Array
(
[count_posts] => 3
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjYyOTExMjt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30=
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 245973
[content] =>
Immár tizenhetedik alkalommal szervezték meg a Viski Népzenei, Néptánc- és Kézművestábort, mely a hagyományok megélése és átörökítése által hozzájárul a felső-Tisza-vidéki szórványmagyarok nemzeti identitástudatának megőrzéséhez. A táborban több mint hatvan fiatal vett részt, akikkel a helyiek mellett már harmadik alkalommal Erdélyből érkezett néptáncosok és népzenészek is foglalkoztak.


Az egyhetes tábort lezáró színvonalas műsornak a viski Fodó Sándor Kulturális Központ adott otthont június 13-án, ahol a megjelenteket a szervezők nevében Takács Zsuzsanna, a Kárpátaljai Magyar Népművészeti és Hagyományőrző Egyesület elnöke köszöntötte. A tábor vezetője a program jelentőségét kiemelve aláhúzta: annak rendkívül erős közösségépítő ereje van, amely megerősíti a résztvevőket kultúrájukban. Takács Zsuzsanna felszólalásában háláját fejezte ki azért, hogy ebben a nehézségekkel és kihívásokkal terhelt időszakban is sikerült megszervezni a programot, majd köszönetet mondott az erdélyi néptáncosoknak és muzsikusoknak, akik mentorokként az év folyamán is részt vettek a gyerekek oktatásában.


„A magyar kultúra, a népzene és a néptánc nemzeti identitásunk szerves része, ezek ápolása segít minket hozzá ahhoz, hogy megéljük és megőrizzük magyarságunkat” – hangsúlyozta köszöntőjében Buczkó István beregszászi magyar vezető konzul. „Az anyanyelv, a magyar kultúra és a hagyományok ismerete, művelése és szeretete tesz bennünket magyarrá. A mi küldetésünk pedig az, hogy ezt segítsük átörökíteni. Mindez azonban nem megy csak úgy, magától, ezért küzdeni, tenni kell. Ehhez szükség van egy befogadó közegre, illetve lelkes és jól képzett szakemberekre” – fogalmazott a diplomata, majd gratulált a helyieknek, hogy a tehetséges fiatalok mellett kiváló tehetséggondozók is élnek a vidéken.
A Pál család által vezetett és rendkívül sok fiatal tehetséget vonzó, korábban Tiszapéterfalván megrendezett Tiszapéterfalvai Népzene-, Néptánc- és Kézművestábor néhány évvel ezelőtt „kinőtte magát”, ezért Visk vezetése arra kérte a szervezőket, hogy szülőfalujuk is adjon otthont egy hasonló tábornak – emlékezett vissza a kezdeti időszakra Pál Katalin, a Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja vezetője. „Hála Istennek, idén már tizenhetedik alkalommal sikerült lebonyolítani ezt. Az első táborokban aktívan vettünk részt, de nagy örömmel jövünk és segítünk minden évben” – mondta, hozzátéve: „Örülünk, hogy ilyen nehéz helyzetben is ennyi gyerek van itt, hiszen nagy vágyunk, hogy a nagy hagyományú Tiszapéterfalvai Népzene-, Néptánc- és Kézművestábort – mely az ukrajnai háborús helyzet miatt idén is a sátoraljaújhelyi Rákóczi Táborban zajlik, s ezúttal is több mint négyszáz kárpátaljai gyerek vesz rajta részt – újra itthon tudjuk megrendezni” – fogalmazott Pál Katalin.


Becske Adrienn, a tábor koordinátora kiemelte, hogy mindenképpen szeretnék fenntartani a folytonosságot, mert az, hogy évről évre meg tudják tartani a viski tábort, számukra is „egyfajta biztonságot, egy horgonyt ad – ez azt jelenti, hogy vannak lelkes gyerekek, akik szeretik ezt csinálni”. „Nagyon sajnáljuk, hogy a kialakult helyzet miatt a nagyobbakat elviszik a határ túloldalára, de jönnek a kicsik, és oktatótársaimmal fáradhatatlanul kezdjük velük a Süss fel nappal – a mi életünk már egy végtelenített Süss fel nap –, a zárókoncerten pedig láthatjuk, honnan hová jutottak el növendékeink” – húzta alá a Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja munkatársa, hozzátéve: a Viski Folkműhelyben immár nyolc éve zajlik a népzeneoktatás – néptáncoktatás már korábban is volt –, s ennek köszönhetően a zenei szekcióban is kiemelkedő eredményeket érnek el a növendékek. „Az a célunk, hogy minél több gyerekkel megszerettessük a népi hangszereket: a hegedűt, a brácsát, a nagybőgőt, a citerát, a cimbalmot. S ha nem is lesz mindenkiből profi zenész, de ez egy olyan pont, amihez tudnak igazodni, s igazi összetartó közösségbe kovácsolódnak a foglalkozások alatt” – hangsúlyozta a hegedűt is oktató Becske Adrienn.


Pillich Balázs, a kolozsvári Szarkaláb Néptáncegyüttes vezető koreográfusa a sajtónak nyilatkozva elmondta: nagy örömükre már sokadik éve látogatnak rendszeresen az egykori koronavárosba oktatni a helyi gyerekeket, s remélik, hogy ez még sokáig tartó együttműködés lesz.
Az egyhetes intenzív tábor folyamán a gyerekek délelőtt és délután szekciónkénti oktatásban vettek részt, s közben kézműves-foglalkozások, esténként pedig táncház várta őket, melyeken széki, mezőségi, kalotaszegi és szilágysági táncokat is tanulhattak. A program ezúttal is táborzáró műsorral zárult, melyen a gyerekek a szülők és vendégek előtt is bemutathatták az egy hét alatt tanultakat. A koncert keretében a legkisebbek mezőföldi népi játékokat, ugróst és friss táncot mutattak be, s ügyesen szólaltatták meg hangszereiket is. Csodás dallamokkal varázsolták el a hallgatóságot a fiatal hegedűsök, cimbalmosok, citerások és harmonikások, majd a gyerekek a frissen megtanult felcsíki tánccal zárták a műsort.

