Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjk1NTEwO319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ==
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 246124
[content] =>
Az oroszok célja, hogy elérjék Donyeck megye határát, jelenleg megvalósíthatatlan, az ellenség veszteségeit és az előrenyomulás ütemét tekintve Oroszországnak évtizedekbe telik majd ennek elérése – jelentette ki szombaton Viktor Trehubov, a Hortica taktikai hadműveleti csoport szóvivője az ukrán televíziónak nyilatkozva, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint Trehubov elmondta: „Nagyjából, ahogy mi számoltuk, néhány évtized és néhány milliós veszteséggel sikerülhetne (elérniük Donyeck megye közigazgatási határát – a szerk.). Lássuk, mekkora előrenyomulás történt 2023 után, mekkora veszteségük volt 2023 után – több százezer emberről van szó… Igen, határozottan van előrenyomulás, de ez Donyeck megye bizonyos járásain belül van.”
A szóvivő megjegyezte, hogy az ellenség veszteségei és a fronton előrenyomulásának üteme miatt Donyeck megye határának az elérése jelenleg elérhetetlen. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az oroszok nem folytatják a kísérleteiket. „Ez nem jelenti azt, hogy ők (a megszállók – a szerk.) nem fognak további nyomást gyakorolni az ukrán társadalomra a civil objektumok bombázásával. Ráadásul ez nem jelenti azt, hogy diplomáciai szinten nem fognak nyomást gyakorolni, megpróbálva aláásni az Ukrajna védelmére irányuló erőfeszítéseket” – magyarázta Viktor Trehubov.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az oroszok célja, hogy elérjék Donyeck megye határát, jelenleg megvalósíthatatlan, az ellenség veszteségeit és az előrenyomulás ütemét tekintve Oroszországnak évtizedekbe telik majd ennek elérése – jelentette ki szombaton Viktor Trehubov.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1750523580
[modified] => 1750529555
)
[title] => Az oroszok évtizedek múlva érik el Donyeck megye határát – ukrán fegyveres erők
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=246124&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 246124
[uk] => 246141
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 246127
[image] => Array
(
[id] => 246127
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/katonak-front.jpg
[original_lng] => 74593
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/katonak-front-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/katonak-front-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/katonak-front.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/katonak-front.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/katonak-front.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/katonak-front.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/katonak-front.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1750518765:12
[_thumbnail_id] => 246127
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2698
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_46681a896cb8ad4569f4ab7e5614428e] =>
[_oembed_time_46681a896cb8ad4569f4ab7e5614428e] => 1750504530
[_algolia_sync] => 138594204001
[_oembed_de94e6cdd8cb1e6072fa95a2da610857] =>
[_oembed_time_de94e6cdd8cb1e6072fa95a2da610857] => 1756975910
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 4000
[2] => 41
[3] => 83882
[4] => 11
[5] => 592
[6] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Háború
[4] => Kiemelt téma
[5] => Társadalom
[6] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 2031266
[1] => 2031268
[2] => 95510
[3] => 80441
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Donyeck megye határa
[1] => évtizedekig tartó háború
[2] => orosz csapatok
[3] => ukrán fegyveres erők
)
)
[1] => Array
(
[id] => 237698
[content] =>
Volodimir Zelenszkij ellátogatott csütörtökön a csernyihivi régióban található Jahidne faluba, amelynek lakóit a térségben hadműveletet folytató orosz katonák egy hónapig egy szűk pincébe zárva tartották – írja az MTI.
„Azért jöttem, hogy támogassam az embereket Jahidnében, és megőrizzük emlékezetünkben azt, ami itt történt az orosz megszállás alatt. Meglátogattam azt az iskolát, ahol az oroszok csaknem egy hónapon át tartották fogva a falu összes lakóját. Ez volt az egyik legcinikusabb orosz bűncselekmény ebben a háborúban, egy bűntett minden emberi és emberiességi érték ellen” – írta az államfő a Facebook-oldalán. Zelenszkij kiemelte, hogy a településen már sok mindent újjáépítettek és helyreállítottak. Emellett dolgoznak azon is, hogy emléket állítsanak annak, amin az embereknek át kellett menniük. „Senki közülünk soha nem fogja elfelejteni és megbocsátani Oroszországnak azt, amit tett” – szögezte le az elnök.

Az észak-ukrajnai Jahidnében – mint az ukrán elnök emlékeztetett rá – az orosz erők több mint 350 falubelit, köztük 80 gyereket zártak be hetekre az iskola pincéjébe. Az ukrán hadsereg 2022 márciusának végén foglalta vissza Jahidnét. Az államfő a csernyihivi régió helyi települési vezetőivel folytatott találkozóján leszögezte, hogy Ukrajna nem egyezik bele hadseregének csökkentésébe a „méltányos béke elérése érdekében”. „Számunkra prioritás az erős hadsereg megléte.”
