f48beb44] => [_oembed_time_ebf4da55a77dfbf82bf3f7e5f48beb44] => 1655966630 [_oembed_0e03157d8e081329313e5564515d77a3] => [_oembed_time_0e03157d8e081329313e5564515d77a3] => 1656157836 [_oembed_e28475864fe233d61128587d11d86686] => [_oembed_time_e28475864fe233d61128587d11d86686] => 1656157836 [_oembed_bff24cf23adc328906ed2eca9628827a] => [_oembed_time_bff24cf23adc328906ed2eca9628827a] => 1656429562 [_oembed_0325841f3b456bb93f1f93019d1f2402] => [_oembed_time_0325841f3b456bb93f1f93019d1f2402] => 1656489363 [_oembed_fcc139fd8ca932ada870c61294970b90] => [_oembed_time_fcc139fd8ca932ada870c61294970b90] => 1656489363 [_oembed_aa915dba47245039b245ae86e3e63b38] => [_oembed_time_aa915dba47245039b245ae86e3e63b38] => 1656613620 [_oembed_f8e01886fe983c862ba2fabe98580ac9] => [_oembed_time_f8e01886fe983c862ba2fabe98580ac9] => 1656613620 [_oembed_3cd3c0bb6897cc442a4f0af47cc66dfa] => [_oembed_time_3cd3c0bb6897cc442a4f0af47cc66dfa] => 1656613620 [_oembed_ece9a127eebac60d6a1abfb2cc382e16] => [_oembed_time_ece9a127eebac60d6a1abfb2cc382e16] => 1656613620 [_oembed_205d64b751ecbcaa91dc580a86701400] => [_oembed_time_205d64b751ecbcaa91dc580a86701400] => 1656661091 [_oembed_5f124d792b8cd8b41c02c5de8aeb7e01] => [_oembed_time_5f124d792b8cd8b41c02c5de8aeb7e01] => 1656661091 [_oembed_cf1940e6d7905f9ec0ce29fa49086227] => [_oembed_time_cf1940e6d7905f9ec0ce29fa49086227] => 1657268562 [_oembed_42ba88e9dd6b216d71888458b8a317d2] =>Poland has now received 4.5 million (!) Ukrainian refugees.
— Elisabeth Braw (@elisabethbraw) July 3, 2022
Extraordinary! https://t.co/GGFUbQdlnz[_oembed_time_42ba88e9dd6b216d71888458b8a317d2] => 1657268562 [_oembed_d30480c6c0a1371e2cf92d79fef28d35] =>Will Europe's energy crisis trigger another wave of refugees from Ukraine? | Opinion https://t.co/wsLvd2bYef
— Newsweek Opinion (@NewsweekOpinion) July 4, 2022[_oembed_time_d30480c6c0a1371e2cf92d79fef28d35] => 1657268562 [_oembed_eab525c6181aa46a5eac0fda2f5bafd6] => [_oembed_time_eab525c6181aa46a5eac0fda2f5bafd6] => 1658148943 [_oembed_0993dc512f7a53b3b70528e8abe90f31] => [_oembed_time_0993dc512f7a53b3b70528e8abe90f31] => 1658757502 [_oembed_e8e93131e8c548f4d93e2fac3f56ebb2] => [_oembed_time_e8e93131e8c548f4d93e2fac3f56ebb2] => 1658757502 [_oembed_d9d5174146ff0ce64ee3438ba4e0f5d0] => [_oembed_time_d9d5174146ff0ce64ee3438ba4e0f5d0] => 1658757502 [_oembed_532eeb770ed1b612a0db6deb3bca1868] => [_oembed_time_532eeb770ed1b612a0db6deb3bca1868] => 1658757503 [_oembed_92996c941f28a1fa9d3511149749e2b1] =>Balatonőszöd, Hungary : Abandoned palace, tied to a political scandal, to become Jewish refugee camp for people from Ukraine https://t.co/ChVlKCAtRu
— Glyn ap Myfyr (@Welshbeard) June 29, 2022[_oembed_time_92996c941f28a1fa9d3511149749e2b1] => 1659447858 [_oembed_11740b7ea1274bf630356fdfb75d1cb3] => [_oembed_time_11740b7ea1274bf630356fdfb75d1cb3] => 1659447858 [_oembed_b6a7f9a32ae9d93271243d0917e71f01] => [_oembed_time_b6a7f9a32ae9d93271243d0917e71f01] => 1660226481 [_oembed_ac6d3df22bf1ecef5c2b0872c89fda7e] => [_oembed_time_ac6d3df22bf1ecef5c2b0872c89fda7e] => 1660552071 [_oembed_0146ca7c179557e6223cd8e0d9377229] => [_oembed_time_0146ca7c179557e6223cd8e0d9377229] => 1660552072 [_oembed_718d6a33627bc2b0d0bcbb4f05f228a7] => [_oembed_time_718d6a33627bc2b0d0bcbb4f05f228a7] => 1661500792 [_oembed_dd9b048cd2dd33f079c6737ba22833b9] => [_oembed_time_dd9b048cd2dd33f079c6737ba22833b9] => 