Svájci és amerikai kutatók forradalmi módszerrel tárták fel, hogyan gyorsítja a jéghegyek leszakadása a grönlandi jégtakaró olvadását, ami súlyos következményekkel járhat a globális tengerszintre és Európa klímájára – írta a Science Daily.
Egy nemzetközi kutatócsoport a Zürichi Egyetem (UZH) és a Washingtoni Egyetem (UW) vezetésével először alkalmazott optikai szálas technológiát annak megfigyelésére, hogyan keveredik a gleccserek olvadékvize a mélyebb, melegebb tengervízzel a jéghegyek leszakadásakor.
A melegebb víz fokozza a tengervíz által okozott olvadást, és erodálja a gleccser peremén lévő függőleges jégfal alapját. Ez pedig felerősíti a jéghegyek leszakadását és a jégtakaró tömegvesztését – magyarázta Andreas Vieli, az UZH Földrajzi Tanszékének professzora, a kutatás társszerzője.
A GreenFjord projekt keretében a kutatók egy tíz kilométer hosszú optikai szálas kábelt helyeztek el a tengerfenéken a dél-grönlandi Eqalorutsit Kangilliit Sermiat gleccser előtti fjordban. Ez a gyorsan mozgó gleccser évente körülbelül 3,6 köbkilométer jeget bocsát az óceánba.
A kutatócsoport az úgynevezett Distributed Acoustic Sensing (DAS) módszert alkalmazta, amely a kábel mentén érzékeli az apró rezgéseket, amelyeket olyan események okoznak, mint az újonnan keletkezett repedések, lezuhanó jégtömbök, óceáni hullámok vagy hőmérséklet-változások.
Ez lehetővé teszi számunkra, hogy mérjük a különböző típusú hullámokat, amelyek a jéghegyek leszakadása után keletkeznek – mondta Dominik Gräff, a kutatás vezető szerzője, a Washingtoni Egyetem posztdoktori kutatója.
A kutatók felfedezték, hogy a jéghegyek leszakadása után nemcsak felszíni hullámok keletkeznek, hanem belső víz alatti hullámok is, amelyek felhőkarcolók magasságát is elérhetik. Ezek a hullámok hosszú ideig keverik a vizet, miután a felszín már nyugodttá vált, és meleg vizet hoznak felfelé, ami fokozza a gleccser peremének olvadását és erózióját.
A Grönlandot borító jégtakaró területe körülbelül negyvenszer nagyobb, mint Svájc.
Ha teljesen elolvadna, a globális tengerszint körülbelül hét méterrel emelkedne.
Az olvadó gleccserekből kiáramló nagy mennyiségű olvadékvíz emellett megzavarhatja az olyan fontos óceáni áramlatokat is, mint a Golf-áramlat, ami jelentős következményekkel járhat Európa éghajlatára.
Az antarktiszi tengeri jég szintje a harmadik legalacsonyabb mutatót érte el a téli kutatások egész története során.
Az Antarktisz ismét riasztó rekordokat dönt: a déli félteke tengeri jegének területe ezen a télen mindössze 17,81 millió négyzetkilométert ért el, ami a harmadik legalacsonyabb érték 47 évnyi műholdas megfigyelés során. A csúcsot szeptember 17-én mérték, írta a ScienceX.
Ez az érték továbbra is az átlagnál jelentősen alacsonyabb – az eredmény a második a 2023-as történelmi mélypont után, és a második legalacsonyabb szint 2024-ben. 2016-ig az antarktiszi jégtakaró „instabil, de fokozatos növekedést” mutatott – mondta Ted Scambos vezető tudós. Most a melegebb óceáni vizek behatolnak a part menti területekre, ami azt jelenti, hogy a globális felmelegedés hatásai végleg elérték a déli tengereket.
