Az Állami Energiafelügyelőség az elosztórendszer üzemeltetőinél (oblenerho) végzett nem tervszerű ellenőrzések első szakaszában 193 szabálysértést állapított meg az ütemterv szerinti áramszünetek alkalmazásakor.
A leggyakoribb szabálysértések:
a leállási ütemtervek közötti szünetek időtartamának megsértése;
a jelenlegi jogszabályok által nem előírt stabilizációs ütemezések alkalmazása;
a kritikus infrastruktúra listáján nem szereplő objektumok ütemezett leállításának hiánya;
a leállás időtartamának betartásának figyelmen kívül hagyása.
A legtöbb szabálysértést Volinyban, Kijevben, Poltavában, Ternopilban és Csernyihivben követték el.
Az OSZR (elosztórendszer-üzemeltető, azaz az oblenerho) vezetői személyes felelősséget viselnek az áramszünet ütemezésének betartásáért.
Herman Haluscsenko, Ukrajna energiaügyi minisztere megbeszélést tartott a rendelkezésre álló energia- és villamosenergia-felhasználás fogyasztók közötti arányos elosztásáról a villamosenergia-fogyasztás kényszerű korlátozását célzó intézkedések alkalmazása során.
Hangsúlyozta, hogy az elmúlt héten megduplázódott a panaszok száma az ügyfelek részéről, akik elmondták, hogy az üzemeltető nem tartja be az ütemtervet és figyelmen kívül hagyja a lekapcsolási sorrendeket.
„Az elemzés, melyet az Energiaügyi Minisztérium közösen végzett az energia és kommunális szolgáltatások szabályozását ellenőrző nemzeti bizottsággal (NKREKP) és az Állami Energiafelügyelőséggel arról tanúskodik, hogy az állampolgárok panaszai indokoltak. A legtöbb panasz Kijevből, Kijev megyéből, Poltavából és Lembergből érkezik” – szögezte le Haluscsenko.
A miniszter kijelentette, hogy az OSZR a lekapcsolások során igazságos kell legyen, minden fogyasztónak egyenlő feltételeket kell biztosítson. A visszaélés tényállásának megállapítása esetén az üzemeltető vezetőségét személyes felelősség terheli.
„Nemzetbiztonsági kérdés az igazságosság betartása a fogyasztók és a kritikus infrastrukturális létesítmények villamosenergia-ellátása terén. Ezt a legmagasabb állami szinten ellenőrzik, és ezt rendületlenül biztosítani kell” – hangsúlyozta Rosztiszlav Surma, az Elnöki Hivatal helyettes vezetője.
Kosztyantin Uscsapovszkij, a NKREKP vezetője kijelentette, hogy a bizottság döntése értelmében az OSZR (oblenerho) vezetői személyes felelősséget viselnek az áramszolgáltatási korlátozások normatív okmányaiban leírtak betartásáért.
Ezenkívül jelentős számú panasz érkezett a szabályozóhoz az OSZR nem megfelelő kommunikációjáról a fogyasztókkal, főként azt illetően, hogy az ügyfeleket nem informálják a lekapcsolásokról, annak mértékéről és az aktuális ütemtervekről. Ezt a helyzetet sürgősen korrigálni kell.
A bizottság arra is felszólította az üzemeltetőet, hogy a fogyasztók novemberi „átlagfogyasztása alapján” történő számlázásnál figyelembe kell venni a villamos fogyasztásmérő mutatóit és csökkentő tényezőt kell alkalmazni.
Az Állami Energiafelügyelőség megjegyezte, hogy az Energiaügyi Minisztérium utasításának megfelelően, a NKREKP, az Ukrenergo és az SZBU képviselőivel együtt soron kívüli ellenőrzéseket végeznek majd az áramkimaradási ütemterv betartására vonatkozóan.
A rendszeres rakétatámadások következtében, többek között Ukrajna energetikai szektora ellen, a lakosság hosszú távú áramlekapcsolásokra számíthat. A veszteségek olyan súlyosak, hogy bár a villanyszerelők éjjel-nappal dolgoznak, hetekbe, sőt hónapokba is telhet az infrastruktúra teljes újjáépítése. Míg Kárpátalja fogyasztása tavaly körülbelül 400 MW volt, jelenleg ennek csak a felét kapja. Ezért elkerülhetetlenül áramhiány alakult ki.
A takarékosság egyetlen módja – a kikapcsolás. Az Oblenerho által kidolgozott lekapcsolási ütemtervek az áram mennyiségére vonatkoznak, nem a kerületekre vagy az utcákra. Hiszen a kórházak, rendelők, szivattyútelepek és egyéb a létfenntartást biztosító vállalkozásoknak megszakítás nélkül kell végezniük munkájukat. Ugyanakkor a háztartási felhasználóknak is jobban kellene takarékoskodni.
A helyzet nehéz, de ellenőrzés alatt van, Ukrajna energetikai rendszere fokozatosan talpra áll a szerdai hatalmas orosz rakétatámadás után – közölte csütörtökön az Ukrenerho állami áramszolgáltató vállalat sajtószolgálata a Telegram-csatornáján, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az áramszolgáltató vállalat közleményében utalt arra, hogy a tegnapi orosz rakétatámadás Ukrajnában és Moldovában áramszünetekhez vezetett, mivel a két ország energetikai rendszere jelenleg egységes, és szinkronban működik az európai kontinentális hálózattal.
„Ukrenerho végrehajtja a megfelelő intézkedési protokollt az erőművi blokkok visszakapcsolására, és az Oblenerhókkal együtt tartalék konstrukciókat alkalmaz a fogyasztók áramellátásának biztosítására” – írta a sajtószolgálat. Jelenleg Ukrajna-szerte elsősorban a kritikus infrastrukturális létesítményeket táplálják be: vízműveket, hő- és kommunális energiaszolgáltatókat, csatornarendszereket.
Az áramellátás helyreállítása az atomerőművek leállását előidéző támadás sajátosságai miatt tovább tart, mint korábban. Ugyanakkor az összes erőmű fokozatosan visszatér a megszokott üzemmódba: először víz- és hőerőművek, majd később az atomerőművek.
Az Ukrenerho közlése szerint az áramhiány várhatóan már estére csökken. „A villamosenergia-rendszer áramhiánya azonban továbbra is megmarad. Annak érdekében, hogy ilyen körülmények között is stabilan működjön, az Ukrenerho továbbra is fogyasztáskorlátozó ütemtervet alkalmaz” – emlékeztetett a sajtószolgálat.