Jelenleg a Nemzeti Rendőrség mintegy 10 000 alkalmazottja szolgál a frontvonalon – az adatokat Ivan Vihivszkij, a Nemzeti Rendőrség vezetője közölte interjújában.
Elmondása szerint a „Ljut” rohamdandárról, a KORD egységről, a „Hizsak” különítményről, valamint a régiók rendőri főosztályainak lövészzászlóaljairól van szó.
„Sajnos naponta vannak veszteségeink, mind egészségügyi, mind visszafordíthatatlan. Folytatjuk a harcot, biztosítjuk a közrendet, evakuáljuk az embereket, segítséget nyújtunk, és készen állunk a kihívásokra, ha áramszünetet vezetnek be”, mondta Vihivszkij.
A Nemzeti Rendőrség vezetője hozzátette, hogy nem igazak az állítólagos 400 ezer rendőrről szóló, mozgósítással összefüggésben terjesztett információ. Beszámolt arról, hogy a Nemzeti Rendőrség állománya a háború kezdete óta nem változott.
„Valójában körülbelül 100 000 okleveles rendőrünk van, és közülük 67 000 mozgósítási korú férfi (25–60 éves)” – összegezte Vihivszkij.
A Nemzeti Rendőrség jelenleg körülbelül 70 000–75 000 hadköteles korú (25-60 éves) férfi rendőrt alkalmaz. Közülük 15 ezren már teljesítik harci feladataikat – jelentette beOlekszandr Facevics, a Nemzeti Rendőrség vezetőhelyettese, tájékoztatott az Ukrinform.
„Nálunk, a Nemzeti Rendőrségnél mintegy 70-75 ezer korosztálya révén(25-60 év) mozgósítható férfi rendőr van, ebből több mint 15 ezren már közvetlenül ilátnak el harci feladatokat. Rendőreink átestek a minősítésen, a válljelet viselők fel vannak mentve. De ők is harci feladatokat végeznek” – tájékoztatott a Nemzeti Rendőrség vezetőhelyettese.
Facevics megjegyezte, hogy a Nemzeti Rendőrség új egységeket hozott létre, amelyek közvetlenül részt vesznek az Oroszországi Föderáció fegyveres agressziójának visszaszorításában – pontosan ez a helyzet a több mint 15 000 rendőrrel, akik különféle harci feladatokat látnak el, többek között az északi határszakaszon.
„Különleges egységeket hoztunk létre az Állami Határőrszolgálat, a Védelmi erők és a fegyveres erők támogatására. Jelenleg közvetlenül a front egyik legnehezebb területén hajtunk végre harci feladatokat – ez a Ljuty dandár, a kombinált Hizsak dandárral, valamint a KORD újonnan létrehozott lövész hadosztállyal együtt. Toreck irányában hajtanak végre harci feladatokat”, mondta Facevics.
Elmondása szerint ezen kívül a Nemzeti Rendőrség kirendeltségeiben lövészzászlóaljakat hoztak létre. Néhányan már befejezték tanulmányaikat és a szakemberek közötti koordinációt. „Néhányukat harci cselekmények területére küldték”, magyarázta a rendőrség képviselője.
A Nemzeti Rendőrség helyettes vezetője kérdésre válaszolva annak a véleményének adott hangot, hogy mindazok, akik fegyvert foghatnak és egyenruhát viselnek, meg kell védjék az országot.
„De vannak más feladatok és funkciók is. Ezek közé tartozik az utcák biztonságának kérdése is. Az emberek is ezt akarják. Mindannyian azt szeretnénk hívni, hogy ha a 102-t hívjuk, megérkezzenek a rendőrök, hogy ha bűncselekmény történik, azt felderítsék”, mondta Facevics.
Tájékoztatása szerint a rendőrség ezen túlmenően a hadiállapot idejére további funkciókat kapott, többek között a kijárási tilalom betartásának ellenőrzését, a kritikus infrastrukturális létesítmények védelmét, aknamentesítést, szolgálat az útlezárások esetében, az állampolgárok lakott területekről történő evakuálását stb.
„És ez nagyon sok rendőr. Az Oroszországi Föderáció által elkövetett háborús bűnöket pedig elsősorban nyomozóink és bűnügyi rendőri egységeink dokumentálják. A rendőrség szokásos munkáját is el kell végeznünk”, jelentette ki a Nemzeti Rendőrség vezetőhelyettese.
A teljes körű invázió kezdete óta a rendőrök jelentős mennyiségű illegális fegyvert foglaltak le ukránoktól – jelentette ki hétfőn Ivan Vihovszkij, a Nemzeti Rendőrség vezetője az rbc.ua hírportálnak adott interjújában.