1661500793 [_oembed_7f1e795de9bae4c54f8af21d8574f13a] => [_oembed_time_7f1e795de9bae4c54f8af21d8574f13a] => 1662843310 [_oembed_bc3e9cbec20aa164056413d6723ddac5] => [_oembed_time_bc3e9cbec20aa164056413d6723ddac5] => 1662843310 [_oembed_6a50afde1c730ce160941a3402e3b6ed] => [_oembed_time_6a50afde1c730ce160941a3402e3b6ed] => 1662843310 [_oembed_1ddbf0db0812757acaaa8138ee1b19cb] => [_oembed_time_1ddbf0db0812757acaaa8138ee1b19cb] => 1662843311 [_oembed_444d55484484c1de90eaa34925ca154a] => [_oembed_time_444d55484484c1de90eaa34925ca154a] => 1662843311 [_oembed_a42728ebd90cabcd38153e135750209e] => [_oembed_time_a42728ebd90cabcd38153e135750209e] => 1663765017 [_oembed_f9069c6f643dfa4fbf10df4744e0f9a1] => [_oembed_time_f9069c6f643dfa4fbf10df4744e0f9a1] => 1663765018 [_oembed_f09b1282bf1784b3b0b96d449e1a0fb1] => [_oembed_time_f09b1282bf1784b3b0b96d449e1a0fb1] => 1663765018 [_oembed_2ba5dfb1a0f2ba274def6f88a741c005] => [_oembed_time_2ba5dfb1a0f2ba274def6f88a741c005] => 1664211976 [_oembed_34bc573d3f78b4550f422146f66d12d8] => [_oembed_time_34bc573d3f78b4550f422146f66d12d8] => 1664544269 [_oembed_e72934a224ba08b47323cf57d4b80b17] => [_oembed_time_e72934a224ba08b47323cf57d4b80b17] => 1664544269 [_oembed_1191a1da59b910fd6d679c859e53d1ea] => [_oembed_time_1191a1da59b910fd6d679c859e53d1ea] => 1664544269 [_oembed_9da39c17afe543a151d98a6b8c9a7ada] => [_oembed_time_9da39c17afe543a151d98a6b8c9a7ada] => 1664544270 [_oembed_9d90ce1b846f9516bc55e73f2caeaeb9] => [_oembed_time_9d90ce1b846f9516bc55e73f2caeaeb9] => 1664544270 [_oembed_e2b275a4c2612fc5b8b00c5fa365ab36] => [_oembed_time_e2b275a4c2612fc5b8b00c5fa365ab36] => 1664894090 [_oembed_0842b45e4fbf781702db6a47bd01a313] => [_oembed_time_0842b45e4fbf781702db6a47bd01a313] => 1664894090 [_oembed_85514163b4847e4386aa039b0456e181] => [_oembed_time_85514163b4847e4386aa039b0456e181] => 1665598560 [_oembed_59143b8ec98624c9ddc644153bdc35b8] => [_oembed_time_59143b8ec98624c9ddc644153bdc35b8] => 1666890425 [_oembed_2c6a7df3f7a253d6835e2987a281465c] => [_oembed_time_2c6a7df3f7a253d6835e2987a281465c] => 1666890426 [_oembed_b0c83d74f48843d67e185ed9d18dee1f] => [_oembed_time_b0c83d74f48843d67e185ed9d18dee1f] => 1666890426 [_oembed_2d471026633d648009f2ef84779d830a] => [_oembed_time_2d471026633d648009f2ef84779d830a] => 1666890426 [_oembed_f99eeed440e5fd8f6d480766c8397eec] => [_oembed_time_f99eeed440e5fd8f6d480766c8397eec] => 1666890427 [_oembed_43fa51ca59d785a1d027da5912518076] => [_oembed_time_43fa51ca59d785a1d027da5912518076] => 1666890427 [_oembed_c754ac36f1faff1ccd627701ae361f02] => [_oembed_time_c754ac36f1faff1ccd627701ae361f02] => 1667409794 [_oembed_eb7b3d379896a334c448433165a61a28] => [_oembed_time_eb7b3d379896a334c448433165a61a28] => 1667990428 [_oembed_8a686618d654e3dae141854224a7d045] => [_oembed_time_8a686618d654e3dae141854224a7d045] => 1667990429 [_oembed_54191bee3f3e3f4b8dc768071bd9ca9c] => [_oembed_time_54191bee3f3e3f4b8dc768071bd9ca9c] => 1667990429 [_oembed_2ab9a767247a647f207435e22da36c23] => [_oembed_time_2ab9a767247a647f207435e22da36c23] => 1667990429 [_oembed_2fdd7f2d5be3e2bfa33d04981b166ede] => [_oembed_time_2fdd7f2d5be3e2bfa33d04981b166ede] => 1667990429 [_oembed_613d9dc9d471f4b077c745389e9b0d56] => [_oembed_time_613d9dc9d471f4b077c745389e9b0d56] => 1671019065 [_oembed_5c165192937f535bcb046c17fa93e4c4] => [_oembed_time_5c165192937f535bcb046c17fa93e4c4] => 