Ukrajna népének hideg télre kell készülnie, mivel a lakásokban 17-18 °C körüli lesz a hőmérséklet, ami mintegy négy fokkal marad alatta a normálisnak, ráadásul a fűtési szezon a szokásosnál később kezdődik és korábban ér majd véget – jelentette ki vasárnap Jurij Vitrenko, a Naftohaz nemzeti gázipari vállalat vezérigazgatója egy lapinterjúban, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Vitrenko a The Guardian című brit lapnak nyilatkozva azt is tanácsolta az ukránoknak, hogy télen vegyenek fel meleg ruhát és takarót abban az esetben, ha a kinti hőmérséklet mínusz 10 fok alá csökkenne. Mint hangsúlyozta, a fűtési idény számos feltétele Ukrajna nemzetközi partnereinek segítségén múlik, hiszen Kijevnek pénzre van szüksége a gázimporthoz.
„Pénzügyi támogatás nélkül nem lesz elég gázunk, ami azt jelenti, hogy nagyon magas lesz az energiarendszer meghibásodásának a kockázata. Nagy szakaszokon lesznek áramkimaradások” – figyelmeztette a nyugati partnereket a vezérigazgató. „Ukrajnának további 2 milliárd köbméter gázt kell vásárolnia, különben egyes háztartások nem kapnak elegendő hőt, és ott nagyon hideg lesz” – vázolta fel a sötét mellett a fagyos jövőt Jurij Vitrenko.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna népének hideg télre kell készülnie, mivel a lakásokban 17-18 °C körüli lesz a hőmérséklet, ami mintegy négy fokkal marad alatta a normálisnak, ráadásul a fűtési szezon a szokásosnál később kezdődik és korábban ér majd véget.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1661719800
[modified] => 1661719318
)
[title] => Az elmúlt évtizedek leghidegebb telére kell készülniük az ukránoknak – Naftohaz
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=116376&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 116376
[uk] => 116379
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 116377
[image] => Array
(
[id] => 116377
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/futes-1.jpg
[original_lng] => 26771
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/futes-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/futes-1-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/futes-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/futes-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/futes-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/futes-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/futes-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1661716768:2
[_thumbnail_id] => 116377
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2556
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_928b59c9cbca8368d2525786bb1113b0] =>
?? Mr Klitschko and his team have managed to purchase generators and have prepared 1,000 mobile heating points in Kyiv.
However, he admitted that they are still preparing for a “worst-case scenario” in their hometown as winter draws in.
Andrij Kobolev, a Naftogaz igazgatója bejelentette, hogy befektetési bankokkal tárgyalt a Naftogaz nemzetközi részvénypiacon (IPO- részvénykibocsátás, tőzsdei bevezetés) való részvételének kilátásairól.
„A dolog érdekessége, hogy a folyamat sikere attól függ, mennyire tudunk ügyfél-orientáltak lenni. A digitalizáció segítségével komfortot teremteni a felhasználó részére valamint az energiahatékonyság révén a fogyasztás mennyiségét meghatározni” – mondta Kobolev. Elmondása szerint a piac pozitívan fogadta a Naftogaz vezetőségét az ígéretek betartása okán.
Meg kell említeni, hogy a Naftogaz részleges privatizációját az IPO-eljárás alapján (amikor egy állami vállalat befektetőknek ajánlja fel részvényei egy részét) csak az erre vonatkozó kormányzati törvényjavaslat hagyhatja jóvá, amely egyúttal frissíti a privatizációs tiltás alatt lévő állami vállalatok listáját.