A vatikáni diplomácia nem adja fel a felek közötti közvetítést és a békére irányuló kezdeményezéseket – hangoztatta Ferenc pápa a Vida Nueva spanyol digitális portálon pénteken közölt interjúban, melyben többek között a papi szolgálatról is beszélt.
Ferenc pápa „békeoffenzívának” nevezte az ukrajnai háború leállítására tett erőfeszítéseket. Kijelentette, folytatni akarja a megkezdett diplomáciai munkát, melyet még a tavasszal Matteo Zuppi bíborosra bízott, aki mostanáig Kijevben, Moszkvában és Washingtonban tárgyalt.
A katolikus egyházfő elmondta, Zuppi bíboros beszámolói alapján „Kijevben továbbra is a győzelemre összpontosítanak, nem élve a közvetítés lehetőségével”.
Moszkvának a pápai küldöttel szemben tanúsított magatartását „diplomatikusnak” nevezte.
Úgy vélte, a felek közötti közvetítést illetően eddig az Ukrajnából Oroszországba szállított gyerekek hazatérése ügyében történt a legjelentősebb előrelépés.
A megvalósítás érdekében – tette hozzá Ferenc pápa – szándékában áll állandó diplomáciai képviselő kinevezése, aki a híd szerepét tölti be az orosz és az ukrán hatóságok között. „Számomra nagy lépés ez a háború fájdalmai közepette” – utalt a gyermekek minél előbbi hazatérésére.
Megerősítette, hogy Zuppi bíboros következő állomása Peking lesz, mivel „Washington és Peking tartja kézben a konfliktus enyhítésének kulcsát”. Elmondta, hogy a vatikáni diplomácia béketalálkozó előkészítésén dolgozik, amelyet vallási vezetők részvételével Abu-Dzabiban tartanának novemberben az ENSZ Dubajban esedékes klímacsúcsa előtt.
A kezdeményezést Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár koordinálja, és azért is Abu-Dzabira esett a választás, hogy a béketalálkozót „a Vatikánon kívül, semleges területén rendezzék”.
Ami a jövőbeli pápai utakat illeti, Ferenc pápa elmondta, hogy Koszovóba és hazájába, Argentínába készül, valamint a tervek között szerepel egy spanyolországi látogatás is.
Megjegyezte ugyanakkor, hogy Európában a nagyobb országok előtt a kisebbeket akarja végigjárni. A jelenleg a Lisszabonban zajló Ifjúsági Világtalálkozón résztvevő Ferenc pápa indulás előtt nyilatkozott a Vida Nuevának.
Azt mondta, olyan „normális” szeminaristák kellenek, akik nem baloldali, jobboldali vagy centrista pasztorációs ideológiát követnek, nem dogmákat hirdetnek, hanem cselekednek, járnak a világban, problémáikkal szembesülnek, fociznak. Kifejtette, nem érkezett még el az ideje egy harmadik Vatikáni Zsinatnak, mivel még az 1962-ben kezdődött második Vatikáni Zsinat döntései sem valósultak meg.
Vatican announces new rules to authenticate miracles such as weeping statues, visions of the Virgin Mary and unexplained stigmata as social media sees apocalyptic prophecies spread faster than ever The Church is stepping in amid a boom in claims of supernatural events pic.twitter.com/0LQMfWcR0B
Vatican announces new rules to authenticate miracles such as weeping statues, visions of the Virgin Mary and unexplained stigmata as social media sees apocalyptic prophecies spread faster than ever The Church is stepping in amid a boom in claims of supernatural events pic.twitter.com/0LQMfWcR0B
"È un'autobiografia, ma le autobiografie, per me, sono per ringraziare Dio, per il bene che ha fatto nella mia vita. Il vero protagonista è il Signore". Spera, l'autobiografia di Papa Francesco, è in tutte le librerie e store on-line. #papafrancesco#papa#libro#inlibreria#spera
Még mindig korai értékelni az ukrán fegyveres erők ellentámadásának eredményeit, mert a támadó műveletek aktív fázisban vannak – jelentette ki pénteken Hanna Maljar védelmi miniszterhelyettes egy televíziós műsorban, tájékoztatott az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Maljar az ukrán televízió non-stop háborús adásának elmondta, hogy „minden nap van előrehaladásunk. Minden nap. Igen, ez fokozatos, de a mieink ezeken a vonalakon megkapaszkodtak, és magabiztosan nyomulnak előre.” A helyettes tárcavezető a külföldi sajtóértesülésekkel kapcsolatos kérdésekre válaszolt, amelyek szerint az ellentámadás állítólag nem tett eleget az elvárásoknak.
Maljar emlékeztetett arra, hogy volt példa a területek azonnali felszabadítására, és volt más példa is. „Ha Herszonról beszélünk, a védelmi erőink hosszú ideig ügyködtek, hogy később a város ténylegesen felszabadulhasson” – tette hozzá.
A védelmi miniszterhelyettes úgy vélte, „még korai értékelni, mert maga az offenzíva, az offenzívműveletek folyamatban vannak”. „És azt mondani, hogy „pozitív” vagy „negatív”, egyszerűen helytelen. Ezek (a támadó műveletek – a szerk.) folytatódnak, aktív szakaszban vannak” – hangsúlyozta Hanna Maljar.
Ukrainian forces struck two key road bridges along critical Russian grounds lines of communication (GLOCs) connecting occupied Crimea and occupied Kherson Oblast on August 6, causing Russian forces to reroute road traffic from shorter eastern routes to longer western routes. pic.twitter.com/8goDzwWiJb