Array ( [count_posts] => 7 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjE3MjM7fX19czoxMToiYWZ0ZXJMb2NrZXIiO2k6MDt9 [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 31351 [content] =>A beregújfalui óvoda épületét 2010-ben adták át, jelenleg két csoportban 36 gyermekkel foglalkoznak. 2019 nyarán a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program révén a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség közreműködésének köszönhetően itt további felújításokra került sor.
Az épület egyik oldala a folyamatos vízalámosás miatt süllyedni kezdett, a falak megrepedeztek, ezért megerősítették a kinti és a benti falrészeket is. Felújították a játszószobákat és a padlót, a bútorzatot, emellett a KMPSZ meséskönyveket is eljuttatott a nevelőintézetbe.
A több mint 2 millió hrivnya. értékű beruházásnak köszönhetően további két helyiség rekonstrukciója valósult meg, így az óvoda készen áll egy harmadik csoport fogadására is.
[type] => post [excerpt] => A beregújfalui óvoda épületét 2010-ben adták át, jelenleg két csoportban 36 gyermekkel foglalkoznak. 2019 nyarán a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program révén a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség közreműködésének köszönhetően itt további f... [autID] => 10 [date] => Array ( [created] => 1601639501 [modified] => 1601636524 ) [title] => A magyar kormány támogatásával felújított óvodát adtak át Beregújfaluban (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=31351&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 31351 ) [aut] => nyesi [lang] => hu [image_id] => 31352 [image] => Array ( [id] => 31352 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/brenzovics.jpg [original_lng] => 348776 [original_w] => 1575 [original_h] => 886 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/brenzovics-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/brenzovics-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/brenzovics-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/brenzovics-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/brenzovics-1536x864.jpg [width] => 1536 [height] => 864 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/brenzovics.jpg [width] => 1575 [height] => 886 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/brenzovics.jpg [width] => 1575 [height] => 886 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1601625725:10 [_thumbnail_id] => 31352 [_oembed_b7f6f727d596d714051c6369741ba4a0] => [_oembed_time_b7f6f727d596d714051c6369741ba4a0] => 1601625724 [_edit_last] => 10 [views_count] => 5336 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_980749b163479e720a23bfec94dfb6ff] => [_oembed_time_980749b163479e720a23bfec94dfb6ff] => 1601625726 [_oembed_53cd07e27b0b737f61688963ebb25063] => [_oembed_time_53cd07e27b0b737f61688963ebb25063] => 1601628726 [_oembed_5baca917e413f16f5c9441f29b144e05] => {{unknown}} [_oembed_4cd5bcd7f0fdbad2e10535c7d61cc2da] => {{unknown}} [_oembed_a0570b4d97ccddc2460e0ed8e0610dab] => {{unknown}} [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 4000 [2] => 41 [3] => 49 [4] => 31 [5] => 11 [6] => 347 [7] => 600 [8] => 592 [9] => 25 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Aktuális [2] => Cikkek [3] => Hírek [4] => Kárpátalja [5] => Kiemelt téma [6] => Oktatás [7] => Oktatás [8] => Társadalom [9] => Videók ) [tags] => Array ( [0] => 1723 ) [tags_name] => Array ( [0] => óvodafejlesztés ) ) [1] => Array ( [id] => 31216 [content] =>A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében teljesen megújulhatott a Kisbégányi Csillagocska óvoda. A felújításoknak köszönhetően immáron három csoport is indulhat az óvodában.
Brenzovics László, a KMKSZ elnöke reményét fejezte ki, hogy az óvónők a teljesen felújított épületben méltó körülmények között tudják majd nevelni a gyermekeket a magyar kultúrára.
[type] => post [excerpt] => A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében teljesen megújulhatott a Kisbégányi Csillagocska óvoda. A felújításoknak köszönhetően immáron három csoport is indulhat az óvodában. [autID] => 10 [date] => Array ( [created] => 1601552941 [modified] => 1601535810 ) [title] => Felújított óvodát adtak át Kisbégányban (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=31216&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 31216 [uk] => 31364 ) [aut] => nyesi [lang] => hu [image_id] => 31217 [image] => Array ( [id] => 31217 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/kisbegany.jpg [original_lng] => 385413 [original_w] => 1579 [original_h] => 888 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/kisbegany-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/kisbegany-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/kisbegany-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/kisbegany-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/kisbegany-1536x864.jpg [width] => 1536 [height] => 864 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/kisbegany.jpg [width] => 1579 [height] => 888 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/kisbegany.jpg [width] => 1579 [height] => 888 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1601628537:10 [_thumbnail_id] => 31217 [_oembed_53cd07e27b0b737f61688963ebb25063] => [_oembed_time_53cd07e27b0b737f61688963ebb25063] => 1601525010 [_edit_last] => 10 [views_count] => 4735 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_0b8c6b9aaee3283ba8edd448ab4feba7] => [_oembed_time_0b8c6b9aaee3283ba8edd448ab4feba7] => 1601525011 [_oembed_9ec5e620b4aa80c79667752560fbbf3d] => [_oembed_time_9ec5e620b4aa80c79667752560fbbf3d] => 1601525011 [_oembed_980749b163479e720a23bfec94dfb6ff] => [_oembed_time_980749b163479e720a23bfec94dfb6ff] => 1601548908 [_oembed_d38f307f9b14222dccae04ef1440e653] => [_oembed_time_d38f307f9b14222dccae04ef1440e653] => 1601663311 [_oembed_f55fd8fd730467c3b04e558fac2bec0c] => [_oembed_time_f55fd8fd730467c3b04e558fac2bec0c] => 1601663311 [_oembed_b7f6f727d596d714051c6369741ba4a0] => [_oembed_time_b7f6f727d596d714051c6369741ba4a0] => 1606978519 [_oembed_bd45c55f0bf307d39bafe7b2d6699595] => [_oembed_time_bd45c55f0bf307d39bafe7b2d6699595] => 1634421126 [_oembed_213b9eb2cb75133f6c574fcf0164257e] => [_oembed_time_213b9eb2cb75133f6c574fcf0164257e] => 1652425739 [_oembed_a72ad1e661ea6a890b51070ba03ea715] => [_oembed_time_a72ad1e661ea6a890b51070ba03ea715] => 1652425740 [_oembed_103aae9c693509c76cae3a70dcd3fab2] => [_oembed_time_103aae9c693509c76cae3a70dcd3fab2] => 1654162635 [_oembed_68d63c2d2375e69cea83d154306d3e9f] => [_oembed_time_68d63c2d2375e69cea83d154306d3e9f] => 1660150509 [_oembed_461e3a00912616279c39386ed8dfb07e] => [_oembed_time_461e3a00912616279c39386ed8dfb07e] => 1669047140 [_oembed_de5ed7f66ff2021474a2391d2b1da81f] => [_oembed_time_de5ed7f66ff2021474a2391d2b1da81f] => 1688311758 [_oembed_d01807ea4ba38a697ee5f274d10bdb4c] => [_oembed_time_d01807ea4ba38a697ee5f274d10bdb4c] => 1703179859 [_oembed_7020d04d6d6319bdf2faedc60be6df3b] => [_oembed_time_7020d04d6d6319bdf2faedc60be6df3b] => 1717826926 [_oembed_b311f9093c13e5a7ec0b9015519e4c95] => [_oembed_time_b311f9093c13e5a7ec0b9015519e4c95] => 1718262614 [_oembed_4cd5bcd7f0fdbad2e10535c7d61cc2da] => {{unknown}} [_oembed_2c68a94bd0b604425fd69173c7739907] => [_oembed_time_2c68a94bd0b604425fd69173c7739907] => 1719494076 [_oembed_e4afe5477fb012e94cda239e4f9d3059] => [_oembed_time_e4afe5477fb012e94cda239e4f9d3059] => 1719494076 [_oembed_7f49c2825f9d156402cce58cc00336a1] => {{unknown}} [_oembed_3a414854e0f7aceb68fd133a0f1a1455] => {{unknown}} [_oembed_7ee9319d02ef35c1796f751d63d6e52e] => {{unknown}} [_oembed_2d2d19237399fbec955ef2a349ea6056] => [_oembed_time_2d2d19237399fbec955ef2a349ea6056] => 1722531929 [_oembed_226dfd23ad9b77e5a1b9fd643a54c438] => [_oembed_time_226dfd23ad9b77e5a1b9fd643a54c438] => 1735282147 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 4000 [2] => 41 [3] => 49 [4] => 31 [5] => 347 [6] => 600 [7] => 592 [8] => 25 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Aktuális [2] => Cikkek [3] => Hírek [4] => Kárpátalja [5] => Oktatás [6] => Oktatás [7] => Társadalom [8] => Videók ) [tags] => Array ( [0] => 21470 [1] => 3077 [2] => 1723 ) [tags_name] => Array ( [0] => Kárpát-medencei óvodafejlesztési program [1] => óvoda [2] => óvodafejlesztés ) ) [2] => Array ( [id] => 31198 [content] => Kisbégányban is ünnepi keretek között adták át a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében felújított Csillagocska Óvodát szeptember 30-án.
A Kisbégányi Csillagocska Óvoda épülete 1986-ban épült, s az intézményben a kisgyerekek magyar nyelven történő oktatása azóta is zajlik. 2019 őszén a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) közreműködésével kezdetét vette az épület felújítása. A program sikerét jelzi, hogy a teljes belső és külső felújítás mellett elvégezték az épület tetőszerkezetének átfedését, a homlokzat szigetelését és festését, a járdák térkövezését. Megújult az elektromos hálózat, a falak, a mennyezet és a padlóburkolat. Felújításra kerültek a mosdóhelyiségek, a belső és külső lépcsőházak. Kicserélték a belső nyílászárókat, teljes felújításra került a konyha, a raktárhelyiség és annak berendezése, valamint az óvoda bútorzata is. A beruházás értéke 5 101 053 hrivnya.
Az eseményen elsőként Szilágyi Mátyás beregszászi magyar főkonzul köszöntötte a megjelenteket, majd felolvasta Szili Katalin miniszterelnöki megbízott és Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes az alkalomra írt üzenetét. Kisbégány is egy olyan középkori magyar település, amely a történelem viharai ellenére kitart hite és nemzeti identitása mellett – olvasta a főkonzul. „Helytállásuk elismeréseként szeretnénk biztosítani megmaradásukat a szülőföldön a felújított és megerősített intézményekkel. A magyar kormány is hisz az önök közösségében, amely megérdemel minden támogatást” – tolmácsolta a levelet Szilágyi Mátyás, hozzátéve: „Az átadóünnepségek az új tanév kezdetén megmutatják a magyar kormány prioritásait, mint amilyen a nemzetpolitika és a családok jóléte, így a külhoni magyar közösségekben élő gyermekek támogatása is ugyanolyan súlyú feladat Magyarország számára, mint az anyaországiaké.”
Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke beszédében hangsúlyozta: „Az, hogy ez ma itt létrejöhetett, a magyar állam gondoskodó szerepének köszönhető, amit a Biblia úgy fogalmaz meg: egymás terhét hordozzátok”. A magyar kormány támogatása mellett a KMPSZ elnöke kiemelte a helyi partnereket is, akik „elfogadják a nyújtott jobb kezünket” és segítik a projekt megvalósítását. „2010 óta Magyarországnak olyan kormánya van, amely odafigyel arra, hogy a közösség érdekeinek megfelelő támogatásban részesítse a határon kívül rekedt nemzettársait. Ehhez viszont az kell, hogy a határon kívül rekedt nemzettársak is tudjanak felmutatni politikai erőt a megvalósításhoz. Ebben partnerünk volt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség” – húzta alá Orosz Ildikó.
Brenzovics László, a KMKSZ elnöke elmondta, szemmel látható, hogy a magyar községek élnek és fejlődni akarnak, példaként szolgál erre a kisbégányi felújított óvoda is. „Örvendetes az, hogy egy újabb óvodát tudtunk felavatni itt, Kisbégányban, amely község a főúttól távol van, azonban itt is magyar gyerekek élnek. Gyönyörűen sikerült felújítani ezt az óvodát, valóban öröm volt itt lenni. Remélem, hogy még sok évtizeden át fogja szolgálni a kisbégányiakat, s lesz elég gyerek ahhoz, hogy ez az óvoda működjön. Azt láttuk ma itt is, mint máshol: felkészült óvónők és szolgálatkész dadák foglalkoznak a gyerekekkel, s ez mindenképpen reményt ad a jövőt illetően” – fogalmazott a kárpátaljai magyar politikus.
Domokos Emőke Zsuzsanna óvodavezető elmondta, hogy az intézményben jelenleg két csoport működik összesen 21 gyerekkel, majd köszönetet mondott a magyar kormánynak a támogatásért, a pedagógusszövetségnek és a KMKSZ-nek pedig a közreműködésért, valamint Pénzes Máriának, aki függönyökkel ajándékozta meg az óvodát.
A támogatói táblák leleplezését követően két kis óvodás rövid verssel köszöntötte a vendégeket, majd Kőrösi Sándor helyi református lelkész Isten áldását kérte az intézményre.