Mint Vihovszkij elmondta, az Ukrajna elleni teljes körű invázió kezdete óta igen nagy mennyiségben kezdett el lefoglalni az állampolgároktól robbanóanyagokat, töltényeket, gránátokat és pisztolyokat. A háború elején szétosztott fegyvereket azonban nem szedik be – tette hozzá. „Ami a háború elején szétosztott fegyvereket illeti, most nem vesszük el az állampolgároktól. Mert folyik a háború, és az emberek nagyobb biztonságban érzik magukat a fegyverekkel. Törvényjavaslat készül ezeknek a fegyvereknek nyilvántartásba vételéről és kezelésükről. Azért, hogy az állampolgár eljöjjön és regisztrálja a fegyvert. Ezt követően a fegyvert belövik, nyilvántartásba veszik és visszaadják az állampolgárnak. A háború befejezése után pedig 90 napon belül le kell majd adni. Ha nem adja le, akkor büntetőjogi felelősségre vonható” – emlékeztetett.
A Nemzeti Rendőrség vezetője azt is elmondta, hogy a rendőrök pénzjutalomban gondolkodnak azon állampolgárok számára, akik később önként leadják fegyverüket. A rendőrségnek azonban jelenleg nincs forrása ennek az ötletnek a megvalósítására – jegyezte meg. „Ez természetesen motiváció. A másik motiváció az, hogy a fegyvereket meghagyjuk az embereknél, de megszüntetjük a lőfegyver funkciójukat, megcsonkítjuk őket. Természetesen nagy probléma, hogy fegyverek vannak a lakosság kezén. Néha hatalmas mennyiségeket foglalunk le. Nemrég Mikolajivban lefoglaltunk egy személynél egy egész arzenált. Még egy Shahedből származó robbanófej is volt nála. Az emberek még ilyesmit is hazavisznek” – mondta el Ivan Vihovszkij.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy 2022 februárjában, közvetlenül az orosz invázió után Olekszij Reznyikov volt védelmi miniszter felszólította az ukránokat, hogy csatlakozzanak a területvédelemhez, és igényeljenek fegyvereket a megszállók elleni harchoz. Csak Kijevben az invázió első napjaiban mintegy 25 000 gépkarabélyt és 10 millió lőszert osztottak szét. Akkor, már március 3-án a Legfelső Tanács zárt ülésen legalizálta a lőfegyverek kérdését azon civilek számára, akik készek részt venni az Orosz Föderáció agressziójának visszaverésében.
[type] => post [excerpt] => A teljes körű invázió kezdete óta a rendőrök jelentős mennyiségű illegális fegyvert foglaltak le ukránoktól – jelentette ki hétfőn Ivan Vihovszkij, a Nemzeti Rendőrség vezetője. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1705957200 [modified] => 1705949400 ) [title] => A rendőrség nem fogja beszedni a lakosságtól a háború alatt kiosztott fegyvereket, de lesz nyilvántartás – Vihovszkij [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=176219&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 176219 [uk] => 176222 ) [crid] => bey5821 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 176220 [image] => Array ( [id] => 176220 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/fegyverek-lakossag.jpg [original_lng] => 56856 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/fegyverek-lakossag-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/fegyverek-lakossag-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/fegyverek-lakossag.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/fegyverek-lakossag.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/fegyverek-lakossag.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/fegyverek-lakossag.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/fegyverek-lakossag.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1705943529:8 [_thumbnail_id] => 176220 [_edit_last] => 5 [views_count] => 4384 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_7f752e67854d07165f75688af4a19393] => [_oembed_time_7f752e67854d07165f75688af4a19393] => 1705942203 [_algolia_sync] => 508428878000 [_oembed_220b79fdb3ed61af3938951706cc941c] =>
Koningin Máxima bezoekt de Sint Salvatorkerk waar de ‘Vrijheidsklok’ wordt onthuld, gezegend en geluid. Een Nederlandse klokkengieterij heeft de nieuwe klok gegoten waarbij ze Russisch wapenmateriaal gebruikte, dat is ingezet in de oorlog in Oekraïne. https://t.co/SPdrSr3CAVpic.twitter.com/jgsjFGWldM
A katonai behívók kézbesítése, a közös járőrcsoportok többletterhet jelentenek, és a Nemzeti Rendőrségnek nincs forrása arra, hogy a területi toborzási és szociális támogatási központok (TCK) minden munkatársa mellé rendőrt állítsunk – jelentette ki hétfőn Ivan Vihivszkij, a Nemzeti Rendőrség vezetője az rbc.ua hírportálnak adott interjújában.