„Ezért semmilyen csökkentés nem jöhet szóba, mindent megteszünk azért, hogy a hadsereg megőrizze jelenlegi létszámát, amely most háromszorosa annak, ami a háború kezdetén volt” – szögezte le. Szavai szerint az ukrán hadseregnek a háború után is tovább kell növekednie és korszerűsödnie. Zelenszkij kijelentette, hogy Ukrajna és európai, valamint amerikai szövetségesei teljes mértékben egységesek a tűzszünet mielőbbi elérése érdekében. Szerinte csak a harcok teljes beszüntetése után lehet diplomáciai párbeszédet kezdeményezni.
„A teljes tűzszünet a helyes lépés, amelyhez Ukrajna hozzájárult és amelyet támogat” – szögezte le.
Az ukrán vezérkar csütörtökön a közösségi oldalain arról tájékoztatott, hogy az orosz erők támadó műveleteket hajtottak végre a donyecki régióban lévő Andrijivka település térségében, amire az ukrán erők válaszcsapást mértek, megsemmisítve az oroszok haditechnikáját és több katonáját. „Az ellenség körülbelül kétszakasznyi katonát és páncélosokat vetett be. Az ukrán csapatok hatékony műveleteinek eredményeként 12 orosz páncélos kapott találatot, ebből hét teljesen megsemmisült. Az orosz megszállók megerősítette személyi veszteségei: 18 fő megsemmisítve, 7 megsebesült” – írta jelentésében a vezérkar.
A kijevi katonai vezetés egy másik, szintén a Facebookon tett bejegyzésében leszögezte, hogy az ukrán erők betartják a az energetikai infrastruktúra elleni támadásokat tiltó tűzszünetet, miközben az agresszor állam információs forrásai hamis híreket terjesztenek arról, hogy Ukrajna oroszországi és az általa megszállt ukrán területeken lévő energetikai létesítményeket támadott. „Az ukrán hadsereg hangsúlyozza, hogy a védelmi erők szigorúan betartják a partnerekkel kötött megállapodásokat, és nem mértek csapást sem az Oroszországi Föderáció területén, sem az ideiglenesen megszállt ukrán régiókban lévő energetikai létesítményekre.”
„A tüzérségi csapások kizárólag az orosz megszálló hadsereg katonai célpontjaira irányulnak” – szögezte le a vezérkar, kiemelve, hogy számos esetben viszont dokumentálták az orosz hadsereg tűzszünetsértését. „Március utolsó harmadában az agresszor többször is támadta Ukrajna energetikai létesítményeit a harkivi, poltavai, dnyipropetrovszki és herszoni régióban” – emlékeztetettek.
Szerhij Liszak, a keleti Dnyipropetrovszk megye kormányzója a Telegramon arról tájékoztatott, hogy a Krivij Rih városát ért szerdai orosz rakétacsapás sebesültjeinek száma 17-re nőt, továbbá négy halálos áldozata lett a támadásnak. A sebesültek közül 11-et ápolnak kórházban. Dmitro Lubinec ukrán emberi jogi biztos arról számolt be a Telegramon, hogy az oroszok által elhurcolt gyerekek közül újabb kilencet sikerült hazahozni az ideiglenesen megszállt területekről, Oroszországból pedig további kettőt. Dánia kormánya újabb, Ukrajnának szánt segélycsomagot jelentett be csaknem 970 millió dollár értékben – számolt be a Jevropejszka Pravda hírportál a dán védelmi minisztérium közleményére hivatkozva.