Az olvadó tengeri jég nem emeli közvetlenül a tengerszintet, de csökkenti a napenergiát visszaverő világos felületek nagyságát. Ehelyett a sötét óceánvíz elnyeli azt, felgyorsítva a felmelegedést. A jég pufferként is működik, védi az antarktiszi jégtakarót a hullámoktól és a szelektől. Elvesztése sebezhetőbbé teszi a part menti területeket, és felgyorsíthatja a gleccserek összeomlását, ami jelentősen megemelheti a globális tengerszintet.
A tudósok azonban az ellenkező hatást is megfigyelték: a melegebb és nedvesebb légtömegek több havazást hozhatnak, ami átmenetileg lelassítja a jégolvadást. Hosszú távon, az állandóan magasabb hőmérsékletek mellett a jégtakaró továbbra is olvad.
Az 1770 négyzetkilométeres jéghegyóriás, az A23a heteken belül elolvadhat, mert folyamatos mozgásban van, a melegedő vizek miatt hamarosan már nem lesz azonosítható. A hatalmas jéghegy 1986-ban vált le az Antarktiszról, de zátonyra futott, nagyjából 5 éve szabadult ki, és azóta méretével még egy pingvinkolónia táplálkozási erőforrásait is veszélybe sodorta.
Közel 40 éve vált le az Antarktiszról a világ legnagyobb jéghegye, az A23a. A valaha volt legnagyobb és legidősebb jéghegyként tartják számon, azonban heteken belül elolvadhat, ugyanis a melegebb vizekben darabokra omlik – közölte a The Guardian.
Az A23a majdnem egybillió tonnát nyomott 2025 elején, az EU Kopernikusz Föld-megfigyelési programjának műholdképein alapuló AFP-elemzés szerint pedig ma már kevesebb mint fele eredeti méretének, de még így is impozáns kiterjedéssel rendelkezik: 1770 négyzetkilométer, legszélesebb pontján csaknem 60 kilométer széles.
A gigantikus befagyott szikla még a pingvinek táplálkozóhelyeit is veszélyeztette egy távoli szigeten az Atlanti-óceán déli részén, de végül továbbállt.
Az elmúlt hetekben hatalmas darabok – mintegy 400 négyzetkilométernyi terület – törtek le. Andrew Meijers, a Brit Antarktiszi Felmérés fizikai oceánugráfusa azt nyilatkozta az AFP-nek, hogy ahogy a jéghegy egyre északabbra sodródott, „meglehetősen drámaian szétesett”. Hozzátette, hogy a jéghegy „folyamatosan olvad”, és minden bizonnyal a következő hetekben ez folytatódni fog. A kutató arra számít, hogy az A23a néhány héten belül már nem lesz azonosítható.
1986-ban, amikor az A23a levált az antarktiszi talapzatról, a Weddell-tengerben zátonyra futott, és több mint 30 évig az óceán fenekén maradt. 2020-ban végül kiszabadult, és a Dél-Atlanti-óceánba sodródott.
Végül idén márciusban A Déli-Georgia sziget környékén futott zátonyra, az AFP által elemzett műholdfelvételek alapján a jéghegy naponta akár 20 kilométert is megtehet. Az egyre melegedő vizek és a hatalmas hullámok azt eredményezik, hogy az A23a gyorsan szétesett, a tudósokat meg is lepte, hogy milyen sokáig maradt egyben a jéghegy.
A legtöbb jéghegy nem jut el idáig. Ez tényleg nagy, így tovább bírta és messzebbre jutott, mint mások – mondta Meijers.
A jéghegyek leválása egy természetes folyamat, a tudósok viszont azt állítják, hogy valószínűleg az ember által okozott éghajlatváltozás miatt az Antarktiszról való eltűnésük növekszik.
A Marmolada Olaszország északkeleti hegyvonulatának legmagasabb csúcsa, és a Dolomitok királynőjeként ismert. A Dolomitok legnagyobb gleccsere télen a síelők, nyáron pedig a hegymászók paradicsoma – írja a Euronews.
A gleccser felületéből az elmúlt öt évben 70 hektárnyi terület tűnt el, ami 98 futballpályának felel meg. A Dolomitok legnagyobb gleccsere 2040-re pedig teljesen eltűnhet.