Mint Vihivszkij kifejtette, két hete a parlament elé került egy mozgósítási törvénytervezet, amelyhez azonban módosítási indítvány érkezett, és visszaküldték felülvizsgálatra. A behívók rendőrök általi kézbesítésével kapcsolatban számos vélemény, kijelentés, észrevétel született, sőt egyes aktivisták időről időre még azt a gondolatot is hangoztatják, hogy a rendőröket is mozgósítani kell, és a TCK-k bevonása nélkül kötelezni kell őket a behívók osztogatására – mutatott rá.
Az országos rendőrfőparancsnok hangsúlyozta, hogy a Nemzeti Rendőrség maximálisan segíti a TCK-t a mozgósítás elől bujkálók helyének megállapításában, és a felhatalmazásának megfelelően, a TCK szükséges iratainak megléte mellett eljuttatja őket hozzájuk. „De a behívók kézbesítése, a közös járőrcsoportok többletterhet jelentenek, és nincs forrásunk arra, hogy a TCK-k minden munkatársa mellé rendőrt állítsunk. Útlezárásoknál állunk, mindennap ellátjuk feladatainkat, beleértve a rendőrségre nem jellemző funkciókat is. Készek vagyunk segíteni, de személy szerint a rendőrök nem mennek el behívókat osztogatni. Legalábbis addig, amíg egy ilyen normát a törvény nem ír elő, és a mi funkcionalitásunk nem határoz meg” – mutatott rá Ivan Vihivszkij.
A Nemzeti Rendőrség álláspontja szerint a rendőröket nem szabad bevonni a hadkötelesek mozgósításába, mert nekik megvan a saját munkakörük – jelentette ki csütörtökön Ivan Vihivszkij, a Nemzeti Rendőrség vezetője az Ukrajinszki Novini hírügynökségnek adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Vihivszkij elmondta: „Nekünk sok saját funkciónk van, és úgy gondoljuk, hogy mindenkinek a saját munkáját kell végeznie. Egyébként is besegítünk különféle dolgokba. Miért? Mivel a rendőrség a legnagyobb rendvédelmi szerv, ezért támogatunk más rendvédelmi szerveket, és ha nem tesszük meg, akkor néhány fontos munkaterület egyszerűen kiesik.”
A rendőrfőparancsnok kifejtette, hogy a rendőrség a területi toborzási és szociális támogatási központok munkatársai között a bűncselekmények dokumentálásával foglalkozik. Ezért szerinte logikátlan a rendőrök bevonása a behívók osztogatásába. „Úgy jön ki, hogy egyrészt dokumentálni fogunk, másrészt behívókat osztogatunk? Úgy gondolom, hogy van elég munkánk. A mozgósításban már most is segítünk, amennyire csak lehet, kiderítjük az elkerülők tartózkodási helyét” – tette hozzá.
Vihivszkij azokra a felszólításokra is reagált, hogy küldjenek rendőröket a frontra. „Ez tulajdonképpen egy nagyon fontos kérdés. Én magam is fel akartam vetni, mert egyes állampolgárok, köztisztviselők, tisztségviselők azt mondják, hogy a Nemzeti Rendőrségnek 250 ezer tagja van, és 100 ezret a frontra lehetnek küldeni. Meglepő, hogy ezt nem „kanapészakértők” mondják, hanem az államrendszerben dolgozók, akik az elemi számokkal sincsenek tisztában, bár felvehetik velünk a kapcsolatot, és mi közöljük velük, hogy milyen számúnak kell lennie a Nemzeti Rendőrség állományának” – mutatott rá.
A Nemzeti Rendőrség vezetője elmondta, hogy 120 000 rendőr van az állományban, annak ellenére, hogy a maximális létszámot a kormány jóváhagyta. „Tulajdonképpen ma körülbelül 100 ezer aktív rendőrünk van, vagyis egyenruhás. Közülük 20 ezer nő, 80 ezer férfi. Naponta körülbelül 20 ezren lépnek szolgálatba egyenruhában. Ez egy műszak. Továbbá kb. 15 000 nyomozó és vizsgáló, 20 000 tisztviselő és több ezer ember harcol a fronton, elsősorban a Harag egységben. A rendőrök már maximálisan be vonva a biztonsági és katonai tevékenységbe, és gondoskodnak a belső frontról és az országon belüli biztonságról is” – hangsúlyozta Ivan Vihivszkij.
A Miniszteri Kabinet Ivan Vihivszkijt nevezte ki az Nemzeti Rendőrség élére. Vihivszkij ezt megelőzően a Nemzeti Rendőrség megbízott vezetője volt.