[type] => post
[excerpt] => Volodimir Zelenszkij ellátogatott csütörtökön a csernyihivi régióban található Jahidne faluba, amelynek lakóit a térségben hadműveletet folytató orosz katonák egy hónapig egy szűk pincébe zárva tartották – írja az MTI.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1743755640
[modified] => 1743720814
)
[title] => Egy pincében tartották fogva Jahidne lakosait az oroszok, Zelenszkij meglátogatta a falut
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=237698&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 237698
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 237699
[image] => Array
(
[id] => 237699
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/falu.png
[original_lng] => 1351163
[original_w] => 985
[original_h] => 498
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/falu-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/falu-300x152.png
[width] => 300
[height] => 152
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/falu-768x388.png
[width] => 768
[height] => 388
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/falu.png
[width] => 985
[height] => 498
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/falu.png
[width] => 985
[height] => 498
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/falu.png
[width] => 985
[height] => 498
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/falu.png
[width] => 985
[height] => 498
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1743710014:12
[_thumbnail_id] => 237699
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2748
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 1203131639001
[_oembed_3a0d21ca7e397b0948bce5489bc31ac7] =>
[_oembed_time_3a0d21ca7e397b0948bce5489bc31ac7] => 1747902065
[_oembed_f33b2fb98aeaf89be0ae5bdad3d56849] =>
[_oembed_time_f33b2fb98aeaf89be0ae5bdad3d56849] => 1748428358
[_oembed_e318e9898a51e16f57b74c575fcd95b5] =>
[_oembed_time_e318e9898a51e16f57b74c575fcd95b5] => 1753471683
[_oembed_26c965d9f6f9a78901fa7a1559012259] => {{unknown}}
[_oembed_c7fb38eac32f87197ba586ff918d5edc] =>
[_oembed_time_c7fb38eac32f87197ba586ff918d5edc] => 1756796221
[_oembed_0785a2d5db28bfb64dd0347e35e74240] =>
[_oembed_time_0785a2d5db28bfb64dd0347e35e74240] => 1763025607
[_oembed_91de98c1baf44fc54307a0a6814d9b2b] =>
[_oembed_time_91de98c1baf44fc54307a0a6814d9b2b] => 1763042182
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 83882
[2] => 11
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Kiemelt téma
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 1842892
[1] => 5971
[2] => 95510
[3] => 82449
[4] => 1986
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Jahidne
[1] => látogatás
[2] => orosz csapatok
[3] => ukrán lakosok
[4] => Volodimir Zelenszkij
)
)
[2] => Array
(
[id] => 225488
[content] =>
Bassár el-Aszad rezsimje Szíriában megbukott, mert csaknem 800 ezer orosz katona tartózkodik Ukrajnában – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök Kristen Michal észt miniszterelnökkel folytatott találkozó kezdete előtt.

„Látjuk, hogy az Aszad-rezsim megbukott. Miért? Mert ott nincsenek igazi orosz csapatok. Legyünk őszinték. És nem csak a lázadók és az őket támogató erők miatt, hanem azért is, mert ott nincsenek igazi orosz csapatok”, mondta Zelenszkij.
Az elnök szerint csaknem 800 000 orosz katona tartózkodik Ukrajnában.
„Ez azt jelenti, hogy a nagy álbirodalom egész hadserege az ukrán nép ellen harcol. Ugyanez történik Afrikában. Tudjuk, hogy ott a „wagneristák” voltak”, tette hozzá Zelenszkij.
[type] => post
[excerpt] => Bassár el-Aszad rezsimje Szíriában megbukott, mert csaknem 800 ezer orosz katona tartózkodik Ukrajnában – jelentette ki Volodimir Zelenszkij.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1733826780
[modified] => 1733809513
)
[title] => Zelenszkij: jelenleg csaknem 800 000 orosz katona tartózkodik Ukrajnában
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=225488&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 225488
[uk] => 225473
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 225474
[image] => Array
(
[id] => 225474
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/5668ca821e8dafcc653ea8febe78cd9d5f39b24e.jpg
[original_lng] => 37816
[original_w] => 623
[original_h] => 392
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/5668ca821e8dafcc653ea8febe78cd9d5f39b24e-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/5668ca821e8dafcc653ea8febe78cd9d5f39b24e-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/5668ca821e8dafcc653ea8febe78cd9d5f39b24e.jpg
[width] => 623
[height] => 392
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/5668ca821e8dafcc653ea8febe78cd9d5f39b24e.jpg
[width] => 623
[height] => 392
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/5668ca821e8dafcc653ea8febe78cd9d5f39b24e.jpg
[width] => 623
[height] => 392
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/5668ca821e8dafcc653ea8febe78cd9d5f39b24e.jpg
[width] => 623
[height] => 392
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/5668ca821e8dafcc653ea8febe78cd9d5f39b24e.jpg
[width] => 623
[height] => 392
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1733802313:12
[_thumbnail_id] => 225474
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2605
[_oembed_5da9112ccc05f421877ebc65b6e48ff5] =>
[_oembed_time_5da9112ccc05f421877ebc65b6e48ff5] => 1733819589
[_oembed_816d473f63a87360035cae73cf532d44] =>
[_oembed_time_816d473f63a87360035cae73cf532d44] => 1734592687
[_oembed_ab039cf95dd104218c2d26cbfe39de3c] =>
[_oembed_time_ab039cf95dd104218c2d26cbfe39de3c] => 1734974186
[_oembed_468d2dd9982ad25e96bf1702bbbaa7c7] =>
[_oembed_time_468d2dd9982ad25e96bf1702bbbaa7c7] => 1740401194
[_algolia_sync] => 508518837000
[_oembed_e318e9898a51e16f57b74c575fcd95b5] =>
[_oembed_time_e318e9898a51e16f57b74c575fcd95b5] => 1752903351
[_oembed_26c965d9f6f9a78901fa7a1559012259] => {{unknown}}
[_oembed_c7fb38eac32f87197ba586ff918d5edc] =>
[_oembed_time_c7fb38eac32f87197ba586ff918d5edc] => 1756633089
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 592
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Társadalom
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 1541851
[1] => 95510
[2] => 1986
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Aszad bukása
[1] => orosz csapatok
[2] => Volodimir Zelenszkij
)
)
[3] => Array
(
[id] => 224375
[content] =>
Az orosz csapatok jelentős veszteségeket szenvedtek Szíriában, néhány orosz egységet bekerítettek – közölte Telegramon az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főigazgatósága vasárnap.