1671019065 [_oembed_78ee35c6b73a828f1aaad83ebd21a9b3] => [_oembed_time_78ee35c6b73a828f1aaad83ebd21a9b3] => 1671019065 [_oembed_f8f266bd28a060092caae59d819fbafe] => [_oembed_time_f8f266bd28a060092caae59d819fbafe] => 1671879017 [_oembed_da99b1b32f172d3c3da8ac1a763f71e4] => [_oembed_time_da99b1b32f172d3c3da8ac1a763f71e4] => 1671879017 [_oembed_61dfab1cb3beed258802c796182b3051] => [_oembed_time_61dfab1cb3beed258802c796182b3051] => 1673355880 [_oembed_0d1ced22a624cc4b2672ac881b4c542e] => [_oembed_time_0d1ced22a624cc4b2672ac881b4c542e] => 1673950676 [_oembed_19fe4087fc32e4b5359cf692b474c9aa] => [_oembed_time_19fe4087fc32e4b5359cf692b474c9aa] => 1673950676 [_oembed_76ba376b20015f02473cc6415048544f] => [_oembed_time_76ba376b20015f02473cc6415048544f] => 1674635968 [_oembed_440a5d8ac4dfabf3f9349e931a6e2878] => [_oembed_time_440a5d8ac4dfabf3f9349e931a6e2878] => 1674635968 [_oembed_1742056411cf4fde922eba74c4658e85] => [_oembed_time_1742056411cf4fde922eba74c4658e85] => 1674635968 [_oembed_9f3da7e767e46b6ef8c0a2aa2427f409] => [_oembed_time_9f3da7e767e46b6ef8c0a2aa2427f409] => 1674978189 [_oembed_86380483c13e771b14f0bb6444a10936] => [_oembed_time_86380483c13e771b14f0bb6444a10936] => 1675441770 [_oembed_4f6154ab76a50fdeadd0024daeb77611] => [_oembed_time_4f6154ab76a50fdeadd0024daeb77611] => 1675956747 [_oembed_790bf4373ec0b848b846bac86248e32b] => [_oembed_time_790bf4373ec0b848b846bac86248e32b] => 1677054206 [_oembed_3f2a6aaf3b95c5560c98624fe948d5de] => [_oembed_time_3f2a6aaf3b95c5560c98624fe948d5de] => 1677054206 [_oembed_d8e2f4c494b7e783e0e29b604073a3d8] => [_oembed_time_d8e2f4c494b7e783e0e29b604073a3d8] => 1677054206 [_oembed_0322ad80c580faca9e5c856a3065d9b8] => [_oembed_time_0322ad80c580faca9e5c856a3065d9b8] => 1677054206 [_oembed_6677892b1bb14e0bfc733f336554287a] => [_oembed_time_6677892b1bb14e0bfc733f336554287a] => 1677522987 [_oembed_733c3151cff4b7ddc546ca35f3ecb3da] => [_oembed_time_733c3151cff4b7ddc546ca35f3ecb3da] => 1677522987 [_oembed_03f19216540bf99c0753f8563d70da06] => [_oembed_time_03f19216540bf99c0753f8563d70da06] => 1677828331 [_oembed_f49c42772b647acea67e5f35eccdd9c2] => [_oembed_time_f49c42772b647acea67e5f35eccdd9c2] => 1677847372 [_oembed_14ec5a32a4d28e8451b01fdf1732fd32] => [_oembed_time_14ec5a32a4d28e8451b01fdf1732fd32] => 1677847372 [_oembed_c3546c63cce6b09355233c21623e0f38] => [_oembed_time_c3546c63cce6b09355233c21623e0f38] => 1679688755 [_oembed_d54b867f7f0118072f44e1ce3580dd36] => [_oembed_time_d54b867f7f0118072f44e1ce3580dd36] => 1679688755 [_oembed_618843e766cb75ba36401d7fee1e1339] => [_oembed_time_618843e766cb75ba36401d7fee1e1339] => 1679688755 [_oembed_2fc00a7a3582b1976a7917297f240e84] => [_oembed_time_2fc00a7a3582b1976a7917297f240e84] => 1679688756 [_oembed_f6ff0a9f4217d9ea58b08612b44cbca7] => [_oembed_time_f6ff0a9f4217d9ea58b08612b44cbca7] => 1681631250 [_oembed_bd369ad109e6da9185b80bb8f675ab67] => [_oembed_time_bd369ad109e6da9185b80bb8f675ab67] => 1683358756 [_oembed_bb8a4d8e0fab5ea76b99be3c2c8a6aa5] => [_oembed_time_bb8a4d8e0fab5ea76b99be3c2c8a6aa5] => 1686297348 [_oembed_cc0c09c3fa550ae3b236e158ef22a5f7] => [_oembed_time_cc0c09c3fa550ae3b236e158ef22a5f7] => 1686297348 [_oembed_576c1f88631aa4424c3b85656bedc1d1] => [_oembed_time_576c1f88631aa4424c3b85656bedc1d1] => 1686297348 [_oembed_10cfe6604d451fa2b929930963dc9fba] => [_oembed_time_10cfe6604d451fa2b929930963dc9fba] => 