(Csuha Alexandra/Kárpátalja hetilap)
[type] => post [excerpt] => Kisbégányban is ünnepi keretek között adták át a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében felújított Csillagocska Óvodát szeptember 30-án. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1601545832 [modified] => 1601514319 ) [title] => Ünnepélyes óvodaátadó Kisbégányban [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=31198&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 31198 [uk] => 31258 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 31203 [image] => Array ( [id] => 31203 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/kisbegyanu-ovi-2.jpg [original_lng] => 464898 [original_w] => 2000 [original_h] => 1333 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/kisbegyanu-ovi-2-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/kisbegyanu-ovi-2-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/kisbegyanu-ovi-2-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/kisbegyanu-ovi-2-1024x682.jpg [width] => 1024 [height] => 682 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/kisbegyanu-ovi-2-1536x1024.jpg [width] => 1536 [height] => 1024 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/kisbegyanu-ovi-2.jpg [width] => 2000 [height] => 1333 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/kisbegyanu-ovi-2.jpg [width] => 2000 [height] => 1333 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1601551024:2 [_thumbnail_id] => 31203 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 2 [views_count] => 4698 [_hipstart_feed_include] => 1 [translation_required_done] => 1 [_oembed_f68676b0f10588075760b50847140ccb] => [_oembed_time_f68676b0f10588075760b50847140ccb] => 1601535068 [_oembed_eb9813cea5de4a1c416b6d36414622dc] => [_oembed_time_eb9813cea5de4a1c416b6d36414622dc] => 1602782803 [_oembed_f9546e2d1cac9fbb6e024bf8732970f8] => [_oembed_time_f9546e2d1cac9fbb6e024bf8732970f8] => 1604344814 [_oembed_2b89277e3cf1ea7d7fce070780c85e59] => [_oembed_time_2b89277e3cf1ea7d7fce070780c85e59] => 1610994687 [_oembed_061d972db7ef0810e59408fc0bbd0d95] =>[_oembed_time_061d972db7ef0810e59408fc0bbd0d95] => 1612000568 [_oembed_6e8a45248cbc1b9e75d73f16a396bcfc] => [_oembed_time_6e8a45248cbc1b9e75d73f16a396bcfc] => 1616069173 [_oembed_233f8a54893934f3f47e0e2a01898d83] => [_oembed_time_233f8a54893934f3f47e0e2a01898d83] => 1616069173 [_oembed_a8c816713a426f4f6bba0e8a05f5078f] => [_oembed_time_a8c816713a426f4f6bba0e8a05f5078f] => 1622116917 [_oembed_90b79e0ca8f2427fb06694d04a249f1c] => [_oembed_time_90b79e0ca8f2427fb06694d04a249f1c] => 1623571851 [_oembed_4bb1c178ebf97e09cc40df95dcb16a7e] => [_oembed_time_4bb1c178ebf97e09cc40df95dcb16a7e] => 1623571851 [_oembed_69c03829dadbd6b91e75835ad96fc689] => [_oembed_time_69c03829dadbd6b91e75835ad96fc689] => 1625114500 [_oembed_337516fe9313d433b5296936e8a18168] => [_oembed_time_337516fe9313d433b5296936e8a18168] => 1634430437 [_oembed_7943f6cd292118bc83a1e32dbeb9175a] => [_oembed_time_7943f6cd292118bc83a1e32dbeb9175a] => 1641350110 [_oembed_5a5f7db39f5689148b2c55484c09eeaf] => [_oembed_time_5a5f7db39f5689148b2c55484c09eeaf] => 1642712091 [_oembed_b7f6f727d596d714051c6369741ba4a0] => [_oembed_time_b7f6f727d596d714051c6369741ba4a0] => 1648225221 [_oembed_53cd07e27b0b737f61688963ebb25063] => [_oembed_time_53cd07e27b0b737f61688963ebb25063] => 1648225222 [_oembed_af680ea790aeb4309a9f698590835716] => [_oembed_time_af680ea790aeb4309a9f698590835716] => 1653821809 [_oembed_6c5e159755426d0ed2010bc3e07d469b] => [_oembed_time_6c5e159755426d0ed2010bc3e07d469b] => 1654607889 [_oembed_0dd19619ab37bda7806a8efafe75748a] => [_oembed_time_0dd19619ab37bda7806a8efafe75748a] => 1656521936 [_oembed_56df183f107dbd138608cd46230a0a77] => [_oembed_time_56df183f107dbd138608cd46230a0a77] => 1656521936 [_oembed_a6ebbb6ec8c75f2d334bb3c6ab0d037a] => [_oembed_time_a6ebbb6ec8c75f2d334bb3c6ab0d037a] => 1656521936 [_oembed_660444b7ee84bcb77831db66ef1f9c17] => [_oembed_time_660444b7ee84bcb77831db66ef1f9c17] => 1656521936 [_oembed_e19af496a73d5f83dd91ec087c59a180] => [_oembed_time_e19af496a73d5f83dd91ec087c59a180] => 1657030939 [_oembed_527c70b0219cf13392cf7f8f915f4a68] => [_oembed_time_527c70b0219cf13392cf7f8f915f4a68] => 1660904609 [_oembed_9c6d26a969993d8cd71706a0ea71fd0b] => [_oembed_time_9c6d26a969993d8cd71706a0ea71fd0b] => 1664695720 [_oembed_b834f027bd2d4e73534ceee91e8f3ab5] => [_oembed_time_b834f027bd2d4e73534ceee91e8f3ab5] => 1665927318 [_oembed_625e37bd0ca8b1e20f2046abed46feb6] => [_oembed_time_625e37bd0ca8b1e20f2046abed46feb6] => 1665927318 [_oembed_fcc268fe28200d135e2db89b09436ac7] => [_oembed_time_fcc268fe28200d135e2db89b09436ac7] => 1665927318 [_oembed_a0b84be7b0224302cc876c1afbf6b1ba] => [_oembed_time_a0b84be7b0224302cc876c1afbf6b1ba] => 1667992814 [_oembed_75c1b25502f19f19707fd7f70da6202f] => [_oembed_time_75c1b25502f19f19707fd7f70da6202f] => 1668691368 [_oembed_112289522e41979eb5d021c3cfa947b4] => [_oembed_time_112289522e41979eb5d021c3cfa947b4] => 1670582158 [_oembed_e4555dc4b8357c4ef7fb746e3488f85f] => [_oembed_time_e4555dc4b8357c4ef7fb746e3488f85f] => 1672424348 [_oembed_7ef426ab45a92c99aa8cb232ab758622] => [_oembed_time_7ef426ab45a92c99aa8cb232ab758622] => 1672424348 [_oembed_0cfb9e9a1e57d104db7a39d9cfd742eb] => [_oembed_time_0cfb9e9a1e57d104db7a39d9cfd742eb] => 1672424349 [_oembed_0768c994c02b1011170a85e04cc9b8a4] => [_oembed_time_0768c994c02b1011170a85e04cc9b8a4] => 1672424349 [_oembed_5b4f3a05616222c028fd29e0c95c029a] => [_oembed_time_5b4f3a05616222c028fd29e0c95c029a] => 1673603160 [_oembed_06393dd9ec2c87cfa8fea181bc1396cc] => [_oembed_time_06393dd9ec2c87cfa8fea181bc1396cc] => 1673872336 [_oembed_864d75e8a6d014002c543d057e28e650] => [_oembed_time_864d75e8a6d014002c543d057e28e650] => 1675172009 [_oembed_c3e9f7d7638cfd937fe16e6252797bbd] => [_oembed_time_c3e9f7d7638cfd937fe16e6252797bbd] => 1675172009 [_oembed_acba31c1b589511de4db47843e0bf8cb] => [_oembed_time_acba31c1b589511de4db47843e0bf8cb] => 1675172009 [_oembed_d8000088a9af8b9862c6c193f7e1f433] => [_oembed_time_d8000088a9af8b9862c6c193f7e1f433] => 1675712427 [_oembed_7a0cab8d9ab5e078f7ef1fe0b7c0a1f0] => [_oembed_time_7a0cab8d9ab5e078f7ef1fe0b7c0a1f0] => 1679069313 [_oembed_9ff709595f7c18e267ece2778d6036e2] => [_oembed_time_9ff709595f7c18e267ece2778d6036e2] => 1680013392 [_oembed_ad5728da87faacda6d9070d11204ad3a] => [_oembed_time_ad5728da87faacda6d9070d11204ad3a] => 1680013392 [_oembed_73c9d70781fe5711a39ac37e620a93cc] => [_oembed_time_73c9d70781fe5711a39ac37e620a93cc] => 1680013392 [_oembed_2e06aa4dd8219f3a77e5870baa63e2fe] => [_oembed_time_2e06aa4dd8219f3a77e5870baa63e2fe] => 1680013392 [_oembed_4541a6f09943c6052c3bc8b2953a1301] => [_oembed_time_4541a6f09943c6052c3bc8b2953a1301] => 1680013392 [_oembed_90a820e98bcfe294ae2ec59c601fa89f] => [_oembed_time_90a820e98bcfe294ae2ec59c601fa89f] => 1681154665 [_oembed_d848d6291b8a9ed51dc04d71f3e632cc] => [_oembed_time_d848d6291b8a9ed51dc04d71f3e632cc] => 1681154665 [_oembed_fbad199cfe3dd070fbfa8287ff7c2ed6] => [_oembed_time_fbad199cfe3dd070fbfa8287ff7c2ed6] => 1682925822 [_oembed_b775e5f29f674237491be9d2f5f97ce9] => [_oembed_time_b775e5f29f674237491be9d2f5f97ce9] => 1682925822 [_oembed_5af8010301a16957422ffebe2488ea73] => [_oembed_time_5af8010301a16957422ffebe2488ea73] => 1691230738 [_oembed_428fe9f033e916143f53fd78519d5911] => [_oembed_time_428fe9f033e916143f53fd78519d5911] => 1692207582 [_oembed_6c6be81a41c34c165e02cd11427159d4] => [_oembed_time_6c6be81a41c34c165e02cd11427159d4] => 1692986807 [_oembed_b6592dbaee2e258d2215fe61be514170] => [_oembed_time_b6592dbaee2e258d2215fe61be514170] => 1694239949 [_oembed_91dd1da4b3d81a2a74e8d02db8603eb0] => [_oembed_time_91dd1da4b3d81a2a74e8d02db8603eb0] => 1696022196 [_oembed_e15686f679230a33ac446b6bafd55902] => [_oembed_time_e15686f679230a33ac446b6bafd55902] => 1698421012 [_oembed_e508e9904938670aafa8da1bc99d4868] => [_oembed_time_e508e9904938670aafa8da1bc99d4868] => 1698421012 [_oembed_52da4068f2672cec6fb109b5da91fc8f] => [_oembed_time_52da4068f2672cec6fb109b5da91fc8f] => 1698421012 [_oembed_e4159e394394bdb47d51f4bb72b58dbd] => [_oembed_time_e4159e394394bdb47d51f4bb72b58dbd] => 1700553454 [_oembed_b3805f6c8bb2a87360866413156564b6] => [_oembed_time_b3805f6c8bb2a87360866413156564b6] => 1701081448 [_oembed_68aea576c0dd5a961e08821c932b522b] => [_oembed_time_68aea576c0dd5a961e08821c932b522b] => 1702036538 [_oembed_c8f21034a025fee076ff053bbe4426d7] => [_oembed_time_c8f21034a025fee076ff053bbe4426d7] => 1703151011 [_oembed_92b7f5afd5f5dacdbe71f339e01ff003] => [_oembed_time_92b7f5afd5f5dacdbe71f339e01ff003] => 1703151011 [_oembed_239a8b882fe3003a3e0e1cc5d2f1122b] => [_oembed_time_239a8b882fe3003a3e0e1cc5d2f1122b] => 1703768579 [_oembed_c6b34d1c47d22f9b315a76edfad71370] => [_oembed_time_c6b34d1c47d22f9b315a76edfad71370] => 1703768579 [_oembed_2194fb9feb2fd5828f1a02c73bc6472a] => [_oembed_time_2194fb9feb2fd5828f1a02c73bc6472a] => 1705521460 [_oembed_6d5bcc8b759f7cebfa5cf0cac292aca0] => [_oembed_time_6d5bcc8b759f7cebfa5cf0cac292aca0] => 1705521460 [_oembed_e23681746cffa706bbad7da9c86e0e2b] => [_oembed_time_e23681746cffa706bbad7da9c86e0e2b] => 1706097080 [_oembed_49d858c19c929f835b70dcfe2f425802] => [_oembed_time_49d858c19c929f835b70dcfe2f425802] => 1706097080 [_oembed_6101b8bfecbb45bc52722ff80328ee96] => [_oembed_time_6101b8bfecbb45bc52722ff80328ee96] => 1710072217 [_oembed_a32b8bacc21dfcb6c317ddddd0c2d4e6] => [_oembed_time_a32b8bacc21dfcb6c317ddddd0c2d4e6] => 1710072217 [_oembed_89e8c9f5ff0af267c3c2f4d3b0659113] => [_oembed_time_89e8c9f5ff0af267c3c2f4d3b0659113] => 1711214192 [_oembed_911b39e1afda3e596447bc1b1efa2a3e] => [_oembed_time_911b39e1afda3e596447bc1b1efa2a3e] => 1713291145 [_oembed_9f18e5e77e17ba413b9d2691e7b037a6] => [_oembed_time_9f18e5e77e17ba413b9d2691e7b037a6] => 1715689228 [_oembed_9c0baee13958f6250998e6b18826f0bf] => [_oembed_time_9c0baee13958f6250998e6b18826f0bf] => 1715689228 [_oembed_50904255b7186906002a7d07f6ce8b96] => [_oembed_time_50904255b7186906002a7d07f6ce8b96] => 1715689229 [_oembed_76adc8a1dbb98a61518dfb225f4ecc22] => {{unknown}} [_oembed_b6983a658b8415ba905f2f44f3860a8c] => {{unknown}} [_oembed_5b7e51fdeefa242ca5be984141d0c97a] => {{unknown}} [_oembed_5de9535fe56e97bda67ea764cca222e2] => {{unknown}} [_oembed_bc8e3310788ea36409245aa1f269e689] => [_oembed_time_bc8e3310788ea36409245aa1f269e689] => 1718469625 [_oembed_14dfe9579ed2de8ed4487c8eaedf0c9f] => [_oembed_time_14dfe9579ed2de8ed4487c8eaedf0c9f] => 1718469625 [_oembed_25651c8b56b46330b7ffae6ab3bcf1c0] => [_oembed_time_25651c8b56b46330b7ffae6ab3bcf1c0] => 1718469625 [_oembed_a96515cd3d74ff15300110ae83a534b7] => [_oembed_time_a96515cd3d74ff15300110ae83a534b7] => 1719734019 [_oembed_7be26f85d0a56249577feeb56eadf8bb] => [_oembed_time_7be26f85d0a56249577feeb56eadf8bb] => 1719734019 [_oembed_76be25b8aa9f5a689164c04418e4b751] => [_oembed_time_76be25b8aa9f5a689164c04418e4b751] => 1719734020 [_oembed_6fbe28c7d880ab99db87745decce9872] => [_oembed_time_6fbe28c7d880ab99db87745decce9872] => 1720877864 [_oembed_3db42ac4337abbb29b2e3d9bbd41c1e8] => [_oembed_time_3db42ac4337abbb29b2e3d9bbd41c1e8] => 1720877864 [_oembed_883fb8a7c956e622c3ceef53c27987dc] => [_oembed_time_883fb8a7c956e622c3ceef53c27987dc] => 1721304428 [_oembed_1b5d2ef5b4fe08f30640389434c373f1] => [_oembed_time_1b5d2ef5b4fe08f30640389434c373f1] => 1721304428 [_oembed_4001e85ff286cfcf1e3191e84ccc4cde] => [_oembed_time_4001e85ff286cfcf1e3191e84ccc4cde] => 1721304428 [_oembed_c219f8a5bba14e68da8cd07c15a1231b] => [_oembed_time_c219f8a5bba14e68da8cd07c15a1231b] => 1723288367 [_oembed_3846df9d64e67dd8a6d1e269ed1f0308] => [_oembed_time_3846df9d64e67dd8a6d1e269ed1f0308] => 1723288367 [_oembed_bb36ba10baeafb6ea8dfcbc0d2e8e276] => [_oembed_time_bb36ba10baeafb6ea8dfcbc0d2e8e276] => 1723288367 [_oembed_17da53ae20884848afb12b25ce3ff2a5] => [_oembed_time_17da53ae20884848afb12b25ce3ff2a5] => 1724150825 [_oembed_45ce68e41f3dd068ef28dc4b1b365924] => [_oembed_time_45ce68e41f3dd068ef28dc4b1b365924] => 1727955737 [_oembed_9722b43b7c1e713f265d34cdfcd46d67] => [_oembed_time_9722b43b7c1e713f265d34cdfcd46d67] => 1728148569 [_oembed_5c563685541198e85e42a936f983f566] => [_oembed_time_5c563685541198e85e42a936f983f566] => 1729179222 [_oembed_5cceebaf9c57e0e008f25b2ba1ae97de] => [_oembed_time_5cceebaf9c57e0e008f25b2ba1ae97de] => 1729179222 [_oembed_e021ea070c8b87bb7c1bd2e6ff3c5f6b] => [_oembed_time_e021ea070c8b87bb7c1bd2e6ff3c5f6b] => 1731827093 [_oembed_64d20ed8375b0c4baeb285d3faace4ce] => [_oembed_time_64d20ed8375b0c4baeb285d3faace4ce] => 1731827093 [_oembed_20ea6c503416af636bf91c821251a112] => [_oembed_time_20ea6c503416af636bf91c821251a112] => 1733336169 [_oembed_add00a7d0b946fe99856d5229f59d3b3] => [_oembed_time_add00a7d0b946fe99856d5229f59d3b3] => 1733336169 [_oembed_11b733cfdf03bf7fbbef3ae754cf80d3] => [_oembed_time_11b733cfdf03bf7fbbef3ae754cf80d3] => 1733336169 [_oembed_8d58defeaf04eb6a80400d69eec53f11] => [_oembed_time_8d58defeaf04eb6a80400d69eec53f11] => 1733336169 [_oembed_05ee9ac6bfaeeb6440fac6b834ca1af0] => [_oembed_time_05ee9ac6bfaeeb6440fac6b834ca1af0] => 1733336169 [_oembed_3e26c7aaeaadbaea98a8f055b7c3e39b] => [_oembed_time_3e26c7aaeaadbaea98a8f055b7c3e39b] => 1736070310 [_oembed_5fbcd08e35a9277c4ec8d428b00ad2e5] => [_oembed_time_5fbcd08e35a9277c4ec8d428b00ad2e5] => 1736070310 [_oembed_704d8aeeeb0388948bcdade4c2b8a7d2] => [_oembed_time_704d8aeeeb0388948bcdade4c2b8a7d2] => 1737978220 [_oembed_ba88b54994bc34d5be282c068b970fe7] => [_oembed_time_ba88b54994bc34d5be282c068b970fe7] => 1737978220 [_oembed_0c70f207a531288951af06f8e197ddd4] => [_oembed_time_0c70f207a531288951af06f8e197ddd4] => 1737978220 [_oembed_4856abf3746c5df695d7ad53e752ab6a] => [_oembed_time_4856abf3746c5df695d7ad53e752ab6a] => 1737983522 [_oembed_92a4e307064b75bcb8b2517a3546446e] => [_oembed_time_92a4e307064b75bcb8b2517a3546446e] => 1738336674 [_oembed_6e83f34925f830e447407d1ba833d8a1] => [_oembed_time_6e83f34925f830e447407d1ba833d8a1] => 1738336674 [_oembed_0292794c07341aff090b928d4c72bcbd] => [_oembed_time_0292794c07341aff090b928d4c72bcbd] => 1738860294 [_oembed_feaa23690a40a0ebc919522fa5d77ea4] => [_oembed_time_feaa23690a40a0ebc919522fa5d77ea4] => 1738860295 [_oembed_bc33c879564262a98b6fd8e46cc9b337] => [_oembed_time_bc33c879564262a98b6fd8e46cc9b337] => 1738860295 [_oembed_468d2dd9982ad25e96bf1702bbbaa7c7] => [_oembed_time_468d2dd9982ad25e96bf1702bbbaa7c7] => 1739514609 [_oembed_526a1d410d9ff6305b0b2fa75d121ce2] => [_oembed_time_526a1d410d9ff6305b0b2fa75d121ce2] => 1739514609 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 31 [4] => 11 [5] => 347 [6] => 600 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Kárpátalja [4] => Kiemelt téma [5] => Oktatás [6] => Oktatás ) [tags] => Array ( [0] => 248 [1] => 1370 [2] => 1723 ) [tags_name] => Array ( [0] => Brenzovics László [1] => Orosz Ildikó [2] => óvodafejlesztés ) ) [3] => Array ( [id] => 31177 [content] =>Köszöntő a magyar kultúra napján?? Kötelességünk megőrizni, ápolni és továbbadni a magyar kultúrát Kárpátalján❗️
Posted by Dr. Brenzovics László on Friday, January 22, 2021Újabb – a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretein belül – felújított óvoda került átadásra a Beregszászi járásban. Szeptember 30-án a Beregújfalui Fenyőfácska Óvoda ünnepélyes átadójára került sor.
Beregújfaluban 1954-től működik óvoda. Kezdetben csak egy csoport fogadására volt képes az intézmény, amely a régi parókia épületében kapott helyet. Jelenleg két csoportban 36 kisgyerek tölti mindennapjait az óvodában. Sajnos az idő múlásával az épület szerkezete igen megromlott, a víz alámosása miatt süllyedni kezdett az épület egyik fala. Míg végül 2019-ben a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program révén a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) közreműködésével felmérték az épület állapotát, és széles körű felújításokra került sor. Kívül és belül is megerősítették a falakat, vízelvezető csöveket helyeztek el, hogy megakadályozzák a falak további alámosását, valamint megújult a játszó- és hálótermek padlóburkolata és újrafestették a falakat. Emellett két, eddig nem használt terem felújításával az óvoda egy harmadik csoport fogadására is készen áll. A beruházás összértéke 2 125 339 hrivnya volt.
Az ünnepség kezdetén Beke Mihály András első beosztott konzul köszöntötte a megjelent vendégeket, majd tolmácsolta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, az Országgyűlés volt elnökének köszöntő beszédét.
Ezt követően Orosz Ildikó, a KMPSZ elnök asszonya tartotta meg köszöntőbeszédét, amelyben röviden összefoglalta Beregújfalu viszontagságos történetét. Mindemellett hangsúlyozta, hogy Beregújfalu az erdő közepén elterülő zsákfalu, mégis az ottani fiatalok nagyon fogékonyak, és aki onnét kikerül, az sokra viszi az életben. „A beregújfalui gyerekek mind törekvőek, értelmesek, tanulni akarnak, és becsületesen elvégzik a rájuk bízott feladatokat, épp ezért öröm számunkra, hogy hozzájárulhatunk a település óvodájának felújításához” – mondta az elnök asszony.
Brenzovics László, a KMKSZ elnöke elmondta, hogy a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretein belül, a magyar kormány támogatásával soha nem látott óvodafejlesztések valósultak meg egész Kárpátalján. Azért van nagy szükség az óvodák felújítására és fejlesztésére, mert a gyermekek oktatása itt kezdődik, ezáltal meghatározó az óvodák állapota és körülményei. Valamint az óvodai évek alatt alakul ki a fiatalok jelleme, és fejlődnek azon készségeik, amelyek tovább fognak fejlődni az iskolai tanulmányaik során – mondta az elnök úr. Beszéde végén erőt, egészséget és kitartó munkát kívánt az intézmény minden dolgozójának.