A hivatal megjegyezte, hogy több száz orosz katonát eltűntként tartanak nyilván.

A kudarcok tükrében a Kreml lemondásra szólította fel a szíriai orosz csapatok parancsnokát, Szergej Kiszel tábornokot, akit nyugállományba küldtek. Korábban ő volt a felelős az orosz erők sikertelen ukrajnai akcióiért – tette hozzá a hírszerzés. Ukrajnai kudarca miatt elbocsátották korábbi beosztásából, ezt követően küldték Szíriába.
Hírszerzési információk szerint Kisel helyére Alekszandr Csajko tábornok kerül, aki 2017 és 2019 között a szíriai orosz csapatokat irányította. Értesülések alapján már meg is érkezett az országba.
Mint írtuk, az orosz légierő, amely a polgárháború csúcspontján jelentős szerepet játszott a szíriai elnök, Bassár el-Aszad elnök hatalmon tartásában, szombaton légicsapásokat hajtott végre Aleppóban. A támadások az első akcióknak számítanak, amelyeket Oroszország a városban hajtott végre azóta, hogy 2016-ban segített a szíriai kormányerőknek visszafoglalni azt.
[type] => post
[excerpt] => Az orosz csapatok jelentős veszteségeket szenvedtek Szíriában, néhány orosz egységet bekerítettek – közölte Telegramon az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főigazgatósága vasárnap.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1733073060
[modified] => 1733068656
)
[title] => A hatalmas szíriai veszteségek miatt leváltották az orosz vezetőt
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=224375&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 224375
[uk] => 224349
)
[trid] => vik3255
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 224350
[image] => Array
(
[id] => 224350
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/210736-1-large.jpg
[original_lng] => 133404
[original_w] => 1140
[original_h] => 641
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/210736-1-large-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/210736-1-large-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/210736-1-large-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/210736-1-large-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/210736-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 641
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/210736-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 641
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/210736-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 641
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1733061457:12
[_thumbnail_id] => 224350
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2450
[_algolia_sync] => 508518559000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 592
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Társadalom
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 67713
[1] => 95510
[2] => 1525291
[3] => 104483
[4] => 86579
)
[tags_name] => Array
(
[0] => leváltás
[1] => orosz csapatok
[2] => Szergej Kiszel
[3] => Szíria
[4] => veszteségek
)
)
[4] => Array
(
[id] => 220401
[content] =>
Az orosz csapatok kevesebb mint három kilométerre vannak a harkivi régióbeli Kupjanszktól. Több mint 2500 helyi lakos maradt a városban, a lakosságot evakuálják – jelentette be Andrij Beszegyin, a kupjanszki katonai adminisztráció vezetője az egyik ukrán tévécsatorna adásában.
„Az ellenség valójában 2,5-3 km-re van Kupjanszk városától”, mondta Beszegyin.
Beszegyin a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében megjegyezte, hogy a helyzet továbbra is nehéz.

Az agresszor naponta támadja a kistérség települését, terrorizálja a helyi lakosságot és lerombolja a kritikus infrastruktúrát.
Elmondása szerint jelenleg is folyik a civil lakosság általános evakuálása a kupjanszki kistérség bal partjáról.
A kritikus infrastruktúra lerombolása miatt a települések áram-, gáz- és vízellátás nélkül maradnak. A biztonsági helyzet most nem teszi lehetővé a helyreállítási munkák elvégzését. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy tájékoztassuk a lakosságot az evakuálási lehetőségről Ukrajna biztonságosabb régióiba, írta Beszegyin.