1686913250 [_oembed_fc7f91552a36c8008ac18ba3231a745e] => [_oembed_time_fc7f91552a36c8008ac18ba3231a745e] => 1686913251 [_oembed_aaadea3fefb1fa9e8037bada0ead61c6] => [_oembed_time_aaadea3fefb1fa9e8037bada0ead61c6] => 1686913251 [_oembed_aaa80e6a248d512da41dfb3602665a27] => [_oembed_time_aaa80e6a248d512da41dfb3602665a27] => 1688731169 [_oembed_4301d9bb535ed02bb1f0a0c0cd2da5dd] => [_oembed_time_4301d9bb535ed02bb1f0a0c0cd2da5dd] => 1690213390 [_oembed_3575f4e577391228de9ec2ad4ee16960] => [_oembed_time_3575f4e577391228de9ec2ad4ee16960] => 1690213390 [_oembed_676009c137481981b7f60dd3151c4688] => [_oembed_time_676009c137481981b7f60dd3151c4688] => 1690213391 [_oembed_a7b37aee89c78f0c6e8ed6551c83e556] => [_oembed_time_a7b37aee89c78f0c6e8ed6551c83e556] => 1690298090 [_oembed_b4ca94dd4500f6075448c8c4338ee9c0] => [_oembed_time_b4ca94dd4500f6075448c8c4338ee9c0] => 1690993327 [_oembed_d2038722fc3985ea85b63deeb16f21ec] => [_oembed_time_d2038722fc3985ea85b63deeb16f21ec] => 1690993327 [_oembed_75e71ce086d854e0090433c4ca417825] => [_oembed_time_75e71ce086d854e0090433c4ca417825] => 1692898462 [_oembed_c45d7bea3d9d6e6ee7de95762768c201] => [_oembed_time_c45d7bea3d9d6e6ee7de95762768c201] => 1696150494 [_oembed_4a9fdcbf2b6b7dbdab6754b96132e56f] => [_oembed_time_4a9fdcbf2b6b7dbdab6754b96132e56f] => 1696150494 [_oembed_55ac4a5224e9d915e888d48b1090ee93] => [_oembed_time_55ac4a5224e9d915e888d48b1090ee93] => 1696150495 [_oembed_378ad565d5b331535c8191ff59ba3f92] => [_oembed_time_378ad565d5b331535c8191ff59ba3f92] => 1696341836 [_oembed_a29860c1750810cc4f2c589b548a1488] => [_oembed_time_a29860c1750810cc4f2c589b548a1488] => 1697537632 [_oembed_ee8c5f3bb7a1270d10ce1af9d77315cc] => [_oembed_time_ee8c5f3bb7a1270d10ce1af9d77315cc] => 1697537632 [_oembed_295809f69d0f940be784255704124cf4] => [_oembed_time_295809f69d0f940be784255704124cf4] => 1697537633 [_oembed_44b39f91e6c0965bd59ed0b0702588ec] => [_oembed_time_44b39f91e6c0965bd59ed0b0702588ec] => 1697537633 [_oembed_4ba455eb95fbdebab36b41865e6ce0b1] => [_oembed_time_4ba455eb95fbdebab36b41865e6ce0b1] => 1697537633 [_oembed_fef5c663cf04de1466023418ca86b98b] => [_oembed_time_fef5c663cf04de1466023418ca86b98b] => 1697537633 [_oembed_19523d1b0586dc5642ae3538a5eaa574] => [_oembed_time_19523d1b0586dc5642ae3538a5eaa574] => 1698487087 [_oembed_72d390ccfdc551a893e7e94d0801b922] => [_oembed_time_72d390ccfdc551a893e7e94d0801b922] => 1698504040 [_oembed_3f621c216049308e96c7b8f5a0512419] => [_oembed_time_3f621c216049308e96c7b8f5a0512419] => 1698504041 [_oembed_15184f80eb7aa25613231470ade34ebb] => [_oembed_time_15184f80eb7aa25613231470ade34ebb] => 1698504041 [_oembed_6bc739a2cd42d91c38236ccad2107758] => [_oembed_time_6bc739a2cd42d91c38236ccad2107758] => 1698504041 [_oembed_6f1709f0eb8773d01f2959c48815a218] => [_oembed_time_6f1709f0eb8773d01f2959c48815a218] => 1699112905 [_oembed_5939c5f4c89f6e42ebb9b5b6429dd6cb] => [_oembed_time_5939c5f4c89f6e42ebb9b5b6429dd6cb] => 1700496301 [_oembed_1d511eb6e5651f60dea9a7cd65e6b431] => [_oembed_time_1d511eb6e5651f60dea9a7cd65e6b431] => 1700496301 [_oembed_0749f6ce6fe991d8c2d1b2781b57c9fe] => [_oembed_time_0749f6ce6fe991d8c2d1b2781b57c9fe] => 1700496301 [_oembed_1d6716ede6c0af6a69113de506d6d5fa] => [_oembed_time_1d6716ede6c0af6a69113de506d6d5fa] => 1700820093 [_oembed_de3f40f5b91b7b4acdc239892a502f22] => [_oembed_time_de3f40f5b91b7b4acdc239892a502f22] => 1703486350 [_oembed_8f4f18b2d9039a421f2813f088d3d3c0] => [_oembed_time_8f4f18b2d9039a421f2813f088d3d3c0] => 1703486350 [_oembed_79dd088c47b4632a069ae36dc70df150] => [_oembed_time_79dd088c47b4632a069ae36dc70df150] => 1703486350 [_oembed_a3b8ac36cea5b396c411f12c11503df2] => [_oembed_time_a3b8ac36cea5b396c411f12c11503df2] => 1703602619 [_oembed_ef193b5313a402ecc0b8e8073a08faea] => [_oembed_time_ef193b5313a402ecc0b8e8073a08faea] => 1704099257 [_oembed_a9b9f25f2f52eb0b4313a084213c4b45] => [_oembed_time_a9b9f25f2f52eb0b4313a084213c4b45] => 1704099257 [_oembed_0b63df2844692bbe260c3e5bcddaeab4] => [_oembed_time_0b63df2844692bbe260c3e5bcddaeab4] => 1704099257 [_oembed_308abf1dd153d5a683f1875e457d6c4f] => [_oembed_time_308abf1dd153d5a683f1875e457d6c4f] => 1704624690 [_oembed_5c072fd47e32a22c824865f6b57682d5] => [_oembed_time_5c072fd47e32a22c824865f6b57682d5] => 1706547990 [_oembed_f302b722cce6c10e370cc732355b8a8f] => [_oembed_time_f302b722cce6c10e370cc732355b8a8f] => 1706547991 [_oembed_67a616399f8cd31230393696eb939f22] => [_oembed_time_67a616399f8cd31230393696eb939f22] => 1706547991 [_oembed_b502c52a1b9df89a36f69de184329079] => [_oembed_time_b502c52a1b9df89a36f69de184329079] => 1706547991 [_oembed_306e1491b4a616ed68684c45d0d44367] => [_oembed_time_306e1491b4a616ed68684c45d0d44367] => 1706547991 [_oembed_62dcec7c46d877d2529d6969ded05f49] => [_oembed_time_62dcec7c46d877d2529d6969ded05f49] => 1707985632 [_oembed_861456c77d02e187734d22cb4e4e1276] => [_oembed_time_861456c77d02e187734d22cb4e4e1276] => 1707985632 [_oembed_b6b097d75dfd32427583ef9f6ff4250d] => [_oembed_time_b6b097d75dfd32427583ef9f6ff4250d] => 1707985632 [_oembed_3633c31f997e05272c04ba046cf459c9] => [_oembed_time_3633c31f997e05272c04ba046cf459c9] => 1707985632 [_oembed_1fd75db385b67e9b89a7bad58a62f7fc] => [_oembed_time_1fd75db385b67e9b89a7bad58a62f7fc] => 1707985632 [_oembed_71ba0711e4c4aa3a9ba98ba15fb1011a] => [_oembed_time_71ba0711e4c4aa3a9ba98ba15fb1011a] => 1710020893 [_oembed_2f88a2db2530a4956f09a9d0013c7c03] => [_oembed_time_2f88a2db2530a4956f09a9d0013c7c03] => 1710020893 [_oembed_485247ae91de68df896661e4eaabb40c] => [_oembed_time_485247ae91de68df896661e4eaabb40c] => 1710020893 [_oembed_103ed72a7f90230680163757c4d07ceb] => [_oembed_time_103ed72a7f90230680163757c4d07ceb] => 1710020894 [_oembed_ce4aae0e3e9839ab9200684538189a2c] => [_oembed_time_ce4aae0e3e9839ab9200684538189a2c] => 1712986226 [_oembed_1e37a289057d8e57957830b33bf37f65] => [_oembed_time_1e37a289057d8e57957830b33bf37f65] => 1712986226 [_oembed_981ab6dffd8219f637218dfd5121a401] => [_oembed_time_981ab6dffd8219f637218dfd5121a401] => 1712986226 [_oembed_e08283f8c46144fc6e3835a3f0847bae] => [_oembed_time_e08283f8c46144fc6e3835a3f0847bae] => 1712986226 [_oembed_aaf52d1921d3895f391de8cf6d225cef] => [_oembed_time_aaf52d1921d3895f391de8cf6d225cef] => 1712986226 [_oembed_c9da0584c4cd96223115ac9429718f7f] => [_oembed_time_c9da0584c4cd96223115ac9429718f7f] => 1714910991 [_oembed_7b69b9c0a1d73b419b18ece8b29975d6] => [_oembed_time_7b69b9c0a1d73b419b18ece8b29975d6] => 1714910991 [_oembed_cc1877e4501869a1ce2aac75089602d6] => [_oembed_time_cc1877e4501869a1ce2aac75089602d6] => 1714910991 [_oembed_da012952fdb60db31ec3d00e1ff92902] => [_oembed_time_da012952fdb60db31ec3d00e1ff92902] => 1714910991 [_oembed_d8b5a14e7ec0189a4eae8fe86efcd89a] => [_oembed_time_d8b5a14e7ec0189a4eae8fe86efcd89a] => 1714910992 [_oembed_01630b905666f94b352671e5c11a14b9] => [_oembed_time_01630b905666f94b352671e5c11a14b9] => 1716117490 [_oembed_77192552fd9ddc514470f5b90f1e967b] => [_oembed_time_77192552fd9ddc514470f5b90f1e967b] => 1716117490 [_oembed_e6b9e31d5ad9750b314309d8ab3b2d9b] => [_oembed_time_e6b9e31d5ad9750b314309d8ab3b2d9b] => 1716117490 [_oembed_0154d49abae3e0fc988898412ed393e8] => [_oembed_time_0154d49abae3e0fc988898412ed393e8] => 1716117490 [_oembed_0b415548c45c7119a833401d41fc9318] => [_oembed_time_0b415548c45c7119a833401d41fc9318] => 1718896374 [_oembed_3ae6cb490d125b26ebbaf4dfe0eb997a] => [_oembed_time_3ae6cb490d125b26ebbaf4dfe0eb997a] => 1718896374 [_oembed_381310504834aecabbe4d7dd70143bf2] => [_oembed_time_381310504834aecabbe4d7dd70143bf2] => 1718896374 [_oembed_fcff094338ce42f9a388bd82736013da] => [_oembed_time_fcff094338ce42f9a388bd82736013da] => 1719409447 [_oembed_99939a1e5a1a0a12ee56bfa17f6b4e41] => [_oembed_time_99939a1e5a1a0a12ee56bfa17f6b4e41] => 1719409447 [_oembed_cdb0990ab79dc31ea2d1411562e6eacd] => [_oembed_time_cdb0990ab79dc31ea2d1411562e6eacd] => 1719409448 [_oembed_4a5164df8975b5587e23133221206812] => [_oembed_time_4a5164df8975b5587e23133221206812] => 1719711497 [_oembed_e2f8892d3cbd0afe25cbfd04cfb17847] => [_oembed_time_e2f8892d3cbd0afe25cbfd04cfb17847] => 1720254697 [_oembed_a99280abca6040d0e06434b2a099a19a] => [_oembed_time_a99280abca6040d0e06434b2a099a19a] => 1720254697 [_oembed_430cbd2c4c92eaa940ecd7080b653fc6] => [_oembed_time_430cbd2c4c92eaa940ecd7080b653fc6] => 1720254697 [_oembed_baf9aa67d4a5d0f90036fb3e96304f26] => [_oembed_time_baf9aa67d4a5d0f90036fb3e96304f26] => 1720254697 [_oembed_6de4730a60642102556e4feab8ac65a4] => [_oembed_time_6de4730a60642102556e4feab8ac65a4] => 1722878941 [_oembed_3c7122944d4e663132a45c0073b19643] => [_oembed_time_3c7122944d4e663132a45c0073b19643] => 1722878941 [_oembed_a0147298ff1a0ec6246b145886a53943] => [_oembed_time_a0147298ff1a0ec6246b145886a53943] => 1723702473 [_oembed_177576d2cdcd1979b9c891de0fc0faa0] => [_oembed_time_177576d2cdcd1979b9c891de0fc0faa0] => 1723702473 [_oembed_11d4233967809efc130e9a453b70eb98] => [_oembed_time_11d4233967809efc130e9a453b70eb98] => 1723702473 [_oembed_19a951137de8c37797248ce1c09ba43a] => [_oembed_time_19a951137de8c37797248ce1c09ba43a] => 1724245522 [_oembed_108d8aa8b0a83aa8522712e44a7e9710] => [_oembed_time_108d8aa8b0a83aa8522712e44a7e9710] => 1727195787 [_oembed_87a58c12719f896aa370ac37eb09c593] => [_oembed_time_87a58c12719f896aa370ac37eb09c593] => 1727195787 [_oembed_046f8e57642810ccf61e75c6ef65fbc1] => [_oembed_time_046f8e57642810ccf61e75c6ef65fbc1] => 1727195788 [_oembed_6ccd662124ed0bd2d337911a34e7daef] => [_oembed_time_6ccd662124ed0bd2d337911a34e7daef] => 1727195788 [_oembed_9936f005a64bc5d072354d0876bad76c] => [_oembed_time_9936f005a64bc5d072354d0876bad76c] => 1727195788 [_oembed_dc225bdea28cc1ecd7589579c8d1c225] => [_oembed_time_dc225bdea28cc1ecd7589579c8d1c225] => 1727195788 [_oembed_f7a7c7f26b79aa3c4110377277adb7b7] => [_oembed_time_f7a7c7f26b79aa3c4110377277adb7b7] => 1729679156 [_oembed_9e89b2d7d3d21d09ec0086181a88be4e] => [_oembed_time_9e89b2d7d3d21d09ec0086181a88be4e] => 1738412443 [_oembed_8b9a984def321a3bde193ea1bac4e099] => [_oembed_time_8b9a984def321a3bde193ea1bac4e099] => 1738412443 [_oembed_544d6a613426e7d9b138de3ba2cf11ad] => [_oembed_time_544d6a613426e7d9b138de3ba2cf11ad] => 1738412443 [_oembed_8f1d2b69566b921bffa4e0ab6e35cd47] => [_oembed_time_8f1d2b69566b921bffa4e0ab6e35cd47] => 1741088090 [_oembed_e87b45e8ee47f3ef1845ef9483f4a24f] => [_oembed_time_e87b45e8ee47f3ef1845ef9483f4a24f] => 1741088091 [_oembed_e1d229ab06b40d747948a52f0e7f16e9] => [_oembed_time_e1d229ab06b40d747948a52f0e7f16e9] => 1741088091 [_oembed_12ce45c1c642a9ded50d54bf0ecc9029] => [_oembed_time_12ce45c1c642a9ded50d54bf0ecc9029] => 1741088091 [_oembed_5b2ff469b7b6889fa4fed6cc248239c2] => [_oembed_time_5b2ff469b7b6889fa4fed6cc248239c2] => 1741088091 [_oembed_14ff919ba2d4cf5e6bf0a38924a0331c] => [_oembed_time_14ff919ba2d4cf5e6bf0a38924a0331c] => 1741088091 [_oembed_c7d63c40922d06c03bc47b8e5e461997] => [_oembed_time_c7d63c40922d06c03bc47b8e5e461997] => 1742229506 [_oembed_9b55d8bd86e34d91723d38145514eb50] => [_oembed_time_9b55d8bd86e34d91723d38145514eb50] => 1742229506 [_algolia_sync] => 831666954002 [_oembed_8d869a6657773909511a1092c1d61389] => [_oembed_time_8d869a6657773909511a1092c1d61389] => 1745320078 [_oembed_f2b24f48b68ffc190259f9aa04c2349e] => [_oembed_time_f2b24f48b68ffc190259f9aa04c2349e] => 1745320078 [_oembed_dfd00a2c812121227970cc2de4e90dd5] => [_oembed_time_dfd00a2c812121227970cc2de4e90dd5] => 1745320078 [_oembed_cc034ca43f65f6bb3f726a5f96aa4e73] => [_oembed_time_cc034ca43f65f6bb3f726a5f96aa4e73] => 1745320078 [_oembed_35de0627d43cc40dbc562ce95f1d50a8] => [_oembed_time_35de0627d43cc40dbc562ce95f1d50a8] => 1748003074 [_oembed_3e8bfc57b2424546734c138b6e161886] => [_oembed_time_3e8bfc57b2424546734c138b6e161886] => 1748003074 [_oembed_a837116f289e80a6e4ebfe57e6234620] => [_oembed_time_a837116f289e80a6e4ebfe57e6234620] => 1748003075 [_oembed_020f672a70c9c1f6df3a127e18be4008] => [_oembed_time_020f672a70c9c1f6df3a127e18be4008] => 1748003075 [_oembed_14eda0f712f38ca79fc5382440561ba0] => [_oembed_time_14eda0f712f38ca79fc5382440561ba0] => 1748003075 [_oembed_13ce4afc90372574d53e54c93409c029] => [_oembed_time_13ce4afc90372574d53e54c93409c029] => 1748003075 [_oembed_94f995e5093d7080d22aa56ed1dba2ca] => [_oembed_time_94f995e5093d7080d22aa56ed1dba2ca] => 1748003075 [_oembed_49b97d0994cfc7f9ebb6e2aa8459291a] => [_oembed_time_49b97d0994cfc7f9ebb6e2aa8459291a] => 1748003075 [_oembed_f1ceffea5b14b790df8636d37d0a7a54] => [_oembed_time_f1ceffea5b14b790df8636d37d0a7a54] => 1748973084 [_oembed_8fbc5d39490bb7093f66e790bade0280] => [_oembed_time_8fbc5d39490bb7093f66e790bade0280] => 1748973084 [_oembed_81c1510eb6dc7da0798dc61e9c3fb8ec] => [_oembed_time_81c1510eb6dc7da0798dc61e9c3fb8ec] => 1748973084 [_oembed_7d0311cde5027ce3769b5470e452b7cc] => [_oembed_time_7d0311cde5027ce3769b5470e452b7cc] => 1748973084 [_oembed_67d51890908f4f6a107f19f4a82ee963] => [_oembed_time_67d51890908f4f6a107f19f4a82ee963] => 1749985809 [_oembed_dae51e9b3afab103e76ed07d8a249308] => [_oembed_time_dae51e9b3afab103e76ed07d8a249308] => 1749985809 [_oembed_378de5dd29df073a858bd368694a3658] => [_oembed_time_378de5dd29df073a858bd368694a3658] => 1751106617 [_oembed_42a0fd91584cf32b43ce17eb2f701b33] => [_oembed_time_42a0fd91584cf32b43ce17eb2f701b33] => 1751106617 [_oembed_4356fe9b98402c0aa3db0051f592c881] => [_oembed_time_4356fe9b98402c0aa3db0051f592c881] => 1751106618 [_oembed_e03e46eaecdd08a107289f79255a49b1] => [_oembed_time_e03e46eaecdd08a107289f79255a49b1] => 