Kovács Ilona, a Beregújfalui Fenyőfácska Óvoda vezetőnője és Sütő Lajos, Beregújfalu polgármestere is hálájukat fejezték ki az anyaországnak, a KMPSZ-nek a fáradhatatlan munkáért, a megvalósult felújításokért, valamint az óvodának ajándékozott meséskönyvekért, fejlesztő játékokért, melyek nagyban hozzájárulnak a gyerekek neveléséhez és fejlődéséhez.
Ezt követően az óvoda kisdiákjai rövid, de annál színesebb műsort adtak elő a megjelent vendégek számára.
Végezetül Halász Dezső református tiszteletes Isten áldását kérte az óvoda felújított épületére és annak minden dolgozójára, hogy felelősségteljes munkájuk révén a gyermekek fejlődjenek és cseperedjenek.
(K. K./Kárpátalja hetilap)
[type] => post [excerpt] => Újabb – a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretein belül – felújított óvoda került átadásra a Beregszászi járásban. Szeptember 30-án a Beregújfalui Fenyőfácska Óvoda ünnepélyes átadójára került sor. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1601503920 [modified] => 1601559431 ) [title] => Átadták a megújult beregújfalui óvodát [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=31177&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 31177 [uk] => 31239 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 31178 [image] => Array ( [id] => 31178 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/ujfalu-ovi-1-inua.jpg [original_lng] => 403970 [original_w] => 2000 [original_h] => 1333 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/ujfalu-ovi-1-inua-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/ujfalu-ovi-1-inua-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/ujfalu-ovi-1-inua-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/ujfalu-ovi-1-inua-1024x682.jpg [width] => 1024 [height] => 682 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/ujfalu-ovi-1-inua-1536x1024.jpg [width] => 1536 [height] => 1024 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/ujfalu-ovi-1-inua.jpg [width] => 2000 [height] => 1333 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/ujfalu-ovi-1-inua.jpg [width] => 2000 [height] => 1333 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1601548631:5 [_thumbnail_id] => 31178 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 2 [views_count] => 7526 [_hipstart_feed_include] => 1 [translation_required_done] => 1 [_oembed_f68676b0f10588075760b50847140ccb] => [_oembed_time_f68676b0f10588075760b50847140ccb] => 1601493128 [_oembed_46134ce62727d321eb886987d3824811] => [_oembed_time_46134ce62727d321eb886987d3824811] => 1601493128 [_oembed_c1322285677024cfd98d1d40e3a25473] => [_oembed_time_c1322285677024cfd98d1d40e3a25473] => 1601548632 [_oembed_53cd07e27b0b737f61688963ebb25063] => [_oembed_time_53cd07e27b0b737f61688963ebb25063] => 1601548632 [_oembed_f9546e2d1cac9fbb6e024bf8732970f8] => [_oembed_time_f9546e2d1cac9fbb6e024bf8732970f8] => 1604251655 [_oembed_c0ce1108fd8b9b4e45f01c6b9273fd85] => [_oembed_time_c0ce1108fd8b9b4e45f01c6b9273fd85] => 1611665542 [_oembed_061d972db7ef0810e59408fc0bbd0d95] =>[_oembed_time_061d972db7ef0810e59408fc0bbd0d95] => 1611665542 [_oembed_0e31aa5ba2af54ef637ee09a138f301b] => [_oembed_time_0e31aa5ba2af54ef637ee09a138f301b] => 1612027897 [_oembed_2b89277e3cf1ea7d7fce070780c85e59] => [_oembed_time_2b89277e3cf1ea7d7fce070780c85e59] => 1612027897 [_oembed_892166fc3f137c5d478f6e1f49999f1a] => [_oembed_time_892166fc3f137c5d478f6e1f49999f1a] => 1614443276 [_oembed_ffcfe71e5cc254cc78fc72baba3d8073] => [_oembed_time_ffcfe71e5cc254cc78fc72baba3d8073] => 1614970857 [_oembed_5be9e0e275fb81160f002009b41f4187] => [_oembed_time_5be9e0e275fb81160f002009b41f4187] => 1616269838 [_oembed_e7135431a43c68b7a2f375b12230fbd1] => [_oembed_time_e7135431a43c68b7a2f375b12230fbd1] => 1616974295 [_oembed_a8c816713a426f4f6bba0e8a05f5078f] => [_oembed_time_a8c816713a426f4f6bba0e8a05f5078f] => 1621785607 [_oembed_90b79e0ca8f2427fb06694d04a249f1c] => [_oembed_time_90b79e0ca8f2427fb06694d04a249f1c] => 1623340987 [_oembed_4bb1c178ebf97e09cc40df95dcb16a7e] => [_oembed_time_4bb1c178ebf97e09cc40df95dcb16a7e] => 1623340987 [_oembed_69c03829dadbd6b91e75835ad96fc689] => [_oembed_time_69c03829dadbd6b91e75835ad96fc689] => 1624441920 [_oembed_66ad2fef06dc2467b4eb958726af3295] => [_oembed_time_66ad2fef06dc2467b4eb958726af3295] => 1626420748 [_oembed_cb67de37de41ed1ee31f0430c4c791b8] => [_oembed_time_cb67de37de41ed1ee31f0430c4c791b8] => 1631443234 [_oembed_337516fe9313d433b5296936e8a18168] => [_oembed_time_337516fe9313d433b5296936e8a18168] => 1634719473 [_oembed_b8304cfbbb881806d518eac0b5c13020] => [_oembed_time_b8304cfbbb881806d518eac0b5c13020] => 1637332770 [_oembed_5a5f7db39f5689148b2c55484c09eeaf] => [_oembed_time_5a5f7db39f5689148b2c55484c09eeaf] => 1638090911 [_oembed_e73f57d6807c3b75e3564a929c396ad0] => [_oembed_time_e73f57d6807c3b75e3564a929c396ad0] => 1640114421 [_oembed_7943f6cd292118bc83a1e32dbeb9175a] => [_oembed_time_7943f6cd292118bc83a1e32dbeb9175a] => 1640995604 [_oembed_55d85b60f5c53661063218d3d24e31a5] => [_oembed_time_55d85b60f5c53661063218d3d24e31a5] => 1643323830 [_oembed_5ed95261a1235194f727c0e23bc6f9a8] => [_oembed_time_5ed95261a1235194f727c0e23bc6f9a8] => 1643323830 [_oembed_af680ea790aeb4309a9f698590835716] => [_oembed_time_af680ea790aeb4309a9f698590835716] => 1653217712 [_oembed_6c5e159755426d0ed2010bc3e07d469b] => [_oembed_time_6c5e159755426d0ed2010bc3e07d469b] => 1654092492 [_oembed_56df183f107dbd138608cd46230a0a77] => [_oembed_time_56df183f107dbd138608cd46230a0a77] => 1655713651 [_oembed_a6ebbb6ec8c75f2d334bb3c6ab0d037a] => [_oembed_time_a6ebbb6ec8c75f2d334bb3c6ab0d037a] => 1655713651 [_oembed_660444b7ee84bcb77831db66ef1f9c17] => [_oembed_time_660444b7ee84bcb77831db66ef1f9c17] => 1655713652 [_oembed_e9af2fcac606a26165b33d0663f15c9c] => [_oembed_time_e9af2fcac606a26165b33d0663f15c9c] => 1656617112 [_oembed_0dd19619ab37bda7806a8efafe75748a] => [_oembed_time_0dd19619ab37bda7806a8efafe75748a] => 1656617112 [_oembed_8fa0cea783fa5742906d82b102c3c73c] => [_oembed_time_8fa0cea783fa5742906d82b102c3c73c] => 1656617112 [_oembed_c037c53735e927dad8d0ee592a30b354] => [_oembed_time_c037c53735e927dad8d0ee592a30b354] => 1657533581 [_oembed_e19af496a73d5f83dd91ec087c59a180] => [_oembed_time_e19af496a73d5f83dd91ec087c59a180] => 1657739047 [_oembed_60ff60914047f933b268ce3ab3817c93] => [_oembed_time_60ff60914047f933b268ce3ab3817c93] => 1659272817 [_oembed_527c70b0219cf13392cf7f8f915f4a68] => [_oembed_time_527c70b0219cf13392cf7f8f915f4a68] => 1660755130 [_oembed_a7213ed090d8ddfba507640547e9b46c] => [_oembed_time_a7213ed090d8ddfba507640547e9b46c] => 1660755130 [_oembed_9c6d26a969993d8cd71706a0ea71fd0b] => [_oembed_time_9c6d26a969993d8cd71706a0ea71fd0b] => 1664285929 [_oembed_8a997376934fab3dd135e10d8a7faae0] => [_oembed_time_8a997376934fab3dd135e10d8a7faae0] => 1665334040 [_oembed_fcc268fe28200d135e2db89b09436ac7] => [_oembed_time_fcc268fe28200d135e2db89b09436ac7] => 1665334040 [_oembed_4afc0de070cae70ba99100af0153b1ce] => [_oembed_time_4afc0de070cae70ba99100af0153b1ce] => 1666546215 [_oembed_a0b84be7b0224302cc876c1afbf6b1ba] => [_oembed_time_a0b84be7b0224302cc876c1afbf6b1ba] => 1667165208 [_oembed_b834f027bd2d4e73534ceee91e8f3ab5] => [_oembed_time_b834f027bd2d4e73534ceee91e8f3ab5] => 1667760565 [_oembed_625e37bd0ca8b1e20f2046abed46feb6] => [_oembed_time_625e37bd0ca8b1e20f2046abed46feb6] => 1667760565 [_oembed_75c1b25502f19f19707fd7f70da6202f] => [_oembed_time_75c1b25502f19f19707fd7f70da6202f] => 1669812458 [_oembed_0cfb9e9a1e57d104db7a39d9cfd742eb] => [_oembed_time_0cfb9e9a1e57d104db7a39d9cfd742eb] => 1673677951 [_oembed_5b4f3a05616222c028fd29e0c95c029a] => [_oembed_time_5b4f3a05616222c028fd29e0c95c029a] => 1673955550 [_oembed_e4555dc4b8357c4ef7fb746e3488f85f] => [_oembed_time_e4555dc4b8357c4ef7fb746e3488f85f] => 1674211701 [_oembed_7ef426ab45a92c99aa8cb232ab758622] => [_oembed_time_7ef426ab45a92c99aa8cb232ab758622] => 1674211701 [_oembed_06393dd9ec2c87cfa8fea181bc1396cc] => [_oembed_time_06393dd9ec2c87cfa8fea181bc1396cc] => 1674477094 [_oembed_864d75e8a6d014002c543d057e28e650] => [_oembed_time_864d75e8a6d014002c543d057e28e650] => 1675608933 [_oembed_c3e9f7d7638cfd937fe16e6252797bbd] => [_oembed_time_c3e9f7d7638cfd937fe16e6252797bbd] => 1675608934 [_oembed_acba31c1b589511de4db47843e0bf8cb] => [_oembed_time_acba31c1b589511de4db47843e0bf8cb] => 1675608934 [_oembed_4541a6f09943c6052c3bc8b2953a1301] => [_oembed_time_4541a6f09943c6052c3bc8b2953a1301] => 1677409492 [_oembed_d8000088a9af8b9862c6c193f7e1f433] => [_oembed_time_d8000088a9af8b9862c6c193f7e1f433] => 1677409492 [_oembed_9ff709595f7c18e267ece2778d6036e2] => [_oembed_time_9ff709595f7c18e267ece2778d6036e2] => 1680268880 [_oembed_ad5728da87faacda6d9070d11204ad3a] => [_oembed_time_ad5728da87faacda6d9070d11204ad3a] => 1680268881 [_oembed_73c9d70781fe5711a39ac37e620a93cc] => [_oembed_time_73c9d70781fe5711a39ac37e620a93cc] => 1680268881 [_oembed_90a820e98bcfe294ae2ec59c601fa89f] => [_oembed_time_90a820e98bcfe294ae2ec59c601fa89f] => 1680363079 [_oembed_3b2515441d90c2dec38bcf469b03ec4b] => [_oembed_time_3b2515441d90c2dec38bcf469b03ec4b] => 1680363079 [_oembed_59f9beeb5a3ebf7f79eae67e05eecf62] => [_oembed_time_59f9beeb5a3ebf7f79eae67e05eecf62] => 1680363079 [_oembed_7a0cab8d9ab5e078f7ef1fe0b7c0a1f0] => [_oembed_time_7a0cab8d9ab5e078f7ef1fe0b7c0a1f0] => 1680363079 [_oembed_fbad199cfe3dd070fbfa8287ff7c2ed6] => [_oembed_time_fbad199cfe3dd070fbfa8287ff7c2ed6] => 1682752342 [_oembed_b775e5f29f674237491be9d2f5f97ce9] => [_oembed_time_b775e5f29f674237491be9d2f5f97ce9] => 1682752342 [_oembed_d1d87e9e4ab7afe0be89888e397c7a8b] => [_oembed_time_d1d87e9e4ab7afe0be89888e397c7a8b] => 1683126523 [_oembed_ce45cc0991acc3392f1f42659bfef8b5] => [_oembed_time_ce45cc0991acc3392f1f42659bfef8b5] => 1683895510 [_oembed_def646cd53448a8b3810773a43330dd5] => [_oembed_time_def646cd53448a8b3810773a43330dd5] => 1684932273 [_oembed_c7eb9b2f7062972aecb1f58b6d192b2a] => [_oembed_time_c7eb9b2f7062972aecb1f58b6d192b2a] => 1687808104 [_oembed_5af8010301a16957422ffebe2488ea73] => [_oembed_time_5af8010301a16957422ffebe2488ea73] => 1690629992 [_oembed_428fe9f033e916143f53fd78519d5911] => [_oembed_time_428fe9f033e916143f53fd78519d5911] => 1691501364 [_oembed_cd556ecb0aeab4c54c0d8e72de475df5] => [_oembed_time_cd556ecb0aeab4c54c0d8e72de475df5] => 1692092170 [_oembed_6c6be81a41c34c165e02cd11427159d4] => [_oembed_time_6c6be81a41c34c165e02cd11427159d4] => 1692284496 [_oembed_5303758c134ba81e33279c1a8f1b75ca] => [_oembed_time_5303758c134ba81e33279c1a8f1b75ca] => 1693638005 [_oembed_ad4fc4ec89af186ca27878e5edd0e1af] => [_oembed_time_ad4fc4ec89af186ca27878e5edd0e1af] => 1693638005 [_oembed_b6592dbaee2e258d2215fe61be514170] => [_oembed_time_b6592dbaee2e258d2215fe61be514170] => 1693638005 [_oembed_91dd1da4b3d81a2a74e8d02db8603eb0] => [_oembed_time_91dd1da4b3d81a2a74e8d02db8603eb0] => 1696435628 [_oembed_e508e9904938670aafa8da1bc99d4868] => [_oembed_time_e508e9904938670aafa8da1bc99d4868] => 1697279572 [_oembed_52da4068f2672cec6fb109b5da91fc8f] => [_oembed_time_52da4068f2672cec6fb109b5da91fc8f] => 1697279572 [_oembed_e15686f679230a33ac446b6bafd55902] => [_oembed_time_e15686f679230a33ac446b6bafd55902] => 1698395486 [_oembed_e4159e394394bdb47d51f4bb72b58dbd] => [_oembed_time_e4159e394394bdb47d51f4bb72b58dbd] => 1699367176 [_oembed_b3805f6c8bb2a87360866413156564b6] => [_oembed_time_b3805f6c8bb2a87360866413156564b6] => 1700581217 [_oembed_d658efd37c458434acffc447da8926bc] => [_oembed_time_d658efd37c458434acffc447da8926bc] => 1701939990 [_oembed_68aea576c0dd5a961e08821c932b522b] => [_oembed_time_68aea576c0dd5a961e08821c932b522b] => 1701939990 [_oembed_c8f21034a025fee076ff053bbe4426d7] => [_oembed_time_c8f21034a025fee076ff053bbe4426d7] => 1702967753 [_oembed_92b7f5afd5f5dacdbe71f339e01ff003] => [_oembed_time_92b7f5afd5f5dacdbe71f339e01ff003] => 1702967753 [_oembed_c6b34d1c47d22f9b315a76edfad71370] => [_oembed_time_c6b34d1c47d22f9b315a76edfad71370] => 1703268814 [_oembed_239a8b882fe3003a3e0e1cc5d2f1122b] => [_oembed_time_239a8b882fe3003a3e0e1cc5d2f1122b] => 1703852836 [_oembed_e23681746cffa706bbad7da9c86e0e2b] => [_oembed_time_e23681746cffa706bbad7da9c86e0e2b] => 1706799327 [_oembed_49d858c19c929f835b70dcfe2f425802] => [_oembed_time_49d858c19c929f835b70dcfe2f425802] => 1706799327 [_oembed_2194fb9feb2fd5828f1a02c73bc6472a] => [_oembed_time_2194fb9feb2fd5828f1a02c73bc6472a] => 1706799327 [_oembed_6d5bcc8b759f7cebfa5cf0cac292aca0] => [_oembed_time_6d5bcc8b759f7cebfa5cf0cac292aca0] => 1706799327 [_oembed_c1c66a0c40cac7a10bf61604cff4bf75] => [_oembed_time_c1c66a0c40cac7a10bf61604cff4bf75] => 1707863179 [_oembed_6101b8bfecbb45bc52722ff80328ee96] => [_oembed_time_6101b8bfecbb45bc52722ff80328ee96] => 1710064976 [_oembed_a32b8bacc21dfcb6c317ddddd0c2d4e6] => [_oembed_time_a32b8bacc21dfcb6c317ddddd0c2d4e6] => 1710064976 [_oembed_dfe59188f3ec26c6e4a33eb8e97d0ba5] => [_oembed_time_dfe59188f3ec26c6e4a33eb8e97d0ba5] => 1710572178 [_oembed_ff1ea63c6c98c60f8664692623e24e48] => [_oembed_time_ff1ea63c6c98c60f8664692623e24e48] => 1710572178 [_oembed_eed873c2692c3420e3ef6592f66c778e] => [_oembed_time_eed873c2692c3420e3ef6592f66c778e] => 1711926287 [_oembed_68e2069fde672eafa0adf595a1bf46bb] => [_oembed_time_68e2069fde672eafa0adf595a1bf46bb] => 1712209418 [_oembed_89e8c9f5ff0af267c3c2f4d3b0659113] => [_oembed_time_89e8c9f5ff0af267c3c2f4d3b0659113] => 1712209418 [_oembed_911b39e1afda3e596447bc1b1efa2a3e] => [_oembed_time_911b39e1afda3e596447bc1b1efa2a3e] => 1712399614 [_oembed_a71b376dbd17d4073ded26f6e53f97f4] => [_oembed_time_a71b376dbd17d4073ded26f6e53f97f4] => 1713361081 [_oembed_6f356c6ff54cd04fd0e858902de7e7e8] => [_oembed_time_6f356c6ff54cd04fd0e858902de7e7e8] => 1713361081 [_oembed_5b7e51fdeefa242ca5be984141d0c97a] => [_oembed_time_5b7e51fdeefa242ca5be984141d0c97a] => 1713465710 [_oembed_9c0baee13958f6250998e6b18826f0bf] => [_oembed_time_9c0baee13958f6250998e6b18826f0bf] => 1714062129 [_oembed_50904255b7186906002a7d07f6ce8b96] => [_oembed_time_50904255b7186906002a7d07f6ce8b96] => 1714062129 [_oembed_76adc8a1dbb98a61518dfb225f4ecc22] => {{unknown}} [_oembed_b6983a658b8415ba905f2f44f3860a8c] => {{unknown}} [_oembed_5de9535fe56e97bda67ea764cca222e2] => {{unknown}} [_oembed_9f18e5e77e17ba413b9d2691e7b037a6] => [_oembed_time_9f18e5e77e17ba413b9d2691e7b037a6] => 1715766013 [_oembed_b3a6f974ea2e40b48dd56bf95d9fcaee] => [_oembed_time_b3a6f974ea2e40b48dd56bf95d9fcaee] => 1716199166 [_oembed_25651c8b56b46330b7ffae6ab3bcf1c0] => [_oembed_time_25651c8b56b46330b7ffae6ab3bcf1c0] => 1717340711 [_oembed_bc8e3310788ea36409245aa1f269e689] => [_oembed_time_bc8e3310788ea36409245aa1f269e689] => 1717951827 [_oembed_14dfe9579ed2de8ed4487c8eaedf0c9f] => [_oembed_time_14dfe9579ed2de8ed4487c8eaedf0c9f] => 1717951827 [_oembed_81a66d78df3f76713965364b0d5041e0] => [_oembed_time_81a66d78df3f76713965364b0d5041e0] => 1718289751 [_oembed_e258113c7f8720e8d79f97db947347cb] => [_oembed_time_e258113c7f8720e8d79f97db947347cb] => 1718621833 [_oembed_61ee062babf051d200bb47b987aca598] => [_oembed_time_61ee062babf051d200bb47b987aca598] => 1718807126 [_oembed_ac2b264fb3420005a9cf396ab28112a0] => [_oembed_time_ac2b264fb3420005a9cf396ab28112a0] => 1718807126 [_oembed_a96515cd3d74ff15300110ae83a534b7] => [_oembed_time_a96515cd3d74ff15300110ae83a534b7] => 1719589875 [_oembed_7be26f85d0a56249577feeb56eadf8bb] => [_oembed_time_7be26f85d0a56249577feeb56eadf8bb] => 1719589875 [_oembed_76be25b8aa9f5a689164c04418e4b751] => [_oembed_time_76be25b8aa9f5a689164c04418e4b751] => 1719589875 [_oembed_1b5d2ef5b4fe08f30640389434c373f1] => [_oembed_time_1b5d2ef5b4fe08f30640389434c373f1] => 1719592281 [_oembed_6fbe28c7d880ab99db87745decce9872] => [_oembed_time_6fbe28c7d880ab99db87745decce9872] => 1719592281 [_oembed_3db42ac4337abbb29b2e3d9bbd41c1e8] => [_oembed_time_3db42ac4337abbb29b2e3d9bbd41c1e8] => 1719592282 [_oembed_4001e85ff286cfcf1e3191e84ccc4cde] => [_oembed_time_4001e85ff286cfcf1e3191e84ccc4cde] => 1719592282 [_oembed_883fb8a7c956e622c3ceef53c27987dc] => [_oembed_time_883fb8a7c956e622c3ceef53c27987dc] => 1720258238 [_oembed_bb36ba10baeafb6ea8dfcbc0d2e8e276] => [_oembed_time_bb36ba10baeafb6ea8dfcbc0d2e8e276] => 1722578256 [_oembed_7b33108811cb40646255dee6be25af98] => [_oembed_time_7b33108811cb40646255dee6be25af98] => 1722881457 [_oembed_3846df9d64e67dd8a6d1e269ed1f0308] => [_oembed_time_3846df9d64e67dd8a6d1e269ed1f0308] => 1722881458 [_oembed_ac3639b9b66dd6fc58ff76aff929ae75] => [_oembed_time_ac3639b9b66dd6fc58ff76aff929ae75] => 1722966443 [_oembed_17da53ae20884848afb12b25ce3ff2a5] => [_oembed_time_17da53ae20884848afb12b25ce3ff2a5] => 1723732210 [_oembed_747aa56852cc8cdb418f700b030a6093] => [_oembed_time_747aa56852cc8cdb418f700b030a6093] => 1723732210 [_oembed_c219f8a5bba14e68da8cd07c15a1231b] => [_oembed_time_c219f8a5bba14e68da8cd07c15a1231b] => 1723732210 [_oembed_0aec5cbbfb75924ff43a670d3d9d0e9f] => [_oembed_time_0aec5cbbfb75924ff43a670d3d9d0e9f] => 1724147074 [_oembed_5a8a042ad07304b2e8c05d36fe6c461f] => [_oembed_time_5a8a042ad07304b2e8c05d36fe6c461f] => 1724931945 [_oembed_7f888c93c90dbb620528cd8c0287c842] => [_oembed_time_7f888c93c90dbb620528cd8c0287c842] => 1725290805 [_oembed_9722b43b7c1e713f265d34cdfcd46d67] => [_oembed_time_9722b43b7c1e713f265d34cdfcd46d67] => 1726422986 [_oembed_45ce68e41f3dd068ef28dc4b1b365924] => [_oembed_time_45ce68e41f3dd068ef28dc4b1b365924] => 1726422986 [_oembed_a262e258da1e50c88bcdba6bedb94bad] => [_oembed_time_a262e258da1e50c88bcdba6bedb94bad] => 1727678214 [_oembed_5cceebaf9c57e0e008f25b2ba1ae97de] => [_oembed_time_5cceebaf9c57e0e008f25b2ba1ae97de] => 1727852825 [_oembed_5c563685541198e85e42a936f983f566] => [_oembed_time_5c563685541198e85e42a936f983f566] => 1728461046 [_oembed_64d20ed8375b0c4baeb285d3faace4ce] => [_oembed_time_64d20ed8375b0c4baeb285d3faace4ce] => 1730221442 [_oembed_e021ea070c8b87bb7c1bd2e6ff3c5f6b] => [_oembed_time_e021ea070c8b87bb7c1bd2e6ff3c5f6b] => 1731851561 [_oembed_8d58defeaf04eb6a80400d69eec53f11] => [_oembed_time_8d58defeaf04eb6a80400d69eec53f11] => 1732778562 [_oembed_05ee9ac6bfaeeb6440fac6b834ca1af0] => [_oembed_time_05ee9ac6bfaeeb6440fac6b834ca1af0] => 1732778562 [_oembed_20ea6c503416af636bf91c821251a112] => [_oembed_time_20ea6c503416af636bf91c821251a112] => 1733377980 [_oembed_add00a7d0b946fe99856d5229f59d3b3] => [_oembed_time_add00a7d0b946fe99856d5229f59d3b3] => 1733377980 [_oembed_11b733cfdf03bf7fbbef3ae754cf80d3] => [_oembed_time_11b733cfdf03bf7fbbef3ae754cf80d3] => 1733377980 [_oembed_3674b55ff2050fc00bffb3b5c6214866] => [_oembed_time_3674b55ff2050fc00bffb3b5c6214866] => 1733860470 [_oembed_97b5e99cc67363fc5358c967d0dcc51a] => [_oembed_time_97b5e99cc67363fc5358c967d0dcc51a] => 1734106758 [_oembed_77ed852e8e820aac0eee20583b0c8adc] => [_oembed_time_77ed852e8e820aac0eee20583b0c8adc] => 1734886719 [_oembed_befa8659116c5a4b369eb10d2790a364] => [_oembed_time_befa8659116c5a4b369eb10d2790a364] => 1734886719 [_oembed_0a968988cae8cc8734cce492b0c69661] => [_oembed_time_0a968988cae8cc8734cce492b0c69661] => 1734886720 [_oembed_ba939d1ab0b07287e5ef545c14c22730] => [_oembed_time_ba939d1ab0b07287e5ef545c14c22730] => 1735912707 [_oembed_5fbcd08e35a9277c4ec8d428b00ad2e5] => [_oembed_time_5fbcd08e35a9277c4ec8d428b00ad2e5] => 1735912707 [_oembed_0c70f207a531288951af06f8e197ddd4] => [_oembed_time_0c70f207a531288951af06f8e197ddd4] => 1736956694 [_oembed_3e26c7aaeaadbaea98a8f055b7c3e39b] => [_oembed_time_3e26c7aaeaadbaea98a8f055b7c3e39b] => 1736956695 [_oembed_348cc77ca4f4f9da46513e45a757b9b7] => [_oembed_time_348cc77ca4f4f9da46513e45a757b9b7] => 1736956695 [_oembed_ba88b54994bc34d5be282c068b970fe7] => [_oembed_time_ba88b54994bc34d5be282c068b970fe7] => 1737556238 [_oembed_51e5e8d17f04cd535d6b1c90b533c749] => [_oembed_time_51e5e8d17f04cd535d6b1c90b533c749] => 1737556239 [_oembed_92a4e307064b75bcb8b2517a3546446e] => [_oembed_time_92a4e307064b75bcb8b2517a3546446e] => 1738076716 [_oembed_6e83f34925f830e447407d1ba833d8a1] => [_oembed_time_6e83f34925f830e447407d1ba833d8a1] => 1738076717 [_oembed_704d8aeeeb0388948bcdade4c2b8a7d2] => [_oembed_time_704d8aeeeb0388948bcdade4c2b8a7d2] => 1738076717 [_oembed_4856abf3746c5df695d7ad53e752ab6a] => [_oembed_time_4856abf3746c5df695d7ad53e752ab6a] => 1738076717 [_oembed_feaa23690a40a0ebc919522fa5d77ea4] => [_oembed_time_feaa23690a40a0ebc919522fa5d77ea4] => 1739038601 [_oembed_bc33c879564262a98b6fd8e46cc9b337] => [_oembed_time_bc33c879564262a98b6fd8e46cc9b337] => 1739038602 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 11 [4] => 347 [5] => 600 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Kiemelt téma [4] => Oktatás [5] => Oktatás ) [tags] => Array ( [0] => 248 [1] => 348 [2] => 1370 [3] => 1723 ) [tags_name] => Array ( [0] => Brenzovics László [1] => KMPSZ [2] => Orosz Ildikó [3] => óvodafejlesztés ) ) [4] => Array ( [id] => 28891 [content] =>Köszöntő a magyar kultúra napján?? Kötelességünk megőrizni, ápolni és továbbadni a magyar kultúrát Kárpátalján❗️
Posted by Dr. Brenzovics László on Friday, January 22, 2021Bakosban eddig csupán a két egyházközösség alkalmain, továbbiakban a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) által működtetett vasárnapi iskolákban tanulhattak magyarul a gyerekek. Most azonban a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében felújították és kibővítették a P. Frangepán Katalin nevét viselő oktatási intézményt a településen. A teljes beruházás összértéke 6 995 400 hrivnya. Ezentúl a felújításra került épület szolgál az elemi iskola otthonául, míg az alaplétesítmény kibővített blokkját az ovisok birtokolják.
Szilágyi Mátyás beregszászi főkonzul tolmácsolta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Szili Katalin miniszterelnöki megbízott asszony szavait, melyek szerint az újonnan nyílt elemi iskola-óvoda szimbolikus értékű, hisz a kárpátaljai magyarok megmaradását hirdeti.
„Régóta várunk erre a napra” – kezdte ünnepi köszöntőjét Orosz Ildikó. „A sok próbálkozás és törekvés végre meghozta az eredményt” – folytatta, majd büszkén szólt a két kis elsőshöz, akik történelmet írtak, hisz ők ketten az újonnan induló elemi iskola első két diákjai. Továbbá külön köszönetét fejezte ki a bátor családoknak, akik a vadonatúj intézményt választották, illetve a polgármesternek, aki támogatta a kezdeményezést.
Brenzovics László, a KMKSZ elnöke ünnepi szavaiban elmondta, hogy a kárpátaljai magyarságban 100 év után is megvan az az erő, amely a magyar nyelven tanulni akarást életben tartja. Ezt követően köszönetét fejezte ki Magyarország Kormányának, Szanyi János alapszervezeti elnöknek, s végezetül Bessenyei György szavaival zárta ünnepi köszöntőjét: „Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, idegenen sohasem.”
A falu polgármestere, Ruscsák Vaszil is köszönettel fordult a jelenlévők, és minden egyéb támogató iránt, amiért egy ilyen színvonalas intézménnyel bővülhetett a község.
Szanyi János alapszervezeti elnök beszédében felhívta a figyelmet a közös munka, az egymás iránti tisztelet és az összetartozás fontosságára.
Orosz Zsolt református lelkész a Példabeszédek könyve 22. részének 6. verséből olvasta Isten igéjét, majd azt kívánta, hogy az oktatás mellett a krisztusi értékekre való nevelés is helyet kapjon az intézmény falai között.
Az ünnepi köszöntők elhangzása után a két bátor kis elsős verssel köszöntötte a meghívott vendégeket és a pedagógusokat.