Megjegyezte, hogy jelenleg több mint 2500 helyi lakos él Kupjanszk városában. Több mint 1400 ember maradt a bal parton.
[type] => post
[excerpt] => Az orosz csapatok kevesebb mint három kilométerre vannak a harkivi régióbeli Kupjanszktól. Több mint 2500 helyi lakos maradt a városban, a lakosságot evakuálják – jelentette be Andrij Beszegyin.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1730285160
[modified] => 1730276307
)
[title] => A megszállók 2,5-3 kilométerre vannak Kupjanszktól
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=220401&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 220401
[uk] => 220354
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 220355
[image] => Array
(
[id] => 220355
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/1730211423-1431-large.webp
[original_lng] => 55980
[original_w] => 960
[original_h] => 500
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/1730211423-1431-large-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/1730211423-1431-large-300x156.webp
[width] => 300
[height] => 156
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/1730211423-1431-large-768x400.webp
[width] => 768
[height] => 400
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/1730211423-1431-large.webp
[width] => 960
[height] => 500
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/1730211423-1431-large.webp
[width] => 960
[height] => 500
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/1730211423-1431-large.webp
[width] => 960
[height] => 500
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/1730211423-1431-large.webp
[width] => 960
[height] => 500
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1730269107:12
[_thumbnail_id] => 220355
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2791
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_5da9112ccc05f421877ebc65b6e48ff5] =>
[_oembed_time_5da9112ccc05f421877ebc65b6e48ff5] => 1732449510
[_algolia_sync] => 508487508000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 83882
[2] => 49
[3] => 592
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Társadalom
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 254642
[1] => 1297040
[2] => 95510
)
[tags_name] => Array
(
[0] => előrenyomulás
[1] => Kupjanszk
[2] => orosz csapatok
)
)
[5] => Array
(
[id] => 218577
[content] =>
Az orosz csapatok nem készülnek a télre a fronton, ehelyett a megszállók a fagyok beállta előtt igyekeznek elérni a céljaikat – jelentette ki kedden Anasztaszija Bobobnyikova, a Luhansz hadműveleti-taktikai csoport szóvivője az ukrán televízió adásában, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint a szóvivő elmondta: „A hírszerzésünk szerint az ellenség nem készül a téli időszakra. Igyekeznek a legtöbbet kihozni a Donyeck megyében jelenleg uralkodó száraz időjárásból.” Úgy vélte, az orosz megszállók tüzérséget, FPV drónokat és egyéb rendelkezésre álló pusztító eszközöket használnak annak reményében, hogy még a fagyok beállta előtt elérjék a céljaikat.
„Az ukrán csapatok az ellenséggel ellentétben készülnek a közelgő télre. Ezért az oroszoknak sokkal nehezebb lesz rohamozniuk az ukrán állásokat a fagy beköszöntével” – jósolta Anasztaszija Bobovnyikova.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az orosz csapatok nem készülnek a télre a fronton, ehelyett a megszállók a fagyok beállta előtt igyekeznek elérni a céljaikat – jelentette ki kedden Anasztaszija Bobobnyikova.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1729014600
[modified] => 1728998682
)
[title] => Az orosz hadsereg nem készül a télre a fronton, még a fagyok előtt igyekszik előrenyomulni – ukrán fegyveres erők
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=218577&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 218577
[uk] => 218595
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 218578
[image] => Array
(
[id] => 218578
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/orosz-katonak-hadsereg.jpg
[original_lng] => 60400
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/orosz-katonak-hadsereg-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/orosz-katonak-hadsereg-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/orosz-katonak-hadsereg.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/orosz-katonak-hadsereg.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/orosz-katonak-hadsereg.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/orosz-katonak-hadsereg.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/orosz-katonak-hadsereg.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1728990323:2
[_thumbnail_id] => 218578
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3095
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 1203086327001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 83882
[3] => 11
[4] => 592
[5] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Kiemelt téma
[4] => Társadalom
[5] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 254642
[1] => 78847
[2] => 95510
[3] => 650864
)
[tags_name] => Array
(
[0] => előrenyomulás
[1] => fagy
[2] => orosz csapatok
[3] => téli felkészülés
)
)
[6] => Array
(
[id] => 212925
[content] =>
A Redut nevű orosz katonai magánvállalat „Medvék Brigádja” nevű egységét, mintegy 100 fegyverest vonnak ki Burkina Fasóból az ukránok kurszki betörése miatt – írja a The Kyiv Independent.
A százfős egység májusban érkezett az afrikai országba, hogy támogassák a 2022 szeptemberében hatalomra jutott oroszbarát katonai juntát. Velük együtt mintegy 300 orosz fegyverest telepítettek Burkina Fasóba.