A tudósok szerint a Marmolada gleccser naponta 7-10 centimétert veszít vastagságából. Az eddigi mérések alapján 1888-as kezdete óta a jégsapka 1200 métert húzódott vissza.
A figyelmeztetést Legambiente környezetvédelmi csoport, a Cipra nemzetközi alpesi védelmi bizottság és az olasz gleccserbizottság által indított kampány szervezői adták ki. A „Carovana dei ghiacciai” (A gleccserek karavánja) elnevezésű projekt keretében a csoport a gleccserek megfigyelését végzik, és felhívják a figyelmet az éghajlatváltozás egészségi állapotukra gyakorolt drámai hatására.
A Marmolada-gleccser már évek óta a Karavánbizottság megfigyelésének tárgyát képezi – különösen a 2022 júliusában bekövetkezett tragikus serac (gleccserjégoszlop) összeomlása után, amely 11 hegymászó halálát okozta.
A Marmolada-gleccser haldoklik, és a lepedőkkel való befedése terápiás makacskodás, amelynek egyetlen célja a sípályák védelme – mondta a Legambiente szóvivője egy sajtótájékoztatón.
A 136 évvel ezelőtti mérések szerint a gleccser mintegy 500 hektáron terült el, és akkora volt, mint 700 futballpálya. 1888 óta több mint 80 százalékos területveszteséget és több mint 94 százalékos térfogatvesztést regisztráltak.
A 2024-ben mért legnagyobb vastagság már csupán 34 méter volt. A jég felgyorsult olvadása a magasban fehér kősivatagnak ad helyet, és új ökoszisztémák alakulnak ki – állítják a szakértők.
A példátlan téli hőhullám hatására a talajhőmérséklet 10 fokkal a normális fölé emelkedett, és július egyes napjain a szárazföldi hőmérséklet 28 fokkal haladta meg a sokéves átlagot.
Michael Dukes, a MetDesk előrejelzési igazgatója szerint a hőhullám egy különösen erős El Niño eseményt követ, és valószínűleg ennek késleltetett hatása, az éghajlatváltozás okozta általános hőmérséklet-emelkedéssel együtt – írja a The Guardian cikke nyomán a Portfolio. A hőhullám közvetlen kiváltója a meggyengült sarki örvény, azaz a hideg és alacsony nyomású levegő egy sávja, ami a sztratoszférában forog a pólusok körül. A légköri hullámok interferenciája gyengítette az örvényt, ami idén a magaslégköri hőmérséklet emelkedéséhez vezetett. Mint írják, fontos kiemelni, hogy az Antarktiszon most úgy melegebb 10 Celsius-fokkal a talaj és 28 fokkal a levegő a sokéves átlagnál, hogy a déli féltekén éppen tél van.
A kutatók régóta jósolják, hogy az emberi eredetű éghajlatváltozás legjelentősebb hatásai a sarkvidékeket fogják érinteni, és ez a hőhullám ennek ékes példája. Az elmúlt két évben ez a második, ami elérte a régiót.
A legutóbbi 2022 márciusában 39 Celsius-fokos hőmérséklet-emelkedést eredményezett, és a jégtakaróból egy akkora darab tűnt el, mint Róma városa.
A tudósok arra figyelmeztetnek, hogy a téli és nyári hónapokban folytatódó felmelegedés a jégtakaró összeomlásához vezethet.
Zeke Hausfather, a Berkeley Earth kutatója szerint az antarktiszi hőhullám „egyértelműen az egyik nagyobb hajtóereje volt a globális hőmérséklet elmúlt hetekben tapasztalt megugrásának” – írja a lap. Jonathan Overpeck, a Michigani Egyetem Környezetvédelmi és Fenntarthatósági Iskolájának klímakutatója a hőhullámot a leglátványosabb jelnek nevezte, amely szerint az éghajlatváltozás valóban kezdi átalakítani a bolygót.