(Simon Dávid/Kárpátalja hetilap)
[type] => post [excerpt] => Bakosban eddig csupán a két egyházközösség alkalmain, továbbiakban a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) által működtetett vasárnapi iskolákban tanulhattak magyarul a gyerekek. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1599678492 [modified] => 1599678076 ) [title] => Ismét anyanyelvükön tanulhatnak a bakosi kisiskolások – 100 év után [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=28891&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 28891 [uk] => 28982 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 28892 [image] => Array ( [id] => 28892 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/bakos-1.jpg [original_lng] => 480356 [original_w] => 2000 [original_h] => 1041 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/bakos-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/bakos-1-300x156.jpg [width] => 300 [height] => 156 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/bakos-1-768x400.jpg [width] => 768 [height] => 400 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/bakos-1-1024x533.jpg [width] => 1024 [height] => 533 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/bakos-1-1536x799.jpg [width] => 1536 [height] => 799 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/bakos-1.jpg [width] => 2000 [height] => 1041 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/bakos-1.jpg [width] => 2000 [height] => 1041 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1599732878:3 [_thumbnail_id] => 28892 [_edit_last] => 5 [views_count] => 6673 [_hipstart_feed_include] => 1 [translation_required] => 2 [translation_required_done] => 1 [_oembed_aa2d31f02628671898c91a2f4167f663] => [_oembed_time_aa2d31f02628671898c91a2f4167f663] => 1599667747 [_oembed_10e45ee158bd096a82266fa9ebe18267] => [_oembed_time_10e45ee158bd096a82266fa9ebe18267] => 1599667748 [_oembed_53cd07e27b0b737f61688963ebb25063] => [_oembed_time_53cd07e27b0b737f61688963ebb25063] => 1601640106 [_oembed_f68676b0f10588075760b50847140ccb] => [_oembed_time_f68676b0f10588075760b50847140ccb] => 1601640106 [_oembed_f9546e2d1cac9fbb6e024bf8732970f8] => [_oembed_time_f9546e2d1cac9fbb6e024bf8732970f8] => 1604828392 [_oembed_061d972db7ef0810e59408fc0bbd0d95] =>[_oembed_time_061d972db7ef0810e59408fc0bbd0d95] => 1611386614 [_oembed_2b89277e3cf1ea7d7fce070780c85e59] => [_oembed_time_2b89277e3cf1ea7d7fce070780c85e59] => 1611386614 [_oembed_6e8a45248cbc1b9e75d73f16a396bcfc] => [_oembed_time_6e8a45248cbc1b9e75d73f16a396bcfc] => 1616585723 [_oembed_a8c816713a426f4f6bba0e8a05f5078f] => [_oembed_time_a8c816713a426f4f6bba0e8a05f5078f] => 1622466994 [_oembed_4bb1c178ebf97e09cc40df95dcb16a7e] => [_oembed_time_4bb1c178ebf97e09cc40df95dcb16a7e] => 1623237861 [_oembed_90b79e0ca8f2427fb06694d04a249f1c] => [_oembed_time_90b79e0ca8f2427fb06694d04a249f1c] => 1623412345 [_oembed_69c03829dadbd6b91e75835ad96fc689] => [_oembed_time_69c03829dadbd6b91e75835ad96fc689] => 1624815490 [_oembed_337516fe9313d433b5296936e8a18168] => [_oembed_time_337516fe9313d433b5296936e8a18168] => 1634474296 [_oembed_5a5f7db39f5689148b2c55484c09eeaf] => [_oembed_time_5a5f7db39f5689148b2c55484c09eeaf] => 1639897431 [_oembed_7943f6cd292118bc83a1e32dbeb9175a] => [_oembed_time_7943f6cd292118bc83a1e32dbeb9175a] => 1640982199 [_oembed_3b8f4b7b3eae10a50420a27bc274f5fb] => [_oembed_time_3b8f4b7b3eae10a50420a27bc274f5fb] => 1642030640 [_oembed_b7f6f727d596d714051c6369741ba4a0] => [_oembed_time_b7f6f727d596d714051c6369741ba4a0] => 1647052727 [_oembed_af680ea790aeb4309a9f698590835716] => [_oembed_time_af680ea790aeb4309a9f698590835716] => 1652869207 [_oembed_6c5e159755426d0ed2010bc3e07d469b] => [_oembed_time_6c5e159755426d0ed2010bc3e07d469b] => 1654160881 [_oembed_51581fcc5ada90a6c6f1ff135e05af57] => [_oembed_time_51581fcc5ada90a6c6f1ff135e05af57] => 1654793611 [_oembed_5bead608789f0c82ab1b6fe7e6c35af6] => [_oembed_time_5bead608789f0c82ab1b6fe7e6c35af6] => 1655200500 [_oembed_a6ebbb6ec8c75f2d334bb3c6ab0d037a] => [_oembed_time_a6ebbb6ec8c75f2d334bb3c6ab0d037a] => 1655559436 [_oembed_660444b7ee84bcb77831db66ef1f9c17] => [_oembed_time_660444b7ee84bcb77831db66ef1f9c17] => 1655559436 [_oembed_cd379233fe871b94811cff9ef4915b4b] => [_oembed_time_cd379233fe871b94811cff9ef4915b4b] => 1655832592 [_oembed_56df183f107dbd138608cd46230a0a77] => [_oembed_time_56df183f107dbd138608cd46230a0a77] => 1655832593 [_oembed_7c41d4f78bacb8256b674ff7ea5a16aa] => [_oembed_time_7c41d4f78bacb8256b674ff7ea5a16aa] => 1656762953 [_oembed_e19af496a73d5f83dd91ec087c59a180] => [_oembed_time_e19af496a73d5f83dd91ec087c59a180] => 1656918676 [_oembed_0dd19619ab37bda7806a8efafe75748a] => [_oembed_time_0dd19619ab37bda7806a8efafe75748a] => 1656918676 [_oembed_0ac0df010cd384e5486307219e27a0e1] => [_oembed_time_0ac0df010cd384e5486307219e27a0e1] => 1659554063 [_oembed_560ea570a6eae3d796f280040e2c4601] => [_oembed_time_560ea570a6eae3d796f280040e2c4601] => 1659554063 [_oembed_68d63c2d2375e69cea83d154306d3e9f] => [_oembed_time_68d63c2d2375e69cea83d154306d3e9f] => 1660147034 [_oembed_527c70b0219cf13392cf7f8f915f4a68] => [_oembed_time_527c70b0219cf13392cf7f8f915f4a68] => 1660638153 [_oembed_9c6d26a969993d8cd71706a0ea71fd0b] => [_oembed_time_9c6d26a969993d8cd71706a0ea71fd0b] => 1663861432 [_oembed_fcc268fe28200d135e2db89b09436ac7] => [_oembed_time_fcc268fe28200d135e2db89b09436ac7] => 1665247978 [_oembed_b834f027bd2d4e73534ceee91e8f3ab5] => [_oembed_time_b834f027bd2d4e73534ceee91e8f3ab5] => 1666182727 [_oembed_625e37bd0ca8b1e20f2046abed46feb6] => [_oembed_time_625e37bd0ca8b1e20f2046abed46feb6] => 1666182727 [_oembed_a0b84be7b0224302cc876c1afbf6b1ba] => [_oembed_time_a0b84be7b0224302cc876c1afbf6b1ba] => 1666244662 [_oembed_75c1b25502f19f19707fd7f70da6202f] => [_oembed_time_75c1b25502f19f19707fd7f70da6202f] => 1668954907 [_oembed_112289522e41979eb5d021c3cfa947b4] => [_oembed_time_112289522e41979eb5d021c3cfa947b4] => 1670769755 [_oembed_0768c994c02b1011170a85e04cc9b8a4] => [_oembed_time_0768c994c02b1011170a85e04cc9b8a4] => 1670918201 [_oembed_0cfb9e9a1e57d104db7a39d9cfd742eb] => [_oembed_time_0cfb9e9a1e57d104db7a39d9cfd742eb] => 1671478082 [_oembed_e4555dc4b8357c4ef7fb746e3488f85f] => [_oembed_time_e4555dc4b8357c4ef7fb746e3488f85f] => 1671873682 [_oembed_7ef426ab45a92c99aa8cb232ab758622] => [_oembed_time_7ef426ab45a92c99aa8cb232ab758622] => 1671873683 [_oembed_06393dd9ec2c87cfa8fea181bc1396cc] => [_oembed_time_06393dd9ec2c87cfa8fea181bc1396cc] => 1673871059 [_oembed_5b4f3a05616222c028fd29e0c95c029a] => [_oembed_time_5b4f3a05616222c028fd29e0c95c029a] => 1673871059 [_oembed_c3e9f7d7638cfd937fe16e6252797bbd] => [_oembed_time_c3e9f7d7638cfd937fe16e6252797bbd] => 1674136213 [_oembed_acba31c1b589511de4db47843e0bf8cb] => [_oembed_time_acba31c1b589511de4db47843e0bf8cb] => 1674136214 [_oembed_d8000088a9af8b9862c6c193f7e1f433] => [_oembed_time_d8000088a9af8b9862c6c193f7e1f433] => 1675346356 [_oembed_864d75e8a6d014002c543d057e28e650] => [_oembed_time_864d75e8a6d014002c543d057e28e650] => 1675346357 [_oembed_4541a6f09943c6052c3bc8b2953a1301] => [_oembed_time_4541a6f09943c6052c3bc8b2953a1301] => 1676617516 [_oembed_2e06aa4dd8219f3a77e5870baa63e2fe] => [_oembed_time_2e06aa4dd8219f3a77e5870baa63e2fe] => 1678732019 [_oembed_d848d6291b8a9ed51dc04d71f3e632cc] => [_oembed_time_d848d6291b8a9ed51dc04d71f3e632cc] => 1678732019 [_oembed_7a0cab8d9ab5e078f7ef1fe0b7c0a1f0] => [_oembed_time_7a0cab8d9ab5e078f7ef1fe0b7c0a1f0] => 1678873180 [_oembed_73c9d70781fe5711a39ac37e620a93cc] => [_oembed_time_73c9d70781fe5711a39ac37e620a93cc] => 1679314206 [_oembed_ad5728da87faacda6d9070d11204ad3a] => [_oembed_time_ad5728da87faacda6d9070d11204ad3a] => 1679487300 [_oembed_9ff709595f7c18e267ece2778d6036e2] => [_oembed_time_9ff709595f7c18e267ece2778d6036e2] => 1679768705 [_oembed_90a820e98bcfe294ae2ec59c601fa89f] => [_oembed_time_90a820e98bcfe294ae2ec59c601fa89f] => 1680528202 [_oembed_fbad199cfe3dd070fbfa8287ff7c2ed6] => [_oembed_time_fbad199cfe3dd070fbfa8287ff7c2ed6] => 1683360403 [_oembed_b775e5f29f674237491be9d2f5f97ce9] => [_oembed_time_b775e5f29f674237491be9d2f5f97ce9] => 1683360404 [_oembed_5af8010301a16957422ffebe2488ea73] => [_oembed_time_5af8010301a16957422ffebe2488ea73] => 1690181833 [_oembed_428fe9f033e916143f53fd78519d5911] => [_oembed_time_428fe9f033e916143f53fd78519d5911] => 1691576257 [_oembed_6c6be81a41c34c165e02cd11427159d4] => [_oembed_time_6c6be81a41c34c165e02cd11427159d4] => 1692280381 [_oembed_b6592dbaee2e258d2215fe61be514170] => [_oembed_time_b6592dbaee2e258d2215fe61be514170] => 1694187355 [_oembed_91dd1da4b3d81a2a74e8d02db8603eb0] => [_oembed_time_91dd1da4b3d81a2a74e8d02db8603eb0] => 1696233198 [_oembed_52da4068f2672cec6fb109b5da91fc8f] => [_oembed_time_52da4068f2672cec6fb109b5da91fc8f] => 1696878009 [_oembed_e508e9904938670aafa8da1bc99d4868] => [_oembed_time_e508e9904938670aafa8da1bc99d4868] => 1697707905 [_oembed_e15686f679230a33ac446b6bafd55902] => [_oembed_time_e15686f679230a33ac446b6bafd55902] => 1698261376 [_oembed_e4159e394394bdb47d51f4bb72b58dbd] => [_oembed_time_e4159e394394bdb47d51f4bb72b58dbd] => 1699773492 [_oembed_b3805f6c8bb2a87360866413156564b6] => [_oembed_time_b3805f6c8bb2a87360866413156564b6] => 1700580395 [_oembed_68aea576c0dd5a961e08821c932b522b] => [_oembed_time_68aea576c0dd5a961e08821c932b522b] => 1701965993 [_oembed_92b7f5afd5f5dacdbe71f339e01ff003] => [_oembed_time_92b7f5afd5f5dacdbe71f339e01ff003] => 1702322002 [_oembed_c6b34d1c47d22f9b315a76edfad71370] => [_oembed_time_c6b34d1c47d22f9b315a76edfad71370] => 1702661160 [_oembed_c8f21034a025fee076ff053bbe4426d7] => [_oembed_time_c8f21034a025fee076ff053bbe4426d7] => 1702661160 [_oembed_239a8b882fe3003a3e0e1cc5d2f1122b] => [_oembed_time_239a8b882fe3003a3e0e1cc5d2f1122b] => 1704483316 [_oembed_2194fb9feb2fd5828f1a02c73bc6472a] => [_oembed_time_2194fb9feb2fd5828f1a02c73bc6472a] => 1705306543 [_oembed_6d5bcc8b759f7cebfa5cf0cac292aca0] => [_oembed_time_6d5bcc8b759f7cebfa5cf0cac292aca0] => 1705596113 [_oembed_49d858c19c929f835b70dcfe2f425802] => [_oembed_time_49d858c19c929f835b70dcfe2f425802] => 1706307202 [_oembed_e23681746cffa706bbad7da9c86e0e2b] => [_oembed_time_e23681746cffa706bbad7da9c86e0e2b] => 1707118521 [_oembed_a32b8bacc21dfcb6c317ddddd0c2d4e6] => [_oembed_time_a32b8bacc21dfcb6c317ddddd0c2d4e6] => 1708893295 [_oembed_6101b8bfecbb45bc52722ff80328ee96] => [_oembed_time_6101b8bfecbb45bc52722ff80328ee96] => 1709642346 [_oembed_89e8c9f5ff0af267c3c2f4d3b0659113] => [_oembed_time_89e8c9f5ff0af267c3c2f4d3b0659113] => 1711555525 [_oembed_911b39e1afda3e596447bc1b1efa2a3e] => [_oembed_time_911b39e1afda3e596447bc1b1efa2a3e] => 1711706782 [_oembed_9c0baee13958f6250998e6b18826f0bf] => [_oembed_time_9c0baee13958f6250998e6b18826f0bf] => 1714141315 [_oembed_50904255b7186906002a7d07f6ce8b96] => [_oembed_time_50904255b7186906002a7d07f6ce8b96] => 1714141315 [_oembed_76adc8a1dbb98a61518dfb225f4ecc22] => {{unknown}} [_oembed_b6983a658b8415ba905f2f44f3860a8c] => {{unknown}} [_oembed_5b7e51fdeefa242ca5be984141d0c97a] => {{unknown}} [_oembed_5de9535fe56e97bda67ea764cca222e2] => {{unknown}} [_oembed_9f18e5e77e17ba413b9d2691e7b037a6] => [_oembed_time_9f18e5e77e17ba413b9d2691e7b037a6] => 1715529981 [_oembed_bc8e3310788ea36409245aa1f269e689] => [_oembed_time_bc8e3310788ea36409245aa1f269e689] => 1718535266 [_oembed_25651c8b56b46330b7ffae6ab3bcf1c0] => [_oembed_time_25651c8b56b46330b7ffae6ab3bcf1c0] => 1718535266 [_oembed_61ee062babf051d200bb47b987aca598] => [_oembed_time_61ee062babf051d200bb47b987aca598] => 1718638716 [_oembed_ac2b264fb3420005a9cf396ab28112a0] => [_oembed_time_ac2b264fb3420005a9cf396ab28112a0] => 1718638716 [_oembed_81a66d78df3f76713965364b0d5041e0] => [_oembed_time_81a66d78df3f76713965364b0d5041e0] => 1718638716 [_oembed_e258113c7f8720e8d79f97db947347cb] => [_oembed_time_e258113c7f8720e8d79f97db947347cb] => 1718638717 [_oembed_14dfe9579ed2de8ed4487c8eaedf0c9f] => [_oembed_time_14dfe9579ed2de8ed4487c8eaedf0c9f] => 1718638717 [_oembed_1b5d2ef5b4fe08f30640389434c373f1] => [_oembed_time_1b5d2ef5b4fe08f30640389434c373f1] => 1719567681 [_oembed_6fbe28c7d880ab99db87745decce9872] => [_oembed_time_6fbe28c7d880ab99db87745decce9872] => 1719567682 [_oembed_3db42ac4337abbb29b2e3d9bbd41c1e8] => [_oembed_time_3db42ac4337abbb29b2e3d9bbd41c1e8] => 1719567682 [_oembed_a96515cd3d74ff15300110ae83a534b7] => [_oembed_time_a96515cd3d74ff15300110ae83a534b7] => 1719567682 [_oembed_7be26f85d0a56249577feeb56eadf8bb] => [_oembed_time_7be26f85d0a56249577feeb56eadf8bb] => 1719567682 [_oembed_4001e85ff286cfcf1e3191e84ccc4cde] => [_oembed_time_4001e85ff286cfcf1e3191e84ccc4cde] => 1719567682 [_oembed_883fb8a7c956e622c3ceef53c27987dc] => [_oembed_time_883fb8a7c956e622c3ceef53c27987dc] => 1720706431 [_oembed_3846df9d64e67dd8a6d1e269ed1f0308] => [_oembed_time_3846df9d64e67dd8a6d1e269ed1f0308] => 1723488562 [_oembed_bb36ba10baeafb6ea8dfcbc0d2e8e276] => [_oembed_time_bb36ba10baeafb6ea8dfcbc0d2e8e276] => 1723488562 [_oembed_17da53ae20884848afb12b25ce3ff2a5] => [_oembed_time_17da53ae20884848afb12b25ce3ff2a5] => 1723720594 [_oembed_c219f8a5bba14e68da8cd07c15a1231b] => [_oembed_time_c219f8a5bba14e68da8cd07c15a1231b] => 1723720594 [_oembed_9722b43b7c1e713f265d34cdfcd46d67] => [_oembed_time_9722b43b7c1e713f265d34cdfcd46d67] => 1726662876 [_oembed_45ce68e41f3dd068ef28dc4b1b365924] => [_oembed_time_45ce68e41f3dd068ef28dc4b1b365924] => 1726662876 [_oembed_5c563685541198e85e42a936f983f566] => [_oembed_time_5c563685541198e85e42a936f983f566] => 1728107410 [_oembed_5cceebaf9c57e0e008f25b2ba1ae97de] => [_oembed_time_5cceebaf9c57e0e008f25b2ba1ae97de] => 1728107410 [_oembed_64d20ed8375b0c4baeb285d3faace4ce] => [_oembed_time_64d20ed8375b0c4baeb285d3faace4ce] => 1730186514 [_oembed_e021ea070c8b87bb7c1bd2e6ff3c5f6b] => [_oembed_time_e021ea070c8b87bb7c1bd2e6ff3c5f6b] => 1731828860 [_oembed_8d58defeaf04eb6a80400d69eec53f11] => [_oembed_time_8d58defeaf04eb6a80400d69eec53f11] => 1732042485 [_oembed_05ee9ac6bfaeeb6440fac6b834ca1af0] => [_oembed_time_05ee9ac6bfaeeb6440fac6b834ca1af0] => 1732042485 [_oembed_20ea6c503416af636bf91c821251a112] => [_oembed_time_20ea6c503416af636bf91c821251a112] => 1733342248 [_oembed_11b733cfdf03bf7fbbef3ae754cf80d3] => [_oembed_time_11b733cfdf03bf7fbbef3ae754cf80d3] => 1733342248 [_oembed_add00a7d0b946fe99856d5229f59d3b3] => [_oembed_time_add00a7d0b946fe99856d5229f59d3b3] => 1733425777 [_oembed_c8b5200f8b52f27a5823884419a425ff] => [_oembed_time_c8b5200f8b52f27a5823884419a425ff] => 1734028679 [_oembed_97b5e99cc67363fc5358c967d0dcc51a] => [_oembed_time_97b5e99cc67363fc5358c967d0dcc51a] => 1734028679 [_oembed_77ed852e8e820aac0eee20583b0c8adc] => [_oembed_time_77ed852e8e820aac0eee20583b0c8adc] => 1734985359 [_oembed_befa8659116c5a4b369eb10d2790a364] => [_oembed_time_befa8659116c5a4b369eb10d2790a364] => 1734985359 [_oembed_0a968988cae8cc8734cce492b0c69661] => [_oembed_time_0a968988cae8cc8734cce492b0c69661] => 1734985359 [_oembed_51e5e8d17f04cd535d6b1c90b533c749] => [_oembed_time_51e5e8d17f04cd535d6b1c90b533c749] => 1736694476 [_oembed_0c70f207a531288951af06f8e197ddd4] => [_oembed_time_0c70f207a531288951af06f8e197ddd4] => 1736694476 [_oembed_3e26c7aaeaadbaea98a8f055b7c3e39b] => [_oembed_time_3e26c7aaeaadbaea98a8f055b7c3e39b] => 1736694476 [_oembed_348cc77ca4f4f9da46513e45a757b9b7] => [_oembed_time_348cc77ca4f4f9da46513e45a757b9b7] => 1736694476 [_oembed_ba939d1ab0b07287e5ef545c14c22730] => [_oembed_time_ba939d1ab0b07287e5ef545c14c22730] => 1736694476 [_oembed_5fbcd08e35a9277c4ec8d428b00ad2e5] => [_oembed_time_5fbcd08e35a9277c4ec8d428b00ad2e5] => 1736694476 [_oembed_4856abf3746c5df695d7ad53e752ab6a] => [_oembed_time_4856abf3746c5df695d7ad53e752ab6a] => 1737294702 [_oembed_ba88b54994bc34d5be282c068b970fe7] => [_oembed_time_ba88b54994bc34d5be282c068b970fe7] => 1737541267 [_oembed_704d8aeeeb0388948bcdade4c2b8a7d2] => [_oembed_time_704d8aeeeb0388948bcdade4c2b8a7d2] => 1737547486 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 4000 [2] => 41 [3] => 49 [4] => 31 [5] => 11 [6] => 347 [7] => 600 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Aktuális [2] => Cikkek [3] => Hírek [4] => Kárpátalja [5] => Kiemelt téma [6] => Oktatás [7] => Oktatás ) [tags] => Array ( [0] => 248 [1] => 249 [2] => 1370 [3] => 1723 ) [tags_name] => Array ( [0] => Brenzovics László [1] => Iskola [2] => Orosz Ildikó [3] => óvodafejlesztés ) ) [5] => Array ( [id] => 27975 [content] =>Köszöntő a magyar kultúra napján?? Kötelességünk megőrizni, ápolni és továbbadni a magyar kultúrát Kárpátalján❗️
Posted by Dr. Brenzovics László on Friday, January 22, 2021A Felső-Tisza-vidék szórványközössége augusztus 30-án új magyar óvodával bővült a Kárpát-medencei magyar óvodafejlesztési programnak köszönhetően. Száz év után újra magyar nyelvű oktatás folyhat Terebesfejérpatakon (Gyilove) az újonnan átadott magyar óvodának köszönhetően, ami hatalmas előrelépés a kicsiny magyar közösség életében.