A tábor a Csoóri Sándor Program keretében a Kárpátaljai Magyar Népművészeti és Hagyományőrző Egyesület szervezésében a Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja szakmai partnerségével valósult meg. Az eseményt támogatta továbbá a budapesti Hagyományok Háza, az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány, valamint a Nemzeti Kulturális Alap.
(lexi/Kárpátalja hetilap)
[type] => post
[excerpt] => Immár tizenhetedik alkalommal szervezték meg a Viski Népzenei, Néptánc- és Kézművestábort, mely a hagyományok megélése és átörökítése által hozzájárul a felső-Tisza-vidéki szórványmagyarok nemzeti identitástudatának megőrzéséhez. A táborban több m...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1750428480
[modified] => 1750380765
)
[title] => 17. Viski Népzenei, Néptánc- és Kézművestábor
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=245973&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 245973
[uk] => 246117
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 245974
[image] => Array
(
[id] => 245974
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/img-3185.jpg
[original_lng] => 717472
[original_w] => 1600
[original_h] => 1067
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/img-3185-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/img-3185-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/img-3185-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/img-3185-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/img-3185-1536x1024.jpg
[width] => 1536
[height] => 1024
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/img-3185.jpg
[width] => 1600
[height] => 1067
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/img-3185.jpg
[width] => 1600
[height] => 1067
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1750502447:2
[_thumbnail_id] => 245974
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 1743
[_hipstart_feed_include] => 1
[translation_required_done] => 1
[_oembed_4808ee9ddab2448ca55bfe9474f3146a] =>
[_oembed_time_4808ee9ddab2448ca55bfe9474f3146a] => 1750417687
[_oembed_057a086ebd608254cd623c2c7e0e63f8] =>
[_oembed_time_057a086ebd608254cd623c2c7e0e63f8] => 1750417687
[_oembed_28c2d4fd41b654e85429fa9ae97af84e] =>
[_oembed_time_28c2d4fd41b654e85429fa9ae97af84e] => 1750417687
[_oembed_d7f3e38300114896959be4fe41d595b9] =>
[_oembed_time_d7f3e38300114896959be4fe41d595b9] => 1750417687
[_oembed_f113e66000c998d0357e9177d606445c] =>
[_oembed_time_f113e66000c998d0357e9177d606445c] => 1750417688
[_algolia_sync] => 143248074002
[_oembed_e46f1c84ce3009404af286daaa3244ce] =>
[_oembed_time_e46f1c84ce3009404af286daaa3244ce] => 1751013431
[_oembed_1be8a8124552e4c7d2f15a7eb495b362] =>
[_oembed_time_1be8a8124552e4c7d2f15a7eb495b362] => 1757081273
[_oembed_ccbbca2a090b88fa02c59d4c9a934974] =>
[_oembed_time_ccbbca2a090b88fa02c59d4c9a934974] => 1757081273
[_oembed_b4e225e5172478cef73ebf0bbc4b53b4] =>
[_oembed_time_b4e225e5172478cef73ebf0bbc4b53b4] => 1757400497
[_oembed_f4dca571e5fd0e207d7d84e865113eb5] =>
[_oembed_time_f4dca571e5fd0e207d7d84e865113eb5] => 1759657963
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 23
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 271
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Fotók
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Kultúra
)
[tags] => Array
(
[0] => 629112
[1] => 276
)
[tags_name] => Array
(
[0] => népzenei és néptánc tábor
[1] => Visk
)
)
[1] => Array
(
[id] => 191377
[content] =>
Tizennegyedik alkalommal szervez népzenei és néptánctábort a Beregvidéken a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány („GENIUS” JA). A tábornak június 24–29. között a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete ad otthont.

A „GENUS” JA 2011 óta rendszeresen szervez nyári táborokat a valamilyen alkotói tevékenység, a népzene és néptánc, a gitár és a versek, valamint a különböző sportok iránt érdeklődő gyerekek számára. Az alapítvány ezen a nyáron Kárpátalja-szerte 5 helyszínen – Beregszászban két helyen, Kisgejőcön, Nagydobronyban és Tiszapéterfalván – 9 tábort valósít meg Magyarország Kormánya, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.

Váradi Natália, a „GENIUS” JA igazgatója elmondta, a tehetséggondozó programokat február 26-án hirdették meg, melyekre összesen 515-en jelentkeztek, akik közül 427 gyerek kapott lehetőséget a táborokon való részvételre. A GENIUS-táborok iránt nagy az érdeklődés, viszont a szűkös keretek miatt egy tanuló csak egy, maximum két táborban vehet részt, annak ellenére, hogy a tanévben nyújtott teljesítménye alapján jogosult lenne többre is.

Az elmúlt évek alatt komoly szakértői gárda jött létre annak érdekében, hogy a nyári táborok magas színvonalon valósuljanak meg, egyszerre fejlődést és szórakozási lehetőséget is biztosítva a tanulóknak. A statisztika is alátámasztja a táborok népszerűségét, hiszen ezúttal is a megye 66 településéről, valamint 63 oktatási intézményből érkeznek a fiatalok a 9 GENIUS-táborba.
A „GENIUS” JA nyári tehetséggondozó programsorozata a XIV. Beregvidéki Népzenei és Néptánctáborral vette kezdetét június 24-én. A hivatalos megnyitón elsőként Váradi Natália köszöntötte a táborozókat. Az igazgató asszony aláhúzta, a program célja, hogy a részt vevő fiatalok minél szélesebb körben ismerjék meg a magyar népzene és néptánc varázsát: „Fontosnak tartjuk, hogy a népzene és a néptánc csodálatos világát a gyerekek minél fiatalabb korban megismerjék, közelebb kerüljön hozzájuk, megszeressék, sajátjuknak érezzék és majd ők is továbbadják akár az itt elsajátított kincseket is” – fogalmazott Váradi Natália, hozzátéve: meggyőződése, hogy a népzenének közösségmegtartó ereje van, lelki táplálék, mely a kultúránk gyökere, s nélküle nem maradhatunk talpon.