Amikor az ellenség megérkezik az orosz területre, minden orosz katona elfelejti a belső problémákat, és egyesül a közös ellenség ellen – írta az egység parancsnoka, Viktor Jermolajev a francia Le Monde-nak.
A Medvék Brigádja kedden jelentette be, hogy az egység visszatér Krím félszigeti bázisára „a legutóbbi eseményekkel kapcsolatban”.
A 2023 májusában alapított Medvéd Brigádja a Redut orosz magánhadsereg része, amely az orosz katonai hírszerzés, a GRU felügyelete alatt állhat.
Burkina Faso – két oroszbarát junta által vezetett országgal, Malival és Nigerrel együtt – nemrég megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Ukrajnával.
[type] => post
[excerpt] => A Redut nevű orosz katonai magánvállalat „Medvék Brigádja” nevű egységét, mintegy 100 fegyverest vonnak ki Burkina Fasóból az ukránok kurszki betörése miatt – írja a The Kyiv Independent.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1725031320
[modified] => 1725015981
)
[title] => Afrikából kell hozni orosz fegyvereseket a kurszki ukrán betörés megállítására
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=212925&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 212925
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 212926
[image] => Array
(
[id] => 212926
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/orosz-katonak-zsoldosok-airsoftosok-katona-zsoldos-orosz-hadsereg-stock-578574.jpg
[original_lng] => 390392
[original_w] => 1500
[original_h] => 844
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/orosz-katonak-zsoldosok-airsoftosok-katona-zsoldos-orosz-hadsereg-stock-578574-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/orosz-katonak-zsoldosok-airsoftosok-katona-zsoldos-orosz-hadsereg-stock-578574-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/orosz-katonak-zsoldosok-airsoftosok-katona-zsoldos-orosz-hadsereg-stock-578574-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/orosz-katonak-zsoldosok-airsoftosok-katona-zsoldos-orosz-hadsereg-stock-578574-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/orosz-katonak-zsoldosok-airsoftosok-katona-zsoldos-orosz-hadsereg-stock-578574.jpg
[width] => 1500
[height] => 844
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/orosz-katonak-zsoldosok-airsoftosok-katona-zsoldos-orosz-hadsereg-stock-578574.jpg
[width] => 1500
[height] => 844
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/orosz-katonak-zsoldosok-airsoftosok-katona-zsoldos-orosz-hadsereg-stock-578574.jpg
[width] => 1500
[height] => 844
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1725005181:12
[_thumbnail_id] => 212926
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1856
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 1203085712001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 83882
[2] => 49
[3] => 592
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Társadalom
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 95510
[1] => 1275700
)
[tags_name] => Array
(
[0] => orosz csapatok
[1] => Redut orosz katonai magánvállalat
)
)
[7] => Array
(
[id] => 212340
[content] =>
A Háborús Tanulmányok Intézete elemzői augusztus 23-i jelentése szerint az orosz hadsereg Északi csoportja hadtestei jelentős részét Harkiv irányából a Kurszki régióba csoportosította ÁT.
Szakértők véleménye szerint ez arra utal, hogy az orosz katonai parancsnokság úgy döntött, hogy beáldoz egy támadó hadműveletet a harkivi régió északi részén, hogy választ adhasson az Ukrán Fegyveres Erők Kurszk régióban végrefolytatott hadműveletére.

Az augusztus 23-i adatok szerint Harkiv régióban folytatódtak a harcok a regionális központtól északra és északkeletre, de az ISW nem rögzített semmilyen változást a frontvonalon. Az elemzők nem tudták megerősíteni az Oroszországi Föderáció tézisét, miszerint a megszálló erők nemrégiben Vovcsanszktól északkeletre nyomultak előre: augusztus 22-én és 23-án folytatták a szárazföldi támadásokat Harkivtól északra Hliboki közelében, Harkivtól északkeletre pedig Sztarica, Vovcsanszk és Tyihij közelében. A jelentések szerint Vovcsanszk közelében az orosz 41. motoros lövészezred és a 4. önkéntes felderítő és rohamdandár egységei tevékenykednek.
Bár az Oroszországi Föderáció egységeinek egy részét áthelyezte a kurszki régióba, az orosz csapatoknak elegendő humán erőforrása van ezen a területen a támadások folytatásához – hangsúlyozta az ISW.
Vitalij Hancsev, Harkiv megye megszálló adminisztrációjának vezetője adatai szerint az orosz csapatok hozzávetőleg 50 települést tartanak ellenőrzésük alatt Harkiv megyében, és 57 település teljes egészében azon járások határain belül vannak, ahol az ISW megfigyelte az orosz csapatok előrenyomulását.