Az ünnepélyes átadót sajnos itt is beárnyékolta a koronavírus-helyzet, de szűk körben mégis felavatták az új intézményt, mely szeptember elsejétől 19 gyermekkel kezdte meg munkáját.
A több mint öt és fél millió hrivnyából megvásárolt és átalakított intézmény földszintjén óvodai csoportok működnek majd, az első szinten lévő zeneterem pedig egyben a helyi magyarság közösségi tereként is funkcionálhat, amely ezentúl helyet biztosít a KMPSZ vasárnapi iskolájának és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség helyi alapszervezetének is. Az intézmény által a terebesfejérpatakiak egy kulturális központtal is gyarapodtak.
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke szerint az óvodaprogram rendkívül sikeresen zajlik Kárpát-medence-szerte, valamint Kárpátalján is. „A magyar óvodák döntő többségét már felújították, van, ahol még tartanak a munkálatok, azonban terjeszkedünk is, így a Felső-Tisza-vidéken Terebesfejérpatakon, ahol nem volt óvoda, most megnyílhat egy magyar tannyelvű, amely egyben kulturális központ is lesz a helyiek számára” – fogalmazott a Szövetség elnöke.
Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke, megyei képviselő elmondta: „Az óvodafejlesztési program harmadik üteme zajlik, a KMPSZ új beruházásokat ad át, a programban a történelmi egyházak is részt vesznek. A KMPSZ projektjében ez a hetvenötödik objektum, amely felújításra került; itt, Terebesfejérpatakon óvodaalapítás történik” – emelte ki az elnök. Elmondta, hogy bár a helyiek csekély számban beszélik a magyar nyelvet, de életképesek és élni akarnak, erről tanúskodik a 2013-ban önerőből felépített római katolikus templom is. „2015-ben mint megyei képviselőhöz fordultak a helyiek hozzám, hogy szeretnének magyar óvodai csoportot, mert az állami óvodában nem volt erre lehetőség. Aztán az óvodafejlesztési programnak köszönhetően vásároltunk egy épületet, átalakítottuk, felújítottuk, engedélyeztettük, és a mai nap 19 óvodás iratkozott be, akiknek nagy része már otthon is ukránul beszél.” Orosz Ildikó szerint a településen „nyelvújítási” folyamat indul el, hiszen száz éve nem volt intézményesített magyar oktatás.
Beke Mihály András beregszászi első beosztott magyar konzul tolmácsolta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Szili Katalin miniszterelnöki megbízott asszony levélben küldött üzenetét: „A kárpátaljai magyarságot mint európai őshonos kisebbséget megillet minden olyan jog, amely megmaradását biztosítja az általános emberi jogok mellett. Közösségként megilleti az anyanyelv használata, az érdekképviselet és a szülőföldjéhez kapcsolódó döntéshozatalba való beleszólás, mindezt elvitatni bűn” – üzenték. Az itteni magyarság a magyar nemzet szerves alkotórésze. A három évvel ezelőtt indult Kárpát-medencei óvodafejlesztési program lehetőséget nyújt a külhoni magyarság számára, hogy saját állását megerősítse attól függetlenül, hogy az adott óvoda vagy bölcsőde egy városban vagy faluban létesült-e. Kárpátalján 2016 óta 115 óvoda és bölcsőde fejlesztésében, illetve 25 új tanintézmény létrehozásában nyújtott segítő kezet a program a KMPSZ, az egyház és az érdekképviseleti szervezetek közreműködésével. Magyarország számára minden magyar egyformán értékes, éljen bárhol is a világon, és az iránta érzett felelősség egyik kifejezésmódja az, hogy biztosítja a magyar kultúrához való integrációját már élete első éveitől kezdve egészen a végéig – hangzott el az üzenetben.
Bár biccen a szó már a száj szögletén, és évtizedek óta nincs magyar anyanyelvű oktatás a településen, de van egy közösség, amely elég erős ahhoz, hogy az induló magyar oktatást fenn tudja tartani – jegyezte meg köszöntőjében Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke. „Létrejött egy óvoda, létrejött az alap, ezt az alapot élettel, gyerekkel kell megtölteni, ebben az óvodában a biccenő szót kell alakítani, formálni, hogy értelmes, okos gyermekeink induljanak tovább, és egyszer visszatérve vigyék tovább a magyar ügyet” – emelte ki.
Vadas Mária, a KMKSZ Terebesfejérpataki Alapszervezetének elnöke köszönetet mondott a magyar kormánynak, a KMPSZ-nek és a KMKSZ-nek, hogy nem feledkezett meg eme kicsiny szórványtelepülésről. Az elnök elmondta, hogy az elmúlt harminc évben sem volt könnyű, sokszor voltak nehéz pillanatok, de szerencsére voltak segítő kezek, akiknek fontos a szórványközösség sorsa. „A mi feladatunk, hogy megmaradjunk, és gyermekeinket a magyar kultúrában, identitásban neveljük tovább” – emelte ki Vadas Mária.
A köszöntő gondolatokat követően a vasárnapi iskola diákjai magyar népdalokkal, népi gyermekjátékokkal lepték meg a vendégeket, ezt követően felavatták az új magyar óvodát.
(VE/Kárpátalja hetilap)
[type] => post [excerpt] => A Felső-Tisza-vidék szórványközössége augusztus 30-án új magyar óvodával bővült a Kárpát-medencei magyar óvodafejlesztési programnak köszönhetően. Száz év után újra magyar nyelvű oktatás folyhat Terebesfejérpatakon (Gyilove) az újonnan átadott mag... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1599053515 [modified] => 1599049676 ) [title] => Terebesfejérpatak: Száz év után újra van magyar nyelvű oktatás a településen [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=27975&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 27975 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 27976 [image] => Array ( [id] => 27976 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/terepesfejerpatak-1.jpg [original_lng] => 792356 [original_w] => 2388 [original_h] => 1244 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/terepesfejerpatak-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/terepesfejerpatak-1-300x156.jpg [width] => 300 [height] => 156 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/terepesfejerpatak-1-768x400.jpg [width] => 768 [height] => 400 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/terepesfejerpatak-1-1024x533.jpg [width] => 1024 [height] => 533 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/terepesfejerpatak-1-1536x800.jpg [width] => 1536 [height] => 800 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/terepesfejerpatak-1-2048x1067.jpg [width] => 2048 [height] => 1067 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/terepesfejerpatak-1.jpg [width] => 2388 [height] => 1244 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1599038876:5 [_thumbnail_id] => 27976 [_edit_last] => 5 [views_count] => 6015 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_97fed26aad4bc45acfb4ebfef1450e83] => [_oembed_time_97fed26aad4bc45acfb4ebfef1450e83] => 1599042727 [_oembed_162ab2025d86d8e33534c9eff786958a] => [_oembed_time_162ab2025d86d8e33534c9eff786958a] => 1600347399 [_oembed_46134ce62727d321eb886987d3824811] => [_oembed_time_46134ce62727d321eb886987d3824811] => 1601433149 [_oembed_3801d93ce536d9b00466333944c7e157] => [_oembed_time_3801d93ce536d9b00466333944c7e157] => 1601653068 [_oembed_fdeb560eddf53738c42e6d68e86b8b36] => [_oembed_time_fdeb560eddf53738c42e6d68e86b8b36] => 1602361977 [_oembed_c1322285677024cfd98d1d40e3a25473] => [_oembed_time_c1322285677024cfd98d1d40e3a25473] => 1602361977 [_oembed_57eb75d5a0b8b29f878a0131f2bd014c] => [_oembed_time_57eb75d5a0b8b29f878a0131f2bd014c] => 1602363898 [_oembed_a21d563474d60d6aa1c242d0984c73e3] => [_oembed_time_a21d563474d60d6aa1c242d0984c73e3] => 1602505692 [_oembed_ead3c7efef0f1c984bd4ee070078b848] => [_oembed_time_ead3c7efef0f1c984bd4ee070078b848] => 1602729672 [_oembed_6e8a45248cbc1b9e75d73f16a396bcfc] => [_oembed_time_6e8a45248cbc1b9e75d73f16a396bcfc] => 1603319800 [_oembed_233f8a54893934f3f47e0e2a01898d83] => [_oembed_time_233f8a54893934f3f47e0e2a01898d83] => 1603319801 [_oembed_3ee6e0a8ade7bbbc314dc2ce147e8d6b] => [_oembed_time_3ee6e0a8ade7bbbc314dc2ce147e8d6b] => 1603622746 [_oembed_8a2380ebc462734536dd4bfcc9beafa9] => [_oembed_time_8a2380ebc462734536dd4bfcc9beafa9] => 1608116204 [_oembed_c0ce1108fd8b9b4e45f01c6b9273fd85] => [_oembed_time_c0ce1108fd8b9b4e45f01c6b9273fd85] => 1611841844 [_oembed_49030e0037473ab5cba4653fb1a9a7cb] => [_oembed_time_49030e0037473ab5cba4653fb1a9a7cb] => 1611841844 [_oembed_0e31aa5ba2af54ef637ee09a138f301b] => [_oembed_time_0e31aa5ba2af54ef637ee09a138f301b] => 1613007862 [_oembed_ffcfe71e5cc254cc78fc72baba3d8073] => [_oembed_time_ffcfe71e5cc254cc78fc72baba3d8073] => 1615131498 [_oembed_892166fc3f137c5d478f6e1f49999f1a] => [_oembed_time_892166fc3f137c5d478f6e1f49999f1a] => 1615131498 [_oembed_5be9e0e275fb81160f002009b41f4187] => [_oembed_time_5be9e0e275fb81160f002009b41f4187] => 1616490839 [_oembed_1d0c59abfe121cbaf817bffd6d28fb2d] => [_oembed_time_1d0c59abfe121cbaf817bffd6d28fb2d] => 1616715200 [_oembed_e7135431a43c68b7a2f375b12230fbd1] => [_oembed_time_e7135431a43c68b7a2f375b12230fbd1] => 1617205399 [_oembed_2e427fa36c6ae05b4569a72575c52ec9] => [_oembed_time_2e427fa36c6ae05b4569a72575c52ec9] => 1617316966 [_oembed_2b391addce5b9334f4e0c32910b85973] => [_oembed_time_2b391addce5b9334f4e0c32910b85973] => 1617781646 [_oembed_d815799276ef8f6e78e20b907ef424ab] => [_oembed_time_d815799276ef8f6e78e20b907ef424ab] => 1619671434 [_oembed_69c03829dadbd6b91e75835ad96fc689] => [_oembed_time_69c03829dadbd6b91e75835ad96fc689] => 1624453065 [_oembed_4281351240beefe0c61bda272782dc7e] => [_oembed_time_4281351240beefe0c61bda272782dc7e] => 1624609883 [_oembed_66ad2fef06dc2467b4eb958726af3295] => [_oembed_time_66ad2fef06dc2467b4eb958726af3295] => 1626831353 [_oembed_c92adeb30fe6af519325b2b66d7d2440] => [_oembed_time_c92adeb30fe6af519325b2b66d7d2440] => 1628213480 [_oembed_42f85a99dee5591e20202d272c4d41d7] => [_oembed_time_42f85a99dee5591e20202d272c4d41d7] => 1630902834 [_oembed_cb67de37de41ed1ee31f0430c4c791b8] => [_oembed_time_cb67de37de41ed1ee31f0430c4c791b8] => 1631387489 [_oembed_b8304cfbbb881806d518eac0b5c13020] => [_oembed_time_b8304cfbbb881806d518eac0b5c13020] => 1637835709 [_oembed_5a5f7db39f5689148b2c55484c09eeaf] => [_oembed_time_5a5f7db39f5689148b2c55484c09eeaf] => 1638212419 [_oembed_e73f57d6807c3b75e3564a929c396ad0] => [_oembed_time_e73f57d6807c3b75e3564a929c396ad0] => 1640333606 [_oembed_55d85b60f5c53661063218d3d24e31a5] => [_oembed_time_55d85b60f5c53661063218d3d24e31a5] => 1643276225 [_oembed_5ed95261a1235194f727c0e23bc6f9a8] => [_oembed_time_5ed95261a1235194f727c0e23bc6f9a8] => 1643276226 [_oembed_4d474d3ceacff217d238e15c8bdb5771] => [_oembed_time_4d474d3ceacff217d238e15c8bdb5771] => 1643541383 [_oembed_6ebe9364a2a4a8f8dc2422e9f6310e48] => [_oembed_time_6ebe9364a2a4a8f8dc2422e9f6310e48] => 1643904036 [_oembed_967327085c96e433113b54d19d1c860a] => [_oembed_time_967327085c96e433113b54d19d1c860a] => 1647433641 [_oembed_bb93e80e7889a8d84004915ecd6b55fb] => [_oembed_time_bb93e80e7889a8d84004915ecd6b55fb] => 1650031294 [_oembed_19ca6fb1b4dee3b7f8a298d0c4dd3cb7] => [_oembed_time_19ca6fb1b4dee3b7f8a298d0c4dd3cb7] => 1650694914 [_oembed_025bdcf942b029dfb725b761e0679c00] => [_oembed_time_025bdcf942b029dfb725b761e0679c00] => 1652628607 [_oembed_be96a90c41224997081c05f2ff8f641c] => [_oembed_time_be96a90c41224997081c05f2ff8f641c] => 1652980354 [_oembed_4561ef1214fce472cd1d99ffe1903143] => [_oembed_time_4561ef1214fce472cd1d99ffe1903143] => 1654246359 [_oembed_b40d602ba56660e4e1a3b8662aebd0b3] => [_oembed_time_b40d602ba56660e4e1a3b8662aebd0b3] => 1654246360 [_oembed_5bc4b11e6515bf46292dc388f033e15c] => [_oembed_time_5bc4b11e6515bf46292dc388f033e15c] => 1654449730 [_oembed_6fbca0f75d5f226747b13d85cc68e30c] => [_oembed_time_6fbca0f75d5f226747b13d85cc68e30c] => 1654449730 [_oembed_660444b7ee84bcb77831db66ef1f9c17] => [_oembed_time_660444b7ee84bcb77831db66ef1f9c17] => 1655570170 [_oembed_56df183f107dbd138608cd46230a0a77] => [_oembed_time_56df183f107dbd138608cd46230a0a77] => 1656078009 [_oembed_8fa0cea783fa5742906d82b102c3c73c] => [_oembed_time_8fa0cea783fa5742906d82b102c3c73c] => 1656657693 [_oembed_e9af2fcac606a26165b33d0663f15c9c] => [_oembed_time_e9af2fcac606a26165b33d0663f15c9c] => 1656699284 [_oembed_0dd19619ab37bda7806a8efafe75748a] => [_oembed_time_0dd19619ab37bda7806a8efafe75748a] => 1656778686 [_oembed_c037c53735e927dad8d0ee592a30b354] => [_oembed_time_c037c53735e927dad8d0ee592a30b354] => 1656948510 [_oembed_e19af496a73d5f83dd91ec087c59a180] => [_oembed_time_e19af496a73d5f83dd91ec087c59a180] => 1657387246 [_oembed_9010d0b3aee7ff0d640e4b3ed6b4fbaa] => [_oembed_time_9010d0b3aee7ff0d640e4b3ed6b4fbaa] => 1657816647 [_oembed_0350b7474a2377c67074868c81c48b4f] => [_oembed_time_0350b7474a2377c67074868c81c48b4f] => 1657816647 [_oembed_138af412108897225883176174826299] => [_oembed_time_138af412108897225883176174826299] => 1658247100 [_oembed_60ff60914047f933b268ce3ab3817c93] => [_oembed_time_60ff60914047f933b268ce3ab3817c93] => 1658247100 [_oembed_6af8af5d606f01f1037dcb79b6b0a3b4] => [_oembed_time_6af8af5d606f01f1037dcb79b6b0a3b4] => 1658648298 [_oembed_5b7c2d05921d2ddf53e9ce54b9875c65] => [_oembed_time_5b7c2d05921d2ddf53e9ce54b9875c65] => 1658648298 [_oembed_5bdb6f7ddec412318f25a261263c0efa] => [_oembed_time_5bdb6f7ddec412318f25a261263c0efa] => 1659183712 [_oembed_fe9a779b00278f05b79995f2a83b9588] => [_oembed_time_fe9a779b00278f05b79995f2a83b9588] => 1659183712 [_oembed_60e3bc0ab35fba1c9ba191e6a34e92b0] => [_oembed_time_60e3bc0ab35fba1c9ba191e6a34e92b0] => 1659626578 [_oembed_c9b79f2041e4dcde4e899f57ad9a09c9] => [_oembed_time_c9b79f2041e4dcde4e899f57ad9a09c9] => 1659626578 [_oembed_527c70b0219cf13392cf7f8f915f4a68] => [_oembed_time_527c70b0219cf13392cf7f8f915f4a68] => 1660568033 [_oembed_a7213ed090d8ddfba507640547e9b46c] => [_oembed_time_a7213ed090d8ddfba507640547e9b46c] => 1660568033 [_oembed_7c292b04bb90f8c6cc71ff58576be020] => [_oembed_time_7c292b04bb90f8c6cc71ff58576be020] => 1661334190 [_oembed_7ac6c59d2d240ecf3ad5bb38b249d8a4] => [_oembed_time_7ac6c59d2d240ecf3ad5bb38b249d8a4] => 1661334190 [_oembed_efa08e21ea1372a5b5d53c2bc8a36945] => [_oembed_time_efa08e21ea1372a5b5d53c2bc8a36945] => 1661756862 [_oembed_3a023b15f0da00cffeee3fe78a6227ed] => [_oembed_time_3a023b15f0da00cffeee3fe78a6227ed] => 