Köszöntötte a tábor résztvevőit Király Katalin, a tábor helyszínéül szolgáló II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének igazgatóhelyettese is, aki jó szórakozást, felhőtlen kikapcsolódást és minél több új ismeret elsajátítását kívánta a gyerekeknek.
Sipos Nikoletta, a tábor szakmai referense, harmonikaoktató ezután ismertette a heti programot, kiemelve: a hét folyamán hangszeroktatással, népi énekkel, népi játékkal, valamint a szabadidőben kézműves-foglalkozásokkal is várják a gyerekeket, s emellett a fiatalok belekóstolhatnak a táncház hangulatába is, szerveznek ezen felül filmklubot, és sportolásra is lehetőség nyílik. Mint mondta, mindenképpen arra törekednek, hogy egy élményekben gazdag, barátkozásra alkalmas, tartalmas hetet biztosítsanak a táborozók számára.

A táborban a gyerekekkel 10 szakképzett oktató foglalkozik: a Csipkés zenekar tagjai – Molnár István (hegedű), Bernáth Ferenc (brácsa), Juhász József (nagybőgő) –, akik a talpalávalót is biztosítják a táncházban; Sipos Nikoletta és Halász Bertalan (harmonika), Holozsai Imre (klarinét, tárogató), Kopasz Vivien Kitti (néptánc), Kovács Mónika (népi játék), Oniszkó Erzsébet (népi ének) és Mester Andrea (kézműves). A tanárok munkáját nyolc nevelő segíti, rendszerint a Rákóczi-főiskola diákjai, akik nyári pedagógiai gyakorlatukat töltik itt.

A XIV. Beregvidéki Népzenei és Néptánctábor péntek délután zárókoncerttel ér véget.
(lexi/Kárpátalja hetilap)
[type] => post
[excerpt] => Tizennegyedik alkalommal szervez népzenei és néptánctábort a Beregvidéken a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány („GENIUS” JA). A tábornak június 24–29. között a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete ad otthont.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1719312420
[modified] => 1719301587
)
[title] => Elstartolt a XIV. Beregvidéki Népzenei és Néptánctábor
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=191377&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 191377
[uk] => 191486
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 191383
[image] => Array
(
[id] => 191383
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/dsc-0118-4k-scaled.jpg
[original_lng] => 563710
[original_w] => 2560
[original_h] => 1707
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/dsc-0118-4k-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/dsc-0118-4k-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/dsc-0118-4k-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/dsc-0118-4k-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/dsc-0118-4k-1536x1024.jpg
[width] => 1536
[height] => 1024
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/dsc-0118-4k-2048x1365.jpg
[width] => 2048
[height] => 1365
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/dsc-0118-4k-scaled.jpg
[width] => 2560
[height] => 1707
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1719398073:2
[_thumbnail_id] => 191383
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 2905
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_ad4fc4ec89af186ca27878e5edd0e1af] => {{unknown}}
[_oembed_1fa03279f24ba9367a29a315eb5dbaf0] => {{unknown}}
[translation_required_done] => 1
[_oembed_3aeb66de00af76c9cf857c1fb9a702bf] => {{unknown}}
[_oembed_8001c6dac7d2e1ec0354a5daa543ee26] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 508471974000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 23
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 271
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Fotók
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Kultúra
)
[tags] => Array
(
[0] => 213443
[1] => 629112
)
[tags_name] => Array
(
[0] => „GENIUS" Jótékonysági Alapítvány
[1] => népzenei és néptánc tábor
)
)
[2] => Array
(
[id] => 158718
[content] =>
Tiszapéterfalván a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola által fenntartott Egán Ede Szakképzési Centrum Tiszapéterfalvai Szakképzési Központjának épületében kezdődött el a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség népzenei és néptánc tábora. Az egy hetes foglalkozásokra a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola környékbeli fiataljait invitálták. A foglalkozásokat a Kokas Banda tagjai tartják, akik egyben a népzenei műhely oktatói is. Az elmúlt év az ország egyéb művészeti iskoláihoz hasonlóan nehéz volt a tulipán tanoda számára is. Ennek ellenére szemmel látható a fejlődés a fiatalok körében. Tiszapéterfalván majd három évtizede folyamatosan tartanak népzenei és néptánc táborokat, amelyek fő szervezői a KMPSZ mellett a Pál család.
[type] => post
[excerpt] => Tiszapéterfalván a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola által fenntartott Egán Ede Szakképzési Centrum Tiszapéterfalvai Szakképzési Központjának épületében kezdődött el a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség népzenei és néptánc tábora.
