Array
(
[count_posts] => 1
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjMxNTUxODt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30=
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 122655
[content] =>
Ukrajna egyes térségeiben nem lehet elkezdeni a fűtési idényt, ezért Lemberg megye további mintegy 100 ezer menekült érkezésére számít – közölte csütörtökön Makszim Kozickij, a Lemberg Megyei Katonai Adminisztráció vezetője, számolt be az rbc.ua hírportál.

Mint a katonai kormányzó nyilatkozatában elmondta, „ezek csak előzetes becslések. Az embereknek melegre és alapvető életfeltételekre lesz szükségük.” Tájékoztatása szerint jelenleg folyik a régóta használaton kívüli kollégiumok felújítása. Ezért szükségünk van a külföldi partnerek segítségére, hogy gyorsabban és nagyobb számban tegyük ezt, illetve minden szükséges berendezésekkel felszereljük ezeket az átmeneti otthonokat – tette hozzá.
A katonai megyevezető azt is jelezte, hogy emellett azon dolgoznak, hogy a régió minden lakosának legyen áram- és vízellátása, valamint stacionárius és mobil melegedőhelyeket hoznak létre. „Köszönetet mondtam a Lengyel Köztársaság népnek és hatóságainak Ukrajna átfogó támogatásáért ebben a számunkra nehéz időszakban. Az ilyen szövetségesekkel könnyebb a küzdelem” – mutatott rá Makszim Kozickij.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna egyes térségeiben nem lehet elkezdeni a fűtési idényt, ezért Lemberg megye további mintegy 100 ezer menekült érkezésére számít – közölte csütörtökön Makszim Kozickij.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1666300860
[modified] => 1666298374
)
[title] => Lemberg megye további 100 ezer menekültre számít az orosz terrortámadások következtében – katonai kormányzó
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=122655&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 122655
[uk] => 122666
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 122656
[image] => Array
(
[id] => 122656
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/ukran-menekultek-1.jpg
[original_lng] => 37710
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/ukran-menekultek-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/ukran-menekultek-1-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/ukran-menekultek-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/ukran-menekultek-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/ukran-menekultek-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/ukran-menekultek-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/ukran-menekultek-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1666289444:8
[_thumbnail_id] => 122656
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2889
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_2a7ee0b771c5eb2c28da154386f98a9a] =>
[_oembed_time_2a7ee0b771c5eb2c28da154386f98a9a] => 1666287621
[_oembed_818d24808815eb0d703d7a3cb01fde8a] => President Volodymyr Zelensky visited veterans at a hospital in Lviv, where he arrived on Aug. 18 for a meeting with Turkish President Recep Tayyip Erdogan and the United Nations Secretary-General Antonio Guterres.
Video: President's Office. pic.twitter.com/JTChC8Sggs
— The Kyiv Independent (@KyivIndependent) August 18, 2022
[_oembed_time_818d24808815eb0d703d7a3cb01fde8a] => 1666287621
[_oembed_d9074a862b603d9c5ed098dc519a4e1c] =>
[_oembed_time_d9074a862b603d9c5ed098dc519a4e1c] => 1670397107
[_oembed_36fa373c1b3d52dba28eb70d42ef0cef] =>
[_oembed_time_36fa373c1b3d52dba28eb70d42ef0cef] => 1670397107
[_oembed_ec9770a5e21352675eac898e76e11864] =>
[_oembed_time_ec9770a5e21352675eac898e76e11864] => 1672390486
[_oembed_8cb7e1c88e43e59239a7b74fe69c5928] => Christmas carols in a Lviv bomb shelter.
?: Lviv mayor pic.twitter.com/bwmiv3mVyF
— Anton Gerashchenko (@Gerashchenko_en) January 6, 2023
[_oembed_time_8cb7e1c88e43e59239a7b74fe69c5928] => 1673690023
[_oembed_eb6671915713ce2f5830b5929364ee9e] =>
[_oembed_time_eb6671915713ce2f5830b5929364ee9e] => 1675088932
[_oembed_deda1e8976cd67881fe3f373a98a7a3e] =>
[_oembed_time_deda1e8976cd67881fe3f373a98a7a3e] => 1682506531
[_oembed_2ee8e48ce2740c1ee855e12c4ccf84b2] =>
[_oembed_time_2ee8e48ce2740c1ee855e12c4ccf84b2] => 1683903615
[_oembed_f051f30f9d30b5f07d5246962d46c7c5] =>
[_oembed_time_f051f30f9d30b5f07d5246962d46c7c5] => 1689063816
[_oembed_f3a8b1be004f5042349768009caca6fa] =>
[_oembed_time_f3a8b1be004f5042349768009caca6fa] => 1711703338
[_oembed_b025bddbc25d2cb29daf170c93b05181] => {{unknown}}
[_oembed_fb9c78f9ecea78038c68839fe28d909c] =>
[_oembed_time_fb9c78f9ecea78038c68839fe28d909c] => 1735758163
[_oembed_0abbd6d4166657f256f7355c367e2f5e] =>
[_oembed_time_0abbd6d4166657f256f7355c367e2f5e] => 1735758163
[_oembed_1767eb2ff47b77d2dd9a4c8e0a31755e] =>
[_oembed_time_1767eb2ff47b77d2dd9a4c8e0a31755e] => 1739721004
[_oembed_fa3cc80a59ad8b457e89aea8bdb21aaf] =>
[_oembed_time_fa3cc80a59ad8b457e89aea8bdb21aaf] => 1741777758
[_oembed_1294071f3d51f8dc55880c581d0697bb] =>
[_oembed_time_1294071f3d51f8dc55880c581d0697bb] => 1741777758
[_algolia_sync] => 1202855520001
[_oembed_b81415660f98963cae644502d98c7ea7] =>
[_oembed_time_b81415660f98963cae644502d98c7ea7] => 1747413642
[_oembed_a837116f289e80a6e4ebfe57e6234620] =>
[_oembed_time_a837116f289e80a6e4ebfe57e6234620] => 1748771900
[_oembed_2daa38949ae6f4cf5a4f0f878d878242] =>
[_oembed_time_2daa38949ae6f4cf5a4f0f878d878242] => 1764056058
[_oembed_2149f4669b002aac118e68efffcee6db] =>
[_oembed_time_2149f4669b002aac118e68efffcee6db] => 1764421266
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 83882
[3] => 11
[4] => 592
[5] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Kiemelt téma
[4] => Társadalom
[5] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 168221
[1] => 41884
[2] => 315521
[3] => 315518
)
[tags_name] => Array
(
[0] => belső menekültek
[1] => Lemberg
[2] => Makszim Kozickij
[3] => orosz terrortámadás
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 315518
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 315518
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)