1661756862 [_oembed_45d012ea92006e5536a58a4abfc32726] => [_oembed_time_45d012ea92006e5536a58a4abfc32726] => 1663259333 [_oembed_f564240eb4f382b5cb8a35f95c04da2b] => [_oembed_time_f564240eb4f382b5cb8a35f95c04da2b] => 1663259333 [_oembed_9c6d26a969993d8cd71706a0ea71fd0b] => [_oembed_time_9c6d26a969993d8cd71706a0ea71fd0b] => 1663917937 [_oembed_fcc268fe28200d135e2db89b09436ac7] => [_oembed_time_fcc268fe28200d135e2db89b09436ac7] => 1664896254 [_oembed_fb0a7a081e9def0df4cf0b739b43534b] => [_oembed_time_fb0a7a081e9def0df4cf0b739b43534b] => 1664896254 [_oembed_52bc7cda4b6ee37d50ba60d4c7614791] => [_oembed_time_52bc7cda4b6ee37d50ba60d4c7614791] => 1664896255 [_oembed_f80684df009ac625fd868b9d2f285d9f] => [_oembed_time_f80684df009ac625fd868b9d2f285d9f] => 1665310643 [_oembed_ca102e324636ccd1f8a49bd903bbae82] => [_oembed_time_ca102e324636ccd1f8a49bd903bbae82] => 1666283643 [_oembed_4afc0de070cae70ba99100af0153b1ce] => [_oembed_time_4afc0de070cae70ba99100af0153b1ce] => 1667572686 [_oembed_75c1b25502f19f19707fd7f70da6202f] => [_oembed_time_75c1b25502f19f19707fd7f70da6202f] => 1668098648 [_oembed_e17cbe11a7c971330c0b032d1cdf8163] => [_oembed_time_e17cbe11a7c971330c0b032d1cdf8163] => 1668098649 [_oembed_41b524a7e2f4f732d55fd43d48402cdf] => [_oembed_time_41b524a7e2f4f732d55fd43d48402cdf] => 1668098649 [_oembed_0cfb9e9a1e57d104db7a39d9cfd742eb] => [_oembed_time_0cfb9e9a1e57d104db7a39d9cfd742eb] => 1672399741 [_oembed_5b4f3a05616222c028fd29e0c95c029a] => [_oembed_time_5b4f3a05616222c028fd29e0c95c029a] => 1673732797 [_oembed_0aac7ded1eedb252841b573ffa06dafb] => [_oembed_time_0aac7ded1eedb252841b573ffa06dafb] => 1673732798 [_oembed_864d75e8a6d014002c543d057e28e650] => [_oembed_time_864d75e8a6d014002c543d057e28e650] => 1674763266 [_oembed_404ada3864b4fa4a9d18abd3ca03abb4] => [_oembed_time_404ada3864b4fa4a9d18abd3ca03abb4] => 1675444217 [_oembed_d848d6291b8a9ed51dc04d71f3e632cc] => [_oembed_time_d848d6291b8a9ed51dc04d71f3e632cc] => 1678402343 [_oembed_0dd0981fe1eff1f3c7f8b2d249dfc47b] => [_oembed_time_0dd0981fe1eff1f3c7f8b2d249dfc47b] => 1678472794 [_oembed_7a0cab8d9ab5e078f7ef1fe0b7c0a1f0] => [_oembed_time_7a0cab8d9ab5e078f7ef1fe0b7c0a1f0] => 1678472794 [_oembed_2e06aa4dd8219f3a77e5870baa63e2fe] => [_oembed_time_2e06aa4dd8219f3a77e5870baa63e2fe] => 1678472794 [_oembed_c9ba12904cc0543cc94e7805816c1e64] => [_oembed_time_c9ba12904cc0543cc94e7805816c1e64] => 1678472794 [_oembed_d25304805b82ac7c02092bc1974b6eff] => [_oembed_time_d25304805b82ac7c02092bc1974b6eff] => 1679214363 [_oembed_3b2515441d90c2dec38bcf469b03ec4b] => [_oembed_time_3b2515441d90c2dec38bcf469b03ec4b] => 1679650537 [_oembed_ad5728da87faacda6d9070d11204ad3a] => [_oembed_time_ad5728da87faacda6d9070d11204ad3a] => 1679650538 [_oembed_59f9beeb5a3ebf7f79eae67e05eecf62] => [_oembed_time_59f9beeb5a3ebf7f79eae67e05eecf62] => 1679650538 [_oembed_73c9d70781fe5711a39ac37e620a93cc] => [_oembed_time_73c9d70781fe5711a39ac37e620a93cc] => 1679650538 [_oembed_9ff709595f7c18e267ece2778d6036e2] => [_oembed_time_9ff709595f7c18e267ece2778d6036e2] => 1679664911 [_oembed_90a820e98bcfe294ae2ec59c601fa89f] => [_oembed_time_90a820e98bcfe294ae2ec59c601fa89f] => 1680250947 [_oembed_05d8c0071a108217153fc5fb1c96179c] => [_oembed_time_05d8c0071a108217153fc5fb1c96179c] => 1680508749 [_oembed_ce45cc0991acc3392f1f42659bfef8b5] => [_oembed_time_ce45cc0991acc3392f1f42659bfef8b5] => 1683876649 [_oembed_f9d7746119f80aa168edfe13e9ad65a6] => [_oembed_time_f9d7746119f80aa168edfe13e9ad65a6] => 1684524674 [_oembed_def646cd53448a8b3810773a43330dd5] => [_oembed_time_def646cd53448a8b3810773a43330dd5] => 1685440291 [_oembed_faa8457324a2e0aedba66e06c3e351a9] => [_oembed_time_faa8457324a2e0aedba66e06c3e351a9] => 1687521037 [_oembed_c7eb9b2f7062972aecb1f58b6d192b2a] => [_oembed_time_c7eb9b2f7062972aecb1f58b6d192b2a] => 1687521037 [_oembed_902fe3626294a9fba13fee122bd2781f] => [_oembed_time_902fe3626294a9fba13fee122bd2781f] => 1688118654 [_oembed_e855d69876805f92d2cc40c985cd57b9] => [_oembed_time_e855d69876805f92d2cc40c985cd57b9] => 1689864978 [_oembed_5af8010301a16957422ffebe2488ea73] => [_oembed_time_5af8010301a16957422ffebe2488ea73] => 1690216601 [_oembed_428fe9f033e916143f53fd78519d5911] => [_oembed_time_428fe9f033e916143f53fd78519d5911] => 1691521865 [_oembed_cd556ecb0aeab4c54c0d8e72de475df5] => [_oembed_time_cd556ecb0aeab4c54c0d8e72de475df5] => 1691756924 [_oembed_6c6be81a41c34c165e02cd11427159d4] => [_oembed_time_6c6be81a41c34c165e02cd11427159d4] => 1692684967 [_oembed_5303758c134ba81e33279c1a8f1b75ca] => [_oembed_time_5303758c134ba81e33279c1a8f1b75ca] => 1693843399 [_oembed_ad4fc4ec89af186ca27878e5edd0e1af] => [_oembed_time_ad4fc4ec89af186ca27878e5edd0e1af] => 1693843399 [_oembed_b6592dbaee2e258d2215fe61be514170] => [_oembed_time_b6592dbaee2e258d2215fe61be514170] => 1693843399 [_oembed_91dd1da4b3d81a2a74e8d02db8603eb0] => [_oembed_time_91dd1da4b3d81a2a74e8d02db8603eb0] => 1695824930 [_oembed_fdcd65180d871e1a094987a1fe09cdba] => [_oembed_time_fdcd65180d871e1a094987a1fe09cdba] => 1695824930 [_oembed_2a6ce97dc82e37ae7a5f32f2947d150b] => [_oembed_time_2a6ce97dc82e37ae7a5f32f2947d150b] => 1696010281 [_oembed_7f6dc6c653184719e36fe1dfdf80b4df] => [_oembed_time_7f6dc6c653184719e36fe1dfdf80b4df] => 1696441599 [_oembed_e508e9904938670aafa8da1bc99d4868] => [_oembed_time_e508e9904938670aafa8da1bc99d4868] => 1697209761 [_oembed_52da4068f2672cec6fb109b5da91fc8f] => [_oembed_time_52da4068f2672cec6fb109b5da91fc8f] => 1697209761 [_oembed_3f621c216049308e96c7b8f5a0512419] => [_oembed_time_3f621c216049308e96c7b8f5a0512419] => 1698565528 [_oembed_49b096f7daf224b5b3665c49a883ed9a] => [_oembed_time_49b096f7daf224b5b3665c49a883ed9a] => 1698848810 [_oembed_b7fb9cc52e5466b79c57c00dbdc98d94] => [_oembed_time_b7fb9cc52e5466b79c57c00dbdc98d94] => 1699715266 [_oembed_38c00f09a8fda6526b61840e9998ed83] => [_oembed_time_38c00f09a8fda6526b61840e9998ed83] => 1699715266 [_oembed_e4159e394394bdb47d51f4bb72b58dbd] => [_oembed_time_e4159e394394bdb47d51f4bb72b58dbd] => 1699715266 [_oembed_d658efd37c458434acffc447da8926bc] => [_oembed_time_d658efd37c458434acffc447da8926bc] => 1702109453 [_oembed_ae0e35e9831850d8af84f2db8264c279] => [_oembed_time_ae0e35e9831850d8af84f2db8264c279] => 1702109453 [_oembed_b3805f6c8bb2a87360866413156564b6] => [_oembed_time_b3805f6c8bb2a87360866413156564b6] => 1702109453 [_oembed_92b7f5afd5f5dacdbe71f339e01ff003] => [_oembed_time_92b7f5afd5f5dacdbe71f339e01ff003] => 1702313758 [_oembed_c6b34d1c47d22f9b315a76edfad71370] => [_oembed_time_c6b34d1c47d22f9b315a76edfad71370] => 1703099676 [_oembed_c8f21034a025fee076ff053bbe4426d7] => [_oembed_time_c8f21034a025fee076ff053bbe4426d7] => 1703099676 [_oembed_e23681746cffa706bbad7da9c86e0e2b] => [_oembed_time_e23681746cffa706bbad7da9c86e0e2b] => 1706426022 [_oembed_49d858c19c929f835b70dcfe2f425802] => [_oembed_time_49d858c19c929f835b70dcfe2f425802] => 1706426022 [_oembed_c1c66a0c40cac7a10bf61604cff4bf75] => [_oembed_time_c1c66a0c40cac7a10bf61604cff4bf75] => 1707463571 [_oembed_f82b3995a45188c66207b9bd488ccb3e] => [_oembed_time_f82b3995a45188c66207b9bd488ccb3e] => 1707563776 [_oembed_ff1ea63c6c98c60f8664692623e24e48] => [_oembed_time_ff1ea63c6c98c60f8664692623e24e48] => 1709643835 [_oembed_dfe59188f3ec26c6e4a33eb8e97d0ba5] => [_oembed_time_dfe59188f3ec26c6e4a33eb8e97d0ba5] => 1710605925 [_oembed_911b39e1afda3e596447bc1b1efa2a3e] => [_oembed_time_911b39e1afda3e596447bc1b1efa2a3e] => 1711820930 [_oembed_68e2069fde672eafa0adf595a1bf46bb] => [_oembed_time_68e2069fde672eafa0adf595a1bf46bb] => 1711950905 [_oembed_eed873c2692c3420e3ef6592f66c778e] => [_oembed_time_eed873c2692c3420e3ef6592f66c778e] => 1711950905 [_oembed_a71b376dbd17d4073ded26f6e53f97f4] => [_oembed_time_a71b376dbd17d4073ded26f6e53f97f4] => 1713424149 [_oembed_6f356c6ff54cd04fd0e858902de7e7e8] => [_oembed_time_6f356c6ff54cd04fd0e858902de7e7e8] => 1713424150 [_oembed_5b7e51fdeefa242ca5be984141d0c97a] => [_oembed_time_5b7e51fdeefa242ca5be984141d0c97a] => 1713536460 [_oembed_9c0baee13958f6250998e6b18826f0bf] => [_oembed_time_9c0baee13958f6250998e6b18826f0bf] => 1714825472 [_oembed_50904255b7186906002a7d07f6ce8b96] => [_oembed_time_50904255b7186906002a7d07f6ce8b96] => 1714825472 [_oembed_b6983a658b8415ba905f2f44f3860a8c] => {{unknown}} [_oembed_9f18e5e77e17ba413b9d2691e7b037a6] => [_oembed_time_9f18e5e77e17ba413b9d2691e7b037a6] => 1715237431 [_oembed_b3a6f974ea2e40b48dd56bf95d9fcaee] => [_oembed_time_b3a6f974ea2e40b48dd56bf95d9fcaee] => 1715607865 [_oembed_bc8e3310788ea36409245aa1f269e689] => [_oembed_time_bc8e3310788ea36409245aa1f269e689] => 1717526850 [_oembed_14dfe9579ed2de8ed4487c8eaedf0c9f] => [_oembed_time_14dfe9579ed2de8ed4487c8eaedf0c9f] => 1717526850 [_oembed_25651c8b56b46330b7ffae6ab3bcf1c0] => [_oembed_time_25651c8b56b46330b7ffae6ab3bcf1c0] => 1717526850 [_oembed_e258113c7f8720e8d79f97db947347cb] => [_oembed_time_e258113c7f8720e8d79f97db947347cb] => 1718689710 [_oembed_0ad207d5a253c8ca45e8cf918049348e] => [_oembed_time_0ad207d5a253c8ca45e8cf918049348e] => 1719684304 [_oembed_1b5d2ef5b4fe08f30640389434c373f1] => [_oembed_time_1b5d2ef5b4fe08f30640389434c373f1] => 1719684304 [_oembed_a96515cd3d74ff15300110ae83a534b7] => [_oembed_time_a96515cd3d74ff15300110ae83a534b7] => 1719684304 [_oembed_7be26f85d0a56249577feeb56eadf8bb] => [_oembed_time_7be26f85d0a56249577feeb56eadf8bb] => 1719684304 [_oembed_4001e85ff286cfcf1e3191e84ccc4cde] => [_oembed_time_4001e85ff286cfcf1e3191e84ccc4cde] => 1719684304 [_oembed_883fb8a7c956e622c3ceef53c27987dc] => [_oembed_time_883fb8a7c956e622c3ceef53c27987dc] => 1720768731 [_oembed_bb36ba10baeafb6ea8dfcbc0d2e8e276] => [_oembed_time_bb36ba10baeafb6ea8dfcbc0d2e8e276] => 1721825919 [_oembed_7b33108811cb40646255dee6be25af98] => [_oembed_time_7b33108811cb40646255dee6be25af98] => 1722612828 [_oembed_3846df9d64e67dd8a6d1e269ed1f0308] => [_oembed_time_3846df9d64e67dd8a6d1e269ed1f0308] => 1722612828 [_oembed_17da53ae20884848afb12b25ce3ff2a5] => [_oembed_time_17da53ae20884848afb12b25ce3ff2a5] => 1723909722 [_oembed_0aec5cbbfb75924ff43a670d3d9d0e9f] => [_oembed_time_0aec5cbbfb75924ff43a670d3d9d0e9f] => 1723909722 [_oembed_747aa56852cc8cdb418f700b030a6093] => [_oembed_time_747aa56852cc8cdb418f700b030a6093] => 1723909722 [_oembed_c219f8a5bba14e68da8cd07c15a1231b] => [_oembed_time_c219f8a5bba14e68da8cd07c15a1231b] => 1723909722 [_oembed_5a8a042ad07304b2e8c05d36fe6c461f] => [_oembed_time_5a8a042ad07304b2e8c05d36fe6c461f] => 1724150826 [_oembed_ac3639b9b66dd6fc58ff76aff929ae75] => [_oembed_time_ac3639b9b66dd6fc58ff76aff929ae75] => 1724150826 [_oembed_aaaa0c6b70dfbe943cae27e3e9e25f0f] => [_oembed_time_aaaa0c6b70dfbe943cae27e3e9e25f0f] => 1725101337 [_oembed_7f888c93c90dbb620528cd8c0287c842] => [_oembed_time_7f888c93c90dbb620528cd8c0287c842] => 1725654117 [_oembed_9722b43b7c1e713f265d34cdfcd46d67] => [_oembed_time_9722b43b7c1e713f265d34cdfcd46d67] => 1725906367 [_oembed_45ce68e41f3dd068ef28dc4b1b365924] => [_oembed_time_45ce68e41f3dd068ef28dc4b1b365924] => 1725906367 [_oembed_5c563685541198e85e42a936f983f566] => [_oembed_time_5c563685541198e85e42a936f983f566] => 1728573885 [_oembed_5cceebaf9c57e0e008f25b2ba1ae97de] => [_oembed_time_5cceebaf9c57e0e008f25b2ba1ae97de] => 1728573885 [_oembed_a262e258da1e50c88bcdba6bedb94bad] => [_oembed_time_a262e258da1e50c88bcdba6bedb94bad] => 1728573886 [_oembed_fd638f4f0491e45a3a6895ab58196421] => [_oembed_time_fd638f4f0491e45a3a6895ab58196421] => 1729616576 [_oembed_64d20ed8375b0c4baeb285d3faace4ce] => [_oembed_time_64d20ed8375b0c4baeb285d3faace4ce] => 1730204006 [_oembed_8d58defeaf04eb6a80400d69eec53f11] => [_oembed_time_8d58defeaf04eb6a80400d69eec53f11] => 1731665107 [_oembed_05ee9ac6bfaeeb6440fac6b834ca1af0] => [_oembed_time_05ee9ac6bfaeeb6440fac6b834ca1af0] => 1731665107 [_oembed_e021ea070c8b87bb7c1bd2e6ff3c5f6b] => [_oembed_time_e021ea070c8b87bb7c1bd2e6ff3c5f6b] => 1731665107 [_oembed_add00a7d0b946fe99856d5229f59d3b3] => [_oembed_time_add00a7d0b946fe99856d5229f59d3b3] => 1733421076 [_oembed_3674b55ff2050fc00bffb3b5c6214866] => [_oembed_time_3674b55ff2050fc00bffb3b5c6214866] => 1733853860 [_oembed_c8b5200f8b52f27a5823884419a425ff] => [_oembed_time_c8b5200f8b52f27a5823884419a425ff] => 1734279604 [_oembed_97b5e99cc67363fc5358c967d0dcc51a] => [_oembed_time_97b5e99cc67363fc5358c967d0dcc51a] => 1734279605 [_oembed_0a968988cae8cc8734cce492b0c69661] => [_oembed_time_0a968988cae8cc8734cce492b0c69661] => 1734635182 [_oembed_77ed852e8e820aac0eee20583b0c8adc] => [_oembed_time_77ed852e8e820aac0eee20583b0c8adc] => 1734720729 [_oembed_befa8659116c5a4b369eb10d2790a364] => [_oembed_time_befa8659116c5a4b369eb10d2790a364] => 1734720729 [_oembed_ba939d1ab0b07287e5ef545c14c22730] => [_oembed_time_ba939d1ab0b07287e5ef545c14c22730] => 1734949214 [_oembed_5fbcd08e35a9277c4ec8d428b00ad2e5] => [_oembed_time_5fbcd08e35a9277c4ec8d428b00ad2e5] => 1734949214 [_oembed_51e5e8d17f04cd535d6b1c90b533c749] => [_oembed_time_51e5e8d17f04cd535d6b1c90b533c749] => 1736356272 [_oembed_4856abf3746c5df695d7ad53e752ab6a] => [_oembed_time_4856abf3746c5df695d7ad53e752ab6a] => 1737629865 [_oembed_92a4e307064b75bcb8b2517a3546446e] => [_oembed_time_92a4e307064b75bcb8b2517a3546446e] => 1738775191 [_oembed_6e83f34925f830e447407d1ba833d8a1] => [_oembed_time_6e83f34925f830e447407d1ba833d8a1] => 1738775191 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 4000 [2] => 41 [3] => 23 [4] => 49 [5] => 31 [6] => 347 [7] => 600 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Aktuális [2] => Cikkek [3] => Fotók [4] => Hírek [5] => Kárpátalja [6] => Oktatás [7] => Oktatás ) [tags] => Array ( [0] => 18708 [1] => 17336 [2] => 348 [3] => 297 [4] => 1370 [5] => 1723 ) [tags_name] => Array ( [0] => avató [1] => Felső-Tisza-vidék [2] => KMPSZ [3] => oktatás [4] => Orosz Ildikó [5] => óvodafejlesztés ) ) [6] => Array ( [id] => 3411 [content] =>A nagybereznai járási Csontoson (Kosztrino), január 30-án a magyar kormány 2 356 553 hrivnyának megfelelő összegű támogatásával felújított óvodát adtak át.
