Egy friss felmérés szerint az ukrán lakosság 47%-a úgy véli, hogy tíz év múlva Ukrajna inkább egy lerombolt, jelentős népességcsökkenéssel küzdő ország lesz, nem pedig az Európai Unió virágzó tagállama – közölte az Ukrainszka Pravda.
Az ukrán lap által közölt adatok szerint, amelyek a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KIIS) 2025 május-júniusában végzett felméréséből származnak, jelentősen nőtt a pesszimista ukránok aránya.
Anton Hrushetskyi, a KIIS ügyvezető igazgatója elmondta: 2024 decemberében még a válaszadók több mint 57%-a hitte, hogy Ukrajna tíz év múlva virágzó EU-tagállam lesz. Május végére – június elejére azonban ez megfordult, most már a lakosság közele fele (47%) látja Ukrajnát lerombolt országként.”
A pesszimizmus drámai növekedést mutat: 2022 októberében a megkérdezettek 88%-a hitt Ukrajna jövőbeli prosperitásában, és mindössze 5% jósolt pusztulást és népességcsökkenést.
Ez azt jelenti, hogy a borúlátó ukránok száma kilencszeresére nőtt.
A grafikonok szerint 2022 októbere óta minden újabb felmérés során folyamatosan csökkent az optimista ukránok aránya. Ennek ellenére júniusban még mindig viszonylag magas, 43% azok aránya, akik hisznek Ukrajna tíz éven belüli felvirágzásában.
A szociológusok szerint a negatív várakozások legutóbbi növekedése azzal magyarázható, hogy tavaly év végén sok ukrán még reménykedett abban, hogy Donald Trump amerikai elnök betartja az ukrajnai háború befejezésére tett ígéretét.
Trump beiktatása, Putyinnal folytatott baráti beszélgetései, és különösen a Volodimir Zelenszkijjel az Ovális Irodában február végén történt botrány után végleg szertefoszlottak az amerikai vezetőbe és a háború lezárásának képességébe vetett remények” – írja az Ukrainszka Pravda.
A negatív tendenciák ellenére a szociológusok megjegyezték, hogy az ukránok továbbra is ellenzik a területek Oroszországnak való átadását a békéért, és úgy vélik, hogy Ukrajna inkább az egység, mintsem a megosztottság felé halad.
Today, I held a meeting with almost everyone on our team who works on freeing prisoners and providing them with assistance. There were representatives from the Headquarters, the services involved in the exchanges, the Office team, and our people who were released from Russian… pic.twitter.com/qeTifLkU8L
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 28, 2025
Az elmúlt évben az ukránok körében megnőtt az optimizmus az Oroszország elleni háború nyugati támogatásával kapcsolatban, a legtöbben hisznek a folyamatos komoly segítségben, de csak Európa, nem az Egyesült Államok részéről – számolt be kedden az rbc.ua hírportál a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KMISZ) frissen végzett felmérésére hivatkozva.
A kutatás szerint 2025 márciusában az ukránok 31 %-a úgy gondolta, hogy a Nyugatnak elege van Ukrajnából, a támogatása gyengül, és nyomást akar gyakorolni Ukrajnára, hogy kövesse Oroszország példáját. Ugyanakkor 62 %-uk azt mondta, hogy a Nyugat továbbra is komolyan segíti Ukrajnát, amennyire csak lehetséges, és azt szeretné, ha a háború Ukrajna számára elfogadható feltételekkel érne véget.
A jelenlegi hangulat rosszabb, mint 2022-ben volt (azaz csökkent a nyugatba vetett hit), de a dinamika nem lineáris, az elmúlt évben pedig éppen ellenkezőleg, javulást tapasztaltunk a helyzetben
– jegyezték meg a szociológusok.
Európát 64 % tartja Ukrajna szövetségesének, amely elfogadható feltételekkel akar békét, 28 % pedig nem. Az Egyesült Államok esetében a legfrissebb adatok szerint 67 % gondolta úgy, hogy elege van Ukrajnából, és engedményeket szorgalmaz. Csak 24 % vélte úgy, hogy az USA szövetséges, amely elfogadható békét akar.
A KMISZ a saját országos felmérését 2025. március 12–22-én 1326 válaszadó bevonásával végezte.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az elmúlt évben az ukránok körében megnőtt az optimizmus az Oroszország elleni háború nyugati támogatásával kapcsolatban, a legtöbben hisznek a folyamatos komoly segítségben, de csak Európa, nem az Egyesült Államok részéről.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1743535980
[modified] => 1743517358
)
[title] => Az ukránok körében megnőtt az optimizmus Európa támogatását illetően az ukrán-orosz háborúban – közvéleménykutatás
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=237417&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 237417
[uk] => 237423
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 3919
[image] => Array
(
[id] => 3919
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/ua-people.jpg
[original_lng] => 109594
[original_w] => 630
[original_h] => 360
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/ua-people-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/ua-people-300x171.jpg
[width] => 300
[height] => 171
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/ua-people.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/ua-people.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/ua-people.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/ua-people.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/ua-people.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1743507423:2
[_thumbnail_id] => 3919
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2207
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 1203131563001
[_oembed_6cff6a122e72300b253c4d9595bbe11c] =>
For the first time, a majority of Poles believe the war in Ukraine should end even if it means Kyiv ceding part of its territory or independence.
Support for that view now stands at 55%, more than double the 24% found two years ago.