[autID] => 13
[date] => Array
(
[created] => 1692724920
[modified] => 1692721478
)
[title] => Elkezdődött a KMPSZ népzenei és néptánc tábora Tiszapéterfalván (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=158718&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 158718
)
[aut] => zsuzsa
[lang] => hu
[image_id] => 158719
[image] => Array
(
[id] => 158719
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/neptanc.jpg
[original_lng] => 178651
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/neptanc-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/neptanc-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/neptanc-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/neptanc-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/neptanc.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/neptanc.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/neptanc.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1692710679:5
[_oembed_ad4fc4ec89af186ca27878e5edd0e1af] =>
[_oembed_time_ad4fc4ec89af186ca27878e5edd0e1af] => 1692709644
[_thumbnail_id] => 158719
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2417
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_6c6be81a41c34c165e02cd11427159d4] =>
[_oembed_time_6c6be81a41c34c165e02cd11427159d4] => 1692714127
[_oembed_cd556ecb0aeab4c54c0d8e72de475df5] =>
[_oembed_time_cd556ecb0aeab4c54c0d8e72de475df5] => 1692714127
[_oembed_428fe9f033e916143f53fd78519d5911] =>
[_oembed_time_428fe9f033e916143f53fd78519d5911] => 1692714127
[_oembed_5af8010301a16957422ffebe2488ea73] =>
[_oembed_time_5af8010301a16957422ffebe2488ea73] => 1692714127
[_oembed_5303758c134ba81e33279c1a8f1b75ca] =>
[_oembed_time_5303758c134ba81e33279c1a8f1b75ca] => 1693235710
[_oembed_e91c29933b9a8d745b0503c6c80c2cf2] =>
[_oembed_time_e91c29933b9a8d745b0503c6c80c2cf2] => 1693672150
[_oembed_008c1c61dc43ca85c1634d700888a5cc] =>
[_oembed_time_008c1c61dc43ca85c1634d700888a5cc] => 1694027493
[_oembed_bb8d8a2356922318c2fdb0172a8074a3] =>
[_oembed_time_bb8d8a2356922318c2fdb0172a8074a3] => 1694871030
[_oembed_5f7e7dbea06841c92dc8e55f88656050] =>
[_oembed_time_5f7e7dbea06841c92dc8e55f88656050] => 1695218296
[_oembed_91dd1da4b3d81a2a74e8d02db8603eb0] =>
[_oembed_time_91dd1da4b3d81a2a74e8d02db8603eb0] => 1695967833
[_oembed_430ce63a84612a5c01a7599ccbaf003a] =>
[_oembed_time_430ce63a84612a5c01a7599ccbaf003a] => 1696862757
[_oembed_a7f751cff633c9dafef71c728ac8d3e2] =>
[_oembed_time_a7f751cff633c9dafef71c728ac8d3e2] => 1697813164
[_oembed_52da4068f2672cec6fb109b5da91fc8f] =>
[_oembed_time_52da4068f2672cec6fb109b5da91fc8f] => 1697813164
[_oembed_e15686f679230a33ac446b6bafd55902] =>
[_oembed_time_e15686f679230a33ac446b6bafd55902] => 1698402204
[_oembed_66b73dc4cb26c283423ab66c131f1b41] =>
[_oembed_time_66b73dc4cb26c283423ab66c131f1b41] => 1698402204
[_oembed_67c777146632464a49f485e833568cc5] =>
[_oembed_time_67c777146632464a49f485e833568cc5] => 1700934911
[_oembed_a0df8369f915d42e2e7cfd5aedb06569] =>
[_oembed_time_a0df8369f915d42e2e7cfd5aedb06569] => 1700934911
[_oembed_92b7f5afd5f5dacdbe71f339e01ff003] =>
[_oembed_time_92b7f5afd5f5dacdbe71f339e01ff003] => 1702673821
[_oembed_d658efd37c458434acffc447da8926bc] =>
[_oembed_time_d658efd37c458434acffc447da8926bc] => 1702673821
[_oembed_c6b34d1c47d22f9b315a76edfad71370] =>
[_oembed_time_c6b34d1c47d22f9b315a76edfad71370] => 1702884798
[_oembed_59b8fbc3813a240b3cd9ab2342926295] =>
[_oembed_time_59b8fbc3813a240b3cd9ab2342926295] => 1702884799
[_oembed_9f0fce1cb284dbbf6f8f33f8a5102b1a] =>
[_oembed_time_9f0fce1cb284dbbf6f8f33f8a5102b1a] => 1704014853
[_oembed_b3bfaf53443d86f468ac10fabbd5e879] =>
[_oembed_time_b3bfaf53443d86f468ac10fabbd5e879] => 1705915424
[_oembed_560c88ea8a6b327072e7f834a97de091] =>
[_oembed_time_560c88ea8a6b327072e7f834a97de091] => 1706958123
[_oembed_65f09a61e0ea0be1d16bc0f400068ff8] =>
[_oembed_time_65f09a61e0ea0be1d16bc0f400068ff8] => 1707501623
[_oembed_c1c66a0c40cac7a10bf61604cff4bf75] =>
[_oembed_time_c1c66a0c40cac7a10bf61604cff4bf75] => 1707501624
[_oembed_511b8ac800a299696354436438f7a43f] =>
[_oembed_time_511b8ac800a299696354436438f7a43f] => 1710017545
[_oembed_63aa8ff37c7956d0ad5fa1738c3252ab] =>
[_oembed_time_63aa8ff37c7956d0ad5fa1738c3252ab] => 1710673404
[_oembed_6012eaeada7df3f27eed97181d6041a9] =>
[_oembed_time_6012eaeada7df3f27eed97181d6041a9] => 1710673404