1751106618 [_oembed_71a344923fa564be02c6137ba6a8a47c] => [_oembed_time_71a344923fa564be02c6137ba6a8a47c] => 1752772135 [_oembed_859e2e0af5059e884b3d22c07bef3c1f] => [_oembed_time_859e2e0af5059e884b3d22c07bef3c1f] => 1756803562 [_oembed_ab4f0f2b786c6e254ad8fec5fcdad317] => [_oembed_time_ab4f0f2b786c6e254ad8fec5fcdad317] => 1756803562 [_oembed_efdc6c76bc4315397089da0451c8f3dc] => [_oembed_time_efdc6c76bc4315397089da0451c8f3dc] => 1756803562 [_oembed_f9b8c04cd7248d2fa067ff815286ffe7] => [_oembed_time_f9b8c04cd7248d2fa067ff815286ffe7] => 1756803562 [_oembed_f8c8072b6efc86d3f913af696c7cbbae] => [_oembed_time_f8c8072b6efc86d3f913af696c7cbbae] => 1756803562 [_oembed_d1ac2d6486595243722b316fab72568c] => [_oembed_time_d1ac2d6486595243722b316fab72568c] => 1756803562 [_oembed_e1e14ddb9943c04b8a01407eacefba10] => [_oembed_time_e1e14ddb9943c04b8a01407eacefba10] => 1757424731 [_oembed_44b3026f5430588ce628b68c12d3f19e] => [_oembed_time_44b3026f5430588ce628b68c12d3f19e] => 1757680108 [_oembed_c481880a55e833c18b69f4c1a9a16213] => [_oembed_time_c481880a55e833c18b69f4c1a9a16213] => 1758091447 [_oembed_b317bf928136c4ef1a9eabec37780c96] => [_oembed_time_b317bf928136c4ef1a9eabec37780c96] => 1759250111 [_oembed_6d93931642e6f879c388318ed3cfa1e3] => [_oembed_time_6d93931642e6f879c388318ed3cfa1e3] => 1759250111 [_oembed_1e19d35622dfa747398b0d63901ac3a8] => [_oembed_time_1e19d35622dfa747398b0d63901ac3a8] => 1759250111 [_oembed_6d0e42f1925ed5dd4527530a3e368dca] => [_oembed_time_6d0e42f1925ed5dd4527530a3e368dca] => 1759250111 [_oembed_14dc80e774b98434e48c140c0c2fb78e] => [_oembed_time_14dc80e774b98434e48c140c0c2fb78e] => 1760453543 [_oembed_e81c523080736b64cc3a9bb749935a84] => [_oembed_time_e81c523080736b64cc3a9bb749935a84] => 1760453543 [_oembed_500e7e23bf2c4efc06452c223ffe3726] => [_oembed_time_500e7e23bf2c4efc06452c223ffe3726] => 1760453543 [_oembed_e95d5af14f93e6b4b7855d6e35775f04] => [_oembed_time_e95d5af14f93e6b4b7855d6e35775f04] => 1760453543 [_oembed_2c0e6ef73676e17c6ba656750c056474] => [_oembed_time_2c0e6ef73676e17c6ba656750c056474] => 1761328751 [_oembed_509cb07a8b05611235664cf242a2418d] => [_oembed_time_509cb07a8b05611235664cf242a2418d] => 1763286049 [_oembed_8ba49f37c2e8b63c303b08d25599d821] => [_oembed_time_8ba49f37c2e8b63c303b08d25599d821] => 1763464719 [_oembed_f57f9aec8271625ef3735ec0f46fc244] => [_oembed_time_f57f9aec8271625ef3735ec0f46fc244] => 1763464719 [_oembed_64befab0b244291153afa907aad8c90d] => [_oembed_time_64befab0b244291153afa907aad8c90d] => 1763638229 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 594 [3] => 83882 [4] => 49 [5] => 31 [6] => 11 [7] => 592 [8] => 25 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Egészség [3] => Háború [4] => Hírek [5] => Kárpátalja [6] => Kiemelt téma [7] => Társadalom [8] => Videók ) [tags] => Array ( [0] => 44769 [1] => 14247 [2] => 127148 [3] => 161824 [4] => 85481 [5] => 692 ) [tags_name] => Array ( [0] => háború [1] => munka [2] => önkéntes [3] => Pszichológus [4] => segít [5] => Ungvár ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 14247 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => life ) [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 14247 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => life ) [_domains] => Array ( [life] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )
munka (1 Oldal)