Az ETH Zürich klímakutatója, Jonathan Willie szerint a terület fölött hetek óta tartó „déli sztratoszféra felmelegedésének” köszönhető a hőhullám. Mint írják, egyelőre nem világos, hogy az éghajlatválság mennyiben járult hozzá ennek a konkrét eseménynek a kialakulásához, ám a szakértők egyetértenek abban, hogy a hőhullám az előttünk álló események aggasztó előjele.
Kétségbeesett kormányzati lépéssel a megmaradt jeget hőtakaróval fednék be, amely reményeik szerint megállítja vagy visszafordítja az olvadási folyamatot. Mindez elkésett lépésnek tűnik.
Venezuela lehet az első olyan ország a modern történelemben, amely elveszíti az összes gleccserét, miután a klímatudósok az utolsó gleccsert jégmezővé minősítették vissza.
Az International Cryosphere Climate Initiative (ICCI), egy tudományos érdekvédelmi szervezet az X-en közölte, hogy a dél-amerikai ország egyetlen megmaradt gleccsere – az Andokban található Humboldt vagy La Corona – „túl kicsi lett ahhoz, hogy gleccsernek minősüljön″.
Az éghajlatváltozás miatt emelkedő globális átlaghőmérséklet miatt a jégveszteség egyre nagyobb mértékű, ami világszerte hozzájárul a tengerszint emelkedéséhez.
Az utolsó venezuelai gleccseren a 2000-es évek óta nem sok jégtakaró volt. Most nem gyarapodik, ezért átminősítették jégmezővé – mondta Caroline Clason, a Durhami Egyetem glaciológusa a Newsroundnak.
Márciusban a kolumbiai Los Andes-i Egyetem kutatói az AFP-nek elmondták, hogy a gleccser 450 hektárról mindössze kettőre csökkent. Luis Daniel Llambi, az egyetem ökológusa a Guardiannek azt mondta, hogy mostanra még kisebbre zsugorodott.
Bár nincs globális szabvány arra vonatkozóan, hogy egy jégtakarónak mekkora méretűnek kell lennie ahhoz, hogy gleccsernek minősüljön, az amerikai földtani intézet szerint az általánosan elfogadott irányadó terület 10 hektár körül van.
Egy 2020-ban közzétett tanulmány szerint a gleccser ennél kisebbre zsugorodott valamikor 2015 és 2016 között – bár a Nasa 2018-ban még mindig Venezuela utolsó gleccserének tekintette.
James Kirkham és Miriam Jackson, az ICCI, illetve az International Centre for Integrated Mountain Development glaciológusai kifejtették, hogy „a glaciológusok a gleccsert olyan jégtömegként ismerik, amely saját súlya alatt deformálódik”.
Közös nyilatkozatukban a BBC-nek elmondták: „A gleccserszakértők gyakran a 0,1 négyzetkilométeres, (10 hektáros) kritériumot használják közös meghatározásként, de az ennél nagyobb méretű jégtömegnek a saját súlya alatt is deformálódnia kell ahhoz, hogy számításba jöjjön”.
Felvetették, hogy az elmúlt években problémák merülhettek fel a Humboldt-gleccserhez való hozzáféréssel kapcsolatban, ami késleltethette a mérések közzétételét.
Mark Maslin professzor, a University College London földrendszertudományok professzora szerint egy olyan jégmező, mint a Humboldt – amely nagyjából két futballpálya területének felel meg – „nem gleccser”.
„A gleccserek a völgyeket kitöltő jég – ez a definíció –, ezért azt mondanám, hogy Venezuelában egyáltalán nincsenek gleccserek” – mondta a BBC-nek.
Decemberben a venezuelai kormány bejelentette, hogy a megmaradt jeget egy hőtakaróval fedik be, amely reményei szerint megállítja vagy visszafordítja az olvadási folyamatot. A lépés azonban kritikát váltott ki a helyi klímakutatók részéről, akik arra figyelmeztettek, hogy a takarás a lebomlás során műanyag részecskékkel szennyezheti a környező élőhelyet – írta az El Pais spanyol napilap.