[_oembed_7e52456c215292608877b372aa0b5d87] =>
[_oembed_time_7e52456c215292608877b372aa0b5d87] => 1710673404
[_oembed_bb1b1a4dca0c285fba80e19e46dd229d] =>
[_oembed_time_bb1b1a4dca0c285fba80e19e46dd229d] => 1710700936
[_oembed_dfe59188f3ec26c6e4a33eb8e97d0ba5] =>
[_oembed_time_dfe59188f3ec26c6e4a33eb8e97d0ba5] => 1710700936
[_oembed_0a13f06e608e48487e9109166232f48e] =>
[_oembed_time_0a13f06e608e48487e9109166232f48e] => 1710700936
[_oembed_9ed645509f32f1c6653465440d06b8fc] =>
[_oembed_time_9ed645509f32f1c6653465440d06b8fc] => 1712126702
[_oembed_68e2069fde672eafa0adf595a1bf46bb] =>
[_oembed_time_68e2069fde672eafa0adf595a1bf46bb] => 1712126702
[_oembed_eed873c2692c3420e3ef6592f66c778e] =>
[_oembed_time_eed873c2692c3420e3ef6592f66c778e] => 1712126702
[_oembed_911b39e1afda3e596447bc1b1efa2a3e] =>
[_oembed_time_911b39e1afda3e596447bc1b1efa2a3e] => 1712126702
[_oembed_db21b40c82cc91b6f32b8605f03bde54] =>
[_oembed_time_db21b40c82cc91b6f32b8605f03bde54] => 1712247176
[_oembed_7e210eeed4c87ea2078a020fe2fec74b] =>
[_oembed_time_7e210eeed4c87ea2078a020fe2fec74b] => 1712492984
[_oembed_07b95ca1ee6b08cdf97d82e98a703399] =>
[_oembed_time_07b95ca1ee6b08cdf97d82e98a703399] => 1712492984
[_oembed_043d244610db3ac0ef639f1a2ccd72d0] =>
[_oembed_time_043d244610db3ac0ef639f1a2ccd72d0] => 1713516518
[_oembed_9f18e5e77e17ba413b9d2691e7b037a6] =>
[_oembed_time_9f18e5e77e17ba413b9d2691e7b037a6] => 1715334624
[_oembed_9c0baee13958f6250998e6b18826f0bf] =>
[_oembed_time_9c0baee13958f6250998e6b18826f0bf] => 1715334624
[_oembed_e64ed775cd93283a0583f4366c0cf2db] =>
[_oembed_time_e64ed775cd93283a0583f4366c0cf2db] => 1715334625
[_oembed_50904255b7186906002a7d07f6ce8b96] =>
[_oembed_time_50904255b7186906002a7d07f6ce8b96] => 1715334625
[_oembed_799a2fdbd007f239818dcea4d0afd6a1] =>
[_oembed_time_799a2fdbd007f239818dcea4d0afd6a1] => 1715334625
[_oembed_b6983a658b8415ba905f2f44f3860a8c] => {{unknown}}
[_oembed_b97d0097ef2de6d483705abac6fef1f9] =>
[_oembed_time_b97d0097ef2de6d483705abac6fef1f9] => 1716449825
[_oembed_c13d51046855e272b11cebca0d58faf4] =>
[_oembed_time_c13d51046855e272b11cebca0d58faf4] => 1716449826
[_oembed_36411fb0a73fe45499049364ac30b0db] =>
[_oembed_time_36411fb0a73fe45499049364ac30b0db] => 1716449826
[_oembed_b3a6f974ea2e40b48dd56bf95d9fcaee] =>
[_oembed_time_b3a6f974ea2e40b48dd56bf95d9fcaee] => 1716449826
[_oembed_c758bdffab3224ff1459c10916a42346] =>
[_oembed_time_c758bdffab3224ff1459c10916a42346] => 1717399825
[_oembed_ae792c238f1eae67bab1ff35b8951863] =>
[_oembed_time_ae792c238f1eae67bab1ff35b8951863] => 1717399825
[_oembed_a0ecbe4872e112c727c26109326c432a] =>
[_oembed_time_a0ecbe4872e112c727c26109326c432a] => 1718214664
[_oembed_bc8e3310788ea36409245aa1f269e689] =>
[_oembed_time_bc8e3310788ea36409245aa1f269e689] => 1718214664
[_oembed_14dfe9579ed2de8ed4487c8eaedf0c9f] =>
[_oembed_time_14dfe9579ed2de8ed4487c8eaedf0c9f] => 1718214664
[_oembed_25651c8b56b46330b7ffae6ab3bcf1c0] =>
[_oembed_time_25651c8b56b46330b7ffae6ab3bcf1c0] => 1718214664
[_oembed_e1d856f3d5e7bb888e4a5eee46a7ee5c] =>
[_oembed_time_e1d856f3d5e7bb888e4a5eee46a7ee5c] => 1718214664
[_oembed_098cd45a5d79effe3efb58c440c4be57] =>
[_oembed_time_098cd45a5d79effe3efb58c440c4be57] => 1718214664
[_oembed_8694dfa671b61bbcda84873754b23330] =>
[_oembed_time_8694dfa671b61bbcda84873754b23330] => 1718214664
[_oembed_336f8d2d573e62b36eb3f34b8280742b] =>
[_oembed_time_336f8d2d573e62b36eb3f34b8280742b] => 1719320557
[_oembed_3aeb66de00af76c9cf857c1fb9a702bf] => {{unknown}}
[_oembed_e7847f0e7fdfb9817a369f98dc4fa0ef] =>
[_oembed_time_e7847f0e7fdfb9817a369f98dc4fa0ef] => 1719490354
[_oembed_a81dca8d538d00bad80d2a8e0ddafe15] =>
[_oembed_time_a81dca8d538d00bad80d2a8e0ddafe15] => 1719490354
[_oembed_7325c98c98571b843d22cabe39ae9fa9] =>
[_oembed_time_7325c98c98571b843d22cabe39ae9fa9] => 1719503235
[_oembed_1b5d2ef5b4fe08f30640389434c373f1] =>
[_oembed_time_1b5d2ef5b4fe08f30640389434c373f1] => 1719503235
[_oembed_7be26f85d0a56249577feeb56eadf8bb] =>
[_oembed_time_7be26f85d0a56249577feeb56eadf8bb] => 1719503235
[_oembed_4001e85ff286cfcf1e3191e84ccc4cde] =>
[_oembed_time_4001e85ff286cfcf1e3191e84ccc4cde] => 1719503235
[_oembed_76be25b8aa9f5a689164c04418e4b751] =>
[_oembed_time_76be25b8aa9f5a689164c04418e4b751] => 1719503235
[_oembed_4ba6a18a4ebd8f6dd5f840cb7ce943b4] =>
[_oembed_time_4ba6a18a4ebd8f6dd5f840cb7ce943b4] => 1720781298
[_oembed_a05101975868f04738275f79cc8846cf] =>