Eközben a kurszki régióbeli Szudzsi közelében az ISW az ukrán erők kismértékű előretörését rögzítette. Az augusztus 22-én közzétett földrajzi helymeghatározási fotók azt mutatják, hogy az ukrán erők a közelmúltban továbbnyomultak Ruszka Konopelka déli részén (Szudzsitól keletre).
[type] => post
[excerpt] => A Háborús Tanulmányok Intézete elemzői augusztus 23-i jelentése szerint az orosz hadsereg Északi csoportja hadtestei jelentős részét Harkiv irányából a Kurszki régióba csoportosította ÁT.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1724593020
[modified] => 1724571700
)
[title] => ISW: az Oroszországi Föderáció a csapatai egy részét Harkiv régióból Kurszk régióba helyezte át
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=212340&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 212340
[uk] => 212266
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 212267
[image] => Array
(
[id] => 212267
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/68347509-1004.webp
[original_lng] => 51278
[original_w] => 1200
[original_h] => 525
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/68347509-1004-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/68347509-1004-300x131.webp
[width] => 300
[height] => 131
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/68347509-1004-768x336.webp
[width] => 768
[height] => 336
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/68347509-1004-1024x448.webp
[width] => 1024
[height] => 448
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/68347509-1004.webp
[width] => 1200
[height] => 525
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/68347509-1004.webp
[width] => 1200
[height] => 525
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/68347509-1004.webp
[width] => 1200
[height] => 525
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1724560900:12
[_thumbnail_id] => 212267
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2750
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 1203085552001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 83882
[2] => 49
[3] => 592
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Társadalom
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 44078
[1] => 1265014
[2] => 95510
)
[tags_name] => Array
(
[0] => áthelyezés
[1] => kurszk régió
[2] => orosz csapatok
)
)
[8] => Array
(
[id] => 208310
[content] =>
Az Ukrajna elleni teljes körű invázió első két évében az orosz agresszorok mintegy 3000 harckocsit és 5000 egyéb páncélozott járművet veszítettek, ezért jövőre valószínűleg védekezésbe mennek át – számolt be szerdán az rbc.ua hírportál a The Economist című brit lap elemző cikke nyomán.
A jelentés szerint a brit lap azt írta, hogy Oroszország előszedte a szovjet fegyvereket, de a régi tankok körülbelül 70%-a a helyén maradt, a többit pedig lemosták és újnak adták ki. Ezenkívül az oroszok leszerelik a tüzérségi csöveket a régi berendezésekről, és önjáró tarackokra szerelik fel. Ha ez így folytatódik, akkor 2025-ben Oroszország eljut a kimerülés határához – állította a cikk.

Ezt bizonyítja, hogy az Oroszország által idén május elején megindított ellentámadás fokozatosan „kifullad”. És az oroszok a sikereikért túl magas árat fizettek. Ugyanakkor sok múlik nem annyira azon, hogy Ukrajna folytatni tudja-e a harcot, hanem azon, hogy Oroszország meddig tudja fenntartani a jelenlegi hadműveleti ütemét. Oroszország havonta 25 000 katonával bővítheti a hadseregét, ezzel 470 000 főt a fronton tartva.
Ezenkívül Oroszország gyorsan növelte a rakéták gyártását az ukrán infrastruktúra elleni csapások érdekében. Ez annak köszönhető, hogy Oroszország minden ellenvetés ellenére átállt a hadigazdaságra, és GDP-jének mintegy 8%-át költi katonai kiadásokra. Így az oroszok a harckocsik, páncélozott gyalogsági járművek, tüzérség veszteségeit a szovjet korszakban felhalmozott készletekből tudják pótolni.