Fotó: MTI/Nemes János Az épület az Osztrák–Magyar Monarchia éveiben épült, kezdetben csendőrlaktanya volt, majd az erdészet munkásai laktak benne. A szovjet időkben erdészeti iroda működött benne, majd 1962-ben óvodát létesítettek a falai között. A gyermekintézményt jelenleg két vegyes korcsoportban összesen 40 gyermek látogatja. A nevelés nyelve ukrán, de a szülők vállalták, hogy a csöppségek egy pedagógiai program keretében a jövőben magyar nyelvet tanuljanak hetente egyszer.
A Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében 2018-tól belső felújítást és nagyjavítást végeztek az épületben, valamint kicserélték a tetőszerkezetet. A következő munkálatokat végezték el: tetőszerkezet javítása, a tető átfedése, külső homlokzat javítása, átfestése, a belső termek padlózatának cseréje, laminálása, csempézése, a falak újravakolása, festése, az elektromos hálózat, a víz- és szennyvízrendszer cseréje, az óvoda kazánházának és raktárának felújítása, az épület alapjának javítása, festése, külső lépcsők, valamint a terasz cseréje és burkolása, az óvoda játszóterének elemekkel való gyarapítása, és most számítástechnikai eszközökkel is gazdagodott az intézmény.
Fotó: Rehó Viktória/Kárpátalja hetilap Az átadási ünnepségen Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár kiemelte:
– A cél nagyon fontos, és változatlan. Újabb óvoda felújításán és fejlesztésén vagyunk túl. Múlt nyáron Ökörmezőn (Mizshirja) adhattunk át egy hasonló beruházást, ahol egy teljesen ukrán településen vállalták a szülők, hogy magyarul is tanuljanak a gyerekeik. Fontosnak tartjuk, hogy ne csak magyar gyerekek, hanem lehetőség szerint akár az ukránok is megtanulják a magyar nyelvet, és megismerjék a magyar kultúrát – mondta és megjegyezte, Európában számos példa van arra hogy a többségi nemzet a kisebbség nyelvét is megtanulja. – Ez is egy lépés annak eléréséhez, hogy a két nép jobban megismerje egymást, és egymás kultúráját – fogalmazott az államtitkár, és viccesen megjegyezte, hogy a hideg időjárásra és öltözetére való tekintettel nem beszélne a többi 800 óvodáról, amely el fog készülni a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében.
Végezetül Potápi Árpád János gratulált a járásnak, a településnek, az óvodának, a kollektívának jó munkát kívánt, a szülőknek pedig azt, hogy mindig jó szívvel hozzák ide a gyermekeiket, ahol egyrészt az ukrán kultúrát, másrészt a magyart is meg fogják ismerni.
Fotó: MTI/Nemes János Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnöke két nyelven szólt az egybegyűltekhez. Felidézte személyes élményeit. Mint mondotta, régóta és gyakran jár ezen a vidéken, szép emlékek fűzik ide, anno még pionírtáborban nyaralt itt Malomréten (Zsornava), majd 30 évvel ezelőtt itt indult a KMKSZ szabadegyeteme, amely később Szinevérre költözött.
– Minden évben több száz magyar érkezett erre a területre, amely arról is híres, hogy a szomszédban található egy európai értékű XVII. századi fatemplom, sítelep is van, így minden adott a turizmus fejlesztéséhez. Úgy tűnik, a helyiek felismerték a lehetőséget, és azzal, hogy önök fakultatív órák keretében magyarul akarnak tanulni, új fejezet kezdődik. Ez idevonzhatja a turistákat, ami megélhetést jelenthet a helyieknek, hiszen nagyon szép táj várja a kirándulókat. Az első lépést megtettük, a többi önökön múlik – fogalmazott az elnök asszony.
A helyiek nevében Ihor Snicer, a Nagybereznai Járási Állami Közigazgatási Hivatal elnöke, Jaroszlav Sukal, a Nagybereznai Járási Tanács elnöke, Ivan Szeheda polgármester, Marija Beljo óvodavezető és Vaszilina Dub helyi aktivista mondott köszönetet a magyar kormánynak, valamint a kárpátaljai érdekvédelmi és szakmai szervezeteknek, illetve személyesen Brenzovics Lászlónak, akit családi szálak fűznek a járáshoz.
Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos megjegyezte, hogy egy olyan óvodafelújításon vagyunk túl, amely a magyar nyelvhatáron túl található.
– Fontosnak tartjuk azt, hogy olyan helységekben is segítsünk az óvodák felújításában, ahol magyar szó már nem, vagy nagyon régen volt hallható. Több ilyen település is van. Csontoson vállalták a magyar nyelv oktatását az óvodapedagógiai program keretében, ennek fejében került be a turisztikailag kiemelt övezetnek számító térség a programba. A magyar nyelv és a kultúra erősítése mellett ez beillik abba a gesztuspolitikába, amelyet évek óta folytatunk, amelynek az a célja, hogy Magyarország erejéhez mérten nemcsak az itt élő magyarok szülőföldön való boldogulását segítse, hanem a hasonló nélkülözésben élő többségi nemzetet is – zárta gondolatait a kormánybiztos úr.
A tábla leleplezését követően a helyi egyház képviselői megszentelték az épületet és megáldották az egybegyűlteket, majd az óvodások színes műsorral kedveskedtek a vendégeknek.
Végezetül Orosz Ildikó az óvónők munkáját segítő felszereléseket és egy szimbolikus Mesefát ajándékozott a csöppségeknek arra buzdítva őket, hogy hallgassanak, nézzenek sok magyar népmesét, majd adják azokat tovább szüleiknek és hozzátartozóiknak.
Rehó Viktória/Kárpátalja hetilap
[type] => post [excerpt] => A nagybereznai járási Csontoson (Kosztrino), január 30-án a magyar kormány 2 356 553 hrivnyának megfelelő összegű támogatásával felújított óvodát adtak át. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1580397373 [modified] => 1580643308 ) [title] => A magyar kormány támogatásával újabb kárpátaljai óvodát korszerűsítettek (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=3411&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 3411 [uk] => 3452 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 3412 [image] => Array ( [id] => 3412 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/csontos-2.jpg [original_lng] => 1308831 [original_w] => 2000 [original_h] => 1333 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/csontos-2-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/csontos-2-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/csontos-2-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/csontos-2-1024x682.jpg [width] => 1024 [height] => 682 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/csontos-2-1536x1024.jpg [width] => 1536 [height] => 1024 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/csontos-2.jpg [width] => 2000 [height] => 1333 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/csontos-2.jpg [width] => 2000 [height] => 1333 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1580636024:5 [_thumbnail_id] => 3412 [views_count] => 3975 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 1 [translation_required_done] => 1 [_oembed_980749b163479e720a23bfec94dfb6ff] => [_oembed_time_980749b163479e720a23bfec94dfb6ff] => 1580636108 [_oembed_42c66b863493f218b93f5cb56676aea3] => [_oembed_time_42c66b863493f218b93f5cb56676aea3] => 1585605159 [_oembed_01d1e607e488b9895c88a0fddb3fea91] => [_oembed_time_01d1e607e488b9895c88a0fddb3fea91] => 1594063907 [_oembed_f425b8a25c260b594a6f3b89bcfcdf4f] => [_oembed_time_f425b8a25c260b594a6f3b89bcfcdf4f] => 1594758691 [_oembed_40f8cbe47c05adc1cf67a7df655e15ac] => [_oembed_time_40f8cbe47c05adc1cf67a7df655e15ac] => 1600156090 [_oembed_b83d1a656b1828e8a5961e941b9c2900] => [_oembed_time_b83d1a656b1828e8a5961e941b9c2900] => 1600156090 [_oembed_97e7392c55ec489168cf53cc2f83c79a] => [_oembed_time_97e7392c55ec489168cf53cc2f83c79a] => 1600198348 [_oembed_b7f6f727d596d714051c6369741ba4a0] => [_oembed_time_b7f6f727d596d714051c6369741ba4a0] => 1611836705 [_oembed_53cd07e27b0b737f61688963ebb25063] => [_oembed_time_53cd07e27b0b737f61688963ebb25063] => 1611836705 [_oembed_af83ae7c61dec7186874d7021bd2c525] => [_oembed_time_af83ae7c61dec7186874d7021bd2c525] => 1621521840 [_oembed_d9becb0f9aa32b365ff8c9f20a1de83f] => [_oembed_time_d9becb0f9aa32b365ff8c9f20a1de83f] => 1623997218 [_oembed_e0ca88429b59fe8112007e54c3152277] => [_oembed_time_e0ca88429b59fe8112007e54c3152277] => 1623997218 [_oembed_8a552d62914defedea6afcc07c7ca06a] => [_oembed_time_8a552d62914defedea6afcc07c7ca06a] => 1625702521 [_oembed_c4f4c33915cfe367efb9268ae2ebd6d4] => [_oembed_time_c4f4c33915cfe367efb9268ae2ebd6d4] => 1639709906 [_oembed_0c53b018f8d932a4746a0d70a473afa6] => [_oembed_time_0c53b018f8d932a4746a0d70a473afa6] => 1647169793 [_oembed_2cb41b1fbb707f9753c1b9f0106d9da4] => [_oembed_time_2cb41b1fbb707f9753c1b9f0106d9da4] => 1651609368 [_oembed_462a27a997c43d77fe12fae3e618e019] => [_oembed_time_462a27a997c43d77fe12fae3e618e019] => 1655763199 [_oembed_70548e6fa792bb4afe9f2e64d8d0f12c] => [_oembed_time_70548e6fa792bb4afe9f2e64d8d0f12c] => 1662194820 [_oembed_996f670eac73f2128a9ba23ee2885690] => [_oembed_time_996f670eac73f2128a9ba23ee2885690] => 1666119308 [_oembed_4ff71a85f3854e541890d66fc20a451e] => [_oembed_time_4ff71a85f3854e541890d66fc20a451e] => 1670074412 [_oembed_1fe5b53448d0b32db8fd03571557d643] => [_oembed_time_1fe5b53448d0b32db8fd03571557d643] => 1670074412 [_oembed_f743f9b52230fb74d15ca742c0bcf56b] => [_oembed_time_f743f9b52230fb74d15ca742c0bcf56b] => 1670074413 [_oembed_28833c5bd3d7029dddfc2b26e94299c5] => [_oembed_time_28833c5bd3d7029dddfc2b26e94299c5] => 1671433868 [_oembed_8451baabcb4163af2f48d9422e47760b] => [_oembed_time_8451baabcb4163af2f48d9422e47760b] => 1673018051 [_oembed_335cb4fd309f633917e4a569cccd560d] => [_oembed_time_335cb4fd309f633917e4a569cccd560d] => 1675428929 [_oembed_dac8838518150e411004898862a21883] => [_oembed_time_dac8838518150e411004898862a21883] => 1675428930 [_oembed_06393dd9ec2c87cfa8fea181bc1396cc] => [_oembed_time_06393dd9ec2c87cfa8fea181bc1396cc] => 1675428930 [_oembed_152dd1d215fb5bccb99f33ea102d5579] => [_oembed_time_152dd1d215fb5bccb99f33ea102d5579] => 1677943024 [_oembed_602a7c74d01d7fb665cbb6de44664eb9] => [_oembed_time_602a7c74d01d7fb665cbb6de44664eb9] => 1683897203 [_oembed_1724e0348a057fedc583320d3f6f9c61] => [_oembed_time_1724e0348a057fedc583320d3f6f9c61] => 1685102221 [_oembed_bdbf5e869e516d21ab644c9fffbfda87] => [_oembed_time_bdbf5e869e516d21ab644c9fffbfda87] => 1687775744 [_oembed_582686c5b2715a762197bb2587f277a4] => [_oembed_time_582686c5b2715a762197bb2587f277a4] => 1689248753 [_oembed_aed985eae94ff5cf012b803304f57f80] => [_oembed_time_aed985eae94ff5cf012b803304f57f80] => 1689248753 [_oembed_9d737fa4315dcd17ca1cf76036cbf097] => [_oembed_time_9d737fa4315dcd17ca1cf76036cbf097] => 1694017484 [_oembed_978dd79567bf099823fa53c355b85c50] => [_oembed_time_978dd79567bf099823fa53c355b85c50] => 1696964022 [_oembed_6bde250c731931e3d1895380a181d02d] => [_oembed_time_6bde250c731931e3d1895380a181d02d] => 1698607960 [_oembed_bbf95c4a9fbbc8786421ce0d865e5226] => [_oembed_time_bbf95c4a9fbbc8786421ce0d865e5226] => 1702745203 [_oembed_8c9f125f20d35a0c16d53ca42a08d31f] => [_oembed_time_8c9f125f20d35a0c16d53ca42a08d31f] => 1704046688 [_oembed_6903488975390244ba72e2011ebda663] => [_oembed_time_6903488975390244ba72e2011ebda663] => 1706875352 [_oembed_eaf767467dfb27a8e03f1df217a66112] => [_oembed_time_eaf767467dfb27a8e03f1df217a66112] => 1708622782 [_oembed_4bf77786fa487885835d754094de8826] => [_oembed_time_4bf77786fa487885835d754094de8826] => 1713720772 [_oembed_99d29c8cd9a497e8d5ee4aa62ef7acec] => [_oembed_time_99d29c8cd9a497e8d5ee4aa62ef7acec] => 1713720772 [_oembed_a324f6f18f18608f771e5a6eb2966dc9] => [_oembed_time_a324f6f18f18608f771e5a6eb2966dc9] => 1716802094 [_oembed_af5fec731cbb47382a20f2adbe0f3d2a] => [_oembed_time_af5fec731cbb47382a20f2adbe0f3d2a] => 1718275904 [_oembed_9465e786ba1ddf296434b7919cbb2b1e] => [_oembed_time_9465e786ba1ddf296434b7919cbb2b1e] => 1718392474 [_oembed_a0570b4d97ccddc2460e0ed8e0610dab] => {{unknown}} [_oembed_9c67aaee3a95a2e8f449289382ab126b] => [_oembed_time_9c67aaee3a95a2e8f449289382ab126b] => 1719951649 [_oembed_7379c3408030daa1bbdc97e00dc0ac7c] => [_oembed_time_7379c3408030daa1bbdc97e00dc0ac7c] => 1719951649 [_oembed_0b77c017183ace80472d0934dfa9e4e8] => [_oembed_time_0b77c017183ace80472d0934dfa9e4e8] => 1719951649 [_oembed_0340aa2378dafa176643283399f643c4] => {{unknown}} [_oembed_7c4722004407728b07eb2ee58e87dd01] => [_oembed_time_7c4722004407728b07eb2ee58e87dd01] => 1720301286 [_oembed_83a71a044379dd5a88a7aa30d0bf79bc] => {{unknown}} [_oembed_1d9a5c3cdec5a719acb205a7d78527e6] => [_oembed_time_1d9a5c3cdec5a719acb205a7d78527e6] => 1723558137 [_oembed_a6a3e7151e5199f0dc90320cc0fb0c72] => [_oembed_time_a6a3e7151e5199f0dc90320cc0fb0c72] => 1724593330 [_oembed_2cf96784fb98dee87a6eff44a388e960] => [_oembed_time_2cf96784fb98dee87a6eff44a388e960] => 1731004793 [_oembed_a1189dab43bbaf79f63e305bf496ee65] => [_oembed_time_a1189dab43bbaf79f63e305bf496ee65] => 1731004793 [_oembed_d5c3a92d930453177871bc95d8007ea8] => [_oembed_time_d5c3a92d930453177871bc95d8007ea8] => 1731435869 [_oembed_2c936b81d24368978271469d87b671f3] => [_oembed_time_2c936b81d24368978271469d87b671f3] => 1733516756 [_oembed_11b733cfdf03bf7fbbef3ae754cf80d3] => [_oembed_time_11b733cfdf03bf7fbbef3ae754cf80d3] => 1733516756 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 31 [3] => 11 [4] => 347 [5] => 25 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Kárpátalja [3] => Kiemelt téma [4] => Oktatás [5] => Videók ) [tags] => Array ( [0] => 1281 [1] => 1723 [2] => 1724 ) [tags_name] => Array ( [0] => Nagybereznai járás [1] => óvodafejlesztés [2] => Potápi Árpád János ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 1723 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => life ) [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 1723 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => life ) [_domains] => Array ( [life] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )?? Szülőföldön magyarul - bölcsődétől egyetemig!???➡️ Megjelentek a Szülőföldön magyarul program - oktatási-nevelési...
Posted by Potápi Árpád János on Wednesday, June 9, 2021
óvodafejlesztés (1 Oldal)
![31352](https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/brenzovics.jpg)
![31217](https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/kisbegany.jpg)
![31203](https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/kisbegyanu-ovi-2-1536x1024.jpg)
![31178](https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/ujfalu-ovi-1-inua-1536x1024.jpg)
![28892](https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/bakos-1-1536x799.jpg)
![27976](https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/terepesfejerpatak-1-1536x800.jpg)
![3412](https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/csontos-2-1536x1024.jpg)