A 43 éves tábornok 1999 óta dolgozik a rendvédelmi szerveknél, pályafutását Mikolajiv megyében kezdte. 2020–2021-ben a Poltavai megyei rendőrség parancsnoka volt. 2021-től a kijevi rendőrséget vezette, s ezt követően lett a Nemzeti Rendőrség országos megbízott vezetője.
Az ukrán kormány módosította a Nemzeti Rendőrségre vonatkozó jogszabályt, amelynek értelmében a rendőrök új jogosítványokat kapnak – közölte pénteken Tarasz Melnicsuk, a kormány parlamenti megbízottja a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A parlamenti kormánymegbízott szerint a rendőrség ezentúl a fegyveres erőkkel, a Nemzeti Gárdával, a határőrséggel, az Ukrán Biztonsági Szolgálattal (SZBU) és a speciális szállítási szolgálattal együttműködve harcolhat majd a szabotőrök és illegális félkatonai csoportok ellen.
Ezzel együtt a Nemzeti Rendőrség lehetőséget kapott arra, hogy segítse az Állami Határszolgálatot az illegális határátlépés csatornáinak, valamint a fegyverek és lőszerek mozgásának feltárásában.
Melnicsuk azt is megjegyezte, hogy a rendőrség figyelemmel kísérheti majd a közigazgatási bírságok és egyéb szankciók részeként az állami költségvetésbe történő befizetések beérkezését, valamint biztosítani fogja és végrehajthatja a hadiállapot jogrendszerének intézkedéseit.
A Nemzeti Rendőrség kárpátaljai kirendeltségének munkatársai és családtagjaik utaztak vasárnap Magyarországra, közölte a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció vezetője. Viktor Mikita elmondta, ezek a rendfenntartók az orosz megszállás első napjától kezdve az élvonalban álltak helyt az ország különböző régióiban. A háború folytatódik, ezért védőink felépülése minden szinten prioritást élvez, és fontos a családok bevonása is ebbe a folyamatba, jegyezte meg a kormányzó. A 30 fős csoport 10 napos nyaralását a megyei katonai adminisztráció és a megyei tanács a Tisza Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulással közösen szervezte meg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei üdülővárosokba. Viktor Mikita köszönetet mondott Magyarország Ungvári Főkonzulátusának, illetve Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának a támogatásért.
Spoke to Crown Prince of Saudi Arabia Mohammed bin Salman. Thanked for supporting Ukraine's territorial integrity, resolution at the UN General Assembly. We agreed to interact in the release of ?? prisoners of war. We agreed on the provision of ?? macro-financial aid to Ukraine.
Finland donates high quality temporary family houses as emergency response to #Ukraine. Houses accommodate around 200 Ukrainians who have lost their home in Russia’s illegal war. Ministers @VilleSkinnari and @MikkonenKrista visited the site in #Irpin. pic.twitter.com/SN8nq6YVNs
Matkustin tänään Ukrainaan osoittaakseni Suomen tuen maan päättäjille ja sen rohkealle kansalle. Sota aiheuttaa Ukrainassa järkyttävää inhimillistä kärsimystä, josta toipuminen tulee kestämään pitkään. Suomi seisoo Ukrainan rinnalla, nyt ja jatkossa. pic.twitter.com/Z7fktVNdT3
Az egyes megyék technogén-környezetbiztonsági és rendkívüli helyzetekkel foglalkozó bizottságainak a lakhelyelhagyás ideiglenes tilalmára vonatkozó döntései kizárólag ajánlás jellegűek, kijárási tilalom ugyanis csak rendkívüli állapot esetén vezethető be – tájékoztatott a Nemzeti Rendőrség szombaton hivatalos honlapján.
A közlemény szerint a kormány és az állami közegészségügyi főorvos rendeletileg több, a koronavírus-fertőzés terjedésének megelőzésére irányuló karantén-intézkedést és ajánlást fogadott el. Ezeknek az intézkedéseknek a betartását illetően a rendőrség és a Nemzeti Gárda széles körű felvilágosító és megelőző tevékenységet fejt ki a lakosság körében – olvasható a tájékoztatóban, amely szerint a (jelenleg hatályban lévő) rendkívüli helyzetben korlátozható a tömegközlekedés, vállalatok, szervezetek működése.
Ezzel együtt több megye helyi technogén-környezetbiztonsági és rendkívüli helyzetekkel foglalkozó bizottságai ideiglenes, április 11-én 13.00 órától április 13. 06.00 óráig terjedő lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el – áll a tájékoztatóban. „Azonban ez a bizottsági döntés kizárólag ajánlás jellegű, mivel kijárási tilalom csak rendkívüli állapot bevezetése esetén rendelhető el” – szögezte le közleményében a rendőrség.