Maslin professzor szerint a hegyi gleccserek pusztulása „nem közvetlenül visszafordítható”, mivel a nyári hónapok túléléséhez elegendő jégre van szükségük ahhoz, hogy visszaverjék a napfényt és hűvösen tartsák a körülöttük lévő levegőt.
„Ha egy gleccser eltűnik, a napfény felmelegíti a talajt, sokkal melegebbé teszi azt, és sokkal kevésbé valószínű, hogy a nyár folyamán jég képződik” – mondta.
Maximiliano Herrera, a szélsőséges időjárás kutatója az X-en azt írta, hogy a következő országok, amelyek valószínűleg gleccsermentessé válnak, Indonézia, Mexikó és Szlovénia.
Az éghajlatváltozásról szóló több könyv szerzője szerint ezek a kisebb gleccserek – mint például a nemrég Venezuelában elveszett gleccser – nem tartalmaznak annyi jeget, hogy olvadásukkal jelentősen megemeljék a tengerszintet. Egyes régiókban azonban a gleccserek döntő szerepet játszanak a közösségek édesvízzel való ellátásában, különösen a forró, száraz időszakokban.
„Ha egyszer megszabadulunk ettől, az a probléma, hogy ezután már csak a helyenként lehulló csapadékra vagyunk utalva” – fűzte hozzá Herrera.
Kirkham és Jackson szerint a „legfrissebb előrejelzések alapján a gleccserek 20-80 százaléka eltűnik 2100-ra (jelentős regionális eltérésekkel). Elmondták, hogy a szén-dioxid-kibocsátás gyors csökkentése ugyanakkor egyes gleccserlelőhelyeket megmenthet, „aminek óriási előnyei lesznek a megélhetés, valamint az energia-, víz- és élelmiszerbiztonság szempontjából”.
Gyorsan olvad a világ legnagyobb jéghegye, az Antarktiszról leszakadt A23a – állapították meg a kutatók, akik az Eyos expedíciós vállalat hajójával vasárnap érték el az óriási jégtömböt.
Ian Strachan, az expedíció vezetője a BBC Newsnak elmondta, hogy a jéghegyet 3-4 méteres hullámok mossák, és így eróziója folyamatos. Az expedíció vasárnap drónos megfigyelést végzett a jéghegynél.
A mintegy négyezer négyzetkilométer területű A23a még 1986-ban szakadt le a fehér kontinensről, de csak pár hónapja mozdult meg, és kezdett elsodródni a Weddell-tengeren a partvidéktől. A jéghegy jelenleg az Antarktisz sarki áramlatain sodródik, amely az óra járásával egy irányban forog az Antarktisz körül.
Az áramlat az A23a-t az uralkodó nyugati széllel együtt a Dél-Orkney-szigetek irányába tereli, amelyek az Antarktiszi-félsziget csúcsától mintegy 600 kilométerre északkeletre találhatók.
Az A23a nagyságát és mozgását műholdas megfigyeléssel követik. A jégtömb vastagsága helyenként a 300 métert is meghaladja, tömege csaknem egymilliárd tonna, de napról napra csökken.
A Föld hőmérséklete rövid időre olyan kritikus küszöbérték fölé emelkedett, amelyre a tudósok már évtizedek óta figyelmeztetnek, hogy katasztrofális és visszafordíthatatlan hatással lehet a bolygóra és ökoszisztémáira – derült ki egy éghajlatkutató által megosztott adatokból.
Több mint 2 Celsius-fokkal volt melegebb a globális átlaghőmérséklet az iparosodás előtti szintnél múlt hét pénteken, amelyre eddig még nem volt példa – derül ki az előzetes adatokból, amelyeket Samantha Burgess, az európai székhelyű Copernicus Éghajlatváltozási Szolgálat igazgatóhelyettese osztott meg az X-en.