[_oembed_time_a05101975868f04738275f79cc8846cf] => 1720781298
[_oembed_883fb8a7c956e622c3ceef53c27987dc] =>
[_oembed_time_883fb8a7c956e622c3ceef53c27987dc] => 1720781298
[_oembed_542775d8115cfc22c2c914c4880e7d30] =>
[_oembed_time_542775d8115cfc22c2c914c4880e7d30] => 1720781298
[_oembed_bb36ba10baeafb6ea8dfcbc0d2e8e276] =>
[_oembed_time_bb36ba10baeafb6ea8dfcbc0d2e8e276] => 1722173551
[_oembed_7f888c93c90dbb620528cd8c0287c842] =>
[_oembed_time_7f888c93c90dbb620528cd8c0287c842] => 1725730278
[_oembed_ef4966fa0acb89574f7495c5cca2027d] =>
[_oembed_time_ef4966fa0acb89574f7495c5cca2027d] => 1725730278
[_oembed_199ff9043d6cad4bad7f12f438b7b4fc] =>
[_oembed_time_199ff9043d6cad4bad7f12f438b7b4fc] => 1725730278
[_oembed_45db4d69dfb4869dda104912485ffa9d] =>
[_oembed_time_45db4d69dfb4869dda104912485ffa9d] => 1725730278
[_oembed_5a8a042ad07304b2e8c05d36fe6c461f] =>
[_oembed_time_5a8a042ad07304b2e8c05d36fe6c461f] => 1725730278
[_oembed_9e9e3ef920f11ccdd06e65efdd00c331] =>
[_oembed_time_9e9e3ef920f11ccdd06e65efdd00c331] => 1725730278
[_oembed_822131d80ec964850ffd54805035f613] =>
[_oembed_time_822131d80ec964850ffd54805035f613] => 1725730278
[_oembed_9722b43b7c1e713f265d34cdfcd46d67] =>
[_oembed_time_9722b43b7c1e713f265d34cdfcd46d67] => 1726499921
[_oembed_45ce68e41f3dd068ef28dc4b1b365924] =>
[_oembed_time_45ce68e41f3dd068ef28dc4b1b365924] => 1727012285
[_oembed_e4313b73710a0604af0f6e96c8a04295] =>
[_oembed_time_e4313b73710a0604af0f6e96c8a04295] => 1727422930
[_oembed_5c9354509708d4469f41a77952c700bf] =>
[_oembed_time_5c9354509708d4469f41a77952c700bf] => 1727422930
[_oembed_a262e258da1e50c88bcdba6bedb94bad] =>
[_oembed_time_a262e258da1e50c88bcdba6bedb94bad] => 1727811354
[_oembed_022cf3765aa878165c59835316ff681b] =>
[_oembed_time_022cf3765aa878165c59835316ff681b] => 1728644411
[_oembed_5c563685541198e85e42a936f983f566] =>
[_oembed_time_5c563685541198e85e42a936f983f566] => 1728644411
[_oembed_6bec129bad54d03012ef032bf81032fe] =>
[_oembed_time_6bec129bad54d03012ef032bf81032fe] => 1728644411
[_oembed_bcd34f6051b6a15313552a0b7bb8954b] =>
[_oembed_time_bcd34f6051b6a15313552a0b7bb8954b] => 1728644411
[_oembed_47ebc823a4fd2ca2b6cc06f23f1f7801] =>
[_oembed_time_47ebc823a4fd2ca2b6cc06f23f1f7801] => 1728644412
[_oembed_6c56d088cf7c0fd6b21be1b0464d8805] =>
[_oembed_time_6c56d088cf7c0fd6b21be1b0464d8805] => 1728818404
[_oembed_e5d192b386533fea348f080d8e64a1f9] =>
[_oembed_time_e5d192b386533fea348f080d8e64a1f9] => 1729944079
[_oembed_f5e7e2cd5c998423667da0c280f3e0ab] =>
[_oembed_time_f5e7e2cd5c998423667da0c280f3e0ab] => 1730299679
[_oembed_3832d32319e5ea5c6f519b8bc2728df2] =>
[_oembed_time_3832d32319e5ea5c6f519b8bc2728df2] => 1731523575
[_oembed_8d58defeaf04eb6a80400d69eec53f11] =>
[_oembed_time_8d58defeaf04eb6a80400d69eec53f11] => 1731913511
[_oembed_1054506c5a5df33daa98387f969e01f5] =>
[_oembed_time_1054506c5a5df33daa98387f969e01f5] => 1731913511
[_oembed_7a51610cfa07a301186e4f26f2c3ddf2] =>
[_oembed_time_7a51610cfa07a301186e4f26f2c3ddf2] => 1733416472
[_oembed_3674b55ff2050fc00bffb3b5c6214866] =>
[_oembed_time_3674b55ff2050fc00bffb3b5c6214866] => 1733416472
[_oembed_070804cb7f5528541856eb9ffcfb9a9f] =>
[_oembed_time_070804cb7f5528541856eb9ffcfb9a9f] => 1733416472
[_oembed_a154797851ac0abd1b6ca7f6c932c355] =>
[_oembed_time_a154797851ac0abd1b6ca7f6c932c355] => 1733416473
[_oembed_47e4badea0257b9fbe2e8885b3b6fc4f] =>
[_oembed_time_47e4badea0257b9fbe2e8885b3b6fc4f] => 1733416473
[_oembed_a8d5e5c1a215c18376e9e504824dd4b6] =>
[_oembed_time_a8d5e5c1a215c18376e9e504824dd4b6] => 1733416473
[_oembed_add00a7d0b946fe99856d5229f59d3b3] =>
[_oembed_time_add00a7d0b946fe99856d5229f59d3b3] => 1733416473
[_oembed_6f19e61defac368128abe59b727abe62] =>
[_oembed_time_6f19e61defac368128abe59b727abe62] => 1734720820
[_oembed_12f07fdf29ccbb5e10680315afbc4583] =>
[_oembed_time_12f07fdf29ccbb5e10680315afbc4583] => 1734720820
[_oembed_97b5e99cc67363fc5358c967d0dcc51a] =>
[_oembed_time_97b5e99cc67363fc5358c967d0dcc51a] => 1734720820
[_oembed_790fa2dfb65f62898b27e628934441f0] =>
[_oembed_time_790fa2dfb65f62898b27e628934441f0] => 1734720820
[_oembed_510dbdd61c27521e8632cde5cbce3026] =>
[_oembed_time_510dbdd61c27521e8632cde5cbce3026] => 1734720820
[_oembed_47f03ce599fcb650f3097a9826409a73] =>
[_oembed_time_47f03ce599fcb650f3097a9826409a73] => 1734720820
[_oembed_29a1be6df388df2d572b9bc2bda4749f] =>