A legtöbb hírszerzési adat szerint a háború első két évében Oroszország mintegy 3000 harckocsit és 5000 egyéb páncélozott járművet veszített. Az oroszok fő problémája a harckocsik és a gyalogsági harcjárművek gyártása. Konkrétan Oroszországnak körülbelül 3200 tankja lehet raktáron, de ezek akár 70%-a „egy centit sem mozdult a háború kezdete óta”. A T-72-es harckocsik nagy részét az 1990-es évek eleje óta a szabad ég alatt tárolják. „Ha semmi sem változik, ez év végére az orosz csapatok kénytelenek lesznek védekezőbb pozícióra váltani. Ez nyár végére nyilvánvalóvá válhat. Várhatóan megnő Putyin érdeklődése az ideiglenes fegyverszünet megkötése iránt” – állítják a The Economist szerint az elemzők.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az Ukrajna elleni teljes körű invázió első két évében az orosz agresszorok mintegy 3000 harckocsit és 5000 egyéb páncélozott járművet veszítettek, ezért jövőre valószínűleg védekezésbe mennek át.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1721254140
[modified] => 1721247208
)
[title] => Oroszországnak nagyok a veszteségei a háborúban, jövőre akár védekezésbe mehet át – The Economist
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=208310&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 208310
[uk] => 208313
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 208311
[image] => Array
(
[id] => 208311
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/karok-vesztesegek.jpg
[original_lng] => 62503
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/karok-vesztesegek-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/karok-vesztesegek-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/karok-vesztesegek.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/karok-vesztesegek.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/karok-vesztesegek.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/karok-vesztesegek.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/karok-vesztesegek.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1721238778:2
[_thumbnail_id] => 208311
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3801
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_221dd7723a8c93b2524ed5d132dcb695] =>
[_oembed_time_221dd7723a8c93b2524ed5d132dcb695] => 1721236433
[_oembed_cda602f873ca34feef383a25141a96a5] =>
[_oembed_time_cda602f873ca34feef383a25141a96a5] => 1721236433
[_algolia_sync] => 508472473000
[_oembed_81c1510eb6dc7da0798dc61e9c3fb8ec] =>
[_oembed_time_81c1510eb6dc7da0798dc61e9c3fb8ec] => 1749038705
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 83882
[3] => 11
[4] => 592
[5] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Kiemelt téma
[4] => Társadalom
[5] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 44769
[1] => 95510
)
[tags_name] => Array
(
[0] => háború
[1] => orosz csapatok
)
)
[9] => Array
(
[id] => 189249
[content] =>
Az ISW bizonyítékokat tárt fel arra vonatkozóan, hogy az orosz erők 2024-ben mintegy 752 négyzetkilométernyi ukrán területet foglaltak el. Korábban a Háborús Tanulmányok Intézetének elemzői 516 négyzetkilométerről számoltak be, számolt be az ISW május 31-én.
2024-ben az orosz csapatok 752 négyzetkilométert foglaltak el.
Május elején az ellenség korlátozott offenzív hadműveleteket kezdett az orosz-ukrán határ mentén, Harkiv régió északi részén.

A Háborús Tanulmányok Intézetének elemzői megjegyezték, hogy annak ellenére, hogy az orosz csapatok jelentős taktikai sikereket értek el a harkivi régió északi részén, Andrij Belouszov orosz védelmi miniszter nagymértékben túlbecsülte a megszállók előrenyomulását Ukrajna területén.
Május 31-én Belouszov közölte, hogy az orosz erők 2024-ben 880 négyzetkilométert foglaltak el. Az ISW azonban bizonyítékot fedett fel arra, hogy az orosz erők 2024-ben csak körülbelül 752 négyzetkilométert foglaltak el.
Az ISW korábban úgy becsülte, hogy az orosz erők mintegy 516 négyzetkilométert foglaltak el 2024. január 1. és 2024. április 29. között.
Forrás
[type] => post
[excerpt] => Az ISW bizonyítékokat tárt fel arra vonatkozóan, hogy az orosz erők 2024-ben mintegy 752 négyzetkilométernyi ukrán területet foglaltak el. Korábban a Háborús Tanulmányok Intézetének elemzői 516 négyzetkilométerről számoltak be, számolt be az ISW m...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1717511280
[modified] => 1717486531
)
[title] => Az ISW felbecsülte, hány kilométernyi ukrán területet foglaltak el a megszállók 2024-ben
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=189249&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 189249
[uk] => 188978
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 188979
[image] => Array
(
[id] => 188979
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/2024-06-01-110850.png
[original_lng] => 1323309
[original_w] => 1207
[original_h] => 683
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/2024-06-01-110850-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/2024-06-01-110850-300x170.png
[width] => 300
[height] => 170
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/2024-06-01-110850-768x435.png
[width] => 768
[height] => 435
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/2024-06-01-110850-1024x579.png
[width] => 1024
[height] => 579
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/2024-06-01-110850.png
[width] => 1207
[height] => 683
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/2024-06-01-110850.png
[width] => 1207
[height] => 683
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/2024-06-01-110850.png
[width] => 1207
[height] => 683
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1717475731:12
[_thumbnail_id] => 188979
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2377
[_algolia_sync] => 831882163002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 83882
[2] => 49
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
)
[tags] => Array
(
[0] => 256046
[1] => 95510
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Háborús Tanulmányok Intézetének (ISW)
[1] => orosz csapatok
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 95510
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 95510
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
orosz csapatok (1 Oldal)