A küszöbértéket csak átmenetileg lépték át, és nem jelenti azt, hogy a világ tartósan 2 fok feletti felmelegedésben van, de ez annak a bolygónak a tünete, amely folyamatosan egyre melegebb és melegebb lesz, és egy olyan hosszabb távú helyzet felé halad, amelyben az éghajlati válság hatásait nehéz – egyes esetekben lehetetlen – lesz visszafordítani.
Burgess a posztjában azt írta, hogy a pénteki globális hőmérséklet átlagosan 1,17 fokkal haladta meg az 1991–2020-as szintet, így ez volt a legmelegebb november 17-e a feljegyzések szerint. Az iparosodás előtti időkhöz képest azonban – mielőtt az ember elkezdte volna nagymértékben elégetni a fosszilis tüzelőanyagokat és megváltoztatni a Föld természetes éghajlatát – a hőmérséklet 2,06 fokkal volt melegebb.
A pénteki 2 fokos túllépés két héttel az ENSZ dubaji COP28 klímakonferenciájának kezdete előtt történt, ahol az országok számba veszik, milyen eredményeket értek el a párizsi klímamegállapodásban vállaltak szerint a globális felmelegedés 2 fokkal az iparosodás előtti szinthez képest történő korlátozásában, és a cél az, hogy 1,5 fokra korlátozzák a felmelegedést.
„A 2 fok feletti felmelegedés nem jelenti a Párizsi Megállapodás megszegését, de rávilágít arra, hogyan közeledünk a nemzetközileg elfogadott határértékekhez – mondta Burgess a CNN-nek. – Arra számíthatunk, hogy az elkövetkező hónapokban és években egyre gyakoribbá válnak az 1,5 és 2 fokos napok.”
A Copernicus adatai előzetesek, és hetekre lesz szükség ahhoz, hogy a valós megfigyelésekkel megerősítsék őket.
Úgy tűnik, a világ már most is afelé halad, hogy a következő néhány évben hosszabb távon átlépje az 1,5 fokos felmelegedés határát, amely felett a tudósok szerint az emberek és az ökoszisztémák nehezen tudnak alkalmazkodni.
Az 1,5 fok azonban nem sziklaszirt a Föld számára – minden töredék fokkal magasabb felmelegedés rosszabb következményekkel jár. A 2 fokos felmelegedés a népesség jóval nagyobb részét teszi ki a halálos szélsőséges időjárás veszélyének, és növeli annak valószínűségét, hogy a bolygó visszafordíthatatlan fordulópontokhoz ér, például a sarki jégtakarók összeomlásához és a korallzátonyok tömeges pusztulásához.
Richard Allan, a brit Readingi Egyetem klímatudományi professzora a törést úgy nevezte, „kanári a szénbányában”, amely „aláhúzza az üvegházhatású gázok kibocsátásának kezelésének sürgősségét”.
Hozzátette azonban, „teljes mértékben várható, hogy az egyes napok jóval az iparosodás előtti 2 Celsius-fok fölé emelkednek, mielőtt a tényleges 2 Celsius-fokos célt sok éven keresztül átlépnénk”.
Az adatok a valaha mért legmelegebb 12 hónap után érkeznek, és az éghajlati válság által felerősített szélsőséges időjárási események éve után, beleértve a hawaii tüzeket, az észak-afrikai áradásokat és a földközi-tengeri viharokat, amelyek mindegyike emberéleteket követelt.
A tudósok egyre inkább aggodalmuknak adnak hangot amiatt, hogy a hőmérsékleti adatok meghaladják az előrejelzéseiket.
Az elmúlt hetekben a Föld éghajlatának állapotát és az embereknek a felmelegedés elleni küzdelmet célzó intézkedéseit ellenőrző jelentések sora azt mutatja, hogy a bolygó a felmelegedés veszélyes szintje felé tart, és nem tesz eleget a hatások mérséklése vagy az azokhoz való alkalmazkodás érdekében.