[_oembed_time_29a1be6df388df2d572b9bc2bda4749f] => 1736855434
[_oembed_4856abf3746c5df695d7ad53e752ab6a] =>
[_oembed_time_4856abf3746c5df695d7ad53e752ab6a] => 1736855434
[_oembed_51e5e8d17f04cd535d6b1c90b533c749] =>
[_oembed_time_51e5e8d17f04cd535d6b1c90b533c749] => 1736855434
[_oembed_ba939d1ab0b07287e5ef545c14c22730] =>
[_oembed_time_ba939d1ab0b07287e5ef545c14c22730] => 1736855434
[_oembed_befa8659116c5a4b369eb10d2790a364] =>
[_oembed_time_befa8659116c5a4b369eb10d2790a364] => 1736855434
[_oembed_fea0225320908f4a6a3d77af72deb20a] =>
[_oembed_time_fea0225320908f4a6a3d77af72deb20a] => 1737741492
[_oembed_385abcd79cea9e112f0f39937f0cee8d] =>
[_oembed_time_385abcd79cea9e112f0f39937f0cee8d] => 1737741492
[_oembed_350050201d076f20ae6c4377d0fe98fe] =>
[_oembed_time_350050201d076f20ae6c4377d0fe98fe] => 1737741492
[_oembed_91dc6b0e88b7a711bf9cbe13a4c4a0cb] =>
[_oembed_time_91dc6b0e88b7a711bf9cbe13a4c4a0cb] => 1740151586
[_oembed_526a1d410d9ff6305b0b2fa75d121ce2] =>
[_oembed_time_526a1d410d9ff6305b0b2fa75d121ce2] => 1740151586
[_oembed_f32388e5d5c260f935b94b9371bcbc4f] =>
[_oembed_time_f32388e5d5c260f935b94b9371bcbc4f] => 1740151586
[_oembed_92a4e307064b75bcb8b2517a3546446e] =>
[_oembed_time_92a4e307064b75bcb8b2517a3546446e] => 1740151586
[_oembed_afe00ea58dbc26b8a47ba4804b9e17c7] =>
[_oembed_time_afe00ea58dbc26b8a47ba4804b9e17c7] => 1740151586
[_oembed_17fba1912d5a4f0d86bb5e0669d2bd5a] =>
[_oembed_time_17fba1912d5a4f0d86bb5e0669d2bd5a] => 1742032587
[_oembed_87cd693c72a56142f1d65ae8fe99bfe4] =>
[_oembed_time_87cd693c72a56142f1d65ae8fe99bfe4] => 1742032587
[_oembed_87ce0b5a8d4363c5e7b395e79bf187f2] =>
[_oembed_time_87ce0b5a8d4363c5e7b395e79bf187f2] => 1742032588
[_oembed_ae711eed1f69f52dcda7a655ab628ef8] =>
[_oembed_time_ae711eed1f69f52dcda7a655ab628ef8] => 1742032588
[_oembed_559773f6d75e0fff5e1df7ef39c0284d] =>
[_oembed_time_559773f6d75e0fff5e1df7ef39c0284d] => 1742032588
[_oembed_a9a287544e4e9ca81935a32f5c4bb7c8] =>
[_oembed_time_a9a287544e4e9ca81935a32f5c4bb7c8] => 1742032588
[_oembed_dde59f4fcf21a46fb6b357aa97ca172d] =>
[_oembed_time_dde59f4fcf21a46fb6b357aa97ca172d] => 1743311347
[_oembed_56066a71465f0638fd658be6ffd1ea42] =>
[_oembed_time_56066a71465f0638fd658be6ffd1ea42] => 1743414976
[_oembed_1708057a49646ee571441cc1c30ae035] =>
[_oembed_time_1708057a49646ee571441cc1c30ae035] => 1743414976
[_algolia_sync] => 831788591002
[_oembed_76fff3c4a64067225bfcd309062baa51] =>
[_oembed_time_76fff3c4a64067225bfcd309062baa51] => 1747587543
[_oembed_b652e585255b21f3af064873b9802d9f] =>
[_oembed_time_b652e585255b21f3af064873b9802d9f] => 1747587543
[_oembed_6317d6c15453b1bb438e467d0018b600] =>
[_oembed_time_6317d6c15453b1bb438e467d0018b600] => 1747587543
[_oembed_b6a17498639d300b21659ead585c175a] =>
[_oembed_time_b6a17498639d300b21659ead585c175a] => 1747730506
[_oembed_6f8f71353311b7981dd6fce7a7aabf85] =>
[_oembed_time_6f8f71353311b7981dd6fce7a7aabf85] => 1747730506
[_oembed_01aef46b21205786a76176cf1221d400] =>
[_oembed_time_01aef46b21205786a76176cf1221d400] => 1749027608
[_oembed_b3fa7bac5af58a2adb2cf267a327aa50] =>
[_oembed_time_b3fa7bac5af58a2adb2cf267a327aa50] => 1749027608
[_oembed_ca40e598ced7b8206dd2b7b7b6735fcc] =>
[_oembed_time_ca40e598ced7b8206dd2b7b7b6735fcc] => 1749027608
[_oembed_f4b14a61c936e3c0e856e180fd757c89] =>
[_oembed_time_f4b14a61c936e3c0e856e180fd757c89] => 1749027608
[_oembed_d0a751520cb74a2c615d77e041a17e24] =>
[_oembed_time_d0a751520cb74a2c615d77e041a17e24] => 1749466384
[_oembed_c84736e3c1e7028a44c7b25ab29a0ecd] =>
[_oembed_time_c84736e3c1e7028a44c7b25ab29a0ecd] => 1749466384
[_oembed_d606655699c132e1dee915fb70326c47] =>
[_oembed_time_d606655699c132e1dee915fb70326c47] => 1749660626
[_oembed_d3dce828383d8348132277ce0c77b3d0] =>
[_oembed_time_d3dce828383d8348132277ce0c77b3d0] => 1749660627
[_oembed_d953bf9bd3a885f6e79b82afb7d21db4] =>
[_oembed_time_d953bf9bd3a885f6e79b82afb7d21db4] => 1749660627
[_oembed_f49fb929692d77c1bb1558af50d664f5] =>
[_oembed_time_f49fb929692d77c1bb1558af50d664f5] => 1749660627
[_oembed_65b0e10063ceef31d09e13b42f554681] =>
[_oembed_time_65b0e10063ceef31d09e13b42f554681] => 1749660627
[_oembed_8ca5cc068bd4750c01f977e6f5ec8aa2] =>
[_oembed_time_8ca5cc068bd4750c01f977e6f5ec8aa2] => 1751268987
[_oembed_32835644f0b775dea1e8bb76be5ea274] =>
[_oembed_time_32835644f0b775dea1e8bb76be5ea274] => 1751268988
[_oembed_b95e6fca7f9cb537ce551f3307dd7315] =>
