Kijevben az orosz támadások után a Trojescsina városrészben továbbra is nehéz az áramellátás, ezért csütörtökön az emberek útzárakat állítottak fel, miközben az energiaszolgáltatók éjjel-nappal dolgoznak, ezért a lakosokat arra kérik, hogy az útakadályaikkal ne zavarják a javításokat – számolt be az rbc.ua hírportál a DTEK villamosenergetikai holding Facebook-oldalára mutató hivatkozással.
A jelentés szerint a cég hangsúlyozta, hogy megértik a kerület jelenlegi kritikus helyzetét. Ezért az energetikai dolgozók mindent megtesznek annak érdekében, hogy hosszú távon is legyen áram. „Azonban a távfűtés hiánya miatt az elektromos hálózatok folyamatosan meghibásodnak a túlterhelés miatt. Nem alkalmasak fűtőberendezések és nagy teljesítményű készülékek egyidejű folyamatos használatára” – áll a közleményben.
Elsősorban az elmúlt héten 26 baleset történt a környékbeli alállomásokon, mivel a földalatti kábelek folyamatosan kiégnek. Az ilyen javítások viszont jelentős időt vesznek igénybe, némelyik akár két napig is eltarthat. A DTEK tájékoztatása szerint jelenleg minden erőfeszítés a m3ghibásodások elhárítására irányul, az útlezárások pedig csak akadályozzák a folyamatot, ezért konkrét kérése van az emberekhez.
„Most minden erőfeszítést prioritásként irányítunk ezeknek a meghibásodásoknak az elhárítására és az áramszolgáltatás helyreállítására. Az energetikai szakemberek éjjel-nappal, pihenés nélkül dolgoznak. Azonban támogatásra van szükségük. Arra kérjük önöket, hogy ne akadályozzák a brigádok munkáját. A tüntetések vagy az útlezárások nem segítik, és nem gyorsítják a javításokat. Épp ellenkezőleg, akadályozzák a munkát, a haladás sebességét, és megakadályoznak minket a gyorsabb reagálásban” – magyarázta a DTEK.
Egy kárpátaljai civil szervezet felmérést végzett a vámszolgálat munkájáról, amely során a nagyobb, importálással és exportálással foglalkozó vállalkozásokat, valamint polgárokat kérdeztek, akik az év során lépték át a határt. Az alapvető problémák között a megkérdezettek többsége a hatalmas sorokat és a mosdók hiányát nevezte meg. A vállalkozások szempontjából nézve a legnagyobb gondot a sorok, a vámszolgálat és a vállalkozók közötti rossz kommunikáció és a határátkelők száma jelenti. A kutatást végző szakértők megjegyezték, hogy a vámszolgálat 2022-ben két új határátkelőt készült építeni és több meglévőt pedig bővíteni is akartak. Viszont a háború megváltoztatta a terveket. Egy másik probléma, amire felhívták a figyelmet a szervezet kutatói, az a gyakori káder váltás. Az elmúlt három év során nyolcszor váltották le a kárpátaljai vámszolgálat vezetőjét és szinte minden alkalommal egy újabb korrupciós botrány miatt. A kárpátaljai vámszolgálat munkájára vonatkozó felmérés eredményeit a szervezet még az év vége előtt közzéteszi. Kárpátalján kívül további hat megyében történt még hasonló kutatás, és amint azt a szakértők állítják, a mi megyénk vámszolgálata nem tartozik a legjobbak közé.
https://youtu.be/oN6lKsg25Xw
[type] => post
[excerpt] => Egy kárpátaljai civil szervezet felmérést végzett a vámszolgálat munkájáról, amely során a nagyobb, importálással és exportálással foglalkozó vállalkozásokat, valamint polgárokat kérdeztek, akik az év során lépték át a határt. Az alapvető problémá...
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1672164660
[modified] => 1672159250
)
[title] => A kárpátaljai vámszolgálat munkájáról készített felmérést egy civil szervezet (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=131514&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 131514
[uk] => 130968
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 131516
[image] => Array
(
[id] => 131516
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/322084521-3295302734043467-3686523535077176817-n.jpg
[original_lng] => 174832
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/322084521-3295302734043467-3686523535077176817-n-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/322084521-3295302734043467-3686523535077176817-n-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/322084521-3295302734043467-3686523535077176817-n-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/322084521-3295302734043467-3686523535077176817-n-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/322084521-3295302734043467-3686523535077176817-n.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/322084521-3295302734043467-3686523535077176817-n.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/322084521-3295302734043467-3686523535077176817-n.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1672152050:14
[_oembed_817d64725b4e3f880b1179d6afd950e3] =>
[_oembed_time_817d64725b4e3f880b1179d6afd950e3] => 1672151815
[_thumbnail_id] => 131516
[_edit_last] => 14
[views_count] => 4146
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_7495526c09d9b7dfb4d657c73666bc1a] =>
[_oembed_time_7495526c09d9b7dfb4d657c73666bc1a] => 1672157466
[_oembed_b3cc008674cbe4fd7f4c423dd21afd36] =>
[_oembed_time_b3cc008674cbe4fd7f4c423dd21afd36] => 1718880044
[_oembed_221dd7723a8c93b2524ed5d132dcb695] =>
[_oembed_time_221dd7723a8c93b2524ed5d132dcb695] => 1719517256
[_oembed_fac79e49b1af323a797b99763e6f6af3] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 831674386002
[_oembed_6cff6a122e72300b253c4d9595bbe11c] =>
For the first time, a majority of Poles believe the war in Ukraine should end even if it means Kyiv ceding part of its territory or independence.
Support for that view now stands at 55%, more than double the 24% found two years ago.