Egy múlt heti ENSZ-jelentés szerint, még ha az országok az összes jelenlegi éghajlatvédelmi ígéretüket be is tartják, a bolygó felmelegedését okozó szennyezés 2030-ban még mindig 9 százalékkal magasabb lesz, mint 2010-ben. Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület szerint a világnak 45 százalékkal kell csökkentenie a kibocsátást az évtized végéig 2010-hez képest ahhoz, hogy reménye legyen a globális felmelegedés 1,5 Celsius-fokra való korlátozására az iparosodás előtti szinthez képest. A 9 százalékos növekedés azt jelenti, hogy ez a cél messze van.
Egy másik ENSZ-jelentés azt is megállapította, hogy a világ a fosszilis tüzelőanyagok termelésének azon határértékének túllépését tervezi, amely kordában tartaná a globális felmelegedést. Az országok 2030-ra több mint kétszeresét tervezik kitermelni a fosszilis tüzelőanyagok azon határértékének, amely a felmelegedést 1,5 foknál korlátozná.
Grönland gleccserei gyorsuló ütemben olvadnak – ezt igazolta a Koppenhágai Egyetem kutatóinak tanulmánya, amely a Nature Climate Change című folyóiratban jelent meg pénteken.
A kutatás szerint az elmúlt 20 évben Grönland egyes részein ötszörösére gyorsult a gleccserek olvadása.
A 2000-es évek előtt a Grönland délnyugati részén található gleccserek jege évente mintegy öt métert apadt, jelenleg ez az érték 25 méter. A Grönland szélein és a jégsapkákon lévő gleccserek visszahúzódása különösen súlyos.
Grönland mintegy 22 ezer gleccseréből több mint ezret vizsgáltak meg a kutatók. Az elemzéshez a műholdfelvételeken kívül 200 ezer fotót és légifelvételt is kiértékeltek, amelyek az elmúlt 130 évben készültek.
Anders Björk, a tanulmány elkészítésén dolgozó geotudós elmondta, korábbi kutatásokból már kiderült, hogy Grönland legnagyobb gleccserei veszélyben vannak a globális éghajlatváltozás és a hőmérséklet növekedése miatt. A gleccserek olvadásának mértékével kapcsolatban azonban az elégtelen mérések miatt kételyek merültek fel. A csütörtökön megjelent új tanulmány azonban szerinte „az utolsó kétségeket is eloszlatja”.
A 2023. szeptemberi mérés szerint 4805,59 méter volt Európa legmagasabb hegycsúcsa, a Mont Blanc magassága, 2,22 méterrel alacsonyabb, mint az előző, 2021. évi méréskor – közölték csütörtökön francia földmérők.
Ez a különbség a nyári csapadékmennyiség változékonyságáról is tanúskodhat, a jelenséget már a múltban is megfigyelték – közölte Jean de Garets, az Haute-Savoie megyei földmérők képviselője.
„Mi csak az adatokat gyűjtjük a jövő nemzedékek számára, nem pedig magyarázzuk őket, ezt a tudósokra hagyjuk” – mondta a szakember.
Mintegy húsz ember hatolt fel modern eszközökkel és – most először – egy pilóta nélküli repülő szerkezettel felszerelve szeptember közepén a csúcsra nyolc kötélcsoportban, hogy több napon át pontról pontra méréseket végezzen.
„A mérések során sokat megtudtunk: a hegycsúcs állandó mozgásban van, mind a magasságát, mind a helyzetét illetően” – hangsúlyozta Jean de Garets.
Az előző méréskor – 2021 szeptemberében – 4807 méter 81 centimétert mértek. A hegycsúcs magasságát nagyjából húsz éve mérik meg kétévente, a legnagyobb magasságot – 4810,9 métert – 2007-ben mérték.
A szakértők két éve a számok ingadozását azzal magyarázták, hogy a hegycsúcsot vastag „örök hótakaró” borítja, amelynek formája egy hótorlaszhoz hasonlóan a szél és az időjárás hatására állandóan változik. A jelenség pontos magyarázatát akkor is a klíma- és gleccserkutatókra hagyták.