[_oembed_time_b95e6fca7f9cb537ce551f3307dd7315] => 1751285832
[_oembed_50d1a235b7329b135127514b2e5f6668] =>
[_oembed_time_50d1a235b7329b135127514b2e5f6668] => 1751285832
[_oembed_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] =>
[_oembed_time_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] => 1751285832
[_oembed_a535d6793613b4bb8ef86c2017079c7e] =>
[_oembed_time_a535d6793613b4bb8ef86c2017079c7e] => 1751285833
[_oembed_6fd271566bc0258faf069525f324e960] =>
[_oembed_time_6fd271566bc0258faf069525f324e960] => 1753253074
[_oembed_d0673ad634952bcf84b278f698487287] =>
[_oembed_time_d0673ad634952bcf84b278f698487287] => 1753253074
[_oembed_4600dcc932558304f648f4aa230fece1] =>
[_oembed_time_4600dcc932558304f648f4aa230fece1] => 1753253074
[_oembed_42daaf966f3c355cc1bb9eee3fdab76c] =>
[_oembed_time_42daaf966f3c355cc1bb9eee3fdab76c] => 1753253074
[_oembed_2cd33fd660c78691e0a1893a71d16ec5] =>
[_oembed_time_2cd33fd660c78691e0a1893a71d16ec5] => 1753367515
[_oembed_c8b8b5c0bb47b6ddb31edc090b5ec0de] =>
[_oembed_time_c8b8b5c0bb47b6ddb31edc090b5ec0de] => 1754636784
[_oembed_2c7d76f336fa69f90719e425ab0a88c5] =>
[_oembed_time_2c7d76f336fa69f90719e425ab0a88c5] => 1754636784
[_oembed_3cc6ef0a65b44f3e52f0b43be592399b] =>
[_oembed_time_3cc6ef0a65b44f3e52f0b43be592399b] => 1754636784
[_oembed_eff13fa35fad30d98bfd214f2a4725cc] =>
[_oembed_time_eff13fa35fad30d98bfd214f2a4725cc] => 1756368602
[_oembed_ea5ad5b30e22906077b6a97b90876178] =>
[_oembed_time_ea5ad5b30e22906077b6a97b90876178] => 1756368602
[_oembed_069374f63042bb46cc543bcb30710e37] =>
[_oembed_time_069374f63042bb46cc543bcb30710e37] => 1756798468
[_oembed_47212876c632ed7f44de8fb82e9c68bc] =>
[_oembed_time_47212876c632ed7f44de8fb82e9c68bc] => 1756798468
[_oembed_c4e6d74338f105fcfc5e3dc869e437df] =>
[_oembed_time_c4e6d74338f105fcfc5e3dc869e437df] => 1756798468
[_oembed_6a44aae215fd3bc4cbf570753da93986] =>
[_oembed_time_6a44aae215fd3bc4cbf570753da93986] => 1756798468
[_oembed_5bdaa9c60978e0d789221f2ed16452d6] =>
[_oembed_time_5bdaa9c60978e0d789221f2ed16452d6] => 1756798468
[_oembed_ac730f679e747a234d0aa9b484be8b7d] =>
[_oembed_time_ac730f679e747a234d0aa9b484be8b7d] => 1756926665
[_oembed_6a96933f74a80fd24f44dc86a41b49da] =>
[_oembed_time_6a96933f74a80fd24f44dc86a41b49da] => 1757782512
[_oembed_8924d39f25d619cc99a613ff5df2e394] =>
[_oembed_time_8924d39f25d619cc99a613ff5df2e394] => 1757782512
[_oembed_91d6f0795aa7f63c1f8950906d8e2e0d] =>
[_oembed_time_91d6f0795aa7f63c1f8950906d8e2e0d] => 1757955034
[_oembed_c6ad9e99d243c1f5577e5e8a1432cc24] =>
[_oembed_time_c6ad9e99d243c1f5577e5e8a1432cc24] => 1759417056
[_oembed_bfdecdc91ca0e1b6f1dd5d180988157c] =>
[_oembed_time_bfdecdc91ca0e1b6f1dd5d180988157c] => 1759417056
[_oembed_33125ddf1cc3cfcaaeaaf8d57233f10b] =>
[_oembed_time_33125ddf1cc3cfcaaeaaf8d57233f10b] => 1759417056
[_oembed_6af80c5d1c18b25f7c6533a4e28ecc2b] =>
[_oembed_time_6af80c5d1c18b25f7c6533a4e28ecc2b] => 1759417056
[_oembed_92f49568127eba9b436b8e5394828eb5] =>
[_oembed_time_92f49568127eba9b436b8e5394828eb5] => 1760175401
[_oembed_d47d6cd5592bf7b91d6dcf4fb3bc0490] =>
[_oembed_time_d47d6cd5592bf7b91d6dcf4fb3bc0490] => 1760175401
[_oembed_b38ec3b1009a3718ecb29241ac670708] =>
[_oembed_time_b38ec3b1009a3718ecb29241ac670708] => 1760382972
[_oembed_b1b6a64e72fb94d5ef5a616dc4cd9a95] =>
[_oembed_time_b1b6a64e72fb94d5ef5a616dc4cd9a95] => 1761638814
[_oembed_6812f68b9aafa36a729230f2c908cd2b] =>
[_oembed_time_6812f68b9aafa36a729230f2c908cd2b] => 1762884524
[_oembed_86159605f0429ca33f16fcd3f96ac953] =>
[_oembed_time_86159605f0429ca33f16fcd3f96ac953] => 1762884524
[_oembed_859eb23c9781e6098a58247f20413f74] =>
[_oembed_time_859eb23c9781e6098a58247f20413f74] => 1763296965
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 596
[3] => 49
[4] => 31
[5] => 271
[6] => 600
[7] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Érdekes
[3] => Hírek
[4] => Kárpátalja
[5] => Kultúra
[6] => Oktatás
[7] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 7885
[1] => 348
[2] => 629112
)
[tags_name] => Array
(
[0] => II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
[1] => KMPSZ
[2] => népzenei és néptánc tábor
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 629112
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 629112
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
népzenei és néptánc tábor (1 Oldal)